Agustina Bazterrica: Pecsenyehús

 

• Könyv: Agustina Bazterrica: Pecsenyehús
• Kiadó: Metropolis Media
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2023
• Oldalszám: 232
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635511525
• Fordította: Varju Kata
• Ár: 5.990,-
• Kiadói ár (2023.10.13-án): 4.493,-

Köszönet a könyvért a Metropolis Media kiadónak!

A könyvet azóta el akarom olvasni, hogy a beharangozóját, a borítóját és  fülszövegét felrakta annak idején  a kiadó. Annyira megfogott a történet, és annyi potenciált láttam benne, hogy biztos voltam abban, hogy márpedig ezt mindenképpen el fogom olvasni.

A könyv témája miatt a munkahelyem egyenlőre ódzkodik attól, hogy beszerezze. Bár emberevős könyvünk ezen kívül is akad...tehát nem tudom mi lehet a gond vele. Minden esetre a kiadó jóvoltából hozzájutottam egy példányhoz!

 Sokat elárul, hogy ma majdnem elkéstem a buszt, mert hát volt még 4 perc és akkor gondoltam olvasok addig, aztán hirtelen felnéztem és már benn állt a busz és úgy futottam, hogy ott ne hagyjon...kicsit beletemetkeztem a könyvben. Feltehetően, ha semmi dolgom nem lett volna, akkor a méretéből adódóan egy ültő helyemben elolvastam volna.

 Volt már az elején egy elképzelésem, hogy hova fut ki a dolog, ami az olvasás közben folyamatosan változott, újra és újra kalibrálva bennem a lehetséges befejezéseket. És igen, ami végül lett, azt is betippeltem, a kissé happy endesebb ötleteimmel együtt.

 A könyvben nem is az volt az igazán durva, hogy embert esznek. Sőt, az egy borzalmasan mellékes dolog, hogy embert esznek. Nem nagyon írja le, nem arra van kihegyezve a sztori, hogy trancsírozzunk szét egy embert és együk meg. Az egész könyv legijesztőbb motívuma az, hogy olyan világot épített fel a szerző, amit én, itt, 2023-ban tökéletesen el tudok hinni, hogy bekövetkezhet. Mert semmi olyat nem ír le, amit jelenlegi tudásunk, ismeretanyagunk megcáfolna, és azt mondaná, hogy "na nem, ilyen sose lesz". 

A történet főszereplőjét követve ismerjük meg magát az Átmenet utáni világot. Fokozatosan mesél a világról, hogy hogyan tűntek (tüntették el) az állatokat, hogyan kezdtek embert enni, hogyan lett ez legális, hogy álltak át a húsüzemek emberekre,....termékekre, mert ugye ne hívjuk embernek akit megeszünk, még akkor sem, ha amúgy pont olyan, mint mi. A világ bemutatása és a főszereplő életébe való betekintés folyamatosan váltakozott. Sosem tudtunk meg egyszerre túl sok dolgot a világról, és sosem volt az, hogy túl sokáig követjük a főhős életét. És amúgy ez így kiegyensúlyozta magát.

 A húsgyár bemutatása volt amúgy szerintem a legmegrendítőbb, mint a lelki szemeim előtt lejátszódó folyamat, bár vetekszik a laboratóriummal, a tenyész teleppel, a hentesüzlettel, vagy a vadászatokkal. Bár ez utóbbi inkább irritált, mint letaglózott. 

 De a könyv rengeteg elgondolkodtató dolgot tartalmaz és mint írtam is, az a legijesztőbb, hogy nem látom benne azt, hogy ez "lehetetlen" lenne vagy ez "soha ilyen, nem történhet" kategória lenne. 

És elgondolkodtam azon is, hogy mi lenne ha beütne a vízió amit a könyv bemutat. Elfogadnám, átszoknék arra ami az új norma, vagy mint a főszereplő apja beleőrülnék. Amúgy feltehetően ez utóbbi, olyan színtű változás lenne az életben egy ilyen apokaliptikus esemény, hogy ép ésszel, normál lelkivilágú ember nem bírná ki.

Tehát a könyv zseniális. Olvassátok, gondolkozzatok el a dolgokon. 

Fülszöveg:

Egy, az állatokat megtámadó, halálos vírus hirtelen felbukkanása végérvényesen átalakítja a világot: a haszonállatoktól a háziállatokig mindent meg kell semmisíteni, húsukat sem lehet többé fogyasztani. A kormányok drasztikus döntéssel reagálnak a kialakult helyzetre: engedélyezik az emberi hús felhasználását, tenyésztését, szaporítását, vágását és feldolgozását. A kannibalizmus törvényerőre emelkedik, és a társadalom két csoportra szakad: akik esznek és akiket megesznek.

Marcos Tejo, a Krieg Húsgyár megbízottja, tipikus hivatalnok. Egy nap azonban ajándékba kap egy élő, ám fogyasztásra szánt nőstényt…

Könyörtelen disztópia, amely egyszerre kegyetlen és elmés, allegorikus és valószerű. Agustina Bazterrica felkavaró regénye az egész világon heves vitákat váltott ki az erkölcsről, az empátiáról és a megalkuvásról.

Neal Shusterman: Kaszás (Kaszások kora 1.)

 

Oksi, akkor egy biztos, a könyv benne van 2023 top 10 legjobb könyvébe amit olvastam. Kevés az esélye, hogy ezen kívül még 10 olyan jó könyvet olvasnék, úgyhogy top 10, hogy hányadik azt majd év végén megtudom ;)

Nagyon szerettem olvasni, mert a korrupt és gyilkos kis mocskokon kívül, relatíve mindenki szerethető karakter volt benne. Hála az égnek a történet bár néhol kiszámítható volt, mégis tartogatott meglepetéseket is. Plusz poén értéket adott, hogy közben a Célszemély című sorozatot néztük HBO maxon, amiben pont egy mindent (is) látó mesterséges intelligencia van....olyasmi, mint a békebeli Viharszem lehetett a könyvben. 

A könyv alap világának elképzelése amúgy érdekes. Mi történne akkor, amikor egy mesterséges intelligencia leváltja a politikusokat és megoldja az emberek legtöbb gondját. Megszűnnek a nagyon szélsőséges anyagi különbségek, megszűnnek a betegségek és hát eljön a halhatatlanság kora, nano technika és így tovább. De ugye az emberek szaporodnak ÉS halhatatlanok, tehát kell valami ami mégis megöli őket, mielőtt minden négyzetcentiméterre jut egy ember. Itt jön a képbe a Kaszások kasztja, akit a mindent látó szem nem figyelhet, és akiknek nem más a feladatuk, mint hogy "ritkítsanak".  Minden kaszás előbb inas, majd kiskaszás, majd amikor már szabadon dolgozhat válik teljesen kaszássá. Fegyvert választhat, amilyet akar, szeretne, vagy ami éppen a kezébe kerül. Önként választ áldozatot a szabály csak azt mondja ki, hogy nem lehet részrehajló. Tehát nem lehet rasszista és nem ölhet csak kínaiakat, olaszokat, színes bőrűeket vagy épp fehéreket. Nem lehet vallás ügyben sem elnéző. Nem lehet az, hogy te utálod a keresztényeket ezért csak azokat ölöd meg. Meg megvan adva egy bizonyos mennyiség amit hozni kell, amit lehetőleg ne is lépjék túl, de nagyon alatta sem lehetnek. Tehát azért nem olyan egyszerű kaszásnak lenni, de ha tartod a szabályokat akkor igazándiból....halhatatlan vagy. Mármint ténylegesen, mert míg az embereket bármikor begyűjtheti a kaszás, addig a kaszásokat nem gyűjtheti be senki, csakis ők magukat.

A könyv elején megismerkedünk Faraday kasszással, aki még a régi korok egyik kaszása volt. Ő a lelkiismeretes kaszás féle. Alaposan utánanéz mindenkinek akit begyűjt és inasokat is úgy választott, hogy az a lehető legjobb legyen a Világ számára. A kaszásinasai Citra és Rowan remek tanításba részesülnek az első konklávéig, amikor is kitalálja egy kaszás, hogy amikor az egyikből kaszás lesz, a másikat be kelljen gyűjtenie, mert hogy láthatóan a két inas meglehetősen kedvesen viseltetnek egymással szemben. És itt bolydul fel a világ. Faraday az egyetlen utat válassza amivel szerinte megoldottá válik, hogy ne legyen itt semmilyen gyilkolás, egymás begyűjtése. A Két inas két teljesen más kaszás alá kerülve teljesen más rendszer alapján kezd tanulni, teljesen más motivációkkal, mégis nagyon hasonlókkal. A Könyv végén válik teljesen egyértelművé, hogy Faraday a legjobb embereket találta meg inasnak, mert minden nehézség ellenére igazándiból mind a ketten tartják azokat az elveket, melyeket még mesterüktől tanulják. A könyv végén a nagy függővég....most várunk. Ki éli túl, ki hal meg, és milyen sorrendbe. 
Lehetett volna amúgy ez ilyen egy részes könyv is. Igazándiból "lezárt" a dolog, viszont fenn tart egy csomó kérdést, amire feltehetően a következő két rész majd választ fog adni. 

Úgyhogy imádtam, tetszik az alap gondolat, ennek ellenére nem szeretnék abba a világba élni. Nem tetszik ez az örökéletesdi móka...nem. 

Fülszöveg:

Egy ​tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis?

Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől.

A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a Hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket.

Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat.

Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz.

A Kaszások kora-trilógia első része.

• 
  
• Könyv: Neal Shusterman: Kaszás
• Kiadó: Lampion Könyvek
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2022
• Oldalszám: 384
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789633249574
• Fordította: Horváth Vivien
• Megjelenés időpontja: 2022. március 17.

Kurt Vonnegut · Albert Monteys · Ryan North: Az ​ötös számú vágóhíd - A képregény

 

• Könyv: Kurt Vonnegut – Albert Monteys – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd
• Kiadó: Helikon
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2021
• Oldalszám: 200
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634797111
• Fordította: Szántó György Tibor
• Illusztrálta: Albert Monteys
• Megjelenés időpontja: 2021. október 10.

 Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is, bár szeretem a képregényeket, de mérsékelten. Inkább manga párti vagyok, de azért szeretem a képregény megoldásokat is. Itt is, a könyv rajzolási részével nem volt gondom. Nem mondom, hogy teljes mértékben elájultam volna a rajzok minőségétől, de különösebben nem volt vele bajom. Nagyon-nagyon jó ötletnek tartom amúgy, hogy bizonyos klasszikusokat képregény formába adaptálnak. Mert így megismertetik a klasszikus művet azokkal az olvasókkal is, akik regény formában nem ismerték, akár kedvet is kaphatnak hozzá, mégis jóval gyorsabban fogyasztható így egy-egy történet. De megjegyezném, jelen esetben hálás vagyok a képregénynek, mert egy életre elérte, hogy a továbbiakba se akarjak semmit a szerzőtől olvasni . . .

 Nem a rajzolás volt a gond. A történet nagyobb gond volt, a fekete humort láthatóan / érezhetően nem nagyon értettem, vagy nagyon rossz passzban kapott el, ebből adódóan számomra, ha egy szóval kellene jellemeznem a kötetet, akkor azt mondanám, hogy érdekes. Sosem olvastam még Vonnegut-tól, ez volt tőle az első élményem. Olvasás közepe táján már tudtam, hogy ez volt tőle feltehetően az utolsó élményem is. 

 Nem igazán értettem a történetet, és olvasás közben csak arra tudtam gondolni, hogy ez egy képregény, így maximum 1-2 órát vesz el az életemből ez a fura és kusza sztori, és nem többet, igazán végig olvashatom. Végig olvastam! Nehezemre esett, de végig mentem rajta. Egyetlen egy normális karakter nem volt benne. Nem az, hogy nem volt kidolgozva, hanem egyáltalán, akik csak szerepeltek benne és nem haltak meg mondjuk két oldalon keresztül, őket sem kedveltem. Az idő relatívítása miatt az egész sztori ide-oda ugrált helyek-idők között, és bár lehetett követni, de korántsem azt éreztem, hogy akarom követni. Az Idegenek meg már igazándiból csak egy szál volt, ami még furábbá tette az egész történetet, és a furát most nem igazán pozitív jelzőként mondom.

 Nem tudom, hogy ha könyvbe állok neki, akkor hajlandó lettem volna-e arra, hogy végig olvassam. Jelenleg úgy érzem, hogy nagyjából 50 oldal után mondtam volna, hogy Vonnegut nem nekem ír, hagyjuk is egymást. Képregénybe végig lehet szenvedni, végig lehet olvasni . . . és igen legalább tisztázza magában az olvasó, hogy Vonnegut neki írt-e vagy sem. Nekem sajnos nem.

 Tisztában vagyok vele, hogy a szerző egyik tényleg kiemelkedő kötete Az ötös számú vágóhíd, de mint sok nagyra becsült könyv, ez sem jöhet be mindenkinek. Nagyjából tíz éve a könyv formátuma hiánycikk volt, még a kolléganőmnek úgy vadásztam egy rongyos példányt belőle egy antikvárba. Nos ennyi pozitív emlékem kapcsolódik a szerzőhőz. Emlékszem, nem volt elég pénzem és megkérdeztem, hogy Erzsébet utalványt elfogad-e az antikvárium tulaja, azt mondta persze, úgyhogy örültem, örült a kolléganőm és örült az eladó is :D

Belbecs:2/5

Tuti van mondanivalója, tuti szórakoztató, de nem nekem.

Külcsín: 4/5

A rajzolás amúgy teljesen rendben volt, a borító egyenesen tetszik. Szép és igényes kiadás.

Fülszöveg:

Az ​ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját.

A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul „elszabadul az időben”. Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között – kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió.

Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.

Takami Kósun: Battle ​Royale

 

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, és már előtte is várólistás volt a könyv, de valahogy nem volt érkezésem arra, hogy el is olvassam. Feltehetően a második film utáni "atyám, ez de szar" megjegyzésem miatt maradt el végül az olvasás. Pedig igazándiból tudom jól, hogy az esetek többségében a könyv jobb, mint a film.

 De idén végre úgy döntöttem, hogy elkezdem olvasni a saját könyveimet is, és a moly egyik funkciója az arcomba tolta, hogy ez a könyvem várja legrégebb óta, hogy olvassam, úgyhogy uccu neki, bele is vágtam.

 Szeretem a japán neveket, de ha az utolsó 10 emberen akik maradtak, megkérdeznék, hogy ki volt a másik 32 akkor talán még 1-2 karakteresebb karakternek megtudnám mondani az egyik nevét, de a teljes nevét biztos nem...azt mondjuk az utolsó 10-nek sem, csak úgy nagyjából tudom a neveket. Túl sokan voltak, túl hasonló hangzással, hogy szegények megjegyezhetőek legyenek.

 A film miatt, a nagy meglepetés a végén nem volt meglepetés, de teljesen máshogy emlékszem, hogy vége lett a filmnek. Tervezem újra nézni, még úgy is, hogy amúgy borzalmasan béna megfilmesítést kapott, legalábbis úgy érzem, könyv után még rosszabb lesz az egész :P

 A történet maga elég durva, és fogalmam sincs, hogy én mit tennék akkor ha iskolás lennék, és egy szigeten ki kéne nyírnom az osztálytársaimat. Bár tekintve, hogy kb. egy osztálytársamat sem szerettem kimondottan :D feltehetően én elbújtam volna valami jó helyre és bíztam volna abba, hogy megölik egymást a többiek és az utolsó elesik egy kőbe és beveri halálosan a fejét és akkor én nyertem.

 De roppant frusztráló lehet, 15 (azt hiszem ilyen korúak) szembesülni a ténnyel, hogy ez egy élet-halál játék, és csak egy maradhat, vagy megölöd őket, vagy ők ölnek meg téged. Súja azért sokáig bízott abban, hogy össze tud állni az osztály és együtt legyőzhetik a Rendszert, de újra és újra az arcába tolta az élet, hogy bár ezen gondolatával nincs egyedül, de a többség nem bízik egymásban és ebből adódóan nem lehet egységet alkotni sok-sok emberrel már mert mindenki a másikat figyeli, hogy na az majd mikor fogja őt hátba támadni. 

Voltak vérbeli játékosok, akik feltehetően akkor is gyilkoltak volna, ha nem lett volna muszáj, kis szociopaták  akiknek tök mindegy volt minden, elkönyvelték, hogy akkor nyernek ha a többiek meghalnak így szépen vagy csellel vagy automata gépfegyverrel megöltek mindenkit aki az útjukba állt. Kettő ilyen személy volt, egy lány és egy fiú, és biz isten, én drukkoltam, hogy minél hamarabb meghaljanak, de némelyik olyan volt, mint valami halhatatlan :D

 De azért némi kellemes csalódás volt, hogy azért alakultak ki "csoportok", néha nagyobb csoport is, és hogy azért a diákok egy nagy hányada, nem akart játszani. Voltak csoportok, akiket megsirattam, mert tényleg zseniálisak voltak, esélyük is volt és tényleg mindent megtettek annak érdekébe, hogy kiszálljanak a játékból, de úgy, hogy a rendszer megbukik, mégis elvéreztek :( És hát volt csoport akik a bizalom hiánya miatt egy kicsin elcsúszva buktak el, de őket annyira nem tudtam sajnálni. Megértettem őket, és valahol logikus is a bizalmatlanság, de ...

És hát ott vannak a főszereplők, akikért szurkolunk, akik amúgy próbálnak az egészből kimaradni, és csak annyi embert ölnek meg amennyit muszáj, megjegyezném, hogy óriási előny, ha veled van egy olyan ember, aki már megnyerte az előző játékot és úgy mozog ebben az egészben, mintha bele született volna.

És persze ott volt az a páros akik  egyszerűen a legelején döntöttek. Nem ölnek meg senkit sem, nem játszanak, kiszállnak már a leges legelején. És őket nagyon megértettem. Nem akartak ártani az osztálytársaiknak, és nem akarták elveszíteni egymást sem, hát együtt léptek. Szomorú volt, de teljesen érthető is.

De amúgy az egész alapötlet roppant beteg, de zseniálisan van megírva. Félek, hogy a filmeket újranézve még sz*rabbnak fogom érezni a filmet a könyvhöz képest. De ennek ellenére újra akarom nézni, hogy tudjam, hogy nagyjából úgy haltak-e meg, mint a könyvben. Nem mintha túl kedves halála volna azoknak a szegény gyerekeknek -.-"

Gabriella Eld: Játékok ​unatkozó felnőtteknek (Legendák a Bagolyvárosból 2.)

Köszönöm a könyvet @AniTiger-nek! Mert olyan rendi, hogy kölcsönad könyveket ;)
Nos, részben jobb ez a másik résznél, részben meg rosszabb, mint a másik rész. Az elgépelések száma amúgy kicsit kevesebb lett, nem olyan idegesítő a dolog, mint az előzőbe, pedig a hossza ugyanolyan. Vagy a szerző figyelt itt már jobban oda, vagy kapott egy szerkesztőt, aki átnézi, bár ahhoz képest még mindig elég sok elütés volt.
Értékelem, hogy a fantáziájának egy nagy hányadát beledobta a könyvbe, de ennek az eredménye csak valami kavarc lett, ami nem volt mindenhol végtelenül logikus. Sőt! Értem én, hogy függő vég és amúgy majd egyszer megmagyaráz mindent, de most kb. minden lóg a levegőben. Alaska, Igor, a német, Cadie, meg a beszélő könyve.
Az előző értékelésnél is írtam, hogy az a baj, hogy váltott szemszögben van és ez a váltott szemszög rögtön 4-5 amit egy ilyen rövid történetnél még úgy ahogy tud koordinálni, de mondjuk, egy hosszabbnál nem. És itt is voltak vakfoltok, amikor igazándiból semmit sem tudunk meg, vagy egyáltalán nem vezetnek sehova sem a szálak. A nézőpontok meg irreleváns relatíve, hogy ki beszél, mert összefolynak a dolgok éppen ezért kellett volna megmaradni 2-nél mondjuk.. mondjuk Igor meg Cadie és ezzel lefedte a történet szereplőit, úgyis egy helyen van mindenki.
Ennek ellenére nem volt rossz, csak túlzsúfolt, túl sok mindent történt és kiszámítható volt. Az is, hogy ami történik az nem annak a műve, akire először gondoltak. Legalábbis nekem egyértelmű volt.
Egy nyári olvasmánynak jó, hogy a sorozat, ha folytatódik folytatom-e én is? Nem vagyok benne biztos. Cadie szála tök nem érdekel, Alaskáék meg sokat nem fejlődtek az előző rész alatt, bár az a gyanúm, sok idő sem telt el a két kötet között, mármint történetileg sem. Tehát olyan nagy karakterfejlődés sajna nem volt, bár azért Alaskán látszik a könyv végére, hogy kicsit élőbb lett, mint az előző kötetben, de ehhez kellett egy kiadós rémálom. Ami amúgy a tükörképét illeti, az az egyetlen olyan karakter Igoron kívül akit kedvelek. Mert egy bunkó, de legalább nem titkolja, hogy taj paraszt.

Belbecs: 3/5
Külcsín: 4/5
Tetszik a borító és a cím is, csak nem tudom a könyvhöz kötni. Egyiket sem, jó a cigis kezet tudom Cadie-hez kötni, de a cím akkor is így lóg a levegőben...mint ezzel a történettel oly sok minden :( Pedig szeretni akartam!

Fülszöveg:
Cadie Gerwulfé az egyik legveszélyesebb adottság a világon.
Ám addig, amíg viseli a kesztyűt, nincs mitől félni.
Amikor Herr Wulf megkéri Alaskát és Igort, hogy vigyázzanak egy napig különc unokagyerekére, a fiúk ijedtség nélkül mondanak igent. Elvégre mi baj lehet egy dacos tizenhat évessel?
Ám a dolgok gyorsan visszájukra fordulnak, amikor kiderül, hogy Cadie-nek esze ágában sincs együttműködni a két idegennel, akiknek a nyakába sózták.
Alaska és Igor számára megelevenedett rémálom kezdődik, halálból visszatért szeretteikkel, hús-vér tükörképekkel és démoni bestiákkal, amikor védencük lehúzza a kesztyűjét, és olajra lép. Csak egy dolgot tudnak biztosan: Cadie nem juthat ki az Impériumba, mert akkor mindennek vége.
De ezt megakadályozni egy megelevenedett rémálomban, ahol mindenki ellened játszik, nem a legkönnyebb feladat.

Könyv: Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek
Kiadó: Főnix Nova
Kiadás helye: Hajdúböszörmény
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 144
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155999062
Megjelenés időpontja: 2019. június 12.

Gabriella Eld: Talpig feketében (Legendák a Bagolyvárosból 1.)

Köszönet a könyvért @AniTiger - nek! Látod milyen gyors vagyok? :) Ez kivételesen nincs meg a könyvtárnak, pedig amúgy nem lenne rossz ez.
 Még AniTigernél láttam a könyvet és akkor kezdett érni bennem a gondolat, hogy akkor ezt én is szeretném olvasni. Aztán kölcsön is kaptam, és most valami rövidet akartam olvasni, hát gondoltam, akkor ez jó lesz. Nem mondom, hogy rossz, de azt sem, hogy életem legjobb könyve.
Először is, borzalmasan elkélt volna egy szerkesztő, mert gyönyörű elgépelések, hiányzó és plusz betűk és ragok vannak a történetben, amik nem oda valók. Ami roppant mód kitudja az embert dobni a történetből. De komolyan, már éppen beleéled magad és dáing kidob, megint a szobádban találod magad és azon gondolkodsz, hogy ez a szó akkor most mi is? Hogy kerül egy mondat fele a mondat végére vissza ugyanúgy? Őrülten zavaró!
Ami viszont az ötletet és kivitelezést illeti. Borzalmasan tisztelem a szerzőt, hogy belevág egy váltott szemszögű 4 karakterrel húzott-vonott történetbe, amikor kettő is roppant nehéz. És mindegyiket idegesítő módon képes használni. Nem szeretem, amikor "én vagyok a főhős és látom a dolgokat" típusú könyveket, jobban szeretem, ha elmesélik, én is így szoktam írni, és mindig irritált szerepjátékban, ha egy énes társam van, mert idegen. Nem mondom, hogy nem jó ez, de nekem nem jött be. Ezt a történetet nem váltott, vagy két váltott szemszöggel és nem E/1-ben sokkal jobban meglehetett volna írni, véleményem szerint. Ennek ellenére amúgy nem volt rossz.
Hogy eredeti volt-e? Hát...hát nem tudom. Túl ismerős nekem a történet, olyan mintha már olvastam volna valahol. Ezt nem úgy értem, hogy ezt konkrétan, hanem az elemeit. És igen, tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb könyv manapság már nem eredeti, hisz a legtöbb dolgot már ellőtték.
Mindezek ellenére nem bántam meg, hogy olvastam a kötetet, és úgy hiszem, talán a második jobb lesz, bár annak már a fülszövege elvan gépelve, vagy csak őrülten fura.
A szereplőkről:
Igor: Őt imádom, mert jó fej és amúgy jó gyerek, és tényleg nem nagyon látom értelmét szegény Adottságának. Hát...nem jobb, hogy egy perccel előbb tudom, hogy pofon vágnak, mintha nem tudnám. Viszont aranyos pólói és tetkói vannak, és igazándiból ő volt az egyetlen épkézláb karakter akiről elhiszem, hogy megtudja magát védeni.
Alaska: Őt kedvelem, de félek, hogy nem lesz annyira kihasználva ez a fura képessége, mint amennyire lehetne. Amúgy az elején azt hittem, hogy csak egy flúgos. Tartom, hogy ő amúgy a legnagyobb klisé háttértörténet amit csak olvashattam ebben a könyvbe. Mert hát az elnök asszony fia, és hát ő is Adottsággal bír, amit persze titkolnak...erről amúgy a Sötét Elmék film ugrott be....
Mindenki más meg úgy volt. Megismertük őket, az adottságukat, és a kinézetüket, néha meglehetősen idegesítő hasonlatokkal és leírásokkal. Mindenkinek megvolt a maga szerepe és helye, kaptunk szerethető karaktereket és sok fura karaktert. Igoron és Alaskán kívül viszont senkit sem ismertünk meg igazán. Tudjuk az alapokat, de csak a merénylő az akinek tudjuk azt miért is tette amit tett. Mindenki más amúgy csak éli a rejtőzködő életmódját és bujkál, mert Adottsága van.

Belbecs: 3/5
Lehetett volna jobb, de nem volt annyira rossz. Szórakoztató, de nem eredeti. De így nyáron egynek elment, nem lesz a kedvenc szerzőm, sorozatom és könyvem az biztos. A második részben még bízom, bár mint mondtam, ott már a fülszöveg eléggé zsúfolt így félek, hogy a következő 140 oldalban aztán a világ elpusztul és meg is menekül egy nap leforgása alatt...

Külcsín: 3/5
Ha a borítót nézzük a kiadóhoz mérten elég jó lett. Ha a szerkesztést nézzük, akkor most lenullázhatnám a pontozást. Komolyan ennyire...nem tisztelni az írót, hogy nincs egy normális lektor aki átnézné, és kijavítaná a hibákat, hogy ne égjen a feje, hogy az ő neve alatt ment ki az, ami teli van elütéssel, helyesírási hibával és néha fura mondatokkal.

Fülszöveg:
Az Impérium legfőbb alapszabálya: az Adottsághasználókat el kell távolítani a társadalomból.
Amikor Igor Blankenschwiftet a katonai rendőrök elkapják az utcán, bilincsbe verik és megkínozzák, tudja, hogy óriási bajban van. Akár a rábízott, titkos küldemény, akár az addig sikeresen rejtegetett adottsága az ok, menekülnie kell, erre pedig az egyetlen esélye egy öngyilkos akció.
Alaska Jones tizennégy napja ki sem lépett a lakásából, amikor egy feketébe öltözött idegen beesik az ablakán. Egyvalamit biztosan tud: ha a katonai rendőrség utoléri, Igor halott ember lesz, és őt is gondolkodás nélkül magával rántja.
Mindezek tetejébe érkezik a fenyegetés, amely rengeteg ember pusztulását ígéri, és veszélyesebb, mint ahogy azt a két Adottsághasználó fiú a legmerészebb álmaiban gondolta volna…

Könyv: Gabriella Eld: Talpig feketében
Kiadó: Főnix Nova
Kiadás helye: Hajdúböszörmény
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 140
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155632679
Megjelenés időpontja: 2018. április 18.

Rick Yancey: Az ötödik hullám

 Köszönet a könyvért a Cartaphilus kiadónak!

A lényeg, hogy ne a filmet nézd először! Általában amúgy tartani szoktam ezt az elvet, minthogy előbb olvasom és utána nézem meg. Így nem befolyásol abban a film, hogy kit képzeljek a szereplők helyére. Itt sajnos elrontottam a sorrendet, de kivételesen ez nem okozott nagy problémát. Méghozzá azért, mert a film annyira szar, hogy szerintem nincs is köze túlzottan a könyvhöz, ebből adódóan felülírtam az infókat és olyannak képzeltem el a szereplőket amilyenek.

 És akkor most itt egy kis kitérő a filmre. Ha tehetitek, ne nézzétek meg. Akció filmnek amúgy elmegy, eltekintve attól, hogy már az elején tudod, hogy kik maradnak életben. Azért az is sejthető már az elején ki a gonosz, ki az ufó és mit akar, és igen az is sejthető, hogy a főszereplő család megmaradt tagjai feltehetően nem halnak meg, ha már a könyv feléig húzták. Érdekes amúgy, hogy a filmben Cassie volt a hangsúlyosabb, főleg őt vette a kamera (vagy csak az emlékeimben?), a könyvben viszont Ben és Sam és a bázis az ahol szerintem túlnyomó részt vagyunk. Valahogy nagyobb hangsúlyt kaptak azok a szereplők, akik a filmben emlékeim szerint durván negyed órát.

 Tehát a film katasztrofálisra sikerült, feltehetően, ha nem lett volna „muszáj” elolvasnom könyvben is, akkor sosem veszem kézbe. De ez még egy nagyon régi reci volt. Most azt mondom, hogy örülök annak, hogy elolvastam, mert egy csomó mindenre választ kaptam, ami a film után felmerült bennem, mint kérdés. Meglepő mód élveztem, a filmmel ellentétben ami viszont idegesített. A Némító mind a két helyen (könyv és film) is szimpatikus, de valahogy a könyvben jobban megértettem, hogy mit akar, mint a filmben. A könyvben azért elég sok dolog ki volt fejtve, és persze jóval részletesebben, és megtudtam milyenek is Ők, akik megszállták a bolygót és kellemes mód, úgy döntöttek, hogy az 5 hullám arról szól, hogy kiképezzük a gyerekeiteket, hogy aztán azok vak hittel lemészároljanak titeket, mert azt hiszik, ti vagytok Mi. (Húha lehet kicsit bonyolult a mondat :D). A lényeg, hogy sokkalta jobban kifejti a miérteket. De abban egyezik a filmmel, hogy az első 3 hullám leírása hopp lemegy durván 30 oldalba, ami a filmben 15 perc, tehát a többi hullám csak említve van. Pedig szerintem tök jó katasztrófafilmeket és könyveket lehetett volna ebből csinálni. Mindegyik hullámból. Na, jó, lehet, hogy akkor mire elérjük, az ötödiket megunjuk.

 A legszerethetőbb karakter:

Őszinte leszek, a Némítót bírtam. Ben = Zombi, irritált, Sam= Mazsola… hát ő durván semmit nem csinált, viszont őt akarta mindenki megmenteni, tudhat valamit a gyerek. Adu… hmm, na, jó Adu-t bírtam amúgy, a Némító mellett ő volt az egyetlen aránylag normális személy. A többi kiskatona vagy irritált, vagy örültem, hogy meghalt, vagy bánkódtam, hogy nem halt meg. A megszálló földönkívüli életformák által képviseltek közül, hmmm… senki sem szerepelt annyit a könyvben, hogy konkrétan utálni tudjam, persze mint „megszálló hadtest” az összest rühelltem, de na őket is megértettem valahol…de ettől még mégiscsak kiirtották a bolygó lakosságának 6/7-ét. Cassie sokat rinyált, tehát nem rajongtam érte, az apja meg totálisan hülye volt… komolyan, ha neked azt mondják a gyerekeid közül az egyiket elviszik, a másik maradjon, felnőtt egy sem mehet…hagyod ezt? Nem gondolsz bele, hogy feltehetően ki fognak nyírni. Már csak azért is, mert akik értetek jönnek, azoknak van áramuk, működő cuccaik, amikor azt elsőnek vette el tőletek az idegen életforma….????????

Nos tehát, a könyv tetszett, tervezem folytatni. Remélem a harmadik részben elpusztul a világ. Gonosz vagyok, de sajnos, ha komolyan ezt az ellenséget, megállítja 1 közülük + x ember gyerek, akkor csalódom az egész disztópikus világba. Jó lenne egyszer reálisnak lenni, ezeket nem tudják legyőzni, ha az összes „beépített ügynökük” (mármint az idegeneké), is fellázadna a fajtársai ellen, mert hipp-hopp éreznek, szeretnek és sajnálják a kicsi földi emberkéket, akkor is… akkor sincs esély, még ha ugyebár ők extra erősek, gyorsak és tudnak egy csomó mókás és hasznos dolgot. Úgyhogy remélem mindenki meghal a harmadik részben, akkor szeretni fogom a sorozatot. Csak azt nem tudom, mégis mit lehet még két részben csinálni…. :D

Belbecs: 4/5

Persze voltak hiányosságai, és Ben-t akit nem szerettem, sajnos túl sokat szerepeltette. Ennek ellenére is a filmhez képest borzalmasan sok szinttel feljebb van. És gyorsan olvasható, jól haladós, és aki szereti a disztópiás, katonás, és sokat lelkizős (Cassie borzalmasan sokat rinyált) könyveket annak tetszeni fog. Annak ellenére, hogy irreális dolgokat tesznek benne a szereplők néha, és arra hivatkoznak ilyenkor, hogy azért, mert az ember ilyen. Kiszámíthatatlan, és önfeláldozó, és ígéreteket betartó, szép is lenne, ha az összes ember ilyen lenne.

Külcsín: 4/5

Tetszik a borító, a betűtípus, a tagolás. Amúgy relatíve minden tetszett, egy pont levonás azért jár, mert átvettük a második kiadásnál már a ronda filmes borítót. Áldom, hogy nekem még a szép, nem filmes van meg. Azért azt a szőke csajszit nézegetni borzalmas lehet hosszú távon… :D

Fülszöveg:

Az ​​első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

„Csak ÁMULOK és BÁMULOK. Egyértelműen az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi években olvastam.” – Melissa Marr

„Lélegzetelállítóan pörgő és eredeti. Az ötödik hullám úgy ránt be és ragad magával, akár egy cunami!” – Melissa de la Cruz

Könyv: Rick Yancey: Az ötödik hullám

Kiadó: Cartaphilus

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 466

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632663272

Fordította: Havadi Krisztina

Lois Lowry: Valahol, messze (Az emlékek őre 2.)

 Amikor elolvastam az Emlékek őrét tiszta sor volt a végén, hogy én ezt folytatom, mert érdekel, mi van azután, hogy Jonas…

 Csakhogy Valahol, messze úgy kezdődik, hogy Kira anyja meghal. Kira teljesen máshol él, mint Jonas, teljesen más körülmények között, más szabályokkal, de ugyanannak a világnak a részesei. Egymásról sem tudnak, van amúgy is éppen elég problémája mind a kettejüknek. Két teljesen más probléma.

 Kira legnagyobb problémája, hogy hirtelen árva lett, és mivel nem teljesen egészséges (mankóval jár), így a törvények szerint maradnia kellene a mezőn és meghalnia. Tisztában van persze azzal, hogy nem kéne visszamennie a faluba, mégis visszamegy, feltehetően az élni akarása miatt. Aztán minden, de minden megváltozik számára. Ahogy a világ teremtésétől, a jelenig megismer majdnem mindent. Titkokra bukkan, és döntenie kell, méghozzá borzalmasan nagy döntéseket kell meghoznia Két szótagosként (tehát relatíve még fiatalon).

 Nem nagyon akarok a történetről ennél többet mondani, olvassátok, mert rengeteg érdekes kérdést vet fel ez a kötet is, még úgy is, hogy kb. semmi köze az Emlékek őréhez.

 De nézzük a világfelépítést. Ha egy azon világban játszódik (márpedig feltételezem, hisz sorozat, nem hiszem, hogy dimenziót ugrunk közben), tehát egy bolygón van a tökéletes Egyenlétben élők kolóniái, ezek elzárva vannak, feltehetően pajzsokkal védik magukat, érzelem, érzések, és mindenféle interakció nélkül éldegélnek bele a világba. Már ha élet ugyebár az a bambulás. Egyenlét feltehetően a nagy világégés után egy remek ötlet volt, feltehetően azoknak a kolóniáknak az irányítói és őseik meg is veregették a saját vállukat, hogy ügyesek voltak. Nincs éhezés, nincs háború, nincs szomorúság, nincs semmi rossz…no jó sincs, de rossz sem.

Aztán ott van a Föld másik sarka, feltehetően nem messze ezektől a kolóniáktól (feltételezem egyszer csak találkoznak a szereplőink :D). Itt nincs egyenlét, nincs steril tisztaság. Visszazuhantunk kb. a középkorba. Itt vannak az Őrzők, akik irányítgatják a falujukat, nagyra vannak, hogy van egy épületük, ami túlélte a világégést! Van egy Tárgyuk (kereszt), amit nem tudnak mi, de azért tisztelik. Van egy énekes, ami minden évben adott napon eldalolja a világ teremtésétől a világ sok pusztulásán át a romlás dalát (ami szerintem borzalmasan unalmas lehet, meg hosszú). Az énekléskor rajta van a köpeny, kezében a bot, ami emlékezteti kb. hol tart. De az egész egy színjáték, és mindent az őrzők irányítanak. Itt, ha valami bajod van, megölnek, ha sérült vagy megölnek. Ha egészséges vagy akkor is buta vagy (mondom, hogy középkor), a nők nem olvashatnak, a férfiak, gondolom igen, de nem hiszem, hogy a köznép is olvasgatna. És persze mindenki azt tanulja a kis kolóniájukban, hogy odakinn vadak vannak. Vadak, amik szét tépnek, vadak, amik megesznek, megsebeznek, elpusztítanak. SPOILER: nincsenek vadak…

Ebből adódóan senki sem hagyja el a biztonságos falu határt, csak a vadászok. Holott nem is olyan messze tőlük egy újabb kolónia van….ami már nem a középkor.  Fura, hogy az Egyenlét, a jövőt ábrázolja, Kira otthona viszont a múltba zuhant vissza és ott tesped meglehetősen régóta.

 Egyik világ sem tetszik, egyik világba sem szeretnék lenni. Mind a kettőből eltűnnék a lehető leggyorsabban. És persze mindenhol van egy hős, aki lázad, aki márpedig megpróbál változtatni. Azon, amin az elődei nem tudtak.

Belbecs: 5/5

Külcsín: 5/5

Tetszik a borító, és imádom, hogy összhangban van a történettel! Szintén olyan borító amit ha nem olvastad, nem tudod miért is van egy ilyen fa rajta. Ha olvastad tudod, hogy ha nem is életbevágóan fontos helyszín, de annyira fontos, hogy kiemelte az író, hogy megemlítette!

Fülszöveg:

A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? – ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében.
A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.

Eredeti mű: Lois Lowry: Gathering Blue 87%

Eredeti megjelenés éve: 2000

Könyv: Lois Lowry: Valahol, messze

Kiadó: Animus

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2004

Oldalszám: 200

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9639563366

Fordította: Csatári Ferenc

A sorozat kötetei:

1. Lois Lowry: Az emlékek őre 89%

2. Lois Lowry: Valahol, messze 84%

3. Lois Lowry: Hírvivő 88%

4. Lois Lowry: A fiú 88%

Lois Lowry: Az emlékek őre (Az emlékek őre 1.)

A Mini-Könyvklub keretében olvastam a könyvet. Valamikor réges-régen várólistás is volt a könyv, no meg kijött a film akkor is gondoltam rá, hogy ezt bizony olvasni kellene. Meg is vettem, aztán nyereményjátékon ki is sorsoltam. Valahogy nem jött el az ideje. Nos, most eljött. Gondoltam, ha már ismételten jelentkezem a könyvklubba, tényleg komolyan kell vennem, és tényleg nem el mismásolni az egészet.

 Tehát most próbálok nem utolsó utáni pillanatokban olvasni a könyvklubos könyveket, annak ellenére, hogy jelen esetben az Emlékek őre kifejezetten gyorsan haladós és nagy betűs. Két délután alatt el lehetett olvasni, igazándiból, ha ezt nem munkaidő közben tettem volna, akkor egy délután alatt.

 Jonas-t megkedveltem, bár kicsit fura srác, de Más mint a többiek, nem is véletlen lett ő az emlék őrzője. Nem tudom, hogy a sorozat többi részében kiderül-e több arról, hogy miért és mikor lett ez a nagy egyenlősdi, de az nagyon érdekelne. A világ ahova kalauzolva lettünk egy elméletben idillikus világ, ki ne akarna ott élni? Háború, nincs. Éhezés, nincs. Bánat, kirekesztettség, gyűlölet, harag: nincs. Nincs semmi, ami elronthatná az életet. Csakhogy, nincs semmi, ami értelmet adhatna az életnek. És ez az ami miatt nem akarnék abban a világban éldegélni. Élni? Élet egyáltalán az, hogy minden évben előre lépsz, szintet, kapsz egyen ruhát, egyen biciklit, egyen akármit. Aztán 12 éves leszel, megkapod az egyen munkádat, ami ugyan más, mint a társadé, de adott, és ugyan megváltoztathatod, de azért szerintem nem szeretik, ha kifejezed nem tetszésedet a munkád iránt. Aztán ott van, hogy van egy Apa meg egy Anya, akik nem szerelemből jöttek össze, sőt azt sem tudják mi az, mert gyógyszert szednek, hogy ne is érezzék a vágyat meg mindent. Tehát a „szülők” –et is az irányító bizottság rakja össze, hogy jók lesznek. Aztán igényelnek gyereket, azt kapnak…. Amúgy van egyáltalán ott szex? Komolyan érdekelne. A kölyköket a szülőotthonban lévő anyák szülik, de…. őket vajon mesterségesen ejtik teherbe (szerintemigen), vagy sem? Oké, ez bizarr lett, így hogy belegondoltam :D

 No mindegy borzalmas egy világ az, ahol nincsenek színek, zenék, érzések, ahol nincs igazándiból értelme az életednek. Mert nincs…dolgozni és ennyi, annak meg úgy semmi értelme. Érzelmek nélkül nincs értelme élni.

 Értem, a miértet, hogy miért döntött úgy a világ ott, hogy nem akarnak érzelmeket, és de jó nincs is már gond, sem háború sem semmi. Csak hát az emberek azért emberek mert éreznek, mert gondolkodnak, mert haladnak valahova. A telepen ahol Jonas is él…vannak. Nem haladnak sehova és ezzel rohadt elégedettek, mert nincs meg a hiány érzése sem. Dühítő….

A másik dühítő az egész tetves világban, amiben játszódik ez a…. elbocsátás dolog. Nem csodálom, hogy Jonas kibukott amikor rájött, hogy az elbocsátás, nem olyan happy dolog, hogy elmész egy jó helyre, és ott folytatod az életed. Azért elég hideg zuhany az egész.

Belbecs: 5/5

Olvassa mindenki, mert elgondolkodtat, és elég könnyed, gyors olvasós módban. Nem tudom mennyire kapcsolódnak össze a sorozat részei (mármint történetileg), de meglátom, most begyűjtöttem ide magam mellé őket. Ugyanis, eléggé függ a vége. Olyan… haho …bumm vége típusú. Ezt utálom!!

A szereplők…Jonas az egyetlen akit a másik őrzőn kívül egyáltalán megismerünk. Nos ő aranyos, kedves, erős fiú. Úgy sajnáltam a 12-es ceremónián történtek miatt, azért tényleg para lehet, ha kihagynak a szép kis mindenki egyenlő felsorolásból. :D Az előző őrző meg kicsit kattant, de azért aranyos. Ki ne lenne kattant, ha a világ összes érzése, emléke, fájdalma és boldogsága ott nyugodna a vállán.

Áh erről jut eszembe, ha valaki tudja a választ súgja meg (SPOILER) feltételezték az emlék őrök, hogy ha Jonas elmegy a telepről, akkor az emlékek rázúdulnak az ott élőkre, mert így történt az előzővel is. Csakhogy! Arra nem gondoltak, hogy ez nem távolság kérdése? Az előző őrt elbocsátották, tehát elég halott volt, így érthető az emlékek visszaszivárgása a tudatokba, de… Jonas csak elmegy. Kétlem, hogy ez ilyen km-re lebontott dolog lenne.

Külcsín: 5/5

Nekem tetszik a borító (a nem filmes), főleg, hogy tényleg van köze a könyvhöz. Amíg nem olvastam, addig nem nagyon tudtam elképzelni, hogy ilyen címmel mégis mit jelent egy szánkó, de most már tudom. Elég sokat…soknál is sokabbat.

Fülszöveg:

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
     Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

Eredeti mű: Lois Lowry: The Giver 92%

Eredeti megjelenés éve: 1993

Könyv: Lois Lowry: Az emlékek őre

Kiadó: Animus

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2013

Oldalszám: 238

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789633241318

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

A sorozat kötetei:

1. Lois Lowry: Az emlékek őre 89%

2. Lois Lowry: Valahol, messze 84%

3. Lois Lowry: Hírvivő 88%

4. Lois Lowry: A fiú 88%

M. R. Carey: Kiéhezettek

A poszt helyenként akarva, akaratlan cselekményleírást tartalmaz. Próbáltam nem lelőni semmit, de úgy nehéz írni a könyvről. Előre szóltam!!

 Az idei év egy kicsit zombisra sikerült. Legalábbis ami a mostanában olvasott könyveket jellemzi. Nem olyan rég fejeztem be a Zombi túlélő kézikönyvet, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy feltehetően meghalnék igen hamar az zombi apokalipszis bekövetkeztében.

 Aztán molyon láttam ezt a könyvet, aminek szerintem borzalmasan ronda a borítója. És tetszett a fülszöveg. És annak ellenére, hogy maga a borító semmitmondó és taszító, egy gyenge pillanatomban megrendeltem, aztán mivel nem akarom elbukni idén is az „Amit főztél..” kihívást, hát gyorsan neki is álltam, hiszen azért vettem meg!

 Az olvasást csak annyi időre függesztettem fel, míg egyedül voltam itthon. Pedig így belegondolva ott már semmi ijesztő nem volt, tehát olvashattam volna. No de honnan tudhattam volna! Na jó ijesztő ugyan nem volt, de felzabálták a csávót akit nem szerettem annyira, úgyhogy nem sirattam meg….meg történt pár érdekes dolog.

 Nos nem tipikus zombi könyv, bár azaz igazság, hogy mivel eddig összesen a Zombiháborút olvastam, nincs nagy irodalmi összehasonlító hátterem. Nos, nem olyan mint a Zombiháború! Olyan jó, mint az, de máshogyan. A zombik is mások, elvégre kiéhezettek és 1. okosabbak, mint a Z-be. 2. butábbak, mint a Z-ben!

 Ezt inkább kifejtem egy kicsit bővebben. Okosabbak, mert itt vannak olyan zombik amik ugyan megesznek téged, de! De tudnak beszélni, cukin mosolyognak rád, és nincsenek szétrohadva. Feltehetően ez merőben szimpibbé tenné őket…ha nem ennének meg téged.

 Nos és butábbak, mint a Zombiháborúban… azért mert a másik féle zombik meg állnak a helyükön, mint a bot. Csak így állnak…és állnak….bumm hang, bumm szag, és megettek, de amúgy ha jó a szagelnyomó cuccod és kussban sétafikálsz, akkor elmehetsz mellettük. Mert buták mint a bot, és állnak mintha rajtuk próbálták volna ki a pillanatragasztót.

 Huha, hogy írjak a könyvről, hogy ne spoilerezzem le a végét. Amit sikerült magamnak lespoilereznem, mert ki a hülye? Hát én, soha nem volt szokásom megnézni az utolsó oldalt, hát itt megtettem! Ez mondjuk elvette az aggódásomat két szereplővel kapcsolatban, mert így tuti lett hogy élnek… mármint nagyjából élnek.

A történet nem túl bonyolult. Eljött a világvége, egy gomba megfertőzte az embereket, ettől felzabálták egymást,  a maradék emberke meg elbújt a fenébe, és vagy guberál, vagy kis zombigyerekeken kísérletezik. Aztán bumm, nesze neked menekülj, mert az egyik hülye csapat megtámadja a másikat! Komolyan az emberi hülyeség határtalan. Ott vagy a hülye apokalipszisbe és nem összefognál…neeem…..megtámadod őket, hogy az maradék kevés emberiség is kihaljon… hát tényleg – taps a guberálóknak!!

 A túlélő kis csapatunk, a fanatikus, hülye doktornő, az őrnagy, a béna katona, a „ezek de cukik” felfogású tanárnő, és a zombi! Amúgy remek csapat, mert senki nem ért egyet senkivel sem, és a fél csapat megölné a másik felét…vagy megenné, részletkérdés. Pechesek amúgy, de valahol rohadt nagy mázlijuk van. Melanie, a zombi…kiéhezett, aki… nem írom le hogy mi derült ki a végén. Mindegy is, Melanie az egyetlen épkézláb, normálisan gondolkodó egyed az egész könyvben! Ami rohadt nagy szó, mert ő halott…. Vagy valami hasonló. Nos az a gond, hogy rajta kívül ugyan vannak még 4-en, akik elméletileg felnőtt emberek, de mindnek van valami stikkje, méghozzá általában nagy. Akit még bírtam az Parks őrmester.

 A dokinőt nem bírtam, ő érte egyetlen könnyet sem cseppentettem volna, ha nem úgy végzi, ahogy végezte sem. Tény, hogy egy zseni, de emellett megrögzötten odavan azért, hogy feldarabolja másnak az agyát. És mert a kis kiéhezettek elméletileg halottak, ugyan mozognak, de kit érdekel…nos annak ellenére híve a „boncoljuk fel élve” elvnek. Komolyan reménykedtem benne, hogy a kíváncsisága viszi a sírba….de nem.

 A hogyishívják közlegény, aki annyira mellékszereplő volt, hogy a nevét sem tudtam megjegyezni. Nos ő cuki a végén, még ha úgy is járt ahogy. Mellékesen szerintem nem bánta annyira a dolgot. Emellett persze ő nem akart sosem elérni Beaconbe. Neki elég nyomorúságos élete volt, nem ismerte a világot az összeomlás előtt, és az ahol felnőtt egy kalap kakival volt egyenértékű. Nem akart visszatérni.

Parks őrmester: egy tahó paraszt, de ha a felnőtteket nézzük,ő az egyetlen aki… általában tud racionálisan gondolkodni, annak ellenére, hogy azért a könyv nagy részében főleg csak lövöldözik, de azt kitartóan. Meg menekül!

A tanárnőcske, Justineau (amit ki se tudok ejteni), ő valami rózsaszín masszában él, de komolyan. Ő a dokinő ellenpólusa. A doki mindenkit kinyírna, a tanárnő mindenkit keblére ölelne. Namármost egyik felfogás sem éppen életbiztosítás, ha olyasmit akarsz megölelni aki kajának néz!

Melanie, meg okos. Sokkal okosabb, mint gondoltam az elején, bár már ott teljesen tiszta volt, hogy átlagon felüli intelligenciával rendelkezik. Amit a végén csinált, az egyrészt egy b+…. egy „most komolyan?” és egy „heeeee????” Reakciót váltott ki belőlem. Zseniális volt, még ha nem is repestem volna én sem a boldogságtól, amikor tudatosul bennem, hogy mit csinál a kis szöszke….

Belbecs: 5/5

 Akik szeretik, a zombikat olvassák! Akik szeretnek gondolkodni közben azok is! Borzalmasan sok összefüggés van, legalábbis a végén. A világfelépítés remek, bár valójában nem tudunk meg túl sokat, de pont eleget. Mellékesen meg mit akarunk tudni? A világ romokban, itt a gomba, itt a zombi pont ennyi! A zárás egy nagy B+, ennek ellenére borzalmasan tetszett. A szereplők nem szerethetők, még Melanie-t sem szerettem, de jól ki voltak dolgozva! A helyszínek meg nem túl változatosak, tekintve bázis-út-London, oszt jóvan. Az ellenség, avagy miből lesz a zombi gyerek egy szintén nagy b+.

Olvassátok!!!

Külcsín: 4/5

A borító ronda, mint a bűn, a színe is, a kép is, minden. De a belső dolgokkal nincs gond. Feltehetően volt szerkesztője, mert nem találtam semmi elgépelést. A fordító remek munkát végzett, mert imádtam olvasni. Márpedig ismerjük be, hogy sokat javít vagy ront egy könyvön a fordító, ha nem jól csinálja. Bánom, hogy nem kemény táblás, és bánom. MegtartósJ

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

Eredeti mű: M. R. Carey: The Girl With All the Gifts

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: M. R. Carey: Kiéhezettek

Kiadó: Kossuth

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 456

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789630984652

Fordította: Kisantal Tamás

Sara Raasch: Hó, mint hamu (Hó, mint hamu 1.)

 Hogy én, mennyire de mennyire vártam ezt a könyvet!

 Komolyan, amikor megjelent rögtön beleszerettem a borítóba, és úgy a fülszöveg is tetszett. Azért is szavaztam, sokunkkal együtt arra, hogy ez legyen a Mini-könyvklub egyik állomása. Persze friss megjelenés, tehát még nem volt meg a könyvtárnak. Ebookba nem szeretek annyira olvasni (abba kellett volna -.-), így végül amikor kiderült, hogy februárban kell elolvasnom, és erre az intervallumra biztosan nem fog sikerülni a könyvtárnak a könyv beszerzése döntöttem. Megvettem, ez lett 2016 első könyves beruházása. Hát, remélem a többi beruházásom ennél merőben jobb könyvekre esik.

 Kezdjük a külcsínnel.

Külcsín: 3/5

Bár a borítóba szerelmes vagyok még mindig, és az maximális pontot érdemelne a könyv kiadása, megjelenése már nem érdemel ennyi pontot. Kezdjük a nevezetes Hó mint hamu vs. Hó, mint hamu kérdéskörrel. Nos, a molyon is voltak erről kérdések, kérések, viták, hogy akkor ez most Hó vessző mint hamu vagy nincs vessző hamu. Sokan érvelnek, hogy itt nem kell a vessző helyesírásilag, sokan meg megvannak róla győződve, hogy de igen. Nos a kiadó nem tudta eldönteni ezt a kérdést ezért a gerincen van, a borítón nincs, első lapon van, második lapon nincs vessző. Ami számomra egyértelművé tette, hogy nincsenek a helyzet magaslatán. De ez még hagyján. Igazándiból fura számomra a betűtípus, amiért amúgy még csakcsak nem vontam volna le pontot….de tényleg fura. És akkor  a magyartalan mondatokról ne is beszéljünk, meg néha eszembe jutott, hogy a ragozás sem stimmel mindenhol. Ami gáz! A legnagyobb gáz, hogy ez nekem feltűnik, amikor én is remekül tudok magyartalan mondatokat írni és ragzani :P

És akkor jöjjön a „Miért hagytam abba a 73. oldalon” története!

1. Utálom az olyan történeteket, amik E/1-ben íródnak. Valahogy kizökkent engem a történetből, ha erőltetetten én vagyok a főhős. De túl tudok lendülni ezen. A tövisek hercege szintén E/1-es volt, és Jorg egy akkora gyökér volt, hogy bele tudtam magamat képzelni, és remekül szórakoztam a történetein. Jól volt megírva. Meira…. Meg egy szerencsétlen 16 éves lány (öregebb Jorgnál és bénább!!!)

2. Meggyőződésem, hogy az írónő gyermek korában sokat nézet Xenát. Nos csakramot, eddig általam olvasott fantasyk történetében senki nem használt! Ami, persze nem gond, hiszen  ez is fegyver, és lehet ezzel kezdeni is valamit…de. Meira, csak ezt tudja használni, legalábbis az első 73 oldalban, és ezt sem mutatta be annyira, de kedvére lengeti. Néha már-már hiányoltam, hogy felkiáltson, hogy „vááááááááááh”, mint Xena! Ha kiáltott volna lehet tovább olvasom, már csak nosztalgia miatt is!

Komolyan kedvem lett újranézni a sorozatot :D

3. A főhős miatt. Mivel sajna nem lehet kikerülni azt, hogy mi történik Meira-val és az ő agyában, mert ezt folyamatosan megtudjuk. És mivel én őt nagyon megutáltam…. Ezért is hagytam félben. Sajnos az akinek a szemével és szóhasználatával élem át, hallom elmesélve a történetet erősen borzalmas, gyerekes, idegesítő. És mivel nem lehet kikerülni, vagy úgy tenni, hogy nem érdekel mit csinál, mert hogy Mindent tudok amit csinál, így felejtős lett.

4. A világ! 73 oldalban kiderült, hogy Tél, Tavasz, Nyár, Ősz királysága régen barátságban volt, de aztán jött a gonosz Tavasz(azt hiszem) uralkodó és elfoglalta a Télieket. Akiket mos dolgoztat a munkatáborban, már, ha nem ölte meg őket. Elvette Tél mágiakabaláját, és megszűnt ott a mágia, bár van egy elrejtett barlangjuk, de úgy elrejtették, hogy ők sem tudják hol van (wtf????), és eltörte a medált, és jaj máris mindenki béna lett, semmi jégvarázsos mágia nem maradt az országban, és elmenekültek. És azon dolgoznak, hogy visszalopják a cuccot, összerakják és visszamenjenek a havas lankákra. Oh igen, és persze hófödte népe hófehér hajjal, kék szemmel, és über fehér bőrrel rendelkezik. Tök könnyen beleolvadnak a napbarnított ősz és nyár, és tavasz embereibe ;D

5. A belső monológok miatt, meg a szeret-nem szeret, jaj hozzám ért elpirulok, jaj ő a herceg, jesszus hozzám ért, totál piros vagyok, biztos nem látta. De tuti hazudik a kedvemért, hiszen annyira cukkerpofa…

6. A Harc jelenet: wehehehhehehehehehehehe…. Ennyire kiszámítható harcot és végkifejletet sosem olvastam. Komolyan… megkötözöm és oda rakom, ahol az van amit el akar lopni????? WTF?????

Nos, ez csak hat indok. Rövid az életem ahhoz, hogy ilyenekkel foglaljam az időt. És borzalmas azt mondani, hogy még a Taktus is magasabb irodalmi értéken mozog, mint ez… de igen! Ott bonyolultabbak a mondatok, de tényleg, pedig az a könyv sem jó :D

Belbecs: 1/5

Bocsi mindenki! Mondanám, hogy adok rá három pontot…. De nem. Nálam az a könyv, amit képtelenség végigolvasni, az nem ér többet. Ami persze borzalmasan rossz a könyvnek, mert még Szűcs Vanda könyvét is végig tudtam olvasni…. Na kb. ugyanaz az élmény, csak fantasyba.

Fülszöveg:

Megtört szívű lány

Ádáz harcos

Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Eredeti mű: Sara Raasch: Snow Like Ashes

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: Sara Raasch: Hó, mint hamu

Kiadó: Twister Media

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 496

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786158029438

Fordította: Bozai Ágota