Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása

Őszinte leszek, mint mindig. Jelen könyvet azért akartam elolvasni, mert nagyon tetszett a borítója és nagyon tetszett a címe. A fülszöveget nem is olvastam el, úgy raktam fel kívánságlistára. Aztán AniTiger megvette a könyvet, aztán sikerült könyves dobozban megkapnia is, így a kölcsönzés jóval hamarabb sikerült, mint amúgy. És kivételesen gyorsan neki is álltam, aminek fő oka az volt, hogy igazán rövid könyv, és kellett a mesék után kicsit hosszabb, de azért nem regény hosszúságú olvasmány.
 AniTigernek tudom, hogy tetszett, mert mondta, még mielőtt elkezdtem olvasni. Így azt szerettem volna, ha nekem is akkora élmény lesz, mint neki.
 Nos, nem mondom, hogy rossz a könyv, mert nem az. Én személy szerint szerettem olvasni, viszont nem lett az a történet, amihez az ember szalad vissza, hogy folytathassa az olvasást. És nem is az a történet, amit ennél hosszabban szerettem volna elolvasni. Szerintem a 160 oldalas terjedelem, erre a történetre tökéletes. Kapunk egy nekem néha nagyon részletes világképet, mégis azt éreztem, hogy annak ellenére, hogy dobálózik a leírásokkal, és a nevekkel (úgy éreztem az író imád helység és egyéb neveket kitalálni és azt szétszórni a könyvben), mégsem vagyok képes egészében látni a világot. Feltehetően, mert elég változatos volt. Pontosan nem tudnám megmondani, meddig bolyongott Vellitt, mert volt ahol elvesztette az időérzékét és ott az olvasó sem tudja, hogy pár nap, pár hét, pár hónap a bolyongás. Feltételezem, hogy pár hónap.
 AniTiger ha jól emlékszem számítógépes játék hasonlatot használt, és azon elindulva közelebb is kerülünk a dologhoz. Mert az egész egy álmok földjén élő nő útja az éber világig, egyetlen egy fő küldetéssel, hogy visszavigyen egy elszökött tanulót. Amúgy szerintem tök jó számítógépes játék lehetne, ugyanis elég akció dús az egész, a vége konkrétan egy végeláthatatlan bolyongás és harcos hullaevő szörnyes-istenes harc. Tehát igen, ha ezt a vonalat nézzük, merőben jobb képet kapunk a könyvről, csak az a sok hülye név ne lenne benne. (bocs).
 A vége nekem valahol roppant kiszámítható volt, ami miatt elmaradt a katarzis és a "jééé, hát ez a vége" érzés. Ami pedig jó lett volna, ugyanis meglehetősen sokat dobott volna, egy megfelelő és meglepő, nem ennyire... kiszámítható befejezés.
 Vellittet bírtam amúgy, a többi szereplőt meg nem nagyon ismertük meg. A macska szintén szimpatikus, bár azért én kicsit többet néztem ki belőle, mint egy macska...ott csalódtam kicsit, azt hittem van valami különleges képessége, azon kívül, hogy tud vadászni :D

Összességében: Örülök, hogy olvashattam, mert egynek jó. Akarok-e saját példányt? Nem. Semmi esetre sem érzem azt, hogy annyit adott volna nekem, hogy valaha újra akarnám olvasni. Innentől meg csak a borító és a cím miatt nem kell saját példány.  Ajánlom-e? Ha valami lassan pörgős(lassan indult be...) könyvet szeretne olvasni, fantasy téren és az álmok világa nem áll messze tőle, és még a sok-sok nevet is imádja, akkor ez az ő könyve. Ne várj tőle nagyon sokat, mert akkor szerintem csalódsz. Ha szereted a harcolós, küldetéses számítógépes kalandjátékokat játszani, akkor szerintem ez teljesen jó lesz, mert akkor úgy előtted van, ahogy te mint a főhős(nő) haladsz előre, hogy elérd a szinteket, megtaláld az átjárót, és megtaláld a szökött diákot. Kockák szerintem jobban szeretnék ezt a könyvet, mint a keményvonalas fantasy rajongók :D

Belbecs: 3/5
Lehetett volna ebből többet kihozni, sokkal többet kihozni. Lehetett volna, és ennek nem a terjedelem az oka, a 160 oldal elég erre a történetre, elég lenne akkor is, ha kicsit még rak bele kreativitást.

Külcsín: 5/5
Természetesen 5 pont! Imádom a borítóját, simán eltudom képzelni plakátban a falamon...kerítenék neki helyet, ha lenne ilyen plakát. A cím is szerintem remek, felhívja a figyelmet a könyvre, és igazándiból nem is hazudik, hisz ez nem más, mint Vellitt Boe álom utazása.

Fülszöveg:
A 2017-es évben Nebula-, Hugo-, Locus-, John W. Campbell és Shirley Jackson-díjra jelölt, World Fantasy Díjat nyert történet

Kij Johnson elbűvölő és félelmetes könyve egyszerre eleveníti meg és helyezi más megvilágításba H. P. Lovecraft klasszikus dark fantasy történeteit, ezúttal egy női főhős szemszögéből.
Vellitt Boe a híres-nevezetes Ulthar Lánykollégium tanára. Amikor legtehetségesebb diákja megszökik egy álmodóval, aki az éber világból érkezett, nem tehet mást: veszélyes utazásra indul, hogy megtalálja, hiszen az egész egyetem sorsa múlhat ezen. Fiatalkori vándorlásait megidézve átvág egy őrült, álomszerű logika által uralt világon, amelyet szeszélyes és kegyetlen istenek uralnak, és fantasztikus, lidércnyomásos teremtmények népesítenek be.
Azonban küldetése nem csupán az álmok riasztó vidékére viszi el őt, hanem saját rejtélyes múltjának mélységeibe is, ahol az árnyak között titkok lapulnak – olyan titkok, amelyeknek nem lenne szabad valósággá válnia.

Eredeti mű: Kij Johnson: The Dream-Quest of Vellitt Boe

• Könyv: Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása
• Kiadó: Fumax
• Kiadás helye: Budapest
• Kiadás éve: 2018
• Oldalszám: 160
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634700180
• Fordította: Acsai Roland

Jeff VanderMeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy ha valami érdekes film ajánló jön velem szembe és tudom, hogy könyv az alapja, akkor előbb szeretném elolvasni és csak utána megnézni a filmet. Az Expedícióval is így jártam.

Az Agave könyvek felrakta a film ajánlóját, és az úgy akkor és ott megtetszett. Utána rögtön le is kértem a könyvet az emeletről, mert megnéztem és bent volt. (Más is úgy gondolkodhatott, mint én, mert rögtön előjegyezték páran). De nem kezdtem el rögtön, kicsit még hagytam, hogy ülepedjen az ajánló hatása. De aztán belevetettem magamat a könyvbe.

Nos, nem ilyesmire számítottam. Ismerjük be, hogy a film ajánlója teljesen 21. századi, teli effektekkel és akcióval, és pörgött az egész. A könyv meg, úgy van. Nem mondom, hogy nem lövöldöznek benne, de korántsem annyit, mint amennyit a film ajánlójában.

Borzalmasan kíváncsi leszek arra, hogy ezek után mennyi köze lesz a könyvhöz a filmnek, mert jelenleg talán annyi egyforma a kettőben, hogy van egy X térség, ami fura, és fura dolgok történnek benne, és hogy nők a szereplők. És hogy volt egy másik expedíció is. Amiben a főhősnő férje járt ott. Aztán egyelőre ennyi közös pontot találtam.

A könyvről:

Érdekes a maga nemében. Egyrészt megfogott, az ötlettel. Az X térség maga tökéletes helyszín. Szívesen megismerném még jobban is, de sajna az első kötet nem hozott annyi izgalmat és érdekességet, hogy előre vegyem a folytatásokat. De a helyszín minden esetre lenyűgöző. Az X térségen belül, az Alagút  vagy Torony (Függően, hogy mely szereplő utal rá), szintén érdekes, de annyira mondjuk nem, mint amennyit szerepel a könyvben. Feltehetően, mert nem rajongok a sötét, rejtelmes és zárt, lefelé menő dolgokért, aminek a fene se tudja, mi van az alján (megtudjuk, de nem leszünk ettől okosabbak.)

Tehát a Torony helyett én sokkal több mászkálást reméltem a térségben. De tekintve, hogy a főhősnőnk kissé… fura, és nem túl hős, nem volt túl meglepő, hogy ő viszont totál bekattant erre a Torony témára.

A szereplőkről:

Mint, mondtam, a főhős sem túlzottan hős. Neki megvan a maga oka, hogy miért

jelentkezett. Szerintem amúgy a pszichológus tudja is, hogy a férje miatt kutatgat, meg mert oda van a fura dolgokért. A többi szereplő, meg sajnos annyit nem szerepel a könyvben, hogy jobban kiismerjük őket. A pszichológus szerepel még aránylag sokat, de őt meg utáltam, pedig feltételezem a legtöbb hülyeség amivel ezeket az embereket hülyítette parancs volt,... de ettől még nem szimpatikus. Egy kis kanyar vissza a főhősre: ki az a hülye, biológus, aki ha egy spórákat köpködő világító növényekből álló feliratot lát, odahajol, hogy “jaj de érdekes???” wtf? Mert, ha még az antropológus nem tudja, hogy arcon fogja a növény köpni ismeretlen akármivel, az hagyján. De ő BIOLÓGUS!!!!!

A filmről:
Mindenképpen meg akarom nézni, mert érdekel mit hoznak ki ebből a vékonyka könyvből, ahol helyszín kb. 4 volt leírva rendesen, abból egy a fő helyszín. A bemutatóban ezen helyszín pl. nem is volt :D Úgyhogy várom, hogy lehet ezt úgy képernyőre vinni, hogy ne unják, hogy szép legyen és megmaradjon az alap mondanivalója. Én drukkolok nekik, mert számomra a könyv egy közepes minőség, de ebből ettől még lehet jó filmet csinálni (főleg, ha nem ragaszkodnak a könyvhöz annyira :D)

Fülszöveg:

Az ​X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Eredeti mű: Jeff VanderMeer: Annihilation