Agustina Bazterrica: Pecsenyehús

 

• Könyv: Agustina Bazterrica: Pecsenyehús
• Kiadó: Metropolis Media
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2023
• Oldalszám: 232
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635511525
• Fordította: Varju Kata
• Ár: 5.990,-
• Kiadói ár (2023.10.13-án): 4.493,-

Köszönet a könyvért a Metropolis Media kiadónak!

A könyvet azóta el akarom olvasni, hogy a beharangozóját, a borítóját és  fülszövegét felrakta annak idején  a kiadó. Annyira megfogott a történet, és annyi potenciált láttam benne, hogy biztos voltam abban, hogy márpedig ezt mindenképpen el fogom olvasni.

A könyv témája miatt a munkahelyem egyenlőre ódzkodik attól, hogy beszerezze. Bár emberevős könyvünk ezen kívül is akad...tehát nem tudom mi lehet a gond vele. Minden esetre a kiadó jóvoltából hozzájutottam egy példányhoz!

 Sokat elárul, hogy ma majdnem elkéstem a buszt, mert hát volt még 4 perc és akkor gondoltam olvasok addig, aztán hirtelen felnéztem és már benn állt a busz és úgy futottam, hogy ott ne hagyjon...kicsit beletemetkeztem a könyvben. Feltehetően, ha semmi dolgom nem lett volna, akkor a méretéből adódóan egy ültő helyemben elolvastam volna.

 Volt már az elején egy elképzelésem, hogy hova fut ki a dolog, ami az olvasás közben folyamatosan változott, újra és újra kalibrálva bennem a lehetséges befejezéseket. És igen, ami végül lett, azt is betippeltem, a kissé happy endesebb ötleteimmel együtt.

 A könyvben nem is az volt az igazán durva, hogy embert esznek. Sőt, az egy borzalmasan mellékes dolog, hogy embert esznek. Nem nagyon írja le, nem arra van kihegyezve a sztori, hogy trancsírozzunk szét egy embert és együk meg. Az egész könyv legijesztőbb motívuma az, hogy olyan világot épített fel a szerző, amit én, itt, 2023-ban tökéletesen el tudok hinni, hogy bekövetkezhet. Mert semmi olyat nem ír le, amit jelenlegi tudásunk, ismeretanyagunk megcáfolna, és azt mondaná, hogy "na nem, ilyen sose lesz". 

A történet főszereplőjét követve ismerjük meg magát az Átmenet utáni világot. Fokozatosan mesél a világról, hogy hogyan tűntek (tüntették el) az állatokat, hogyan kezdtek embert enni, hogyan lett ez legális, hogy álltak át a húsüzemek emberekre,....termékekre, mert ugye ne hívjuk embernek akit megeszünk, még akkor sem, ha amúgy pont olyan, mint mi. A világ bemutatása és a főszereplő életébe való betekintés folyamatosan váltakozott. Sosem tudtunk meg egyszerre túl sok dolgot a világról, és sosem volt az, hogy túl sokáig követjük a főhős életét. És amúgy ez így kiegyensúlyozta magát.

 A húsgyár bemutatása volt amúgy szerintem a legmegrendítőbb, mint a lelki szemeim előtt lejátszódó folyamat, bár vetekszik a laboratóriummal, a tenyész teleppel, a hentesüzlettel, vagy a vadászatokkal. Bár ez utóbbi inkább irritált, mint letaglózott. 

 De a könyv rengeteg elgondolkodtató dolgot tartalmaz és mint írtam is, az a legijesztőbb, hogy nem látom benne azt, hogy ez "lehetetlen" lenne vagy ez "soha ilyen, nem történhet" kategória lenne. 

És elgondolkodtam azon is, hogy mi lenne ha beütne a vízió amit a könyv bemutat. Elfogadnám, átszoknék arra ami az új norma, vagy mint a főszereplő apja beleőrülnék. Amúgy feltehetően ez utóbbi, olyan színtű változás lenne az életben egy ilyen apokaliptikus esemény, hogy ép ésszel, normál lelkivilágú ember nem bírná ki.

Tehát a könyv zseniális. Olvassátok, gondolkozzatok el a dolgokon. 

Fülszöveg:

Egy, az állatokat megtámadó, halálos vírus hirtelen felbukkanása végérvényesen átalakítja a világot: a haszonállatoktól a háziállatokig mindent meg kell semmisíteni, húsukat sem lehet többé fogyasztani. A kormányok drasztikus döntéssel reagálnak a kialakult helyzetre: engedélyezik az emberi hús felhasználását, tenyésztését, szaporítását, vágását és feldolgozását. A kannibalizmus törvényerőre emelkedik, és a társadalom két csoportra szakad: akik esznek és akiket megesznek.

Marcos Tejo, a Krieg Húsgyár megbízottja, tipikus hivatalnok. Egy nap azonban ajándékba kap egy élő, ám fogyasztásra szánt nőstényt…

Könyörtelen disztópia, amely egyszerre kegyetlen és elmés, allegorikus és valószerű. Agustina Bazterrica felkavaró regénye az egész világon heves vitákat váltott ki az erkölcsről, az empátiáról és a megalkuvásról.

Neil Gaiman: Óceán az út végén

 

• Könyv: Neil Gaiman: Óceán az út végén
• Kiadó: Agave Könyvek
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2013
• Oldalszám: 180
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9786155272431
• Fordította: Pék Zoltán

Idén már próbálkoztam Gaiman-nal, de feltehetően rosszkor kezdtem neki, mert nem sikerült belerázódnom (Elveszett próféciák). Annak idején nagyon szerettem a szerzőt, és igazándiból most sem utálom, csak valahogy már nem nyűgöz le annyira, mint 10 éve. Lehet rossz könyvet választottam, vagy csak rosszkor, vagy annyit változott az ízlésem, hogy igazándiból, már nem vagyunk olyan közel egymáshoz, mint eddig.

 Az Óceán az út végén egy remek kis történet, kellő borzongással, és sok kérdéssel. Az alap ötlet zseniális amúgy, Gaiman nagy mesélő, és remekül nyúl mindenféle mitológia alapokhoz. Tetszett a könyv és nagyon gyorsan lehetett vele haladni is, mégis valahogy valamit hiányolok belőle.

A főszereplő fiú, aki visszatér a farmra, és lepereg előtte vélt vagy valós gyermekkorának szőrnyű, mágiával és halállal tarkított élete érdekes volt. Viszont valahogy, az hogy felnőttként visszatér és visszaemlékszik pont ez ami kicsit nálam erőltetettnek tűnik. Valahogy jobban fogyaszthatónak tartanám úgy, hogy jelen időben, a kisfiú életét bemutatja, és nem keveri bele a "jelent" vagy "jövőt". Tehát igen, jobban élveztem a 7 éves srác fura életét, mint a középkorúét, aki csak mereng és gondolkodik egy padon, hogy a dolgok valósak voltak-e vagy sem.

A farm, a három nővel és a mágikus dolgokkal amúgy pazar. Ahogy elmegy Lettie és a srác elűzni a szörnyet, vagy ahogy később kell megküzdeniük vele szintén nagyon jól megvan írva. A fénylő birtok, és maga az Óceán is amúgy zseniális.

Nehéz amúgy erről a könyvről írni, mert egyrészt tetszett, másrészt idegesített, és voltak részei amik viszont nem tetszettek. Nem tudom így azt mondani, hogy maximálisan imádtam, de azt sem, hogy nagyon utáltam volna. És semlegesnek sem mondanám, mert két érzés kavarog bennem, az hogy Gaiman egy zseni, meg az, hogy miért kellett túl bonyolítania a dolgokat.

Ennek ellenére persze olvassátok. De nekem akkor is, ha Gaiman, akkor Csillagpor, esetleg Sosehol inkább. Hmm... lehet újra kellene olvasnom ezeket, mert ezeket tényleg szerettem...talán segítene visszarázódnom Gaiman elborult fantáziájába :)

Fülszöveg:

AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE.

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely létezik, ahova mehet: egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála

 

Hűűűűű, haaaa!

Ha tehettem volna egy ültő helyembe elolvasom, de ehhez tegnap túl fáradt voltam viszont belekezdtem, és már akkor tudtam, hogy ha más nem akkor ma majd tényleg az egészet lenyomom. Ilyen szempontból szerencsés, hogy nem voltak olyan sokan a munkahelyemen, hogy el tudtam olvasni. Bár ehhez hozzájárul az, hogy elég szellős, elég rövid és elég gyorsan haladós. Nem is tudom, mikor olvastam ennyire hangulatba találós könyvet mostanában.

A könyv főszereplője Molly, aki éli kis életét egy farmon a szüleivel, nem éppen mindennapi módon. Már kiskora óta megtanulta a szabályokat:

"Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!

Ne sebesülj meg!  Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!

Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!"

A kiskora a szabályokon túl azzal telik, hogy próbál nem megsebesülni, és megtanulja a lehető legtöbb önvédelmi fogást amit csak lehet, hogy megússza a dolgokat. Ennek ellenére roppant sokszor mégis megsebesül, és persze amikor az ember lánya menstruál . . . nos az is vér, így más nem havonta egyszer a nehéz napok Molly számára sokkal nehezebbek. Mert a vérből mindig egy új molly születik, nem a kedves kis iker tesóra kell gondolni, hanem inkább a kis gonosz klónra.

A könyv kezdete és vége keretet ad a történetnek, mind a kettőben egy helyszínen vagyunk, és ott meséli el Molly, hogy milyen elk*rt élete is van, és hogy mennyi mindenen kellett neki végig mennie, mennyi mindenről kellett lemondania, vagy éppen hány embert vesztett el. Amikor úgy a könyv felénél azt gondolnánk, hogy szerencsétlen lányt ennél jobban nem lehet szívatni, hogy van egy határ annak, hogy mennyire lehet elk*rt az élete ezen "adottsággal", akkor derül ki még egy csomó fincsiség, ami végül a könyv végén lévő  sejthető eseményekhez vezet.

Imádtam olvasni, mert ez a tipikus esete annak, amikor az író, a főhősét istenesen megkínozza, az összes nyomorúság ot rádobja a főhősre, hogy bemutassa, hogy és még ebből is kilehet hozni a jót. Már, ha a könyv végét jónak tekintjük. Én megértettem, hogy így döntött és roppant érdekes a dolog, de valahol amikor Molly és molly beszélgettek sejthető volt, hogy mit dönt igazán. Nagyon kíváncsi vagyok a következő kötetre, mert érdekel, hogy ebből még mit lehet kihozni. Potenciál van benne bőségesen :)

A háttér sztori is jó amúgy, bár megmagyarázzák hogy Molly miért ilyen elcseszett szegény, de egy csomó nagy kérdőjel marad még így is bennem, hogy oké a szérum, meg kutatás, de nem az egészet lopták el . . . azok akik kifejlesztették vajon tudták mit? Ha tudták akkor van még pár ilyen peches ember, vagy Molly volt az egyetlen aki megnyerte ezt a világterhet magára.

És amúgy szerintem a borító is zseniális :)

Fülszöveg:

A szabályok egyszerűek:

Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!

Ne sebesülj meg!

Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!

Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!

Amióta csak az eszét tudja, Molly Southbourne rendszeresen végignézi a saját halálát. Akárhányszor vérzik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló Mollyhoz, és a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon sikerül-e megfékeznie a vérontást, vagy egy hasonmása által éri el a végzete?

Tade Thompson Nommo-díjas kisregénye a horror és weird műfajok eszköztárából építkezik, és egy olyan hátborzongató történetet mesél el, amihez foghatóval még nem volt dolgunk.

• Könyv: Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála
• Kiadó: Agave Könyvek
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2021
• Oldalszám: 128
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634199496
• Fordította: Molnár Berta Eleonóra
• Megjelenés időpontja: 2021. augusztus 12.

Könyv: Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála

• Kiadó: Agave Könyvek
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2021
• Oldalszám: 128
• ISBN: 9789634199502
• Fordította: Molnár Berta Eleonóra
•  ebook

Takami Kósun: Battle ​Royale

 

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, és már előtte is várólistás volt a könyv, de valahogy nem volt érkezésem arra, hogy el is olvassam. Feltehetően a második film utáni "atyám, ez de szar" megjegyzésem miatt maradt el végül az olvasás. Pedig igazándiból tudom jól, hogy az esetek többségében a könyv jobb, mint a film.

 De idén végre úgy döntöttem, hogy elkezdem olvasni a saját könyveimet is, és a moly egyik funkciója az arcomba tolta, hogy ez a könyvem várja legrégebb óta, hogy olvassam, úgyhogy uccu neki, bele is vágtam.

 Szeretem a japán neveket, de ha az utolsó 10 emberen akik maradtak, megkérdeznék, hogy ki volt a másik 32 akkor talán még 1-2 karakteresebb karakternek megtudnám mondani az egyik nevét, de a teljes nevét biztos nem...azt mondjuk az utolsó 10-nek sem, csak úgy nagyjából tudom a neveket. Túl sokan voltak, túl hasonló hangzással, hogy szegények megjegyezhetőek legyenek.

 A film miatt, a nagy meglepetés a végén nem volt meglepetés, de teljesen máshogy emlékszem, hogy vége lett a filmnek. Tervezem újra nézni, még úgy is, hogy amúgy borzalmasan béna megfilmesítést kapott, legalábbis úgy érzem, könyv után még rosszabb lesz az egész :P

 A történet maga elég durva, és fogalmam sincs, hogy én mit tennék akkor ha iskolás lennék, és egy szigeten ki kéne nyírnom az osztálytársaimat. Bár tekintve, hogy kb. egy osztálytársamat sem szerettem kimondottan :D feltehetően én elbújtam volna valami jó helyre és bíztam volna abba, hogy megölik egymást a többiek és az utolsó elesik egy kőbe és beveri halálosan a fejét és akkor én nyertem.

 De roppant frusztráló lehet, 15 (azt hiszem ilyen korúak) szembesülni a ténnyel, hogy ez egy élet-halál játék, és csak egy maradhat, vagy megölöd őket, vagy ők ölnek meg téged. Súja azért sokáig bízott abban, hogy össze tud állni az osztály és együtt legyőzhetik a Rendszert, de újra és újra az arcába tolta az élet, hogy bár ezen gondolatával nincs egyedül, de a többség nem bízik egymásban és ebből adódóan nem lehet egységet alkotni sok-sok emberrel már mert mindenki a másikat figyeli, hogy na az majd mikor fogja őt hátba támadni. 

Voltak vérbeli játékosok, akik feltehetően akkor is gyilkoltak volna, ha nem lett volna muszáj, kis szociopaták  akiknek tök mindegy volt minden, elkönyvelték, hogy akkor nyernek ha a többiek meghalnak így szépen vagy csellel vagy automata gépfegyverrel megöltek mindenkit aki az útjukba állt. Kettő ilyen személy volt, egy lány és egy fiú, és biz isten, én drukkoltam, hogy minél hamarabb meghaljanak, de némelyik olyan volt, mint valami halhatatlan :D

 De azért némi kellemes csalódás volt, hogy azért alakultak ki "csoportok", néha nagyobb csoport is, és hogy azért a diákok egy nagy hányada, nem akart játszani. Voltak csoportok, akiket megsirattam, mert tényleg zseniálisak voltak, esélyük is volt és tényleg mindent megtettek annak érdekébe, hogy kiszálljanak a játékból, de úgy, hogy a rendszer megbukik, mégis elvéreztek :( És hát volt csoport akik a bizalom hiánya miatt egy kicsin elcsúszva buktak el, de őket annyira nem tudtam sajnálni. Megértettem őket, és valahol logikus is a bizalmatlanság, de ...

És hát ott vannak a főszereplők, akikért szurkolunk, akik amúgy próbálnak az egészből kimaradni, és csak annyi embert ölnek meg amennyit muszáj, megjegyezném, hogy óriási előny, ha veled van egy olyan ember, aki már megnyerte az előző játékot és úgy mozog ebben az egészben, mintha bele született volna.

És persze ott volt az a páros akik  egyszerűen a legelején döntöttek. Nem ölnek meg senkit sem, nem játszanak, kiszállnak már a leges legelején. És őket nagyon megértettem. Nem akartak ártani az osztálytársaiknak, és nem akarták elveszíteni egymást sem, hát együtt léptek. Szomorú volt, de teljesen érthető is.

De amúgy az egész alapötlet roppant beteg, de zseniálisan van megírva. Félek, hogy a filmeket újranézve még sz*rabbnak fogom érezni a filmet a könyvhöz képest. De ennek ellenére újra akarom nézni, hogy tudjam, hogy nagyjából úgy haltak-e meg, mint a könyvben. Nem mintha túl kedves halála volna azoknak a szegény gyerekeknek -.-"

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 1.

 

Szeretem a képregényeket, bár inkább a mangákat. Ezek a nyugati típusú dolgok nekem, túl sötétek. Belegondolva egyetlen egy olyan képregényt sem olvastam még, ami egy kicsit is vidámabb rajzolással készült volna. Biztos van, csak azok nem jöttek velem szembe. Könyvtári olvasás, ami nagy szó, mert a könyvtár, eddigi álláspontja az volt, hogy nem vesznek képregényt, mert a képregény nem könyv, és nem képvisel irodalmi értéket, nem olvasná senki meg ilyen, fogalmam sincs honnan vett indokok miatt. (mert ha azt mondták volna, azért nem vesznek, mert drága, akkor még megértettem volna :D). De tavaly év végén megtört a jég és kísérleti jelleggel beruházott egynehány képregényre. Ezért Pijer kollégámnak nagyon hálás vagyok, hogy összeírta a listát és így bővülhetett a TiniSarok egy képregény...hát polcocskával.

A Kulcs a zárját benne volt a top 5 képregényben, amit el akarok olvasni. Annak ellenére, hogy annyit tudtam csak róla, hogy készült belőle tv sorozat, és hogy annak a bemutatóját láttam azt hiszem. És az alapján egy nagyon, beteg és elborult sztori, tehát olvasnom kell.

 Nos, ez a képregény hozta a film bemutatójának hangulatát, ugyanis meglepően elborult az egész. Az alap sztori...már ami kiderült eddig, elég bonyolult. Egy nővel, aki férfi, aki meghalt de mégsem, és fétise, hogy kulcsokat gyűjt...a családon át, akik fogalmuk sincs hogy mivel néznek szembe, amikor a családfőt megölik és elköltöznek, a régi családi birtokra. Legalábbis gondolom, hogy családi birtok, mert ott nőtt fel a családfő aki meghalt a kötet elején.

 A kulcsok erejét, csak a gyerekek érzékelik (fogják fel?), és ők is használják. Sorra, bár igen lassan lelnek rá a kulcsokra, és jönnek rá mire jók. Nem számoltam hány kulcs volt az első kötetben, de nem túl sok. A legparásabb, az amivel a fejüket nyitogatják ki. Egyrészt, mert roppant ronda és morbid a dolog, másrészt azért miért dugnék egy kulcsot a tarkómba, hogy felnyissam a fejem? Mármint először még elhiszem, hogy használják, mert nem tudják mire jó, de hogy utána ezzel szórakoznak, és ki be rakosgatnak bele dolgokat. Minthogy egy könyvet, és akkor már el sem kell olvasnod, mert tudod mi van benne, vagy kiveszed a félelmed és akkor megváltozik az egész személyiséged. Ugyanis elvetted a félelmet magát. Tehát mindegyik kulcs elég beteg dolgokat tud. Az egyiktől ha átmész az ajtón elhagyod a tested és szellemmé válsz, a másik megváltoztatja a nemedet, egy meg csak kinyitja a kútházat, ahol a fura nő álldogál a kútban és rosszban sántikál.

 Az alap koncepció amúgy nagyon tetszett. Eléggé elborult, hogy felkeltse az érdeklődést, és elég eredeti, hogy amúgy azon gondolkodj folyton, hogy mégis milyen kulcsok lapulhatnak még abban a házban, ha már Kulcsház a neve.

 És ott a nő a kútban, akinek egyenlőre még fogalmam sincs, hogy mit akar, azon túl, hogy a kulcsokat gyűjtögetni, megölni aki emlékezhet rá, és fejekbe turkálni. Tehát ő a gonosz, erre rájöttem, de hogy mi a végső célja azt nem tudom.

 Hogy tetszik-e a képregény és a sztori? Igen tetszik. A rajzolás ronda mint a bűn, de azért mert nem szeretem ilyen szempontból a képregényeket. De adja a hangulatot és igazándiból elég gusztustalan, ami megy a történethez. A történet eredeti és érdekes, így bízom abban, hogy majd sikerül megvenni a többi részét is a könyvtárnak, hogy haladhassak a kötettekkel :)

 Amúgy sokat elárul, hogy molyon 95% felett végzett mind a három kötet. A sorozat "leggyengébb" darabja ez az első, legalábbis molyos százalék szerint. Ez alapján viszont a történet felfelé ível, tehát nem romlik, inkább javul a dolog. Ez a kötet amúgy érzésre nekem, olyan bevezető típus volt. Elhelyezte a szereplőket a helyszínen, és elkezdte kibontani a dolgokat. De mivel nem jutott messze ebben a kibontásba, így tényleg csak kérdés, kérdés hátán maradt nekünk. Amikre gondolom a következő két kötet ad majd magyarázatot és válaszokat.

Belbecs: 5/5

Külcsín:  - 

Nem pontozom, mert lehúzni nem akarom, tetszeni meg nem tetszik :D

BELEOLVASÓ

Fülszöveg:

Joe ​Hill – a horrornagymester Stephen King fia – a Locke & Key képregénnyel aratta első kiugró sikerét: két Brit Fantasy-díjat és egy Eisner-díjat köszönhet neki. Népszerűségét jól jelzi, hogy a képregény első száma huszonnégy óra leforgása alatt az utolsó példányig elkelt. 2018 nyarán a Netflix megrendelte a legendássá vált Locke & Key alapján készülő sorozat első, tíz részes évadát, amelynek készítésében Joe Hill személyesen is szerepet vállalt.

A Locke-család egy iszonyatos tragédia után kénytelen hazaköltözni felmenőik ódon birtokára a massachusettsi Lovecraftba. Kulcsház azonban nem egy mindennapi otthon: a kastélyszerű, öreg házban hemzsegnek a különös erővel bíró kulcsok és a hozzájuk tartozó ősi kapuk. A vakmerőt, aki átlép rajtuk, a küszöbön túl a teljesen ismeretlen és egy hétköznapi ésszel felfoghatatlan másfajta valóság várja.

Miközben a három testvér, Bode, Tyler és Kinsey a maga módján próbálja feldolgozni a közelmúlt rettenetes eseményeit, felfedezi Kulcsház titkait is. A legsötétebb rejtély azonban még várat magára: a ház alatt, a mélyben egy gyűlölettel teli, kíméletlen lény lakozik, s nem nyughat, amíg szélesre nem tárja a legfélelmetesebb ajtó szárnyait…

A kötet tartalmazza: Locke & Key: Welcome to Lovecraft 1-6, és Locke & Key: Head Games 1-6.

• Könyv: Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 1.
• Kiadó: Fumax
• Kiadás helye: Budapest
• Kiadás éve: 2018
• Oldalszám: 320
• Kötés: Keménytáblás
• ISBN: 9789634700470
• Fordította: Holló-Vaskó Péter
• Illusztrálta: Gabriel Rodriguez
• Megjelenés időpontja: 2018. december 2.
• 
  
• Támogasd a kiadót, vedd egyenesen tőlük: Itt  -20%
• 
  
• Sorozat adaptáció snittes oldalát itt éred el.

H. P. Lovecraft: Onnan túlról

 

Ha nincs a Világlátók kihívás, ezt a könyvet valószínűleg, sosem olvastam volna végig. Nem mondom, hogy sosem próbálkoztam volna vele, hiszen jóval a kihívás feladata előtt kölcsönöztem ki, de végig nem olvastam volna. 

A Weird fiction, mint kiderült, nem igazán a zsánerem. A horror résszel amúgy nem lett volna gond. Nem mondom, hogy rajongom az ijesztő dolgokért, de olvastam már horrort és thrillert és nem voltak álmatlan éjszakáim, vagy ha igen akkor sem hagyott mély nyomot. De ez a novella gyűjtemény még igazán ijesztő sem volt.

 A 11 írásból talán kettő olyan volt, aminél azt mondtam, hogy ezt érdemes volt elolvasni, mert érdekes volt és nem volt végtelenül kiszámítható, és még egy kicsit talán ijesztő volt, bár nem bújtam a sarokba félelmemben. De a legtöbb írás még csak meg sem érintett. Az utolsó, és egyben leghosszabb, például végtelenül idegesítő volt. Nem szeretem a sztorit, amikor két oldal után már tudom a csattanót. És igen, tudom, hogy nem mai gyerek a könyv, és benne az írások...de mai szemmel ezek már annyira nem velőtrázóan ijesztősök. Vagy velem van a baj, ez is megeshet.

 A legelső és a legutolsó írás volt a legrosszabb, így igazándiból adott egy pocsék keretet a válogatásnak. A legrövidebb írások voltak a legjobbak, mert ott tényleg nem volt idő barokkos körmondatokra és hatszor körbejárni a témát, hanem hipp-hopp próbálja a frászt hozni az emberre. 

Nem mondom, hogy Lovecraft-tól soha nem akarok többet olvasni, de tény nem fogok gyorsan szaladni, hogy újabb könyvét vehessem a kezembe. Kipipálom, hogy tőle is olvastam, és elraktározom, hogy nem az én műfajomban írt, így csak kivételes ajánlás esetén fogok újra próbálkozni vele. És tisztában vagyok azzal is, hogy egy novella gyűjtemény jósága nagyon függ attól, hogy ki és hogyan válogatta bele az írásokat. Én ezt most nem érzem egy jó válogatásnak. Főleg, hogy a két leghosszabb írás, a legbénább is :(

Viszont a borító nagyon tetszett, és imádom a Helikon ilyen kis zsebkönyveit. 

Külcsín: 5/5

Belbecs: 3/5

Fülszöveg:

Howard Phillips Lovecraft (1890‒1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allan Poe és Ambrose Bierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett – a „kozmikus rettenet” irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös természetfeletti erők felbukkanása egész modern civilizációnk-történelmünk létjogosultságát kérdőjelezi meg.

Lovecraft életműve az egyedülálló rémtörténetek kimeríthetetlen bőségszaruja: számottevő hatással volt napjaink legnépszerűbb fantasy-horror szerzőire (Clive Barkertől Neil Gaimanen át egészen Stephen Kingig), világszerte kultikus rajongással övezett műveit évről évre filmek, képregények, valamint video- és társasjátékok légiója dolgozza fel.

Válogatásunk Lovecraft tizenegy rövidebb-hosszabb elbeszélését idézi meg; az angolszász horrorirodalom mára megkerülhetetlen klasszikusainak számító történeteket, valamint a szerző néhány kevésbé ismert, ám nem kevésbé vérfagyasztó és elgondolkodtató írását.

Tartalomjegyzék

A patkányok a falban (The Rats in the Walls, 1923) – Galamb Zoltán fordítása

Randolph Carter vallomása (The Statement of Randolph Carter, 1919) – Kornya Zsolt fordítása

Pickman modellje (Pickman's Model, 1926) – Galamb Zoltán fordítása

A kriptában (In the Vault, 1925) – Bihari György fordítása

Erich Zann muzsikája (The Music of Erich Zann, 1921) – Galamb Zoltán fordítása

A kívülálló (The Outsider, 1921) – Bihari György fordítása

Onnan túlról (From Beyond, 1920) – Bihari György fordítása

Hüpnosz (Hypnos, 1922) – Galamb Zoltán fordítása

A kép a házban (The Picture in the House, 1920) – Kornya Zsolt fordítása

A kutya (The Hound, 1922) – Kornya Zsolt fordítása

Álmok a Boszorkányházban (The Dream in the Witch House, 1932) – Sóvágó Katalin fordítása

• Könyv: H. P. Lovecraft: Onnan túlról
• Kiadó: Helikon
• Kiadás helye: Budapest
• Kiadás éve: 2019
• Oldalszám: 224
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789632275574
• Fordította: Bihari György, Galamb Zoltán, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin
• Megjelenés időpontja: 2019. június 10.

Neil Gaiman: Death – Halál

Ritka, hogy én képregényért pénzt adjak! Nagyon-nagyon ritka amúgy. Mostanában elég jó elosztó rendszer állt fel a környezetemben, és mindenki mindenkinek kölcsönadja a fellelhető, és a másikat érdeklő képregényeket. Így igazándiból nekem már felesleges megvennem, főleg mert annyira nem vagyok képregényes. Ami persze az idei olvasmányaimban nem látszik meg. Volt nekem mangás korszakom, most a képregényekkel vagyok így, csak éppen ezekre nem nagyon áldozom. Hogy akkor miért vettem meg ezt? Nos Gaimant imádom, egy időben rengeteget olvastam tőle, és szerettem is őt. A  Sandman sorozatával olyan szeretem és nem is kapcsolatban voltam...és még két részt nem is olvastam a magyarul megjelent 4-ből. Viszont a Halál karakterét szerettem, már ha lehet ilyet mondani. A Fumax kiadót szintén szeretem, mert jó fej emberek dolgoznak ott és hát nagyjából zsánerembe vágó köteteket is adnak ki...és úgy voltam vele, hogy miért is ne venném meg. Elővételben amúgy nem is olyan horribilis az ára, ha azt nézzük, hogy kemény kötésű, több mint 300 oldal (304 oldal :D), és hát nem kis pénz színes fényes lapra nyomtatni. A kiadvány amúgy szerintem tökéletes ajándék ünnepre, ha valaki szereti a képregényeket és/vagy Gaimant. Mert ez azért már nem az a könyv amit hipp-hopp megveszel teljes áron (8.495 ft) Viszont, ha azt nézzük, hogy egy sima könyv is lassan 5.000 forint szerintem akkor ez egy tök reális ár.
 De visszatérve a könyvre. Nekem nagyon tetszett, remélem a Fumax még ad ki Gaimantól képregényt(tuti van még mit). Szerintem remek választás volt, hogy ezt hozták tőle és hát a halál sokak kedvenc karaktere, tehát én bízom benne, hogy sokakhoz el fog jutni a könyv.

 A történetekről: így visszagondolva a legtöbb történet tetszett nekem, kuszaságuk ellenére is. Mivel maga a főhős meglehetősen jó humorérzékkel és gondolkodásmóddal, és remek személyiséggel van megáldva, nos nagyon rossz dolgok nem jöhetnek ebből ki. A kedvencem ennek ellenére az volt, amikor a Halál egy napra halandó lett és ott császkált, és élvezte az "életet". A másik kedvencem meg a zenés, paktumos rész volt. Emellett persze több rövidebb rész is volt, és ezeket is szerettem.
 Olvasás közben pont ezért nem tudtam mit tegyek. Daráljam le egybe az egészet, és habzsoljam be, vagy ne olyan gyorsan haladjak? Végül próbáltam lassítani, hogy több napon keresztül velem maradjon a Halál(még ha ez tök morbidul is hangzik). A végén a galéria szerintem tök jó, bár néhány Halál megjelenítés nagyon nem vág a stílusomba. Amúgy sem vagyok túl darkos, de némelyik kicsit ronda volt(szerintem). És hát a szexuális felvilágosítás a legvégén, az tényleg...haláli volt.

Külcsín: 5/5
Maximálisan elégedett vagyok a könyv kivitelezésével. Gyönyörű lett és hát a maga szerintem kb. másfél kilójával, nem az a könnyed kis táskában hordós olvasmány.

Belbecs: 5/5
Aki szereti a Halál karakterét, aki szereti Gaiman fura agyát, és ötleteit annak tetszeni fog. Aki olvasta a  Sandman - t annak nem ismeretlen a karakter és a rajz stílusok sem. Azzal még barátkoznom kellett, de azaz igazság, hogy kezdem megszeretni ezeket a stílusokat is.

Fülszöveg:
Mit gondolnál az életről, ha a Halál lenne a nővéred?

Sápadt, fiatal lány fekete ruhában. Ajkán huncut mosoly. Fejébe húzva kalap. Nyakában ősi szimbólum. Elsőre bárki lehetne, egy egyszerű járókelő a sok közül. Aztán amikor már azt hiszed, szerencsésen megúsztad azt az iménti balesetet, kézen fog, hogy mutasson valamit…

Ebben az igényes kivitelű kötetben az élő Halál a főhős. De jobb, ha elfelejted a csontvázakat, a kaszát és a fekete csuklyát – ez a Halál kézen fog és kacagva rángat magával egyik kalandból a másikba.

Neil Gaiman, a Sandman: Az álmok fejedelme és az Amerikai istenek többszörösen díjnyertes, New York Times-bestseller írója visszatér a Sandman-világba, hogy ezúttal Morpheus nővére, a játékos, kedves Halál szemszögén keresztül mutassa meg azt. A kezdet és a vég, szerelem és félelem, élet és halál – minden más színt kap a kötet lapjain, amelyben immár klasszikussá vált képregényeket vehet kezébe az olvasó, először magyar nyelven.

Eredeti cím: Death Deluxe Edition

Tartalomjegyzék

Szárnyainak suhogása
Álarc
Téli mese
Az élet mindig drága
Első fejezet: A lépcső szelleme
Második fejezet: Egy emlékezetes éj
Harmadik fejezet: Az élet mindig drága
A kerék
Egy teljes élet
Első fejezet: Javaslatok unatkozó emberek számára
Második fejezet: Képzeletbeli megoldások
Harmadik fejezet: Egy teljes élet
Halál és Velence
HALÁL GALÉRIÁJA
HALÁL ÜZENETE AZ ÉLETRŐL

M. R. Carey: Kiéhezettek

A poszt helyenként akarva, akaratlan cselekményleírást tartalmaz. Próbáltam nem lelőni semmit, de úgy nehéz írni a könyvről. Előre szóltam!!

 Az idei év egy kicsit zombisra sikerült. Legalábbis ami a mostanában olvasott könyveket jellemzi. Nem olyan rég fejeztem be a Zombi túlélő kézikönyvet, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy feltehetően meghalnék igen hamar az zombi apokalipszis bekövetkeztében.

 Aztán molyon láttam ezt a könyvet, aminek szerintem borzalmasan ronda a borítója. És tetszett a fülszöveg. És annak ellenére, hogy maga a borító semmitmondó és taszító, egy gyenge pillanatomban megrendeltem, aztán mivel nem akarom elbukni idén is az „Amit főztél..” kihívást, hát gyorsan neki is álltam, hiszen azért vettem meg!

 Az olvasást csak annyi időre függesztettem fel, míg egyedül voltam itthon. Pedig így belegondolva ott már semmi ijesztő nem volt, tehát olvashattam volna. No de honnan tudhattam volna! Na jó ijesztő ugyan nem volt, de felzabálták a csávót akit nem szerettem annyira, úgyhogy nem sirattam meg….meg történt pár érdekes dolog.

 Nos nem tipikus zombi könyv, bár azaz igazság, hogy mivel eddig összesen a Zombiháborút olvastam, nincs nagy irodalmi összehasonlító hátterem. Nos, nem olyan mint a Zombiháború! Olyan jó, mint az, de máshogyan. A zombik is mások, elvégre kiéhezettek és 1. okosabbak, mint a Z-be. 2. butábbak, mint a Z-ben!

 Ezt inkább kifejtem egy kicsit bővebben. Okosabbak, mert itt vannak olyan zombik amik ugyan megesznek téged, de! De tudnak beszélni, cukin mosolyognak rád, és nincsenek szétrohadva. Feltehetően ez merőben szimpibbé tenné őket…ha nem ennének meg téged.

 Nos és butábbak, mint a Zombiháborúban… azért mert a másik féle zombik meg állnak a helyükön, mint a bot. Csak így állnak…és állnak….bumm hang, bumm szag, és megettek, de amúgy ha jó a szagelnyomó cuccod és kussban sétafikálsz, akkor elmehetsz mellettük. Mert buták mint a bot, és állnak mintha rajtuk próbálták volna ki a pillanatragasztót.

 Huha, hogy írjak a könyvről, hogy ne spoilerezzem le a végét. Amit sikerült magamnak lespoilereznem, mert ki a hülye? Hát én, soha nem volt szokásom megnézni az utolsó oldalt, hát itt megtettem! Ez mondjuk elvette az aggódásomat két szereplővel kapcsolatban, mert így tuti lett hogy élnek… mármint nagyjából élnek.

A történet nem túl bonyolult. Eljött a világvége, egy gomba megfertőzte az embereket, ettől felzabálták egymást,  a maradék emberke meg elbújt a fenébe, és vagy guberál, vagy kis zombigyerekeken kísérletezik. Aztán bumm, nesze neked menekülj, mert az egyik hülye csapat megtámadja a másikat! Komolyan az emberi hülyeség határtalan. Ott vagy a hülye apokalipszisbe és nem összefognál…neeem…..megtámadod őket, hogy az maradék kevés emberiség is kihaljon… hát tényleg – taps a guberálóknak!!

 A túlélő kis csapatunk, a fanatikus, hülye doktornő, az őrnagy, a béna katona, a „ezek de cukik” felfogású tanárnő, és a zombi! Amúgy remek csapat, mert senki nem ért egyet senkivel sem, és a fél csapat megölné a másik felét…vagy megenné, részletkérdés. Pechesek amúgy, de valahol rohadt nagy mázlijuk van. Melanie, a zombi…kiéhezett, aki… nem írom le hogy mi derült ki a végén. Mindegy is, Melanie az egyetlen épkézláb, normálisan gondolkodó egyed az egész könyvben! Ami rohadt nagy szó, mert ő halott…. Vagy valami hasonló. Nos az a gond, hogy rajta kívül ugyan vannak még 4-en, akik elméletileg felnőtt emberek, de mindnek van valami stikkje, méghozzá általában nagy. Akit még bírtam az Parks őrmester.

 A dokinőt nem bírtam, ő érte egyetlen könnyet sem cseppentettem volna, ha nem úgy végzi, ahogy végezte sem. Tény, hogy egy zseni, de emellett megrögzötten odavan azért, hogy feldarabolja másnak az agyát. És mert a kis kiéhezettek elméletileg halottak, ugyan mozognak, de kit érdekel…nos annak ellenére híve a „boncoljuk fel élve” elvnek. Komolyan reménykedtem benne, hogy a kíváncsisága viszi a sírba….de nem.

 A hogyishívják közlegény, aki annyira mellékszereplő volt, hogy a nevét sem tudtam megjegyezni. Nos ő cuki a végén, még ha úgy is járt ahogy. Mellékesen szerintem nem bánta annyira a dolgot. Emellett persze ő nem akart sosem elérni Beaconbe. Neki elég nyomorúságos élete volt, nem ismerte a világot az összeomlás előtt, és az ahol felnőtt egy kalap kakival volt egyenértékű. Nem akart visszatérni.

Parks őrmester: egy tahó paraszt, de ha a felnőtteket nézzük,ő az egyetlen aki… általában tud racionálisan gondolkodni, annak ellenére, hogy azért a könyv nagy részében főleg csak lövöldözik, de azt kitartóan. Meg menekül!

A tanárnőcske, Justineau (amit ki se tudok ejteni), ő valami rózsaszín masszában él, de komolyan. Ő a dokinő ellenpólusa. A doki mindenkit kinyírna, a tanárnő mindenkit keblére ölelne. Namármost egyik felfogás sem éppen életbiztosítás, ha olyasmit akarsz megölelni aki kajának néz!

Melanie, meg okos. Sokkal okosabb, mint gondoltam az elején, bár már ott teljesen tiszta volt, hogy átlagon felüli intelligenciával rendelkezik. Amit a végén csinált, az egyrészt egy b+…. egy „most komolyan?” és egy „heeeee????” Reakciót váltott ki belőlem. Zseniális volt, még ha nem is repestem volna én sem a boldogságtól, amikor tudatosul bennem, hogy mit csinál a kis szöszke….

Belbecs: 5/5

 Akik szeretik, a zombikat olvassák! Akik szeretnek gondolkodni közben azok is! Borzalmasan sok összefüggés van, legalábbis a végén. A világfelépítés remek, bár valójában nem tudunk meg túl sokat, de pont eleget. Mellékesen meg mit akarunk tudni? A világ romokban, itt a gomba, itt a zombi pont ennyi! A zárás egy nagy B+, ennek ellenére borzalmasan tetszett. A szereplők nem szerethetők, még Melanie-t sem szerettem, de jól ki voltak dolgozva! A helyszínek meg nem túl változatosak, tekintve bázis-út-London, oszt jóvan. Az ellenség, avagy miből lesz a zombi gyerek egy szintén nagy b+.

Olvassátok!!!

Külcsín: 4/5

A borító ronda, mint a bűn, a színe is, a kép is, minden. De a belső dolgokkal nincs gond. Feltehetően volt szerkesztője, mert nem találtam semmi elgépelést. A fordító remek munkát végzett, mert imádtam olvasni. Márpedig ismerjük be, hogy sokat javít vagy ront egy könyvön a fordító, ha nem jól csinálja. Bánom, hogy nem kemény táblás, és bánom. MegtartósJ

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

Eredeti mű: M. R. Carey: The Girl With All the Gifts

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: M. R. Carey: Kiéhezettek

Kiadó: Kossuth

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 456

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789630984652

Fordította: Kisantal Tamás

Blake Crouch: Az utolsó város (Wayward Pines-trilógia 3.)

  Alapjában véve én nem szeretem a sorozatokat, mert nem értem, hogy miért kell három felé szedni egy történetet, miért nem lehet azt úgy egy az egyben kiadni. Persze tudom, kell a pénz az írónak, meg kell a pénz a kiadónak, és nem mellesleg a rajongók ott fogják  a körmüket rágni, hogy na de mi a folytatás, és várhatják a megjelenést.

 Jelenleg Magyarországon ezzel a trilógiával szerencsések voltunk, mert relatíve egyszerre kijött az egész, és ha nem volt az ember olyan béna mint én, akkor egybe le tudta darálni és nem kellett napokat malmoznia, hogy az Alexandrába miért nem átvehető már a rendelése, amikor van már vagy 24 órája, hogy leadta a rendelést, és hát kit érdekel, hogy az éppen szombat délután volt, és vasárnap nem dolgoznak fel adatokat? Nos engem nem, a munkatársaim lehetnek a megmondói, hogy  amikor csak gépközelben voltam néztem árgus szemekkel, hogy mikor jön az email, hogy mehetek érte. Természetesen 2 óra után, amikor délutános vagyok, tehát újabb 24 óra mire egyáltalán megy érte valaki. Itt is köszi Peti, hogy mentél érte :*

 Április elsején már kezemben is voltak a könyvek, mármint a harmadik, mert az elsőt rögtön a futáromnak adtam olvasásra….a másodikat meg tegnap adtam neki, a harmadikért ha bejön akkor ma már oda tudom adni. Aztán másodikán nekikezdtem a könyvnek, amit harmadikán be is fejeztem egy nagy „most meg mi a franc van???” Kérdőjellel. Mert olyan vége van a könyvnek, ami elhúzza a mézesmadzagot előtted, hogy „hello, ezt itt még ám lehet folytatni, de nem biztos, hogy fogom”… nem írom le a végét, mert az nagy spoiler lenne. Senki ne olvasson előre a harmadik kötetnél…a másodiknál sem, mert mindegyik végén van az a megvilágosodás és újabb százmillió kérdést felvető mondat, vagy rész.

És akkor spoilermentesen: 2015 legjobb trilógiája, amit olvastam! Nem csorbítja ezt a tényt az sem, hogy ez az egyetlen 2015-ben olvasott trilógiám eddig. (Április van még csak :P). Ritka, hogy könyvet veszek ÉS el is olvasom rögtön, az még ritkább, hogy kínlódom, hogy nincs egyetlen egy ember sem, akivel kibeszélhetném, vagy akinek elmesélhetném elejétől a végég a sztorit, és kielemezhetném neki, hogy én miért utálom Pilchert, vagy miért rúgnám fel Pam-et, esetleg miért tépem a hajamat a szerelmi sokszögeken (ami amúgy háttérben van, de néha már viccesen sok volt :D). Vagy azt, hogy én mit tennék Wayward Pines lakosai helyében, és hogy basszus, eszembe sem jutott, hogy így fognak dönteni. Nincs kinek mérgelődnöm, hogy az amúgy sem túlzottan ismert karakterek sorsa rosszra vagy éppen jóra fordul, vagy a vicces párbeszédek vége általában az, hogy megkedvelem a szereplőket, de már úgyis mindegy, mert kiszámítható a sorsuk. Wtf Picher!!!

 Úgyhogy igen, mérgelődős, idegesítő, de csak azért mert nincs kire rázúdítanom azt a sok kérdést, elméletet és főleg a leges legvége, az utolsó mondat problematikáját, mert azon viszont őrülten sokat gondolkodtam, és sokat töprengtem, hogy mi lesz az után…. Váááááááááááááá!

Belbecs: 5/5

Nagyon szórakoztató könyv és nagyon szerethető!

A trilógiáról úgy egyben: csak akkor olvasd, ha nálad van mind a három rész!!!!

Mert, különben a falat fogod kaparni, hogy mi van. Az első után még nem, ott még csak elelmélkedsz, hogy „hmmm, mi lehet velük, áh seriff, mit fogsz csinálni?” és ennyi, de utána sikeresen a második részt olyan szituációval zárja, amin kattoghatsz egy csomót, ha nincs nálad a harmadik rész, még úgy is, hogy azért sejthető mi következik.

Vélemény az előző részekről:

Wayward Pines

A pokol kapujában

Külcsín: 4/5

A védőborító sem segít rajta. Egyrészt, mert a védőborító mind a három részhez tök ugyanaz a csávó

a földön fekvő, buta fejjel rád bámulós (bocsi XD), ami engem inkább Frankensteinre emlékeztet, és nem Ethanra (még ha tudom is, hogy ő játssza Ethant). Tehát a védőborítóval sem vagyok túlzottan elégedett. Az eredeti magyar borító (tehát a védőborító alatti), meg még mindig ronda! Nem tudok megbarátkozni vele, de azaz igazság, hogy mivel a bel tartalom teljesen helyén van, így nem igazán érdekel, hogy milyen a borító, a polcon úgy is csak a gerinc látszódik, az meg nem vészes.

 Az eredeti amerikai borítót annyira nem értem, mert nincsen benne madár, szerintem az egész kötetben nincs egy sem…ha egyáltalán a trilógiában vannak madarak, bár ez is ködös. Nem igazán tartom azt sem jó borítónak, bár kicsit apokaliptikusabb, mint a mi kis zöld rét, meg fák az út mellett borítónk :D

 Ha valaki olvasta a könyveket, és ki akarja velem beszélni, írjon rám nyugodtan: st.metatron@gmail.com a blogról a spoileres megjegyzéseket törölni fogom, mert tudom, hogy én is rohadtul utáltam volna, ha felmegyek egy könyves blogra, és első mondatban lelövi az egész sorozatot, azokat a tényeket, amiket csak olvasás közben a könyv vége felé tudsz meg. Ezért is nem írok spoileres bejegyzést erről a trilógiáról. Igaz, így csak a benyomásaim maradnak és kb. nulla cselekmény száll, vagy fogódzó, hogy mégis mi történt. Amúgy a második rész olvasása után volt, az, hogy rámentem egy blogra, és első mondatba összefoglalta az első rész összes izgulnivalóját….nemviccces…

Fülszöveg:

Ethan Burke különleges ügynök három héttel ezelőtt érkezett az idahói Wayward Pines-ba. A városban mindenkinek megmondják, kivel házasodhat, hogyan élhet és mit dolgozhat. A gyerekeiknek azt tanítják, hogy David Pilcher, a város alapítója nem más, mint isten maga.

Wayward Pines-ból senki sem távozhat. Elég feltenni néhány rossz kérdést, és az ember könnyen az életével fizet.

Ethan egy napon rádöbben a szörnyű titokra. A titokra arról, hogy mi terül el az elektromos kerítésen túl. A titokra, miszerint a teljes lakosság egy őrült és az ő elvakult követőinek irányítása alatt áll. A titokra, ami megállíthatatlanul közeledik, és ha kell, a legerősebb kerítést is áttöri, hogy eltörölje az egész emberiséget.

Eredeti mű: Blake Crouch: The Last Town

Eredeti megjelenés éve: 2014 

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 302

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155522062

Fordította: Makai Péter Kristóf

Ár: 2.980 Ft

Kiadói Ár: 2.235  Ft (-25%)

A trilógiát egyben is megveheted, akciósan: 6.258 Ft-ért

Blake Crouch: A pokol kapujában (Wayward Pines-trilógia 2.)

 Az a legnagyobb gond ezzel a könyvvel, hogy mindenki a környezetemben olvasni akarja, de még nem olvassa, és így nincs kivel kibeszélnem azokat a meglátásaimat, amik spoilernek minősülnek, hiszen alap dolgokról van szó, amit bár a fülszövegből nem tudsz meg, de a második kötetet olvasva már tisztában vagy vele. Úgy döntöttem ez a poszt olyan lesz, hogy az én kiírhatnékom is meglegyen, és mégse lőjek le senkinek semmit. Három részre tagolom a posztot, az első részt nyugodtan olvashatja mindenki, akár olvasta az első részt, akár nem, a második részét a posztnak csak az olvassa el, aki már az első köteten túl van. A poszt végét viszont csak azok, akik már olvasták a második részt is, tehát nekik már nem mondok újat, és nem lövök le semmit sem! Jelezni fogom, honnantól lépünk szintet!

 Hét elején olvastam ki a könyvet, és rögtön rájöttem, hogy hát ez így oké, de kellene a folytatás. Miután a könyvtár nem rendelkezik vele, így kénytelen voltam megvenni (nem mintha, megbántam volna). Megrendeltem, másnap már mehettem is érte. Nem volt tervben, hogy most azonnal olvasom, hiszen általában ha megveszek valamit, azt évekig tárolom, hogy aztán a sok tárolásban elévüljön az érdeklődésem. Aznap amikor elmentem a könyvért, lesprintelve a fél várost, nem voltam olyan állapotban, hogy neki is kezdjek, így csak könyvjelzőt raktam bele, és beraktam a táskámba, hogy majd másnap (csütörtökön), nekikezdek. Aznap őrülten kevesen jártak a könyvtárban, így 50 oldalnyit haladtam a könyvvel, de jött egy péntek, amikor nem volt olvasásra különösebb időm, aztán tegnap ledaráltam a maradék 280 oldalt… Nem szokásom amúgy ennyire belelendülni, szentségelni olvasás közben és fenn maradni éjfélig egy könyv kedvéért. Feltehetően mert ritka az, hogy olyan könyvet fogok a kezemben, ami letehetetlen kategória.

 Az író itt is, mint az első részben, az utolsó úgy 30-40 oldalra hagyta a lényeget. Nagyon jól eltengünk, lengünk 300 oldalon, egy csomó mindent megtudunk, de úgy igazán a nagy durranások az utolsó 30 oldalra jutnak. És ekkora paraszt függő véget még nem láttam. Idegesítő, mert nincs itt a folytatás (remélem hétfőre a boltba ér a rendelésem -.-), és így nem tudok tovább menni. Félő, hogy kellően fel fog húzni a harmadik rész, mert a második rész vége enyhén szólva is kiverte a biztosítékot, annak ellenére, hogy azért valahol logikus volt, és várható is.

Szintlépés, innen csak az olvassa tovább, aki olvasta az első részt:

Ugyebár az első részben renget információval lett vége az egésznek. Megtudtuk hányat írunk, hogy kik vezetik a várost valójában, hogy mi van kinn a falon túl, és azt is, hogy mi lesz Ethan következő feladata, miután sikeresen kijutott és felfedezte a bázist is.

Adott egy megalomán kis p*cs, Pilcher személyében. Én igazándiból az első rész végén, még arról írtam, hogy hát milyen jó fej, annak ellenére, hogy lehallgat mindenkit, és videóra vesz mindent, tehát nincs magánéleted, de!!! De élsz! Élsz… ha ezt nevezhetjük igazán életnek. Ethan és sokan mások is remekül megfogalmazták, hogy ez igazándiból nem számít életnek. Mert nem teheted azt, amit szeretnél, nem mehetsz, oda ahova akarsz, eltűnik a remény és motiváltság az életedből, mert a legtöbb, amire juthatsz az az, hogy egy irodában fogsz üldögélni, ahova senki nem megy be, ha mégis betéved, akkor sem beszélhetsz vele semmiről sem, mert a városka szabályai tiltják, hogy bármit mondj. Felszínen mosolyogós fogkrém reklámarc lehetsz! Nem csoda, hogy mindenki arra vágyott, hogy ebből kilépve VALAMIT csinálhasson. Így születtek a kóborlók, akik csipjüket hátrahagyva ide-oda kószálnak a városban, viszont amúgy semmit sem tudnak a kinti helyzetről vagy arról, miért is vannak itt. És hogy azaz itt hol van.

 A második részre viszont teljesen egyértelmű lett, hogy Pilcher nem azért hozta létre a várost, mert ő olyan jófej ember volna, és szívesen segítene az embereknek túlélni a túlélhetetlent. Hanem, mert úgy hiszi, ő Isten és ő aztán rohadtul megtehet mindent. Ismerjük be, több évig meg is tehette, mert nem volt egy Ethan kaliberű csávó aki a kezébe vette volna ezt az egész dolgot, és vállalta volna a kockázatot, hogy hát igen, nem biztos, hogy jó vége lesz, de lépni kell.

 A második kötet már többet elárul Pilcher múltjáról, Pamet és Hasslert is megismerjük egy kicsit jobban. Ahogy Pilcher családját is. arról, mi van odakinn pontosabb képet kapunk viszont nem teljesen egyértelmű, hogy az író mit akar ezzel a szállal. Azon kívül, hogy jelentősége van annak ki ment ki körbenézni.

És akkor szintet lépünk, ezt már csak az olvassa, aki olvasta a második kötetet:

Az egész  kötet arra a nyomozásra irányul, hogy meghal egy nő, aki a hegyben dolgozott valójában, és igazándiból beépített ügynökként kellett volna funkcionálnia a Kóborlókkal. Be is épült, vitte is a híreket, aztán hopp meghalt. Ethant bízza meg Pilcher, hogy derítse ki, mégis, miért és hogyan hallt meg a lány, aki elég hamar kiderül Pilcher lánya. Amikor kiderült, hogy ki tette el láb alól, amúgy volt egy olyan érzésem, hogy ez annyira abszurd. Le vagy fagyasztva majd kétezer évig, mondjuk tíz éve élsz ott ahol vagytok, aztán mert nem tetszik a lányod viselkedése ezért kinyírod? Mégis milyen ember az ilyen. Jó persze kiderül az utolsó húzásával, hogy egy ISTEN képzetben szenvedő f*szkalap, de akkor is.

Pam volt az akit annyira nagyon nem tudtam sajnálni, viszont vicces az utolsó jelenete a könyvben. Valahogy úgy érzem ez annyira kis Ethanos kiszúrás volt vele. És igen, idegesítő, agresszív és nem szerethető karakter. Egyáltalán nincs benne egy cseppnyi empátia sem, és ez annyira nem jó. Gáz, hogy az utolsó város ami a földön létezik, teli van olyan emberekkel akiket nem kellett volna megmenteni. Látszik, hogy valójában feltehetően Pilcher agyamentsége irányította az egészet, meg talán a pénz. Az esetleges véletlen odatévedőket sajnálom a legjobban, mert ők NEM kérték az egészet, nem akartak ebben részt venni, mégis itt vannak, és nem lehet visszamenni.

Tobias: a kötetet végén kiderül, hogy pontosan ki is ő és, hogy miért járja az utakat. Nem tudom pontosan mire akar kilyukadni majd az író. Nekem a múltban nem volt túlzottan szimpatikus. Tekintve, hogy nem a legjobb ajánlólevél azt kérni, hogy valaki ne ébredjen majd fel, mert ő akarja a feleségét dugni….már bocsánat, de ezzel nem lett olyan baromira szimpatikus nekem. De ahogy olvastam, azért megkapta amit akart, még ha most majd gondok is lesznek, mert felébredt az is akit nem akart felébreszteni :P Viszont neki hála megtudunk pár érdekes információt a Bestékről.

Ethan: ő egy zseni! Imádom, ahogy gondolkodik, annak ellenére, hogy szerintem egy csomó mindent jóval egyszerűbben meg lehetett volna oldani. A másik az, hogy reméltem, hogy van annyi esze, hogy kicsit jobban átgondolja a dolgokat. Számol azzal, hogy Pilcher nem túlzottan okos, és istennek képzeli magát, ez a két tulajdonság írtóra rossz kombináció. Amit a kötet végén láthatunk is.  Ethanban az egyetlen ami nem tetszik azaz, hogy nem tud dönteni. Szereti a feleségét, de hát Kate is milyen csinos, meg milyen jó lenne vele is lenni….és malmozik, mint egy szerencsétlen. Nem tud konkrétan dönteni, és van egy olyan érzésem, hogyha túlélik a harmadik kötetet akkor sem lesz képes normálisan gondolkodni, bár feltehetően Hassler húzása miatt pipa lesz egy kicsit. Még nem tudom pontosan kire, a nejére vagy a csávóra :D

Nem szeretem a függő végeket, pláne az ilyeneket. Mert persze tudom,hogy mi fog következni. Sejthető, hogy Ethan sem fog olyan bambán állni a nyitott kapu előtt, csak hát mégis….még van legalább 300 oldal amit az író megálmodott, és én tovább akarom olvasni, ha már megírta….és nincs itt, és ettől szomorú vagyok :( Na de remélem hétfőn már folytathatom.

Olvassa mindenki a trilógiát, mert remek, pergős, okos dolgokat feszeget, és izgalmas is. A legtöbb dolog persze most is a végén lesz tiszta, és a legtöbb új kérdés is itt merül fel.

Belbecs: 5/5

Külcsín: 4/5

A borító még mindig őrülten ronda! Jó, beismerem, hogy fogalmam sincs milyen borítót lehetne neki gyártani ami nem spoilerezi le az egészet, szép is, és illik is a hangulathoz. Egyszerűen nem vagyok oda a magyar borítóért (az eredetiért sem). Az eredeti ugyanis, nem igazán mond el semmit sem, csak egy szép...fehér kerítés. A magyar borítóban a középsáv az ami még mindig nem tetszik, ennek ellenére még mindig jobb mint az eredeti...csak nekem nem bejövős. Mondta már pár ember, hogy neki nincs vele baja :D

Fülszöveg:

A festői hegyek közt található, idilli kisváros egy modern Éden… leszámítva az elektromos drótkerítést, a mindent állandóan szemmel tartó mesterlövészeket és a mindenkit megfigyelő kamerákat.

A lakosok közül senki nem tudja, hogyan került ide. Csak azt tudják, hogy mit dolgozzanak, hogyan éljenek és kivel házasodjanak. Néhányan úgy hiszik, már régen meghaltak. Mások szerint egy félresikerült kísérletben ragadtak. Titkon mind a távozásról álmodnak, de aki megpróbálja, azt szörnyű meglepetés éri.

Ethan Burke látta a kerítésen túli világot. Ő a seriff, egyike azon embereknek, akik ismerik az igazságot a városról és a kerítés túloldalán leselkedő borzalmakról.

Eredeti mű: Blake Crouch: Wayward

Eredeti megjelenés: 2013

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 332

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155522031

Fordította: Makai Péter Kristóf

Ár: 2.980 Ft

Kiadói ár: 2.235Ft (-25%)

Ebook: 1.980 Ft

Blake Crouch: Wayward Pines (Wayward Pines-trilógia 1.)

Azt hiszem, sokat elárul a könyvről az, hogy amikor elolvastam, egy napig meditáltam rajta, hogy megvegyem-e a következő részt. Amikor felkerült Rukkolára, rögtön adtam volna érte akár 30 pontot is, sőt, ha nem jöttem volna el dolgozni talán 80-at is, pedig elveimbe ütközik, hogy tíz pontnál többet adjak egy könyvvért. Hozzá kell tenni, hogy aznap már bementem az első könyvesboltba, hogy nem érdekel, akár teljes áron is megveszem… de nem volt. Így itthonról felmentem az Alexandra oldalára, kattintottam párat és ma már mehettem is érte. Lesprinteltem a fél várost miatta, és elértem a buszt! Tehát, tetszett az első rész! És úgy hagyott magamra, hogy evett belülről a kérdések sora!

 A könyvet nem olvastam volna, ha a borítót nézem, vagy a címet. Egyik sem fogott meg, még a fülszöveg sem.  Csak aztán láttam a sorozatból egy kis ajánló videót, és valahogy megfogott, pedig így visszanézve azt a videót nem is annyira izgalmas, sőt borzongatós, angolul volt és még csak nem is értettem mit beszélnek benne. Aztán a könyvtár megvette az első részt, és mint már előző posztomban is írtam, néha kihasználom a bennfentességemet és lecsapok az új könyvekre (Joe Hill: NOS4A2 - csak azért nem csaptam le, mert vastag…). Ez kellően vékony volt, hallottam is már róla, ugyebár láttam az ajánlóját is, és gondoltam akkor belevágok. Végtére is titkos ügynökös, nyomozós, nem lehet az rossz.

 Shanara megkérdezte az elején, hogy hogy tetszik, és akkor még nem tudtam igazán ezt szavakba önteni, mert úgy a feléig olyan érzésem volt, hogy ki akarom nyírni a főhőst, mert idegesítő! Persze a helyzetébe beleélve magamat, feltehetően ő volt a racionális és csak én pufogtam mindig, hogy hogyan lehet ekkora balf*sz. Ami a főhősön kívül zavart, az az idő! Amikor ő ott van 5 napja, de aki 10 napja tűnt el, az valójában már 30 éve ott él stb.stb. Sok volt az időugrás, és nagyon-nagyon lassan állt össze, hogy Miért van az idő eltolódás! És az is csak a végén derült ki, hogy ki miért van ott, és, ki miért tette azt, amit tett. Tehát, akik szintén az elején felhúzzák magukat, hogy „mi a sz*r van” azok ne adják fel, a végén úgy a kérdések 90%-ra választ kapunk… meg aztán kapunk ezer további kérdést. Például azt, hogy jó, de ebből miért kell trilógiát csinálni? Ugyanis a kötet elkezdődik, vergődik - menekül - megvilágosodik a főhős, aztán megtudunk elég sok dolgot a városról és arról mi van a falon túl, és ennyi. Tehát itt kb. le is lehetne zárni. Mégis ott van az, hogy de mi lesz ezután? Rengeteg filozófiai kérdést feltettek az utolsó 50 oldalon, rengeteg olyasmit, amin lehet merengeni, és kell is merengeni. És igen, elérték, hogy megvegyem a második részt, pedig idén eléggé minimalizálom, hogy mire adok ki egyáltalán pénzt… erre kiadom (persze utána eladom, mert nem újraolvasós, és nincs meg az első rész, de elérte, hogy megvegyem! És eléri feltehetően azt is, hogy könyvfesztiválon bezsákmányolom a záró kötetet. Csak kérdés, hogy bírom ki könyvfesztiválig????)

Belbecs: 5/5

Bár idegesítően tökéletes és elpusztíthatatlan a főhős, mégis sérülékeny lelkileg. Annak ellenére, hogy balf*sznak tartom, tény, hogy más korántsem élte volna túl azt a sok hülyeséget, amit ő igen. Remélem, hogy nem kell benne csalódnom a következő két kötetben sem, mert ha igen, mérges leszek! A helyszín érdekes! Főleg a bázis. Onnantól, hogy megvilágosodunk, és tudjuk a hátteret máris minden érthető lesz. Addig meg, bután lehet nézni néhány megmozdulásnál. Sőt elég sokszor néztem bután kikerekedő szemekkel. A lincselős részeknél mondjuk az járt az eszembe, „hogy atya úr isten, az emberi kegyetlenség határtalan”.

 Plusz pont a háttér mondanivalóért és elgondolkodtató témafelvetésekért, ennek ellenére az egész kitervelője szerintem egy pszichopata állat! Még, ha igaza is van, és feltehetően ez az egész jó szándékból jött létre, csak éppen nem mázas borításban.

Külcsín: 3/5

Hát….nekem nem tetszik a borító. A cím sem, de azt megértem. Az eredeti borító jobban tetszik, de annak sincsen semmi köze a történethez, azon kívül, hogy vannak fák az erdőben!  A magyar borító ebben egy kicsit jobb, bár az a piros sáv, amin egy ordító vagy akármilyen kép van az ronda rajta. Viszont jobban látszik, hogy egy szép völgykatlanról van szó ahonnan a büdös életbe nem jutsz ki.

Fülszöveg:

Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.

Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.

Eredeti mű: Blake Crouch: Pines

Eredeti megjelenés éve: 2012

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 288

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155522000

Fordította: Makai Péter Kristóf

Ár: 2.980 Ft

Kiadói ár: 2.235 Ft (-25%)

E-könyvben: 1.980Ft