Radnai Tamás: Megtalálni Japánt

 Emlékszem pár éve elkezdtem olvasni, E-bookba a Levelek Japánból-t, csak aztán sosem fejeztem be. Feltehetően nem volt hozzá hangulatom, az e-book olvasóm is új volt még és nem nagyon voltam vele kompatibilis. Lehet amúgy, hogy előveszem majd újra a könyvet és belelapozok. Így voltak dolgok már, amik nem voltak újdonságok. Valamennyire emlékeztem arra, hogy mikor mentek ki Tamásék Japánba, és hogy ott mi volt, de elég felületesen.
 Jelen kötet sem túlzottan friss. 2012 is már 6 éve volt, és a könyv történésileg ez előtt játszódik jóval. Úgyhogy nem hiszem, hogy a legideálisabb arra, ha az olvasó a jelenlegi modern japánt akarja megismerni.
 Bevallom, nekem nem ez volt a célom, bár utazás előtt vagyok, tehát azért nem ártana frissebb könyvet is a kezembe venni (tervezem), de ennek a célja inkább csak amolyan ismerkedés a japánokkal, egy magyar ember szemén keresztül. És ezt igazándiból megkaptam. Maximálisan megkaptam azt, amiért a kezembe vettem. És végre egy könyv ami:

1. Nem isteníti a Japánokat
2. Nem is szidja halálára őket
3. Ami bár nagyon szubjektív, de mégis azt érzem, hogy szeretett ott lenni, és jó volt neki ott, amikor éppen ott volt.

 Mert olvastam én már Japánról könyvet, amit magyar ember írt, de az olyan szinten negatív volt, hogy attól is elvette a kedvem, hogy Japánra gondoljak, meg hogy éljek egyáltalán. Ez a kötet nem cukormázasan rózsaszín, nem mondja, hogy tökéletesek (mert nem azok), de azt sem, hogy elvetemülten rosszak. Olyan arany középút az egész.
 A szumó nekem kicsit sok volt benne, de elfogadom, hogy Radnai Tamásnak ez ennyire fontos, hogy ennyire meg akarja osztani aprólékosan a szabályokat, és szinteket az egésszel kapcsolatban. Ezt a részt sem untam, szimplán a szumót annyira nem tudom értékelni, mint ő.
 Viszont minden egyéb nagyon érdekes volt. Hogy kinek ajánlanám? Akik szeretnek távoli országokról olvasni. Akiket érdekel japán, és az ott folyó dolgok (hát mondjuk úgy 20 évvel ezelőtti dolgok :D), akik szeretnek visszaemlékezéseket olvasni, és mindezt pozitív hangulatban.

 Ezzel a könyvvel, még a tavalyi Mini-Könyvklub decemberi fordulójára lógtam igazándiból. És ez volt az utolsó könyv, amit áthoztam idénre. Innentől, mindent amit elkezdek, azt idén kezdtem el és nem tavaly valamikor. (Még a Hirosige volt ami átcsúszott nagyon erre az évre).
 Remélem idén sikerül saját tapasztalatokkal gazdagodnom, Japánról. A költőpénz már megvan, az útlevél már útban van felém, már csak egy szájsebészet áll előttem, és utána foglalom is az utat. Irány Japán!!! :))))))) ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚGGGGYYY Mennék már :D

Macuo Basó: Útinaplók

Nem is tudom, hogy hányszor írtam már a blogba, és hányszor mondtam szóban, hogy nem szeretem a verseket. Viszont szeretem a haikukat, még akkor is, ha a haiku is vers valahol. Mindig is furának tartottam, hogy a haikuk és wakák kivételt képeznek. Ezeket ugyanis szeretem, és kétlem, hogy szimplán azért mert Japán. Bár ki tudja. A nyugati haikuktól a falat kaparom például, valahogy meggyőződésem, hogy vannak dolgok, amiket azok tudnak a legjobban művelni, akik eredetileg „kitalálták” azokat. A japánok értenek a haiku és waka költészethez ez egy tagadhatatlan tény. De nem minden japán ért hozzá amúgy, olvastam már nekem nem tetszőt is.

 De, hogy hogyan kerülnek a poszthoz a haikuk? Nos, a molyon kívánságlistára raktam Basó útinaplóját. Basó az egyik kedvenc haiku költöm, és örültem, hogy kiadták az útinaplóit, a születésnapomra meg is kaptam, és gyorsan neki is álltam. És végére is értem, a körülbelül 500 lábjegyzettel ellátott kötetnek. A bevezető mondhatni tanulságos volt, és elgondolkodtató is. Főleg arra vonatkozóan, hogy miként, s hogyan is írják át a japán nyelvű haikukat a fordítók, műfordítók. Legyen szó Kosztolányi Dezső, Tandori Dezső, Faludy György vagy bárki fordításáról. Ugyanis nehéz úgy fordítani verset, hogy pontosan átadja azt, amit a költő, író mondani akart, vagy papírra vetni. Kosztolányi gyönyörűen fordít haikukat, csakhogy inkább költ, mintsem fordít, az eredetihez már szinte semmi köze egy-egy haikunak. Tandorit meg inkább nem is szeretném jellemezni, őt sem fordítónak, sem műfordítónak nem tekintem túlzottan. Nem hallottam róla semmi jót, és ha tehetem kerülöm azt, hogy az ő fordításában olvassak. Macuo Basó: Macuo Basó legszebb haikui –t került 2012-ben a kezembe, és ez támassza alá a mostani Basó útinapló előszavában kifejtett „minden fordítás, valahol ferdítés is”. Ugyanis az említett kötetben 3-4 műfordító fordításait olvashattam egy versre. Ott volt az eredeti, majd a fordítások. És a mai napig emlékszem, hogy borzalmas nagy eltérések voltak. Ami valahol azért fura, mert adott a szótagszám, adott a sorok száma, mondhatnánk, hogy adottak a szavak, tehát nem lehetne ekkora eltérés. De van! Borzalmasan nagy, ha valaki megteheti, akkor olvasson csak bele abba a kötetbe, és rájön, hogy miről beszélek.

 Basó útinaplójának előszavában viszont számomra szimpatikusan a fordító kifejtette, hogy ugyan lehet, hogy nem fog így annyira tetszeni a többségnek, de ő fordít. Szavakat. A helyüket sem változtatja meg a haikukban, hogy azok úgy és ott szerepeljenek ahova anno Basó rakta. A szórend marad, az élmény más, mint egy eddig olvasott haiku gyűjteményben.

 Nos, az élmény nem lett ettől rosszabb. Sajnos, nem olvasok japánul, örülök, ha sikerül majd megtanulnom Kicsit japánul, így nekem mindig a fordítások maradnak. Én csak úgy ismerhetem meg őket, ahogy a fordító gondolja.

 Basó útinaplói kellemesen ellazítottak, végtelenül fura fazon volt Basó, de valahol végtelenül egyszerű is. A naplóiban vannak haikuk, de amúgy egy kis tájleírás, sok panaszkodás a fájdalmaira. Hangulatingadozások és érdekességek. Míg olvastam úgy éreztem Basóval járom az 1600-as évek végi japánt. És azt kell mondanom, hogy ez egy remek utazás volt. a sok lábjegyzet ellenére is, ami miatt ide-oda lapozgattam amikor úgy éreztem, hogy tudni akarom, miért is van lábjegyzet. Nem mindig kellett, mert nem mindig volt ismeretlen amit „feliratozott”.

 Akik szeretik Japánt, a japán tájat, a haikukat, Basó-t azoknak mindenképpen ajánlom. Kellemes utazás ez, nagyon kellemes.

Belbecs: 5/5

Külcsín: 4/5

Értem, hogy borzalmasan zsúfolt lett volna a könyv, ha a lábjegyzetek adott oldalon vannak. De valahogy hiányzott, hogy ott legyenek. Talán, ha két könyvjelzőt építettek volna be a könyvbe, hogy eggyel a naplóban haladjunk a másikkal a lábjegyzetben, jobb lett volna. Ennek ellenére szerintem igényes kiadás, jó kézbe venni.

Tartalomjegyzék

Bevezető
A mezőn kifehéredett csontok naplója
Kasima zarándoklat
Hátizsák jegyzet
Szarasina napló
Keskeny út északra
Szaga napló
Illusztrációk
Jegyzetek

Fülszöveg:

Macuo Basó (1644-1694) az egyik legismertebb japán költő, rövid versei a nyugati szépirodalomra is jelentős hatást gyakoroltak. Magyarul már több kötete is megjelent, útinaplói azonban most kerülnek először az olvasók elé. Fordítójuk, Kolozsy-Kiss Eszter 4-5 éves kora óta van kapcsolatban japánokkal, édesapjának köszönhetően, aki előadóművészként és zenetanárként a 80-as és 90-es években többször járt Japánban. Egyetemi tanulmányait japán szakon kezdte meg a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2001-től a Japán Kormány Oktatásügyi Minisztériumának ösztöndíjával a tokiói Gakugei Egyetemen tanult, 2003-ban vette át japán bölcsész és nyelvtanár diplomáját.

Könyv: Macuo Basó: Útinaplók

Kiadó: Ráció

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2011

Oldalszám: 108

ISBN: 9786155047138

Fordította: Kolozsy-Kiss Eszter