Nacuisi Banja: A tenger világa / The Word of the Sea / 海の世界

 Fura viszonyban vagyok a haikukkal. Szeretem őket, tetszenek, de írni sosem akartam ilyesmit. Azaz igazság, hogy maga a költészet, legyen szó  keleti vagy nyugati költészetről, távol áll tőlem. A haikuk kivételek, bár ebből a műfajból sem szabad évente túl sokat olvasnom, mert csömört kapok tőlük. Értem is a haikukat, és nem is. Mint nem is olyan rég írtam, a japánok a költészetben és úgy magában az írásban is egyedi módon írnak, kicsit minimalisták. A haiku erre remek példa, mert próbálj elmondani mindent amit, szeretnél három sorban (5-7-5 szótagban). Ugye, hogy nem könnyű? Ennyi áll rendelkezésedre, hogy megfogd a pillanatot, amiről írni akarsz. Borzalmasan nehéz, ennél nehezebb már csak talán az, hogy fordítsd át európai nyelvre egy japán haikut. Megírni egy dolog, a saját nyelveden „könnyebb” megfelelned a megadott szótagszámnak, de egy fordítónak korántsem egyszerű dolog, úgy fordatani, hogy az érzést átadja és megtartsa a szótagszámokat. Ugyebár, ha nem tartja be, akkor máris a haikuból más lesz.

 Volt egy haikugyűjteményem, amiben azt hiszem 3-4 műfordító fordított le egy-egy haikut oldalanként. 3-4 olyan szinten különféle verzió született, hogy csak pislogtam. Igen, haikut fordítani költészet. Teljesen más szavakkal is elmondhatod, azt, amit ő leírt, csak az érzést kell átadnod. Borzalmasan nehéz, mert valójában újra kell írnod az egészet, hogy a nyelveden érthető legyen.

 Volt egy haikugyűjtemény a könyvtárban, amiben Modern Nyugati haikuk voltak. Elolvastam, mert szeretem a haikukat. És akkor rájöttem arra, hogy sem a magyarok, sem más európaiak, sem az amerikaiak, nem tudnak normális haikut írni. Nincs meg bennünk az az életérzés, ami kell ehhez! Borzalmas volt amúgy a gyűjtemény, pocsékabbnál, pocsékabb haikukkal. Utána volt egy Nagy Bandó András haiku gyűjtemény is a kezemben… hát nem változtatott a véleményemen. Olvastam más magyar íróktól is haikukat, de mindig, azaz érzésem támadt, hogy olyasmit próbálunk művelni, amihez nem értünk. Nem kéne erőltetni!

 Nacuisi Banja második haiku gyűjteményét olvastam most. Az előzőt könyvtárból sikerült megkaparintanom, és a molyos értékelésemet visszanézve tetszett, csak az árán fejeltem le a monitort. Jelentem: jelen kötet legnagyobb baja szintén a nevetséges ára! Novemberben happoltam, úgyhogy igazándiból egy szavam nem lehet, ingyért kaptam egy durván 120 oldalas 1 haiku, 2 nyelven / oldalas kötetet, ami nagyon szép és amúgy nagyon jó is, de nem ér 3.500 forintot, ami rá van írva. Tény, hogy igényes, és gyönyörűek az akvarellek, de akkor sem egy híres haikus haikui (bár az még hagyján), de akkor is egy vékony könyv!

Tudom, feltehetően egy bizonyos réteg vásárol ilyen könyveket, de talán pont ezért nem kellene ennyire sznob árat adni a könyvnek. Tény, fotópapírra nyomták (de minek), tény, hogy szépen van tördelve, nincs helyesírási hiba, három nyelven is benne van egy-egy haiku… de ez akkor sem ér annyit-amennyit elvárnak, hogy Magyarországon adjanak érte…

Külcsín: 5/5

Csak mert tényleg szép. Gyönyörű kivitelezésű, és bár én magam nem vagyok oda a tengeri világért, az akvarellekért, és szerintem nem igazán ismerhetőek fel az állatok, amiket ábrázolni akar, ettől még szép! Ízlés kérdése. A polcon például remekül mutat :P és a sznob ára miatt, menőzhetek, hogy ilyenem is van…

Belbecs: 4/5

Messze nem egy Macuo Basó. Messze nem ír olyan jól, mint a híres japán haikusok. De nem is rosszak a haikui. Egynél sem mondtam azt, hogy „atya ég, ez mi a sz*r”, viszont egynél sem volt olyan érzésem, hogy ezt most, úgy beidézném Molyra, hogy mindenki olvashassa… ami fura, mert a jó haikuknál felvillanyozódom, és meg akarom őket osztani a világgal (költői túlzás… a mollyal akarom megosztani csak :D). Úgyhogy olyan semmilyen, olvasható, alig 10 perc elolvasni 50 haikut. Úgy hogy közben megállsz a jóknál… hehe, és megemészted az olvasottakat. Lehet, ha a tenger világa jobban érdekelt volna, akkor többre értékelem a kötetet.

Fülszöveg:

Nacuisi Banja az egyik legjelentősebb modern japán haikuköltő, verseit maga fordítja angolra. A Meidzsi Egyetemen tanít, a Modern Haiku Társaság igazgatója. Pápai Éva nemzetközileg ismert festő, szobrász és grafikus. Vihar Judit műfordító, irodalomtörténész, a Magyar Japán Baráti Társaság elnöke. Nacuisi Banját Pápai Éva tengeri állatokat megörökítő akvarelljei ihlették, a magyar fordítás Vihar Judit munkája.

Kiadó: Balassi

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2011

Oldalszám: 112

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789635065844

Fordította: Vihar Judit

Illusztrálta: Pápai Éva

Ár: 3.500 Ft

Kiadói ár: 2.450Ft (-30%) 

Őfelsége Micsiko japán császárné: Először mászom meg a hegyet / はじめてのやまのぼり

 Már nem is emlékszem, hogy mikor került várólistára a könyv és miért. Azt tudom, hogy nem igazán lehetett beszerezni, ezért kívánságlistára is felraktam, mondván, hogy remélem valakinek sikerül majd meglepnie vele. Tegnap megkaptam névnapomra (ami egy hete volt :D).

Sokkal rövidebbnek tűnik, mint azt a kiadási adatokból gondoltam. És persze azt hittem, hogy azért olyan rendes mesekönyv szerű az egész, még ha két nyelvű is. Inkább két testvér beszélgetése, ahogy a hegyre mennek fel. Minden második oldalon, talán 2-3 mondat, két nyelven természetesen. A japán nyelv tanulóinak biztosan jó gyakorlásnak, mert nem túl bonyolultak a mondatok.

Belbecs:

Történet a kitartásról, a Kamosika-ról (japán hegyi kecske), két testvérről, akik hosszú túrát tesznek fel a hegyre és le. A kislány folyamatosan a kecskét keresi, érzi, hogy az figyeli őt. A testvére meg kedvesen sétál vele, válaszol, ha kérdezik, és bíztatja húgát. A húg természetesen sikeresen teljesíti a távot, elfárad, de mivel „érezte, hogy a hegyi kecske” figyeli, így képes volt rá!

Nagyon aranyos a történet, de semmi extra igazán, ez az összefoglaló, amit írtam róla, körülbelül le is fedi az egész sztorit. Sok a szóismétlés benne, mert nincs oldal, ahol a hegyi kecske ne szerepelne. Elnézendő a történetnek ez az egyszerűség, mert nem arra íródott, hogy kiadják. A könyv elején le is írták, hogy ez egy túra után íródott, amikor a testvére, a könyv „fő mondatát” kiejtette a száján. Akkor úgy döntött leírja ezt, és sok év után valaki úgy döntött illusztrálja és kiadja. Tehát igazándiból nem akart ezzel nagy babérokra törni, és híres írónővé válni. Az más kérdés, hogy lefordítatta a könyvet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, és ki is adatta Magyarországon.

 Japánosan minimalista, és ebből adódóan a magyarok nagy részének lehet, hogy nem fog teljesen átjönni az egész. A japánok írnak egy bizonyos módon, ami nekünk, nyugatiaknak fura. Még nekem is, pedig én már olvastam hosszabb kiterjedésű japán irodalmat is. És mindig megjegyeztem, hogy ők teljesen máshogy látják a dolgokat, máshogy érzékelik, máshogy fogalmazzák meg azt, amit látnak, mint mi. Ami nem rossz, csak fura.

Belbecs: 4/5

Kamosika, a japánban élő hegyikecske faj

Külcsín:

Az egész könyv cuki! Komolyan, az illusztrációk, nem olyanok mint amit megszoktam a japánoktól. Ugyebár én a manga, és a komoly festészet végletét ismerem, így nekem a ceruzarajzos,  de nem mangás, de nem is komoly képek ismeretlenek voltak. Aranyos, ezzel tudnám jellemezni a képeket. A borítón látszik, hogy körülbelül mire számíthat a belső illusztrációknál is az ember. A kiadvány igényes, bár én a méretét nem igazán értem. Ekkora szövegnek és a képeknek egy normális mesekönyv méret is tökéletesen megfelelt volna, sőt, akkor nem nézett volna ki írtó bután, egy üres oldalon két mondat, két nyelven. Olyan… túl szellős lett. Ennyire nem kellett volna széthúzniuk. Mivel persze az illusztrációk adottak voltak, így a méretűkön lehetett volna spórolni. Jobban nézett volna ki. Ennek ellenére örülök, hogy ki lett adva, annak is örülök, hogy nekem sikerült hozzájutnom, elrakom, mert tényleg aranyos, és ki tudja, lehet majd lesz, akinek felolvashatom ;)

Elgépelés, hasonlók nincsenek. Tartós kiadványnak tűnik, és olyan furán fényes papírra nyomták. Nem a fotópapíros félére, hanem a …. Nem tudom mi a neve milyenre. Az a lényeg, hogy fényes, de nem veri vissza a fényt…oké. Keressetek egy példányt belőle és nézzétek meg!

Külcsín: 4/5

Fülszöveg:

Micsiko japán császárné őfelsége mesekönyve, amelyet Takeda Vako illusztrált, igazi különlegesség a keleti kultúrák híveinek. A könyv kétnyelvű, így nemcsak a gyerekek, de a japán nyelv iránt érdeklődők számára is érdekes olvasmány.

Könyv: Őfelsége Micsiko japán császárné: Először mászom meg a hegyet / はじめてのやまのぼり

Kiadó: Balassi

Kiadás éve: 2001

Oldalszám: 28

ISBN: 963506330X

Fordította: Gergely Júlia

Illusztrálta: Takeda Vako

Ár: 1.000 Ft (max. antikvárban lehet kapni, máshol nem találtam belőle példányt)