Parinoush Saniee: A sors könyve

Fülszöveg:

Maszumé hétköznapi kamaszlány a 60-as évek Iránjában. Iskolába menet meglát egy fiatalembert, akivel egymásba szeretnek. Maszumé bátyjai megtalálják ártatlan levelezésüket, húgukat megverik, majd máshoz kényszerítik feleségül. A lánynak fel kell adnia álmait, és el kell indulnia egy göröngyös úton, melyet a sors rendelt neki.

Az ötven évet felölelő regény a hazáját jól ismerő szerző szemével követi végig Irán viharos történelmét: a 60-as évek a sah elnyomó uralma alatt, majd az iszlám forradalom, mely visszahozta Iránba a középkort, az iraki-iráni háború.

A regényt, mely az utóbbi évtized legnagyobb bestsellere lett Iránban, kétszer is betiltották, azonban nem politikai tartalma miatt, hanem mert egy olyan független és erős nő sorsát állítja példaképül, aki a sorscsapások és nehézségek ellenére sosem adja fel a reményt, s bár csendesen, mégis határozottan tiltakozik társalmának elnyomó hagyományai ellen.

A könyvért köszönet a Tericum kiadónak!

 Nyár elején, könyvhéten kaptam kézbe a könyvet. Sokkalta gyorsabban is születhetett volna róla poszt, hogyha nem ennyire zsúfolt a nyaram. A könyvet elolvasni, ugyanis csupán három napomba telt (ehhez az is hozzájárul, hogy nyár vége, ősz elején nem sokan jönnek könyvtárba, így van idő olvasni is). Tehát, nem a könyv hibája, hogy most került sorra, inkább a melegé, az olvasási válságé (ami könyves bloggerként elég veszélyes hangulatingadozás), és mert mindig más könyv elé furakodott…

 A fülszöveg igazándiból elmondja, amit tudni érdemes a könyvről. És teljesen megértem, hogy betiltották. Iránról, olvastam már könyveket régebben, de nekem a mai napig szinte elképzelhetetlen ez a fanatikus vallásosság, az a szemlélet, hogy a nő az csak van, de nem számít embernek. Igazándiból arra „tartják” őket, hogy kiszolgálják a férjüket, a fiúgyermeküket, a fiútestvéreiket, és az apjukat. Másra nem igazán jók. A könyv remekül bemutatja Maszumé sorsán keresztül ezt a szemléletet. Bár az apja, egy roppant jólelkű férfi volt, aki imádta a lányát, hagyta, hogy tanuljon, hogy vigye valamire. De emellett ott volt három fiútestvér, egy alkoholista, aki verte, aki a halálba kívánta, aki szerint egy ártatlan levelezés elég ahhoz, hogy a fiút agyonverje, a nőt szintén, mert akkora nagy folt esett a becsületén. A becsületén! Mintha lenne olyanja Ahmádnak. Amúgy őt utáltam a legjobban az egész könyvben, mert sütött róla, a rosszindulatúság, a gyűlölködés és az, hogy agya az nincsen…elitta már. Mahmúd…szintén a bátyja, és…ekkor még azt hittem, hogy emberi lény, de a végére kiderült, hogy a fanatikus vallásossága, és a pénzimádata pont elég arra, hogy az emberség, mint olyan teljesen kihaljon belőle. Ali, ő meg már kiskorában elég elvetemült volt, de ráfogom, hogy a „remek” családi háttér miatt.

 A könyv bemutatja, hogyan házasították ki, egy ismeretlenhez Maszumét, és hogy miket kellett kiállnia egész életében. Nem írom le, hogy mi történik, el kell olvasni! Reméltem, amúgy, hogy happy endes zárás lesz. Persze, ha belegondolunk akkor nem volt rossz befejezés ez, de az olvasó várhatta (ahogy én is), hogy Maszuménak legalább a vége legyen már jó. Annyit szenvedett és annyira önfeláldozó volt, hogy megérdemelte volna a boldogságot.

 Amit nehezen fogadtam el, a nők helyzetén kívül, hogy mindig, mindenki azzal jött, hogy „a sors ezt írta ki neked… fogadd el”. Miért? Miért takarózik ezzel a sors dologgal mindenki. Elhiszem, hogy benne van a vallásába, hogy fogadja el, amit Isten rá oszt, de honnan tudja, hogy nem azt osztotta rá, hogy most már legyen egy kicsit önző, álljon a talpára, ahogy egész életében és harcolja ki magának a boldogságot! Honnan tudja, hogy nem ez volt megírva? Egyszerűbb elfogadni azt, hogy a sors úgy akarja, hogy szenvedjen, legyen magányos, csak azért, mert „ciki” a gyerekeinek, ha újra házasodik? Hogy lehet bármire is rámondani, hogy a sors akarta így? Nem, nem lehet ilyet mondani. Ez egy egyszerű formula, amit kiejtve feloldozod magadat az alól, hogy dönts, és harcolj a saját jogaidért. Fura, hogy Maszumé… amíg a gyerekeiért és a férjéért kellett harcolnia addig, nem fogadta el ennyire egyszerűen a „Sors így akarja” dolgot…amikor magáért, akkor meg már beletörődött.

 A másik, amire haragszom, az a család! Egy semmire nem jó anya, aki folyton csak sápítozik, hogy szakadjon rá az ég, meg büntesse őt a világ…de nem segítene a lányának, nem…végignézi, hadd verjék csak eszméletlenségig. Aztán sápítozik, hogy „oh, hát én ezt nem akartam.” Egyezünk meg abban, hogy az anya nem nevelte a gyerekeit, nem csoda hogy végül olyanok lettek amilyenek. Haszonlesők és undokok. A család mint olyan sosem jelentett biztos háttért Maszuménak, és nem csak azért mert konkrétan kidobták (Házasságnak álcázva), hanem mert annyira nem törődik senki vele. Az apja törődött, de hát idővel meghalt…a szomszéd nő, többet törődött Maszuméval, mint a saját anyja…ennyit erről. Tehát, egy semmirekellő, semmi asszony, egy alkoholista báty, egy hitbuzgó és elvakult báty, és egy másik aki nem lett megnevelve és mivel az alkoholista tesó hamar meghalt így a másikat követte mint pincsi kutya. Az egyetlen normális ember abban a családban Fáti volt, de hát nő, tehát igazándiból semmi beleszólása nem volt még csak a saját életébe sem.

 Annyira igazságtalan az élet ott, Iránban. Ahogy bemutatta az írónő az egészet (ha  a fele igaz, akkor se akarok sosem nőként oda születni) borzalmas. Ma már persze jobb a helyzet, ezt a könyvből is tudjuk. De azért megmaradtak a beidegződések. A nő már tanulhat, de ettől még nem számít egyenrangú félnek (bár jobban belegondolva, elég sok helyen így van ma is). Érdekes volt, olvasni, hogy azért nem tanulhatsz tovább, mert egy levert forradalomban harcolt a férjed…persze istenítenek, aztán vége a forradalomnak akkor még beléd rúgnak, hogy mit képzeltél te! (te aki amúgy nem harcoltál, csak a férjed, és közöd nincs hozzá). Maszumé, például mindig be volt skatulyázva, egy „politikai fogoly felesége”, egy „háborús hős anyja”…. figyelitek ugye? Pontosan, ő nő, tehát senki, azáltal valaki, hogy egy férfi felesége, vagy anyja… nem magáért kapja az érdemeit. Pedig megérdemelte volna :(

 A könyv végén…. haragszom az összes gyerekére! Mert szerintem szívtelen, elavult, hülye döntés volt! És haragszom Maszuméra, mert itt már nem képes kiállni magáért!

Belbecs: 5/5

 Nos, akkor egy kicsit a könyv kivitelezéséről.  A borítón igazándiból csak a betűtípust változtatták meg az eredetihez képest. Nekem tetszik a magyar verzió, megragadja a tekintetet. Azt bánom, hogy a védőborító nélkül eléggé semmilyen a könyv borítása. Egyszerű zöld, rajta a cím, meg az író. Feltételezem, hogy elég drága, ha a védőborító alatt is szeretnék jól megcsinálni. Elgépelés, és hasonló nem volt, vagy kevés. Nem igazán tűnt fel!

Külcsín: 5/5

Könyv adatai:
Kiadási év: 2013

Kiadó: Tericum

Fordította: Balázs Laura

Oldalszám: 513

ISBN: 9786155285134

Eredeti megjelenési év: 2004

Eredeti cím:The book of fate

Teljes ár:  3.970 Ft

Hamarosan (Szeptember)

 Végre egy olyan hónap amikor azt gondolom, hogy behozom a lemaradásaimat, és  mindennel végezni fogok. Remélem legalábbis.

 Előirányzott olvasmányaim egy részét már leírtam…sokszor…van amit háromszor is. Ígérgettem, hogy de most aztán tényleg, és majd augusztus 31-ig biztosan végzem vele…nem sikerült minden óriási lemaradást behoznom. Így ami biztos Szeptemberre, az az alábbi három könyv.

Parinoush Saniee: A sors könyve, a könyvet végül tegnap elkezdtem olvasni. Három hónapos csúszásban leszek vele, amikor végre a kiadónak elküldöm az értékelő linket (van még hat napom, hogy pont három hónapos csúszásba legyek :() előreláthatólag, sokkal hamarabb befejezem, ugyanis gyorsan haladó és izgalmas. Bár így a könyv felénél nem tudom mi lesz még, mert már most annyira „mindjárt elkapják, meghal, jaj neki” érzésem van, hogy simán le lehetne hamarosan zárni…áh bonyolódni fog ez még. De nagyon tetszik eddig!

A. O. Esther: Az Életfa, Tiszteletpéldány…és tényleg őrült mód érdekel mi van benne. Az vígasztal, hogy ráfoghatom, azért húzom halasztom, mert így könnyebb kivárni a negyedik részt. Igen, amúgy tényleg utálom, hogy ebben a sorozatban annyit kell várnom a folytatásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy az írónő lazsáljon :D Sőt, remélem amikor elolvasom a könyvet már alig kell várni a következőre :D*

Borbás Edina: Hullámok csapdája, ez legalább nincs olyan régóta nálam. De nem akarok ezzel sem lemaradni, és nem akarom, hogy hónapokig üljek és szemezzek vele. Ugyanis érdekel (ha nem érdekelt volna nem kértem volna), úgyhogy hamarosan…szeptemberben.

Nos ezeken kívül van még pár könyv amit szeretnék olvasni, remélem, hogy sikerül beszereznem, vagy már nálam van, vagy esetleg van már rá ígéret. Az ígéretekkel amúgy elég szkeptikus vagyok, akkor hiszem el, hogy igen, amikor már nálam a könyv. Most van nálam több utazó és kölcsön könyv is, úgyhogy azokkal is haladnom kellene.

Kimberly Derting: Eskü, @Mazsidrazsi utazókönyve. Kerek 20 napja dekkol nálam. A kiírás szerint még kerek 30 napot állhat nálam. Olvasás nélkül nem akarom tovább küldeni, mert az pénzpocsékolás, és ennyire azért nem akarom támogatni a postát, hogy csak heccből utaztatok könyveket. Tehát ezt még mindenképpen a hónapba bele kellene suvasztanom.

 Ígéret ügyileg megint azt mondom, hogy lesz mit olvasnom. Ja, ezzel nem azt akarom mondani, hogy amúgy sosincs mit olvasnom. Csak azt, hogy támogatnak…. Elméletben a Scolar kiadótól jön e-ben vagy nem e-ben Rachel Hartman: Seraphina. Bízom abban, hogy jó könyv. Mindenki nagyon várja, úgyhogy én is (nem, általában nem megyek a tömeg után, de amit ennyire várnak… az csak jó lehet….ugye??? O.O). A másik könyv amit várok az Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól, tényleg nagyon várom. Ígéretet már kaptam rá, a megjelenés szeptember 15-e… fülszöveg alapján egy nagyon-nagyon nekem való könyv, a Könyvmolyképző kiadó kiadásában fog kijönni.

 Ennyi a Biztos, és a Tervezett könyvek a hónapra. Hamarosan jön egy poszt arról is, hogy mi az amit még az őszi megjelenések közül szeretnék olvasni. :)

Hamarosan (Augusztus)

Mangaka: AnHellica 

Úgy érzem nyáron nem szabadna bevállalnom semmit olvasás ügyileg, mert így csak csúszom mindennel. Azaz igazság, hogy régen ilyenkor a könyvtár ahol dolgozom be szokott zárni. És mivel nem vagyok egy túl elmászkálós típus, hát maradt egy hónapnyi tömény olvasási időm, persze mellette segítettem otthon. A könyvtár most már nem zár be, de így is lenne három hetem olvasásra, csakhogy elutaztam Bristolba egy hétre, aztán alighogy hazajöttem, már mentem is le Pécsre. Most itt vagyok augusztus másodikán, és az olvasnivalókkal is elmaradtam, és a bejegyzésekkel is. Ugyanis fogok írni az Angliai kiruccanásról még pár bejegyzést biztosan (közléskényszer ugyebár :P), illetve Pécsről is. És akkor ott van az a 6 könyv amivel még mindig nem végeztem.

A Tűznek, a felénél tartok, tehát ha belelendülök holnap, holnapután akkor az meg is lesz, csakhogy jövő héten már dolgozom. Persze csak rövidítve és persze csak hol délelőtt, hol délután, de pont elég, hogy elmenjen a napom vele. Tehát, egy hét majdnem kiesik. A Pszichopatateszt is el lett már kezdve, csak kissé befagytam vele. Nem éreztem egyelőre rá még, hogy miért is jó meg vicces. De remélem ez javul majd. Az Életfa nagyon érdekel, de előreláthatóan az lesz a sorban az utolsó, mert előbb jön a Sors könyve (ami szintén érdekel, és már ég a fejem amiatt, hogy nem olvastam még el :(). Persze még ott a Tűz krónikája, ami jó esetben egy, vagy két délután, és a Fertőzöttek, amit szintén nagyon olvasni akarok. Borzalmas ugye? Itt a sok könyv, kellene is, akarom is olvasni őket, csak a meleg leszívja az agyamat, és hopp eltűnt a nyár.

 Oh, igen, akkor még nem is beszéltem Gabrielről. Ő lett az én drágaságom, így neveztem el az E-book olvasómat. A neve szerepjátékos karaktertől jött, akit nagyon imádok. A gépecske pár napja van nálam, és hát. Első benyomásnak azt kell mondanom, hogy szeretni fogjuk egymást. Elég könnyű kezelni. Még úgy is, hogy én és a technika nem mindig szeretjük egymást. Könnyű tartani, jó olvasni rajta. Kezdésnek Gaura Ágnes novelláit végeztem ki rajta, amiket még mielőtt lett volna, olvasom, vettem potom 1Ft/db áron. Végre így eljutottam odáig, hogy a novellákkal is haladjak, és tesztelés is megvolt. A novellák amúgy jók, főleg a Démoni színjáték. A Mindenki egyért, inkább csak érdekes, lehetett volna belőle könyvet írni, mert így inkább csak egy…”látod ez egy ötlet, leírtam, de így igazándiból semmi értelme” mű. Nem az, tetszett, csak éppen mire belelendülnél, már vége van.

 Tehát majd mi jön Augusztusban a blogon? Élménybeszámolók, a nyárról, ami feltehetően nem sokakat érdekel, de én meg szeretek írni. Az említett késős könyvek posztjai, tehát legkésőbb augusztus 31-ig befejezem mindet (remélem legalábbis), E-bookos élmények, hogy kitapasztaljam milyen így olvasni, és nem papíron. Bár munkámból adódóan eléggé a papír élvez előnyt. És persze jövő héten jön a nyereményjáték eredményhirdetése is. Rengeteg érdekes választ kaptam, tanulságos lesz majd mindent összeszednem egybe, hogy mivel neveztek az emberek :D

 Örülök, hogy olvasnak, és örülök, hogy írok. Immár tehát két éve. Még remélem sokáig :)

Hamarosan (Július)

Mangaka: Takamerie

A július hamarabb itt lett mint gondoltam, valahogy reméltem, hogy nem fog ilyen hamar beköszönteni. Pedig a Július egy jó hónap. Betöltöm a 27. Életévemet, 4 éves Moly leszek és a blog is 2. Születésnapját fogja ünnepelni. Mindezeket egy héten! A hónapba nem vállaltam új könyveket be, mert a régiekkel is csúszok sajnos. Egyrészt  a meleg miatt (fogjunk rá mindent a kánikulára, és arra, hogy élni sem volt kedve senkinek, nem hogy gondolkozni), másrészt a munka és a kedv is közbeszólt.

 Amit sikerült elolvasnom:

Joss Stirling: Phoenix

Arthur Madsen: Five - Az új generáció

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

P. J. Hoover: A Smaragdtábla

Carol McCleary: A gyilkosságillúziója

Sir Steve Stevenson: Agatha nyomoz –A fáraó rejtélye 

Tehát ezek azok a könyvek, amiket sikerült elolvasnom, és azt kell mondanom, hogy elég szerencsés voltam eddig, ugyanis egyikbe sem csalódtam, sőt egyik még kedvenc is lett. Nos akkor nézzük azt is amit Nem sikerült, így áttolódott Júliusra.

John Stephens: A tűz krónikája

Mats Strandberg · Sara B. Elfgren : Atűz

A.O. Esther: Az Életfa

Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Parinoush Saniee: A sors könyve

James Smythe: A felfedező

Jon Ronson: A pszichopatateszt

Tom Angleberger: Papír-Yoda különösesete

 Igen, még 9 könyv. Ebből jelenleg, A pszichopatatesztet kezdtem már el, illetve A Felfedezőt. Előbbiről még nem tudok mit mondani, mert relatíve nem történt semmi benne, utóbbi viszont elég érdekesnek tűnik. Ennek ellenére, feltehetően a Papír-Yoda lesz leghamarabb posztolható, mert rövid és teli van képekkel. Olyan Egy ropi naplója hatása van így első tapizásra. (domború a borítója, jesszusom, már most imádoooom :)). Tehát ezeket várhatjátok a hónapban nálam, itt a blogon. Előreláthatóan ami még lesz, London és Bristol beszámoló mert 20-án repülök. Feltehetően előtte már majd elkezdek aggódni, hogy jesszus életembe először repülőgépre szállok. Lesz majd, ha hazajöttem könyv sorsolás is, hiszen mégiscsak 2. Évét is betölti a blog, illik ilyenkor valamit sorsolni, addig majd kitalálom mi szépet adjak egy olvasómnak.

 Mindegyik könyvet nagyon várom és legszívesebben azonnal olvasnám mindet, de egy fejem van és véges időm. És a hőség nincs jó hatással a gondolkodásomra, sem az önbizalmamra, ugyanis tegnap órákon át(és már egy hete) a Five könyvajánlóján dolgoztam, a könyvtár részére. Szerintem nem sikerült valami fényesen, de egyesek azt mondták, hogy nem lett rossz, úgyhogy elhiszem. Lehet sűrűbben kéne könyvajánlót is írnom, és akkor abba is belejönnék.

Könyvhét, ahogy egy Moly látja

A hazahozott Pakk :)

 2013-ban is elérkezett a Könyvhét napja, amire már a Könyvfesztivál óta vártam.
 Nem is olyan régen elkezdtem szanálni a könyveimet, hogy kell, vagy nem kell, és amikről azt se tudtam megmondani, hogy került hozzám, és mit akartam azok mentek cserére, eladásra, könyvtárba. A befolyt összeget fordítottam jelenleg vásárlásra. És nem is léptem túl a keretet.
 Mint könyvfesztivál előtt is, most is írtam pár kiadónak, hogy személyesen át tudom venni a könyveket, tehát a postaköltséget sem nekik, sem nekem nem kell kifizetni, úgyhogy elhoznám. Így lett a pakkom hazafelé is jó súlyos :) Shanarával megbeszéltem, hogy a nálam lévő Ködszerzetek helyett kapna teljesen újat - már csak azért is, mert én nem szeretném cipelni fel, majd le -  és beleegyezett, így a képen látható ködszerzeteket nem cipeltem, csak megvettem. A Delta Vision kiadó nem igazán volt felkészülve holmi Kazincbarcikai és Dunaújvárosi különítményre, úgyhogy később vissza kellett menni, amikor már szereztek a boltból(raktárból) Ködszerzetet :D

Sztárfotó a felvásárláskor, én feketében, én csak nevetek :P

 A Delta Vision előtt, persze volt más is! Találkoztam FFG-vel, aki vett tőlem mangát, és hozott a könyvtárnak ajándékkönyvet, amit én haza is cipeltem, holnap meg majd be munkahelyre. Kapott a könyvtár egy Vámpírok Múzsáját illetve egy Átkozott balszerencsét! Itt is köszönöm, az olvasók nevében, hogy most már ilyenünk is lesz! Én magam imádon Gaura Ágnes vámpír sztoriját, úgyhogy majd lesem kik fogják kikölcsönözni ;)
 Az Ad Astra standjánál begyűjtöttem egy Harmónia plakátot amit Sánta Kirával dedikáltattam is, ha megtalálnám a celluxomat már felraknám a falra, de nem találom,úgyhogy egyelőre csak nézegetem. Vettem egy Jessie Lamb testamentumát, és elhoztam a Hajóbontók recimet. Annyira szépségesek az Ad Astrás könyvek, és láttam Harmóniás bögrét is, de rácsaptam a kezemre, hogy nem szabad, mert úgy sem használnám, mert annyi bögrém van mint égen a csillag, és nem szeretem az olyan dolgokat amiket nem használok, úgyhogy egyelőre napoltam a bögre vásárlást. Végigjártuk a standokat, megszokott kis csapatunk (Gabye és én) kiegészült Siccel, így sétáltunk egyik helyről a másikra. Találtam Szerelmes Drakulát, szépséghibásan 1.500 Ft-ért annyit megér remélem....valójában Amadea idézetes, értékelése miatt vettem meg...mély nyomott hagyott bennem a murénás, orsóhalas idézet :D
 A Manó könyveknél konkrétan belefutottam Kingába, és gazdagabb lettem egy Lélektársak - Phoenix -el, majd később egy Agatha nyomoz - A fáraó rejtélyével is. Jó volt újra látni Kingát, most már azért pláne nem féltem, hogy megesznek, ha szólok, hogy ki vagyok, és miért jöttem! :) A Manó könyvesek aranyosak :)
 Jártam a GABO és a Scolar kiadónál is, a Tericumnál is (nagyon szép ez a Sors könyve *-*), a Cicerónál Kétszer is, mert elsőre megkaptam a nem túl kedves választ a kérdésemre "nem tudom ki vagy, nekem nem szóltak, nem kapsz"...pff. Csak azért kaptam mégis, mert mire újra arra jártam már ott volt akitől könyvfesztiválon kaptam a könyvet, és ő meglepő mód tudott rólam. Úgyhogy lett egy Tűz krónikám is! A Geopentől is begyűjtöttem  a Tűz -et, hát mit ne mondjak, adott egy plusz súlyt a táskámnak, ami ekkora már tényleg nem volt olyan könnyű :)
 Találkoztam egy csomó mollyal, de tényleg csomóval :) Fel sem sorolom, mert nem emlékszem mindenkire Liliane_Evans akivel már réges-rég találkozni akartam, most sikerült 3 alkalommal is belefutnom :)), Sansával ugyebár megint csak többször, mert ott járt akkor is amikor felvásároltuk a könyveit (és a ködszerzetet), aztán akkor is amikor dedikált, én meg mint kicsi pofátlan emberke beálltam mellé, jelezve, hogy akkor most én leszek az első, a Molyon kívül(Bencén kívül), kaptam rajzot is! :) Meg egy figyelmeztetést, hogy az illusztrált Sötét Hóruszomat is már tényleg ideje volna olvasni. Ígérem, amint a "kötelező" olvasmányaimmal végzem az lesz soron...bár lehet, hogy inkább a Menekülés éve? :) És annyira szép a borító is. Amin mosolyogtam, hogy van rajta 18-as karika...hát olvashatok én ilyeneket? :D
 Mivel elég gyorsan délután lett, sőt két óra, már éhes is voltam, fáradt is (le akartam ülni), és még Moly szerkesztői is volt, így miután biztosítottak Gabye-k, hogy nem haragszanak, ha én most pár órára eltűnök, hát mentem a Molyos szerkesztői gárdával. Finom banános palacsintát ettem és végre Ültem. Voltunk egypáran, és Worsi elhozta a kislányát, úgyhogy én erősen baba orientált lettem, és remekül szórakoztam azzal, hogy néztem a babát :) Közben figyeltem ám! Sikerült végre találkoznom Algernonal, akit könyvfesztiválkor is láttam, de ő engem nem, hát most megnézhettük egymást. Mire majdnem végeztünk leszakadt az ég, úgyhogy akkor még egy kis okoskodás, ötletelés, majd amikor végre a nap is kisütött (mint utólag kiderült, arra a tíz percre csak, míg átértünk a könyvhét helyszínére), nekiindultunk. Mire újra Gabye és Sicc mellé értem, leszakadt ismételten az ég. Esernyő az luxus cikk...nekem volt...egy...itthon. Úgyhogy beálltunk a tető alá és ott vártuk be Shanaráékat :) Remélem Shanara nem fázott meg, elég mocskosul elázott, pedig még esernyője is volt! Búcsúzkodtunk, és jól megnéztük kinek mije van, már amit elő tudott venni a táskájából. Borga mesekönyvén kiámuldoztunk magunkat, és felírtuk a könyvtár listájára, hogy az kell. Szép lassan azért már illet eljönnünk, úgyhogy amikor úgy tűnt nem zuhog, csak esik, visszamentünk még a Könyvmolyképzőhöz egy Süsüért Gabyenak (amit majd jól kölcsönkérünk tőle :D).
 Közepes mértékben vizesen értünk a kocsihoz, majd szép verőfényes és meleg(!) időben autóztunk haza, majd buszoztam Dunaújvárosból egyedül, több könyv társaságában, bele is olvastam az Így veszíted el-be :)

Végkövetkeztetés, elfáradtam -nem kicsit, nagyon-, de eszméletlen jó napom volt. Sok könyvvel, sok Mollyal, sok baráttal, sok meséléssel, cseréléssel, vétellel, kölcsönnel. Nevetéssel és ázással :) De maximálisan jó érzéssel távoztam! Kár, hogy ilyen ritkán látjuk egymást csajok! :( :)
Oh és igen, kaptam csokit(ami finom, bár nekem nem szabadna csokit ennem, mert allergiás vagyok minden színezőanyagra, de nem érdekel, majd nem egyszerre burkolom be :D), kaptam Szirmocskától csudiszép ajtóra akasztható ilyen izét :D A felső képen látszik is, olyan ne zavarjanak táblát, csak személyre szabottat *-*

Alan Brennert - Honolulu

Fülszöveg:

A legtöbb ember fejében Hawaii egyfajta földi mennyországként jelenik meg: kék ég, pálmafák, fehér homok, türkizszínű tenger. Pedig ennek a mesevilágnak a múltja sötét, erőszakkal teli időszakokat is rejt.
Ebben a regényben Alan Brennert új perspektívából mutatja be Hawaiit, mégpedig egy fiatal koreai lány sorsán keresztül, aki a múlt század elején érkezik Oahu szigetére. Csin mindössze tizenhét éves, amikor „fényképmenyasszony”-ként száll a Hawaiira tartó hajóra egy gondtalan élet reményében. Ám álmai összeomlanak, amikor szembesül azzal, hogy gazdagság és továbbtanulás helyett durva, részeges férj, kemény munka és megaláztatás vár rá. Csin azonban nem törődik bele a sorsába. Megszökik a férjétől, és meg sem áll egészen Honoluluig, ahol új életet kezd, amely bár buktatókkal és nehézségekkel teli, mégis egyedül az övé.
Az 1914-ben kezdődő történet végigkíséri Csin életútját, de nem csak egy tradicionális koreai családból származó nő sorsát ismerhetjük meg. Részletgazdag leírást kapunk a korabeli Honoluluról, megismerkedhetünk mind a keleti, mind a hawaii kultúrával, a nők helyzetével egy régi és egy új világban.

Külcsín és Belbecs:

A könyvért köszönet a Tericum kiadónak :)

Kezdem először a kinézettel. Kifejezetten szép borítót terveztek a magyar kiadáshoz is, olyan hangulatos lett tőle. A kiadó tartja a jó minőségű kiadást, igényes külső és belső. Jó kézbe fogni a könyvet. A külföldi borítókat is megnéztem, nekem azok is teljesen rendben vannak, mindegyik nagyon illik a történethez. Remélem a kiadó az író másik könyvét is kiadja, jó lenne mert érdekesnek tűnik így első ránézésre :)

Külföldi borítók:

                       

Belbecs:

Keveset tudtam a koreai kultúráról amikor elkezdtem olvasni a könyvet, így sok volt a számomra új és érdekes információ. Például, hogy a nőket szinte semmibe veszik, hogy sem iskolába nem járhatnak, sem az utcára nem mehetnek ki, úgy, hogy nem fedik el a testük nagy részét. Tudom, ez az 1900-as évek első fele, de ez akkor is felháborító volt. Persze megtudtuk, Csin-től, hogy azért, Korea is változott és amikor visszatért egy gyors látogatásra, már részben más volt a helyzet.
Érdekesnek találtam, a névadást, hogy néha mennyire lekezelően képes egy szülő (apa) a lány gyermekére nézni, és a "Sajnos" nevet adni neki. Ez is mutatja, körülbelül mennyit ért egy nő ott. Persze Sajnos, később Drágakő lett, majd a lánya révén átvette a "Grace Eun anyja" nevet, mondjuk ez utóbbi szerintem elég körülményes szólítási mód :D

Csin útját követjük végig a történetbe, a mélyponttól, attól, hogy Koreában semmit nem tehet, hogy lekezelik, hogy elhitetik vele, hogy csúnya és nem ér semmit. Az elhatározásáig, hogy elhagyja Koreát és Hawaii-ra megy, fényképmennyasszonyként. Mondjuk megjegyezném, hogy ez a fényképmennyasszony dolog is eléggé átveréses, mert kérdés mikor készült a kép! Érdekes meglepetés amikor az ember egy fess fiatalembert vár és majdnem ötvenéves embert talál ott...hát igen, nem csoda a csalódás.
Nem akarom leírni, mi a vége, min megy keresztül, mert olvassa el, akit érdekel a kultúra (nem csak a koreai), mert érdemes. A figyelmet folyamatosan fenntartja a könyv, és különböző rétegeket is megismerhetünk, beletekinthetünk a mindennapjaikba. Abba, hogy azért Hawaii sem a paradicsom...de még mindig több lehetősége van itt az embernek, ha nő, mint Koreába.

Néha olyan érzésem volt, főleg a végén, hogy túl optimista, és túl "minden sikerül". Ez csak a végén volt, amikor hazament látogatóba, és pont mindenkiről aki érdekelte, megtudott mindent, találkozott mindenkivel aki még élt. Tehát nehéz elképzelni, hogy ennyire klappolhatnak a dolgok, úgyhogy ez erősen olyan érzést keltett bennem, mintha muszáj volna Happy Enddel zárni a könyvet, mert különben, hogy nézne már ki! Persze örültem, hogy jó lett a vége, csak kicsit túlzásnak éreztem ezt a könnyen megtalál bárkit mentalítást. Csin élete borzalmakkal volt tele, de ennek ellenére amikor megkérdezték, hogy mit csinálna máshogy, ha tehetné ezt válaszolta:
"Semmit sem sajnálok."
Mert neki így volt kerek az élete, szenvedett, de nagyon sok boldog időszak is volt benne. Szeretem azokat, akik amikor visszatekintenek az életükre elégedettek, és elmondhatják, hogy semmit nem változtatnának rajta, mert úgy éltek, hogy mindenből kihozták a maximumot. És Csin, nos ő kihozta a maximumot, és ember maradt közbe, nem taposott át senkin, de nem is hagyta magát.

Eleanor Moran - Reggeli az ágyban

Fülszöveg:
Recept: végy egy összetört szívű hősnőt, keverd össze egy nagyképű celeb séffel, gyújts alá, főzd puhára, és kész is egy újabb női regény. Van benne minden, ami kell: csalódás, főzés, a profi konyha kulisszatitkai, humor és természetesen szerelem.
Egy ilyen intelligensen megírt romantikus lektűr után a desszert már nem is hiányzik!

Külcsín és Belbecs:

Először is köszönöm szépen a könyvet a Tericum Kiadónak, nélkülük nem is tudom mikor sikerült volna elolvasnom :)


Külcsín: Mindig egyszerűbb ezzel kezdeni, mert az ember ránéz a borítóra és látja, hogy milyen. Azaz igazság a könyv elolvasása után nem nagyon értem miért van rajta Tea, mert, hogy emlékeim szerint azt nem nagyon ittak benne. Minden esetre nagyon szép a magyar borító. Ebben a hideg időben folyton kedvet adott hozzá, hogy egy jó nagy bögre tea mellett olvassam. A cím ugyanez angolul is, tehát nem lett átfordítva olyasmire ami teljesen más, ennek ellenére a címet sem értettem sokáig(most sem). Vagy csak vártam mikor lesz reggeli és ágy?  Volt benne úgy majdnem a közepétől, akkor fel is sikítottam, hogy na végre :) Az angol borító kicsit nekem rózsaszín és "jujderomantikusvagyok" beütésű, na olyan borítóval még azon sem gondolkodtam volna el, hogy recenziót kérek belőle...az nekem már túl romantikus, úgyhogy örülök, hogy ilyen guszta borítót kapott inkább :)

Belbecs: Amber szemszögéből olvashatjuk a történetet. Rögtön a közepébe vágva, és így egy kis idő kell míg minden a helyére kerül. Hogy miért lakik a barátnőjénél, miért válik el, miért utálja a volt férjét, miért megy új állásba és, hogy miért oda ahova akar. Ambernek nagy szíve van ez már az elején látható, csak teljesen össze van zavarodva. Az Oscarral való kapcsolata teljesen kiszámítható volt, csak azt vártam mikor kerülnek végre ágyba. Csak, hogy a címnek legyen igazság tartalma.
A történet nagy része a konyhán játszódik. Olvasva, hogy micsoda hajtás, és rivalizálás van, azt hiszem boldogan jelenthetem ki, hogy NEM akarok szakács lenni (jó főzni sem tudok, de ha tudnék sem akarnék). Mert engem frusztrálna az ami Ambert viszont energiával töltötte el. Folyamatos lótás-futás, meg sem állás, és egy perc nyugodalmad sincsen. Joe-t mondjuk én Amber helyében kirúgtam volna, most nem azért mert "hatalmában állt", hanem mert tényleg olyan kis mocsok volt, hogy mindig keresztbe tett a lánynak. Jó rivalizálás, na de akkor is!

Szereplők:

Oscar: Arrogáns, idegesítő, egoista dög. Most komolyan, tudom, hogy sármos és elájulnak a lányok ha ránéznek, de akkor is. Emberileg hiányzott belőle valami nagyon fontos dolog. Nem kérdőjelezem meg, hogy valóban szerette Ambert, ahogy állítja, de pl. a családjával sem tudott teljesen úgy viselkedni mint egy normális ember. Valószínű neki mindene a konyha, ami nem gond....csak akkor elég nehéz mást is a szívébe zárni. Tehát, őt nem szerettem, mert folyton morgott, és alig mosolygott (igenis mosolyogjanak az emberek néha), és azzal sem tudott meggyőzni érzelmei megléte felöl, hogy az operában sírt...

Dom: Na, őt nem tudtam sokáig hova tenni, bár Amber kissé kavarodott gondoltaiból, ki lehetett hámozni, hogy szereti ő a feleségét, szerette mindig, csak kicsit unta (?) ezért lépett félre. Ami amúgy nem a legmegbocsáthatatlanabb dolog, bár tény, ne csináljon ilyet. Viszont nagyon emberséges, és nagyon nagy szíve van, amit a vége felé megtesz, ahhoz jó nagy békát kellett lenyelnie, és mosolyogva segíteni a volt feleségednek (akit szeretsz) és a pasijának. Azért valljuk be nem mindenki segített volna a helyében. Úgyhogy nagyon szimpatikus lett :)

Milly: Gazdag, elkényeztetett lány. Az volt az érzésem, hogy kissé naiv. Ennek ellenére elhiszem, hogy nagyon rossz lehet, ha azt érzed nem vagy hasznos, ha dolgozni is csak azért mész mert nem akarsz otthon unatkozni, hisz pénzre nem vagy rászorulva. Ő tényleg hasznos akart lenni, és ezt értékelem benne. A könyv végén, hát ööö, ő tudja. Kíváncsi vagyok meddig maradt együtt azzal akivel az esküvőre ment.

Marsha: Kicsit elvont a lány. Mármint szó szerint elvont, furán öltözködik, fura dolgokat mond, és fura a pasija. Minden esetre imádja Ambert, és ezt a lánybúcsúztatón ki is fejti. Igazi barát, még ha kissé különc is.

Amber szülei: Kedvesek és aranyosak, bár kezdeti stádiumban az a benyomásunk, hogy az anya nem szereti Ambert, vagy inkább fordítva. Amberben ugyanis elég nagy törést okozott, hogy az anyja megcsalta az apját, és pont neki kellett meglátnia (nem durvát látott ), és titokban tartani, majd ezt a titkot amikor már nem bírta rázúdítani az apjára, akit ezzel elkeserített. Tehát ők megadták az alap elképzelést a lánynak az életről, és talán ezért fájt neki jobban az, hogy megcsalták. De a vége felé rendeződnek a viszonyok, és minden magyarázatot nyer. Azért nem irigylem őket sem.

Amber: Ambiciózus lány, aki meg van kavarodva a válását illetően, az érzéseit illetően és a kapcsolatait illetően. A könyvben van pár visszaemlékezős rész, hogy tisztábban lássuk a dolgokat, de még így is néha elég ködös, hogy miért dönt úgy ahogy. Nagy szíve van, ezt lehet látni, belefolyik olyan dolgokba is, ami nem tartozna rá Oscar családja, lánya ügye. Ennek ellenére amúgy csupán emberségből teszi és Oscar meg egy bunkó amikor azt mondja, hogy "nincs gyereked ne szólj bele". Mert, hát attól még, hogy nincs gyereke szerintem még mindig szintekkel jobban nevelné a lányt mint az apja -.-"
Amber jó szakács, jó séf ez már az elején kiderül, de igaza van Domnak, abban, hogy nincs Élete. Komolyan nincs, napi 12 órát is lenyom vagy többet, és csak aludni jár haza, szabadnapja alig van. Mégis mikor élne? Aztán rájön, hogy neki csak egy élete van, és abban kellene ÉLNI és Boldogulni, lehetőleg nem csak a konyhában.


Összességében tetszett a könyv, nem szoktam romantikus könyveket olvasni, mert eddig amivel találkoztam, úgy a könyvtár polcain. Azok mind csöpögtek a sziruptól. Ez nem, romantikus, elgondolkodtató de nem nyálas, úgyhogy kedvet adott arra, hogy néha ilyeneket is olvassak. Csak majd jól meg kell válogatni, hogy mik legyenek a következők :)