Paul Finch: Ne sikíts!

A könyv végéig nem tudtam, hogy ez sorozat… Már megint egy sorozat….Pedig megfogadtam, hogy idén, nem kezdek új sorozatban lehetőleg, mert akkor újra nő a lista, hogy és akkor ennek is figyeljem, hogy mikor jön majd a folytatása, meg ennek is, meg ennek is. Tehát sorozat, és ezt nem szerettem csak benne!

 Önálló kötetként is megállja amúgy a helyét, mert feljön az alap sztori, lassan beindul az egész, aztán felpörögnek az események és végül az alap sztori megoldódott. Csak hagyott, egy mellék szálat, amiből tovább lehet az egészet göngyölíteni, szerintem amúgy a végtelenségig, amíg van vevő a sorozatra, tehát még évekig megjelenhet újabb és újabb rész, és ha megunja az írást, akkor egy egyszerű csavarral le lehet zárni.

 Az alap sztori ugyebár az, hogy eltűnnek nők, akik sosem kerülnek elő. Folyamatosan, és 3 év után, 38 eltűnt nő után úgy dönt a rendőrség, hogy akkor ennyi volt, nem került meg a tettes, akkor ezt az ügyet most lezárják. És ez a világ leghülyébb logikátlansága, de elnézem a brit rendőrségnek. Elveszik az ügyet attól aki igazándiból, már fejből fújja a nők adatait, aki mindent tud már szinte róluk, és elküldik szabadságra. Wtf? A könyvben ennél a résznél kicsit megálltam az olvasásban, és leraktam a könyvet. A könyv eleje nekem teli volt ilyen furaságokkal, amiket a normál életben nem tudtam elképzelni, hogy tényleg megtörténik.

 Két szálon indultunk, egy élő nővel… meg a rendőrrel. Utána már csak a rendőr volt, meg az ex katona fekete bőrű  nő. Akik kapásból majdnem meghaltak, és máris üldözik őket! Ha összeszámolom, akkor az ügy amúgy körülbelül 4-5 nap alatt megoldódik, míg 3 évig nem sikerült még használható nyomot sem találni! Kellett Lauren a megfejtéshez? Bár túl sokat elejével nem adott hozzá az erején kívül. Bár az is marha vicces, hogy egy férfit egy nő véd meg, de ez Heck baja :D. tehát itt is kicsit megálltam, hogy oké, hogy felpörög, betörnek, lőnek rájuk, kikérdeznek, lelőnek stb. és hopp megoldódott az egész probléma és ügy. Elnézem az irrealitást, mert jól írta meg. Mert valójában mindezeken már olvasás után gondolkodom. Hiszen csak úgy faltam a könyv felétől az oldalakat.

 Vannak karakterek akiket lehet tudni, hogy mi fog velük történni. Ian pl. ilyen volt, lehetett tudni, hogy mire megy ki minden, és hogy mi az ő szerepe, ahogy  a könyv kezdése Louise szál is pontosan sejthető, hogy mikor és hogy fog véget érni. Lauren fináléja miatt kicsit haragszom, meg az utolsó rendőrőrsön lévő párbeszédért is. Az olyan…olyan. Nincs rá jó szó.

Mellékesen Heck egy félig lezárt ügyben van, és megint szabadságolják, na vajon mégis mit fog csinálni? Megy igazságot szolgáltatni…

 Amúgy viccesnek találtam, hogy egy ilyen szervezet, akik tényleg nagyon jól össze vannak szokva, és soha nem buknak le, hirtelen mégis lebuknak. No meg, hát ilyen nevet, hogy Kedves Fiúk... 

A borítóról: nekem nem teljesen tiszta, miért van egy megkötözött nő-pók rajta…vagy nő és mögötte pók. Megnéztem az eredeti borítót ami mellékesen kb. tucat borító (tehát az sem tetszik :D), és azt sem tudom társítani a könyvhöz. Egy skorpiót, vagy két skorpiót simán társítani tudnék a történethez, és még menő is lenne. De amúgy figyelemfelkeltő borító…csak…csak szeretem, ha köze van a történethez a borítónak, és nem szimplán szép. És mire a könyvet elolvastam sikerült megnéznem közelről, hogy az egy letakart fejű, meztelen térdelő nő…

Viszont a könyv mérete nekem tetszik, még mindig szeretem ezt a kis méretet.

Külcsín: 4/5

Belbecs: 4/5

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

Fülszöveg:

Elég, ha megnevezed a nőt, akit akarsz. Mi leszállítjuk neked.

38 nő tűnt el nyomtalanul. Mark Heckenburg nyomozó még nem szembesült ilyen szövevényes és ördögi esettel. Útja London elegáns lakosztályaiból egyenesen Manchester kies ipari negyedébe vezet, a csillogásból a mocsokba. Cégvezetők, iparmágnások, nagyhatalmú politikusok és korrupt tisztviselők, akiket kibogozhatatlan szálak kötnek össze egy alvilági szervezettel. A „klub", amelynek nevét nem sokan merik kimondani fényes nappal, amelynek létezésében illik kételkedni, amely élő szexuális játékszereket szállít rendelésre, teljes diszkréció mellett…

A Ne sikíts! a thriller műfa egyik legjobbja; benne a Scotland Yard legalja és legjava, pörgős cselekmény, vérfagyasztó fordulatok, és egy nyomozó, aki többet tud a kelleténél.

Irene Adler - A fekete dáma

Sherlock, Lupin és én 1.

Fülszöveg:

Elgondolkodtál már azon, mi lett volna, ha a híres nyomozó, Sherlock Holmes és Arséne Lupin, a gáláns szélhámos gyerekkori barátok lettek volna? A történetben Irene Adler kislányként ismerkedik meg velük Saint-Malóban, egy tengerparti városkában Franciaországban. Találkozásuk egybeesik egy rejtélyes gyilkosság, valamint a Pikk Dáma (Martigny asszony) ellopott gyémánt nyakéke utáni nyomozással. Az eszes és kíváncsi Irene a fiúkhoz csapódik, és a trió tagjainak hajmeresztő kalandokban van részük. A csibészes, sodró regényben természetesen győzedelmeskedik a jó, a különc kis figurák megismerik az igaz barátság erejét, és azt, hol a határ bátorság és vakmerőség között. Végül megsejtik azt is, hogy a felnőttek jelenléte és cinkossága néhol igen jótékony lehet.

A könyvért köszönet a Manó Könyvek Kiadónak!

Külcsín és belbecs:

Védőborító nélkül

 Szeretem, ha egy könyv szép, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. A borítót átvette a kiadó egy az egyben, csak a kiadói logó változott, de a cím és szerző betűtípusa is maradt az eredetiben. Reményeim szerint majd a folytatásnál is ez lesz a trend. 

 A könyv kemény táblás, tartós és minőségi. A betűk normális nagyságúak, amik elvárhatóak egy gyermek és ifjúsági könyvnél. Tehát, nagyobbak mint a felnőtt irodalomnál, de itt szerintem tökéletes. A védőborító alatt, valami eszméletlen szép grafikával készült képek vannak, ami a belső borításon szintén visszaköszön. Hangulatossá teszi a könyvet, már maga a megjelenése is.

A könyv belseje

 Lefotóztam, hogy látszódjon, hogy milyen szép, de sajna a fotózáshoz annyira nem értek. Minden esetre jó kézbe venni, és vonzza a tekintet.

 Külcsín: 5*/5

És akkor a tartalomról:

 Kifejezetten szórakoztató volt, egyetlen hátránya, hogy őrülten gyorsan vége lett az egésznek. Faltam a betűket, és egy fél nap alatt elolvastam a könyvet, és most itt vagyok és vége van, és nincs még a folytatás itt.

 Ifjúsági detektívregény, ha úgy tetszik. Sherlock Holmes már itt is egy kicsit idegesítő. Azzal a pökhendi számító, és racionális gondolkodásával, azzal a tudattal, hogy ő mindent tud. Ááááh, idegesítő, de pont ezért a zsenialitásáért szeretjük. Irene bájos kislány, elég önfejű, viszont ambiciózus, és látszik rajta, hogy annak ellenére, hogy "úrilány" nem egészen úgy viselkedik. Barátkozik ismeretlen fiúkkal, és bárhova követi őket, csak hogy ne otthon legyen. Azért elég bátor dolog tőle ez, még ha a fiúk, Sherlock és Lupin is. Érdekes amúgy, hogy egy leendő betörő és egy leendő nyomozó (detektív) barátjává válik, egy időben. Gyereknek még mind a kettő milyen kis...ártatlan volt (jó, az ártatlan az erős túlzás talán).

 Alig egy héttel a megérkezése után, már örök, elválaszthatatlan barátok, akik nyomozásba kezdenek, egy halott hajótörött esetében. Izgalmas utakon járnak, megfenyegetik őket, verekednek, még Párizst is megjárja Irene, mire mindenre fény derül. Azt hittem, hogy kiszámíthatóbb lesz, de nem volt az! Jó, tény gyerekeknek íródott, tehát nem lehet őrülten nagy bonyodalom és nagyon-nagyon kacifántos a történet, de ehhez képest azért volt a végén is elég meglepetés. És voltak, elhagyott történetmorzsák, amik majd jelentőséggel bírnak a következő részekben (gondolom én).

Belbecs: 4/5

A kiadó 10 éves kortól ajánlja a könyvet, szerintem teljesen korrekt. Igen, szeretem amikor a könyvön is rajta van, hogy hány éves kortól ajánlják, mert a könyvtárban hasznos amikor odajönnek, hogy ajánljunk valamit az x, y éves gyereküknek. Jó az ilyen súgás!

Remélem jönnek a folytatások, ugyan nem függő végű a könyv, de sorozat. Megállja egymagában is a helyét, de azért remélem folytatódik a kiadása, és az is legalább ilyen igényesre sikerül :)

A kaland folytatódik:

 

Lezsák Levente - Emerson & Tsa., avagy a titokzatos mordiai bűneset

Fülszöveg:
Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!

Vélemény és egyéb nyalánkságok: 
Először is köszönet a Cor Leonis Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Történet, és alaptörténet:
Az alap sztori tetszett, tehát ebből lehet egy nagyon jó kis mesét írni, peregnek az események és ahogy haladunk előre, úgy válik minden egyre érthetőbbé. A történet vezetéssel sem volt gondom, bár megjegyezném, hogy szerintem nem célközönsége vagyok már a könyvnek (26 évesen), tehát egy nálam úgy tizenhárom évvel fiatalabb gyerek sokkalta izgalmasabbnak találta volna a történetet. Tehát volt mágia, bűntény(nem mégsem, nem nevezném annyira bűnténynek), összeesküvés, száműzött trónörökös, szökött királylány, minden...talán sok is volt ami benne volt.

Írásmód:
Nem vagyok író, nem jelent meg könyvem, így igazándiból nem fair kritizálni az írót. Nem is kritika ez, inkább nemtetszés. Szeretem azt ha a történet halad a maga útján, és az író nem kotyog bele minduntalan, mire azt hinném, hogy nem fog, és megtanulta, hogy nem kell jópofáskodni, mindig beszúrt egy zárójeles mondatot, vagy egy megjegyzést, és így elvesztettem a fonalat. Nekem ez nem tetszik. Mondom, lehet hogy a fiatalabb korosztály ezt szereti, de én nem :(

Illusztrációk:
Érdekesek voltak, elsőre nem találtam annyira szépnek őket, mert inkább az érdekes kategória, a szokatlan inkább úgy mondanám. De utána megszoktam, és relatíve tetszenek is. :)

Nevek:
Elég beszédes neveket adott az országoknak, és a szereplőknek is az író. Valójában ezzel nem is volt gond, még ha némelyiktől (Bikacsöki Balambér -tól ) példának okáért agyzsibbadást kaptam. De amúgy komolyan a nevekkel nem volt gond, érdekesek de illettek a szereplőkhöz.

Szereplők:

Emerson: Nem nagyon sikerült megismernem őt, bár a könyv rövidsége miatt senkit sem igazán. De egy roppant idegesítő, egoista dög. Aki nagyzol, hazudik,kihasznál mindenkit és még hülye is (bocsánat a szóért). Az a durva, hogy van ilyen ember, tehát nem elképzelhetetlen, csak vele együtt meglett az első utálom szereplő a könyvben. Nem csoda, hogy csődbe megy a detektív iroda, ha egy ilyen a fődetektív!

Jones: Már elsőre szimpatikus fiatalember, Emerson teljes mértékű ellentéte. Mert szép, okos, lökött és annak ellenére, hogy nem tud mindent, azért van logikai érzéke. Meg persze szíve is amit bizonyít is a tündérnél, és nem kíván semmi rosszat, csak egy normális világot :)

Cilla: Nekem ez a név akkor is fura. Mármint nehezen szoktam meg, a nevét a királykisasszonynak. De karakterileg elég emberi, és aranyos, ahogy segít Jones-nak, meg aggódik az apjáért. A dadája sem semmi, azért nem lennék annak a helyében akire a dada rászáll. Az öccse(?) a trónváromány Ulrik szintén nagyon aranyos, leleményes nyolc éves fiúcska, olyan tipikusan rosszcsont :)

Összességében, érdemes elolvasni a könyvet, de főleg fiatalabb korosztály számára. Én már kiöregedtem belőle. A képek és a kivitelezés tényleg jól sikerült, a történettel sincs semmi gond.

Ursula Poznanski - Erebos

Fülszöveg:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Vélemény és egyéb nyalánkságok:
 Először is köszönet a Pongrác Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Történet: Az elején nem nagyon tudtam követni, hogy most mi is van valójában, de ahogy haladt előre a könyv, úgy lett teljesen egyértelmű a dolog, és ahogy Nick átlátta a dolgokat úgy az olvasó is lassan a fejéhez kaphatott, hogy tényleg basszus, ez nem jutott volna eszemben. Egyedi megvilágítása egy témának, egyedi a téma maga is. Mesterséges intelligencia, konkurencia, és az ártatlan (valóban ártatlan?) játékosok felhasználása egy bosszúhoz. Minden van itt ami a fiatalokat lekötheti, gyorsan haladós és jó nyelvezettel ellátott mű.
 Ami külön plusz pontot kap nálam, az a lábjegyzetek. Ha valami nem teljesen egyértelmű dolog, vagy kifejezés került terítékre, máris ott volt a lap alján egy rövid és tömör felvilágosító szöveg. Ami szerintem egy nagyon jó dolog!

Mitológiai elemek:
Én imádom a mitológiát, főleg a görögöket, tehát nagyon örültem, hogy egy kicsit az iskolai anyagot újra feleleveníthettem. Emlékszem annak idején csináltam Görög isten családfát, most az nem lett volna egy hátrány! Minden esetre jó volt belemerülni ebbe a világba. A világ a világban elv, mert két síkon mozgott a történet, egy a virtuálisban egy a valóságban. Görög istenek, helyszínek amik beszédesebbek voltak mint gondolták, de aztán csak megfejtették!

Erebos, a játék: Kifejezetten érdekelne, ha lenne ilyen, de játszani lehet nem akarnék vele. Nem azért mert függővé tenne, hanem mert nem igazán az én érdeklődési köröm, ez a mászkálós, harcolós játék. Én inkább maradok a fórum alapú játékoknál. De az elmélet, miszerint mesterséges intelligenciával felszerelt játék létezne, ami  egyrészt hagyja, hogy játsszon az ember adott síkon a karakterével, másrészt a való világba is teljesítsen küldetéseket, ismerkedjen az emberekkel, a játékos társakkal. Nos ez megfogott. Ahogy a könyv végén mondta is az egyik szereplő. Eredetileg az Erebos nem negatív dolgokra készült, az más kérdés, hogy tökéletes agymosónak bizonyult, akinek egyetlen egy célja volt, hogy a parancsot,a  bosszút beteljesítse. És mivel ő csak egy éterben létező dolog, a gyerekeket használta fel.

Szereplők:
Nem írom le, ki kicsoda Erebosba, mármint a karakterneveket, mert az ocsmányul a poénok lelövése lenne, mert úgyis csak a végén derül ki majdnem mindenkiről, hogy kicsoda. De azért pár szó az emberekről, nem a karakterekről!

Nick: Az elején beismerem nem kedveltem, mert olyan "mindent tudni akarok, valamiből kimaradok" figura, és nem tetszett az, ahogy ki akarta deríteni a dolgokat. Aztán amikor már benn volt, az nem tetszett, hogy mennyire, de mennyire függő lehet az ember egy játéktól. És végül nagy szemekkel néztem, hogy nicsak ő sem képes elviselni, hogy kiesett, és hogy mennyire rosszul reagál. Örültem, hogy kiesett mert ez bizonyította, hogy még tud gondolkodni, és nem ér annyit a játék, hogy megöljön egy embert miatta. És ott kezdett nagyon szimpatikussá válni, amikor már ellenforradalmat indított Erebos ellen. Aranyos mellékesen amikor aggódik!

Victor: Na ő haláli fazon, de komolyan. Kocka de nagyon-nagyon, viszont teamániás(szeretjük az ilyen embereket!) Nagy általános műveltséggel minden témában, egy eszméletlen fickó :) Szerintem ő lett a kedvencem. Na meg amilyen lakásban él, basszus annyi giccset! Viszont konkrétan van egy mondat amin elkezdtem nevetni, mert annyira előttem van.

"Nick összenézett az aggódó plüssmacira hasonlító Victorral."

Most mondja valaki, hogy ha ezt a mondatot olvassa, nem egy roppant cuki ábrázat jut eszébe. Nekem igen, úgyhogy kellett egy pár perces szünetet tartanom, hogy ne lássam lelki szemeim előtt és ne vigyorogjak :D

Emily: Női főhősnek is mondhatnánk. Okos, szép és korához képest szerintem érett is. Persze a testvére halála miatt feltehetően hamarabb nőtt fel, mint az kellett volna. Tetszett a logikája, és az is, ahogy kezelte a dolgokat, remek színészi vénával van megáldva, úgyhogy nem esett nehezére úgy beépülni a rendszerbe, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy valójában ellenük van!

Lények, karakterek:
Volt pár fura teremtmény a játékban. Főleg a nagy skorpiók, illetve az ártatlan báránykák maradtak meg bennem. Ártatlan báránykák, akik felzabálják a pásztorokat! De komolyan láttam magam előtt, ahogy Sarius megy, mert a küldetése megtalálni a birkákat. Talál a sövényen egy fél pásztort, majd tovább sétál, és "jajdecuki" bárány felkiáltással odasétál hozzá, és hát, nem a bárány szájában van a pásztor másik fele??? Ugrottam itt egyet hátra képzeletben, hogy basszus már! Amúgy nem vészes, vagy ijesztő, csak hirtelen váltás volt a cukiból a vérfagyasztóba!
Akkor a küldönc, ő külön érdemel pár mondatot. Ijesztő volt, az, hogy relatíve a lelkébe látott a játékosnak. Persze most csak képletesen, de azért Nick is megjegyezte, hogy olyan érzése van mintha rá nézne, bele a szemébe, ami ugyebár lehetetlen! És ahogy a többi játékos is megjegyezte, olyan mintha a játék élne...de még mennyire! Tehát a küldönc tipikusan az a karakter volt akivel nem akarna összefutni az ember, lehetőleg sosem, főleg nem egy sötét zsákutcában!

Külcsín: Tetszik a borító, az is, hogy egy az egyben átvette a kiadó az eredetit. Igaz, hogy először amikor megláttam, majdnem szívbajt kaptam, hogy mekkora ez a könyv! Konkrétan akkora mint egy tégla. De súlyra nem, bár órákba telt, hogy megfelelő olvasó pózt tudjak felvenni, anélkül, hogy attól félhetek, hogy egyszer csak rám esik! Tehát ki kell tapasztalni, hogyan lehet olvasni.Például, sajna buszon elég nehézkes olvasni :(
 Kellemes betűtípus, sorköz és elég vastag margó, ja igen és a végén pár oldal üres Jegyzetek címmel futó lap. Én nem vagyok jegyzetelő fajta, de amúgy biztos van aki használja az ilyesmit, nem hátrány néha, mert el lehet keveredni az emberek közt.

Én úgy röpke tizennégy éve szerepjátékozom, online fórum alapon, tehát nem volt ismeretlen a világ, a viszonyulás a dolgokhoz, és a nagy fokú függőség. Mert igenis van ilyen, és pont ezért értettem meg részben Helen-t (még ha nem is kedveltem), mert igenis képes a rabjává válni az ember, és képes összemosni a reális világot a képzelet adta világgal. De még mennyire. Ma már csak valóban hobby nálam a dolog, tehát már nincs késztetésem, hogy minden áron gyorsan-gyorsan játszani. De volt nekem 24 órás maratoni játékom is amikor valóban csak enni, inni, wc-re álltam fel. Úgyhogy teljesen bele tudtam élni magam a könyvbe, abba a fáradtságos iskolai napokba magam, amikor a játékot hajnalig űzik, majd szinte semmit aludva irány az iskola. Ismerős volt olvasni!


Tanulságos, magával ragadó könyv.

Carol McCleary: A gyilkosság alkímiája

Fülszöveg:
Párizs 1889. A Világkiállítás területén már áll Eiffel lenyűgöző tornya, szenzációs látványosságok, az ipar, a technika vadonatúj vívmányai bűvölik el a nagyérdeműt.
Ám egy rejtélyes gyilkos lopakodik a Fény városának utcáin, s lakóit pestisjárvány tizedeli. Nellie Bly-nak, a világ első oknyomozó újságírónőjének meggyőződése, hogy a gyilkosságok kapcsolatban állnak a járvánnyal, és elhatározza, hogy véget vet mindkettőnek. Szövetkezik a zseniális fantáziájú Vernével, az intelligens és szégyentelen Oscar Wilde-dal és a történelem legnagyobb mikrobavadászával, Louis Pasteurrel, hogy együtt megoldják az évszázad bűntényét.

Vélemény és egyéb nyalánkságok:

Nagyon meg akartam szerezni a könyvet, mert a fülszöveg annyi minden kecsegtetőt mondott. Eleve Verne és Wilde jelenléte egyenlő nálam a sikerrel. Wilde eleve nekem favorit ember volt, és így egy történetben újra látni hát nem mindennapi. Hozta is a formáját, a maga egoista, de szeretni való önmagával. Érdekes világ volt az amikor a nőket nem vették annyira emberszámba, és még az hogy újságíró lehessen ritka dolognak számított, mert "egy nő erre nem képes". Néha Nellievel zsörtölődtem, néha mosolyogtam a zavarán, és együtt örültem neki, amikor valami nagyon jól sikerült.
A gyilkosra sosem gondoltam volna, hogy az aki, tényleg nem adta annyira magát, vagy én vagyok ennyire könnyen megtéveszthető?
Párizs elpusztítása amúgy igazán leleményes  formában jött volna, én azon lepődtem csak meg, hogy Nellienek és Vernének nem volt úgy már a közepe tájékán egyértelmű, vagy Pasteurnek, elvégre ő a mikrobavadász! Tehát kicsit zavart, hogy mindenfélére gondolnak, robbantásos mindenségre, csak arra nem, hogy kolerával, pestissel meg ilyen kis cuki dolgokkal akarja elpusztítani Perun a várost.
Mindenesetre várom a folytatást remélem a kiadó majd azokat is megjelenteti, mert hát, Nellie nem fejezte be itt ténykedését, és ahogy azt a külföldi fülszövegekből kisilabizáltam, Wilde és Verne is lesz bennük, úgyhogy várom, várom :)

Kedvenc szereplő: oh, ez bonyolult, de szerintem egyet nem tudok mondani, a trió volt az én nagy kedvencem, szeretnivaló Oscarral :*
Kedvenc jelenet: ez is több volt de az egyiket ki is írtam, akkor nagyon vigyorogtam Nellie-n, persze tudni kell a jelenet egy letolt gatyájú futárral utána még megspékelődik :D

Vigyázat! Felnőtt tartalom.:

"-Oscar mondja, hogy Jean-Jacques és André barátok voltak.
-Ó, nem, kedvesem: ők szerették egymást. Oscar nem szívesen ismeri be. Gondolom, Oscar azt mondta magának, hogy Jean-Jacques isten egyik legdédelgetettebb angyalkája volt.
-Valami ilyesmit, igen.
-Ne higgye el. Jean-Jacques csak szórakozott a férfiakkal. Oscarnak fontos egy férfi lelke, meg persze a teste is, de amikor Jean-Jacques jött képbe, nos hát…én azt hiszem, Jean-Jacques legvonzóbb tulajdonsága a varázspálcája volt.
Szívesen elkérném Mikitől a japán legyezőjét, hogy elbújhassak mögé.
-Híres jószág volt.
-Parancsol?
-Jean-Jacques hancurléce. Mindenki arról beszélt. Huszonhárom centi, egyenes, mint a nyílvessző, egy termetes kupakkal a végén, ami olyan volt, mint a puha, sima márvány.
Hosszan kortyolgatom az italomat azt remélve, a poharam elrejtheti égő arcomat."













Tehát remélem jön a folytatás:

•  Carol McCleary: The Alchemy of Murder
• Carol McCleary: The Formula for Murder
• Carol McCleary: The Illusion of Murder