2017. június 17., szombat

Ferrett Steinmetz: Flex (Flex 1.) - Spoileres!!!

 Köszönet a könyvért Andrunak, aki elindította a molyos utazókönyvet.
 A könyv felénél, már sejtettem, hogy nem lesz a kedvenc könyvem, AniTigernek talán mondtam is, hogy csodálom, ha a könyv túllendül a három csillagon az ötből. És sajnos nem lendült át, sőt a vége felé erősen gondolkodtam azon, hogy akkor az a három, legyen csak kettő és fél. És meg is mondom, hogy miért.
 Az alap ötlet és koncepcióval nincsen baj. Egy egyedi mágikus rendszert kapunk, ami amúgy meglehetősen tetszetős is. Erre simán megadtam volna az öt csillagot is. A mágia kialakulásáról viszont a sorozat első részében relatíve semmit sem tudunk, csak elejtett elméleteket arról, hogy hamarosan várható a varázslók új nemzedéke, melyet az internet, a fókuszált életvitel, és a pocsék lét fog kitermelni. Kapunk ízelítőt, de relatíve nem tudjuk pontosan, hogyan lesz valakiből varázsló. Csak azt, hogy bárki azzá válhat. Tudom, hogy ez egy sorozat, bár amikor elkezdtem olvasni a könyvet, még nem tudtam. Fura, hogy a kiadó nem vette a fáradtságot, hogy jelezze, hogy „ez egy trilógia”, vagy odaírta volna a végére, hogy „Folytatás következik”. Azt, hogy trilógia akkor tudtam meg, amikor a bejegyzéshez kerestem képet, és az angol adatlapján már sorozatosítva volt...meg, hogy úgy lett vége, hogy relatíve, most kezdődik el.
 A mágia rendszerhez visszatérve. Paul szemszögéből látjuk, ahogy fokozatosan ismeri meg, hogy miként működik az ereje. Ami a végére sajnos szerintem a nagy „fordulattal”, elvesztette a hitelességét. Paul, aki amúgy látszatra a legbénább mágiát „kapta az égtől”, tehát a bürokráciamágiát, valójában a természet törvényeit, az időt, a világ működését is képes totálisan átírni. És nekem az az utolsó talán két fejezet, emiatt teljesen átment a „gyorsan zárjuk le ezt az egész részt, csapjunk össze egy csomó dolgot, fordítsuk fel, majd fordítsuk ki, változtassuk meg az univerzumot, változtassunk meg mindent” körbe. Amit amúgy még el is fogadtam volna, ha aztán nem tért volna vissza a gonosz és nem úgy zárja el az író a könyvet, ahogy lezárta. Ebből is látszik, hogy nem egy kötetre tervezett történet.
2. rész
A borítón Valentine

 A flex és fluxus szintén öt csillagot ért volna! Csak aztán ráment az egész, egy drogos szálra, és Paul is végigszenvedte az egész kötetet egyik drogdílertől a másikig, egyik rossz döntéstől a másikig. Egyszerűen olyan főhőst kaptunk, aki körülbelül isten lehetne, de amúgy meg életképtelen döntéseket hoz, mindig a lányára, vagy a fluxusra hivatkozva. Ebben fejlődött a végére, de sejtésem szerint a következő két részben is ő fogja a legtöbb ballépést elkövetni. (ha valaki olvasta angolul, akkor az, majd mesélje el!). De maga a flex gyártás nagyon tetszett, és maga a tény, hogy a flex egy olyan drog, amitől relatíve te leszel a legszerencsésebb ember a világon. Olyan kis pozitív drog, egészen addig, amíg nem használod rosszra, vagy nem rossz minőségűt eszegetsz. Paul drogja relatíve tényleg csak a szerencse eszencia, a mágia jó oldala, mert hiányzik belőle a fluxus. De pl. Anathema drogja kis flex és sok fluxus. Tehát átéled a mámort, a szerencsét, és elérsz mindent, amit csak akarsz, legalábbis, míg hat a szer. De amint vége a hatásának, nem másnapos leszel, nem elvonási tünetek jelentkeznek, hanem meghalsz valami végtelen nagy véletlen szerencsétlenségbe, mert a szerencse forgandó, meg kell fizetned a szerencse árát. Általában halállal, általában nem csak a tiéddel. Tehát maga a flex és fluxus is megérdemelne öt csillagot.
 De Anathema pl. önmagában egy csillag. Nem éreztem őt kifejezetten kidolgozottnak. Valahogy nem állt össze, hogy miért húzza az időt, miért nem egyszerre ereszti el a balszerencse áradását. Aztán nem értettem, hogy bár betekintést kapunk a múltjába, Paul mindent tud róla, de ha már olyan remekül tud visszadátumozni dolgokat, miért nem jut eszébe, hogy Anathema-t már akkor megállítsa, amikor még mondjuk Senki nem halt meg, vagy akkor, amikor a lányát még nem égette meg a tűz. Miért „csak” azt a napot forgatja vissza, és változtatja meg az univerzum folyását? De oké, kellett a dolog, hogy abból is varázsló legyen, aki utálja a varázslókat, ennek ellenére, valahogy erőltetettnek tűnt az egész befejezés.
3. rész
A borítón Paul
 Az egyetlen karakter, akit ténylegesen szerettem, az Valentine volt. Menő képességgel, videó játék mágiával, és meglehetősen látványos világot rengető, és átalakító mágiával. Ő látványosan nyomta és emberileg is fejlődött a könyv során. Ő volt az, akibe persze simán bele lehet kötni, de legalább fejlődött. Aki többször is felhozta, mit nem kéne csinálni, aztán Paul sosem azt csinálta, amit mond neki. Aki varázsló létére amúgy elég jól eltengette magát, és annak ellenére, hogy gyakorlatban nem nagyon tudott flexet csinálni, de az elméleti tudása jóval nagyobb volt-e téren, mint Paulnak. Ő a furaságai ellenére is talán az egész kötet legszerethetőbb és legfejlődőképesebb karaktere lett.
 Sajnálom, hogy a történet nem fért bele egy kötetbe, és hogy sorozatot kellett belőle csinálni. el tudom képzelni amúgy a történetet egy tv sorozatként, mert látványosnak, nagyon látványos elemek vannak benne. Remek alapanyag lenne!
 De ami miatt mégsem ment túl a három csillagon, az az, hogy az írásmód, fogalmazásmód valahogy fura volt, sosem engedte azt, hogy teljesen belesimuljak a történetbe, mindig csinált valami olyat, ami kirángatott. És ott van az a fejezet is, ami előre „jósolja” a három-négy fejezettel odébbi történéseket. Aminek így magának volt is meg nincs is értelme. Egyrészt emiatt nem aggódtam Paul miatt, mert tudtam, hogy mi lesz vele... másrészt persze kaptunk egy háttértörténetet, hogy ki az, aki lövöldözik, de kb. ennyi.
 Amúgy viccesek az elnevezések a mágusoknál, ez a paleo mágia meg hasonló dolgok, valahogy nem éreztem azt, hogy teljesen át van gondolva, meg azt is, hogy egy tök random ember, csak úgy hasra ütésre elnevez egy varázslótípust. Persze ebben a világban nincsenek konkrét mágia ágak. Minden varázsló a maga degenerált és fókuszált pontjából születik. De akkor is vicces elnevezések vannak.
 Szintén hihetetlen nekem, hogy egész Európa elpusztult, és egy feljegyzés sincs. Azaz van, de Paul, aki amúgy minden feljegyzést bárhol is legyen meg tud szerezni, mégsem szerzi meg, és olvas bele. Nem értettem, hogy miért nem? Amikor a fluxust is simán képes már átirányítani.

A cím alapján mindig ez jutott eszembe :D
Belbecs: 3/5
Az alap sztori tetszik, a megvalósítás annyira nem. A fogalmazásmód annyira nem. A befejezés borzalmas, hogy sorozat készült belőle borzalmas. Az egész vége egy nagy káosz.

Külcsín: 5/5
A borító tetszik, és a könyv olvasása után spoileresnek is mondható. Helyesírással és hasonlókkal nem volt gondom. Igazándiból meglehetősen szép kiadás. Csak a sorozat megjelölést hiányoltam. Valahogy úgy gondolom, annak valahol szerepelnie kellene a könyvön, vagy könyvben, hogy ez egy sorozat része.

Fülszöveg:
Flex: ​a világ legveszélyesebb kábítószere. Ha felszippantod, hihetetlen szerencsés leszel, és így a legmerészebb álmaidat is megélheted. Nincs többé lehetetlen: felszedheted a buli legjobb nőjét, megnyerheted a lottót… és karcolás nélkül megúszhatod a legdurvább tűzharcokat is.
Fluxus: balszerencse-többlet, a flex használatának következménye. Az univerzum a mágia minden formáját gyűlöli, s az egyenlőtlenségeket újra egyensúlyba próbálja hozni. Ha sikerül elvezetned valahova a flex által kiváltott borzalmas szerencsétlenségeket, túlélheted a tripet. Ha nem, akkor valószínűleg meghalsz.
Egy terroristamágus halálos mennyiségű flexszel lövi be az embereket, majd szabadjára ereszti őket. Az egyik merénylete során szinte menthetetlenül összeég egy hatéves kislány.
Édesapja, Paul Tsabo mindent megtesz, hogy meggyógyítsa a lányát, és elkapja a terroristát. Paul megszállott büromágus, mágikus fenevaddá változtatta az adminisztrációs munkát. A segítségével bérleti szerződéseket tud átírni, a semmiből bérelt autót varázsol elő, és bárkinek a nyomára akad, aki valaha is kitöltött egy űrlapot. Most kénytelen belépni a flex-dílerek veszedelmes világába, ahol nem elég, hogy életveszélyes bűnözőkkel kell szembenéznie, de még arra is ügyelnie kell, hogy a szerencse mindig az ő oldalán álljon…

Kiadások:
 Agave Könyvek, Budapest, 2016 Ebook
372 oldal · ISBN: 9789634191162 · FordítottaKerekes Éva
 Agave Könyvek, Budapest, 2016

372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191155 · FordítottaKerekes Éva

2017. június 13., kedd

Nyári tervek – 2017

Úgy döntöttem, hogy összeállítok egy max. 20-as listát arról, hogy mit akarok nyáron olvasni. Azaz mit tervezek olvasni. Jelenleg a listán 16 könyv szerepel, de ebben még nincsen benne a Túlontúl amivel jelenleg nem rendelkezem, illetve a Lángvető (Megrendült királyságok 1.), sem, ami elméletileg érkezik hamarosan. És nincs belekalkulálva, hogy mi az, amit még a nyári időszak előtt a munkahelyem beszerez és „most akarom” kategória. Csak mert írtam fel párat magamnak is. Tudom, hogy 4 hely van kb. még a listán (oké...kettő, mert kettőt biztosan tudok).

Cat Lavoie: Váratlan nyaralás
Elizabeth Gilbert: Big Magic
Ian Whates (szerk.): Legendák
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
J. Goldenlane: Napnak fénye
J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek
Jeff VanderMeer: Borne
John Dougill: Japán titkos keresztényeinek nyomában
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Martin Ford: Robotok kora
Őszentsége a XIV. Dalai Láma - Desmond Tutu: Az öröm könyve
Paolo Bacigalupi: A vízvadász
Peter Clines: 14
Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság
Stephen Hawking: Fekete lyukak



Kíváncsi leszek, hogy mennyi fog ebből teljesülni, elvégre azért sok. Viszont direkt van benne vékonyabb is, ami ha véletlen beütne az olvasási válság, akkor is végigvihető. Emellett még vagy ... 5-6 sorozatot is nézek párhuzamosan. Úgyhogy meglátjuk, hogy mivel fogok végezni.

Könyvhét 2017!!

Már vagy két éve nem voltam könyvhéten, szimplán azért, mert nem nagyon volt olyan könyv, amit szerettem volna megvenni, dedikáltatni meg pláne nem akarok semmit sem, pláne sorba állni órákat. (akiknél meg nem kell sorba állni, azokhoz még annyira se szerettem volna oda menni, amúgy kicsit sajnáltam azokat az írókat, akiket nem is ismerek, mert feltehetően nem zsánerembe vágókat írnak. Nos, őket sajnáltam, mert tényleg ott vannak, kimennek, és kb. senki nem megy hozzájuk. Csak ott üldögélnek, és várják, hátha egy-egy embernek mégis kedve lesz dedikáltatni velük IS).
 De idén úgy esett, hogy bár terveim szerint Nem mentem volna fel, a könyvhétre, mégis felmentem, méghozzá csütörtökön. Úgyhogy kipipálhatom, hogy életemben először voltam, ott a nyitó napon, életemben először közelítettem meg a Népligetből a Vörösmarty teret és buszoztam AniTigerrel, és még sok mást is.
 Nos, tehát csütörtökön reggel – délelőtt felszálltunk a buszra, mert éppenséggel az az egyszerűbb, mert a Máv éppen vonatpótlózik meg mindenféle, és amúgy is feltehetően a Déli messzebb van a Vörösmarty Tértől, mint a Népliget. Szerintem amúgy életemben először voltam a Népligetben, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy valaha voltam ott. De nem kizárt! Az utazás zökkenőmentes volt, egy ellenőrrel, és én tisztességgel végigmondtam, hogy közalkalmazottit kérek, és hazafelé még írtak is a papíromra!
 Mivel amúgy is olyan köröző típus vagyok, amikor kiértük és AniTiger azt kérdezte merre, mondtam, hogy amerre akar :D Igazándiból a lényeg az, hogy mindent lássunk és amúgy is mindenki tudja, hogy egy kör megtételével nem feded le úgysem azt, hogy „láttam mindent”. A terv amúgy az volt, hogy első körben semmit sem veszünk, csak felmérjük a készleteket. Ez egészen az Elte standjáig ki is tartott, amikor a megnézzük átcsapott az „AniTiger, ez megvan nekem?” kérdéskőrbe, mert, hogy ha már nekem nincs okos telefonom (bár kezdeményezik több oldalról, hogy legyen), akkor, legalább akinek van, az nézze már meg nekem. Természetesen, ha már eddig üres volt a táskám (A Flexet cipeltem hátha olvasok), akkor rögtön vegyünk egy kemény kötetes 640 oldalas könyvet, hogy végig húzza majd a hátam :D Farkas Ildikó – Szerdahelyi István – Umemura Yuko – Wintermantel Péter (szerk.): Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből igen, ő jött velem, egy ezresért. Amúgy borzalmasan nagy visszatartó erő, hogy idén el kell olvasnom, és az is, hogy végtére is, ha nem most akarom olvasni, majd megveszi a könyvtár. Ez a legtöbb könyvnél működött, ennél nem. Mert sejtésem szerint nem veszi meg a könyvtár (pláne ilyen olcsóért), mert vehet ezer másikat, amit mások is olvasnának, nem csak én. Tehát őt bezsebeltem, és keringtünk tovább.
 Első körben, a General Pressnél nézelődve jöttünk rá arra, hogy gyorsan menjünk arrébb. Amikor is egy fura fazon elkezdett bámulni és magában beszélni, és fura dolgokat motyogott, hogy Jeffi nézi a könyvet meg ilyenek. A Jeffit a pólómról nézte le, mert ez volt ráírva (ex libris és a molyos nevem). Úgyhogy aztán feltehetően így maradtunk le a zsákbabálnáról meg mindenféle ilyesmiről, ami abban a körben ott a környéken volt.
 Rengeteg könyvet tapiztunk meg, mondván más nem legalább nézegessük. Az Agave standjánál ott voltam legalább háromszor és gondolkodtam, hogy megvegyem, vagy ne vegyem, meg amit szeretnék. De végül nem vettem meg, mert úgyis megveszi a könyvtár(Ezekiel Boone: Kirajzás, Veres Attila: Odakint sötétebb könyvét néztem amúgy).
A Geopen szépirodalmi zsákbamacskáját viszont kipróbáltam, nos kíváncsi leszek, mert fülszöveg alapján ez nem az én zsánerem :D Benedict Wells: Beck utolsó nyara
Az Animushoz viszont ténylegesen visszamentünk legalább hatszor. Amikor is AniTiger volt olyan kis mocsok aranyos, hogy lazán kivette a Hp 8-at és a Hp 5 legújabb kiadását az 1+1=1.000 Ft-s dobozból. Úgyhogy addig jártunk oda, míg nem szerváltam magamnak is egy Hp8-at, úgy vagyok vele, hogy 500 forintot mindenképpen megért, ha meg mégsem, akkor majd keresek új gazdát neki.
 Amúgy egész nap a Delta Vision fb és molyos profilját bámultuk, hogy tudjuk, hogy vajon megnyertük-e a Túlontúlt vagy sem. Mert, hogy hamarosan születésnapom lesz, és hát a csajok úgy döntöttek ott jó akció van, hát megveszik, ha nem nyerem meg. Este ötkor még mindig nem volt sorsolás, úgyhogy megvette AniTiger, meg vett magának is egy Túlontúlt meg egy Papírtigrist, és pluszba jött ugyebár a szülinapi Túlontúl. Én beálltam a sorba egy Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság –gal, mert egyrészt a borítója jó, és szép és a fülszöveg is nagyon tetszik, úgyhogy várom, hogy olvashassam, és így választhattunk még egy könyvet Brandon Sanderson: Tűzlény –nyel gazdagodott. A sztorit csak azért mesélem el, mert aztán hazaérve, lefeküdtem aludni, és arra ébredtem, hogy írt AniTiger, hogy nem hiszi el, hogy megnyertem a Túlontúlt, és aztán alatta ott volt a Delta Vision levele, hogy nyertem :D Úgyhogy most feltehetően lesz két Túlontúlom is :D
A könyvhéten találkoztam @Vegazussal, meg még pár emberrel, akiknek nem tudom a nevüket, mert pocsék a névmemóriám. Vegazus előnye, hogy több ideig együtt voltunk és könnyen megjegyezhető a neve, és hogy online is sokszor látom leírva :D

Összességében: élmény volt, jó volt, és valahogy hiányzott az, hogy így ketten keringjünk összevissza cél nélkül :D Kellemes volt, no!!

2017. június 1., csütörtök

Meik Wiking: Hygge

  A könyvet a megjelenés után szerettem volna rögtön megkaparintani, de idén nem igazán veszek könyvet. Ha veszek is annak nyomós oka van, vagy éppenséggel másnak veszem ajándékba. A Hygge olyan könyv volt, amit mindenképpen kézbe akartam venni, annak ellenére, hogy akkor még nem is sejtettem, hogy nem csak a borító szép, hanem úgy a könyv összhatása is olyan, amire egyszerűen azt mondja az ember, hogy gyönyörű. Igen, tapizhatók a minták az elején! Igen, telis-teli van guszta vagy éppen borzalmasan hangulatos képekkel! És igen, ez egy tökéletesen kivitelezett könyv, amit imádtam lapozni, olvasni, vagy csak nézegetni is. Már attól is nagyon hygge lettem.
 De akkor a bel tartalomról. Olvasás közben és utána is eszembe jutott, hogy fogom a cókmókom és elköltözöm Dániába! Annak ellenére, hogy semmit, vagy csak keveset tudok az országról. De kedvet kaptam arra, hogy egy ideig ott éljek.
 Az író, maga egy boldogságkutató intézetben dolgozik (21. század, úgy látszik erre is kell már intézet), tehát egy olyan intézetben dolgozik, ahol a dán kutatók arra keresik a választ, hogy az emberek mitől lesznek boldogok. Hogyan képesek elérni a boldogságot, és hogy ehhez mi szükséges.
Forrás:http://www.lifestyletessa.com
 Dán alapfelszerelés, a boldogsághoz, például a gyertya. Európa szerte ők égetik a legtöbb mécsest és gyertyát, mert úgy vélik, hogy az nagyon hygge. Hangulatot varázsol és kellemes csak úgy ülni a gyertyafényben, vagy kandalló fényben. Természetes hatást adnak ezek a féle fényforrások. Nem is rajonganak túlzottan a mesterséges fényért. Azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy könnyebb eladni olyan lakást Dániában, amely rendelkezik Kandallóval vagy kályhával, mert ezek mind hyggek, és elősegítik az emberek boldogságát, hangulatba kerülését.
 A dán alapfelszerelés másik kézzel fogható dolga, tehát ami egy túlélési készletből sem hiányozhat, az az édesség. Szintén kitér a könyv arra, hogy a dánok meglehetősen sok édességet fogyasztanak. Úgy vélik, hogy az is szükséges ahhoz, hogy elérd a boldogságot. Olyan, mint a gyertya, kell és kész. Senki sem kérdőjelezi meg, hogy az édesség, sütemény vagy csokoládé hygge vagy sem. Mindenki úgy gondolja, hogy kell a boldogsághoz.

Forrás:http://www.pagetostagereviews.com
 A hygge életérzés része még, a csoki és gyertyán kívül az, hogy társaságban legyél. Persze lehetsz egymagad is nagyon hygge, de azért mégiscsak jobb, ha vannak barátaid. Rengeteget járnak össze a könyv szerint, és nagyon összetartóak a dánok. Persze tény, hogy mint külföldi ember, nehezen lehetsz egy ilyen barátságkör tagja, meg kell érte dolgoznod, de ezek egy életre szólnak, és biztos lehetsz benne, ha egyszer bekerültél a körbe, akkor teljes értékű tagja vagy már.
 És még folytathatnám borzalmasan hosszan. Rengeteg jó szokásuk van a dánoknak, és valahogy el is várható, hogy a jókat emelje ki egy ilyen könyv. És igen, kedvet kap az ember olvasás közben, hogy odaköltözzön, vagy csak vakációra elmenjen Dániába. És maga a kiadvány gyönyörű és tényleg jó kézbe venni. Olvassátok!
 Amúgy a könyvben vannak étel receptek is, amiket én magam csak felületesen néztem meg, mert nem nagyon főzöm (értsd: egyáltalán nem főzöm), viszont a képek nagyon guszták voltak.

Belbecs: 5*
Külcsín: 5*
Mint a poszt elején is írtam. Gyönyörű és jó kiadvány. Mindenkinek ajánlom, aki szeret megismerni kultúrákat, és azok felfogását a boldogságról és/vagy boldogságkeresésről. Éljenek a dánok!

Fülszöveg:
Egyre ​többször halljuk, hogy Dánia a világ legboldogabb országa. Mi lehet a dánok titka, ami a legboldogabb nemzetté teszi őket? Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója többéves munkája során arra jutott, hogy a válasz nem más, mint a hygge.
Ezt a kifejezést fordították már a meghittség művészetének, a lélek otthonosságának és a megnyugtató környezet élvezetének is, ám ahhoz, hogy valóban megértsük ennek a különleges életérzésnek a lényegét, néhány kifejezésnél többre lesz szükségünk.
Ennek a gyönyörű és inspiráló könyvnek a segítségével lépésről lépésre sajátíthatjuk el a hygge – és általa a boldogság – titkát: megtudhatjuk, milyen szerepet játszanak ebben a fények, a jó ételek, a társas kapcsolatok, a karácsony vagy éppen az öltözködés.
A rengeteg érdekes információ és összefüggés mellett a gazdagon illusztrált kötet gyakorlati tanácsokkal (konkrét példákkal, receptekkel, ötletekkel) is szolgál, melyek segítségével bárki könnyedén belecsempészheti a hygge elemeit a mindennapjaiba.

Eredeti megjelenés éve: 2016
Kossuth, Budapest, 2017
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630988759 · FordítottaVágó Nándor

2017. május 31., szerda

Borítószerelem (2.)

 Ez a szó, lefedi azt, hogy: olyan könyv, amit akár csak azért is kézbe vennék, hogy tapogassam, nézegessem, és kiállítsam a polcomra. Mert, nem szimplán szép, hanem gyönyörűséges borítót kapott.  Azok a könyvek, amik szemrebbenés és kézremegés nélkül megkapnák az 5/5 pontot a külcsínre, mert olyan műremekek.


Mint az előző posztomban is írtam, az Agave kiadó meglehetősen tehetséges borítótervezővel/borítótervezőkkel dolgozik. Eddig még nem találtam, olyan könyvet, aminek nem tetszene a borítója. Még a pókos is tetszik, és kedvet csinál ahhoz, hogy elolvassam, tudatában annak, hogy nem haverjaim a pókok.


Az előző borító sem volt rossz, a könyvhöz, ez szimplán azt hiszem, hogy sokkalta több ember figyelmét felkelti. Már-már elgondolkodom azon, hogy kéne Kepes Andrást olvasnom.

Agave :*)


Igen-igen, a másik kiadó aki meglehetősen jó borítótervezőkkel dolgoztat. a Túlontúl-ba rögtön Beleszerettem, a Papírtigris is remek új borítót kapott, 

2017. május 23., kedd

Peiker Éva (szerk.): Útra kelni (Magyar írók a felnőtté válásról)

Köszönet a könyvért az Athenaeum Kiadónak!
 Örültem, hogy szembe jött velem a lehetőség, hogy elolvashatom ezt a válogatást. Az ilyen antológiákkal amúgy mindig úgy vagyok, hogy hátha felfedezek egy-egy olyan írót, akit a kötet olvasása után szívesen megismernék közelebbről. A karácsonyi antológiánál is ez volt, persze ennek ellenére sosem jutok el oda, hogy ténylegesen több figyelmet kapjon adott író.
 Borzalmasan nagy feladat lehet, olyan tematikus antológiát összeállítani, ahol a felnőtté válás kerül górcső alá. Karácsonyi vagy húsvéti antológiát jóval egyszerűbb ebben a témában összerakni, mert egyszerűen olyan triviálisak, hogy rengeteg novella, rövid történet születik hozzá. Ellenben a felnőtté válásról azért olyan nagy választék nincs. Talán, nem tudom pontosan, de feltételezem.
 A könyv pozitívuma, hogy gyönyörű kivitelezésű, és tényleg igényesen lett megalkotva, láthatóan inkább a külcsín és nem a belbecs volt a szempont. Tipikusan az a kötet, amit megvehetsz a tesódnak, gyerekednek, barátodnak ballagásra, de tudod, hogy körülbelül 0 az esélye annak, hogy el is fogja olvasni azt. Nem azért mert rossz, hanem mert a nagy átlag, aki antológiát vagy könyvet kap (és nem moly), az életében nem olvassa el a ballagás könyvét sem! Majdnem biztos vagyok benne, hogyha ballagásra megkaptam volna ezt a kötetet, akkor olvasatlanul lenne dísze a polcomnak. Mert szép!
 Csakhogy, ha eltekintünk a +könyv ajándék dologtól, akkor máris szűkül a kör, hogy mégis ki veszi kézbe. Én azért vettem kézbe, mert úgy gondoltam, hogy olyan „életbe elindulós” történetek vannak benne. Mint, ahogy azt hiszem, az alcím alapján jogosan gondolja az ember.
 Remek gondolatnak tartom, a teljesen magyar szerzős antológiát, de ez esetben borzalmasan sokat adtam volna, ha nem csak magyarok szerepelnek szerzőként a könyvben. De ha még magyarok is, legalább ne mindegyik minimum 100 éve halott szerző legyen. Én, mint Y generációs emberke, ezt a kötetet borzalmasan vontatottnak találtam. Az első két novella, vagy akármi (Móra Ferenc – Középiskola / Vas Gereben – A konviktusi diák), totál értelmetlen és felfoghatatlan volt számomra. Élvezhetetlen így is mondhatjuk. Olyan szinten régies a szöveg, és olyan szinten nem történik benne SEMMI, hogy az egy nálam fiatalabb generációsnak (ergó, akik manapság ballagnak), szintén egy wtf élmény! Nem tudtam hova tenni a történeteket. De komolyan. Rengeteg latin szó, rengeteg régi szó. Szószedet nincs hozzá, pedig aztán ma már biztos nem tud senki perfekt latinul. És hát nem befogadható a történet.
Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél /Móricz Zsigmond – Pataki diákok, már sokkalta élvezhetőbb volt. mind a kettőnek volt kerek története, diákokról szólt, és a Zivatar pékéknél, még meglehetősen tanulságos is volt, sőt humoros is a maga, fanyar humorában. Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház érdekes volt, és valahol szintén tanulságos is.
 Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után című novellája volt az egyetlen egy amire azt tudom mondani, hogy igen, ez remek volt, ez mondott és adott nekem valamit. Hogy Mikszáth-ra oda kell figyelni, mert okosan ír, mert jót ír, mert egyszerűen ez telibe talál. De ismerjük be, hogy 11 novellából, ha egyre mondod azt, hogy Húha, és háromra azt, hogy elmegy, akkor az nem egy jó átlag.
 Hiányoltam, hogy kortárs íróktól legyen valami, ha már magyar, akkor a mai magyar kortárs írók biztosan írnak a felnőtté válásról, arról, hogy lépj bele a nagy betűs Életbe, hogy hogyan alkalmazkodj ahhoz, hogy már kereső vagy munkakereső vagy, esetleg, hogy éppen tovább tanulsz. Hiányzik nekem egy ilyen válogatás. Mert a mai embereknek, gyerekeknek, felnőttség küszöbén állóknak, azt hiszem igenis szüksége lenne a JÓ kortárs novellákra ebben a témában.
 Mert nem tagadom el a régiektől, hogy remeket alkottak. De a legtöbb a mai generációk számára már nem emészthető. Már az Y generáció számára sem, nem hogy a többiére. Egy felgyorsult világba, ezek a novellák, könyvrészletek, már csak régmúlt, elcsépelt frázisok. Ha el is olvassák őket, félek, hogy olyan nagyon nem élvezik.
Belbecs: 3/5
Az ötlet jó, de a válogatás nem sikerült szerintem jóra. Ebben a korban, ez már kevés.

Külcsín: 5/5
Viszont a külcsínre nincs panaszom. Gyönyörű a könyv kivitelezése, egyszerűen látszik rajta, hogy itt igenis az volt a lényeg, hogy a könyv nagyon jól nézzen ki. Legyenek benne hangzatos nevek (a régieket ismerik, az újakkal, úgy hiszik, talán nem lenne keletje?), és ennyi. „Ballagási ajándékba jó lesz” jeligére kb.

Fülszöveg:
Már nem gyerekek, még nem felnőttek. De számolják a perceket. Mert az életükben hamarosan minden megváltozik.
Kötetbe gyűjtöttük klasszikus magyar szerzők − Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és mások − írásait a korszakról, amelyben az útkeresés a legmeghatározóbb élmény. Egy rövidebb vagy hosszabb, néha vidám, de olykor talán nehéz folyamatról, amikor lassan búcsút intünk a kamaszéveknek, hogy nekivágjunk a világnak és egy önállóbb életnek.
Az Útra kelni ötletes és színes ajándék lehet ballagóknak, pályakezdő fiataloknak, és mindenkinek, aki szeretné újraélni, milyen átlépni a felnőttkor küszöbét, vagy legalábbis ott toporogni előtte.
Móra Ferenc – Középiskola
Vas Gereben – A konviktusi diák
Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél
Móricz Zsigmond – Pataki diákok
Csáth Géza – Péter levele
Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház
Kaffka Margit – A gondolkodók
Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után
Tamási Áron – Ábel Amerikában (részlet)
Karinthy Frigyes -Találkozás egy fiatalemberrel
Kosztolányi Dezső – Tengerszem

Kiadó: Athenaeum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 208
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632936420

2017. május 22., hétfő

Egy kis merengés

 Úgy érzem, hogy a 21. század magával hozott egy csomó felesleges dolgot. Plusz rohadtul elment az anyagiasság felé, a nyerészkedés felé.
 Könyves vonatkozásban, mostanában trend az, hogy egy sorozatot megírnak (már az is trend, hogy önálló regényt nem is írunk, minimum trilógia legyen). Aztán megírják a sorozatot a másik szereplő szemszögéből. Nem hiszem, hogy valaha találok olyan sorozatot, ami annyira királyság lenne, hogy érdekeljen ugyanaz a történet a másik szereplő szemszögéből. Hisz, a legtöbb ponton ugyebár totálisan ugyanazt olvasnám, a történet végét már eleve ismerném, és... nem, nem látom értelmét. De lehet példát hozni miért is jó ez. Valaki, aki ilyesmit olvasott, ossza már meg velem mivel adott többet neki a másik nézőpont. Az író, meg feltehetően anyagi és/vagy kiadói utasításra nem írja meg ezt Egy könyvben. Nem tudom... olvastam váltott szemszögű könyvet, azok remekül működnek... EGY KÖTETBEN is!
 A másik vicces dolog, ami miatt bizonyos írókat, kevésbé tartok... mindegy minek. A 0,1. rész, a 0,5. rész, a 2,5. rész de már 2,6 vagy 2,7. rész is van. Wtf? Miért? Minek? És még egyszer csak Miért is? De ha még ezek a kettő egész hetedik rész, legalább egy könyv lenne, de nem az... egy 100 oldalas akármi. Nos, őszinte leszek, nem látom ezeknek értelmét, így már eldöntöttem, hogy semmi ilyet nem is tervezem olvasni. Miért is nem lehet vagy a 2. vagy a 3. részhez csatolni azt a száz oldalt? (azon kívül, hogy anyagi megfontolásból, jól le lehet húzni az embereket, egy 100 oldalas izéért) {Az izé, nem minőséget jelöl. Elhiszem azt is, hogy ezek vannak olyan jó minőségűek, mint a könyvek maguk. Az izé, a nem behatárolható forma, mert kisregénynek sem mondható heted rész...} A feledik részeket még elfogadtam, de a x,6 vagy y,7. rész már üti a vicc kategóriát! Bocsi!
 A harmadik vicces dolog, a „adjuk ki száz oldalanként a történetet”. Ami elméletem szerint két dolog miatt eshet meg, vagy nincs annyi kreatív énje az írónak, hogy egy normális regényt összehozzon, és ezért 100 oldalanként kiadatja. Vagy a kiadó úgy gondolja, tök jó egy 100 oldalas valamiért is 1.500-2.000 forintot elkérni, a rajongók úgyis megveszik, aztán ha valaha az író végre végez a történettel (nem garantált, száz oldalanként a végtelenbe lehet haladni), akkor majd kiadják egy gyűjteményesbe egybe az egészet. Mindegy, igazándiból sajnos az ilyen írókat sem tudom komolyan venni. Annak ellenére, hogy feltehetően a kiadó mögötte dönt erről. De nem hiszem, hogy ebbe muszáj belemenni.


Senkit nem akarok megbántani, ez az én véleményem. És engem olyan szinten zavarnak csak ezek a dolgok, hogy nem értem a trend kialakulását, és azt, hogy ez olyan jó dolog lenne. De mivel nem vásárolok ilyen izéket, és nem is olvasom őket, nem tudok érdemben nyilatkozni, hogy „megéri-e”.

2017. május 16., kedd

Sepsi László: Ördögcsapás

@AniTiger szerette volna megnyerni ezt a könyvet, ezért is küldtem be a nyereményjátékra én is a megfejtéseket. És a szerencse nekem kedvezett. Mint, azt molyon is írtam, nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de teljesen mást vártam. Főleg mert AniTiger annyira szerette volna és ezzel feltehetően olyan elvárásokat generált bennem, hogy sokkal jobbat vártam, mint akkor, amikor semmit nem tudok egy adott könyvről.
 A fülszöveg körülbelül lefedi a történet egy negyedét. Bár ha azt olvasom, akkor feltehetően az első x. oldalon nem hiszem azt, hogy Vörös az egy csaj. Minden esetre, kiderült, hogy fiú. Amúgy ő generálja a legnagyobb problémát az egészben, azzal, hogy naivan elmegy beszélni... az ördöggel vagy valami hasonlóval. A keresztútról nekem démon rémlik. Bár egykutya relatíve.
 A könyv teli van eredeti ötletekkel, amikből lehetett volna jó sztorit csinálni, bár az eredetiséggel mindig az a bajom, hogy azért bennem van az, hogy „valahol már olvastam” vagy az, hogy „ez nekem is eszembe jutott”, tehát lehet, hogy ha valakik még olvassák a könyvet, akkor az eredeti ötlet sem állja meg a helyét. De minden esetre érdekes a sztori.
 Ami tetszett benne:
Sajnos ez a rész a kevesebb. Az írásmóddal nem volt bajom, mert tök gyorsan lehetett haladni. Nem is untatott, és nem is zavart. A játékokra utalás, vagy a Dallasra teljesen oké volt, bár szerintem a mai 20-as éveikben járóknak, a Dallas már nem mond túl sokat. Nekem még vannak róla emlékeim. Tetszett, maga az Ördögcsapás elgondolás, és az is, amit a főmufti akart. Igazándiból az plusz egy pontot jelent, ami az utolsóelőtti tíz oldalban volt kb. a Vége-vége meg inkább hagyjuk. Azaz érzésem, hogy ebből is sorozat lesz -.-”

Ami nem tetszett:
A szerelmi szálak ide-oda kavarodása! A mai 17 évesek nem tudom, hogy tényleg ennyire gyökerek, vagy csak a szereplők ennyire gyökerek, ott az isten háta mögött. De félek, hogy valós élményből is merített az író. Minden esetre, egyetlen egy olyan karakter sincsen a könyvben akinek szurkolni tudtam volna. Mert Vörös, még hagyján, bár ő olyan „mentsük meg a húgom...mindegy milyen áron, senkinek nem mondjuk meg hova megyünk ....” típus. Tehát lazában elindulnak embert menteni, úgy hogy senki nem tudja hova mennek. És néha teljesen logikátlan gondolatai vannak, bár tény, hogy Potter után ő a legértelmesebb. Bika, egy idegesítő, nagyon tipikusan erő és kevés ész karakter, sablonos. Lea, a barátnője és a szerelmi háromszög egyik szöge meg szintén idegesítő, bár annyira nem, mert túl sokat nem tudunk meg róla. Pottert bírtam volna, de túl sokat ő sem tett sosem az ügy érdekébe. Pam meg aranyos, és a női részről feltehetően a legtöbb ésszel megáldva. De teljesen logikátlan döntéseket hozott végig az egész bagázs. Nekem senki ne mondja, hogyha valami növény lerágja a fél arcom, és úgy nézek ki, mint, akit agyonvertek, és egy fél órás út „mágikusan” majdnem egy napba kerül, akkor nem az az első, hogy bmeg kórházba megyek. A logika az istenért.
Az ördögcsapás, mint olyan egy remek ötlet és nagyon sok jó dolgot ki lehetett volna hozni belőle, de úgy éreztem, hogy az író fejében megvan az egész, tök részletesen, csak azt nem írja le. És nem vagyok gondolatolvasó. Magáról az útról alig tudunk meg valamit. A tájleírás sem olyan részletes, hogy előttem legyen a dolog, a ronda növényt, ami Potter arcát zabálta, sem látom konkrétan magam előtt. Nem mondom, hogy kis növényhatározót és tájfestést szerettem volna, de azért ennél egy picikét több leírást.
 A sok párbeszéd oké, és kellett is, mert amúgy nem történt semmi. Mármint mentek, és hogy ne unja halálra magát az olvasó, hirtelen valami tragédia történt, aztán mentek, tragédia, mentek...tragédia...mentek...stb. Tehát izé, mentek. Azt odaértek. A vége lazán le lett zárva, az epilógusnak hála tudjuk, mi történt miután visszatértek, a senki földjéről, a kb. istenhátamögöttlévőfaluba. És ennyi. Úgy érzem, hogy jóval több kidolgozást igényelt volna a könyv. A gonosz démonról, sátánról, vagy kiről, nem tudunk meg relatíve semmit sem, azon kívül, hogy MIÉRT csinálta, és hogy ettől jó lett a fizimiskája. De ennyi. Hogy ki ő, honnan jött, arról relatíve semmit (gondolom majd a második részben) :D

Belbecs: 3/5
Három pontot azért kap, mert gyorsan olvasható, és nem untatott. De két pont levonás, a teljesen logikátlan karakterek miatt, meg, mert nincsenek rendesen kidolgozva, mert semmit sem fejlődtek, meg, mert az a világ csak úgy van. Semmire sem kapunk relatíve választ, azon kívül, hogy Manon Miért csinálta, de hogy ki Manon, arra már pl. nem.

Külcsín: 4/5
Imádom a borítót, de félrevezeti az olvasót. Oké, hogy a lezáráshoz tudom kötni a borítót, de ezen kívül, olvasás közben, azaz érzésem volt, hogy nincs semmi köze a történethez.

Fülszöveg:
Mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod? Bármit megtennél, hogy rocksztár legyél? Vagy egy olimpiai aranyéremért? És a Nagy Ő szerelméért?
Három tizenhét éves vidéki fiú – Vörös, Bika és Potter – élete nagy részét videojátékozással és kocsmázással tölti, amíg zenekart nem alapítanak. Első fellépésük katasztrofálisan sikerül, így aznap éjszaka megtörten ülnek le italozni. Hamarosan váratlan látogatójuk érkezik Szandor Mamon személyében, akit furcsa, mefisztói figurának látnak. A férfi szembesíti a fiúkat életük kudarcaival és kilátástalanságával, majd csábító együttműködést ajánl, amely segíthet a srácoknak hátrahagyni a kisváros világát. Vörös, bár kételkedik a férfi hatalmában, meglátogatja Mamont a helyi hotelben, aki ismét felajánlja a segítségét, és ezért csak egy jövőbeli szívességet kér…

Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 294
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634102625

2017. május 14., vasárnap

A látszat mesterei – élménybeszámoló

 Egy időben rengeteget jártam Budapestre. Hol szerepjátékos találkozóra, hol Molyokkal találkozni. Könyvhét, könyvfesztivál, és hasonlók. Tehát volt idő, amikor azért évente 4-5 alkalommal felvándoroltam a fővárosba. Aztán az elmúlt 1-2 évben valahogy nem nagyon utaztam fel. Ha mégis akkor általában csak Budatétényig, de szerintem ott sem voltam már két éve.
 Író-olvasó találkozóra, idén mentem fel először Budapestre, mert ilyen apropóból még nem sikerült felmennem, pláne úgy, hogy hívtak, pláne úgy hogy hét közben volt. de ha hívnak, akkor, ha elintézhető, akkor megyek.
 A látszat mestereit nem olyan rég olvastam, és érdekelt, hogy ki van a könyv mögött. Érdekelt, milyen író képes engem annyira elvarázsolni, hogy legszívesebben megölelném. Tehát meg lettem hívva és szerettem volna elmenni. Csak hát, Budapest, Kálvin tér környéke, CSÜTÖRTÖK (????) Este hat órai kezdés. Az első akadály, az volt, hogy hét közben, tehát mindenképpen a munkaidőmet kell valahogy megkurtítani. De mivel csütörtök, és akkor elég sokan vagyunk műszakban, nem annyira gáz lelépni. Tehát kisebb csúsztatásokkal és óravesztéssel, cserével sikerült az Időt megteremteni. Bp, az nekem vonatot jelent. Nem szeretek buszozni. A vonat a hatórás kezdéssel, annyit jelentett, hogy a fél négyes vonattal el kell indulni. Ami amúgy késett, mert a vágányokkal van valami építéses cucc.
 Mivel tisztában voltam vele, hogy Én és Bp. nem feltétlen ismerjük és szeretjük egymást, megkérdtem @csgabi-t, hogy jöjjön elém Kelenföldre, hogy biztosan ne vesszek el! Rendes volt tőle, mert egyrészt kijött elém, intézett egy könyvvásárlást is nekem, és nem hagyott el. Mint kiderült, a helyszín megtalálása egyszerű volt. Feltehetően egymagam sem vesztem volna el, de az biztos, hogy többször néztem volna a füzetecskémet, amiben vész esetére le volt írva az útvonalterv, hogy mikor hova, hányas metróra és onnan merre forduljak. :D
Tehát sikeresen odaértünk, bő félórával előbb! Így volt időnk kicsit fújni. A hely amúgy borzalmasan hangulatos volt, illett az egészhez. Mindenkire ráfogtuk, hogy moly, amúgy a legtöbb valóban az volt! Sajnos a név és arcmemóriámnak hála fogalmam sincs kikkel találkoztam, mert bár csgabi mondott pár nevet, hogy ki kicsoda, nem tudnám most felsorolni, sem archoz kötni. Bocsi, ahhoz sokszor kell embereket látnom, vagy legalább egyhuzamban órákat töltenem vele, hogy beleégjen az agyamba az infó.
 Benyomások, Krisztináról: Az első, ami feltűnt, hogy egy nagyon pozitív, energikus és aranyos személyiség. Jó az aurája (már ha hinnék az aurákban), pozitív első benyomás volt, és tök örülök, hogy már tudok arcot társítani a névhez. Jó volt személyesen találkozni, mert valahogy így közelebb került a történet is hozzám, meg ő is. Amúgy a fejemben mindig van egy kép az írókról, és valahogy őt komolyabbnak gondoltam, vagy nem tudom :D De volt egy „aha” élményem, hogy oh, basszus, lehet, hogy senkiről nem kéne képet alkotnom a fejemben, míg nem találkozok vele, mert aztán ne csodálkozzak, hogy nem ismerem fel :D
 Az író olvasó találkozóról: szerintem remek volt a hangulat, kicsit sajnáltam a beszélgetőket, mert borzalmasan nehéz úgy beszélni a könyvről, hogy azok, akik nem olvasták, ne kapjanak egy spoilert se lehetőleg, viszont akik meg olvasták, azok kapjanak valami új infót, amin rágódhatnak, míg megjelenik a második rész.
Itt is üzenem: Kérek szépen a második részhez egy térképet! Meg lehetőleg, gyorsan meg kéne írni :D
Amúgy sokat gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e a könyvet vagy nem. Nem azért, mert nem tudom milyen. Hiszen tudom, tetszett is, szerettem is. De így is hezitáltam, hogy kell-e (mert ronda a borító XD), de végül úgy döntöttem, hogy igenis kell, mert tuti újra kell olvasni, ha kijön a második rész, meg hát támogassuk a magyar írókat, és nem mellékesen ez egy tényleg jó könyv, jó, ha ott a polcomon. :D
 Hét óra tájt vége is lett a találkozónak, és mivel lazán háromnegyed kilenckor megy a vonatom, így csgabival még beültünk egy kávéra meg szendvicsre, aztán irány Kelenföld. Jelentem sikeresen elértem a vonatot, ami szerintem nem abból az irányból jött ahonnan vártam :D. És úgy lazán negyed tizenkettőre haza is értem. Hogy aztán hatkor már keljek a meló miatt. megjegyezném, hogy erősen megfontolandó, hogy hét közben ilyen későn mászkáljak a főváros-Dunaújváros vonalon, úgy hogy másnap délelőttös vagyok. Mert azt hiszem, kb. mára sikerült kihevernem a kialvatlanságomat :D
Ennek ellenére megérte! Jó volt, élveztem, és várom a könyv második részét :3 (meg térképet!! :D)


A képek forrása, a kiadó Fb oldala:
itt

2017. május 9., kedd

A nyerés öröme

Nyerni jó!
Relatíve amúgy bármit, bár már jóval megfontoltabban jelentkezek nyereményjátékokra. Mert, amit nem akar megnyerni az ember, azért minek is játszana? Úgyhogy azért már szűröm, hogy melyik nyereményjátékra jelentkezem. Mert jó könyvet nyerni, de lehetőleg olyat, ami érdekel is.
Ez a könyv @AniTigert érdekelte főleg, és miatta is játszottam, de amikor megnyertem elolvastam a fülszöveget, és egészen jónak tűnik. Ennek ellenére, olvasás után szerintem odaadom @AniTigernek, mert végtére is ő fejtette meg a rejtvényt, én csak beküldtem :)

Köszönöm még egyszer a Tilos az Á Könyveknek, hogy játszhattam, és nyerhettem :D