2017. május 23., kedd

Peiker Éva (szerk.): Útra kelni (Magyar írók a felnőtté válásról)

Köszönet a könyvért az Athenaeum Kiadónak!
 Örültem, hogy szembe jött velem a lehetőség, hogy elolvashatom ezt a válogatást. Az ilyen antológiákkal amúgy mindig úgy vagyok, hogy hátha felfedezek egy-egy olyan írót, akit a kötet olvasása után szívesen megismernék közelebbről. A karácsonyi antológiánál is ez volt, persze ennek ellenére sosem jutok el oda, hogy ténylegesen több figyelmet kapjon adott író.
 Borzalmasan nagy feladat lehet, olyan tematikus antológiát összeállítani, ahol a felnőtté válás kerül górcső alá. Karácsonyi vagy húsvéti antológiát jóval egyszerűbb ebben a témában összerakni, mert egyszerűen olyan triviálisak, hogy rengeteg novella, rövid történet születik hozzá. Ellenben a felnőtté válásról azért olyan nagy választék nincs. Talán, nem tudom pontosan, de feltételezem.
 A könyv pozitívuma, hogy gyönyörű kivitelezésű, és tényleg igényesen lett megalkotva, láthatóan inkább a külcsín és nem a belbecs volt a szempont. Tipikusan az a kötet, amit megvehetsz a tesódnak, gyerekednek, barátodnak ballagásra, de tudod, hogy körülbelül 0 az esélye annak, hogy el is fogja olvasni azt. Nem azért mert rossz, hanem mert a nagy átlag, aki antológiát vagy könyvet kap (és nem moly), az életében nem olvassa el a ballagás könyvét sem! Majdnem biztos vagyok benne, hogyha ballagásra megkaptam volna ezt a kötetet, akkor olvasatlanul lenne dísze a polcomnak. Mert szép!
 Csakhogy, ha eltekintünk a +könyv ajándék dologtól, akkor máris szűkül a kör, hogy mégis ki veszi kézbe. Én azért vettem kézbe, mert úgy gondoltam, hogy olyan „életbe elindulós” történetek vannak benne. Mint, ahogy azt hiszem, az alcím alapján jogosan gondolja az ember.
 Remek gondolatnak tartom, a teljesen magyar szerzős antológiát, de ez esetben borzalmasan sokat adtam volna, ha nem csak magyarok szerepelnek szerzőként a könyvben. De ha még magyarok is, legalább ne mindegyik minimum 100 éve halott szerző legyen. Én, mint Y generációs emberke, ezt a kötetet borzalmasan vontatottnak találtam. Az első két novella, vagy akármi (Móra Ferenc – Középiskola / Vas Gereben – A konviktusi diák), totál értelmetlen és felfoghatatlan volt számomra. Élvezhetetlen így is mondhatjuk. Olyan szinten régies a szöveg, és olyan szinten nem történik benne SEMMI, hogy az egy nálam fiatalabb generációsnak (ergó, akik manapság ballagnak), szintén egy wtf élmény! Nem tudtam hova tenni a történeteket. De komolyan. Rengeteg latin szó, rengeteg régi szó. Szószedet nincs hozzá, pedig aztán ma már biztos nem tud senki perfekt latinul. És hát nem befogadható a történet.
Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél /Móricz Zsigmond – Pataki diákok, már sokkalta élvezhetőbb volt. mind a kettőnek volt kerek története, diákokról szólt, és a Zivatar pékéknél, még meglehetősen tanulságos is volt, sőt humoros is a maga, fanyar humorában. Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház érdekes volt, és valahol szintén tanulságos is.
 Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után című novellája volt az egyetlen egy amire azt tudom mondani, hogy igen, ez remek volt, ez mondott és adott nekem valamit. Hogy Mikszáth-ra oda kell figyelni, mert okosan ír, mert jót ír, mert egyszerűen ez telibe talál. De ismerjük be, hogy 11 novellából, ha egyre mondod azt, hogy Húha, és háromra azt, hogy elmegy, akkor az nem egy jó átlag.
 Hiányoltam, hogy kortárs íróktól legyen valami, ha már magyar, akkor a mai magyar kortárs írók biztosan írnak a felnőtté válásról, arról, hogy lépj bele a nagy betűs Életbe, hogy hogyan alkalmazkodj ahhoz, hogy már kereső vagy munkakereső vagy, esetleg, hogy éppen tovább tanulsz. Hiányzik nekem egy ilyen válogatás. Mert a mai embereknek, gyerekeknek, felnőttség küszöbén állóknak, azt hiszem igenis szüksége lenne a JÓ kortárs novellákra ebben a témában.
 Mert nem tagadom el a régiektől, hogy remeket alkottak. De a legtöbb a mai generációk számára már nem emészthető. Már az Y generáció számára sem, nem hogy a többiére. Egy felgyorsult világba, ezek a novellák, könyvrészletek, már csak régmúlt, elcsépelt frázisok. Ha el is olvassák őket, félek, hogy olyan nagyon nem élvezik.
Belbecs: 3/5
Az ötlet jó, de a válogatás nem sikerült szerintem jóra. Ebben a korban, ez már kevés.

Külcsín: 5/5
Viszont a külcsínre nincs panaszom. Gyönyörű a könyv kivitelezése, egyszerűen látszik rajta, hogy itt igenis az volt a lényeg, hogy a könyv nagyon jól nézzen ki. Legyenek benne hangzatos nevek (a régieket ismerik, az újakkal, úgy hiszik, talán nem lenne keletje?), és ennyi. „Ballagási ajándékba jó lesz” jeligére kb.

Fülszöveg:
Már nem gyerekek, még nem felnőttek. De számolják a perceket. Mert az életükben hamarosan minden megváltozik.
Kötetbe gyűjtöttük klasszikus magyar szerzők − Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és mások − írásait a korszakról, amelyben az útkeresés a legmeghatározóbb élmény. Egy rövidebb vagy hosszabb, néha vidám, de olykor talán nehéz folyamatról, amikor lassan búcsút intünk a kamaszéveknek, hogy nekivágjunk a világnak és egy önállóbb életnek.
Az Útra kelni ötletes és színes ajándék lehet ballagóknak, pályakezdő fiataloknak, és mindenkinek, aki szeretné újraélni, milyen átlépni a felnőttkor küszöbét, vagy legalábbis ott toporogni előtte.
Móra Ferenc – Középiskola
Vas Gereben – A konviktusi diák
Gárdonyi Géza – Zivatart pékéknél
Móricz Zsigmond – Pataki diákok
Csáth Géza – Péter levele
Hunyady Sándor – A vöröslámpás ház
Kaffka Margit – A gondolkodók
Mikszáth Kálmán – Vizsgálatok után
Tamási Áron – Ábel Amerikában (részlet)
Karinthy Frigyes -Találkozás egy fiatalemberrel
Kosztolányi Dezső – Tengerszem

Kiadó: Athenaeum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 208
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632936420

2017. május 22., hétfő

Egy kis merengés

 Úgy érzem, hogy a 21. század magával hozott egy csomó felesleges dolgot. Plusz rohadtul elment az anyagiasság felé, a nyerészkedés felé.
 Könyves vonatkozásban, mostanában trend az, hogy egy sorozatot megírnak (már az is trend, hogy önálló regényt nem is írunk, minimum trilógia legyen). Aztán megírják a sorozatot a másik szereplő szemszögéből. Nem hiszem, hogy valaha találok olyan sorozatot, ami annyira királyság lenne, hogy érdekeljen ugyanaz a történet a másik szereplő szemszögéből. Hisz, a legtöbb ponton ugyebár totálisan ugyanazt olvasnám, a történet végét már eleve ismerném, és... nem, nem látom értelmét. De lehet példát hozni miért is jó ez. Valaki, aki ilyesmit olvasott, ossza már meg velem mivel adott többet neki a másik nézőpont. Az író, meg feltehetően anyagi és/vagy kiadói utasításra nem írja meg ezt Egy könyvben. Nem tudom... olvastam váltott szemszögű könyvet, azok remekül működnek... EGY KÖTETBEN is!
 A másik vicces dolog, ami miatt bizonyos írókat, kevésbé tartok... mindegy minek. A 0,1. rész, a 0,5. rész, a 2,5. rész de már 2,6 vagy 2,7. rész is van. Wtf? Miért? Minek? És még egyszer csak Miért is? De ha még ezek a kettő egész hetedik rész, legalább egy könyv lenne, de nem az... egy 100 oldalas akármi. Nos, őszinte leszek, nem látom ezeknek értelmét, így már eldöntöttem, hogy semmi ilyet nem is tervezem olvasni. Miért is nem lehet vagy a 2. vagy a 3. részhez csatolni azt a száz oldalt? (azon kívül, hogy anyagi megfontolásból, jól le lehet húzni az embereket, egy 100 oldalas izéért) {Az izé, nem minőséget jelöl. Elhiszem azt is, hogy ezek vannak olyan jó minőségűek, mint a könyvek maguk. Az izé, a nem behatárolható forma, mert kisregénynek sem mondható heted rész...} A feledik részeket még elfogadtam, de a x,6 vagy y,7. rész már üti a vicc kategóriát! Bocsi!
 A harmadik vicces dolog, a „adjuk ki száz oldalanként a történetet”. Ami elméletem szerint két dolog miatt eshet meg, vagy nincs annyi kreatív énje az írónak, hogy egy normális regényt összehozzon, és ezért 100 oldalanként kiadatja. Vagy a kiadó úgy gondolja, tök jó egy 100 oldalas valamiért is 1.500-2.000 forintot elkérni, a rajongók úgyis megveszik, aztán ha valaha az író végre végez a történettel (nem garantált, száz oldalanként a végtelenbe lehet haladni), akkor majd kiadják egy gyűjteményesbe egybe az egészet. Mindegy, igazándiból sajnos az ilyen írókat sem tudom komolyan venni. Annak ellenére, hogy feltehetően a kiadó mögötte dönt erről. De nem hiszem, hogy ebbe muszáj belemenni.


Senkit nem akarok megbántani, ez az én véleményem. És engem olyan szinten zavarnak csak ezek a dolgok, hogy nem értem a trend kialakulását, és azt, hogy ez olyan jó dolog lenne. De mivel nem vásárolok ilyen izéket, és nem is olvasom őket, nem tudok érdemben nyilatkozni, hogy „megéri-e”.

2017. május 16., kedd

Sepsi László: Ördögcsapás

@AniTiger szerette volna megnyerni ezt a könyvet, ezért is küldtem be a nyereményjátékra én is a megfejtéseket. És a szerencse nekem kedvezett. Mint, azt molyon is írtam, nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de teljesen mást vártam. Főleg mert AniTiger annyira szerette volna és ezzel feltehetően olyan elvárásokat generált bennem, hogy sokkal jobbat vártam, mint akkor, amikor semmit nem tudok egy adott könyvről.
 A fülszöveg körülbelül lefedi a történet egy negyedét. Bár ha azt olvasom, akkor feltehetően az első x. oldalon nem hiszem azt, hogy Vörös az egy csaj. Minden esetre, kiderült, hogy fiú. Amúgy ő generálja a legnagyobb problémát az egészben, azzal, hogy naivan elmegy beszélni... az ördöggel vagy valami hasonlóval. A keresztútról nekem démon rémlik. Bár egykutya relatíve.
 A könyv teli van eredeti ötletekkel, amikből lehetett volna jó sztorit csinálni, bár az eredetiséggel mindig az a bajom, hogy azért bennem van az, hogy „valahol már olvastam” vagy az, hogy „ez nekem is eszembe jutott”, tehát lehet, hogy ha valakik még olvassák a könyvet, akkor az eredeti ötlet sem állja meg a helyét. De minden esetre érdekes a sztori.
 Ami tetszett benne:
Sajnos ez a rész a kevesebb. Az írásmóddal nem volt bajom, mert tök gyorsan lehetett haladni. Nem is untatott, és nem is zavart. A játékokra utalás, vagy a Dallasra teljesen oké volt, bár szerintem a mai 20-as éveikben járóknak, a Dallas már nem mond túl sokat. Nekem még vannak róla emlékeim. Tetszett, maga az Ördögcsapás elgondolás, és az is, amit a főmufti akart. Igazándiból az plusz egy pontot jelent, ami az utolsóelőtti tíz oldalban volt kb. a Vége-vége meg inkább hagyjuk. Azaz érzésem, hogy ebből is sorozat lesz -.-”

Ami nem tetszett:
A szerelmi szálak ide-oda kavarodása! A mai 17 évesek nem tudom, hogy tényleg ennyire gyökerek, vagy csak a szereplők ennyire gyökerek, ott az isten háta mögött. De félek, hogy valós élményből is merített az író. Minden esetre, egyetlen egy olyan karakter sincsen a könyvben akinek szurkolni tudtam volna. Mert Vörös, még hagyján, bár ő olyan „mentsük meg a húgom...mindegy milyen áron, senkinek nem mondjuk meg hova megyünk ....” típus. Tehát lazában elindulnak embert menteni, úgy hogy senki nem tudja hova mennek. És néha teljesen logikátlan gondolatai vannak, bár tény, hogy Potter után ő a legértelmesebb. Bika, egy idegesítő, nagyon tipikusan erő és kevés ész karakter, sablonos. Lea, a barátnője és a szerelmi háromszög egyik szöge meg szintén idegesítő, bár annyira nem, mert túl sokat nem tudunk meg róla. Pottert bírtam volna, de túl sokat ő sem tett sosem az ügy érdekébe. Pam meg aranyos, és a női részről feltehetően a legtöbb ésszel megáldva. De teljesen logikátlan döntéseket hozott végig az egész bagázs. Nekem senki ne mondja, hogyha valami növény lerágja a fél arcom, és úgy nézek ki, mint, akit agyonvertek, és egy fél órás út „mágikusan” majdnem egy napba kerül, akkor nem az az első, hogy bmeg kórházba megyek. A logika az istenért.
Az ördögcsapás, mint olyan egy remek ötlet és nagyon sok jó dolgot ki lehetett volna hozni belőle, de úgy éreztem, hogy az író fejében megvan az egész, tök részletesen, csak azt nem írja le. És nem vagyok gondolatolvasó. Magáról az útról alig tudunk meg valamit. A tájleírás sem olyan részletes, hogy előttem legyen a dolog, a ronda növényt, ami Potter arcát zabálta, sem látom konkrétan magam előtt. Nem mondom, hogy kis növényhatározót és tájfestést szerettem volna, de azért ennél egy picikét több leírást.
 A sok párbeszéd oké, és kellett is, mert amúgy nem történt semmi. Mármint mentek, és hogy ne unja halálra magát az olvasó, hirtelen valami tragédia történt, aztán mentek, tragédia, mentek...tragédia...mentek...stb. Tehát izé, mentek. Azt odaértek. A vége lazán le lett zárva, az epilógusnak hála tudjuk, mi történt miután visszatértek, a senki földjéről, a kb. istenhátamögöttlévőfaluba. És ennyi. Úgy érzem, hogy jóval több kidolgozást igényelt volna a könyv. A gonosz démonról, sátánról, vagy kiről, nem tudunk meg relatíve semmit sem, azon kívül, hogy MIÉRT csinálta, és hogy ettől jó lett a fizimiskája. De ennyi. Hogy ki ő, honnan jött, arról relatíve semmit (gondolom majd a második részben) :D

Belbecs: 3/5
Három pontot azért kap, mert gyorsan olvasható, és nem untatott. De két pont levonás, a teljesen logikátlan karakterek miatt, meg, mert nincsenek rendesen kidolgozva, mert semmit sem fejlődtek, meg, mert az a világ csak úgy van. Semmire sem kapunk relatíve választ, azon kívül, hogy Manon Miért csinálta, de hogy ki Manon, arra már pl. nem.

Külcsín: 4/5
Imádom a borítót, de félrevezeti az olvasót. Oké, hogy a lezáráshoz tudom kötni a borítót, de ezen kívül, olvasás közben, azaz érzésem volt, hogy nincs semmi köze a történethez.

Fülszöveg:
Mire lennél képes, hogy valóra váljon a legnagyobb álmod? Bármit megtennél, hogy rocksztár legyél? Vagy egy olimpiai aranyéremért? És a Nagy Ő szerelméért?
Három tizenhét éves vidéki fiú – Vörös, Bika és Potter – élete nagy részét videojátékozással és kocsmázással tölti, amíg zenekart nem alapítanak. Első fellépésük katasztrofálisan sikerül, így aznap éjszaka megtörten ülnek le italozni. Hamarosan váratlan látogatójuk érkezik Szandor Mamon személyében, akit furcsa, mefisztói figurának látnak. A férfi szembesíti a fiúkat életük kudarcaival és kilátástalanságával, majd csábító együttműködést ajánl, amely segíthet a srácoknak hátrahagyni a kisváros világát. Vörös, bár kételkedik a férfi hatalmában, meglátogatja Mamont a helyi hotelben, aki ismét felajánlja a segítségét, és ezért csak egy jövőbeli szívességet kér…

Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 294
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634102625

2017. május 14., vasárnap

A látszat mesterei – élménybeszámoló

 Egy időben rengeteget jártam Budapestre. Hol szerepjátékos találkozóra, hol Molyokkal találkozni. Könyvhét, könyvfesztivál, és hasonlók. Tehát volt idő, amikor azért évente 4-5 alkalommal felvándoroltam a fővárosba. Aztán az elmúlt 1-2 évben valahogy nem nagyon utaztam fel. Ha mégis akkor általában csak Budatétényig, de szerintem ott sem voltam már két éve.
 Író-olvasó találkozóra, idén mentem fel először Budapestre, mert ilyen apropóból még nem sikerült felmennem, pláne úgy, hogy hívtak, pláne úgy hogy hét közben volt. de ha hívnak, akkor, ha elintézhető, akkor megyek.
 A látszat mestereit nem olyan rég olvastam, és érdekelt, hogy ki van a könyv mögött. Érdekelt, milyen író képes engem annyira elvarázsolni, hogy legszívesebben megölelném. Tehát meg lettem hívva és szerettem volna elmenni. Csak hát, Budapest, Kálvin tér környéke, CSÜTÖRTÖK (????) Este hat órai kezdés. Az első akadály, az volt, hogy hét közben, tehát mindenképpen a munkaidőmet kell valahogy megkurtítani. De mivel csütörtök, és akkor elég sokan vagyunk műszakban, nem annyira gáz lelépni. Tehát kisebb csúsztatásokkal és óravesztéssel, cserével sikerült az Időt megteremteni. Bp, az nekem vonatot jelent. Nem szeretek buszozni. A vonat a hatórás kezdéssel, annyit jelentett, hogy a fél négyes vonattal el kell indulni. Ami amúgy késett, mert a vágányokkal van valami építéses cucc.
 Mivel tisztában voltam vele, hogy Én és Bp. nem feltétlen ismerjük és szeretjük egymást, megkérdtem @csgabi-t, hogy jöjjön elém Kelenföldre, hogy biztosan ne vesszek el! Rendes volt tőle, mert egyrészt kijött elém, intézett egy könyvvásárlást is nekem, és nem hagyott el. Mint kiderült, a helyszín megtalálása egyszerű volt. Feltehetően egymagam sem vesztem volna el, de az biztos, hogy többször néztem volna a füzetecskémet, amiben vész esetére le volt írva az útvonalterv, hogy mikor hova, hányas metróra és onnan merre forduljak. :D
Tehát sikeresen odaértünk, bő félórával előbb! Így volt időnk kicsit fújni. A hely amúgy borzalmasan hangulatos volt, illett az egészhez. Mindenkire ráfogtuk, hogy moly, amúgy a legtöbb valóban az volt! Sajnos a név és arcmemóriámnak hála fogalmam sincs kikkel találkoztam, mert bár csgabi mondott pár nevet, hogy ki kicsoda, nem tudnám most felsorolni, sem archoz kötni. Bocsi, ahhoz sokszor kell embereket látnom, vagy legalább egyhuzamban órákat töltenem vele, hogy beleégjen az agyamba az infó.
 Benyomások, Krisztináról: Az első, ami feltűnt, hogy egy nagyon pozitív, energikus és aranyos személyiség. Jó az aurája (már ha hinnék az aurákban), pozitív első benyomás volt, és tök örülök, hogy már tudok arcot társítani a névhez. Jó volt személyesen találkozni, mert valahogy így közelebb került a történet is hozzám, meg ő is. Amúgy a fejemben mindig van egy kép az írókról, és valahogy őt komolyabbnak gondoltam, vagy nem tudom :D De volt egy „aha” élményem, hogy oh, basszus, lehet, hogy senkiről nem kéne képet alkotnom a fejemben, míg nem találkozok vele, mert aztán ne csodálkozzak, hogy nem ismerem fel :D
 Az író olvasó találkozóról: szerintem remek volt a hangulat, kicsit sajnáltam a beszélgetőket, mert borzalmasan nehéz úgy beszélni a könyvről, hogy azok, akik nem olvasták, ne kapjanak egy spoilert se lehetőleg, viszont akik meg olvasták, azok kapjanak valami új infót, amin rágódhatnak, míg megjelenik a második rész.
Itt is üzenem: Kérek szépen a második részhez egy térképet! Meg lehetőleg, gyorsan meg kéne írni :D
Amúgy sokat gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e a könyvet vagy nem. Nem azért, mert nem tudom milyen. Hiszen tudom, tetszett is, szerettem is. De így is hezitáltam, hogy kell-e (mert ronda a borító XD), de végül úgy döntöttem, hogy igenis kell, mert tuti újra kell olvasni, ha kijön a második rész, meg hát támogassuk a magyar írókat, és nem mellékesen ez egy tényleg jó könyv, jó, ha ott a polcomon. :D
 Hét óra tájt vége is lett a találkozónak, és mivel lazán háromnegyed kilenckor megy a vonatom, így csgabival még beültünk egy kávéra meg szendvicsre, aztán irány Kelenföld. Jelentem sikeresen elértem a vonatot, ami szerintem nem abból az irányból jött ahonnan vártam :D. És úgy lazán negyed tizenkettőre haza is értem. Hogy aztán hatkor már keljek a meló miatt. megjegyezném, hogy erősen megfontolandó, hogy hét közben ilyen későn mászkáljak a főváros-Dunaújváros vonalon, úgy hogy másnap délelőttös vagyok. Mert azt hiszem, kb. mára sikerült kihevernem a kialvatlanságomat :D
Ennek ellenére megérte! Jó volt, élveztem, és várom a könyv második részét :3 (meg térképet!! :D)


A képek forrása, a kiadó Fb oldala:
itt

2017. május 9., kedd

A nyerés öröme

Nyerni jó!
Relatíve amúgy bármit, bár már jóval megfontoltabban jelentkezek nyereményjátékokra. Mert, amit nem akar megnyerni az ember, azért minek is játszana? Úgyhogy azért már szűröm, hogy melyik nyereményjátékra jelentkezem. Mert jó könyvet nyerni, de lehetőleg olyat, ami érdekel is.
Ez a könyv @AniTigert érdekelte főleg, és miatta is játszottam, de amikor megnyertem elolvastam a fülszöveget, és egészen jónak tűnik. Ennek ellenére, olvasás után szerintem odaadom @AniTigernek, mert végtére is ő fejtette meg a rejtvényt, én csak beküldtem :)

Köszönöm még egyszer a Tilos az Á Könyveknek, hogy játszhattam, és nyerhettem :D

2017. május 7., vasárnap

Még idén - Tervek olvasáshoz

Gondoltam, hogy idén nem állítok listákat, nem fogok kihívásokra jelentkezni, csak úgy bele a vakvilágba olvasok. Amúgy a mondat vége még mindig áll. Nem azért állítottam a listát, mert keretek közé akarom szorítani mit olvashatok. A lista, amit pár napja megalkottam, szimplán azért született, hogy majd év végén tudjam, hogy a tervezetből mennyit olvastam. Folyamatosan kerülnek rá könyvek, ha éppenséggel olyasmik jönnek velem szembe, amiket Mindenképpen szeretnék elolvasni. De azért próbálok a listával haladni.

Amiket a lista tartalmaz:
  • 2017-es beszerzések  - az egyetlen kihívás amire feljelentkeztem, az a Amit főztél edd is meg 2017(jelenleg ez összesen 6 könyvet jelent, a 10 tételes listámból ennyi volt vásárolt)
  • Ajándékba kapott könyvek – Mert nem véletlen kapom őket, tehát jó lenne azokkal is haladni
  • Elmaradt recenziók – psszzz.....nem véletlen nem vállalok már újakat. Próbálom lassan, de biztosan eltűntetni az összes elmaradásomat
  • Kölcsön kapott könyvek – ez direkt nem sok. Egyrészt a könyvtár elég jól felszerelt, másrészt meg, jobb lenne a magánkönyvtáramat olvasgatni.
  • Könyvtári könyvek – amik a lista állításakor éppen nálam voltak.
  • Pár könyv Japánról - mert, jövőre tervben van az utazás, addigra informálódni kell :)


Amivel majd még bővül az év folyamán:
  • Születésnapra, karácsonyra kapott könyvekkel
  • Ha a könyvtár olyan könyvet vesz meg, aminél felsóhajtok, hogy „mostazonnal”
  • Olyanokkal, amiket barátaim megvesznek, és felsóhajtok, hogy „mostazonnal” :D



Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák

Hol is kezdjem, a sárkányoknál, a farkasoknál vagy az almáknál? Mindig is úgy gondoltam, hogy ha valaki a klasszikusokat újradolgozza, akkor bátor ember. Mert a klasszikus történeteket mindenki ismeri. Tehát az alap sztori adott, ahhoz, hogy az írót vállon veregessék, hogy „jó volt”, ahhoz kiemelkedően sokat kell letennie az asztalra, tekintve, hogy az alapokat nem ő írta. Nem tudom, hogy vajon teljesen új dolgokat nehezebb kitalálni és megírni, vagy az ilyen átdolgozások a nehezebbek. Persze mindegyikhez kell írói tehetség.
 Nem mondom, hogy ő tehetségtelen, de az biztos, hogy a végére vagy nagyon elfáradt, vagy túl vicces akart lenni. És nem szeretem, amikor az alap tök jó dolgok átcsapnak erőltetett viccességbe.
A sárkányos történet teljesen oké volt! Egyetlen bajom, szimplán a nevekkel van, mert ott már látható volt, hogy vagy nem tud kitalálni jó neveket, vagy „nagyon vicces akar lenni”, csak nem sikerült. Ami annyiból rossz dolog, hogy az egész könyv főszereplőjének van a leggázabb neve, az meg elég sokat van leírva. Tehát magával a sárkányos résszel nem volt bajom, sőt még tetszett is. Bár nem nagyon sikerült rájönnöm, hogy mi lett átdolgozva (azon kívül, hogy a tipikus hétfejű sárkányhoz elmegyek, elhozom a királylányt, dolog volt, csak mondjuk nem volt ott királylány). Tehát nem sikerült rájönnöm az eredetére, de ez volt amúgy a legjobb része a könyvnek!
A farkasos történet, ugyebár Piroska és a farkas utózmánya, amikor Piroska és a nagymama is vérfarkassá válnak, csak az egyik elnyomja a képességet, a másik meg vérfarkas ribi úrnő lesz.(lehet tippelni ki kicsoda :P). Ez már nem tetszett annyira, mint a sárkányos dolog, mert túl sok volt a szenvedés benne. Loson szenved, mert szerencsétlen, mert megharapták, mert bűbáj köti csak hozzá a nőt akit szeret, mert féltékeny, meg mert ezer más problémája van. A vérfarkasok meg szimplán gázak a történetben. Szimpla ösztönlények, akik csak Piroskát akarják megkettyinteni, és mivel ő nagy ribi, hát, aki harcban nyer, az hál vele egy hónapig. És kb. ezzel elmeséltem a mese lényegét. Nem mondom meg mi a vége, de happy end. Már akinek.

És akkor az almák. Adott, hogy a Hófehérke történetet keresztezed a hamupipőkével, veszel egy asztrális kivetülős tükröt, egy beszélő hegyet, hét lökött törpét, két kristálykoporsót, egy narcisztikus herceget, rumot és három tetszhalottat. Nos, ezt összekevered és tádám kész is a történet. Egyrészt, eleve rühellem a Hófehérkét, mint mese, sosem bírtam, tehát az átirata sem tetszett annyira. Bár ebben Hófehérke nem csinált semmit a tetszhalottság és a végén a csókolózás és éneklésen kívül. Láthatóan az író itt már elfáradt, mert kicsit túl van tolva a narcisztikus herceg is, a falon őrködők párbeszéde, és a királynő-tükör párbeszédek is, már a „túl vicces” kategória. Amikor már maximum kínodban röhögsz. És amúgy az egész sztori katyvasz lett, mindenki mindenhova ment, mindenfélét csinált, de valahogy nem állt nekem össze teljes egésszé. Ha egy jelzővel kéne illetnem: erőltetett.

Belbecs: 2,5/5
A könyv egészében, egy remek alap ötletre épült. Csakhogy az első történet után elkezdett a színvonal lefelé menni. Namármost az első sem lenne nálam 5 csillag, az utolsóra meg, csak szívjóságból lehetne 1 csillagot adni. Jobbra számítottam, jobbat szerettem volna! Viszont a cím nagyon bejön!

Külcsín: 4/5
A borító nagyon jó lenne, ha nem menne ki a szöveg, a fehér margóra. Így kicsit bután néz ki szegényke. Elgépelések voltak a könyvben, néha felszaladt a szemöldököm, de nem volt igazán vészes a dolog. Ennél jóval, több hibával rendelkező könyvet is olvastam már. Itt nem volt, annyira gáz a dolog. Ennek ellenére, persze az ideális az lenne, ha nem lennének elírások stb.

Fülszöveg:
Közhírré tétetik!
Aki megmenti a királylányt a sárkánytól, elnyeri a kezét és vele a fele királyságot!
Vízfüttyő Loson a nincstelen tizenhárom évesek magabiztosságával vág neki a kihívásnak, hogy egyik kalandból a másikba csöppenve egy életre elköteleződjön az izgalmak mellett. Mesés környezetben játszódó fordulatos kalandjai során sárkányokat tüzel fel, boszorkányokat cselez ki, farkasemberekkel néz farkasszemet, királyokkal alkudozik, lovagokkal és törpékkel akasztja össze a bajuszt, sőt magával a Nagy Kaszással, a Halállal is meg kell küzdenie.
Humorban bővelkedő történetei különleges, ám ismerős világának különböző szegleteibe kalauzolják el az olvasót, Óperencián innen és túl…
A sorozat első kötetében Vízfüttyő Loson három kalandját izgulhatjuk végig.

Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadó: Athenaeum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 320
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632931609

2017. május 5., péntek

Borítószerelem! (1.)

 Ez a szó, lefedi azt, hogy: olyan könyv, amit akár csak azért is kézbe vennék, hogy tapogassam, nézegessem, és kiállítsam a polcomra. Mert, nem szimplán szép, hanem gyönyörűséges borítót kapott.  Azok a könyvek, amik szemrebbenés és kézremegés nélkül megkapnák az 5/5 pontot a külcsínre, mert olyan műremekek.


+jóság, ha éppenséggel a belbecs is jó. Nos, most összeszedtem pár szembejövő és nagyon-nagyon tetsző borítót!


Egyezzünk meg, hogy az Agave kiadónak, borzalmasan jó borító tervezője van. Remélem meg is tartják. A legtöbb könyvnél ugyanis a legtöbb moly felsóhajt, hogy hát igazándiból tökmindegy mi ez, kell! Kell kategória, mert egyszerűen gyönyörűséges.
Pl: a Tükör és füst, számomra nem volt egy nagy élmény, nem is kellene, de ez a borító biztosan több emberhez juttatná el a könyvet, mint a régi tette. Mert, hazudik az, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem befolyásolja a borító. Vannak emberek, akik nem az alapján választanak, de igenis van borító amit kedvet teremt, a könyv olvasásához, és van borító ami annyira gáz, hogy kézbe sem veszed.


A Hygge, a borítóval fogott meg először, aztán a tartalom vélt jóságával. Most már itt csücsül és várja, hogy olvassam. Nem mellékesen tapizható a borítója, dombor nyomott meg minden. Tehát akkor is kiraknám a polcra nézegetni, ha amúgy sz*r lenne. Majd nyilatkozom hamarosan milyen :D






Nem tudom, hogy ki találta ki, hogy a tapizható legyen a ruha és a cím a könyv borítóján, de extra puszi és csókban részesül. Amúgy is annyira aranyos a könyv, de még ilyen extra cukisági faktort is raktak rá. Persze, hogy szerelembe estem :D


2017. május 1., hétfő

Filmes hétvége!

Ugyan eldöntöttem, hogy itt a három napos hétvége, és csak olvasok és olvasok, végül olvasáshoz nem jutottam annyira közel. Maradtam a film nézésnél. Úgyis annyi film várt már a várólistámon ezer éve, hogy meg legyen nézve.
Vaiana (2016)-val kezdtem, mert éppen akkor ehhez volt hangulatom. És végre egy Disney, amiben mind a két szülő a végén is él! Ahol végre a főhős szimpatikus volt, a mellék főhős szintén, bármennyire is nagyképű, és az állati „segítség” is cuki volt. Szép és kerek történek, szerintem átlagos énekléssel, ebben nem volt annyira zavaró, amikor énekelt. Sőt az éneklő rákot is bírtam! Úgyhogy ez maximálisan hozta, amit elvártam tőle. Független, hogy a Vaiana-ról nekem valahogy mindig a Vianni jut eszembe, az meg egy bolt :D Nem tudom miért nem maradhatott szegényke Moana.
A graffaló (2009), A graffalókölyök (2011) és a Bot Benő (2015)-t így egy huzamba sikerült megnéznem, már másnap azt hiszem. Hát...nekem könyvben jobban bejönnek, viszont azért jó is, hogy meg lett „rajzfilmesítve”, mert jó... csak a könyv jobb és kész :P

Maximum Ride (2016), most azt nem tudom, hogy a könyv is ekkora szar, vagy csak a film sikerült ennyire pocsékra. Egyrészt, ha nincs meg a kellő költségvetés egy olyan filmre, ami tudja, hogy effekteket fog használni (hisz nem tud szárnyas színészeket szerezni :D), akkor inkább ne csinálja! Borzalmasan rosszak az effektek, és mivel elég sok rész van, amiben erre építenek, végtelenül buta látványvilága lett az egésznek. Gagyi, no! És akkor a történetről csak annyit mondanék, hogy nem tudom mi történt a filmbe, mert se eleje, se vége, se közepe nincs. Pár szárnyas emberkét megszöktetnek kiskorukba, azt otthagynak, azt értük mennek, aztán kimentik a haverjukat. De kb. nem csinálnak semmit sem, csak repkednek, meg agonizálnak, hogy szar a világ. Aztán, hipp-hopp, egy emlék... menjünk New Yorkba.... és ennyi vége a filmnek. Tehát he? Nem tudjuk meg kik ezek, miért van szárnyuk, miért nevelték mutánsos kórházba és ketrecbe őket. Nem tudjuk, hogy a gyökér srác, miért lett gyökér, bár ez az egy sejthető. Nem tudjuk mióta élnek a távolba, és mit csináltak ott, hogy mit akarnak. És még hetvenmillió kérdés, amire a film nem ad választ. Tudnom kéne, hogy most akkor a könyv is ilyen „nebameg” a közepétől induló, vagy ott azért tudjuk ki kicsoda, és micsoda, és miért.
Assassin's Creed (2016). itt viszont egyértelműen olvasni akarom a könyvet! Amúgy itt is volt egy csomó kérdőjel, de legalább az effektek a helyükön voltak, és volt egy keret történet, és volt értelmes történetszál, és nem csak úgy „hahó itt vagy, ez van, csináld”. Tehát egyszer érdemes megnézni, aki kis akciófilmre vágyik. Nekem bejövős volt, meglátjuk, hogy majd a könyv mennyit ad hozzá.
Érkezés (2016), ami után szintén várólistás a könyv is. Nagyon tetszett, elgondolkodtató volt, és kicsit zavaros, ami a végére azért borzalmasan sokat tisztult. Azt hiszem több ilyen film kellene, aminek elég sok mondanivalója van, és ami végig képes fenntartani az érdeklődést és a figyelmet.

Tehát igen, olvasni nem nagyon olvastam, de megnéztem sok filmet, amik már régóta arra vártak, hogy megnézzem őket. És persze még mindig itt van pár a várólistámon... :D
És persze moziba kéne megnézni... :

2017. április 27., csütörtök

Filippo Ongaro: Úgy egyél, hogy lefogyjál

Hát, lehet idén nincs túl sok szerencsém ezekkel a szakkönyvekkel. Kevés diétás könyvet olvasok, és nem azért mert nem kéne fogynom (dehogynemkéne), hanem mert nem találtam még olyat, ami olyan életmódváltós, amit úgy el is tudok képzelni, hogy erre átálljak. Gondoltam, hogy ez a könyv majd az lesz! De nem lett az.
 Rengeteg dologgal egyetértek, amit írt, de láthatóan egy mediterrán országban él, ahol az alap fizu és az alap élelmiszerek, azok, amiket felsorol. Amit így itt, Magyarországon, borzalmasan nehéz lenne beszerezni. Belehet, mert 21. század, tehát mindent be lehet, csak azt hiszem, a fizetés és a beszerzési ár nincs összhangban.

Amivel egyetértek:
-A tej nem feltétlen jó. Nagyon jól le van vezetve, hogy a természetben is megfigyelhető, hogy az ember az egyetlen, aki más állatok tejét fogyassza. Minden emlősállat kicsinye issza, az anyatejet, aztán csókolom, ha már nem kisbaba, nem eszik tejet. (oké, a macskákat láttam tejet inni, de nem hiszem, hogy a vad cicusok is tejecskét keresgélnek nagykorukban). Tehát, hogy a tej, nem éppen alapélelmiszer, és talán nem kéne annyit fogyasztani a tejből. Lásd a 21. század borzalmasan sok laktóz és ilyen-olyan érzékenyeket.