2016. december 3., szombat

Ez történt Novemberben

Blogolás szempontjából úgy érzem, a November volt az a hónap, amikor szinte inaktív voltam. Összesen három poszt született ez idő alatt a blogomon, ami lassan azt hiszem negatív csúcs lesz. Bár így belegondolva, olvasni sem olvastam túl sokat. És így nem nagyon volt persze miről írni. Ajaj!
 No de Decemberben talán kicsit mozgalmasabb lesz a blog is meg én is kicsit összeszedem magamat. Novemberben volt egy hét, amikor éppenséggel betegállományban voltam, elkaptam valami köhögős vírust vagy bacilust, meg kezdődő arcüreggyulladást mondott az orvos. Kaptam két bogyót, egy hét betegállományt, és hogy igyak sok teát, mézzel. Mondtam, hogy hát a méz az felejtős, mert allergiás vagyok rá. Jó akkor inhaláljak kamillát, mondtam, hogy fejtős, mert allergiás vagyok a kamillára… ezért maradt a két bogyó, meg a méz nélküli tea fogyasztás, és a szurkolás, hogy azért antibiotikum ne kelljen. Jelentem nem kellett, és túléltem, még ha az első két napban nagyon szarul is voltam, és még utána héten is köhögcséltem, bár ez már az utózengéje volt csak. Csakhogy, ha az ember szarul van, akkor olvasni sem olvas…nem olvastam. Írni sem ír, nem írtam. Sajnos se így se úgy, tehát a szerepjáték is állt, bár ez nem miattam.

2016. november 3., 13:26 → 2016. november 3.



2016. november 3., 20:30 → 2016. november 7.

2016. október 11., 22:03 →

2016. október 15., 15:50 →

2016. november 19., 10:58 →



 Igen, mint mondtam, nem nagyon olvastam. Egy képregényt sikerült kiolvasnom (amiről nem írtam) és Marie Kondo új könyvét, amiről írtam is. Ennek az volt az előnye, hogy… szellős volt mindegyik könyv, gyorsan lehetett haladni. Amúgy a képregény írtó cuki és tök meglepő, de a Könyvtár is megvette. Szerintem szeretni fogják az olvasók :D Bár kérdés lemérhető-e, hogy hányan olvassák, ha valójában leülnek ott és elolvassák ott, és nem viszik ki? :D
 A szürke rinocérosszal nem haladtam, ennek oka, hogy nem olvastam. A Varázslatos Napkelet viszont hamarosan véget ér, mert már csak az utolsó fejezet van, amit olvastam volna, ha éppen nem vagyok beteg, az Ingyen!-t kezdtem el novemberbe, és hamarosan be is fejezem, ez az a szakkönyv, amit ezer millió éve el akartam már olvasni, és végre megvette a könyvtár, de sajna amíg beteg voltam ezzel sem haladtam :( Pedig nagyon jó kis könyv.

Elizabeth Richards: Főnix                    
2016. november 25.

Jah…a könyvbeszerzésem egy egész könyvet eredményezett, az is csere útján, úgyhogy most büszke vagyok magamra. Viszont sikerült eladnom egy csomó könyvet. Úgyhogy kezd olyan normálisan rendezett lenni a könyvespolcom is. Majd fotózom, ha egyszer sikerül végeznem a könyveim átvilágításával. Életemben először adtam fel vaterafutárral csomagot, ami kiderült nem is olyan bonyolult, mint amit gondolok róla, bár azért annyira nem is egyszerű, de bele lehet jönni, hála az égnek a helyi postán nem problémáztak.
 A könyvtárban elkészültek a karácsonyfák, mármint ilyen könyvből karácsonyfák. Talán sikerül majd fotóznom is. Egyelőre mindig itthon hagytam a fényképezőmet, így nem nagyon tudtam lekapni a fákat, de az olvasóknak tetszik. Bár egyesek szerint, ha a csillag vörös lenne akkor kommunista csillag volna a fán (wtf????), a másik olvasó meg pont azt fájlalta, hogy NEM vörös :D hogy ezeknek semmi sem jó, de komolyan :D De amúgy a legtöbb visszajelzés pozitív, és szerintem is nagyon hangulatos lett. Bár ma az égősor hirtelen elkezdett villogni, amikor be volt állítva, hogy ne villogjon. Tekintve, hogy az ember egy idő után már attól ideges lesz, hogy ott villog valami a látószögében.
 Egész novemberben nem karcoltam kb. semmi értelmeset a molyra, mondtam, hogy teljesen inaktívan vegetáltam. De megváltoztattam a blogom sablonját, amin most megint gondolkodom. Nem érzem azt, hogy ez volna az igazi.

Vettem egy ilyet is, ha már Odaát :)
 Film nézésileg, hát az Odaátban haladtam a 4. évadtól eljutottam a 7. évadig. Befejeztük a Trónok harca 1. évadát. Megnéztem a  Virsliparti (2016)-t…bár ne tettem volna. Ez annyira rossz, de tényleg. Értem én, hogy mit akar, de nem az én világom, ez nekem már nagyon-nagyon-nagyon sok volt. Megnéztem a Játszma (2016)-t is, ami tetszett, de sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, és olyan izé a vége. Tehát nincs igazán rendesen megcsinálva. A látványra mentek rá, de aztán hipp-hopp vége lett…hát nem tudom, ez sokkalta jobb is lehetett volna. És persze a Castle-t is folytatom egyelőre, azt mondjuk általában olyankor, amikor nem akarok „ijesztőt” nézni. Megjegyezném, hogy az Odaátban, ez a leviatán dolog már kicsit sokk nekem. És hát Castiel…. -.-



2016. november 13., vasárnap

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - III. rész: Kínai misztika

 Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!
 Az előző két részt azért szerettem, mert India számomra egy rejtélyes hely, amiről szinte semmi elő ismeretem nem volt. Ugyanis sosem gondoltam azt, hogy nekem India érdekes lehet. Ez amúgy változott, egy csomó minden került a várólistámra, hogy egy kicsit kikupáljam a hinduizmus és India témaköri ismereteimet is.
 Viszont Kína kicsit más már. Mivel alapjában véve szeretem keletet, ez tízen éves koromban Kína és Japán fogalmával volt egyenlő. Szerettem, olvastam is mind a két ország kultúrájáról, de még így harminc évesen is azt tudom sajnos mondani, hogy jóval többet kellene, mert van mit felfedezni. Ugyan, még egy rész hátra van a könyvből, de sejtésem szerint ez, a harmadik rész (Kínai misztika) az, ami a tényleges kedvencemet képezi. Sajnálom, hogy nem volt időm egy huzamban olvasni az egész részt, de hát így volt időm.

III. Rész: Kínai misztika
 Az éhes szellemek ünnepe emlékszem, hogy hallottam már róla valamikor, vagy éppenséggel én magam olvastam róla, így ez a fejezet nem hozott annyi friss információt számomra, mint gondoltam. Viszont azok számára, akik teljesen frissen most ismerkednek a kínai hitvilággal, és szokásokkal, szerintem tökéletes bevezető, ugyanis nagyon jól bemutatja magát az ünnepséget és az éhes szellemeket. Hogy miért is éhes szellemek. A téma fejtegetése amúgy tovább folytatódik a Mágia, poklok és istenek című fejezetben is, és előre is utal, hogy a poklok mely bugyrában, hogyan kerülnek, és hogy az éhes szellemekről már olvashattunk az első fejezetben. Én amúgy ajánlom itt azt, hogy nyugodtan lehet egymás után olvasni és aztán visszaugrani a soron következő fejezetre. Bár, úgy ahogy én olvastam, tehát sorban sem volt zavaró, szimplán mivel egy hét is eltelt az első és negyedik fejezet olvasása közben elveszett a lendület és vissza kellett olvasnom :)

A mágusok és jósok birodalma főleg azok számára izgalmas, akiket a kínai állatövek, az asztrológia érdekel. Engem maga a jóslás téma még csak-csak érdekel, de az asztrológia azon témák egyike, amivel sosem tudtam azonosulni. Feltehetően azért, mert itt nyugaton ennek, habár történelme van, korántsem annyira épült be az életünkbe, mint Kínába. És persze nyugaton és keleten is élnek a tucat jóslások, amik az egész értelmét veszik el. Mert egy-egy általános horoszkóp, ami minden egyes emberre, aki abba az „övbe” született igaz, ismerjük be nem túl hihető. Kína a maga babonás, hiedelmes világával, mégis képes volt egy jól működő asztrológiai, mágikus rendszert összehozni. De elhiszem, hogy vannak egyedi, egyénre lebontott és JÓL működő jóslások is.

A Kínai titkos társaságok érdekes volt, de mint azt az indiai titkos társaságoknál is mondtam, valahogy nekem egy titkos társaságról olvasni olyan nonszensz dolog. Elvégre azért titkos, hogy csak a beavatottak tudjanak róla, ha meg azt már könyvben olvashatod, akkor nem túl titkos. De nagyon tetszik, hogy a kínaiak, bárhová is menjenek, magukkal viszik a titkos társaságaikat, hagyományaikat, és persze a babonáikat és jóslásos, asztrológiai, számmisztikai dolgaikat. Bárhol vagy egy kínai negyedben (legyen az bármely országban), ugyanazt az élményt élheted át, mintha Kínába lennél. Tehát ők nem akarnak beleolvadni annak az országnak a kultúrájába ahol, vannak, hanem a magukét tartják meg.

A minden tudó rókatündér volt az egyik kedvenc fejezetem. Már csak azért is, mert megvoltam róla győződve, hogy rókadémon van és nem tündér. De fel lettem világosítva, hogy tündér. Nem sokat olvastam a témában annak ellenére sem, hogy amúgy mindig is érdekelt. Nem feltétlen a kínai oldala a mitológia lénynek, hanem inkább a japánok által ismert mitológiai lény. Bár mint kiderült, majdnem teljesen ugyanaz a két folklórban. Mind a kettőnél hosszú életűek, ravaszok és nem teljesen behatárolhatóak, hogy jók-e ők vagy rosszak. Amúgy a tündér jelző nálam automatikusan a jóságot feltételezi, míg a démon a gonoszságot. Japánul Kicune a rókatündér, és a legöregebbek több száz évig élnek, maximum 9 farkuk lehetnek, és ahogy öregszenek úgy nő a mágikus hatalmuk. Képesek emberi testet felvenni, minél öregebbek, annál fiatalabb testet és annál „élet hűbbet”, ennek ellenére vannak emberek, akik átlátnak az ő mágiájukon is, és lebuktatják, no meg nem szeretik a tükröket, mert abban a valós kinézetük látszódik.


A bölcs sárkányok titkai volt a második kedvenc fejezetem a részben. Feltehetően azért, mert a sárkányok, ahogy a rókatündérek szintén olyan mitikus lények, akiket kifejezetten kedveltem. És, a nyugati sárkányokkal ellentétben a keletiek merőben „barátságosabbak”. Legalábbis nem az a céljuk, hogy felhalmozzák az értékeket. Ők az ég, a vizek urai, tőlük függ, hogy mennyi áradás van, igazándiból a legtöbb természeti katasztrófa, vagy áldás mind a sárkányoknak köszönhető.

„A kínai sárkányok nemcsak a vizek, de a kék ég urainak is számítottak. Meglepő módon azonban nagyon sok olyan ábrázolást láthatunk, amelyek szárnyak nélkül mutatták a sárkányokat. Ennek az a magyarázata, hogy a sárkányok a világ mágikus részének gyermekei. Ellentétben a madarakkal vagy más mitikus állatokkal, nekik nincs szükségük szárnyakra ahhoz, hogy repüljenek”
(229. oldal)

Mitikus mivoltuk miatt az ábrázolásúk szigorú szabályok közé lett szorítva. Öt karmú sárkányt akár ruhán, akár bárhol, csak a birodalom császára viselhette. Senki más, a legmagasabb rangú ember is maximum négy karmos sárkányokat hordhatott, akár olyan megkötéssel is, hogy a ruha, mely ilyen sárkányt ábrázol, több réteg ruha alatt lehetett csak. Amúgy imádom az ilyen sztorikat, egyszerűen annyira más ez a kultúra és annyira nyugati fejjel felfoghatatlan szabályok voltak ott régen, és amúgy a mai napig is. Nem rosszabbak ezek a felfogások, csak mások. Szerintem a keletieknek, nyugat ugyanolyan érthetetlen és szokatlan, mint nekünk ők.

 Vihar Hongkongban ez az a fejezet, ami kegyetlenül visszarángat a 21. századba. Viszont megértem az író lelkesedését, és bánatát, hogy csak 24 órája volt megnézni Hongkongot. A leírtak szerint el tudom képzelni mekkora élmény, lehet felfedezni, és hát belezsúfolni több napi programot egy napba, az olyan rossz lehet. De igen, ez a fejezet már nagyon 21. század, olyan modern. Gazdagok, szolgálók, templomok és mindenfélék. Azt hiszem Hongkongba is szívesen elmennék én, sőt! Biztosan és nekem fele annyi dolog sem férne egy napba.


Angkorvat
 Angkorvat: Kambodzsa istenhegye fura volt a váltás Hongkong után. Amikor a 21. századból visszazuhanunk a régi istenek korába. Elhagyatott romokhoz. Most rákerestem a helyre, mármint képeket nézegettem, és hú, szerintem három nap is kevés lenne bejárni, ha az ember mindent meg akarna nézni.
 Nagyon tetszett ez a fejezet, a maga személyes élményes résszel. Szerettem olvasni, és megborzongtam kicsit. Vannak olyan helyek a világban, amiket érdemes meglátogatni és átélni az elképzelhetetlent. Hagyni, hogy a régmúlt magával ragadjon minket. Angkorvat, ahogy olvastam, pont olyan hely, ahol az ember igenis hisz a hihetetlenben. Igazi spirituális élmény lehetett.


Sajnos, már csak egy poszt jön a könyvről A Himalája titkai címmel majd, és sajnos akkor vége lesz a könyvnek. Szeretem olvasni, mert megnyugtat, informál, és cseppet sem untat. Még azok a részek is, amik kevésbé érdekelnek, olyan kellemes módban vannak megírva, hogy nem számolgatom az oldalakat, hogy mikor lesz már vége. Nem, inkább hagyom, hogy olyan dolgokról meséljen, amikről nem gondoltam volna, hogy érdekelhetnek.


Folyt. Köv.: A Himalája titkai

2016. november 9., szerda

Marie Kondo: Tiszta öröm

Sokat javít egy könyv megítélésén, ha nem vársz tőle túl sokat. Meglepő mód az egyik legtöbbet felkeresett posztom, az írónő másik könyvéről készült. Feltehetően azért, mert mindenki szeretne rendet rakni és nem tudja, hogy az a könyv ebben segít-e vagy sem.
 Nos, biztosan vannak, akiknek sokat segít, és biztosan vannak olyanok, mint én, akik pár dolgot átvettek belőle, de amúgy nem igazán érzik át a KonMari módszer végtelen csodáját, és páratlan nagyszerűségét. Nincs olyan módszer, ami mindenkinek tetszene, az képtelenség lenne.
 Viszont, gondoltam próbát teszek az új könyvével is. Egyrészt azért, hogy megtudjam, hogy mit lehet írni még a témába, amit esetlegesen kihagyott volna az előzőből. Másrészt, hátha másfél év alatt fejlődtem annyit, hogy most már értsem, mit akar, hogy átérezzem. Nos, nem, nem érzem még mindig át teljesen, amit mond, de több jó dolgot találtam ebben a könyvben, és voltak dolgok, amik még mindig idegesítenek.






Előnyök és megfontolandó dolgok:

 Van a rendrakás és van a takarítás, ez két teljesen különálló fogalom. A rendrakás az, amit Marie is csinál, tehát kidobál, és rendezi a teret. Megtanítja arra az embereket, hogy hogyan rakjanak rendet. Dobják ki az olyan dolgokat, amiket 1. nem használnak, 2. nem szeretnek. És akkor maradnak azok, amiket használ, szeret és jó a „kisugárzása”, tehát ami ha a közeledben van, boldogabb vagy tőle, és nem frusztrál. Tehát Marie megtanít arra, hogy csak ezek legyenek, minden mást száműz, ez a rendrakás. A takarítás, a megmaradt dolgok tisztán tartása. Takarítani, csak a természet által bekövetkezett hatások (pl. por), miatt szoktunk.
 A hajtogatós módszeretek tetszettek! Kifejezetten, annak ellenére is, hogy kipróbáltam, és egyelőre nálam nem úgy állnak, mint ahogy ő elképzeli a dolgokat. Az is igaz, hogy én itthon elég nagy térrel rendelkezem, és ehhez nincs annyi cuccom, hogy zavaróan ne férnének el, sőt üres polcaim vannak. A legtöbb ruhám vállfán van, amit mondjuk, ő pont nem annyira támogat. Ezt a részt még átgondolom!
 A fürdőszobában mit, hol tarts az egész jó fejezet volt, bár én egy csomó részt átugorhattam volna, mert mivel nem sminkelem magam, és nem használok ilyen-olyan krémeket, ezeket elraknom sem kell. Viszont feltehetően tényleg ajánlott megfogadni, amit leírt.
 A könyvek részt, kifejtem majd a nem tetszősnél is. Az amit ír, mond, a legtöbb dologgal nem értek egyet, de tény, hogy érdemes, mondjuk 5 évente átnézni az összes könyvét az embernek, mert 5 év alatt borzalmasan sokat változhat az ízlése, és rájöhet, hogy mennyire sok olyan könyv van, amit MÁR nem akar. Nekem is, most éppen szanálok. Eladom ami nem kell. (itt linkelve miket)

Hátrány, avagy miért is nem tudom komolyan venni minden szavát:

 Marie   Kondo, egy végtelenül cuki nő, anya, de szerintem van egy icike picike túlzás benne. Nem mondom, hogy mentálisan nem érzem százszázalékosan egészségesnek, de túl sok fura dolga van. Értettem, a rációt abba, hogy mérlegelj, mielőtt megtartanál bármit is, de túlzásnak érzem azt, hogy üldögélsz a szőnyegen és a ruháidat és könyveidet, személyes apróságaidat fogdosod, és azon meditálsz kell-e vagy sem, mindezt tömegesen.
 Tehát nekem Marie kicsit sok, de igazándiból a lénynek sem árt vele, tehát nincs gond ezzel, csak olvasni nem volt mindig jó. Azaz ez így nem igaz, remekül szórakoztam, csak ez egy szakkönyv, és érzem, hogy Marie szerint nem kéne nevetnem rajta, hanem komolyan kéne vennem.
 Ő valahol, kicsit túl megszállottja a rendnek, a rendrakásnak, és azt éreztem, hogy ez a mérvű rendrakási mánia, már nem egészséges. Bár tény, őt ez boldoggá teszi, ez a hivatása, meg is él belőle, szerencsés.

Belbecs: 3/5
A színvonala ugyanaz, mint, az előzőé. Sokkal több információ nincs, borzalmasan sokat sztorizgat, ami amúgy nekem tetszett, bár adott egy képet a „kicsit bolond” japánokról. Amúgy olvasás után youtube-on rákerestem mindenféle ilyen átalakítós, rendrakós videóra. Mondjuk úgy, hogy voltak vicces dolgok. Akinek tetszett az előző kötet, annak szerintem fog ez is, akinek már az sem tetszett, mint nekem, az körülbelül nem fog színvonalcsökkenést észlelni. De nem megterhelő elolvasni, mert gyorsan lehet, és azért a pár jó dologért azt mondom érdemes is.

Külcsín: 5/5
Tetszenek az illusztrációk, meg szerintem nagyon letisztult lett a dizájnja a könyvnek, és ez olyan, kellemesen egyszerűvé tette. Félő, hogy pont ezért fog nagyon beleolvadni a környezetbe, és nem hívja fel magára eléggé a figyelmet. De nekem tetszett.

Fülszöveg:
 A ​​világhírű japán módszer forradalmasította a rendrakást az otthonokban: Marie Kondo útmutatóiból mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven.
A rendrakás szakértőjének könyve nélkülözhetetlen kalauz ahhoz, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük mindennapjainkat. Aki megfogadja tanácsait, nemcsak otthonában, de saját életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget.
Marie Kondo átfogó útmutatást nyújt az egész lakásban: a konyhai eszközök, hobbikellékek, fényképek, takarítóeszközök területén egyaránt. Elkalauzol a tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre, egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és valójában már nincs szükségünk rájuk.
A KonMari néven elhíresült egyszerű módszerrel mindenki számára elérhető lesz a rendezett otthon, az átlátható tárolás és a hétköznapi tiszta öröm.

Eredeti megjelenés éve: 2012
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 300
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633105887
Illusztrálta: Masako Inoue

2016. november 6., vasárnap

Ez történt Októberben

Valahogy nem mindig sikerül úgy zárni a hónapot, hogy az még a hónap elején poszt formájában is elkészüljön. Pedig aztán most itt volt a hosszú hétvége is, tehát igazán leülhettem volna, és megírhattam volna, de valahogy sem időm, sem kedvem nem volt írni. Nem tudom, lehet elfáradtam egy kicsit az őszi nagytakarításban. Bár mondjuk az most hétvégén is volt bőven.
 Imádom az őszt amúgy, amikor már vége az allergia szezonnak és nem tüsszögök mindenféle gisz-gazoktól, és mikor a fák lehullajtják a leveleiket. Igen, végtelen mennyiségű levél képes lehullani egyetlen egy diófáról is. És most, hogy a nagyja tényleg leesett és össze is takarítottuk, persze, hogy jött eső és jött szél, hogy leverje a maradékot, hogy nehogy már egy napig legalább úgy tűnjön, hogy csináltunk valamit :D Mindegy a nagyja el van takarítva.
 Nos, akkor lássuk csak, mit is csináltam októberben. Egyrészt a munkahelyemen megválasztottak munkavédelmi képviselőnek. Ami egyelőre annyit jelent, hogy 12 hónapon belül el kell végeznem egy 16 órás tanfolyamot. Egyelőre megvárjuk, hogy helyileg is legyen majd erre lehetőség, mert most, hogy minden 20 főnél többet foglalkoztató intézménynél kötelező, feltehetően Dunaújvárosban is indítanak, mert kell. Más nem jövőre, majd ha nem lesz itt, akkor Bp-re felmegyek erre a két napra. Úgyhogy én nézem, figyelem, hogy minden munkavédelmi szempontból megfelelő legyen a munkahelyemen!
 Októberben ezen kívül volt az Országos Könyvtári Napok is, és szinte az összes hétvégén dolgoztam. Volt, hogy szombat-vasárnap is. Ennek az lett a tanulsága, hogy ha a hónap három szombatján, egymás után dolgozol, akkor a hónap végére annyira elfáradsz, hogy már egy normális hétvégéért is ölni tudnál. Nagy mázlimra nekem a normális helyett egy négy napos jutott egyben, tehát volt feltöltődésre alkalmam. Ami tényleg jól jött, mert előtte héten, egy náthával szenvedtem, amikor délutánosként úgy telt a napom, hogy reggel felkeltem, reggeliztem, lefeküdtem, és mire indulnom kellett próbáltam összeszedni magamat. Csütörtökre csúcsosodott a dolog, így megszavaztattam a csoportvezetővel, hogy akkor én inkább délre mennék, mert addigra oké leszek… talán. Amúgy sikerült kilábalnom ebből a nyavalyából, remélem idénre ennyi volt a betegeskedés, bőven elég volt, köszönöm!
Avatart is váltottam mindenhol kb.

 Úgyhogy az október nagyon mozgalmas volt, és itthon meg alig voltam. Valahogy sosem akart véget érni. Ezt amúgy főleg a pénzügyi dolgaimnál tapasztaltam. Borzalmasan gyorsan tűnt el a fizetésem. Feltehetően azért, mert elkezdtem törleszteni a Montenegrói nyaralást, és hát ezt hó elején jutott eszembe, rögtön 14 ezerrel, nos az a 14 ezer a hó végén rohadtul hiányzott. November elején amikor beültünk Gabye-val és Sicc-cel a Gurmandba, így is úgy voltam, hogy „oké, adtak nekem pénzt, azt még magamnál tartanám, mert nincs még fizu” és igen így mentem beülősre. De aztán aznap már megjött a fizetés. De végtére is kijöttem így is a pénzemből, csak nem szeretek ennyire kiszámolva lenni. Na de majd Novemberben!! Amikor a könyves vasárnap miatt kb. 7.000 Ft-val több lett a bérem, viszont most jön a „karácsonyra vásárlás” egyelőre töröm a fejem, hogy kinek micsodát. Mint minden évben, megvan nekem a limit, hogy egy emberre mennyit költök, azt nem lépem túl. Elvégre amúgy is a karácsony nem az anyagiakról kéne szólni, hanem az együtt töltött időről.
 És akkor nézzük azt a bizonyos, könyves, filmes összefoglalót, így  a személyes után. Általában pont fordítva szoktam, de most így volt kedvem :D


2016. október 6., 20:15 → 2016. október 8., 22:28
160

2016. szeptember 23., 06:51 → 2016. október 11., 19:31
166

2016. október 1., 19:35 → 2016. október 11., 19:31
176

2016. október 13., 20:03 → 2016. október 14., 08:18
160

2016. november 3., 13:26 → 2016. november 3., 20:27
112

2016. október 11., 22:03 →
45

2016. október 15., 15:50 →
181

Olvasás szempontjából, két könyvet hagytam félbe. Az Ötödik évszakot és az Eredetik-et. Mind a kettőt tervezem folytatni, csak éppenséggel elő voltak jegyezve és így úgy gondoltam, hogy menjen tovább, van éppen elég MÁS olvasnivalóm is. Kerek 1.000 oldalt olvastam Októberben, ami tekintve, hogy szinte folyamatosan dolgoztam, és ott is alig volt időm olvasni, elég jó átlag azt hiszem, bár mintha amúgy ennél többet szoktam volna olvasni.
Hat darab posztot írtam a hónapban. Egy még a Montenegrói nyaralásról készült, egy a Szeptemberi összefoglaló és négy olyan, ami könyv értékelés. Ebből kettő olyan, ami egy könyvről készült, és még amúgy várható kettő poszt a könyvről. Meglepő, és nálam nem túlzottan megszokott, hogy egy könyvről egynél több poszt születik. Bevallom, hogy ritkán találkozom ilyen könyvvel, amiről tényleg rengeteg írni valóm van. Amit jó kézbe venni, de sosem akarsz vele sietni, mert nem akarsz átszáguldani rajta. A Varázslatos Napkelet pont ilyen könyv, egyszerűen annyira telibe talál az információk nagy részével, hogy szeretem ízlelgetni.

2016. október 4.
2.500 Ft
2016. október 6.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft

2016. október 11.
499 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 11.
0 Ft
2016. október 12.
0 Ft
2016. október 15.
0 Ft
2016. október 21.
0 Ft

2016. október 22.
0 Ft
2016. október 27.
1.990 Ft
2016. október 27.
0 Ft

A hónapban kb. 15 könyv került hozzám, van, amit vettem, van, ami recenzió, van amit „selejtezésből hoztam”, vagy ajándékba kaptam. Nem mindegyik marad nálam, és ennél jóval többet adtam el, vagy vittem vissza a „selejtezésbe”, mert rájöttem, hogy nem kell, vagy majd elolvasom a könyvtárból. Igen, mostanában megint próbálok arra menni, hogy talán nem kéne felhalmozni a könyveket, no meg idő kéne. Idő, hogy olvashassam, mert remek kis magánkönyvtáram van, de hol az idő, amiben majd olvasom őket?
Akkor a könyves téma után jöjjön egy kis filmes, mert, hogy Októberben, mivel olvasni nem nagyon volt erőm, hát filmeztem! Mert, a film és sorozatnézéshez nem kell annyi figyelem összpontosítás, mint az olvasáshoz. Jóval egyszerűbb elindítani egy részt egy sorozatból, mint elolvasni egy fejezetet egy könyvből, úgyhogy néztem, méghozzá egész sokat. Az Odaát (2005–) 2. évad 12. részétől egészen a 4. évad 9. részéig jutottam októberben. Most már kezdem érteni, mi tetszik az embereknek a sorozatban, bár azt hiszem az a nagy fanatizmus nálam nem jelentkezik, mint egyeseknél. Ennek ellenére folytatni fogom, míg elérhető számomra, mert tetszik, és érdekel mi lesz a vége ennek a Lilith-es szállnak meg, az angyalokat bírom amúgy, úgyhogy nézem szorgalmasan tovább. Dean-t még mindig jobban bírom, mint Sam-et, mert Sam egyszerűen karakterileg nekem nem szerethető, aztán lehet, hogy majd egyszer fordul ez, de addig is Dean párti maradok. Oh igen, és Ruby-t is bírom, bár az előző „testében” jobban szerettem, ez a fekete hajú ribi annyira nem jön be.
24 – A szabadulás (2008), nos megnéztem ezt a filmet, mert apukámnak le kellett tölteni, hogy tudjuk ki az a Jack Bauer, de nem lett kedvenc, a sorozattal egyelőre még csak kacérkodni sem kacérkodom. Nem, ez nem volt túl jó film! Trónok harca (2011–)-t is folytattuk apukámmal, és jelentem, az első évadot zártuk tegnap. Most nagy szünet, míg nem olvassa el a második könyvet, addig ugyanis nem nézzük tovább. Az első évadról annyit, hogy még élnek akiket szeretek, és még él egy csomó ember akit nem szeretek. Tyrion Lannister és Havas Jon a kedvencem, meg a furanevű csaj a sárkányokkal. Úgyhogy egyelőre még élnek a kedvenc, jópofa emberkéim.
Castle (2009–2016) igen, elkezdtem nézni, mert volt egy időszak amikor egyedül voltam itthon és hát, mégse Odaátot nézzek, mert az ijesztő, hát kell valami „vidám” sorozat is, de azért nyomozós. Úgyhogy egyelőre ledaráltam az első két évadot egyhuzamban. Egészen jó sorozat, bár valahogy kicsit többet vártam tőle, de folytatom ezt is, mert szimpik a karakterek.
Szemfényvesztők 2 (2016)-t néztem még a hónapban és ezzel zártam is a hónapot. Nekem az előző rész kicsit ütősebbnek tűnt, és jobbnak, de ez is jó volt, főleg a végjáték a végén, az megint egészen látványosra sikerült.

2016. október 27., csütörtök

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - II. rész: India sötét oldala

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!
 Mint, azt az előző posztban is írtam, ez a könyv nálam megköveteli azt, hogy kicsit többet írjak róla, kicsit több részre szabdaljam. Pedig maga a könyv csupán 336 oldalas. Átlag könyv hosszúság, ami nem igényelné azt, hogy ennyire részekre szabdalják. Csakhogy nem akármilyen 336 oldal.
Meglehetősen olvasmányos a könyv, és gyorsan is lehet haladni, ennek ellenére nem nagyon akaródzik sietnem vele. Valahogy jól esik elmerengeni azon, amit olvasok, utána olvasni más forrásokban is, és így kicsit lassabb a dolog, mintha csak úgy végigszáguldanék a köteten. Az előző részben megismerhettem India azon oldalát, amit érdemes minden utazónak, és akár turistának is megismerni, spirituális, hagyományok, vallások terén. A második rész viszont az, amit jó, ha tud az ember, történelem, hiedelem, mágia, gyilkosság terén, régen és ma. Ez már inkább India azon oldala, amit, ha az utazó szerencsés, akkor sosem fog élőben tapasztalni. Mármint a nagy részét. Voltak azért érdekes dolgot itt is! Tehát akkor lássuk miről is szól, az a bizonyos árnyoldal.
Siva szent szolgái, avagy azok a bizonyos „szent emberek”. Vannak ugyebár papok, meditáló tömegek és vannak azok a mesterek, és hát szentek is, akik kicsit másképpen gondolkodnak arról, milyen életet is kell élni. Ezek az emberek azok, akikkel maguk az indiaiak szívesen találkoznak, vannak akik fel is keresik őket, de valószínű, hogy a nyugati turista vagy zarándok elkerüli őket messzire. Meztelenek, koszosak, halottakon táncolnak, és koponyákból isznak. Mendemondák szerint emberhúst is esznek.

„Az aghórik szemében minden csak illúzió. Ha pedig a világ illúzió, akkor nincsen különbség  ás rossz, szép és csúnya, szeretet és gyűlölet között. Könyörtelenül és megalkuvás nélkül semmibe veszik az indiai társadalom előírásait és tabuit. Olyan mélyre merülnek a szennyben és a mocsokban, amennyire csak lehetséges, hogy ezen keresztül jussanak el a megtisztulásba és a fénybe.”
106. oldal

Züllőt népségek, legalábbis a nyugati kultúra szerint azt hiszem, ezeket a szent embereket hívnánk mi züllőtnek. Drogoznak, feltehetően az egész életük egy kábult tudatállapotban telik, a drogot, az alkoholt a „tanítványok” vagy „követők” szolgáltatják számukra. Néha kihalásznak pár hullát a Gangeszből és megeszik őket. Őszintén bevallom, hogy ez az arca Indiának annyira nagyon nem tetszett. Persze tisztában voltam azzal, hogy az indiaiak sem tökéletesek és nekik is vannak fura szokásaik, de ez az ember evés, drogozás, és féktelen szex dolog már kiütötte nálam kicsit a biztosítékot. Az alap dolgokat a könyvből megtudhattam, és őszintén ez az a rész, ahol eszembe sem jutott, hogy rákeressek bővebb infókra. Köszönöm, ebből ennyi bőven elég volt!
 Az Aghórik után következett a Boszorkányok Indiában fejezet, ami már kicsit jobban tetszett. Feltehetően azért, mert alapjában véve is bírom a boszorkányos dolgokat, és feltételeztem, hogy hasznos és érdekes dolgokat fogok megtudni. Indiában, hasonlóan a legtöbb országhoz, itt is valahogy kialakult az, hogyha probléma van, hogyha nincs termés, ha szárazság van, vagy betegség, az a boszorkányok miatt van. És általában a boszorkány nem más mint az özvegy, vagy éppenséggel egyedülálló nő. És mint az, biztosan a bajok forrása. Érdekes, hogy ez a hiedelem aztán behálózta az egész világot. Rengeteg helyen, keleten és nyugaton egyaránt nagyon is mélyen hittek abban, hogy a nők, egyedülálló nők, valami természetfeletti praktikát űznek, és hogy ez rossz és gonosz és persze minden baj forrása. Indiának is megvolt, és van ma is a maga boszorkányüldözése. A mai napig gyilkolnak lányokat, nőket „boszorkányság” vádjával, annak ellenére, hogy már törvény tiltja.

„Az indiai állam szerencsére nem tűrte sokáig a boszorkányüldözések fellángolását. 1999-ben lépet életbe a boszorkányüldözést megtiltó törvény. Ez alapján akár hat hónap fegyházra és kétezer rúpia büntetés is várhat arra, aki egy férfit vagy egy nőt boszorkánysággal vádol meg. A törvényhozók mosták a kezüket, ám a helyzet nem javult. Az uszítóknak csupán egy töredéke került bíróság elé, és a bírák többnyire felmentették a vádlottakat.”
116. oldal


 Nos, igen, a törvény akkor lenne hatásos, ha be is tartanák. Ennek ellenére a mai napig folyik a boszorkányüldözés, főleg az elmaradottabb régiókba, ahova még a tudomány, a technika nem jutott el. A mai napig évente 150-250 esetről tudnak, hogy nőket gyilkoltak meg boszorkányság vádjával. És az érdekvédő egyesületek, vagy a nők egyenjogúságáért harcoló szervezetek szerint ez csak egy szám, feltehetően a valóság ennél jóval több. Rengeteg elmaradt településen történt esetről nem tudnak.
 Indiában, mint minden országban vagy legalábbis majdnem minden országban, jelen vannak titkos társaságok. Amik, mivel tudunk róluk, olyan nagyon már nem lehetnek titkosak. Amúgy be kell vallanom, hogy amikor egy titkos társaság titkairól olvasok, akkor szerintem a titkos jelző már megbukott. Ha valamiről olvashatsz, ami elméletben titok…ugye értitek?
 Nos tehát Indiai titkos társaságok vannak és lesznek is feltehetően, míg a világ a világ. Egyrészt a Szabadkőművesek is páholyt nyitottak Indiában, és hát ott van A Kilenc ismeretlen társasága, ami remélem, indiai nyelven jobban hangzik, mert ez annyira furán hülyén hangzik magyarul. Nos, ők a természettudomány, a történelem, a technika és mindenféle tudások őrzői. 9 könyv, 9 téma. Az ősi Atlantisz is említésre kerül ezekben a szövegekben, rögtön azután, hogy a telefon, vagy az internet őse is feltűnik. A leírtak alapján (nem megerősített forrásokból), elég sok olyan dolog van ezekben a titkos dolgokban, amik ma már léteznek. Ez feltételezi azt, hogy valóban régen is léteztek, csak történt valami, ami miatt visszakerültünk az őskori tudásszintre.

„Egyes – vitatott hitelességű – hindu iratok szerint India földjén az utolsó jégkorszak idején, majd a felolvadás időszakában kialakult egy hatalmas, fejlett civilizáció. A Ráma Birodalom Atlantisz kortársa és ellenfele lehetett. Vetélkedésük kiterjedt szinte a teljes földgolyóra. Városaikban felhőkarcolók magasodtak az égre, ahol hatalmas harci és teherszállító járművek repültek. Atlantisz és a Ráma Birodalom között állítólag atomháború robbant ki. A kegyetlen küzdelem elpusztította az ősi civilizációt, és évezredekre a barbárság korszakába taszította vissza a Földet.”
121. oldal

 Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy a titkos, titkos társaságokról hallott titkok számomra furán furcsák, ez volt a kedvenc részem. Olyan volt, mintha vázoltak volna pár sci-fi-t. Amúgy is kifejezetten szeretem az Atlantisz sztorikat, ha még egy indiai Ráma Birodalom is van benne, az nem ront az egészen. Tehát ez volt az a rész, ami nagyon-nagyon tetszett, a maga nonszenszsége ellenére is. A Kilenc Ismeretlen társasága viszont nem az egyetlen társaság Indiában. Rengeteg vallási szekta létezik, indiának is megvan a maga maffia hálózta, és az alvilága is. Igen, van, amiben kelet és nyugat nagyon hasonló.
Káli anya szent gyilkosai azt hiszem, hogy róluk nem kell túl sokat mondanom, mert már mindenki hallott az utazókat megfojtó gyilkosokról. Lehet, hogy kegyetlenül hangzott, de ez volt a második kedvenc fejezetem. Mert míg a titkos társaságok, amolyan sci-fi szagúak voltak, Káli anya szent harcosai inkább egy kis horror. Remekül le van vezetve a könyvben, hogy mi mozgatja őket, és hogy hogyan cselekedtek. Nekem borzalmasan tetszett a leírás. Még ha magával a gyilkolási dologgal nem is értek egyet. És igen örülök, hogy a 21. századra feltehetően sikerült őket felszámolni. Feltehetően, mert nincs nagy hírverés arról, hogy a mai napig tűnnének el emberek, mármint olyan körülmények között, mint ahogyan régen. Tény, hogy feltehetően a technika, a GPS és a „mindent kiposztolok, azt is ha a bokornál állok” korában, már nehéz eltűnni nyomtalanul.
A Tádzs Mahál sötét titkai, szerintem mindenki ismeri a Tádzs Mahál történetét. Mármint azt, a szerelmes elképzelést, amihez a mai napig az Indiai kormány is nagyon-nagyon ragaszkodik. Ismerjük be, hogy egy csomó turista megy megnézni a „síremléket”, mert milyen megható, milyen nagy szerelem volt. Rengeteg történetet olvastam, vagy filmben utaltak az épületre, és én is azt hittem, hogy hát ezt ezért építették. És akkor itt ez a könyv, ami felveti, hogy mennyire sok dolog támasztja alá azt, hogy NEM romantikus háttere van az épületnek, hanem valami sokkal egyszerűbb és átlagosabb. De megértem az indiai kormányt is, ugyanis feltehetően nem mozgatna meg annyi turistát az, ha azt mondják, hogy egy hindu templom, vagy egy hindu uralkodó palotája volt, csak jöttek a muszlimok, elfoglalták, kicsit felcsicsázták, átalakították és már a képükre is lett formálva. Igen, feltehetően nem lenne akkora nagy látványosság, ha „csak egy palota” és nem az ami. A könyvben rengeteg megfontolandó dolgot leír magáról az épületről, az elméletekről, arról hogy az indiai kormány, hogy próbálja eltussolni a dolgokat. Elméletileg találtak hindu isten szobrokat az épületen Belül, csak aztán jobb a békesség alapon visszafalazták a szobát, amiben voltak. Érdekelne, hogy ez mennyire igaz, mennyire mendemonda. De egyelőre még nem sikerült alaposabban utána néznem. De hihető volt.

„Ahhoz kétség sem férhet, hogy a hófehér mauzóleumot és a hozzá tartozó épületeket a korszak legkiválóbb szakemberei alkották meg. Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim uralkodó építészei elkövették azt a hibát, hogy az épületegyüttes legszentebb része, a mecset nem pontosan az iszlám legszentebb helye, Mekka irányába forduljon. Márpedig ez a helyzet. A Tádzs mecsete majdnem tizenöt fokkal eltér Mekka irányától. Pontosan úgy van tájolva, ahogy a legtöbb indiai hindu templom.”
148. oldal

Ráksasza: az istenek kihívója  a fejezet, amit nem szerettem. Sajnálom! Túl sok volt az idegen név, túl sok a ki kit akar megölni, kit kinek áldoz, ki kiben hisz és milyen a fegyvere, kit árul el és kik a szülei. Igen, ez volt a bonyolult fejezet, és feltehetően, amikor ezt olvastam, már kicsit beteg voltam, mert annyi maradt meg bennem, hogy mindenki ármánykodott a másik ellen, és végül, aki mindenkit legyőzött, azt legyőzték. És ennyi. Pedig biztos érdekes, ajánlja a Rámájana –t, mint háttér információ. Szerintem majd elolvasom, amikor nem leszek beteg, mert ez a sok idegen hangzású név kicsit, nagyon sok volt. Ebből adódóan kicsit untam ezt a fejezetet.
Szemben az ellenséggel. Ez viszont haláli volt! komolyan valahol átérzem, a komolyságát is a dolognak, de nézőként lehet, hogy nagyon nem tudtam volna komoly fejjel végignézni, amit leír. A fejezetben az indiai és a pakisztáni határra utaznak el, és bemutatják, hogy miként lehet átjutni, ami amúgy még nem is annyira izgi. Viszont este, amikor becsukják a határt jelképező kaput, és a zászlókat leengedik, az valahol olyan élettel teli és vidám. Annak ellenére, hogy a két ország viszonya nem éppen a legbarátiabb, a határőrök tartom, hogy ilyenkor nagyon jól szórakoznak. Kitaláltak egy aranyos koreográfiát, amit követnek és így már kész szurkoló tábor van ott minden este. Igen, biztos, hogyha elmennék Indiába, akkor erre, hogy ezt megnézzem, időt szentelnék. Csakis békés időszakban!




Folyt. Köv.: III. Rész: Kínai misztika