2018. június 7., csütörtök

Olvassunk meséket! - 2018/2

Még év elején volt egy mese olvasós posztom, aztán elmaradt a dolog. Egyrészt azért, mert nem olvastam ezidő alatt elég mesét ahhoz, hogy poszt készülhessen belőle, másrészt meg, amikor már végre olvastam, akkor éppen a posztjaimat a Japán úttal kapcsolatos élménybeszámolók töltötték ki. Mert, valahogy azt fontosabbnak tartottam, hogy meg legyen írásban is örökítve, mint a mesék. Viszont most aztán az eddig olvasottakból készül a poszt. Megsúgom, hogy hirtelen felindulásból sikerült...sok-sok mesét olvasnom. Nagyon sokat, magamhoz képest is.
 Ennek egyik oka, hogy előolvasok, hogy majd ha az unokaöcsém/húgom beleér a korba(1 év és két hónappal, még várunk azért kicsit), akkor tudjak ajánlani én is. Ha már egyszer van egy könyvtáros nagynénijük, akkor ez legyen is használva ;)
Tehát akkor ezeket olvastam,...február óta:

Katy Hudson: Túúúl lármás téli álom
Vannak olyan mesék, ahol az értéket inkább az illusztrációk adják. Itt magával a történettel sincs baj, de valahogy egy kicsit jobbat vártam tőle. Ennek ellenére egy olvasást mindenképpen megér.
 Viszont a rajzok nekem nagyon tetszettek, nagyon színes, nagyon gyerekeknek való, és úgy igazán jó vizuális élmény. Én viszont nagyon sokallom érte a 3.000 forintot. Mert nem az a mesekönyv, amit újra-újra olvas az ember, pont a sztori végtelen egyszerűsége miatt...
Tündér, Budapest, 2017 / 30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155611896 · Fordította: Tót H. Ágas · Illusztrálta: Katy Hudson

Dániel András: Utazz Bálnabusszal!
 Én a Kuflikat nagyon szeretem. Dániel András legtöbb könyvét nagyon szeretem. De ez szerintem nem az igazi. A méret miatt, gondolható, hogy a böngészők mintájára készül...és lehet benne valami, de én úgy érzem, a rajzok ahhoz nagyon elnagyoltak. A szöveg kevés, és frappáns akar lenni, de nekem amikor olvastam, pont nem ilyen hangulatom volt. A kolléganőmnek nagyon tetszett. Én nem vitatom el azt, hogy kreatív, hogy a gyerekek szeretik, de nekem személy szerint nem jött be. Meglepne, ha minden könyv bejönne. Kicsit többet várok Dániel Andrástól.

 Két Egér Könyvek, 2017 / 12 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158003773 · Illusztrálta: Máray Mariann



Már régen terveztem elolvasni, így amikor a könyvtár megvette akkor rögtön lecsaptam rá. Szerintem teljesen korrekt a mese. Kerek egész, és a hátulján lévő személyes megjegyzéssel együtt teljesen oké. Pásztohy Panka képeit eleve szeretem, úgyhogy az illusztrációk nálam teljesen betaláltak. Egy kis városnézés mese formán, egy kis személyes történet. Kezdő olvasóknak amúgy szerintem teljesen jó, szülő mellett. Nagy betűk, szép illusztrációk, rövid írások.
Pagony, Budapest, 2017
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103370



Nekem már az előző rész is nagyon tetszett. Ez a féle ismeretterjesztés szerintem remek. Annak ellenére, hogy itt is néha éreztem, hogy nehéz átültetni gyerek szókincsre a dolgokat. És még nem teljesen látom át azt, hogy hány éves kortól lenne ez ajánlott.
 Mert a nagyon kicsiknek, még nagyon sok olyan kérdést vetnek fel a válaszok, amikre szülő legyen a talpán aki tud válaszolni. A nagyobbacska gyerekeknek a nyelvezet még mindig néhol akadozó, viszont lehet, hogy ők meg a forma miatt, már "gyerekeknek" valónak tartják. Holott szerintem ez simán olvasható 31 éves fejjel is, tud rengeteg újat mondani, és igen, nekem is volt néha szemöldökráncolásom, hogy "most mivan?" Ennek ellenére ajánlom, a csillagászatot szerető gyerekek szüleinek megvételre. Mert a képek nagyon jók, a szövegek...hát kell egy kicsit szerintem utánaolvasni, de hát mondja is ELSŐ könyv az univerzumról és a fénysebességről...tehát ad egy csomó kérdést, ad választ, ami feltesz egy csomó kérdést és így tovább :D
 Kolibri, Budapest, 2018
36 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634371656 · Illusztrálta: Farkas Róbert

Ez egy akkora nagy baromság! De tényleg, szerintem írtó cuki dolog. De igen, 2.500 forintot nem ér... könyvtárban gyorsan olvasva teljesen oké. Azaz igazság, hogy én mindig úgy vagyok a dolgokkal, hogy bizonyos árért elvárok bizonyos ráfordított időt. Annak ellenére, hogy a könyv megkacagtatott, és tetszett is, nos nem érzem azt, hogy olyan marha sok munkája lenne benne a szerzőnek. A szöveg úgy kb. egy oldalnyi, ha összerakjuk, és ennyi. Az illusztrációk a könyvhöz teljesen illenek, de nem kiemelkedően szépek. Sokallom az árat :(
Ventus Libro, Budapest, 2018
32 oldal · ISBN: 9786155755262



Őszinte leszek, nem tudom, hogy ezt kinek és miért írták. A történet szerintem kicsit bugyuta. Kicsit elborult ötleteik vannak arra, hogy jut vissza a mókus a többiekhez, és az egésznél azt éreztem, hogy ez nagyon-nagyon kusza. Olyan érzésem volt, mintha ...hát nem tudom megmagyarázni. A rajzok meg borzalmasan rondák. 
És oké, hogy csak 1800 forintot testál, de ezért nem kapunk jóformán semmit sem. Pedig lehetett volna ennek egy kerek és értelmes mesét írni, de úgy döntött a szerző, hogy az uncsi lenne, ezért még rak bele pár fura ötletet, ami szerintem 1. nem volt hihető(tudom, hogy mese....és annak nem kell hihetőnek lennie) 2. totál nem illett az előző oldalhoz sem, nem hogy a történethez magához...

Pagony, Budapest, 2018
26 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634371571 · Fordította: Papp Gábor Zsigmond · Illusztrálta: Axel Scheffler


Bevallom, hogy a többi kötetét a sorozatnak nem olvastam. Volt bennem egy félsz, hogy akkor nem is fogom érteni. De ez nem így volt. A történet teljesen érthető önmagában is. Pittypang roppant aranyos kiskutya és a gazdája is meglehetősen kedves, még ha egy egész napra el is felejtkezik kis kedvencéről, aki meg is sértődik, hogy nem kap ajándékot.
 Ugyan nem Pittypang féle kutyánk van, de ismerős ez a duzzogó magatartás tőle, úgyhogy teljesen átéreztem a problémát, hogy igenis engesztelni kell. Mert a kutyák nagyon kis "mocskok", nagyon tudnak haragudni és megsértődni, ha csak rövid időre is. Az illusztrációk, mint mindig Pásztohy Panka esetében aranyosak, és szeretni valóak. Remélem, hogy a többi kötet is eljut majd hozzám, mert aranyosnak találom őket.
Pagony, Budapest, 2018
24 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103530 · Illusztrálta: Pásztohy Panka


Itt is az van, hogy az első részt nem olvastam. Itt viszont kicsit hiányoltam azt, hogy nem tudom hogy került  a macskamedve Miá-hoz, és hogy kicsoda is ő. Mert, hogy ez az első részben feltehetően kiderült. Úgyhogy itt éreztem a hiányos olvasmányaimat.
 Ennek ellenére a sztori teljesen kerek és érthető is az előzmény nélkül, még ha a fent említett kérdések fel is merülnek. A rajzok szerintem nagyon aranyosak, a történet meg kreatív. Én nagyon bírtam a repülő szőnyeget, neki kifejezetten jó szövege volt :D
 Manó Könyvek, 2018
72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634034490 · Illusztrálta: Joëlle Tourlonias


Rejtett olvasás népszerűsítés kérem szépen!! Már csak ezért is tetszett volna, de emellett a történet nagyon aranyos, a karakterek nagyon szerethetőek. Imádtam szegény egyszínű kaméleont, és azt a kitartást, amivel hajlandó volt belemenni, minden elmebeteg ötletbe, csak hogy kaméleonosan színt tudjon váltani. A rajzok nagyon aranyosak, a könyv nagyon igényes. Azaz igazság, csak jót tudok róla mondani. Nagyon jókor kapott el, és nagyon átjött a történet, és hát...olvasás népszerűsítés ;D
Kolibri, Budapest, 2018
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634370994 · Illusztrálta: Rippl Renáta


A történet nagyon aranyos, és szerethető, kacagtató és tanulságos. Tehát a történettel minden rendben. De, miért ilyen rondák az illusztrációk azt nem értem. Persze tudom, mert Kárpáti Tibornak ez a stílusa, és elhiszem, hogy valakinek ez tetszik, de nálam üti az alja rajzolási stílust. Sajnálom.
Janikovszky Éva könyvei szerint ennél szebb rajzolást érdemelnek...ez annyira ront az egész élvezhetőségén ;(

Móra, Budapest, 2016
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153061 · Illusztrálta: Kárpáti Tibor



Ez valami írtó cuki könyv. Azt hiszem, hogy ilyesminek képzeltem mindig el, a tökéletes ismeretterjesztő könyvet, aprónépeknek. Ugyanis, nem mond túl sokat, de elmondja hogy csinálják az emberek, röviden. Majd fog 3-5 állatott és annak az életét is bemutatja abban a témakörben. És itt éreztem azt, hogy nem akar sok lenni, de kevés sem. Kiválaszt olyan állatokat, amiket azért már ismernek a gyerekek, vagy valami miatt különlegesek, és akkor elmond róla valami oda vágó információt. És hát a rajzok nagyon tetszettek :) 
Azt hiszem ez és a párja megnyerte nálam a 2018 legjobb gyermek ismeretterjesztő könyv díját, és gondolkodom azon, hogy 2018-as olvasmányaim legszebb illusztrációit is neki adom :)

Sziget, Budapest, 2018
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155723148


Csak ismételni tudom magam :) 
Ezt olvastam amúgy először, és utána a másikat. És most látom, hogy van kormeghatározás is, és a 4 éves kort teljesen reálisnak tartom hozzá. 
Az illusztrációkat imádom, a fordítás szerintem jó lett, a könyv kiadása meg egyszerűen szép. Jó vastag lapokkal, úgyhogy egészen strapabíró könyvnek tűnik :)
Sziget, Budapest, 2018
30 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155723131 · Fordította: Dobay Orsolya

2018. május 30., szerda

Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása

Őszinte leszek, mint mindig. Jelen könyvet azért akartam elolvasni, mert nagyon tetszett a borítója és nagyon tetszett a címe. A fülszöveget nem is olvastam el, úgy raktam fel kívánságlistára. Aztán AniTiger megvette a könyvet, aztán sikerült könyves dobozban megkapnia is, így a kölcsönzés jóval hamarabb sikerült, mint amúgy. És kivételesen gyorsan neki is álltam, aminek fő oka az volt, hogy igazán rövid könyv, és kellett a mesék után kicsit hosszabb, de azért nem regény hosszúságú olvasmány.
 AniTigernek tudom, hogy tetszett, mert mondta, még mielőtt elkezdtem olvasni. Így azt szerettem volna, ha nekem is akkora élmény lesz, mint neki.
 Nos, nem mondom, hogy rossz a könyv, mert nem az. Én személy szerint szerettem olvasni, viszont nem lett az a történet, amihez az ember szalad vissza, hogy folytathassa az olvasást. És nem is az a történet, amit ennél hosszabban szerettem volna elolvasni. Szerintem a 160 oldalas terjedelem, erre a történetre tökéletes. Kapunk egy nekem néha nagyon részletes világképet, mégis azt éreztem, hogy annak ellenére, hogy dobálózik a leírásokkal, és a nevekkel (úgy éreztem az író imád helység és egyéb neveket kitalálni és azt szétszórni a könyvben), mégsem vagyok képes egészében látni a világot. Feltehetően, mert elég változatos volt. Pontosan nem tudnám megmondani, meddig bolyongott Vellitt, mert volt ahol elvesztette az időérzékét és ott az olvasó sem tudja, hogy pár nap, pár hét, pár hónap a bolyongás. Feltételezem, hogy pár hónap.
 AniTiger ha jól emlékszem számítógépes játék hasonlatot használt, és azon elindulva közelebb is kerülünk a dologhoz. Mert az egész egy álmok földjén élő nő útja az éber világig, egyetlen egy fő küldetéssel, hogy visszavigyen egy elszökött tanulót. Amúgy szerintem tök jó számítógépes játék lehetne, ugyanis elég akció dús az egész, a vége konkrétan egy végeláthatatlan bolyongás és harcos hullaevő szörnyes-istenes harc. Tehát igen, ha ezt a vonalat nézzük, merőben jobb képet kapunk a könyvről, csak az a sok hülye név ne lenne benne. (bocs).
 A vége nekem valahol roppant kiszámítható volt, ami miatt elmaradt a katarzis és a "jééé, hát ez a vége" érzés. Ami pedig jó lett volna, ugyanis meglehetősen sokat dobott volna, egy megfelelő és meglepő, nem ennyire... kiszámítható befejezés.
 Vellittet bírtam amúgy, a többi szereplőt meg nem nagyon ismertük meg. A macska szintén szimpatikus, bár azért én kicsit többet néztem ki belőle, mint egy macska...ott csalódtam kicsit, azt hittem van valami különleges képessége, azon kívül, hogy tud vadászni :D

Összességében: Örülök, hogy olvashattam, mert egynek jó. Akarok-e saját példányt? Nem. Semmi esetre sem érzem azt, hogy annyit adott volna nekem, hogy valaha újra akarnám olvasni. Innentől meg csak a borító és a cím miatt nem kell saját példány.  Ajánlom-e? Ha valami lassan pörgős(lassan indult be...) könyvet szeretne olvasni, fantasy téren és az álmok világa nem áll messze tőle, és még a sok-sok nevet is imádja, akkor ez az ő könyve. Ne várj tőle nagyon sokat, mert akkor szerintem csalódsz. Ha szereted a harcolós, küldetéses számítógépes kalandjátékokat játszani, akkor szerintem ez teljesen jó lesz, mert akkor úgy előtted van, ahogy te mint a főhős(nő) haladsz előre, hogy elérd a szinteket, megtaláld az átjárót, és megtaláld a szökött diákot. Kockák szerintem jobban szeretnék ezt a könyvet, mint a keményvonalas fantasy rajongók :D

Belbecs: 3/5
Lehetett volna ebből többet kihozni, sokkal többet kihozni. Lehetett volna, és ennek nem a terjedelem az oka, a 160 oldal elég erre a történetre, elég lenne akkor is, ha kicsit még rak bele kreativitást.

Külcsín: 5/5
Természetesen 5 pont! Imádom a borítóját, simán eltudom képzelni plakátban a falamon...kerítenék neki helyet, ha lenne ilyen plakát. A cím is szerintem remek, felhívja a figyelmet a könyvre, és igazándiból nem is hazudik, hisz ez nem más, mint Vellitt Boe álom utazása.

Fülszöveg:
A 2017-es évben Nebula-, Hugo-, Locus-, John W. Campbell és Shirley Jackson-díjra jelölt, World Fantasy Díjat nyert történet

Kij Johnson elbűvölő és félelmetes könyve egyszerre eleveníti meg és helyezi más megvilágításba H. P. Lovecraft klasszikus dark fantasy történeteit, ezúttal egy női főhős szemszögéből.
Vellitt Boe a híres-nevezetes Ulthar Lánykollégium tanára. Amikor legtehetségesebb diákja megszökik egy álmodóval, aki az éber világból érkezett, nem tehet mást: veszélyes utazásra indul, hogy megtalálja, hiszen az egész egyetem sorsa múlhat ezen. Fiatalkori vándorlásait megidézve átvág egy őrült, álomszerű logika által uralt világon, amelyet szeszélyes és kegyetlen istenek uralnak, és fantasztikus, lidércnyomásos teremtmények népesítenek be.
Azonban küldetése nem csupán az álmok riasztó vidékére viszi el őt, hanem saját rejtélyes múltjának mélységeibe is, ahol az árnyak között titkok lapulnak – olyan titkok, amelyeknek nem lenne szabad valósággá válnia.

Eredeti mű: Kij Johnson: The Dream-Quest of Vellitt Boe

2018. május 29., kedd

Joanna Nylund: Sisu (Pozitív életszemlélet finn módra)

A Sisu-t már kevesebb lelkesedéssel vártam, mint a Lagom-ot. Amit még annak idején nagy lelkesedéssel vártam, a Hygge után. Valahogy a sorrend is ez,  a Hygge messze viszi a prímet, persze Meik Wiking tollából, aztán az Otthon melege, ami még mindig Hygge, és utána a Lagom és a Sisu....
 Nem nagyon értem, hogy hirtelen, miért érezte minden nemzet azt, hogy életmód könyvet kell kiadnia. Vagy miért érezte a Kossuth kiadó, hogy hirtelen az összes létező "Nemzet életmód" könyvet ki kell kis hazánkban is adni. Nem tagadom, hogy pofás könyvek, és jó rájuk nézni, de itt ki is merült a dolog.
 Nem tagadom, hogy minden egyes nemzetnek megvan a maga életstílusa, amiből lehet tanulni. Ilyen szempontból hasznosak ezek a könyvek. De mivel sem Dániában(Hygge), sem Svédországban(Lagom), sem Finnországban(Sisu) nem élünk, vagy éppen Japánban(Ikigai), így ezekből mindből csak átvenni tudunk bizonyos szintig. És mivel, minden nemzet a maga országához igazítja a szokásait, így vannak olyan lépések például, amiket ha akarunk sem tudunk kis hazánkban megteremteni.
Ennek ellenére persze nem hátrány az ilyen könyv, csak úgy érzem, hogy nagyon-nagyon gyorsan egymás után lettek kiadva a hasonló könyvek. És mondhatjuk, hogy azért, mert így mindenki megtalálja a magának valót,  de én inkább azt éreztem, hogy úgy gondolták, hogy fellángolt az ilyen életérzéses könyves dolog, akkor gyorsan mindenkiét kiadják, mert most van rá kereslet. Én magam örülök, hogy a legtöbbet könyvtárból olvastam.
 A könyv eleve a kis méretével már jelzi, hogy szövegileg ez nem lesz túl sok, a Lagomnál is ezt éreztem. Míg a Hygge megkapta a szép nagy formátumot a Lagom és Sisu, már kis alapú könyv, ugyan igényes, kemény táblás, de érezhetően kevesebbet adtak a dizájnra. És míg a Lagomban csak-csak találtam pár jó dolgot, a Sisu már egyáltalán semmit sem váltott ki belőlem. Csak azt, hogy "istenem, mikor lesz vége". Mivel nem sok az oldalak száma, és a mérete is kicsi, és emellett, minden második oldalon vagy kép vagy rajz van (A képek szépek, a rajzok rondák), nos így is sokáig tartott olvasnom. Ismételgetések vannak benne, és mivel nem passzol az én életfelfogásomhoz ez a "van benned kurázsi" dolog - a Sisu kb. ebben ki is merül - így nem tudtam élvezni az olvasást. Pedig akartam. Akartam, hogy bennük is legyen valami, hogy olvasás után azt mondjam, hogy irány Finnország. De most még kevésbé érdekel Finnország, mint eddig. (nem úticélom az ország, a top 50-ben sincs benne). Pedig reménykedtem. A Lagom volt még ekkora csalódás, de ott ráfogtam, hogy nagyon Hygge párti vagyok....lehet, hogy tényleg Hygge párti vagyok.
 Ajánlom-e? Ha meg akarsz ismerkedni a finn emberek életszemléletével, nagyon-nagyon nagy vonalakban, akkor egy átlapozást mindenképpen megér. De ne várj sokat tőle. Nem tudom, hogy amúgy maga a Sisu merül ki ennyiben, vagy csak rossz ember írt róla. Ahogy azt sem tudhatjuk, hogy Lagom és Hygge vajon valóban annyi-e amennyit olvasunk róla, vagy csak jó/rossz ember írta meg.

Belbecs: 2/5
És még sok pontot adtam rá, ebből egy pont az, hogy végigolvastam annak ellenére, hogy rövid, mégis úgy érzem nagyon hosszú és nyögvenyelős volt. Van benne persze jó dolog, de az kb. erre a pontra elég. Maradok a Hyggénél.

Külcsín:3/5
A rajzok borzalmasan buták és rondák. Nem jöttek be, és emiatt nem is varázsoltak el, arra jók, hogy kitöltsék a helyet, minimalista mód. A kis méret kivételesen előny, mert tény, erre ennél több papírt felesleges pazarolni.

Érdekelne, hogy akik szintén elolvasták a Lagom, Hygge és Sisu könyveket (+Ikigai, ha gondolja), azok, hogy vélekednek. Valóban kell nekünk ennyi különböző nép "életmód" könyve. És ha igen, mi az amit átvettetek tőlük? És kitől?

Őszinte leszek, én a Hygge előtt is sok gyertyát égettem, de azóta (no nem nyáron), de talán több fogyott, csak a hangulat kedvéért. Nézni belülről az esőt(jó lenne), is kellemes elfoglaltság, és az ágyba burkolózás is, amit ezelőtt és után is megtettem. A Lagomból semmit, a Sisuból semmit sem vettem fel magamra, még talán gondolat szinten sem.
 Az ikigai más, az egy hosszabb folyamat, és bár tudom, hogy nem tudok mindent átvenni, amit át akarnék, de azon vagyok, hogy ráleljek az ikigaimra, az életcélomra, amit szeretek is csinálni, haszna is van és jó esetben fizetnek is érte :D És igen, úgy felkelni, hogy tudom, ez egy értelmes és jó nap lesz, és jobbá tehetem a világot, még ha csak a közvetlen kis világomat akkor is.



2018. május 27., vasárnap

Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi

Ez a könyv ajándék volt a könyvtárnak, de mivel elég rossz állapotban volt, így beleltározásra nem került. De ha már egyszer a kezembe került, úgy döntöttem, hogy egy kis sci-fi nem árt nekem. A műfajt szeretem, csak valahogy mostanában elég kevés ilyen könyv került a kezembe. Az egyperces műfaj viszont még ismeretlen volt számomra. Persze, hallottam már Örkény egyperceseiről, csak még nem olvastam egyet sem.
 A 101 sci-fi viszont pont jókor került sorra. Kellően elfoglalt voltam, hogy hosszú dolgokat ne nagyon tudjak olvasni, ellenben ezek az egy percesek pont belefértek az olvasási rendembe, és így legalább úgy tűnt, mintha nagyon jól haladnék az olvasással.
 Maga a könyv kivitelezése szerintem remek, zsebben bőven elfér, így könnyen magammal vihettem. És buszon is könnyen előkapható. Feltehetően a kora miatt (30 éves darab), és mert ebben a 30 évben nem feltétlen vigyáztak rá túlzottan, nos megviselt lett, no meg a puha kivitel itt a tartósság ellen van, feltehetően egy kemény táblás verzió jobban bírta volna az idő telését.
És hát tartalomra. 101 történet, több témakörben, de a sci-fi műfaján belül. Hullámzónak mondanám a történeteket. Volt olyan, amiből egy regényt is simán elolvastam volna, amit szerettem volna tovább olvasni. És volt olyan, aminél ez az egy mini oldalnyi is sok volt. A 101. kifejezetten rossz volt, annak ellenére, hogy az adott egy keretet a dolognak. Ennek ellenére, ha nincs sok ideje az embernek, és mégis sci-fi-t szeretne olvasni, akkor ajánlom, mert tényleg változó. És persze benne van a pakliban az is, hogy ami nekem nagyon nem jött be, az másnak nagyon tetszik. A fülszöveg kifejezetten ajánlja azoknak, akik most ismerkednek a műfajjal... hát ebben viszont már nem vagyok olyan biztos, hogy a 21. században ez jó bevezető lenne a sci-fi műfajába. Ennél jóval több és jobb novella gyűjtemény jött ki azóta, és ha nem is egypercesek, de a mai sci-fi közeget jobban fémjelzik. De aki retró történeteket akar olvasni, amik mai fejjel már kicsit butácskának tűnnek annak jó, nosztalgiának is jó. (ez pont úgy hangzott, mintha nagyon sok sci-fit olvasnék és nosztalgiázhatnék, pedig sajna korántsem olvasok annyit, mint szeretnék :D)

Külcsín: 4/5
Nekem tetszik ez a Füles-es borítós kiadás, és a belső illusztrációk, bár borzalmasan rondák, de valahogy illettek magához a könyvhöz. A tartósságát nem tudom lemérni, 30 éves példányom volt, amit szerintem dobáltak, és nem polcon állt, úgyhogy ...., de ahhoz képest elég jól tartotta magát!

Belbecs: 3/5
Változó, hol nagyon jó, hol nagyon idegesítő, hol semmitmondó, hol regényért kiáltó történetek!

Fülszöveg: 

Szentmihályi Szabó Péter könyvében százegy mini sci-fit talál az olvasó, százegy fantasztikus történetet, amely felvillantja a műfaj valamennyi irányzatát, lehetőséget, gazdag témavilágot. A csattanós sci-fi egyperces szórakoztató és elgondolkodtató módon szólnak nemcsak az elképzelt jövőről, hanem jelenünk problémáiról is, gyakran a humor nyelvén, gyakran a meghökkentés eszközeivel. Tér és idő felnőtt-meséi ezek, amelyekben „az ész szörnyeket teremt”, de nemcsak idegen világokról és lényekről, mitikus alakokról, űrhajókról és robotokról szólnak e paradoxonok, hanem a mai magyar valóság groteszk elemei is beszűrődnek. Ajánljuk e gyűjteményt a sci-fi szerelmeseinek, de azoknak is, akik most kívánnak megismerkedni ezzel a modern és milliókat szórakoztató műfajjal.

Az 1988-as, sok tízezer példányban elkelt könyv második kiadása a magyar sci-fi egyik klasszikussá vált művét kínálja az olvasónak, Bertalan Tivadar illusztrációival.

2018. május 23., szerda

Bettina Lemke: Ikigai 1/2

Erről a könyvről, mindenképpen két posztot akarok írni, legalábbis a terv az, hogy legalább két poszt születik belőle. Hogy miért? Nos a könyv, mint utólag kiderült egy gyakorlati kézikönyv, ami azt jelenti, hogy teli van kitöltendő résszel. Őszinte leszek, nem nagyon rajongok azért, hogy az ember egy könyvbe belefirkáljon. Ha tudom, hogy ilyen kivitelezésű, akkor feltehetően nem vettem volna meg. Annak ellenére, hogy még nem tudom, hogy a kitöltős rész, mennyire segít hozzá az én ikigaim megtalálásában.
Tavaly januárban olvastam Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai című könyvét, így maga az Ikigai szó jelentése már ismert volt számomra. Annak idején azzal a kötettel is voltak fenntartásaim, ez itt már halmozottan jelentkezett. Ugyanis, ha nincs előképesítésed - előolvasásod - a témában, akkor ez a könyv nagyon-nagyon vázlatos, és magáról az ikigairól nem ad túl sok ismeretet. Míg az említett könyv viszont ad történelmi, földrajzi és társadalmi hátteret. Tehát szerintem a kettő együtt már egész jó lehet. Már ha majd bebizonyosodik, hogy mennyire jó-e, vagy rossz-e a kérdéssoros dolog.
 Azt a részt is elolvastam amúgy, csak a kitöltéshez nekem idő kell, olyan idő, amikor tényleg megfontoltan és átgondoltan tudok válaszolni a kérdésekre. Amit lehet blogban fogok megtenni, de lehet, csak egy füzetben és csak a végeredményt, az érzéseimet osztom meg itt.
 Amit tudni érdemes erről a könyvről, a maga 160 oldala miatt elég karcsú, ebből a 160 oldalból, úgy körülbelül 80 oldal a kitöltős rész, és az elemzéses tanácsok. A fennmaradó 80 oldal lenne az Ikigai ecsetelése, de ez a 80 oldal is borzalmasan szellősen van írva, képekkel illusztrálva. A Külcsín amúgy 5 csillag, mert kivitelezésre egy gyönyörűséget tartunk a kezünkbe. De Belbecs ügyileg már nem vagyok abban biztos, hogy 3 csillagnál feljebb megy, akkor sem, amikor kitöltöm a kérdéses részt.
 Ugyanis végig az volt az érzésem, hogy az írónő elolvasott mondjuk egy vagy két könyvet a témából, kiszedte belőle a fogalmakat, átírta egy kicsit, és írt hozzá pár kérdést, a kérdések elemzését és ennyi. Tehát nem látom azt, mint Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai könyvénél...hogy igenis utánajártak, igenis megnéztek és elolvastak mindent a témában, és ezt osztották meg az emberekkel.
 És igen az a baj, hogy bejön egy téma, és akkor mindenkinek kényszere van kiadni a témában egy újabb könyvet. Ikigai könyv is már úgy láttam, hogy három is van:

Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai 
Bettina Lemke: Ikigai
Mogi Ken: Az ikigai kis könyve

Ugyanezt láttam, a hirtelen felkapott Sinrin-joku -val is, hogy hirtelen rögtön hármat is kiadnak. Itt amúgy, szerintem én majd a HVG könyveset fogom olvasni, mert annak legalább a szerzője japán... Mindig fura, ha adott dologról nem adott nemzet embere ír, nehéz elhinni, hogy átérzi a lényeget.

De amúgy felkapós témába nem kell messze menni, a Hygge amikor kijött hirtelen kijött még 3 Hygge, majd jött a Lagom, a Sisu és társai...hirtelen mindenki a saját életérzéséről írt egy könyvet. És itt is a legelső Hyggés könyv volt az ami jó. És igen, félek, hogy az Ikigai témában is, az a legjobb ami először jött ki (ennek ellenére Mogi Ken Ikigais könyvének is fogok esélyt adni, ha meglesz a könyvtárnak, vagy éppen meg akarom venni, olyanom lesz :D)

Tehát összefoglalva, ez a könyv magában nem érzem, hogy túl sokat adna, ezt egyenlőre csak arra alapozom, hogy milyen érzéseket keltett az olvasás során. A kérdések sem győztek meg, de adok egy esélyt rá. A témában fellelhető jobb és összeszedettebb kötet, azt bátran ajánlom, annak ellenére, hogy azt se éreztem száz százaléknak.

Belbecs: 3/5
Külcsín: 5/5

Szépnek szép, ez vitathatatlan, sajnos túlzottan nagy beltartalom nélkül :(

2018. május 21., hétfő

Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Árnyak között / Hófehér ​nemzet / Vérvörös ​lélek

Sok ismerősömnél láttam már, hogy olvassák, vagy kívánságlistára rakják a képregény egyes darabjait. Sokaknál azt is láttam, hogy meglehetősen jó véleménnyel vannak róla. Ennek ellenére, sosem jutott eszembe az, hogy kölcsönkérjem. Csak aztán a képregényekről beszélgettünk Pijerrel (a kollégámmal), és felhozta, hogy ez mennyire jó lehet, hogy olvasná, de ennyi pénzt így hirtelen nem adna érte. Mindezt, miután előrendeltük a Halált. Én meg felhoztam, hogy én láttam, hogy Gabye (a barátosnőm), olvasta, de nincs meg neki, egy kérdést megér, hogy a forrása esetleg olyan-e, amivel mi is élhetünk, vagy über titkos, és nem kölcsönkapós-e a képregény gyűjtemény. Mint kiderült, teljesen elérhető számunkra is, szimplán annyi a kérés, hogy ne essen baja a köteteknek. Jelentem, Pijer vigyázott rá és egy délután alatt elolvasta őket, és én is vigyáztam rájuk, és egy délelőtt és egy délután alatt elolvastam őket...most egy harmadik embernél vannak ;)

Tehát kalandosan, de eljutott hozzám is. Nem tudtam mit várjak tőle, nem tudtam előre, hogy engem is elkap-e a hangulata, vagy csak besorolom majd, az elolvasott képregények közé. Nos elkapott, mindenképpen szeretném majd a negyedik részt is olvasni, és bátran ajánlom olyanoknak is, akik nem túlzottan képregény szerető emberek.
 Külcsín: Ezt könnyebb leírni, mint a belbecst. A rajzolás nekem nagyon tetszett, a képek részletesek, el lehet révedni felettük, sokszor át lehet lapozni és mindig felfedezünk valami újdonságot. A hangulata maga a képeknek is kissé sötét és borongós. Mind a három kötet kemény táblás és nagy alapú, ami értem, hogy szükséges, hisz a képek így lehettek megfelelő nagyságúak, viszont ebből adódóan nem éppen utazóbarát a dolog. Ha nem kellene vigyáznom a kötetekre, akkor is otthon olvasós lenne, mert egyszerűen nem az a kivitelezés, amit előkapsz a buszon és olvasod. Bár így belegondolva, jobb is, ha hagy az ember időt arra, hogy feldolgozza az olvasnivalót, és a képeket egybe. Ennek ellenére, egy minimálisan kisebb kivitelt tudtam volna díjazni, mert ezt a formátumot nehéz kézben tartani. Kell egy nagy asztal, amire lefekteted és úgy olvasod ;) De ennyi bajom van csak a kivitelezéssel, amúgy maximálisan igényes és szép.
Tehát, külcsín: 4/5

Belbecs:
Összességében a képregények, mind egy igen komoly témát feszeget és dolgoz fel. Talán az első kötet volt az egyetlen, ahol nem globális probléma volt, nem világ méretű dolog, csak olyan helyi (már amennyire a korrupció helyi..). Ha választanom kell, hogy melyik kötet tetszett a legjobban, akkor a másodikra szavaznék. Az elsőben még csak ismerkedtem a főszereplővel, és a morális elképzeléseivel, az életének darabkáival. Bevezető kötetnek teljesen jó, de azaz igazság, hogy ha a második nem ütött volna akkorát, akkor nem biztos, hogy összességében ennyire jónak érezném a dolgot.
 A második kötetben a bűntény is jóval összetettebb volt, amit ki kell nyomozni, és hát a rasszizmus már azért jóval globálisabb probléma. És állat főszereplőkkel is borzalmasan realisztikusan képes ezt visszaadni. Meg az emberi hülyeséget, amivel elvakultan hisznek olyan eszmékbe, amiket csak az ő kicsi agyukban tudnak megmagyarázni. Ez volt szerintem a három közül a legjobb rész, és a rajzolással is itt voltam a legjobban megelégedve. Egyszerűen összhangban voltak a dolgok. Bejött egy új szereplő, akit meg lehetett kedvelni (Hetit), bár néha roppant  idegesítő volt. Sokáig lehetett gondolkodni azon, hogy ki és miért rabolta el a kislányt. És a háttérben jóval több volt, mint amennyit elsőre gondoltam, és ez így nagyot ütött.
És ehhez képest sajnos a harmadik rész nekem teljes érdektelenség. Ehhez persze hozzájárul, hogy maga a hidegháború sem éppen az a téma, amit szeretek. Ez a kémkedős, elrejtős, hazaárulós dolog sem fekszik nekem annyira, mint érdeklődési kör. A rajzokkal itt sem volt probléma, és a cselekmény is pörgött rendesen, csak, nekem kicsit kusza volt.
 A történetet még úgy ahogy tudtam követni, bár a nevek, és a hasonló állatok miatt a közepe táján elvesztettem a fonalat, hogy kit öltek meg, és ha azt megölték, akkor a másik kicsoda... És igen, ezt a részt tartott legtovább elolvasnom, pont azért, mert a téma nem mozgatott meg.
Ennek ellenére, úgy érzem, hogy jó, ha ilyesmi is van képregényben, jó ha ezt kézbe veszik az emberek és olvassák, és bízom benne, hogy a sorozat kelendő lesz itt a mi kis országunkban is. Ez az a képregény sorozat, amit bátran mondanék a munkahelyemnek is, hogy talán meg kellene venni. Bár az is igaz, hogy én amúgy is szeretném, ha a könyvtárakban elérhetőek lennének a képregények. Mert igenis ez is a jelen kultúra része, és semmivel sem kevesebb, mint egy könyv. Másabb, de nem kevesebb, van olyan könyv, aminél ez jóval több értéket képvisel. Tehát remélem, hogy a Magyarországi kiadás folytatódik, és nem kaszálják el a sorozatot.
Belbecs:
Árnyak között : 4/5
Hófehér ​nemzet: 5*/5
Vérvörös ​lélek 3/5

2018. május 20., vasárnap

Várható posztok - Ha minden jól megy

Forrás

Gondoltam, azért írok egy listát ide is, hogy miről akarok még írni. Jó az, ha szem előtt van, és a cetlijeimet képes vagyok elhagyni. Tehát ezek a posztok még váratnak magukra, de ha minden jól megy, lassan, mindegyik helyére link kerül (tehát megíródik :D)

Könyves:
Will Bowen: Panaszmentes világ
Joe Kelly – Jimmy Palmiotti – Buddy Scalera: Deadpool és a Hulk / Megtorló
Pásztohy Panka: Pesti mese
Sarah Crossan: Egy
Dániel András: Utazz Bálnabusszal!
Katy Hudson: Túúúl lármás téli álom
Joanna Nylund: Sisu
Farkas Róbert: Első könyvem a fénysebességről
M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv
Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi
Bettina Lemke: Ikigai - erről kettőt tervezek írni
Sarah Andersen: Macskapásztor

Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Árnyak között
Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Hófehér nemzet
Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Vérvörös lélek - a Blacksad-ról egy poszt lesz, benne a három könyv!

Andy Lee: Ne nyisd ki ezt a könyvet!
Axel Scheffler: Mókuspapa, gyere haza!
Pásztohy Panka: Pitypang születésnapja
Udo Weigelt: Mia és a macskamedve mesés kalandjai
Bosnyák Viktória: És most hogy festek?
Erről az öt mesekönyvről szintén egy poszt lesz, nem hiszem, hogy széttagolom, bár aztán ki tudja.

Oké... így visszanézve, ezekről nem írtam...upsz. Nem tudom, amikor írtam a listát kevesebbnek tűnt. Mindenesetre próbálom behozni a lemaradásomat. És akkor még ez csak a könyves része volt...

Egyéb:
Az útvesztő 3. – Halálkúra (2018)
Coco (2017)
A legnagyobb showman (2017)
Három óriásplakát Ebbing határában (2017)
Bosszúállók – Végtelen háború (2018)
Jumanji: Vár a dzsungel (2017)

Jah, mostanában sok filmet láttam. Ezek csak azok, amikről tervezem írni is. És akkor persze még nem mondtam, hogy a Deadpool 2-tőt is meg kéne nézni...meg jön A Hangya és a Darázs is...és megyek színházba is... úgyhogy ihletet és időt kérek, és akkor mindenről fogok írni. Addig is, ez egy jó kis lista nekem is, hogy mikkel maradtam még el. ;)

Lhakpa Jese Láma: Tíz tibeti történet

Az az igazság, hogy borzalmasan el vagyok maradva a könyves bejegyzésekkel. Visszanézve, legalább 10 olyan könyv van felírva nekem, amiről nem írtam. Ez részben azért van, mert eddig az úti beszámolóimat írtam, részben meg azért, mert inkább olvastam, mint írtam. És mivel sok könnyed vagy éppen rövid könyvet választottam, így az jóval gyorsabban ment, mint az írás maga a könyvről. Nem is ígérem, hogy minden elmarad poszt pótolva lesz, de azért igyekszem utolérni magamat, vagy legalábbis a mostanában olvasott könyvekről írni is.
 A Tíz tibeti történet egy kellemes olvasmány volt. Régebben nagyon sok buddhista könyvet és buddhista történetet olvastam, de ezeket mára felváltotta minden egyéb. Ennek ellenére, a szívemhez még mindig nagyon közel áll a téma, és nagyon szívesen olvasok bölcs tibeti történeteket.
 Amellett, hogy a történetek tanulságosak és megmelengetik az ember szívét, a kiadó arra is ügyelt, hogy ezt olyan köntösbe bújtassa, hogy azt lehetőleg sokan megvegyék. Nekem a sok természetfotó, és kép, kicsit túlzásnak hatott, a buddhista felfogással együtt, olyan kicsit ellentétesnek hatott. Ennek ellenére, csodaszép képek vannak a könyvben, csak nem tudom összeegyeztetni 100%-osan a könyv mondanivalójával. Úgy éreztem végig, hogy nem a történeteket akarják, hogy befogadjuk, hanem azt, hogy megvegyük a könyvet, mert szép, és szép képek vannak benne.
 Elhiszem, hogy manapság még mindig borzalmasan nehéz eladni, olyan könyvet ami mértéktartásra, bölcsességre, vallásra, buddhizmusra épít, és nem nagy nevek írták. Bár tartom, hogy sajnos még mindig nehéz lehet eladni nagy buddhista nevekkel fémjelzett könyvet is. (A könyvtári forgalomból gondolom, nagyon kevesen visznek hasonlókat ki. Inkább angyalok, kereszténység megy, de az is egyre kevesebb.) Tehát nehéz eladni egy könyvet, ha nem szép, ezért kell a marketing, hogy ez szép és okos is. A kérdés csak az, hányan olvassák majd el.
 A tíz történet egyikét sem ismertem, ami nagy szó (mint mondtam, elég sokat olvastam egy időben a témában), így meglehetősen nagy felüdülés volt, számomra ismeretlen történeteket olvasni. A tíz történetből, rögtön kettő olyan amiért teljesen oda voltam. A     Fekete és fehér kavicsok az egyik, mely bemutatja, hogy hogyan is hatnak ránk a gondolataink, a negatív és pozitív egyaránt, és hogy ha odafigyelünk, mennyire nagy  pofont tud adni a dolog. Ha odafigyelsz, és rakosgatod a köveket (fekete a negatív, fehér a pozitív), akkor a tál hamar teli lesz feketével (tartom, hogy nálam azért talán nem annyira szélsőséges, mint a történetbeli fiúnál), és nagyon nehéz fehéret találni. De ez az egész folyamat megfordulhat, ha tudatosan keresed a Jó gondolatokat, a Pozitív gondolatokat magadban. Odafigyeléssel meg lehet ezeket találni, és így idővel a tálban is csupa fehér kavics lesz. Tetszett a történet, és az is, ahogy a "főhősünk" lassan, de biztosan jön rá arra, hogy mennyire sokat is jelent a gondolat ereje, a hozzáállás.
 A másik kedvenc történetem a tízből     A két koldus története , ez is igazándiból a hozzáállásról szól, és arról, hogy a világot hogyan szemléljük, hogy mit akarunk elérni, és hogy hol helyezzük el magunkat a világban. Mert nem mindegy, hogy nagyobbnak érzed-e magad, mint ami vagy, vagy alázatosan elfogadod azt, amit kapsz, és megteszel mindent azért, hogy javíts a helyzeteden. A vidám koldus jóval nagyobb esélyekkel nézhetett a jövőbe, mert nem akart sosem semmi elérhetetlent. Persze voltak álmai, de álmaiban is segíteni akart az embereken. Ellentétben a másik koldussal, aki csak kapzsi volt, és pénzt és hírnevet akart...
 Rájöttem, hogy még egy kedvenc történetem volt, méghozzá a     A hit ereje , ehhez nem írok semmit, a cím magáért beszél. És nagyon szépen van leírva, hogy mennyit is jelent, maga a hit. És az, hogy miben hiszel, nos ez teljesen lényegtelen dolog. Az csak rád tartozik, és a hit hegyeket képes megmozgatni.

Belbecs: 5/5
Szerettem a könyvben lévő történeteket, szerettem olvasni őket. Szerintem remek válogatás lett az együttérzés és hit témájában. Remélem sokan fogják majd forgatni.

Külcsín: 4/5
Egy pont levonás a túl sok képért. Örülök persze, hogy ilyen csinos és szép kiadvány lett, de itt azt hiszem, talán a kevesebb több lett volna. Ennek ellenére remélem, hogy mint, marketing fogás bejön, és sokan megveszik, és sokan el is olvassák. Mert el kéne, mert teli van léleksimogató történetekkel. És azok igenis kellenek.

Fülszöveg:

A Tíz tibeti történet a buddhizmus abszolút esszenciájának számító együttérzésről szóló, hagyományos elbeszélések gyűjteménye. 
Ezen egyszerű, mégis csodaszép történetek révén az ember képes lehet pozitív változásokat előidézni a saját és embertársai életében is.

Eredeti cím: Ten Tales from Tibet
Eredeti megjelenés éve: 2017


2018. május 18., péntek

Irány Japán - 11 (Tokió - Dubaj - Budapest)

12 . Nap - április 4.
Reggelit követően kijelentkezés a szállodából, és délelőtt szabad program.

Kora délután félnapos városnézésre indulunk busszal a japán fővárosban. Felkeressük a fenséges Császári Palota előtti teret, majd ellátogatunk az egykori császár és császárné emlékére építtetet Meiji-szentélyhez. Innen a szomszédos Harajuku negyed Takeshita utcáján teszünk egy sétát, ahol elsősorban kissé extrémnek mondható divatboltokat, és különféle őrült kiegészítőket kínáló üzleteket találunk. A program végén transzfer a repülőtérre, ahonnan az esti órákban indul a járatunk. Hazaérkezés Budapestre 5-én a déli órákban.


Utolsó nap Japánban! Tudtuk, hogy 10-kor el kell hagyni a szállást, és azt is, hogy kb. 2 óra körül van gyülekező. Ez testvérek között is 4 óra amikor csinálj valamit, de azért annyira messze ne menj, hogy ne érj vissza indulásra. Úgyhogy végül nem is mentünk messzire, csak a szomszéd bevásárlóközpontba, ahol már voltam előző nap is, amikor mindenféle nasit és ilyesmit beszereztem. A bőröndöm, úgy ahogy már kész volt arra, hogy Nem pakolok bele semmit, szerintem a teli-teli állapotba ért. Ennek ellenére, még volt egy hátizsákom, ami kézipoggyász, tehát azt még szemérmetlenül teli lehet pakolni mindennel. És ha van még 20.000 jened akkor azért lazán nézelődsz.
 A kajás részen már nem igazán vettem semmit sem, mert egyszerűen azt előző nap elintéztem. De volt még 4 szint amit be lehetett járni. Engem maga a ruhás rész sem érdekelt, mert nem olyan ruhák voltak, amik méretben vagy ízlésben hozzám közel álltak volna. De azért mentem a többiekkel (4-en mászkáltunk lelkesen), és megnéztem mindent, hátha szembe jön velem valami ami megfog, amit el akarok hozni. És akkor felértünk a papír-írószer szintre és totálisan elvesztem. Oké, ha nagyon-nagyon-nagyon akartam volna simán el tudtam volna verni mind a 20.000 jent, de nem tettem. De vettem noteszt, paper "washi"-t amit imádok (tuti nem arra használom, amire hivatalosan kellene :D),post-iteket akkor még vettem könyvjelzőt párat és képeslapot. Ebbe a boltba amúgy még az utolsó fél órába is visszamentem, hogy még egy kört tegyek és meggyőzzem magam, hogy de az kell még nekem, és még elfér. Volt egy könyvesbolt is a szinten, úgyhogy életem első japánnyelvű BL mangámat is megvettem ;) Azt mindenképpen akartam venni, mármint nem feltétlen BL-t, de érdekel a téma, meg szeretem is a témát, és szerencsémre, még a rajzolás is szép. Várom a pillanatot, amikor olyan szintű lesz a japán nyelvtudásom, hogy képes legyek elolvasni. De azért a történet, amúgy így is érthető :D (éljen a webfordító, csak lassú). Tehát itt jól bevásároltam, és még ezeket begyömöszöltem az amúgy tök teli táskámba, ahova még Lenke parfümjeit is beszuszakoltuk. Ekkor jött az, hogy nehezen nyílt a lakatom...de itt még aránylag hamar ki tudtam nyitni. A reptéren már segítséggel tudtam kinyitni, itthon a reptéren meg már borzalmasan nehezen.
 Kettőkor levittük a cuccainkat a buszhoz, majd irány a Császári Palota előtti tér! Gyönyörű és nagy tér és szépen rendbe van téve, nekem nagyon tetszett az egész. Annak ellenére, hogy voltunk bőven sokan. Körülöttünk, nagy magas toronyházak,  a park mellett, de a parkban meg gyönyörűen metszett és rendezett fák.






A tér után tovább mentünk, hogy meglátogassuk a Meiji-szentélyt. És út közben Japán utunk első közlekedési dugójába is sikerült belefutnunk. Az egyik utastársunk jegyezte nem sokkal előtte meg, hogy itt sosincs közlekedési dugó...nos lett! A szentélyhez a busztól egy pár perces séta vezetett, kellemes erdős részen. Olyan kellemes és nyugodt hangulat volt, az előtte látott forgatagos Tokióhoz képest. Pedig aztán ott voltunk most is, csak egy erdőben, csendben.






Ennél közelebbi képet nem nagyon lehetett, mert ki volt
írva, hogy ne fényképezzünk, és én szófogadó vagyok :)


A nyugodt és csendes szentély után visszatértünk Tokió mozgalmasabb negyedébe. Szerintem lazán nem találtuk meg (én nem), azt az utcát ahova be kellett volna menni. Egy utcán mentem, pár túratárssal egy ideig, de az gyanúsan nem volt extrém. Úgyhogy én visszafordultam, és bementem egy másikba. Ez már sokkal extrémebb volt, de itt sem időztem sokat. Az első boltba bementem amin kinn volt a Kit-Kat tábla, és körbenéztem. Vettem még pár fajta Kit-Kat-et a tesóimnak, és egy pólót magamnak. Aranyos volt az eladó, mert annak ellenére, hogy gyanúsan ő sem beszélt túl jól angolul, azért próbálkozott. Végül inkább a mutogatás volt célravezető. Úgyhogy lett egy pólóm és még pár csokim. Ezután irány a reptér. A reptéren próbáltam mindezeket még berakni a bőröndbe, mert hát minek legyen nálam, ott még egy szusszanásnyi hely úgyis van. Ekkor makacsolta meg magát nagyon-nagyon a lakat, de végül sikerült kinyitni és be is csukni feladás előtt a bőröndöt.
 12-13 kilóval indult a bőröndöm és 24-el jött haza. Összesen amúgy 30 kg lehetett volna, úgyhogy még simán benne voltam a határban.
 Idegenvezetői segítséggel, hogy mit kérdeznek, válaszolgattam, hogy nem, nincsen nálam sem vágó, sem szúró fegyver, sem semmilyen méreg és drog sem (őszintén, van olyan, aki erre valaha igennel válaszol, akkor is, ha amúgy tényleg van?:D). Mindegy is, a bőrönd feladva és mentem a többiek után. Átvilágítás, forgás, hogy tuti nincs-e nálad semmi sem. Ennél a pontnál konkrétan elhagytam a repjegyeimet. Még jó, hogy lassan jöttek a cuccok, és addigra utánam jött az őr, hogy hát talán ki lehet az a Dóra és hozzám irányították. Útlevél ellenőrzés után visszakaptam a repjegyeimet amiket elhagytam :D Innen tovább befelé menet, átmenni még vagy két kapun, és akkor már benn vagy. Az itt lévő boltokban ugyebár még mindig elverhettem a pénzem, úgyhogy itt is jött velem egy fém tartóban lévő cukor és szakés kit-kat amit a munkatársaim megettek (állítják, hogy finom). És a várakozás, hogy elinduljunk végre haza.
 Szívem szerint még maradtam volna, sokat, rengeteg olyan hely volt amit meglátogattunk, de rengeteg olyan hely, amit nem, és én mindent látni akarok Japánból. A reptéren miután nagy nehezen felléptem a wifi-re (Narita Wifije jó, csak várd ki, hogy képes legyél rá,hogy csatlakozz hozzá :D), lejelentettem haza, hogy már itt vagyunk a reptéren, hamarosan indulás. Az oda felé 9.40 perces út(kb), visszafelé 11 óra lett. De itt nagyjából már próbáltam aludni, olvasás mellett. Szerencsém volt megint, mert egyik oldalamon egy aranyos japán srác volt, a másikon meg senki sem, így kényelmesen el lehetett dőlni (kényelmes...értsd 1-1 órákat lehetett azért aludni).

Az utazás alatt elolvastam egy könyvet majdnem teljesen. Mire Dubajba értünk, azért már kezdtem érezni, hogy lehet, hogy érdemes lett volna egy kicsit mászkálni. Totálisan elgémberedtem. Mosdó szünet után átvándoroltunk az átszállás helyére, hogy ott dekkoljunk a következő körülbelül 5 órában. Én az egyik útitársammal elmentem, hogy azért nézzük mit lehet Dubajban venni (a reptéren). Itt vettem magamnak egy üdítőt, egy csipszet, egy fűszernek látszó dolgot (ami kiderült, hogy szájfrissítő :D), és egy doboz datolyát. Aztán visszaültem, hogy nézzem a napfelkeltét, meg olvassak, és végül a telefont is töltőre raktam. Megírtam, hogy már Dubajban vagyunk, és órák kérdése és nekiindulunk. A repülőn megint megnéztem a Thor Ragnarök-öt (most japánul...tartom, többet értettem így belőle mint az angolból - mit nem ad az a sok japánnyelvű anime nézés ;D). Aztán olvastam kicsit, beszélgettem a mellettem ülőkkel, és vártam, hogy hazaérjünk már. Amúgy itt már szerintem mindenki úgy volt, hogy csak legyünk már otthon.
 Leszállás után visszalépni Magyarországra, majd megvárni a bőröndöt. Szerintem a mieink jöttek le legutoljára, úgyhogy vártunk-vártunk lelkesen. Aztán kinyitni a bőröndöt, hogy odaadhassam Lenkének a parfümjeit. Hát 15 perc után feladtam, és mire feladtam kinyitódott a lakat, de akkor már mondta a Zoli, hogy jó de azért a vám előtt ne nyitogassam :D Úgyhogy amikor kiértünk akkor odaadtam a cuccokat, elmentem mosdóba (addig Lenkéék vigyáztak a cuccomra), és telefonálás anyuméknak, hogy itt vagyok, bejöhetnek a reptérre. Nem sikerült eltalálni egymás tartózkodási helyét, de még így is bőven benne voltunk a 10 percbe, hogy elhagyjuk a reptér területét. Örülés, és mesélés, minek hála elindultunk rossz irányba, majd fordulás vissza. És irány haza. Itthon kipakoltam minden szennyest, felcuccoltam mindent ebéd után a szobámba, elrendeztem Úgyahogy, aztán hatkor leültem, és éreztem, hogy én most mára ennyi voltam. Úgyhogy fürdés után én délután hatkor le is feküdtem aludni, csak hogy hajnali kettőkor aztán felkeljek, mondván reggel 8 van Tokióban :D
 Az időeltolódást azért pár nap alatt kihevertem. Megdicsértem magam, hogy voltam olyan okos, és kivettem szabadságba a pénteket, mint egy bölcs előrelátó ember. Nem tudom, lett-e volna erőm felkelni másnap reggel hatkor ;D
 Pénteken elmentem a közeli boltba, és rögtön felsóhajtottam, hogy hát azért ez nem Japán :D Nem igazán jól felszerelt a bolt...és igen még napokig bennem zsongott a japán életérzés, és igen. Ha ma megkérdezik, hogy jó volt-e. A válaszom igen, és mindenképpen vissza akarok menni. Hosszabb, vagy rövidebb távon. Én ott is Otthon éreztem magam és ez jó érzés volt. Amint újra esélyem lesz, akkor visszatérek. Lehet azt már magán szervezésbe is bevállalnám. De ez így volt jó.
 Borzalmasan sokat jelentet az, hogy vittek mindig, hogy le volt minden szervezve. Hogy nem kellett idegeskednem, hogy nem kellett azon aggódnom, hogy nem jó irányba megyünk (ezen aggódjon az idegenvezető :P), én mentem amerre mondták és csak az volt a dolgom, hogy ott legyek és élvezzem a dolgot.

Kikkel utaztam? Molyon kérdeztem anno, hogy ismerik-e a Japánspecialista útjait, és aki írt nekem privátot, ő totálisan megnyugtatott, hogy nem lesz probléma, ő utazott már velük és megbízhatóak. Én innentől totálisan nyugodt voltam. Elmentem szájsebészetre január elején, kiszedték a bibis fogamat, megnyugtattak, hogy 2 hónap múlva aztán már tényleg repülhetek, de miattuk már két hét múlva is, nincs a fogam már befolyással semmire sem. Úgyhogy még a decemberi árajánlatos kérést, január végére foglalás követte. Eddigre megvolt a költőpénzem (70 ezer jen - tehát kb. 5000 jen/nap), és már megérkezett az útlevelem is. Sakura – japán körutazás cseresznyevirágzáskor (2018. március 24 – április 05.) ez lett hát a választott út. Akkor, ha januárba foglalsz, 100.000-rel kevesebb, ami nekem amúgy az egyágyas felárral egyenlő. (az +120 ezer). Tehát igen, nem két forint. De a kapcsolattartóm Dudás Csilla, borzalmasan kedves és türelmes volt. A néha bagatel kérdéseimre is lelkesen válaszolt, mindent intézett. Nekem csak utalnom, aláírnom, szkenelnem és visszaküldenem kellett neki a dolgokat emailbe. Én a várakozás időszakában végig teljesen nyugodt voltam, mert ha felmerült egy kérdés ("A bőröndök, hogy jutnak A-ból B-be"), akkor legkésőbb másnapra kaptam választ, független hogy milyen kérdés volt. Éreztem, hogy bármit kérdezhetek, mert ha nem tudná a választ, hát utánanéz nekem bárminek, és olyan kellemes levelezés volt végig.
 Az utazás alatt is végig teljesen jó érzéseim voltak, képes voltam ott lenni teljesen, lélekben is, és ez nagyban függött attól, hogy milyen a szervezés. Elégedett vagyok az idegenvezetőnkkel, az irodával is. Ha kérdezik, hogy ajánlom-e őket. Igen, simán! Nem mondom, hogy nem voltak buktatók, mert mindenhol vannak, de egyik sem volt olyan, ami kizökkentett volna engem az utazás öröméből.
 Ami kevésbé volt jó: a hosszú repülőút :D Ez az egyetlen amit annyira nem élveztem. Bár őszintén szerencsére általában jó helyen ültem és nem zavart semmi sem. Csak hát 11 óra az 11 óra ;) De hát Japán meg messze van ;)

A témában a posztok:

Irány Japán - 01.
Irány Japán - 02 (Tokyo)
Irány Japán - 03 (Tokyo - Kiotó)
Irány Japán - 04 (Kiotó)
Irány Japán - 05 (Kiotó)
Irány Japán - 06 (Kiotó, Nara)
Irány Japán - 07 (Kiotó, Hirosima)
Irány Japán - 08 (Hakone, Yugawara)
Irány Japán - 09 (Hakone, Tokió)
Irány Japán - 10 (Tokió, Kamakura)


A blogot érdemes továbbra is követni, bár az úti beszámoló, egy időre véget ér (a kövi Japán útig ;)). Viszont lesz blogszületésnap (júliusban), és akkor a Japánból hozott dolgaimból lesz sorsolás. Úgyhogy érdemes továbbra is szemmel tartani, ha szeretnétek majd Japán csemegéket nyerni ;D

2018. május 16., szerda

Irány Japán - 10 (Tokió, Kamakura)

11 . Nap - április 3.
Reggeli után egész napos szabadprogram a japán metropoliszban. Azok számára, akik még többet szeretnének felfedezni az ország kultúrájából az alábbi fakultatív programot ajánljuk:

Egész napos kirándulás Kamakurába. Busszal látogatunk el az egykori fővárosba, Kamakurába. Számos buddhista templom és szentély található a kellemes hangulatú kisvárosban. Itt csodálhatjuk meg a város jelképévé vált Nagy Buddha szobrot: a Daibutsu 12 méteres magasságával és közel 100 tonnás súlyával egyedülálló látványt nyújt. Következő állomásunk a Hasedera templom, mely a 11 arcú Kannon szobornak ad otthont. A tizenegy arcból a fő arc mellett a többi a megvilágosodás 10 lépcsőjét jelképezi. Kamakurai látogatásunk végén marad egy kis szabadidőnk a sétálóutcában nézelődni. Hazafelé megállunk Japán második legnépesebb városában, Yokohamában és belevetjük magunkat a Minato Mirai színes forgatagába.

A program ára: 29.000 Ft /fő

Szállás Tokióban.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi volt az a hely, amit a legjobban élveztem, melyik hely tetszett a legjobban. Azt hiszem Kamakura messze viszi a pálmát minden előtt. Előtte volt persze majdnem két hét aktív Japán tájnézés, és kertekben sem volt hiány sosem, sem szentélyekben, sem szobrokban, sem semmiben. De Kamakura olyan nagyon-nagyon tetszett. El tudtam volna képzelni azt, hogy csak úgy leülök valahova olvasni, vagy hogy egy egész napot elbóklászom a kertben, fel s alá. Egyszerűen csodaszép volt. Úgyhogy maximálisan megérte azt a plusz pénzt, amibe a fakultatív program került. Főleg, hogy feltehetően, ha nem lett volna valaki akivel megyek valahova, akkor ott tengtem-lengtem volna a szálloda körül egész nap. Így viszont bejártuk Kamakurát és Yokohamát, és voltunk a Japán, Kínai negyedben is.



















 Nehéz kiválogatni a képeket az első Kamakurai állomásunkról. A kert gyönyörű volt, és szerintem nem voltunk zavaróan sokan. Tágas terek voltak, így relatíve nem az volt, hogy egymásba botlunk. Bőven volt idő arra, hogy körbenézelődjön az ember, de mondjuk arra már nem, ha nagyon elmélázva akar nézelődni, mert ahhoz nagy volt, az idő meg behatárolt. Az idő is remek volt, mert nem volt túlzottan meleg sem, és hala az égnek esni sem esett. Amúgy az egész ottlétemet megúsztuk eső nélkül. Egyszer csöpögött az eső, de akkor a buszban ültünk.
 A kert és szentély után átpártoltunk a Nagy Buddha szoborhoz. Ami tényleg nagy volt, és már millió képen láttam. Ennek ellenére, nekem a kert jobban bejött. Itt inkább csak gyorsan ide-oda sétáltam, megnéztem a felakasztott ereklyéket, bementem azt hiszem 20 jenért magába a szoborba (nem nagyon érte meg, szűk a hely, sokan vannak és nincs semmi izgi benn :D). Itt az árusoktól beszereztem pár cuki dolgot. Főleg mert itt már tényleg tisztában voltam azzal, hogy a tervezett összeg egy nagyobb hányada még mindig nálam van. Ennek ellenére, semmi olyat nem vettem, ami felesleges lenne. Vagy ajándékba szánt dolgokat vettem vagy hűtőmágnest, mert volt aki megkért, hogy hozzak mindenhonnan. Azért mindenhonnan nem hoztam. De itt szerintem elég hamar végignézte mindenki a látványosságokat, és szépen sorakoztunk. Amúgy meg is voltunk dicsérve, hogy a megbeszélt időre mindig ott vagyunk ahol kell lennünk. 99%-ban amúgy szerintem ezt mindenkinek sikerült teljesítenie.



A kínai negyednél volt az a pont, amikor már nagyon éhes voltam. És az a pont, ahol nincs egyetlen egy éjjel-nappali bolt sem. Azok lettek ugyanis a törzs helyeim, és ott már tudtam, hogy mitől nincs bajom. Azt biztosan tudtam, hogy kifőzdében nem eszek, hisz még a fél nap hátravan, és bár teli vagyok probiotikummal, azért nem akarok próbát tenni azzal, hogy valóban mindenre jók. Végül amúgy találtam egy ... ételárus bolt félét, ahol hármas csomagban tudtam, Japán specialitású csipszet venni. Igazándiból arra jó volt, hogy már ne akarjak éhen halni. Emellett bementünk még egy csupa bóvlit áruló igazi kínais boltba, majd még vagy háromba, és nem nagyon vettünk semmit sem. Végül találtunk egy pandás boltot, ami mindenféle pandás dolgot árult. Na OTT már tudtam venni noteszt, meg ilyen cuki dolgokat...oké két darab notesszel és egy nyalókával távoztam....de lélekben, a nem környezettudatos és minimalista énem felvásárolta a helyet. Valójában meg megcsodáltam mindent, elkönyveltem, hogy cuki dolgok voltak, és csak azzal a három dologgal távoztam, egy szatyorban, a szatyorban még három szatyorral, hátha át akarom egyesével rakni... ezt nem fogom érteni sosem, de biztos van értelme a dolognak. A kínai negyed után még elmentünk a kikötőbe, sétáltunk ott egyet, majd visszatértünk a szállásunkra. Én lepakoltam a nap közben beszerzett dolgokat, és elindultam, hogy elköltsem a pénzemet.
 Előtte felmértem persze, hogy 1. mennyi pénzem van, 2. mennyi helyem van. Mivel egybe vagyunk a bevásárlóközponttal, így pár túratárssal lementünk pár szintet és ott el is hagytuk egymást. Vettem egy banánt, ami be volt csomagolva egy zacskóba... vettem pár szárított halat, hogy biztos finom... amúgy nagy átlagban finomak voltak. Pár édességet, hogy majd kisorsoljam a blogon. Tésztát anyukámnak (soba tésztát sikerült....finom volt, abból csináltunk kínai tésztát :D). Apukámnak meg szereztem egy sört. Mindezek után átmentem az éjjel-nappaliba és megvettem a vacsorámat is.
 Egyrészt volt bennem egyféle várakozás, hogy újra repülünk másnap. Másrészt meg volt bennem, egy olyan érzés, hogy nem akarok onnan elmenni. Imádom Japánt, imádtam ott lenni és egyszerűen olyan gyorsan elszállt az egész, hogy hopp felocsúdva rájössz, hogy másnap irány haza (még ha majd 24 óra is maga az út, átszállásokkal meg mindennel). Úgyhogy úgy aludtam el, hogy tudtam, másnap elindulunk ugyan még Tokióban, de aztán vége az utazásnak :(


Tokió

Vacsi
Folyt. Köv.