2017. március 26., vasárnap

Pedram Shojai: A városi szerzetes

A blog olvasói, gondolom már észrevették, hogy sokszor kezdem úgy a posztot, hogy „Én ezt a könyvet szeretni, szerettem volna.” Vagy valami hasonlóval. A legtöbb könyvet ugyanis azért olvasom el, mert meggyőződésem van róla, hogy az nekem jó lesz. És vannak könyvek, amik nem hozták meg nekem, azt, amit vártam tőlük.
 Nos, ezt a könyvet, körülbelül a megjelenés környékén döntöttem el, hogy olvasni fogom, mert mennyire jó a fülszöveg, tetszik a cím, jó lesz. Gondoltam arra is, hogy majd recenzióba kérem, de aztán a hely ahol dolgozom, tényleg elég gyorsan beszerzi, amit az olvasók olvasni szeretnek, tehát nem muszáj recenzióban olvasnom semmit (az itt felhalmozott régieken kívül). Úgyhogy könyvtárból hoztam ki, és nem bántam meg. Azt sem, hogy nem vettem meg, azt sem, hogy nem kértem recenzióba, és azt sem, hogy elolvastam.

Mert jó volt olvasni. Szerintem mostanában ezzel a könyvvel haladtam a legjobban, mármint sebességileg. Rengeteg hasznos dolgot mond, még nekem is, pedig nem vagyok városi. Én jóval közelebb érezhetem magam a természethez, mint a városiak, így egy csomó dolog ténylegesen nálam nem jelentkezett, amit ő mondott, de érdekes volt. A gyakorlatok hol megszívlelendők voltak, hol elnapoltam a kipróbálását, mert szkeptikus vagyok kicsit még a dolgokkal, no meg eddig (EDDIG), a meditáció is számomra egy borzalmasan idegesítő dologként létezett, amit sosem értettem. Talán hamarosan elérem azt a „zen” állapotot, amikor meditáció címszóval, nem idegesítem magam fel. (sztorizgatás on: Egyszer voltam egy ilyen meditálós dolgon. Egészen addig élveztem, míg nem kezdtünk meditálni. Lehettem... Durván 16-18 között voltam valahol. Falusi ilyen mester-civil találkozó volt. Az előadás még teljesen oké is, a téma érdekelt – buddhizmus - csak aztán jött a „csukjuk be a szemünket, képzeljük el, hogy”. Nos, akkor addig jutottam, hogy csukott szemmel próbáltam nem röhögni. És ez az élmény elvette a kedvemet a meditáció + én gyakorlásától egy jó ideig. Most, így 12 év távlatából gondolom azt, hogy amikor hamarosan megpróbálok magam meditálni, talán nem röhögés és zsörtölődés lesz a vége. Mert amúgy rengeteget olvastam már róla, rengeteget gondoltam rá, és tetszik is az elképzelés, csak hát, ahányszor belegondolok, felvillan ez az emlék. Sztorizgatás off.)

Mint az látható, a tartalomjegyzékből, a könyv próbált azokra a problémákra megoldást találni, ami a legtöbb embernél jelentkezhet. Elhízás, stressz, rossz önkép, életcél nélküli élet. Mindegyik nagyon vonzó téma, egy önsegítő könyvet kereső olvasónak. Aki amúgy tökéletes megoldásokat vár, az szerintem csalódni fog. Az esetleírások (minden fejezet elején és végén – Amolyan ilyen volt, ilyen lett típusú), nagyon-nagyon amerikaiak voltak. Elhiszem, hogy Európában is élnek így emberek, de azt hiszem, a könyv kimondottan Amerikát célozta meg közönségnek, így vannak dolgok, amiket mi nem úgy érzünk, nem úgy értünk, itt Európa közepén. Minden eset természetesen megoldódott, ez nekem kicsit olyan... Fura volt. Tudom persze, hogy nem lehet önsegítő könyvbe olyat írni, hogy „ezt, ezt és ezt megpróbáltuk, nem jött be”, de azért ismerjük be, hogy borzalmasan túl lett tolva, a „stresszes volt, ezt, ezt, ezt kipróbáltuk, ugyan életmódja eddig teljesen más volt, mint amit mi elvártunk tőle, de teljesítette amit kértünk, és ma már várja a második gyerekét, gazdag és okos és szép” (csak kicsit túloztam...). Engem érdekelne, hogy aki a leírtak szerint, borzalmas életvitelt folytat, az egyáltalán hogy kerül kapcsolatba a könyv írójának cégével? Nehéz elhinnem, ha azt olvasom, hogy stresszes, semmire nincs ideje, hogy hopp, ebben a nem létező időbe pont belefért egy önsegítő honlap és elbeszélgetés és terv készítés. Mikor? Vagy feltételezzük azt, hogy mindenkinél eljön az amolyan „megvilágosodás” életérzés, amikor Jobb akar lenni? Amikor hirtelen igénye támad erre? Arra, amire előtte sosem? Tudom, hogy vannak ilyenek, de ebben a könyvben kicsit hiteltelennek éreztem a történeteket.
 Még a történetek, és csodás gyógyulásokhoz annyit, hogy az író borzalmasan sokat ismétli, hogy bio élelmiszerekre át kell térni, hogy utazni kell, ki kell mozdulni. Hogy olvasni kell (ezzel egyetértek), de fura volt, hogy ezek a mondatok, mindig mintha csak úgy oda lettek volna a sok körítés mögé biggyesztve. Természetesen, miután valaki felkeresi az írót és / vagy a honlapját (amit ajánl a könyvben, úgy hetvenmilliószor), az utána bio élelmiszereket fog vásárolni, elkezd otthon főzni, kimegy a természetbe, és bár eddig nem olvasott túl sokat, vagy semmit, most elkezd sokat olvasni... és persze szófogadó mindenben követi a mester tanításait – ez volt, ami nagyon kilökött a sok amúgy hihető dolog közül. Egyszerűen az ilyenek miatt vonogattam a szemöldökömet.

Belbecs: 3/5

 Rengeteg használható és jó dolgot mond, de borzalmasan sok, és néha hihetetlen és néha nem oda illő kerítéssel. A lényegre szorítkozás nem volt az erőssége az írónak. És igen, a könyv Nagyon amerikai. Holott a szerző elméletben bejárt minden keleti-nyugati-misztikus helyet, és tanult mindenfélét. Ennek ellenére, úgy tűnik, hogy tipikusan Amerikaiaknak írta a könyvet. Szájbarágósan.

Külcsín: 4/5

Nem tökéletes a kiadvány, de nekem a borító akkor is nagyon tetszik.

Fülszöveg:

Mindennap ​tudatosan törekszünk arra, hogy elégedettek legyünk, hogy mindenkinek megfeleljünk. Azt hisszük, hogy a modern világ, a csodálatos technológiák mind-mind megkönnyítik az életünket, pedig nem hogy egyszerűbbé válna az életünk, sokkal nehezebb lesz.
Ha úgy néz ki, mindenünk megvan, akkor mégis mi hiányzik?
Pedram Shojai megmutatja nekünk, hogy felfordult, túlhajszolt világunkban hogyan tudunk egy pillanata lelassítani és megállni. Apró, ám nagyon hasznos technikák, tanácsok, melyeket bárki könnyen beilleszthet elfoglalt hétköznapjaiba anélkül, hogy bármiféle plusz terhet róna rá.
A februárban megjelent és már a New York Times bestseller listáján is szereplő kötet megtanít minket arra, hogyan járjunk nyitott szívvel, tiszta lélekkel, mégis erős személyiséggel. Pedram Shojai kis életvezetési programja segítségével tisztán láthatjuk céljainkat, szembenézhetünk az élet próbatételeivel, s mégis nyugodtan, határozottan élhetünk.
Mindennapi meditáció, relaxációs technikák, melyek segítségével egy pillanat alatt elszáll a stressz és elengedjük a hétköznapok problémáit.
Pedram Shojai a vezetőddé válik, azzá a hétköznapi szerzetessé, aki utat mutat neked az őrült világban afelé a valódi, mély világ felé, ahol az érzelmek, a szeretet, a béke és a megértés él.
Pedram Shojai a Well.org alapítója, a Vitality („Vitalitás”) és Origins („Eredetek”) című filmek producere, a The Health Bridge („Az egészséghíd”) és a The Urban Monk („A városi szerzetes”) című podcastok moderátora. Egyben elismert csikungmester, gyógyfüves mester, és a keleti orvostudomány doktora. Szemináriumokat és tanfolyamokat tart szerte a világon, és a Taoista Ösvény Alkímiai Iskola alapítója. A kínai Arany Sárkány Templom taoista vonalának felszentelt papja.

Eredeti cím: The Urban Monk
Eredeti megjelenés éve: 2016
Kiadó: Trivium
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 304
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155334795
Fordította: Vallató Péter

2017. március 18., szombat

Túl a 150.000 –en! - Nyereményjáték

2011-ben amikor a blog indult, azt hiszem nem is gondoltam bele abba, hogy elérem a 150 ezres látogató számot. Jó, lehetséges, hogy arra sem gondoltam, hogy hat év múlva még mindig blogolni fogok, de mint látható még blogolok. Terveim szerint amúgy továbbra is! Ugyan nem mindig vagyok napra kész, nem minden könyvről írok amit olvasok, és nincs mindennap poszt, de tovább megy a blog.
 Gondoltam a 150 ezer egy szép kerek szám, megérdemel egy újabb nyereményjátékot J Úgyhogy játékra fel! Remélem nektek is tetszeni fog!
A játék feltétele, hogy megválaszoljátok a három kérdést, amit felteszek, adott tárggyal elküldjétek a megadott email címre. Se több, se kevesebb. Nem kérek feliratkozást (köszi, aki mégis megteszi), nem kérek lájkokat és visit-eket (mert azokat utálom én is :D)

1.Melyik posztom az, amit a legjobban tetszett?
2.Melyik könyvhöz kaptál kedvet itt a blogon?
3.Melyik nyereménykönyvnek örülnél a legjobban?

Fontos, a harmadik kérdés nagyon. Ha a „mindegyik” a válasz, akkor mind a három sorsolásán részt veszel, ha megjelölsz egyet, vagy kettőt akkor csak azokon. Szeretném felhívni a figyelmét minden játékosnak, hogy ha valójában NEM kell neki a könyv, akkor arra ne jelentkezzen. Olvasási élményért megy a játék, nem szeretném, ha a nyereménykönyv olyan helyre kerülne, aki aztán gyorsan túlad rajta, mert nem is érdekli. Szeretném, ha aki megnyeri, az tényleg örülne neki! Köszike.

A nyeremények:

Beküldési határidő: 2017. március 31. éjfél
Sorsolás: 2017. április 1.
A tárgy: Nyereményjáték


A nyereményeket, csak Magyarországi címre postázom, örülök, ha áttudsz venni automatába (MPL), de nem feltétele a játéknak ez. Tehát bátran, minden Magyarországi címmel rendelkező emberke jelentkezhet :)

Lacey Baker: Hazatérés (Sweetlandi történetek 1.)

Köszönet a könyvért a General Press kiadónak!
 Azt hiszem, hogy ha a könyv nem lett volna recenzió, akkor nem vagyok benne biztos, hogy végig is olvastam volna. A fülszöveg alapján, és a borító alapján egy roppant aranyos kis történetnek tűnt, feltehetően ezért is kértem annak idején. De sajnos az, amiért én gondoltam, hogy elolvasom (kutyák, panzió), az volt a legkevesebb benne.

Szereplőkről:
 A két főszereplőn kívül (Nikki és Quinn), igazándiból a többieket alig ismerjük meg. A gyászoló családból persze vannak még olyan szereplők, akik két-három oldalnál több ideig voltak jelen, akiknek belelátunk kicsit a múltjába, de egyikükre sem tudnám azt mondani, hogy megismertem őket. Vagy, hogy egyáltalán tudom, hogy hogy néznek ki.
 Quinn és Nikki is a könyv során végigment egy bizonyos úton, és emberileg fejlődtek is. Quinn útját amúgy sejteni lehet már a könyv elején, sőt szerintem már a fülszövegből is lehet sejteni, hogy a nagyvárosból merre halad a férfi útja.
 Az írónő, hogy kicsit feldobja Nikki életét, beledob a történetbe egy teljesen random gyilkosság-sikkasztás szálat, csak azért, hogy Nikki kicsit előtérbe kerüljön. (meg, hogy Quinn végre lefeküdhessen vele, „megnyugtatás” céljából...érdekes logika volt, de mindegy). Nikki maga, amúgy csak úgy éli a világát, szerelmes, de néha ezt nem tudja normálisan kezelni. Bár tény, hogy volt rész, amikor egyetértettem vele, de a könyv nagy hányadába annyira idegesített, mint Quinn.

Parkert sajnáltam, mert a történet vezetés szempontjából úgy tűnik, hogy ő szívott a legnagyobbat, a „majdnem meghalt egy motor balesetben” résszel. Aminek amúgy így a sorozat első részét nézve, tök lényegtelen volt. Csak az volt a lényege, hogy Quinn amúgy is elb*szott napján még rontson, és kicsit nosztalgiázzon két szereplő. De annyira életidegen volt a történetben, mint a sikkasztásos szál.
 A könyvben.... 4 ember halt meg rákban! Ez szerintem rekord szám. Kevés olyan könyvet olvastam, amiben ha meghalsz, akkor azt tuti rákban teszed meg. Oké, a történet folyamán haltak ennyien meg, és abból kettő a jelen történet előtt 20 évvel, de ez akkor is olyan „ne már” érzés volt. De hát valamivel alá kellett támasztani, hogy Quinn miért ment onkológusnak, és kellett okot adni arra, hogy teljesen irreális módon lelkifurdalást okozzon magának a férfi, aki nem tudta megmenteni ezeket az embereket. Kettőt, azért nem mert akkor még nem volt onkológus, egyet azért nem, mert nem mondta meg, hogy rákos (pont azért, mert tudta, hogy magát enné miatta Quinn), egy meg, mert úgy döntött, hogy így nem él (Jah, végtére is vele nem rák végzett, de rákos volt...).
 Tehát kicsit sok volt benne a rák, nekem legalábbis. Sok volt a határozatlan felizgulás (ettől agybajt kaptam.... Már az elején feláll tőle a ....akkor mégis miért kell a könyv feléig úgy tenni, mintha nem is tartaná vonzónak).  És sok volt benne, a szerintem nem oda illő rész.

A történetről:

Rájöttem, hogy ha ez egy tipikusan romantikus könyvnek mondható. Akkor én nem szeretem a tipikusan romantikus könyveket. A történet alap szála ugyebár az volt, hogy meghalt a nagymama, mindenkit hazarendelnek, megöröklik a tartozásos panziót, meg egy-egy labradort. Hazajönnek, és mindenki próbál segíteni, de relatíve az eleve ott élőkön kívül senki sem tervezi, hogy végleg hazaköltözik. Ez az alap szál.
 De ugyebár holmi kutyáknak otthon keresés, és a panzió kimentése túl unalmas lenne, nem töltene meg egy könyvet sem. Ezért kellett mellé még pár mellék szál, ilyen a rákos férfi, aki eltéved az este folyamán, és természetesen Quinn fut bele, és már ránézésre tudja, hogy rákos. Ilyen szál, Nikki barátja, a sikkasztott pénzzel és a gyilkossággal vádolással. Teljesen random történik, és random is tér véget. Ilyen szegény Parker balesete is, aki hát beszívta a dolgot, de ez van. Aztán a városi tanács sikkasztásos dolga szintén olyan szál, hogy csak bámulsz, hogy „he, ez most miért???”
A legtöbb mellék szál ugyanis csak úgy hopp ott van aztán nincs már ott. Amúgy ez még nem is lenne akkora gond, csak hát... a történet borzalmasan lassan halad előre 370 oldalig, mintha csiga lenne, aztán 370-390 oldal között minden megoldódott. Minden elrendeződött és már esküvőről ábrándoznak és gyerekekről, ugyan előtte két nappal halt meg az ismerősük, akit bírtak. Tehát kicsit gyorsra sikerült a lezárás úgy érzem.

A folytatásról:
Nem, nincs az a pénz, hogy ezt a sorozatot folytassam. Egyszerűen nem tudom, mit lehet még két részben írni. De annyira nem érdekel, hogy azokat is végig olvassam. Nem mondom, hogy szenvedést okozott ennek a könyvnek az olvasása, de tény, hogy azért ennél gyorsabban szoktam haladni.


Belbecs: 3/5
Tuti, hogy vannak emberek, akiknek ez tetszik. A könyvtárban is látom, hogy viszik, egyszerűen nem az én stílusom. Nagyon nem az. De végig olvastam, el lehet olvasni, kedvenc nem lett. A fogalmazással voltak gondjaim, az írónő stílusa sem tetszett annyira. Viszont akinek tetszik, mármint maga a történet, az gyorsan fog vele haladni.

Külcsín: 3/5
Elgépelések vannak benne, néha nagyon zavaró módón. De igazándiból ennyi ami a külalakba bele lehet kötni. A borító aranyos, bár a kutya szerepe elhanyagolható a történetbe.

Fülszöveg:
Dr. ​Quinn Cantrell, a jóképű és sikeres orvos szomorú apropóból tér vissza az álmos kisvárosba, ahol született: meghalt a nagymamája. A férfit és öt testvérét messzire sodorta egymástól az élet és a családi tragédiák, most azonban együtt kell megbirkózniuk nagyanyjuk hagyatékával: a panzióval, egy alomnyi kiskutyával és a tetemes tartozással. A testvérek vérmérsékletüktől függően más-más érzésekkel fogadják a nem kívánt örökséget – Quinn kelletlenül veszi tudomásul, hogy egy időre fel kell függesztenie nagyvárosi életét, hogy kibogozza a szálakat: nem csupán a tartozás okát, hanem saját, borongós múltja kísértő emlékeit is. Nikki Brockington, a panzió megbízott vezetője gyerekkorában reménytelenül szerelmes volt a férfiba. Most, hogy annyi idő után újra látja, ismét feléled benne az érzés, ám igyekszik elhessegetni azt. Nem szeretne újabb csalódást átélni, és a szerelem egyébként sem fér az ő kényelmes és érzelmileg biztonságos életébe. De vajon parancsolhat a szívének? És milyen esélyekkel indulhat a befutott, nagyvárosi orvos és a szegény, kisvárosi lány románca?
Lacey Baker amerikai írónő mesteri, helyenként pikáns sorai lebilincselő módon idézik meg a kisvárosi élet minden báját – a kisvárosét, ahol még történhetnek csodák. A Hazatérés az első sweetlandi regénye, a testvérek története folytatódik.

Eredeti megjelenés éve: 2013
Kiadó: General Press
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 390
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789636435561
Fordította: Burai Petra

2017. március 8., szerda

Lauren Blakely: Kőkemény

Gondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger!
Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki.

Külcsín: 2/5

És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.


Belbecs: 4/5
 Nos azért kap ennyi pontot, mert igazándiból azt adja, amit a fülszöveg mond. Ne várjon az ember ettől a könyvtől magvas gondolatokat, és szerte ágazó történetszálakat. Nagyon gyorsan rá lehet jönni, hogy mi lesz a vége a könyvnek. Bár voltak azért meglepetések is, amin én csak hümmögtem, hogy „na, ez most, hogy?”
 Mivel a könyvet Spencer nézőpontjából van, így az olvasónak meg kell szoknia, hogy úgy... 5 oldalanként van egy kis öntömjénezés, olyan „nekem nagy a f*szom, jól dugok, és mindenki azt akarja, hogy megkeféljem” féle. Spencert ebből adódóan a könyv elején szerintem kb. mindenki megütné, bár én a tökön rúgásra gondoltam, az olyan stílszerű lenne, ha a f*szoddal ékeskedsz, és jól telibe kapod, nem kellemesen. De Spencer alapjában véve, ha sikerül túljutnia azon, hogy ő a király, megkap mindenkit, akkor egy egészen értelmes fiú.
 Nagy csalódás volt, hogy majdnem száz oldalon keresztül csak erekciója volt, és nem dugott. Én ettől a könyvtől többet vártam... Aztán a következő 180 oldalon meg már azt mondtam, hogy „oh b+ kellett nekem hiányolni a szexet?”. Ugyanis onnantól a történet nem igazán szól másról egészen a könyv végéig, csak arról, hogy milyen f*sza csávó és milyen őrjítően kefél. A saját narrálásában természetesen, amitől csak még egoistább lesz és még narcisztikusabb :D
 Ami bántott kicsit, hogy borzalmasan alpári a nyelvezete. Nem hiszem el, hogy nincsen normális szinonimája a kefélés – baszás –kúrás dolognak, és csak így lehet ezt megfogalmazni és leírni. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ez amúgy egy tökéletesen aranyos és romantikus történet, ha kivesszük belőle a dugós dolgokat és azokat, hogy azon gondolkodik, hogy dug..... Akkor amúgy egy kedves kis romcsi történet lett volna.
 Ennek ellenére körülbelül ezt vártam. Ismerjük be, hogy a Művelt Nép Kiadó az valójában az Ulpius, aminek a neve összeforrt az évek során a „dugós könyvekkel”, és azzal, hogy körülbelül minden szennyet képesek kiadni. Ami nem feltétlen rossz, csak mondjuk ezzel a névvel (Művelt nép), ezt a típusú irodalmat képviselni, annyira gáz. Nem beszélve a sz*r marketingjükről, és arról, hogy mindent megígérnek és fele könyv sem akkor jelenik meg, amikor azt ígérik... no de ez nem az én gondom, mert azért túl sűrűn nem olvasok ilyen könyveket.

Történet a könyv átadásáról, csak mert vicce volt, mármint a fejemben :D
AniTiger a tesójával küldte a könyvet, aki nevezetesen egy férfiú. Tudni kell, hogy nem néztem oldalszámot a könyvnél, és valahogy én azt hittem, hogy több oldalból áll. De nem mertem hangosan megjegyezni, kezemben egy könyvvel, amin egy pucér férfi van és Kőkemény a címe, hogy „hát én vastagabbra gondoltam”, pedig amúgy a fejemben ez rohadt vicces volt, de féltem, hogy kevésbé értékelné ezt :D Amúgy igen azt hittem ez a könyv vastagabb és keményebb :P

Fülszöveg:
Nem ​elég csak a jó szél, hölgyeim. Az árbóc mérete is számít.
Én pedig mindent beleadok. Nekem tényleg megvan MINDEN szükséges felszerelésem: jó külső, agy, komoly vagyon és egy jó nagy f@sz.
Alighanem seggfejnek gondolnak. Annak tűnök, nem igaz? Rohadt szexi vagyok, eszement gazdag, pokolian okos, és akkorával vagyok megáldva, mint egy ló.
De tudják mit? Még nem hallották a történetemet. Talán playboy vagyok, a New York-i pletykalapok annak neveznek. Csakhogy olyan playboy, aki valójában remek fickó. Ezért lettem különleges.
Az egyetlen gond, hogy apám miatt vissza kell vennem egy kicsit. Konzervatív befektetők akarják megvenni a zászlóshajóját – a Fifth Avenue-n lévő ékszerboltot –, ezért nem csupán kordában kell tartanom a kígyót, hanem elkötelezettnek kell látszanom. Rendben. Ennyit megtehetek apáért. Elvégre neki köszönhetem a családi ékszereket. Szóval megkérem a legjobb barátomat és üzlettársamat, hogy a következő hétre legyen a menyasszonyom. Charlotte benne van a dologban – azért mond igent, hogy viselhesse ezt a jókora követ.
Ám hamarosan a nyilvánosság előtti színlelés a hálószobában egyáltalán nem lesz megjátszás, hiszen Charlotte képtelen lesz majd tettetni a lábujjgörbítő, ablak rezegtető orgazmus-sikolyait, miközben új magaslatokba röpítem majd a lepedők között.
De azt hiszem, én azt nem tudom majd színlelni, hogy érzek iránta valamit…
Mi a csudába sodortam magam ezzel a… kőkemény dologgal itt?

Kiadó: Művelt Nép
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 288
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155676130
Fordította: Márton Andrea

2017. március 6., hétfő

Emily Dickinson – Károlyi Amy: Emily Dickinson válogatott írásai / Károlyi Amy fordításai és tanulmányai

Nos, aki ismer az tudja, hogy nem vagyok egy költészetér rajongó ember. A verseket sosem szerettem, és ez nem nagyon változott az évek folyamán sem. A modern verseket amúgy jobban utálom a régieknél, mert a régiekben legalább van rím, a modern versben meg, csak ha a véletlen úgy szüli, akkor kerül rím.
 Hogy akkor miért olvasok verseket? Nos, általában nem olvasok ilyesmiket, viszont Emily ​Dickinson nevével folyamatosan találkoztam az olvasmányaim folyamán. És amikor a 20. író utal arra, hogy hát Dickinson mekkora költő volt, és mennyire inspirálja, akkor azt hiszem, más is azt tenné, amit én. Vers utálat ide vagy oda, de lássuk, mit tud Dickinson.
 Nos, meglehetősen Jónak találtam a jelenlegi kötetet, és azt hiszem jó döntés volt, hogy ezzel és nem a Emily Dickinson: Emily Dickinson versei –vel kezdtem. Méghozzá azért, mert itt egy úgy, ahogy életrajzot is kaptam, magyarázatokat, levéltöredékeket, és ez rengeteg dolgot megmagyaráz, amit feltehetően, ha csak a verseit olvasom nem jött volna át. Tehát jó kezdés volt, és tervezem is a verseit olvasni.
 Emily Dickinson fura fazon volt, és peches (bár feltehetően nem ezzel a jelzővel illetné más), de ismerjük be, hogy fura volt a családja, remek verseket írt, de ezt, míg élt nem adták ki, levelezet olyan emberekkel, akik felismerték a tehetségét, de ennek ellenére a nagy közönség csak akkor ismerte meg a költészetét, amikor meghal. Amúgy ez szívás. Mármint, borzalmas belegondolni abba, hogy íród-íród a verseidet, tehetségesnek gondolod magad, írsz a kiadónak, az visszaküldi, hogy jó-jó, de a jelen korban ez fura, úgyhogy ha máshogy írnál, simán kiadhatnák, de így nem. Ennek ellenére írogatod a verseidet tovább, nem foglalkozva azzal, hogy a sablonba húzd őket, megmaradsz olyan formabontónak amilyen voltál... meghalsz, és rá pár évre kiadják a verseidet, és világhíres leszel. Ez a szívás...
 Szegényt úgy sajnálom, mert azt hiszem fontos lett volna neki a nagyobb visszajelzés, és hogy tudja, amit ír az jó. És ez, amit egész életében, talán ha pár embertől megkapott, de sosem lett elismert költő.
 Tetszett, és szerettem. Ennek ellenére a versekért ezután sem rajongok. De elhiszem, hogy tényleg annyi embert képes volt inspirálni, mert inspiráló ez nem tagadható el tőle!

Fülszöveg:

Minden ​versének négy összetevője van: természet, érzelem, halál és öröklét. Tehát a van és a nincs. A halál csak annak okozhat ilyen élethossziglani problémát, aki minden ízében élvezi az életet.
Verseinek sokkal kevesebbet mond az életrajz. Emily Dickinson 1830-ban született Amherstben, Massachusetts államban. Verseit az akkor legtekintélyesebb amerikai irodalmi folyóirat szerkesztőjének küldi el. Az megsejt valamint a rendhagyó géniuszból, és bátorítja, hogy írjon formában és tartalomban is kerékvágásba illő verseket. Emily Dickinson erre nem volt hajlandó, ezért a jövőbe, érvényesülésbe vezető út bezárult előtte.
Ami nem sikerült az élőnek, sikerült a holtnak. 1886-ban halt meg, és már 1890-től kezdve gyors egymásutánban jelentek meg kis kiadásokban versei. De voltaképpen 1945-től indult el Emily Dickinson útja a világhír felé. Az értékelés ingamozgása, mely addig Poe-t és Whitmant lendítette magasba, most Emily Dickinsont repíti.
Emily Dickinson verseivel való foglalkozás élethossziglani elfoglaltságot jelent a fordítónak. A több mint 40 verssel kibővített második kiadást szeretettel adja át az olvasónak Károlyi Amy.

Kiadó: Magvető
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1978
Oldalszám: 136
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9632707435
Fordította: Károlyi Amy