2016. szeptember 23., péntek

Nyaralás - Harmadik nap (Hajózás - Zanjice)

Amikor kinn voltunk Montenegróban, a hajózós napokon általában este már nem volt időm, kedvem, erőm írni blogbejegyzést. Például ma még mindig nem jutottam el odáig, hogy az első naposat átírjam, mert elírtam, elfogalmaztam (van ilyen szó?), egy pár dolgot, úgyhogy azt majd javítom. De gondoltam, azért még elég friss, úgyhogy megírom az elmaradt posztokat.
 Nos tehát a harmadik nap hajóztunk. Biztosan ültem már hajón, csónakon, akármin, de nem volt konkrét emlékem arról, hogy bírom-e én egyáltalán ezt, pláne az akkor éppen amúgy is gyenge gyomros állapotomban. Mint kiderült nem vagyok tengeri beteg. Pedig tenger is volt, és másnap valaki tengeribeteg is volt, meg hullámok. No de térjünk vissza a harmadik napra. Megnéztünk egy erődöt, nem messze Herceg Novi-tól, szerintem úgy 40 perces lehetett az egész hajókázós út oda, és úgy 30 perc maradt arra, hogy megnézzük a pici sziget, nem túl nagy erődjét. Nagyon szép hely lenne, ha egy karbantartó legalább gondját viselné, más nem a gizgazokat kiirtaná. Ráférne amúgy egy erős renoválás is. Nem azt mondom, hogy egy rom erődnek nincsen bája, mert van, még 25-30 fokban is, tűző nappal is, de sokkal jobb lett volna, ha az alap dolgokról gondoskodnak. Minthogy legyen a szigeten egy-két kuka. Ismerjük be, hogy a turisták mindenfélét visznek magukkal, és van az a típusú Bunkó turista, aki vinni tud, de út közben megszabadul a dologtól, és azt így random eldobálja. Tehát pár kuka nem ártott volna a szigetre, meg mondjuk működő vécé. Oké, hogy mindenki megoldja ezt illemhely nélkül is, de nos mondjuk úgy, hogy egy erőd, és egy sziget édes báját el tudja rontani pár halom bűzölgő kaki. Oké, azt konkrétan nem láttam, de zsebkendőket, flakonokat eldobálva mindenfélét igen. A vízben is, ez kifejezetten elkeserített. Tehát jó lenne egy gondnok oda, egy vécé, meg kukák. Azt beszéltük a szüleimmel, hogy elég hamar megtérülne a dolog, tekintve naponta több járat megy a környékről a szigetre. Elég lenne oda rakni a bódét, és hát basszus, ha fejenként kérsz 2 eurót, akkor a turista nem fog felháborodni, hogy mi a fenéért, hisz kényelmesen elintézheti ügyes bajos dolgait. Remélem, majd fejlődik Montenegró azon része is ilyen tekintetben.
 Utána átmentünk a Kék barlangba, ahol apukám fürdött, mi meg nézelődtünk. A magyar srácoknak sikerült elveszíteniük az egyik búvárszemüvegüket, de amúgy kellemes volt az ott ücsörgés. Szép hely, bár feltehetően, ha fürödhettem volna, sem fürödtem volna abba a vízbe, tekintve, hogy úszni maximum a tudatalattim tud, én már nem nagyon és ott igen mély a víz.

 Amikor kijöttünk a barlangba útnak indultunk a Zanjice –i strandra. Én reggel azt hittem, hogy ez olyan városka lehet. Hogy azért 1-5 között lesz mit nézni. Nagy naivan nem is vittem könyvet magammal. Nos kiderült, hogy ez így egy strand, bazi nagy kövekkel…egy strand…semmi több. 1 db vécével amúgy. Úgyhogy mivel előtte nap nem sokat aludtam (nem tudom miért), ezért úgy döntöttem, itt behozom az alvás igényemet, ha már nem vittem könyvet. Többször megáztattam a lábamat, és ide-oda ténferegtünk. Szerintem az egyik legfárasztóbb pár óra volt. nem vagyunk hozzászokva hogy konkrétan semmit nem tudunk csinálni. Olyan fárasztó a semmittevés. Utólag persze kiderült, hogy a Pajo(a hajótársaság, amivel ide-oda mentünk), kb. óránként küldött vissza hajókat Herceg Novi-ba, és a nyüvek nem nézte, hogy ki száll fel rá, ha van jegye… úgyhogy elmehettünk volna hamarabb is. No de mindegy. Ennek ellenére kellemes nap volt, és tény, hogy este annyira fáradt voltam, hogy csak úgy belezuhantam az ágyba vacsi után.












2016. szeptember 22., csütörtök

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…
 Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.
 Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az én életemben), és ezt nem veszi észre a párja, családja. Megveszi, megeszi, kihányja… és ezt nem veszi észre a másik. Nekem ez borzalmasan fura dolognak tűnik, elvégre, ha valaki a társad, akkor figyelsz rá nem? Ha a te pénzed közös és közös kasszáról vagytok, azért 300.000 forint mondjuk úgy nem két fillér, hogy nem tűnik fel. Bár nem tudom, lehet, ha több milliót keresnek, havonta akkor elhanyagolható és nem feltűnő, de ismerve az átlagbéreket nem tudom ezt így elképzelni. Elhiszem, csak abszurd.
 Minden esetre az összes ilyen evési probléma ijesztő. Érdekes volt olvasni arról, hogy mik lehetnek a háttérben, de persze sokkal okosabb nem lesz a könyvtől az ember, mert…mert akkor menj terápiára, és majd ott segítenek. Amit így olvasás után le tudtam vonni a könyvből az, hogy akinek ilyen problémája van, akár anorexia, akár bulimia, akár túlevés, és zabálás rohamok, egyik se használja az internetet arra, hogy ilyen társaságok fórumaira megy, mert a beteg emberek visszahúzzák egymást, és nem segítik. Nem tudom, biztos van benne valami, de valahol úgy érzem, azért nem minden olyan oldal, ahol olyan betegek vannak mint pl. te ott, mindenki csak bólogat, hogy „remek, remek, ma borsót hánytál, ha azt ki is kell” stb. tehát nem hiszem, hogy csak hátráltatnák az embert.
 A másik, amit megtudtam, hogy borzalmasan nehéz úgy lefogyni, ha túlsúlyos vagy, hogy a párod és/vagy a családod nem akar veled fogyózni, vagy éppenséggel nincsenek tekintettel arra, hogy te fogyni akarsz. Igen ám, viszont azt is kifejti, hogy az sem jó, ha együtt akarnak fogyni, mert lehúzhatják egymást, meg, ha az egyik elgyengül, akkor a másik is stb. tehát ez valahol nagyon kétélű dolog. Persze tudom, kell az arany középút.

Belbecs: 3/5
Érdemes elolvasni, de inkább csak érdekesség szinten és nem, mint szakkönyv. Szakkönyv értéke sajnos nem nagyon van. Mert mond is dolgokat, meg nem is, ki is fejti, de nem nagyon, tehát ez egy olyan terápia előtti dolog lehet. Amolyan „olvass utána, azt menj pszichológushoz”, mert folyamat sugallja, hogy ezekből a betegségekből csak orvosi segítséggel lehet kitörni. Már, ha ki lehet.

Külcsín: 3/5
Nem tetszik a borító, bár értem a szimbolikáját, de akkor is lehetett volna ennél, valahogy figyelemfelkeltőbb, vagy színesebb, vagy bármi. Olyan semmilyen sem :(

Fülszöveg:
A ​​fogyókúrába bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély (vagy magát annak valló személy), hogy miből mennyit egyenek meg, és azt is jósolja meg, hogy ettől mikor és milyen mértékű súlyvesztés várható.
A tartós fogyás vagy gyógyulás azonban nem nélkülözheti saját testi-lelki igényeink tudatosítását és elfogadását. Aki elvárja, hogy pontosan előírják neki, mit tegyen, az éppen az ellenkező irányba tart, mint amerre a célként kitűzött változás várja. Így a kudarc garantált, ami erősíti a tehetetlenségérzést és azt a tendenciát, hogy az egyén mástól várja a segítséget. Az előre legyártott, dobozokba csomagolt menüsorok azt sugallják, hogy minden ember egyforma, ugyanazok a problémái, szükségletei. Persze mindig akad százból egy, akinek valóban az adott módszer a tökéletes a fogyáshoz – ilyen az igazi sikertörténet, amelynek sztorijával eladható a többi százezernek ugyanaz a bogyó, étrend, edzésprogram.
Ez a könyv Neked szól, aki már hosszú ideje vívod harcodat a túlsúlyoddal vagy az evészavaroddal. Abban szeretnék segíteni, hogy az eddigi meddő próbálkozások után olyan útra léphess, amely valódi eredményekhez vezet. Nem kell erősebben küzdened vagy jobban akarnod. Nem kell más emberré válnod. Mindössze máshogy tekintened a problémára, mint eddig.
Nem mondom meg, mit tegyél, ehelyett arra biztatlak, hogy a könyvben felsorolt szempontok és példák segítségével próbálj rájönni, hogy a Te életedben vajon milyen célt szolgálhat a túlsúly, az anorexia vagy a bulimia. Ez az első lépés a tartós fogyás vagy a gyógyulás felé vezető úton.
„A kötet a színvonalas tudományosság és a meggyőző ismeretátadási képesség szép példája. A szerző alaposan körbejárja a problémakört, minden fontos területet sorra vesz, jó ajánlásokat fogalmaz meg, így a könyv hasznos önsegítő olvasmány – amelynek egyébként kifejezetten élvezetes a stílusa, nehéz letenni. Tisztafejű, okos terapeuta mélyreható tapasztalatai mutatkoznak meg a fejezetekben. Kitűnő, hiánypótló mű, amely remélhetőleg nagy siker lesz nem csupán az elhízottak és evészavarokban szenvedők, hanem a családtagok, érdeklődő laikusok, tanárok és segítő szakemberek körében is.” Prof. Dr. Túry Ferenc

Eredeti megjelenés éve: 2015
Kiadó: Kulcslyuk
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 254
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155281334

2016. szeptember 20., kedd

Rick Yancey: Az ötödik hullám

 Köszönet a könyvért a Cartaphilus kiadónak!
A lényeg, hogy ne a filmet nézd először! Általában amúgy tartani szoktam ezt az elvet, minthogy előbb olvasom és utána nézem meg. Így nem befolyásol abban a film, hogy kit képzeljek a szereplők helyére. Itt sajnos elrontottam a sorrendet, de kivételesen ez nem okozott nagy problémát. Méghozzá azért, mert a film annyira szar, hogy szerintem nincs is köze túlzottan a könyvhöz, ebből adódóan felülírtam az infókat és olyannak képzeltem el a szereplőket amilyenek.
 És akkor most itt egy kis kitérő a filmre. Ha tehetitek, ne nézzétek meg. Akció filmnek amúgy elmegy, eltekintve attól, hogy már az elején tudod, hogy kik maradnak életben. Azért az is sejthető már az elején ki a gonosz, ki az ufó és mit akar, és igen az is sejthető, hogy a főszereplő család megmaradt tagjai feltehetően nem halnak meg, ha már a könyv feléig húzták. Érdekes amúgy, hogy a filmben Cassie volt a hangsúlyosabb, főleg őt vette a kamera (vagy csak az emlékeimben?), a könyvben viszont Ben és Sam és a bázis az ahol szerintem túlnyomó részt vagyunk. Valahogy nagyobb hangsúlyt kaptak azok a szereplők, akik a filmben emlékeim szerint durván negyed órát.
 Tehát a film katasztrofálisra sikerült, feltehetően, ha nem lett volna „muszáj” elolvasnom könyvben is, akkor sosem veszem kézbe. De ez még egy nagyon régi reci volt. Most azt mondom, hogy örülök annak, hogy elolvastam, mert egy csomó mindenre választ kaptam, ami a film után felmerült bennem, mint kérdés. Meglepő mód élveztem, a filmmel ellentétben ami viszont idegesített. A Némító mind a két helyen (könyv és film) is szimpatikus, de valahogy a könyvben jobban megértettem, hogy mit akar, mint a filmben. A könyvben azért elég sok dolog ki volt fejtve, és persze jóval részletesebben, és megtudtam milyenek is Ők, akik megszállták a bolygót és kellemes mód, úgy döntöttek, hogy az 5 hullám arról szól, hogy kiképezzük a gyerekeiteket, hogy aztán azok vak hittel lemészároljanak titeket, mert azt hiszik, ti vagytok Mi. (Húha lehet kicsit bonyolult a mondat :D). A lényeg, hogy sokkalta jobban kifejti a miérteket. De abban egyezik a filmmel, hogy az első 3 hullám leírása hopp lemegy durván 30 oldalba, ami a filmben 15 perc, tehát a többi hullám csak említve van. Pedig szerintem tök jó katasztrófafilmeket és könyveket lehetett volna ebből csinálni. Mindegyik hullámból. Na, jó, lehet, hogy akkor mire elérjük, az ötödiket megunjuk.
 A legszerethetőbb karakter:
Őszinte leszek, a Némítót bírtam. Ben = Zombi, irritált, Sam= Mazsola… hát ő durván semmit nem csinált, viszont őt akarta mindenki megmenteni, tudhat valamit a gyerek. Adu… hmm, na, jó Adu-t bírtam amúgy, a Némító mellett ő volt az egyetlen aránylag normális személy. A többi kiskatona vagy irritált, vagy örültem, hogy meghalt, vagy bánkódtam, hogy nem halt meg. A megszálló földönkívüli életformák által képviseltek közül, hmmm… senki sem szerepelt annyit a könyvben, hogy konkrétan utálni tudjam, persze mint „megszálló hadtest” az összest rühelltem, de na őket is megértettem valahol…de ettől még mégiscsak kiirtották a bolygó lakosságának 6/7-ét. Cassie sokat rinyált, tehát nem rajongtam érte, az apja meg totálisan hülye volt… komolyan, ha neked azt mondják a gyerekeid közül az egyiket elviszik, a másik maradjon, felnőtt egy sem mehet…hagyod ezt? Nem gondolsz bele, hogy feltehetően ki fognak nyírni. Már csak azért is, mert akik értetek jönnek, azoknak van áramuk, működő cuccaik, amikor azt elsőnek vette el tőletek az idegen életforma….????????

Nos tehát, a könyv tetszett, tervezem folytatni. Remélem a harmadik részben elpusztul a világ. Gonosz vagyok, de sajnos, ha komolyan ezt az ellenséget, megállítja 1 közülük + x ember gyerek, akkor csalódom az egész disztópikus világba. Jó lenne egyszer reálisnak lenni, ezeket nem tudják legyőzni, ha az összes „beépített ügynökük” (mármint az idegeneké), is fellázadna a fajtársai ellen, mert hipp-hopp éreznek, szeretnek és sajnálják a kicsi földi emberkéket, akkor is… akkor sincs esély, még ha ugyebár ők extra erősek, gyorsak és tudnak egy csomó mókás és hasznos dolgot. Úgyhogy remélem mindenki meghal a harmadik részben, akkor szeretni fogom a sorozatot. Csak azt nem tudom, mégis mit lehet még két részben csinálni…. :D

Belbecs: 4/5
Persze voltak hiányosságai, és Ben-t akit nem szerettem, sajnos túl sokat szerepeltette. Ennek ellenére is a filmhez képest borzalmasan sok szinttel feljebb van. És gyorsan olvasható, jól haladós, és aki szereti a disztópiás, katonás, és sokat lelkizős (Cassie borzalmasan sokat rinyált) könyveket annak tetszeni fog. Annak ellenére, hogy irreális dolgokat tesznek benne a szereplők néha, és arra hivatkoznak ilyenkor, hogy azért, mert az ember ilyen. Kiszámíthatatlan, és önfeláldozó, és ígéreteket betartó, szép is lenne, ha az összes ember ilyen lenne.
Külcsín: 4/5
Tetszik a borító, a betűtípus, a tagolás. Amúgy relatíve minden tetszett, egy pont levonás azért jár, mert átvettük a második kiadásnál már a ronda filmes borítót. Áldom, hogy nekem még a szép, nem filmes van meg. Azért azt a szőke csajszit nézegetni borzalmas lehet hosszú távon… :D

Fülszöveg:
Az ​​első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?
„Csak ÁMULOK és BÁMULOK. Egyértelműen az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi években olvastam.” – Melissa Marr
„Lélegzetelállítóan pörgő és eredeti. Az ötödik hullám úgy ránt be és ragad magával, akár egy cunami!” – Melissa de la Cruz

Kiadó: Cartaphilus
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 466
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632663272
Fordította: Havadi Krisztina

2016. szeptember 15., csütörtök

Nyaralás - Második nap (Herceg Novi)

Úgy döntöttünk, hogy a hajó kirándulásokat átrakjuk péntekre és szombatra, így a csütörtöki nap maradt arra, hogy felfedezzük, hogy milyen is az a partszakasz ahol lakunk. Herceg Novi-ba. Be a belvárosba nem nagyon jutottunk el, mondjuk igény sem volt túlzottan arra, hogy a zsúfolt belvárost bejárjuk. Maradt a part megismerése, és az, hogy rájöjjünk, hogy szombaton, majd honnan indul a hajónk a Kotori öbölbe. Ne akkor kelljen majd keresgélnünk.
Jelentem a part szép, vannak nagyon kavicsos tengerpart szakaszok is, itt meglehetősen viccesen értem vizet, kicsit többet mint akartam. Amúgy szeretnék fürödni, de éppen ez nem az az időszak amikor megtehetem, úgyhogy majd egyszer vissza kell ide jönnöm olyan időbe is. Vagy egy másik tengerhez. A szállóhoz tartozó partszakasz amúgy nem nagyon játszana úgy sem  fürdés szempontjából nekem, mert egy lépcsőn bemész a mély vízbe az nekem nem jó. Én szeretem a fokozatosságot. Homokos esetlegesen kavicsos tengerpartot. Bár tartom, hogy a homokosnak jobban örülnék.
Miután csekoltuk, hogy honnan indul a hajónk tovább mentünk felfelé. Lépcsőkön. Sok-sok lépcsőn. Nem szeretem annyira a lépcsőket csak úgy jelzem. Viszont nagyon jópofák az utcácskák, főleg ha találsz egyet amin nem meredek lépcsőn megy fel az út. A kilátás szép volt, és remek limonádékat árultak. Megjegyezném végre olyan limonádék amik citromból vannak, és nem szirupból! Igazán kellemes volt a délelőtt, valamikor kettő-három környékén elmentünk a közelbe ebédelni is, egy kis fagyit megkóstoltam. Finom, de megleszek nélküle :D

 Utána elsétáltunk a kavicsos-süppedős tenger részhez ahol  jól megáztattam a lábaimat, remélem jót tesz a sebeimnek a tengervíz, más nem kimarja … rontani nem ront rajta. Most már így vacsi után olvasgatok a szobába és készülök a holnapi hajó útra, remélhetőleg kitart a jó időnk :)
Nem a víz volt hideg, hanem a kavicsok süppedtek :D

















2016. szeptember 14., szerda

Nyaralás - Első nap (érkezés)

Nyaralás első nap
 Nos meg kell jegyeznem, hogy a korán kelés sosem volt az én műfajom. Annak ellenére, hogy az emberek két bázísra oszthatóak, tehát a korán és későn kelőkre, magamat a közepére raknám. Nem kelek szívesen korán, de nem alszom tízig. Így a hajnali 3-kor kelés kicsit korán volt. Főleg úgy, hogy tízkor eldöntöttem, hogy lefekszem, de még egykor is forgolódtam. Így az utazás éjszakai (értsd sötét) szakaszába volt egy-egy óra amit alvással töltöttem. Így úgy ahogy kipihent lettem az első határátlépéskor, meg a másodikkor.
 Ismerjük be, hogy Monetenegro nem éppen arról híres, hogy túl közel lenne Magyarországhoz. Horvátországon át érkeztünk meg a szállásunkra. Nos reggel négykor indultunk és úgy fél hat körül érkeztünk meg Herceg Novi-ba.
A táj amin keresztül-kasul feszítettünk gyönyörű volt. Borzalmasan szép tájakat láttam (amikor nem aludtam). A Plitvicei tavakhoz érve úgy döntöttünk, hogy egy rövid túrával megnézzük a tavakat, vízeséseket, és a rengeteg ázsiai turistát akik ismerjük be, hogy magukban is teljesítették a látványosság fogalmát. Nos igen, kicsit idegesítő tud lenni, amikor nem tudsz haladni vagy éppen azért áll már hetvenmilliómodra meg a sor, mert egy-egy turista (legyen az ázsiai, vagy bármely náció tagja) szelfizett a szelfi botjával fotózkodott. A kis idegesítő malőrök ellenére is megérte a dolog, mert gyönyörű helyeken, gyönyörű dolgokat láttam.

 Az út borzalmasan fárasztó volt, így mára már kb. semmi sem maradt csak a pihenés. A szállás nem annyira komfortos, mint amit gondoltam, de megteszi, végtére is a táj miatt jöttünk, a hely miatt. remélhetőleg holnapra kerül egy magyar nyelven beszélő recepciós is, mert így sajnos kb. semmit sem tudunk megbeszélni. No meg, azt ígérték lesz kivel tárgyalnunk.