Sirahama Kamome: Boszorkánysüveg-műhely 1-5.

 

• Kiadó: GABO
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2025
• Oldalszám: 208
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635669233
• Fordította: Dobószéli Eszter
• Illusztrálta: Sirahama Kamome
• Megjelenés időpontja: 2025. május 3.

Első kötet, első élmény:

A rajzolás szerintem gyönyörű. Majdhogynem mindegy lenne a történet, akkor is imádnám. Ahhoz képest, hogy első kötet, meglepően sok minden történt benne. Megismertük a főszereplőt Coco-t, az ő rajongását a boszorkányok iránt. Imádtam, ahogy körbe rajongta Qifrey-t és mindent tudni akart. A varázslás titkának kiderülésekor sejthető volt, hogy ebből jó dolog nem fog kisülni.

 Coco hála az égnek egy roppant szerethető karakter, aki bár bénázik, mert a "varázsvilág" számára MÉG ismeretlen, mégis elég okos és találékony ahhoz, hogy kimenekítse magát a szorult helyzetekből. A varázs tanonc próba is ilyen volt, ahova igazándiból, a jelenleg (talán változik idővel), nem túl kedves Agatt rángatta bele, mondván, ha itt akar tanulni, akkor ki kell állnia a próbát. Tetszett, hogy Coco nem adta fel, az első adandó problémánál, hanem mivel varázs ismeretei kevesek, hát a varázslatot igazította "szabta" a saját tudásához, hogy megoldja a dolgokat. A varázsvilág egy részét már most megismertük, de úgy gyanítom, hogy még sok dolog ismeretlen az olvasó számára. Mert bár hallunk ezt-azt más féle boszorkányokról, tiltott varázslatokról, de ezek egyike sincs igazán kifejtve. Oké, a tiltott varázslatokról azért mesélt Qifrey, de az a gyanúm, hogy sokkalta több minden van a háttérben, mint ami most tudható. A varázstintát legalább megismertük, és annak keletkezési /gyártási folyamatát is. A kötet vége meg elég gonosz...milyen vég már az, ahol a szereplőket épp egy sárkány akarja megenni :P . . . 

Fülszöveg:

Coco olyan világban él, ahol a varázslatok és a sárkányok a mindennapok részei. Egy nagy álma van: boszorkány akar lenni. Ám nincsen varázsereje, márpedig mindenki tudja, hogy boszorkánynak születni kell. Coco már éppen lemondana a vágyáról, amikor édesanyja varrodájába betoppan Qifrey, a titokzatos varázsló. Miután Coco meglesi a vándort varázslás közben, rájön, hogy talán nem is olyan elérhetetlen számára az álma – de lelkesedésében szörnyű hibát követ el…

Will Eisner-díj, 2020

 

 

 

• Kiadó: GABO
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2025
• Oldalszám: 192
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635669240
• Fordította: Dobószéli Eszter
• Megjelenés időpontja: 2025. július 12.

 

 

 

 

 

 

Második kötet, még új szereplők és mágia:

Tágul a boszorkány univerzum, újabbnál újabb szereplők tűnnek fel. Köztük a műhely őrszeme, és sokat emlegetett bűbájőrjárat is.

A második kötet ott folytatódik, ahol az első véget ért. A csupa tanoncból álló csapatunk egy óriási problémával találja szembe magát. A probléma méretben és veszélyességben is méretes, és hát főhőseink egyike sem felnőtt. A fiatalság egyik előnye, hogy szorult helyzetben borzalmasan gyorsan tudnak ötletelni, és mivel a 4 tanoncból 3 már valamennyi tudással is rendelkezik a kivitelezésben se ütköznek akadályba. Amúgy szerintem zseniális, ahogy "legyőzték" a sárkányt.

Feltűnik persze most is, a gonosz oldal. És bár érzékeljük, hogy machinálnak Coco-val annak eredményét még nem látszik.

Qifrey az eset után úgy dönt, hogy Coco-nak gyakorlásra van szüksége, és ennek meg is teremti a maga terét, miután rájött, hogy Coco nem az a magolós, rajzolós típus. Sokkal inkább az a fajta, aki szereti, ha értelme van a dolgoknak, és célja. Így a főzés az egyik legjobb gyakorlási dolog. Amúgy elgondolkodtam azokon az időtálló fazekakon és hát....mágia ide vagy oda, lehet nem repesnék a boldogságtól a 2 éves ragutól. Tudom...nem romlott az állaga, mert mágia...de engem már a tudat gyomorrontásba kergetne.

 Új szereplő, a műhely őrszeme, aki visszatérve rögtön feldobná Coco-t a bűbájőrségnek, mondván tiltott mágia használata, és a szabály az szabály. Qifrey nagy nehezen azért rábeszéli, hogy nem szükséges ez....és hogy Coco ott van a legjobb helyen, ahol jelenleg van. Hisz benne, meg van a sokakból már kihalt szeretet a mágia iránt, a határtalan kíváncsiság. És én hozzátenném, hogy a józan paraszti ész, ami feltehetően a már boszorkánynak nevelkedett gyerekekből hiányzik, mert mindent is mágiával oldanak meg, Coco meg vegyíti a mágia és mágia mentes megoldásokat. 

A kötet nagy részét az eső uralja, és a bonyodalmak amiket az eső okoz. Ebbe nem akarok belemenni, mert spoiler lenne, olvassátok csak el. De akkor is, milyen függő vég már megint....Az a szerencse, hogy igazándiból most 5 kötet itt van...csak félek, hogy majd az 5. kötet is csak úgy vége szakad majd egy izgalmas történés kellős közepén.

A rajzolás amúgy továbbra is lenyűgöző. Bár most zavart egy kicsit, hogy a bajbajutott család apukája és az őrszem tök hasonlítanak egymásra, vagy csak nekem hirtelen. Viszont a bűbájőrjárat is nagyon menőnek tűnik, náluk éreztem egy enyhe tünde beütést, de lehet csak hirtelen. Bár illene hozzájuk. Amúgy megjegyezném, hogy ez a boszorkány ruha ez valahogy mindenkinek jól áll...nekem is kellene ilyen ruha, még a süveget is elviselném a fejemen ;) Qifrey továbbra is a non plusz ultra imádott karakterem, részben a személyisége miatt, részben, hogy mindenféle menő cucca van...főzni is tud ;)

Fülszöveg:

Amikor Coco új mesterével és tanonctársaival együtt Kalnba utazik varázspálcát venni, egy álarcos boszorkány mind a négy lányt egy kísértetiesen kihalt városba varázsolja. Hamar kiderül azonban, hogy a hely korántsem néptelen, és egy vérszomjas sárkány ront rájuk. Vajon a boszorkányinasok le tudják győzni a tűzokádó bestiát, vagy a jövőjükről szőtt álmok füstbe mennek?

• Kiadó: GABO
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2025
• Oldalszám: 192
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635669257
• Fordította: Dobószéli Eszter
• Megjelenés időpontja: 2025. október 25.

 

 

 

 

 

 

Harmadik rész, amiben igazándiból nem léptünk túlzottan előre:

Azt hittem, hogy majd ez egy nagyon izgalmas rész lesz, hiszen az előző kettőbe is mindenféle bonyodalom volt. Itt inkább a szabályok, a világ felépítés és a mágia volt a középpontban. Coco kialvatlan a rémálmai miatt, Qifrey kialvatlan, mert rá akar jönni, kik állnak Coco mögött és miként manipulálják a tintáját. A mikéntet amúgy tudja, inkább az érdekli, hogy letudja-e követni a mágiát.

Coco láza miatt viszont minden borul. A rész nagy része inkább Coco és Tarta kapcsolatára fókuszál, és a mágiára, amit ki ezért, ki azért épp nem tud művelni. De ketten összehozzák a maguk kis varázslatát is. Imádom amúgy Tartát, mert bár alkalmatlan boszorkánynak sokak szerint, mégis a lexikális tudása borzalmasan nagy. A betegsége akadályozza abba, hogy boszorkány legyen, ennek ellenére, hasonlóan kitartó, mint Coco. Így nem csoda, hogy amúgy tök jó párost alkotnak még betegen is.  Qifrey-nél én arra leszek kíváncsi, hogy mi van az ellentábornál, ami neki annyira kellene. Mert utalások vannak, hogy nem ok nélkül kutakodik, de az okra magára még nem mutat rá. Amúgy továbbra is nagyon szeretem az ő karakterét, mert ő a boszorkányok közt is valamiféle lázadó, olyan "vannak szabályok...hogy áthágjam őket", de mindezt a jó ügyért. Legalábbis jelen kötetben még megvagyok arról győződve, hogy ő csupa jó dologra akarja használni a mágiát, és szeretné, ha sokkal többen élnének vele és használhatnák, csak jelen szabályok ezt nem engedik.

Tehát annak ellenére, hogy nem volt gyilkos sárkány, vagy éppen borzalmasan nagy katasztrófa bűbájőrséggel, ennek ellenére érdekes rész volt. No meg a rajzolás még mindig gyönyörű (feltehetően erről a későbbiekben sem fog megváltozni a véleményem).

Fülszöveg:

Amíg Qifrey a Karimás Kalaposok titkait igyekszik kifürkészni, Coco és a többi boszorkánytanonc gyarapodó varázstudásuk és éles eszük segítségével szörnyű sorstól mentik meg a helybélieket. Hiába járnak azonban sikerrel, felkeltik a Bűbájőrző Lovagrend figyelmét. Qifrey közbelépésének hála a lányok megússzák a büntetést, de a különös történések új nyomot szolgáltatnak a Cocót övező titokzatos és tiltott mágia utáni kutatásban. Qifrey a karimás kalaposok nyomába ered, de félő, hogy ő maga kerül ezzel veszélybe…

• Kiadó: GABO
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2026
• Oldalszám: 192
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635669264
• Fordította: Dobószéli Eszter
• Illusztrálta: Sirahama Kamome
• Megjelenés időpontja: 2026. január 21.

Negyedik rész, izgalom, izgalom hátán:
Agatt és Riche és a külsős Euini vizsgájáról, avagy a 2. próbáról szól igazándiból. Bejön pár új eddig ismeretlen szereplő, és kapunk egy kis történelmi áttekintést is a próba helyszínéül szolgáló Kígyógerinc-barlangról. Maga a próba önmagában is izgalmas lenne, hisz nem egyszerűen csak át kell menni a barlangon, hanem az út mágikus, hol működik, hol nem, hol vannak benne csapdák és mindezek mellett a madaradat, akit kísérsz, se hagyhatod el, különben megbuksz, és egy évig nem próbálkozhatsz újra a próba letételével. Agatt magabiztos, Riche rühelli az egészet, mert nem akarja elveszíteni az egyéniségét és a konvenciók közé szorítani mágiáját..Euini...hát ő meg szegény úgy szerencsétlen ahogy van. Egy olyan mester alatt tanul, aki a kevés önbizalmát is tropára rakta, és ez meglátszik a próba alatt is. A karimás kalaposok megjelenése viszont még bonyolultabbá teszi a próbát. Bár talán akkor már nem is a próba a lényeg, mert mindenki a túlélésért játszik. Euini-t sajnáltam. Eleve a személyisége miatt, aztán a mestere miatt, aztán mire szegény magára talált volna, addigra a karimások is kipécézték...nem egy túl szerencsés típus na.

 Ez a rész volt amúgy a legizgalmasabb eddig, viszont ez kapta a legidegesítőbb függő véget is. Komolyan már... 

Fülszöveg:

A boszorkánysüveg-műhely tanoncai új vizsga előtt állnak: vajon Agattnak és Riche-nek sikerül átkísérnie a tengervészmadarakat a Kígyógerinc-barlangon? Az út egyszerűnek tűnik, de a váratlan, mágikus csapdákat nem könnyű legyőzni, és a csapatot lassítja egy kívülálló tanonc is, aki már kétszer elbukott a próbán. S ha mindez nem lenne elég, egy karimás kalapos is lesben áll az árnyékok között…

 

• Kiadó: GABO
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2026
• Oldalszám: 192
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9786151100813
• Fordította: Dobószéli Eszter
• Illusztrálta: Sirahama Kamome
• Megjelenés időpontja: 2026. április 11.

Ötödik kötet, tiltott mágia és összetartás:

Igazándiból ez a kettő szó ami az egész kötetet jellemzi. A tanoncok szép fokozatosan rájönnek, miként dolgozzanak össze, miként merjenek egymásra számítani mindenben. Úgy hiszem, hogy Qifrey tanoncai ebben a részben kovácsolódnak teljesen össze. Agatt egész eddig kívülálló volt, ezt ő maga választotta, stréberként, és mindent jobban tudni akaróként. Riche nem akarta elveszíteni önmagát ezért inkább mindenkitől külön "fejlődött, Teita meg mindenkinek segíteni akar, ő talán a legszociálisabb karakter, aki a keblére ölelné a világot legszívesebben. No meg Coco, aki már egy relatív létező közösségbe csöppent bele. Most volt az, hogy a négy lány egymásra támaszkodva, egymást erősítve volt képes haladni a dolgokkal, és most jöttek arra is rá, hogy együtt jóval erősebbek, illetve, hogy attól, hogy tartozol valahova, még nem veszíted el magadat. Talán ez volt az a kötet, ahol Coco is végre ennek a részese lett és nem csak egy "kívülálló" akit oda sodort a szél. Qifrey amúgy kifejezetten jó mester, mert valahogy egyensúlyba tudja hozni a lányokat, és erősíteni őket, nem letörni, mint Kuklow, aki a tanítványát csak sárba tiporni tudta, vagy Riche első mestere, aki arra volt jó, hogy letörje a lány ambícióit és hitét a mesterekben....

A rész nagy része harc, ötletelés, mágia, segítés, harc...és harc. A karimásokkal való szembetűzés, az ő elképzeléseik megakadályozása, mind nehézség, de a kis csapat, így vagy úgy, kisebb nagyobb áldozatokkal azért sikerrel jár. Egynek örülök, hogy ez a kötet legalább nagyjából lezárta az izgalmas részeket, és csak a Bűbáj őrjáratos móka maradt függőbe, de az annyira most nem zavar, hogy a falat kaparjam...azért, ha az előző kötetnél kellett volna várnom a megjelenést, sokkal nagyobb gondba lettem volna. Nem szeretem a függő végeket na...

Fülszöveg:

A Kígyógerinc-barlang mélyén Qifrey és tanoncai egy karimás kalapossal kerülnek szembe, akinek sötét mágiája vadállattá változtatta Euinit. Mielőtt azonban visszatalálhatnának a biztonságos ösvényre, minden leleményüket és varázslatukat be kell vetniük, hogy átjussanak az elátkozott romononiak seregén. Vajon a boszorkányok megtalálják magukban az erőt, hogy felvegyék a harcot az új ellenséggel szemben, aki felrúgja még a mágia szabályait is?

ÖSSZESÍTŐ:

Örülök, hogy a Gabo kiadó jóvoltából olvashattam ezt a manga sorozatot, reményeim szerint, majd  a folytatásokat is olvasom. Örülök, hogy elhozták a magyar olvasóknak, mert szerintem elég színvonalas mind történetileg, mind rajzolásilag. Így, hogy egybe "húztam le" az öt kötetet, úgy érzem jóval könnyebben be tudott szippantani, mintha külön-külön került volna hozzám 1-1 kötet. Hálás vagyok, hogy akkor találtam rá a sorozatra, amikor már annyi rész kijött, hogy ezt megtehettem. De ha jól megfigyeljük, elég szép sorba jelenik meg a sorozat, így nem aggódom, hogy aztán nem tudom meg sose a végét ;) Egész gyors ütemű szerintem a megjelenés.

 A rajzolás nekem fontos. Mert lehet bármennyire jó a történet, ha a képi világ nem fog meg, akkor sajnos sokat ront a dolgon. Viszont itt, hála az égnek egy nagyon szép képi világot kapunk, egy szépen, fokozatosan felépített történettel együtt. Ez az ideális egy mangánál, amikor nem csak szép, de tartalmas is.

 Megfigyelhető a szereplők karakter fejlődése is a kötetek során. Sok rejtély van, olyanok amik meg is oldódnak, és vannak olyanok is, amikbe kötetről-kötetre egyre mélyebben belemegyünk, de még nem tudjuk a véget. Ilyen a karimás kalaposok "szektája", tudjuk, hogy rejtett, tiltott mágiát használnak, nagyjából azt is, hogy azok miért tiltottak, de rengeteg mindent nem tudunk még róluk. Sem azt, hogy hogy alakultak ki és, hogy Qifrey mestert mi köti hozzájuk, miért kutat ennyire utánuk. No meg, hogy mit akarnak Coco-tól úgy igazán. Persze-persze, hogy tiltott mágiát használjon, de hogy ez miért jó nekik pontosan, vagy hogy ez Coconak majd miért lesz jó-rossz ezt se igazándiból. A bűbáj őrségről is csak tudunk, néha látjuk őket, de még ők is szürke zónába vannak, tehát annyi minden jön még itt az elkövetkező kötetekben, hogy ihajja.

Várom-e? Mindenképpen, kevés általam olvasott manga van, amibe ennyi szerethető karakter van. Érdekel a sorsuk. Remélhetőleg, hamarosan olvashatjuk majd a folytatást. Tudom, tudom ne legyek türelmetlen...most jött ki az 5. kötet csak.... ;)

Marie Kondo – Scott Sonenshein: Örömteli munka

 

• Könyv: Marie Kondo – Scott Sonenshein: Örömteli munka
• Kiadó: Libri
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2024
• Oldalszám: 304
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789636043346
• Fordította: Kurdiné Mohácsi Gabriella
• Megjelenés időpontja: 2024. június 26.

Marie Kondo könyveivel úgy vagyok, hogy tetszenek is meg nem is. Találok benne használható dolgokat, de nem értek maximálisan egyet velük. Legalábbis pár éve meglehetősen meredeknek tartottam, hogy dobja ki az ember a könyveinek nagy részét, és tényleg csak azt tartsa meg, amit a közeljövőben még mindig el szeretne olvasni, vagy azt amit olvasott, és annyira jó, hogy tervezi újra olvasni. Aztán eltelt pár év, és a könyveim 90%-tól megszabadultam. Mert olyan szinten változott az ízlésem, hogy megfogtam a könyvet, elolvastam miről szól, és arra jöttem rá, hogy nem is értem, miért akartam ezt elolvasni. Újra olvasni meg tényleg kevés könyvet tervezek (talán 2-3 ilyet tudnék mondani).

 Mindezek után úgy gondoltam, hogy a munka területére specializálódott könyve is érdekes lehet. Bár tény, hogy sem Japánban, sem Amerikában nem élek és dolgozok és nem is verseny szférában dolgozom, pláne nem irodában. Így a legtöbb dolog igazándiból csak érdekesség volt számomra. Mert nincs asztalom. Illetve az asztalom, nem csak az enyém, tehát én rendet rakhatok, de nem csak az én cuccaim vannak ott, tehát ahhoz meg nem nyúlhatok. Amúgy általában félévente szoktam rendet rakni, amikor a váltó társam meg is jegyzi, hogy „megint nem fogunk semmit megtalálni. Rendet raktál?”  Mert ilyenkor ingerem van átrendezni a dolgokat, átrakni máshova, és kidobálni dolgokat, amiket sose használtunk. Amúgy nincs vele baja, de ilyenkor azért pár hétig kérdés van mi hol van. És megjegyezném, hogy amúgy nincs sok dolgunk.

 Emellett rendelkezünk egy szekrénykével, aminek egyik oldala az enyém a másik az övé. Három fiókkal, ahol egy csomó felesleges dolgot tartunk, amire sose lesz szükségünk, csak a könyvtár kitalálta, hogy azt ott tartjuk… szerintem logikátlanul, de mindegy. Meg ott tartjuk a pót papírt a nyomtatóba, az egérpadot, amit amúgy egyikünk se kért, egyikünk se használ, de azért vettek nekünk :D

 Tehát, így a könyv inkább érdekesség volt, mint hasznos olvasmány. A gépet sem egyedül használom, én a fele dolgot kitörölném, ami rajta van, és néha ingerem van rendet rakni máshol is, de mindig emlékeztetem magamat, hogy nem az én dolgom, nem nyúlok hozzá. Ilyen pl. a közös felület, amire mindig hivatkoznak, hogy olvassunk ott el dolgokat, de még ember nem volt aki meg is találta, amit el kellene olvasni, akkora őskáosz van ott :D. A másik gép amin dolgozom, ott meg egy csomó digitalizált dolog van, amivel eddig nem foglalkoztak – szerintem már senki se tudja, hogy ott vannak – és nem is fognak, de tuti, ha törölném, akkor hirtelen hiányozna, pedig szerintem 10 éve abban az állapotban van, ahogy én digitalizáltam ;)

 De amúgy a könyv érdekes volt, és biztos, hogy aki olyan helyen dolgozik, hogy van egy saját része amit rendezgethet, meg amiben káoszt okozhat, és ahova minden szart pakolhat, annak érdemes elolvasni, hogy ebből, hogy varázsolhat rendezett területet és, hogy ez miként fogja megváltoztatni az életét. Mennyivel egyszerűbb lesz mindent megtalálni, ha annak helye van, és nem kell keresgélni. És mennyit segít az emberen, ha kidobálja azokat a dolgokat, amik a munkájához nem hasznosak, nem is okoznak örömet, és a cég se vár el, hogy megtartsd örök életre. Mennyivel jobb egy rendezett asztalhoz leülni, és ott dolgozni, mint egy olyanhoz, ahol semminek nincs konkrét helye, tehát mindent keresgélni kell, ha szükség van rá. Emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a sok találkozó helyett (amikor információt oszt meg a cég veled és tök feleslegesen ültök órákat egy helyben, hallgatva, a számotokra 75%-ban irreleváns információkat), na hogy ezek helyett elég lenne havonta egy max. egy órás és ott pörögni a dolgoknak, mint a sok kicsinek. Illetve, a kiscsoportos sokkal hatékonyabb, mint az egész kollektívás – ezt tartom én is, még nem volt olyan összeülés, aminél úgy álltam fel, hogy de jó, hogy ezt most már tudom, mert tényleg a legtöbb totál nem érintette a munkámat. Örülök, hogy tudok róla, de pl. egy körlevélbe ezt összeszedettebben lehet közölni a dolgozókkal. De feltételezem, hogy amúgy ez ilyen univerzális dolog, tehát minden cégnek van időhúzó elméletben fontos meetingje…és igen kihangsúlyozom, elméletben.

 De visszatérve a könyvre. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ennek ellenére, nekem nem igazán tud segíteni az „örömteli munka” megteremtésében, mert a könyvtár elég specifikus, vagy a könyv elég specifikus a maga irodista elképzelésével. Fogalmam sincs, hogy pl. Magyarországon hányan dolgoznak ilyen irodákban, mint Amerikában, vagy keleten. Érdekes lehet az a fajta munka is ;) Na nekik hasznos lehet a könyv.

 A könyv végén volt egy Covid összefoglalás, hogy hogyan adoptálódtak, vagy hogyan adoptálódjunk a megváltozott körülményekhez, hogy miként változtatott a dolgokon az, hogy rengetegen mentek Home Office-ba, és hogy ott hogy tudják megteremteni a nyugodt munka felületet úgy, hogy az valóban elkülönüljön az otthoni dolgoktól. Mert hát igenis, el kell tudni választani a munkát a magánélettől akkor is, ha mind a kettő egy légtérben zajlik.

Tehát olvassátok, érdekes, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy nem nekem szólt a dolog. De káromra nem vált semmiképpen sem, hogy elolvastam.

Yei Theodora Ozaki: Japán ​tündérmesék

 

Őszinte leszek, ez nem volt egy gyors olvasás. Egészen a végéig amúgy, ha pontoznék, akkor 4 pontot adtam volna az 5-ből, de az utolsó sztori annyira oda illet, hogy akkor legyen ez csak 3 pont. Nem is értem amúgy, rengeteg mese, mitológia dolog van a Japán folklórban, így nem értettem azt, hogy konkrétan egy JAPÁN tündérmesék címre keresztelt kötet, miért zár egy KÍNAI történettel. WTF?

 Összességében amúgy a kötet teljesen rendben van. Tartalmaz elgépeléseket, de nem olyan sokat, hogy kifussak a világból miatta, vagy hogy elkezdjem bakinak felvinni a molyra. Oké, lusta voltam post-itet magammal vinni az olvasáshoz, mert olyan kevés volt, hogy ezért nem tartok magamnál. 

A válogatás elég nagy szórással merít a démonok-istenek-japán alapítóatyái témakörökből. Vannak állatmesék és okos-buta fiús. Természetesen nagyrészt mészárlással végződnek, a gonosz megbűnhődik, a jó győzedelmeskedik, mint úgy általában mindig az ilyen történetekben.

Örültem, hogy rengeteg történet játszódott a Tengerek sárkány uránál, mert szerintem ő amúgy az egyik legmenőbb karakter jelen kötetben. Nem mindig túl hízelgő amit csinál, ennek ellenére azokat a történeteket valahogy jobban élveztem, mint a "utáljuk egymást, álljunk össze, győzzük le a gonoszt" random főszereplővel aki vagy barackból, vagy másból született (Termett ott). Természetesen nem hiányozhatott a Bambusz - és Hold témakörből jött isten áldása leánykák sem. És mivel tündér mesék így amúgy ezeknek teljes létjogosultságuk van és csak azért nem pontozhatom le, mert "Én már mindet ismertem". Mert igen, ha valaki relatíve sokat olvas a témában akkor neki ezek a történetek nem újak, nem adnak hozzá túl sokat de ennek ellenére élvezett volt olvasni. Ha az a kínai mese nem került volna oda a végére komolyan...nem értem.

Plusz pont a kötet végén lévő szójegyzetekért, ami nagyjából az összes kicsit ismeretlen szó magyarázatát tartalmazza röviden. Feltehetően akik most ismerkednek a Japán kultúrával azoknak ez nagyon nagy segítség lehet. Nekem is volt ahol örültem, és hátra lapoztam, hogy ez mi a fittyfene. Nem sok ilyen volt de volt.

Az illusztrációk amúgy borzalmasak, olyan... mintha kiszedtek volna random japán képeket valahonnan, olyan ismertebbeket és úgy fekete fehérbe bekopizták volna csak úgy, nagyjából a történethez illően. Megnyugtatásképpen csak a fejezeteket elválasztva vannak ilyenek, kicsik és nem is minden mese közt van! A kötet teljesen megállja a helyét amúgy ezen képek NÉLKÜL is.

Viszont a borító nekem nagyon bejön...nem, nem azért vettem meg...jó....70%-ban az döntött arról, hogy nekem az kell, amellett, hogy amúgy érdekel a Japán tündérmesék világa is...de a borító...nos sokat számít.

Fülszöveg:

Egy ​oly távoli és sokáig elszigetelt ország, mint Japán önálló, világtól elkülönült fejlődése mindig érdekes, meghökkentő eredményekhez vezet, ami a Japán esetében különösen igaz. Elég csak a mesevilágára és annak legérdekesebb, legkülönösebb darabjaira pillantani. A tenger és a japán nép kapcsolata mély és bensőséges. Számos mese örökíti meg ezt a szoros kapcsolatot, minden esetben mély tiszteletet fejezve ki a tenger és annak lakói iránt. Talán legszebb kifejeződése ennek az árapálykövek megjelenése a mesékben, mely kövek csodás képességükkel áradást támasztanak, vagy árvizet tüntetnek el egy szempillantás alatt. De éppoly különleges a japán nyestkutya emberi képességekkel felruházott alakja, mely ravaszságával és gonoszságával nemcsak az ember eszén jár túl, de bizony meg is ölheti a naiv emberi lényeket. Az egyik legmeghatóbb történet Siro kutya története, amely a feltétlen hűség és kölcsönös szeretet szívbe markolóan szép leírása. A tenger és a tengerek sárkánykirálya több mesében is felbukkan: Rjúdzsin korlátlan hatalommal bír a vizek fölött, de a szárazföldön ereje eltűnik. A két világ találkozása azonban érdekes történeteket szül: ahogy ma is látjuk, a tengerek alkalmanként óriási pusztítást végeznek a partvidékeken, legyen kiváltójuk trópusi vihar, vagy földrengés. S ugyan ma már értjük az ezek kialakulásához vezető jelenségeket, de sok ezer évig ez nem így volt. A váratlanul lecsapó, hatalmas erejű szökőárak vagy trópusi viharok látszólag ok nélküli megjelenésére kellett „valaki”, aki haragjában, vagy pusztán az ember megleckéztetésére támasztja ezeket a pusztító természeti jelenségeket. A japán mesevilágban ilyen hatóerő Rjúdzsin vagy az árapálykövek. A kötet 22 mesét, a Japán meseirodalom több száz, esetenként ezeréves darabjait gyűjti csokorba, számunkra egzotikus keretek közt, igazi csemegét kínálva a meserajongóknak. A kötet első ízben kerül magyar nyelven az olvasók elé.

Tartalomjegyzék:

Tartalom

Előszó a magyar kiadáshoz

Eleanor Marion-Crawfordnak

Előszó

Uram, rizseszsákkal

A nyelve szegett mezei veréb

Urasima Taró, a halászlegény története

A gazda és a tanuki

Sinansa, avagy a dél felé mutató kocsi

Kintaró, az aranyfiú kalandjai

Hasze hercegnő története. Régi japán mese

Az ember, aki nem akart meghalni

A bambuszvágó és a Hold-gyermek

Macujama tükre. Történet a régi Japánból

Adacsigahara gonosz szelleme

Az eszes majom és a bölcs medve

A boldog vadász és az ügyes halász

Az öregember, aki virágzásra bírta a kiszáradt fát

A medúza és a majom

A makákó és a rák viszálya

A fehér nyúl és a krokodilok

Jamato Takeru herceg története

Momotaró, avagy a barackfiú története

Rasómon emberevő óriása

Hogyan szabadult meg az öregember a golyvától

Nü-va császárnő és az öt színű kövek. Régi kínai történet

Jegyzetek

Takami Kósun: Battle ​Royale

 

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, és már előtte is várólistás volt a könyv, de valahogy nem volt érkezésem arra, hogy el is olvassam. Feltehetően a második film utáni "atyám, ez de szar" megjegyzésem miatt maradt el végül az olvasás. Pedig igazándiból tudom jól, hogy az esetek többségében a könyv jobb, mint a film.

 De idén végre úgy döntöttem, hogy elkezdem olvasni a saját könyveimet is, és a moly egyik funkciója az arcomba tolta, hogy ez a könyvem várja legrégebb óta, hogy olvassam, úgyhogy uccu neki, bele is vágtam.

 Szeretem a japán neveket, de ha az utolsó 10 emberen akik maradtak, megkérdeznék, hogy ki volt a másik 32 akkor talán még 1-2 karakteresebb karakternek megtudnám mondani az egyik nevét, de a teljes nevét biztos nem...azt mondjuk az utolsó 10-nek sem, csak úgy nagyjából tudom a neveket. Túl sokan voltak, túl hasonló hangzással, hogy szegények megjegyezhetőek legyenek.

 A film miatt, a nagy meglepetés a végén nem volt meglepetés, de teljesen máshogy emlékszem, hogy vége lett a filmnek. Tervezem újra nézni, még úgy is, hogy amúgy borzalmasan béna megfilmesítést kapott, legalábbis úgy érzem, könyv után még rosszabb lesz az egész :P

 A történet maga elég durva, és fogalmam sincs, hogy én mit tennék akkor ha iskolás lennék, és egy szigeten ki kéne nyírnom az osztálytársaimat. Bár tekintve, hogy kb. egy osztálytársamat sem szerettem kimondottan :D feltehetően én elbújtam volna valami jó helyre és bíztam volna abba, hogy megölik egymást a többiek és az utolsó elesik egy kőbe és beveri halálosan a fejét és akkor én nyertem.

 De roppant frusztráló lehet, 15 (azt hiszem ilyen korúak) szembesülni a ténnyel, hogy ez egy élet-halál játék, és csak egy maradhat, vagy megölöd őket, vagy ők ölnek meg téged. Súja azért sokáig bízott abban, hogy össze tud állni az osztály és együtt legyőzhetik a Rendszert, de újra és újra az arcába tolta az élet, hogy bár ezen gondolatával nincs egyedül, de a többség nem bízik egymásban és ebből adódóan nem lehet egységet alkotni sok-sok emberrel már mert mindenki a másikat figyeli, hogy na az majd mikor fogja őt hátba támadni. 

Voltak vérbeli játékosok, akik feltehetően akkor is gyilkoltak volna, ha nem lett volna muszáj, kis szociopaták  akiknek tök mindegy volt minden, elkönyvelték, hogy akkor nyernek ha a többiek meghalnak így szépen vagy csellel vagy automata gépfegyverrel megöltek mindenkit aki az útjukba állt. Kettő ilyen személy volt, egy lány és egy fiú, és biz isten, én drukkoltam, hogy minél hamarabb meghaljanak, de némelyik olyan volt, mint valami halhatatlan :D

 De azért némi kellemes csalódás volt, hogy azért alakultak ki "csoportok", néha nagyobb csoport is, és hogy azért a diákok egy nagy hányada, nem akart játszani. Voltak csoportok, akiket megsirattam, mert tényleg zseniálisak voltak, esélyük is volt és tényleg mindent megtettek annak érdekébe, hogy kiszálljanak a játékból, de úgy, hogy a rendszer megbukik, mégis elvéreztek :( És hát volt csoport akik a bizalom hiánya miatt egy kicsin elcsúszva buktak el, de őket annyira nem tudtam sajnálni. Megértettem őket, és valahol logikus is a bizalmatlanság, de ...

És hát ott vannak a főszereplők, akikért szurkolunk, akik amúgy próbálnak az egészből kimaradni, és csak annyi embert ölnek meg amennyit muszáj, megjegyezném, hogy óriási előny, ha veled van egy olyan ember, aki már megnyerte az előző játékot és úgy mozog ebben az egészben, mintha bele született volna.

És persze ott volt az a páros akik  egyszerűen a legelején döntöttek. Nem ölnek meg senkit sem, nem játszanak, kiszállnak már a leges legelején. És őket nagyon megértettem. Nem akartak ártani az osztálytársaiknak, és nem akarták elveszíteni egymást sem, hát együtt léptek. Szomorú volt, de teljesen érthető is.

De amúgy az egész alapötlet roppant beteg, de zseniálisan van megírva. Félek, hogy a filmeket újranézve még sz*rabbnak fogom érezni a filmet a könyvhöz képest. De ennek ellenére újra akarom nézni, hogy tudjam, hogy nagyjából úgy haltak-e meg, mint a könyvben. Nem mintha túl kedves halála volna azoknak a szegény gyerekeknek -.-"

Nacume Szószeki: 120 haiku

Nem igazán olvasok idén könyvtárból, már csak azért sem, mert rengeteg magánkönyvtári könyvem van, ami még vár arra, hogy elolvassam. De szembejött ez a könyv velem, és tudtam, hogy egy délelőtt simán el lehet olvasni, így amikor éppen olvasókra vártam akkor olvasgattam.
 Nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, néhány haiku kicsit fura volt. Persze az is lehetséges, hogy régen olvastam már haikut...öööö, úgy két éve körülbelül és elszoktam a stílustól. De lehet, hogy a fordítás volt kicsit döccenős, vagy az eredeti volt döccenős, és a nekem nem tetszőből lefordítva sem lesz tetszetős haiku.
 Viszont a legtöbb, tehát úgy 120-ból 80 tetszett, vagy legalábbis bejött annyira, hogy azt mondjam, hogy kellemes volt az olvasása. Nem tudom amúgy, hogy csak én, vagy minden japán nyelv iránt érdeklődő, de üdvözlöm azt a mostanában trendnek nevezhető dolgot, hogy egy haiku gyűjteményben (mert, nem ez volt az első ilyen amit olvastam), ott van a haiku eredeti nyelven, majd eredeti nyelv, magyar kiejtési leírásában is. Én ennek tök örülök! Egyrészt, mert segít abban, hogy az ember lánya/fia lásson japán szöveget. Feltehetően azért olvas haikukat, mert minimálisan érdekli a japán kultúra, így nem gond az, ha az ember látja azt eredetibe leírva is. Plusz remekség, hogy azért azt nem feltételezik, hogy mindenki el is tudja olvasni a hiraganákat és kanjikat, így ott van átírással is. Nekem ez azért is volt pozitív dolog, mert most, hogy tanulom a nyelvet, tök jó találkozni ismerős írásjegyekkel és átírásban rájönni, hogy ez meg ez a szó már nem ismeretlen számomra. (Mellékes, hogy ami ismerős volt, az animekből volt az :D). Tehát én élveztem olvasni a könyvet és tök jó kezdeményezés ez.
Nacume Szószeki-től még semmit sem olvastam, terveimben van ezen változtatni, de egyenlőre úgy érzem a haikui mindenesetre nem győztek meg arról, hogy bekerüljön a kedvenc haikusaim közé. Macuo Basó marad a legkedvesebb haiku költöm, neki körülbelül mindene tetszett amit írt. Egy gyűjteményes kötete van, amit MÉG nem olvastam, de remélem azt idén sikerül pótolnom. Most megnéztem az eddigi haiku olvasásaimat, Siki, akit amúgy a könyv előszava említ is, szintén tetszett nekem, pedig sok emlékem nincs róla, csak, hogy a kötete címe nem jött be (Vért ​hány a kakukk), de a molyon 5 csillagra értékeltem 10 éve, úgyhogy biztosan tetszett. Mondjuk lehet újra kéne olvasnom :)
Molyon azt is végigpörgettem, hogy mennyi haikus könyvet olvastam, és a legtöbbet már olvastam. Ami japán szerző tollából született, volt pár magyar, vagy éppen európai író műve is, és ott mindnél az volt a bajom, hogy szerintem haikut igazán, csak a japánok tudnak írni. Ezt még mindig tartom. Annak ellenére, hogy azt is tartom, hogy lefordítani egy haikut, már-már haiku írás. Átadni úgy egy haikut, hogy stimmeljen a szótagszám, és az legyen ami volt körülbelül az művészet. Kell hozzá érzék, mert nem csak szószerinti fordítás. Persze az is lehet, csak akkor nem mindig klappol minden. És igen, ennél a kötetnél volt az, hogy nem jött át a hangulata mindnek. És persze lehet ez Szószeki hibája, hogy nem olyan, mint Basó, de lehet  a fordítás is.
Viszont nagyon örülök, hogy megjelent ez a kötet Magyarországon, és annak is örülök, hogy ilyen formában. A könyv roppant aranyos, nagyon bejön az eredeti, eredeti átírás és magyar verzió megoszlás, úgyhogy nem bánom, hogy olvastam, még ha nem is tetszett maradéktalanul.

Belbecs: 3/5
Külcsín: 5/5

Fülszöveg:
A japán irodalom egyik legnagyobb alakjának, Nacume Szószekinek a verseiből összeállított kötetet tart kezében az olvasó. A modern realista regényeiről világszinten ismert íróról csak kevesen tudják, hogy a haikuköltészet terén is jelentőset alkotott.
A fordító elsőként vállalkozik arra, hogy magyar nyelven ismertesse meg a közönséggel Szószeki verseit. Százhúsz költeményét gondosan összeválogatva, öt évszak szerint tagolva mutatja be eredeti, időnként meghökkentő és humoros, hagyományos és modern elemekben is bővelkedő stílusát. A versek japán nyelven, kiejtés szerinti magyar átírásban és magyar fordításban olvashatók.

Könyv: Nacume Szószeki: 120 haiku
Kiadó: Napkút
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 108
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632638614
Fordította: Czifra Adrienn
Megjelenés időpontja: 2019. október 10.

Szanjútei Encsó: Kísértetlámpás

Ezt a könyvet is kihívásra olvastam, de itt nem voltak ellenérzéseim, mint a Napóleonos témánál. Bár maga a kísértet história kicsit távol áll tőlem - értsd nem keresek direkt ijesztő könyveket - de a japán kultúra és hiedelemvilág viszont közel áll hozzám és szívesen olvasok róla, hát ha már Kísértettörténetet kellett olvasnom, akkor kerestem olyat ami megvan és érdekel. Már csak azért is jó ez a kihívás, mert egy csomó saját könyvet így előre veszek az olvasásban :)
Egyetlen egy problémám volt csak ezzel a könyvvel, mégpedig az, hogy a fejezetcímek konkrétan lespoilerezték az egész fejezetet. Nesze neked meglepetés mi? :D
Annak ellenére, hogy így kb. mindig tudtam, hogy mi fog történni, azért azt nem tudtam, hogy az hogyan fog történni. Főleg az utolsó fejezetnél, ahol azért erősen lelövi ki fog nyerni. Amúgy mindig is utáltam az olyan fejezetcímeket, amik arra hivatottak, hogy elmesélik egy mondatban, hogy mi lesz a későbbiekben. De amúgy a könyvvel ennyi volt csak a problémám.
 Érdekes volt végigkövetni, hogy miként pecsételődnek meg sorsok, hogyan teljesedik be szerelem, vagy éppen miként válnak emberek kísértetté és térnek vissza, mintha misem történt volna. A szerelem központi szerepet tölt be a könyvben, ahogy a hűség és az árulás is. Érdekes volt követni mind a két szálat, amin elindult a történet, és lassan összefonódtak a szálak. Szereplők haltak meg, vagy éppen kezdtek kísérteni, léptek félre, vagy elárulták a gazdájukat. Borzalmasan sok negatív szereplő van a könyvben, és hát...úgy igazán jó és erényes jellem körülbelül három van, akik úgy sokat is szerepelnek. Kószuke volt a kedvenc szereplőm, mert ő volt a példa, ami bemutatja miként kell igazán hűségesnek lenni. Mindent megtett volna a gazdájának, és megtett azután is, hogy annyi minden kiderült. Sose ártott volna neki, annak ellenére, hogy elintézetlen ügyük volt. Bosszút esküdött, hogy megöli azokat akik megölték Urát, és addig nem is nyugodott meg, míg be nem teljesítette. Őt nagyon szerettem, mert igazán pozitív volt, sosem adta fel, kereste az anyját, és tervezte a bosszút egyszerre, miközben megnősült és családot alapított. (igen, meglehetősen jól volt képes beosztani az idejét és életét, bár cseppet sem irigyeltem.
 Akkor ott van az Úr, akiért bosszút kell állni, de aki korántsem volt olyan jó, mint amennyire az elején szimpatikus volt. Egyrészt amit a lányával tett, még ha csak sugallásra is elég mocsok dolog volt, még úgy is, hogy elhiszem, hogy abban a korban ez szokás volt Japánban.
Nem nagyon tudok úgy írni a könyvről, hogy ne legyen teli cselekményleírással. Egy csomóan kísértetek lesznek, egy csomóan meghalnak, és lesznek akik beteljesítik sorsukat, és lesznek olyanok is, akiknél nem tudtam eldönteni, hogy most meghaltak-e vagy sem...ez mondjuk csak a jós emberke volt. Nem volt teljesen tiszta, hogy most akkor megölte őt az áruló bandita, vagy nem? Csak mert utána még beszélgetett két emberrel, de ezt lazán a kísértetek is megtudták csinálni, élőnek álcázva magukat :D
Mindegy is, élveztem a könyvet, fordulatos és kicsit vérengzős. Nem volt annyira para, mint amennyire a kísértettörténet címke miatt gondolná az ember, de totálisan elhiszem, hogy annak idején, abban a korban amikor ez színdarab volt, a nézőket kiverte a hideg veríték. Amúgy simán megnézném színdarabként is, biztos nagyon hatásos mód lehet ezt feldolgozni :)

Belbecs: 5/5

Teljesen oké a történet, és hozta amit elvártam tőle. Az persze jobb lett volna, ha inkább nem adnak fejezet címeket, mert így mindig, mindent lelőttek, de hát ez van :)

Külcsín: 3/5

Olyan semmilyen ez a borító. Nem akarok gonosz lenni, de nem jön rögtön le róla, hogy ez egy kísértet sztori. Oké, a cím utal rá, de a borító inkább egy romantikus történethez illik. És persze van benne romantika, félrelépés és minden ami egy brazil szappanoperába +kísértetek, de azért mégsem a szerelem volt itt a leglényegesebb.
Erről jut eszembe, hogy  a kedvenc jelenetem az volt, amikor keresték a 100 aranyat ami eltűnt és mindenki cuccát átnézték, és az egyik szolgálólány teli volt khm...malac irodalommal, és ott pirulgatott, hogy ő nem olvas ilyet, csak otthonról küldik neki. Erre az úr csak jelzi, hogy no probléma, ezek az irodalmak feltüzelik a gerjedelmet. Vááá, szegényke ott süllyedt el szégyenébe :) Igen, vannak benne vicces részek.

Fülszöveg:
Vérbosszú és boldog egymásra találás, kötelesség és szenvedély, középkori hűbéri szemlélet és az arany, a pénz hatalmának mindent elsöprő ereje jellemzi ezt a művet, amelyben a láb nélkül lebegő kísértetek és az eleven szereplők nemcsak találkoznak és társalognak egymással, hanem üzletet is kötnek, vérbosszút állnak a hűtlenségért, közösen lakomáznak, sőt, még arra is képesek, hogy együtt élvezzék a szerelem gyönyöreit.
Szanjútei Encsó kísértethistóriája a múlt század 80-as éveinek közepén, közvetlenül egy korszakváltás után jelent meg először Japánban.

Eredeti cím: 怪談牡丹燈籠

Eredeti megjelenés éve: 1886

Könyv: Szanjútei Encsó: Kísértetlámpás

Kiadó: Széphalom Könyvműhely

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 1994

Oldalszám: 190

ISBN: 9637488995

Fordította: Bratka László

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból

Gyönyörű, elgondolkodtató mű!
Köszönöm, a 21. század kiadónak, hogy elhozták ezt a remeket Magyarországra.
Japán szerző akkor azt nekem olvasnom kell! Legalábbis próbálkozom  naprakésznek lenni,  a Magyarországon megjelent japán szerzők műveivel. Persze nem fogok minden ilyen könyvet elolvasni, de azért próbálkozom azzal, hogy legalább tudjak róla, hogy megjelentek. Ez a könyv is olyan volt, amiről már egy ideje tudtam, de akkor még úgy gondoltam, hogy nem feltétlen nekem való. A macskák nem kifejezetten a kedvenceim (nem utálom őket, csak megvagyok nélkülük), de aztán kicsit jobban utánanéztem a könyv témájának, és így már átkerült az érdekes kategóriába.
 És aztán az érdekes kategóriából, majdhogynem kedvenc lett. A könyv hangulata és elgondolkodtató részletei amik tetszettek, nem maga a történet, bár azzal sem voltak problémáim.
 Te mit tennél, ha az orvos közli veled, hogy pár nap múlva feltehetően meghalsz, a rák elvisz, és semmi esélyed legyőzni a kort. Utolsó stádiumban vagy, tehát bármikor meghalhatsz? Ha megjelenne neked az ördög, és ajánlatot tenne, hogy eltüntet a világból egy dolgot, cserébe, te még egy nappal tovább élhetsz, élnél-e a lehetőséggel? Mi az, aminek az eltűnését még félvárról vennéd, és mi az, ami ha eltűnne inkább a halált választanád. Mi az a szint, amit már nem lépnél át?
 A kisregény főhőse megtudja, hogy hamarosan meghal, megjelenik az ördög, aki szinte ő maga, csak valahogy merészebb és viccesebb. Ő is lehetett volna ilyen, de az életében minden máshogy alakult. Az ördög ajánlatot tesz, hogy 1 nap életet kap, 1 dologért, ami örökre eltűnik a világból. Érezhető a főhős vívódása, és élni akarása, ahogy összegyűjti, mennyi mindenért nem volna kár. De sajnos a paktum kisbetűs része, hogy az Ördög mondja meg, hogy mi is tűnik el, ezzel vagy egyetérthet főhősünk, vagy mondhat nemet, ez esetben meghal.
 Minden egyes tárgynál eljátszik főhősünk a gondolattal, hogy milyen volna az élet anélkül a tárgy nélkül. A telefontól már-már egyszerűen szabadult meg, ez is okoz persze fennakadásokat, és kicsit nehézkesebbé válik az élet, de a telefon nem létszükséglet, lehet nélküle élni. Majd jönnek a filmek, az órák. Az őrdög mégis meglehetősen jólelkű, mert mielőtt eltüntetne valamit végleg, hagyja, hogy még utoljára betöltsék szerepüket a főhős életében. Még egy utolsó telefonhívás, még egy utolsó film. Miközben a tárgyak eltűnnek, betekintést nyerünk főhősünk múltjába. Az anyjához kötődő erős szeretetbe, a gyászba, amikor elvesztette őt, és az apjával való kissé viharos kapcsolatában. Az exe is feltűnik, aki meglehetősen nagy hatással volt rá, de valahogy mégsem illettek össze.
Ahogy haladunk a héttel előre, egyre több dolog tűnik el a világból, az ördög, hogy kicsit kompenzálja az űrt, hagyja, hogy Káposzta (a macska) beszéljen a gazdájával, majd felüti azt a lapot...hogy akkor most, mi lenne, ha a macskák eltűnnének a világból.
 Gyönyörűen megírt kisregény, rengeteg elgondolkodtató dologgal. Ahogy a főhős úgy mi is mérlegelünk, és belegondolunk, hogy mi az, amit még eltüntetnénk egy napért a világban, és mi az amit nem. Tudva, hogy az a valami nem csak számunkra tűnik el, hanem mindenki számára. Az egész emberiséget szegényebbé tesszük, csak, hogy még egy napot élhessünk? Meddig terjed az élni akarás, és hol jön el az a pont, amikor már egyszerűen az igen, nem elfogadható válasz!

Belbecs: 5*/5

Nagyon szerettem olvasni, és nagyon sok gondolkodni valót adott nekem. Ajánlom mindenkinek, akik szeretik az elgondolkodtató történeteket! Olvassátok! :)

Külcsín: 4/5
Tudom-tudom cuki a macska.Valahogy nekem nem volt túl vonzó a borító. Nem mondom, hogy nem tetszik, mert akkor nem ennyi pontot kapott volna, csak azt, hogy kicsit jellegtelennek gondolom.

Film! Mert, hogy a könyvből van film is. Sajnos egyenlőre magyar felírattal nem találtam rá, pedig örültem volna, ha ez a poszt a film és könyv összehasonlítását is tartalmazza, de egyenlőre nem beszélek olyan jól japánul, hogy felírat nélkül nézzem! Bár mondjuk a történetet így is már ismerem :) De ha valakit érdekel Sekai Kara Neko ga Kietanara  címen megtalálja :)


Fülszöveg:
A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.
De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.
És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…
Kawamura többszörösen díjazott könyve hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Könyv: Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból
Kiadó: XXI. Század
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 144
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155915987
Fordította: Vihar Judit
Megjelenés időpontja: 2019. október 21.
Eredeti cím: 世界から猫が消えたなら
Ár: 2.990 Ft
Kiadói ár: 2.392 Ft

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek - Újraolvasás

Most hétvégén sikerült újraolvasnom a könyvet, és rájöttem, hogy ami akkor zavart benne amikor négy éve kb. olvastam, az még most is irritál. De már akkor is voltak benne jó dolgok, amiket akkor is megfogadtam már, most csak adtak egy újabb lendületet a rendrakásomnak. Bár a könyvek kiszelektálása lassabban megy nálam, mint ő szerinte kellene. És feltehetően jóval több könyvet tartok meg, mint amennyit ő normálisnak tart. És még mindig rémisztő gondolat, hogy egy könyvből kivágjam azokat az oldalakat amik tetszenek, aztán meg a többit kidobjam...bár már korántsem érzem a könyvet szent és sérthetetlen ereklyének.
Amióta először olvastam a könyvet, azóta úgy kb. felére csökkent a könyveim száma, az akkor kb. 1200-ról, mára úgy 500 könyv maradt, és ha végre a "senkinemveszimeg" könyveim is kikerülnek az "állományomból"  akkor úgy durván 400 marad...ami amúgy még mindig sok.
 Ma megint egy szatyornyi mindenfélével mentem a könyvtárba amolyan "ingyen elvihető" dolgokkal, amik mérlegelés után nekem nem kellenek, évek óta itt állnak, és csak feszélyeznek. És persze a szelektív papíros kukánk is teli lett, mert még mindig találtam olyan dolgokat, amiket fogalmam sincs, hogy miért is őrizgettem.
 De, hogy mi az amivel egyetértek Marie Kondo-val? A rendrakás egyszerre kell, hogy történjen. Ez remek dolog, ha tehetném feltehetően egyszerre mindentől megszabadulnék, ami a kezdő minimalista énemnek nem kell, de ezt nehéz megcsinálni. Viszont egyszerre ki lehet válogatni Mindent, aztán szép lassan megszabadulni tőlük. A kidobás híve nem vagyok. Próbálok mindent újrahasznosítani, vagy új tulajdonos találni neki. A végső megoldások a szelektív kukák.
Amikor végzel jobban érzed magad! Sokkal amúgy, még így félig végezve is sokkal jobb, bár feltehetően ha tényleg egyszerre tudnám megcsinálni nagyobbat ütne :)
Mindennek legyen helye! Ez most próba időszakon van, a legtöbb cuccomnak van állandó helye, de meg kellene szoknom, hogy mindig kipakolok a táskáimból és mindig ugyanoda rakom a cuccokat, hogy könnyel felmarkolhassam ha indulok.

Amivel nem értek egyet és/vagy zavart:
Ez az állítva hajtogatós dolog. értem, hogy tök jól néz ki, és azt is értem, hogy helytakarékos, de ehhez rohadt sok fiók kell. Nekem polcaim vannak a ruháknak is, tehát a büdös életben nem fogom állítva hajtogatni a dolgaimat, mert, egyrészt tök vicces lenne, másrészt mindig kiborulna az egész, ha kinyitom az ajtót :D
A végtelenül nagy pazarlás, amit le is ír. Tudom, ez amúgy nem japán függő, más nemzetek is eléggé fogyasztói társadalomban mozognak, de akkor is durva...azóta amúgy láttam filmet, fotókat a "túlzsúfolt" japán szobák/otthonokról...hát azóta is azon gondolkodom, hogy nem zavarja őket. És azóta voltam kinn és láttam elég sok dolgot, és még mindig bízom abban, hogy azért azok akik Marie Kondot felkérik erre a segítségre...hogy ők azért nem a többség. Nációtól független.
Az, hogy ezerszer leírja, hogy ő már aztán gyerekkorától rendmániás volt, és ez igazándiból csak halmozódott. Amúgy ezt elég lett volna egyszer leírnia, és akkor nem lett volna az az érzésem, hogy egyrészt beteges rendrakásban szenved, másrészt kicsit kattant. Bocs mindenkitől akinek, ő az istennő, de szerintem azért szegény nem teljesen normális. Mert szép és jó az, hogy már kiskora óta tudta, hogy mi az ő hivatása, és hogy ezt csiszolgatta, de a leírtak alapján az ember nem feltétlen azt látja, hogy de jó neki, hanem azt, hogy szegény családja, hogyan bírta vele egy fedél alatt. (már csak azért is mert önkényesen rendet rakott a családtagjainál és dobált ki dolgokat...ami szintén nem normális.


Belbecs: 3/5
Még mindig nem tartom sokra a könyvet. Még mindig úgy gondolom, egy olvasást ér. Most azért gondolkodom, hogy a sorozatot amiben rendet rak azt megnézzem-e...félek, hogy azon túl, hogy tanulságos lenne, borzalmasan irritálna, ami nem jó.


Fülszöveg:
MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.