Lapról - lapra

   A szerzőpáros, eddig magyarul megjelent könyveit mindet sikerült már olvasnom. És azt kell mondanom, hogy ez volt az eddigi leggyengébb könyvük. Persze lehetséges, hogy azért, mert erről a témáról roppant nehéz sokat írni. De lehet azért is, mert a pillanat megélését, a tudatos jelenlétet igazándiból már tényleg rogyásig hirdeti minden önsegítő és egészséges életmód könyv. Az, hogy ennek az egésznek, fogod a japán kifejezését...nem lesz menőbb. Nem olyan mint az ikigai, amivel tényleg rengetegen tudtak azonosulni, és rengetegen nekiálltak, hogy megkeressék az életcéljukat. Mert, valami meglepő és új dolog volt.  Az Icsigo-icsie, a vissza nem térő pillanat, a jelen teljes színtű átélése - tudatos jelenlét, mindfullness. Ennyi és nem több. Nem egy új életszemlélet amit nem ismernek az emberek és furán és idegen hangzik. Igen, valóban, ha mindig icsigo-icsie-re hivatkozol, roppant fura leszel.  Nagyon jó, hogy tudok most már a tudatos jelenlét és a pillanat visszahozhatatlanságának jap

  Az optimista énem minden évbe benevez Lobo Várólista csökkentős kihívására . Ugyan még sosem teljesítettem, de mindig elhatározom, hogy na akkor a következő biztosan sikerülni fog. Biztosan, hisz annyiszor nem sikerült, hogy most már végre az jön, hogy sikerül. Úgyhogy jövőre is belevágok. Ismételten egy listával, meg egy alternatívval. Őszintén, nem merem Gaura Ágnes: Átkozott balszerencséjét a rendes listára rakni, mert olyan rossz ómen :D Tehát akkor a listáim, már nem változtatok rajta, úgyhogy ezekkel nézek 2021 elé. Remélhetőleg jobb évünk lesz. Alap lista: Gaura Ágnes: Túlontúl J. J. Abrams - Doug Dorst: S. Jim Butcher: Átokvihar Neil Gaiman - Terry Pratchett: Elveszett próféciák On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal? Őszentsége a XIV. Dalai Láma - Desmond Tutu: Az öröm könyve Simon Stålenhag: Elektronikus állam Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás Taisen Deshimaru: Igazi zen Szigeti Kovács Viktor: Először volt az erdő Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia Gaura Ágnes:

A blogon kevés verses poszt születik, mert van egy enyhe "nem szeretem" státusza nálam a verseknek. Aminek feltehetően az lehet az oka, hogy a verselemzéseket mindig utáltam, sosem volt olyan irodalom tanárom, aki képes lett volna megszerettetni a költészetet velem. És a modern költészetet, meg nem tartom költészetnek, mert valahol elvesztek a rímek és ritmusok. Fura mi? A régi költészetet nem csípem, mert nem tetszik a sok belemagyarázás, de legalább rímel. A modern szókimondó általában, viszont hiányzik, minden belőle amit én versnek tanultam (rím, ritmus, szótagszám). Haikuk az egyetlen kivétel és a wakák, úgyhogy igazándiból a többit sosem szerettem. Ennek ellenére kölcsönkértem AniTiger barátnémtól rupi kaur két verses kötetét is. Az elsőt azért, mert úgy gondoltam, hogy olvassunk egy kis haikumentes kortárs költészetet, és a molyok is szeretik ezt a kötetet és a címe is jó. A második kötetet azért, mert az első nagyon tetszett, mindazok ellenére, hogy a fele az én meglá