Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2020

Randall Munroe: Hogyan…

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak! Munroe Mi lenne, ha ? című könyvét annak idején nagyon szerettem, így rögtön lecsaptam erre a könyvre is, bízva abba, hogy hasonlóan eszement dolgokat olvashatok, közérthető vicces, de mégis tudományos formában. És nem kellett csalódnom.  A könyv rosszkor talált meg, ennek ellenére társam volt az olvasási válságból kivezető úton. Hasznosnak bizonyult, hogy rövidebb fejezetek vannak benne, egy-egy témáról, azok is illusztrálva. Így bár úgy éreztem, hogy sose haladok sehova, mégis egyre előrébb jutottam a könyvben.  Nem mondom, hogy minden téma tetszett, vagy hogy mindegyik témánál fogtam a fejem a "hülyeségektől", de azért jó pár olyan fejezete van a könyvnek, aminél azért erősen elgondolkodtam azon, hogy mégis, hogyan jutna eszébe bárkinek is az amit Munroe felvázol. Még csak gondolati síkon is. Tartom, hogy a szerző nem teljesen normális, de ezen agymenéseit meglehetősen olvasmányosan képes a nagyközönség elé tárni. Megjegyezn

Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen

Azt hiszem, ha nem lett volna ez a karanténos időszak, sosem veszem meg ezt a könyvet. A vicc amúgy az egészben, hogy egy kihívásra kellett, de akkor kaptuk a feladatot, amikor a munkahelyemre sem tudtam bemenni, hogy kikölcsönözzem, így hát megvettem. Aztán elkezdtem bejárni, és időm, erőm és kedvem sem volt olvasni, így ide-oda rakosgattam. Aztán most már nagyon égőnek éreztem, hogy két kihívásos társam miattam áll a kihívással, miattam nem mehetünk tovább, így a másik kiválasztott könyv helyett (mert az annyira sz*r), belelapoztam ebbe. És annyira megörültem annak, hogy ilyen kis aranyos szellős, hogy neki is kezdtem. Két nappal később meg már le is tettem, és végre tovább mehetünk a kihívással.  Megvettem, de nem az a sztori, amit újra és újra akarok majd olvasni, így a saját megvett példányomat odaadtam a Gyermekkönyvtárnak, hogy majd kisorsolják nyereménynek, és egy ifjú olvasó ezzel a könyvvel (is) felfedezhesse az olvasás örömeit :)  De maga a történet aranyos és kedves, né

Ezt tervezem Júniusban :)

Olvasni, meg úgy amúgy is. Reményeim szerint júniusban végre visszatér minden a majdnem normálisba és akkor nem csak havi két poszt lesz, relatíve arról, mit tervezek a kövi hónapban és mi az, ami sikerült és mi nem. Tehát, ha már itt vagyunk, májusban a 3 tervezett könyvből elolvastam egyet (a minimalistákat) és haladtam kb. 20 oldalt a Hogyannal... ami gáz, mert amúgy tök jó, és képek is vannak benne, tehát kicsit gyorsabban lehetne ezzel haladni. De kiesett a munkába járás közbeni tömegközlekedés - mert bicajjal megyek, ha nem zuhog az eső -  ott meg relatíve nincs időm olvasni, legalábbis jelenleg még nem abban a stádiumban vagyunk, hogy olyan sok szabadidőnk lenne munkaidőn belül, itthon meg még nem volt nagyon időm-kedvem olvasni. De tervezem, csak lassan megy :D De akkor lássuk, mit tervezek Júniusban olvasni. Marha nagy meglepetésekre ne számítsatok :D... Randall Munroe: Hogyan… Akkor sem adom fel! Amúgy már a 338 oldalból a 209. oldalon tartok, tehát úgy érzem, hogy