Alyse Dar (szerk.) · Koronczai Magdolna (szerk.) Japán

 2022-es várólista csökkentés első könyve! Már jobb vagyok ebben a kihívásban, mint az elmúlt években bármikor...mondjuk ez főleg azt minősíti, mennyire rossz voltam az elmúlt években :P
A könyv olvasásakor több dolog is eszembe jutott. Ezek között volt az, hogy úgy kéne nagyjából egy milliárd forint, jó lenne, ha covid se volna és úgy 2-3 év, míg körbejárnám Japánt. A legtöbb helyre ami a könyvben van, szívesen elmennék. Bár volt rengeteg hely, ahol csak nosztalgikusan felsóhajtottam, hogy "itt már voltam", de azért azokra a helyekre is elmennék újra. Ráérősen. Imádatam a japán utamat, viszont azaz igazság, hogy bár két hét alatt rengeteg dolgot, helyet, szentélyt, embert láttam, és rengeteg élmény ért, de pont ezért sehol sem volt elég idő. Én szerettem volna egy fél napot üldögélve tölteni Kamakura egyik szentélyébe, vagy szentély kertjébe, és a megnézésére volt másfél órám...értitek, sajnos az ÁTÉLÉS az amit ha két hét alatt nyomod le fél Japánt akkor nem lesz meg :( Én szerettem volna a legtöbb helyen sokkalta több időt eltölteni, több helyre elmenni. Ez alól csak Hiroshima a kivétel, és ott is csak a múzeum ahol annyit sem töltöttem, mint tölthettem volna, mert olyan szinten nyomasztó volt.

A másik ami  a könyv olvasásakor az eszembe jutott, hogy azért 2010 óta rengeteg dolog változott. Még akkor is, ha mondjuk a Covidot nem is számoljuk. A könyv nagy része ebből adódóan inkább érdekesség, és nem hasznos információ. Inkább csak egy támpont, hogy mikre keressen az ember rá a neten, mert biztos vagyok benne, hogy a neten sokkal naprakészebb információk várják az embereket, mindennel kapcsolatban. Viszont a könyv ad egy jó kis képet arról, hogy a szerkesztők és írók szerint mit érdemes megnézni. Megjegyzem annyi múzeumot, amit én aztán sose néznék meg. Nem mondom, hogy nem mennék szívesen Japánban múzeumba, de hogy annyiba, mint amennyit ajánl biztos nem. Bár ugye, ha mindenhova el akar menni az ember az sok pénz és sok idő és jó nyelvtudás. Ezek közül egyikkel sem rendelkezem :(

 A könyv eleje a történelmi áttekintés. Sok új dolgot nekem már nem mondott. Feltehetően ehhez már azért elég sok Japánnal foglalkozó könyvet olvastam. De elég érdekesen tálalja, úgyhogy nem unatkoztam az olvasása alatt. Ezek után körbe járja, képzőművészet, film, zene, konyha témákba is az országot, sehol sem túl mélyen, hisz csak felkelteni akarja az ember érdeklődését, és nem tanulmányt adni egyes témákban. Nem tudom a fordító bukott-e néhány helyen vagy eredetileg is el lett rontva, de voltak azért pontatlanságok.

A nagy áttekintés után régiónként járjuk be az ország legtöbb szegletét. Sehol se számítson senki sem őrülten hosszú és elemző szövegekre, de a fontosabb dolgokat elmondja. Mondjuk engem kifejezetten idegesített, hogy sok volt az ismétlés. Valahol konkrétan egymás után kétszer leírva ugyanazok a mondatok, alcímként, majd első bekezdésként...hát, azért az kicsit túlzás, értem én, hogy szerinte fontos, de ennyire nem. A másik ami nagyon zavart, hogy sok volt az elgépelés. És azért ez a könyv új korában 6.000 forint volt...akkor amikor az átlagos könyvek 2.500-ak, tehát azért oda kellett volna figyelni arra, hogy valaki átnézze. A másik ami borzalmas volt, főleg a fülszöveg miatt "A nyitott szemmel sorozat híres nagyszerű fényképeiről...", akkor most megjegyzem, hogy ennyi pixeles képet is régen láttam útikönyvben. A legtöbb kép amúgy tényleg szép, és igényes, de voltak fél oldalas pixeles képek. Sajnálom, de ha valamiről nincs jó kép, akkor inkább ne rakják bele a képet, csak maradjon leírás, mintsem, egy alig felismerhető kép...

De összességében nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet. Jó volt kicsit nosztalgiázni, és újra, ha csak a könyv lapjain is, de bejárni Japánt. Rengeteg ötletet kaptam, hova mehetnék még, ha rám szakadna a bank, úgyhogy most már csak a pénzesőt várom és a covid lecsendesülését és már itt se vagyok :D

Könyv: Alyse Dar – Koronczai Magdolna (szerk.): Japán
Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 400
ISBN: 9630959667

Takami Kósun: Battle ​Royale

 

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, és már előtte is várólistás volt a könyv, de valahogy nem volt érkezésem arra, hogy el is olvassam. Feltehetően a második film utáni "atyám, ez de szar" megjegyzésem miatt maradt el végül az olvasás. Pedig igazándiból tudom jól, hogy az esetek többségében a könyv jobb, mint a film.

 De idén végre úgy döntöttem, hogy elkezdem olvasni a saját könyveimet is, és a moly egyik funkciója az arcomba tolta, hogy ez a könyvem várja legrégebb óta, hogy olvassam, úgyhogy uccu neki, bele is vágtam.

 Szeretem a japán neveket, de ha az utolsó 10 emberen akik maradtak, megkérdeznék, hogy ki volt a másik 32 akkor talán még 1-2 karakteresebb karakternek megtudnám mondani az egyik nevét, de a teljes nevét biztos nem...azt mondjuk az utolsó 10-nek sem, csak úgy nagyjából tudom a neveket. Túl sokan voltak, túl hasonló hangzással, hogy szegények megjegyezhetőek legyenek.

 A film miatt, a nagy meglepetés a végén nem volt meglepetés, de teljesen máshogy emlékszem, hogy vége lett a filmnek. Tervezem újra nézni, még úgy is, hogy amúgy borzalmasan béna megfilmesítést kapott, legalábbis úgy érzem, könyv után még rosszabb lesz az egész :P

 A történet maga elég durva, és fogalmam sincs, hogy én mit tennék akkor ha iskolás lennék, és egy szigeten ki kéne nyírnom az osztálytársaimat. Bár tekintve, hogy kb. egy osztálytársamat sem szerettem kimondottan :D feltehetően én elbújtam volna valami jó helyre és bíztam volna abba, hogy megölik egymást a többiek és az utolsó elesik egy kőbe és beveri halálosan a fejét és akkor én nyertem.

 De roppant frusztráló lehet, 15 (azt hiszem ilyen korúak) szembesülni a ténnyel, hogy ez egy élet-halál játék, és csak egy maradhat, vagy megölöd őket, vagy ők ölnek meg téged. Súja azért sokáig bízott abban, hogy össze tud állni az osztály és együtt legyőzhetik a Rendszert, de újra és újra az arcába tolta az élet, hogy bár ezen gondolatával nincs egyedül, de a többség nem bízik egymásban és ebből adódóan nem lehet egységet alkotni sok-sok emberrel már mert mindenki a másikat figyeli, hogy na az majd mikor fogja őt hátba támadni. 

Voltak vérbeli játékosok, akik feltehetően akkor is gyilkoltak volna, ha nem lett volna muszáj, kis szociopaták  akiknek tök mindegy volt minden, elkönyvelték, hogy akkor nyernek ha a többiek meghalnak így szépen vagy csellel vagy automata gépfegyverrel megöltek mindenkit aki az útjukba állt. Kettő ilyen személy volt, egy lány és egy fiú, és biz isten, én drukkoltam, hogy minél hamarabb meghaljanak, de némelyik olyan volt, mint valami halhatatlan :D

 De azért némi kellemes csalódás volt, hogy azért alakultak ki "csoportok", néha nagyobb csoport is, és hogy azért a diákok egy nagy hányada, nem akart játszani. Voltak csoportok, akiket megsirattam, mert tényleg zseniálisak voltak, esélyük is volt és tényleg mindent megtettek annak érdekébe, hogy kiszálljanak a játékból, de úgy, hogy a rendszer megbukik, mégis elvéreztek :( És hát volt csoport akik a bizalom hiánya miatt egy kicsin elcsúszva buktak el, de őket annyira nem tudtam sajnálni. Megértettem őket, és valahol logikus is a bizalmatlanság, de ...

És hát ott vannak a főszereplők, akikért szurkolunk, akik amúgy próbálnak az egészből kimaradni, és csak annyi embert ölnek meg amennyit muszáj, megjegyezném, hogy óriási előny, ha veled van egy olyan ember, aki már megnyerte az előző játékot és úgy mozog ebben az egészben, mintha bele született volna.

És persze ott volt az a páros akik  egyszerűen a legelején döntöttek. Nem ölnek meg senkit sem, nem játszanak, kiszállnak már a leges legelején. És őket nagyon megértettem. Nem akartak ártani az osztálytársaiknak, és nem akarták elveszíteni egymást sem, hát együtt léptek. Szomorú volt, de teljesen érthető is.

De amúgy az egész alapötlet roppant beteg, de zseniálisan van megírva. Félek, hogy a filmeket újranézve még sz*rabbnak fogom érezni a filmet a könyvhöz képest. De ennek ellenére újra akarom nézni, hogy tudjam, hogy nagyjából úgy haltak-e meg, mint a könyvben. Nem mintha túl kedves halála volna azoknak a szegény gyerekeknek -.-"

Ezerarcú ​Japán

Ha Japánról szól egy könyv, akkor elég gyorsan szokott várólistára kerülni, ritka, hogy kívánságlistára is, így ha szerencsém van akkor közeli ismerősnek, barátnak, vagy a könyvtárnak meglesz hamarosan és már olvasom is. (vagy megveszem, és mivel megvan éveket vár arra, hogy végül olvassam...) Szerencsére AniTiger barátnőmnek megvolt ez a könyv, így amikor ő már elolvasta én is kölcsön kaphattam, és mivel még egy barátunk kölcsönkérte, elég ösztönző volt, hogy ne halogassam, hanem rögtön kezdjek is neki. Így ez lett az otthon olvasós könyvem a másik kölcsön könyv (Christina Lauren: Autoboyography ​– Egy fiús könyv), meg a benn olvasós könyvem. Amúgy egy nap eltéréssel olvastam ki a két könyvet, úgyhogy most elég jó vagyok a kölcsön könyvek olvasásával :) Meg, a hónapra tervezett listával is, ugyanis ezzel már 2 könyvet elolvastam a három tervezettből és még csak 13-a van :)

A molyon 100%-on áll a könyv, úgyhogy nagyon nagy elvárásaim voltak vele szemben. Azt már első tapintásra és első lapozásra észrevettem, hogy a kivitelezés csodaszép. De tényleg, az elmúlt idők, egyik legszebb könyve ami a kezembe került.
 Sokat gondolkodtam, hogy ez akkor most milyen céllal készült könyv is lehet. Ismeretterjesztőnek ugyan ismeretterjesztő, egy csomó dolgot elmond, és leír, de én úgy éreztem, hogy csak úgy felületesen érinti a témákat, és nem igazán akar belemenni jobban. Viszont tetszett a fejezeteknél a térképes nézet, vagy az idővonalas megoldás is, csakhogy emiatt, bár esztétikailag szép, de egy-egy információról nem tud többet mondani, mint maximum 2 mondat.
 Ha az ember most ismerkedik Japánnal, akkor viszont remek olvasmány lehet. Ugyanis csak érintőlegesen ismertet meg minket Japán pozitív és szép oldalával, de ezt teszi úgy, hogy a lehető legtöbb szegmensét megismertesse ( szokások, hitvilág, ételek, modern kultúra, sport, filmek, anime, manga, costplay-ek, zöld tea és szusi, szentélyek és zarándokutak, robotok és onsenek), tehát rengeteg dologról tudunk meg roppant keveset. De ad egy táppontot az olvasónak, hogy ha egy-egy téma érdekli, akkor már tudja, hogy körülbelül hogy keressen rá.
 Gondoltam arra is, hogy ez amolyan jól és szépen kivitelezett utazási prospektus. A könyv nagyjából bejárja azokat a részeket, amit a turisták is be szeretnének, és ad alternatívát, gondol, minden típusú turistára, az anime fanokra, a gasztro őrültekre és a spirituális látogatókra is, ahogy az átlagos "mindent látni akarok" típusú emberekre is. Elmondja, mit hol keress, de igazándiból nem megy mélységekbe, csak ad egy ajánlott útvonalat, vagy éppen helyeket dob fel neked, ahol ha adott dolog érdekel kellően elmélyedhetsz.
 A könyv erősen pozitív képet fest a szigetországról, és bár én is imádom Japánt, sőt voltam ott és mennék is vissza (amint lehetne :D, szívem szerint ott is maradnék :D), azért még én is tisztában vagyok vele, hogy ez egy borzalmasan ferdített pozitív kép, mert azért a Japánok (ahogy minden nemzet kb.), nem tökéletes, rengeteg rossz és fura szokásuk van nekik is, és valahogy erről ez a könyv mélyen hallgat :D. Feltűnően tökéletesnek és szépnek ábrázolja Japánt, és bár az én fejemben is általában így van Japán....de azért van nem tökéletes része is....és ha már valaki útikönyv szerűt, vagy kulturális dolgokról ír...ne legyen már annyira tökéletes minden amit ír Japánról...mert nem az...
 Ebből adódóan arra jutottam, hogy feltehetően a könyv egy "Gyere Japánba" kampány szerűség nagyon szép kivitelben.

Belbecs: 3,5/5

Sajnálom, talán ha ez lett volna az első könyvem Japánról akkor több pontot érne. De nem vagyok abban biztos, hogy a legjobb kezdés lenne amúgy. Akik érdeklődnek Japán iránt, mármint a könyv előtt is érdeklődtek, azok olyan nagyon sok új dolgot nem fognak olvasni benne. Akik csak úgy hallottak valamit a "gésás országról", nos igen nekik jó lehet, hogy rájöjjenek, hogy azért Japán nem csak gésákból és animekből és nem csak zöldteából és szusiból áll...


Külcsín: 5/5

Gyönyörű kiadvány, de tényleg. Mivel sajnos nem tartom a leghasznosabb könyvnek, így igazából örülök, hogy csak kölcsön kaptam és nem saját. Dísznek ugyanis gyönyörű lenne, de csak dísznek nem tartok már meg könyveket :)


Fülszöveg:

Japán a világ egyik legkülönlegesebb kultúrája, ahol tökéletes egyensúlyt képez múlt, jelen és jövő.
Ez a hiánypótló kötet lebilincselő áttekintést nyújt a felkelő nap országáról, miközben sorra veszi annak ezerféle szépségét és örömét, az építészettől a harcművészetig, az ősi kézművességtől a sintó szentélyekig, az ikebanától a kavaii-ig és tovább.

 Bookline Könyvek, 2020

224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634337188 · Fordította: Dövényi Ibolya

Japán ​barangoló

Tavaly, amikor kinn voltam Japánban, az egyik túratársamnál ez a könyv is ott volt. Utazás előtt is gondolkodtam azon, hogy én is beszerzem, csak aztán eléggé ki volt számolva a pénzem, és egy 3.000 Ft-s könyv akkor ott elég nagy kiadás lett volna. Főleg, hogy nem tudtam, hogy használnám-e ezt a könyvet, tekintve, hogy megszervezett út volt, és én csak mentem, amerre vittek, meg néha este mászkáltam.
 Aztán idén gondolkodtam, hogy megveszem, egy kis nosztalgiának biztosan jó lesz, de arra is rájöttem, hogy lehet előbb el kellene olvasnom inkább, és ha jó akkor majd megveszem. Így maradt a könyvtárközi kölcsönzés. És most úgy gondolom, hogy erre a könyvre, nekem jelenleg nincs is szükségem.
A könyv eleje történelmi összefoglaló, majd egy kis éghajlat és miegymás a könyv végén, ami keretbe foglalja azt, hogy mit érdemes megnézni, hova érdemes ellátogatni, és hogy mi mikor van nyitva, hova kell előre bejelentkezni, és mi az amit szabadon bármikor látogathatsz.
A nyitva tartások egyrészt tök jó, hogy benne van, másrészt meg, lehet, hogy jövőre már tök máshogy lesznek nyitva. Pozitívum, hogy a múzeumok honlapja is ott van, tehát ha nem a véletlenre bízod magad, akkor mielőtt ténylegesen kiutaznál megnézheted a friss infókat. Viszont ennek ellenére, az ilyen információk hamar elévülnek, így lehet, hogy elég lett volna a múzeum elérhetősége, és akkor ott mindenki utazás előtt ránéz.
 Az a baj, hogy a könyv az elején felhúzott ezzel a mondattal:

Bár egyre több bűncselekmény történik, Japán továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb városának számít.
10. oldal

És innentől már kicsit szkeptikus voltam, mindennel kapcsolatban. Tudom, hogy ez csak figyelmetlenség volt, de ettől még azért kicsit zavaró.
 A könyv átlapozása után, lett egy csomó post-item benne, és ki is írtam magamnak, hogy még miket kell meglátogatnom, ha majd egyszer újra Japánba utazom. Tehát kedvcsinálónak tökéletes a könyv, a történelmi áttekintéssel sincs különösebb gond, kellően részletes és nem annyira hosszú, hogy az akit csak a jelen kori Japán érdeke elunja magát.
Olvastam már pár útikönyvet, de itt kicsit meghökkentem, amikor konkrétan szarkasztikus mondatokba futottam bele. Értem én, hogy fel kell sorolnia minden látnivalót, de amikor már a mondatból kisüt az, hogy "amúgy ezt ne nézd meg" akkor úgy elgondolkodom azon, hogy mennyire objektív a könyv.
 Viszont egy csomó információ elévül egy idő után, így feltehetően kb. 5 évente újra frissíteni kellene a kiadást, az aktuális dolgokkal. Új érdekes helyek lesznek a régiek mellett, és feltehetően nem állandó minden nyitva tartás sem. Már csak az a kérdés, hogy a kiadó aktualizálja-e majd újra és újra ezeket a könyveket, ugyanis, ha aktuális az információ benne, akkor kifejezetten jó útitársa lehet ez a magán szervezésben utazó turistának.
 Az más kérdés, hogy én mindenhol eltévedek, és biztos vagyok benne, hogy Egyedül sose vágnék neki Japánnak, de tudom, hogy vannak bátor emberek, akik minimum angolul tudnak, és nem vesznek el sehol sem, na nekik feltehetően tök jó lehet a könyv kinézik, oda mennek :D
Én szervezett út alatt is kétszer képes voltam elveszni (elhagytak :D), úgyhogy biztonsági játékos vagyok, egyedül nem csatangolok el a nagy Tokióban :)

Belbecs: 4/5

Külcsín: 4/5

Tetszik, hogy ilyen kis zsebrevágós méret, de pont ezért kb. minden kép apró, tehát olyan nagyon nem jön át a "wáooo, de szép" érzés. Viszont praktikusnak praktikus. Tokióból indul le délnek, majd teljesen északra, elég jól lehet keresni a könyvben, és a szószedet is szerintem okés. Ötleteléshez remek társ, és feltehetően nagy segítség lehet, ha amúgy nem szedtél mindent le előre a netről, viszont a net feltehetően aktuálisabb :)


Fülszöveg:
Ismerjük ​meg Ázsia csendes-óceáni partvidék mentén fekvő Japánt. A szigetvilág négy főbb szigetből áll: Honsúból, amelyik messze a legnagyobb; az északi Hokkaidóból; a keskeny beltenger túlpartján található Sikokuból; illetve a délnyugati Kjúsúból. Látogassunk el a világ legnagyobb városai közé tartozó Tokióba;, a gésák otthonába, Kiotóba; illetve gyönyörködjünk a Japán nemzeti jelképének számító Fudzsi vulkán látványában.
Az ismert útikönyvsorozat legújabb kiadványa, aktuális információkkal. Barangoljon velünk Japánban. Fedezzük fel a rózsaszín cseresznyevirágok, gésák és szumók hazáját, Japánt. A szigetország a világ egyik legnépszerűbb turistacélpontja. A fővárosban, Tokióban bepillantást nyerhetünk a hagyomány és a modernség egyedülálló keverékébe. Látogassunk el Akihabarába, és csodáljuk meg a portékákat. Sétálgassunk Tokió divatkereskedelmi központjában, és térjünk be éttermi részlegébe egy szusira. Sétáljunk egyet a Meidzsi Dzsingú szentélyben, és látogassunk el a Császári Kincstár Múzeumba. Ezután csodáljuk meg a város szívében álló Császári Palotát, majd keljünk át a városon Aszakuszába, ahol a Szenszódzsi templomban és az Aszakusza szentélyben gyönyörködhetünk. A templomok, szentélyek, zen kertek és gésák városában, Kiotóban járjuk be a Császári Palotát és a Kacura villát. Látogassunk el a Higasijamában található impozáns Kijomizudera templomba. Ha már unjuk a szentélyeket, a Kiotó Nemzeti Múzeum rengeteg tradicionális művészeti tárggyal és lelettel vár bennünket. Fedezzük fel a hagyományos Oszakát, nézzük meg az oszakai várkastélyt és a Fudzsita Művészeti Múzeumot. Nagaszakiban semmiképp sem hagyjuk ki a Nagaszaki Történelmi és Kulturális Múzeumot, a Nagaszaki Békeparkot, illetve az Atombomba Múzeumot. Útikönyvünk mindamellett, hogy hasznos utazási tanácsokkal lát el, nélkülözhetetlen szállás- és étkezési javaslatokkal és hasznos programajánlóval is szolgál mindazok számára, akik szeretnek vásárolni, szórakozni, sportolni.

Könyv: Japán barangoló
Kiadó: Lingea
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 256
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155663642
Megjelenés időpontja: 2018. április 2.

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - A befejezés

Köszönet a könyvért a Trivium Kiadónak!

Elérkeztem a Varázslatos Napkelet záró posztjához. Őszinte leszek, ez volt az első olyan könyv, aminek az értékelése, és/vagy ajánlója ilyen hosszúra nyúlt. Nem szoktam könyveket felszelni, és úgy írni róla, mert általában nincs is annyi mondanivalóm egy-egy könyvről, hogy ennek értelme legyen. De a könyv első részét elolvasva már tudtam, hogy ez, ha egy posztba írom meg, borzalmasan hosszúra fog nyúlni és nincs az az ember, akinek van türelme ennyit olvasni tőlem :D. Tehát úgy döntöttem, hogy akkor legyen részenként. A könyvet már a kiadó is remekül részekre bontotta, én csak ezt követtem.

I. rész.

II. rész.

III. rész.

IV. Rész: A Himalája titkai 
Látogatóban a Dalai Lámánál című fejezet adott egy kis kóstolót, hogy milyen is lehet találkozni Vele. Elhiszem, hogy borzalmasan nagy élmény lehet, amit az ember nem felejt el soha. Emlékszem még pff, sok éve olvastam tőle  A boldogság művészete –t, és az akkor és ott amolyan sorsfordító könyv volt. jókor kapott el, jó dolgokat mondott, és szerintem gyökeresen megváltoztatta az életemet. (érik egy újraolvasás). Tehát azóta tisztelem és becsülöm a Dalai Lámát, azóta benne van a top-ba, hogy vele úgy elbeszélgetnék, úgyhogy jó volt olvasni arról, hogy mi a menete ennek, hogy milyen érzés lehet, és mit, hogy illik ott.

 Amikor eljutottam ehhez a részhez, már vártam a Dalai Lámás alfejezetet. Be kell ismernem, hogy habár nem a legelső nagy álmom, hogy eljussak és találkozzak vele, de benne van a top 5 elérendő célba, ha csak egy Magyarországi előadása is lenne, én már azzal is nagyon elégedett lennék. De nem nagyon utazik ő errefelé már, legalábbis mostanában nem hallottam ilyesmit. De a

 A sárkánykirály földje – Bhután . Bhután ennek hála a kedvenc országom lett. Meglehetősen kellemes dolgokat olvastam a helyről, és kedvem szottyant bevenni a top 10 hely ahova el akarok jutni listára. Bhután valami mennyeien kellemes hely lehet, élő vallással, kultúrával és királysággal, mégis nem az az elmaradott ország, ahol senki nem tudja mi a számítógép. Igen azt hiszem ők csinálták jól, megtartották a vallást, a hitvilágot, a népviseletet, de emellett borzalmasan gyorsan fejlődnek. Bekúszott az internet, az angol nyelv a mindennapjaikba. És meglepő mód az istenek és az internet képes meglenni egymás mellett.

Őszinte leszek a negyedik részt kétszer kezdtem el. Mert közben betegeskedtem és jobb volt újraolvasni az elejét,

 A bhutáni fejezeten kívül  Nepál élő istennője című fejezet is kétszer lett elolvasva. Bár meglehetősen jól emlékeztem rá. Hát az biztos, hogy én magam nem szeretnék Nepálban egy élő istennőnek a lehetséges inkarnációja lenni. Meglehetősen kecsegtető persze nyugati fejjel, hogy istennő legyen az ember, de ha belegondolunk, hogy ez annyit tesz, hogy kiskorodba elkerülsz otthonról, óvnak, megkapsz mindent, de persze az életed a népé, akkor már nem is annyira kecsegtető dolog az egész. nem is beszélve, hogy az első menzesz után hopp már nem vagy az istennő inkarnációja, tehát a kamaszkorodra már ki is kerültél a fényűzésbe és alázuhantál a halandók kegyetlen világába. Ismerjük be, nem túl kellemes dolog ez, pláne hogy visszatérhetsz a családodhoz, akikkel addig szinte nem is kommunikáltál. Amúgy fura, hogy a 21. században ez a „szokás” avagy hagyomány még mindig él. Nyugati fejjel ez fura. Mondjuk annak örültem, hogy azért a ma élő istennő inkarnációk, amikor már nem istennők legalább kapnak pénzt, meg esélyt a beilleszkedésre. Régen feltehetően nagyobb pofon volt ez a visszatérés. Bár tartom, ma sem egy leányálom, hirtelen nem annak lenni, amit beléd sulykoltak, hogy az vagy…

Az Élet és a Halál völgye olyasmi fejezet volt számomra, hogy mintha már olvastam volna valahol erről, de hogy hol és mikor nem tudom. Aztán elég sok új információt olvashattam, olyanokat, amikről biztosan nem olvastam még. Emlékszem volt egy könyvem még régen James Redfield: Shambhala titka, amit olvasás nélkül adtam el, azt hiszem ideje lesz majd kivennem a könyvtárból, legalábbis most várólistáztam, mert kedvem lenne a témában még olvasni, aztán lehet ez jó hozzá „alapnak”. Amúgy molyon nézelődve eléggé kevés infót találtam Shambhala vagy Sambala, vagy Shambala keresőszóra. Vagy én keresek bénán, vagy tényleg nincsen túlzottan sok szakirodalom magyarul és/vagy angolul sem. Bár nálam csak a magyar játszik. Elméletileg Shambhala volna a „földi mennyország” féle hely, ahova csak a jók és kiválasztottak kerülhetnek be, ahol minden tökéletes, nem öregszenek az ott lévők, nem lesznek betegek és sok-sok idejük van arra, hogy mindenféle okossággal, filozófia stb. foglalkozzanak. Tetszett, ez a fejezet (is) kifejezetten tetszett.

A Mount Everest szellemei tanulságos fejezet volt. És igen én egyetértek az ott élőkkel, hogy nem hiszem, hogy egyrészt van értelme felmászni egy olyan hegyre, ami körülbelül sorra gyilkolja a hegymászókat, másrészt meg, talán nem kéne háborgatni azt a helyet. Jó, mondjuk a hegymászást sem értem egyszerűen, de elfogadom, hogy valaki ettől boldog, meg ez motiválja. De felmenni egy hegyre, egy jó magasra, a legmagasabbra, úgy hogy tudják, hogy nagyrészt meg fognak halni, mert lavina, oxigén hiány stb. bármi lehet. És mégis nekiindulnak, csak hogy bizonyítsák, hogy ők mekkora…hmmm? No, mik? Mit bizonyít, ha megmászod a világ legmagasabb hegyét? Semmit. Az én szememben legalábbis nem lesz ettől nagyobb ember.

 Sajnos véget ért a könyv, visszakellett térnem Keletről Nyugatra. De élveztem az utazást, rengeteg új és érdekes információval lettem gazdagabb. Szerettem az íróval barangolni, szerettem, hogy ez az utazás elhúzható volt. Valahogy örülök, hogy nem csak végigszaladtam a könyvön.

 Hogy kinek ajánlom a könyvet? Nos, minden olyan embernek, akit csak egy kicsit is érdekel Kelet, Indiától-Tibetig. Akik szeretnek megismerni országokat. Nem mondom, hogy minden információt megkapnak, mert nem. Ez a könyv jó kiegészítője egy útikönyvnek, vagy éppenséggel remek érdeklődést felkeltő más szakirodalmakhoz, akár a sárkányokról, rókadémonokról, vagy hindu istenekről legyen szó. Ad egy alapot, egy elég masszív és jó alapot, méghozzá kellemes hangvételben, nem tanító jelleggel. Megadja az esélyt, hogy utána, ha elindult az emberben a kíváncsiság, akkor célirányosan kereshessen a számára legérdekesebb témákba.

 Én mindig Japán és Tibet párti voltam, mármint érdeklődési körként. Kína, India, Bhután vagy bármely más „keleti” ország nem élvezett nálam prioritást. Tibet a Dalai Láma miatt, Japán meg…ki tudja miért lett „kedvenc”. Jóval több dolgot olvastam róluk, mint a könyvben szereplő más országokról, de be kell látnom, Kelet úgy egészében megéri a rá fordított időt. Nem ez lesz az utolsó, hogy a könyvben említett országokról olvasok, mert érdekesek lettek számomra. És jó lesz majd bebarangolni újra és újra azokat a tájakat.

 Köszönöm az élményt!

Kiadó: Trivium Kiadó

Eredeti cím:Varázslatos Napkelet

Alcím:A boldogság nyomában Ázsiában

Író: Varga Csaba Béla

Nyelv: Magyar

Kötésmód: Kartonált

Oldalszám:320

Méret:135 x 200 mm

ISBN:978-615-5334-76-4

BELEOLVASOK

BELEHALLGATOK

BELEHALLGATOK - KÖNYVBEN UTAZOM 1. RÉSZ

BELEHALLGATOK - KÖNYVBEN UTAZOM 2. RÉSZ 

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Köszönet a könyvért a Tarandus kiadónak!

Fülszöveg:

Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…

 Ritkán kezdek azzal, hogy begépelem a könyv fülszövegét, de gondoltam, ez így bevezetőnek tökéletes lesz. Igazándiból ez a pár sor kellően összefoglalja miről is szól a könyv, persze a titkokat nem fedi fel. Amikor én kértem a könyvet, egy teljesen más fülszöveget olvastam, mert a Molyra sem ez van feltöltve (azaz mindjárt fel lesz töltve ez is), hanem egy másik, igen hosszú és részletes leírás a könyv tartalmáról. A szerint ez egy  izgalmakban gazdag mű… nos, majdnem az.

 A könyv nagyon-nagyon lassan indul be. A jelennel kezd, amikor is Aritomo már halott, Jün-ling meg már koros asszony, aki végül visszavonul bírói hivatásából, és visszaköltözik Jugiribe. Itt szembesülünk azzal, hogy Jün-ling beteg, és hamarosan el fogja veszíteni azt a képességét, hogy emlékezzen, hogy megértesse magát másokkal. Emellé a probléma mellé jön, egy neves japán történész (?), aki Aritomo metszeteiről akar írni egy könyvet, és persze érdekli a rejtély, hogy hova és miért tűnt el egy nap Aritomo. Ez utóbbit amúgy nem tudjuk, elment sétálni és feltehetően Nem Akart visszatérni, mint Lao-ce a könyvben sokszor emlegetett képen, ahogy kilép Nyugatra, és sosem tér vissza. A történet eleje abból adódóan, hogy egy kissé megkeseredett és kissé fura nő napjaiba tekintünk bele, nem túl izgalmas… oké, nem történik jó formán semmi, csak teáznak és nézik a fákat.

 Itt tettem le a könyvet és kerültem el egy jó ideig. Valószínű, ha nem recenzió lett volna, és ebből adódóan nem Kellett volna elolvasnom, akkor itt be is csuktam volna, és el is felejtettem volna örökre. Pedig igazándiból nem rossz, csak túl kell lenni, azon a durván, 70-120 oldalon, amíg jóformán semmi sem történik, viszont szép mondatokat használnak, és egy csomó érdekes dologról olvashatunk úgy, hogy maga a történet nem halad igazán sehova sem…. A könyv eleje és a vége között, abban a 480 oldalban, a jelenben körülbelül 2 hét telik el, és ez a két hét igen eseménytelen. Alig vártam, hogy végre kezdetét vegye a visszaemlékezés. Amikor elkezdte Jün-ling írni a memoárjait, lassan de biztosan beindult a könyv, bár még mindig a megszokott olvasmányaimhoz képest fele annyira izgalmasan. Maga a történet, tetszett és érdekes, csak elszoktam attól, hogy oldalakat olvasok a semmiről. Régebben sokkal jobban tudtam értékelni az ilyesmiket, ma már úgy látszik, hogy elszoktam a hosszú leírásoktól és a „történet a történetben” típusú dolgoktól. Nem nagyon tetszett, hogy folyamatosan ugráltunk az időben.  Ugyanis ez kidobott általában a műből, mert izgalmas múlt volt, fegyveresekkel, aranyos meleg japán katonákkal (és tényleg!), kátékkal, gyilkossággal, tetoválásokkal, meneküléssel és hadifogolytáborral, kincs elrejtéssel, bombázással és kínzással… és mire belelendülne, az ember visszadob, a jelenbe ahol nem történik semmi! Metszet és kertnézegetésen kívül, meg rejtély megoldáson kívül, ami szép keretet ad a történetnek, csak… olyan semmilyen. Igen, idegesített, hogy mindig, mire tényleg letehetetlen lett volna a könyv visszatértünk a jelenbe egy teát meginni, és elmélkedni, hogy „este lett, elmentem sétálni”… és hasonlók. Idegesítő volt!

Belbecs:… 4/5

Négy pont, mert a múlt érdekes volt, a jelen idegesítően lassú. Többet vártam a fülszöveg alapján (amit majd lentebb olvashattok, ami molyon fenn volt)… sokkal többet. Viszont ad egy remek hátteret, ha valakit érdekel Japán belépése a háborúba, a kegyetlenkedés, amit Malajziában (és egyéb helyeken) műveltek, egy kis japán múlt, egy kis szerelem, egészen a kapitulálásig és Malajzia felszabadulásáig követve a történeteket. A rejtély, nos, az nem túl számottevő. Nem nagyon kutatnak, Jün-ling csak a tábort keresi, a végére kiderülnek dolgok, amik világossá teszik, hogy Aritomo ki is Lehetett, bár konkrétan nem lesz kimondva, de sok dologra utalnak a végén. A kertészetről például nem sokat fogunk megtudni, inkább történelmi dolgokat, mintsem hasznos, használható dolgokat, Aritomo annak ellenére, hogy nagy szerepe volt mindenben, igen keveset szerepelt a könyvben. Én kicsit többet vártam tőle.

Külcsín: 5/5

Imádom a könyv címét és a borítót! Kivételesen nem csak ezekért kértem a könyvet, bár tény, hogy ez a kettő bőven elég lett volna ahhoz, hogy kérjem. Jelen esetben például ez bőven elég lett volna, hogy megvegyem és nézegessem a polcon, de mivel recenzió volt, így nem kellett éveket várnia az olvasásra, és biztosan végigolvastam. Tetszett, hogy az idegen szavakat, kifejezéseket lábjegyzetben még ott azon az oldalon elolvashattuk. Utálom ugyanis a beszámozós-hátralapozós fajta lábjegyzetet. Elgépelés és hasonlókat nem találtam, néha fura volt, hogy van egy üres lap két fejezet között, de ezt már láttam más kiadó könyveinél is. Ragasztott kötés ennek ellenére strapabírónak tűnik, megvonatoztattam, és nem lett baja, úgyhogy feltehetően tartós marad.

Kiadó: Tarandus

Kiadás helye: Győr

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 480

ISBN: 9786155261732

Fordította: Hegedűs Péter

Ár: 4.290Ft

Molyon fellelhető fülszöveg:

Jün-ling Töoh bírónő frissen diagnosztizált betegsége következtében el fogja veszteni emlékezetét, a beszédformálás és -értés képességét, a kommunikáció lehetőségét. Úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul, Malajziába utazik, ahol fiatalkorában hosszú időt töltött, és nekilát leírni emlékeit, ameddig még képes rá.

Malajzia japán megszállásának idején a fiatal Jün-ling és nővére fogolytáborba kerültek, ahonnan csak Jün-lingnek sikerült kimenekülnie. A háború végeztével úgy döntött, hogy beváltja testvérének tett ígéretét: épít egy japánkertet. Fel is kereste Aritomót, a japán császár egykori kertészét, hogy megbízza a kert megépítésével, ő azonban nem vállalta. Helyette azt az ajánlatot tette Jün-lingnek, hogy dolgozzon nála tanoncként, tanuljon tőle, hogy aztán majd megépíthesse a saját kertjét.

A történet kibontakozása során egyre több titokra derül fény Aritomo személyével kapcsolatban, s végül nyilvánvalóvá válik, hogy részt vett a háború alatt abban a titkos, Aranyliliom fedőnevű japán küldetésben, amelynek célja a megszállt területekről összerabolt kincsek elrejtése volt. Aritomo sosem beszélt erről senkinek, de titokzatos eltűnése előtt hátrahagyott egy rejtélyes térképet, amely a hozzáértő szemet nyomra vezetheti. Jün-ling úgy dönt, hogy mielőtt meghal, el kell tüntetnie a nyomokat, és újjá kell építenie Aritomo kertjét, amely kezd az enyészeté lenni – mint minden más is a világon, legyen az tárgy, emlék, érzés vagy gondolat.

Észak-Korea ismét : Menekülés a 14-es táborból

Fülszöveg:

Észak-Korea elszigetelt, korrupcióval sújtott és atomfegyverekkel felszerelt ország. Kényszermunkatáboraiban mintegy 150-200 ezer politikai fogoly raboskodik, az áldozatok száma szintén több százezerre tehető. Ezen lágerek kétszer annyi ideje léteznek, mint ameddig a szovjet Gulág fennállt, és közel tizenkétszer annyi ideig, mint ameddig a náci koncentrációs táborok.

Szin Donghjok az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Gyermekkorát egy nagyfeszültségű szögesdróttal körülvett lágerben töltötte. Mivel nagybátyjai állítólag bűnt követtek el, az állam őt is bűnözőnek tekintette genetikailag, és teljes jogfosztottságban tartotta.

Sorsa az államgépezet rendelkezése értelmében örökös kényszermunka volt. Első emléke egy kivégzés, és anyjára mint versenytársra tekintett a mindennapi élelemért. Tizenhárom éves korában beárulta anyját és testvérét, akik szökni akartak. A fiút megkínozták, majd szeme láttára anyját felakasztották, testvérét pedig agyonlőtték.

Blaine Harden könyve Szin Donghjok huszonhárom éves rabságának és szökésének története.

„Szeretet, együttérzés és család: Szin előtt ismeretlen fogalmak voltak. Isten sem tűnt el vagy halt meg számára: egyszerűen nem hallott róla.”

 Nem is olyan régen olvastam, Barbara Demick: Nincs mitirigyelnünk a világtól című könyvét. Ami szintén Észak-Koreáról szól, szintén olyanok mesélik el az életüket, akik elszöktek onnan, ilyen-olyan indokokkal. Megrázott az a könyv is, mert számomra nehéz elfogadni, hogy itt a 21. Században még mindig létezhet egy ennyire elnyomott ország. Az említett könyvben az átlag lakosok életén keresztül láthattam, hogy milyen az éhínség, milyen agymosáson mennek keresztül az emberek és, mi vezet oda, hogy eljönnek onnan, hogy szökni próbálnak. És arról, hogyan boldogulnak Dél-Koreában.

 Ebben a könyvben viszont más az alap történet. Szin életét mutatja be, aki eleve egy munkatáborba született, ott nőtt fel. A szülei „jutalomként” kapták egymást  a táborban, így házasodtak, és lehetett gyermekük is. Szinnek volt egy bátyja is. Az apja és az anyja évente körülbelül 5 napra látták egymást, így igazándiból Szin nem ragaszkodott az apjához, szinte nem is ismerte. Az anyját megvetette, szeretet nem kapott…azt sem tudta mi az, hogy szeretet. Arra nevelték az őrök, hogy besúgó legyen, jelentsen mindenkiről…ahogy mindenki.

 13 éves amikor az anyja és a bátyja szökni próbál…ő jelentette őket…ők meghaltak. Megrázó olvasni ezt az egészet. A kínzást, azt hogy mennyire nem volt képes arra, hogy ember legyen. Végtére is, miért lett volna ember? Állatot neveltek belőle, akit csak az érdekelt, hogy legyen mit ennie. A szökését is relatíve ez motiválta, hogy ne kelljen nélkülöznie, hogy legyen mit ennie.

 Érdekes, ahogy eljut Kínába, ahogy eljut Dél-Koreába, majd az USA-ba, hogy miként küzd maga ellen, és próbál megbirkózni a kialakuló emberi érzéseivel. Nem irigylem… ahogy amúgy egy Észak-Koreait sem. Bár számára nem volt agymosás, azt sem tudta igazán ki Korea vezetője, ő csak szimplán nem számított embernek. Nehéz megbíznia bárkiben, azok után, hogy olyan közegben nőtt fel, amiben mindenki egymást hátba támadta, ahol nem volt egyetlen igaz barátja sem, bár igénye sem volt rá…azt sem tudta, mi az, hogy barát.

 Van Szinnek elég hibája, de egyet sem tudok olyannak mondani, hogy Ő tehet róla. Olyan helyen nőtt fel, ahol ez elvárt volt, ahol mindennapos volt, hogy embereket vernek agyon az őrök, hogy a nőket megerőszakolják, ha teherbe esik akkor agyon is lövik őket. Ahol ritka, hogy valakiben megbízhatsz. Szin akkor változott amikor megismerte Pak-ot, és ő kedvességgel mindent elmesélt…jelentenie kellett volna róla is, de nem tette. Itt fordult a világ meg Szinnel.

 Szin jelenleg is Észak-Koreaiakért harcol, úgy ahogy tud, hogy elmeséli a történetét. Ő az első ember, aki munkatáborban született és megszökött.

Belbecs: 4/5

Nem lehet irodalmi értéket adni neki, hogy jaj de jól megírt könyv. Érdekes…elgondolkodtató és megrázó.

 Egy kicsit a borítókról, én a külföldiekre szavazok, mert azon Szin van, és felismerhető. Lehet, hogy a magyaron is, de nem annyira biztos a dolog. A könyv közepén van pár fotós lap, ami jó, mert érdekesek a képek, de szerintem meg lehetett volna simán oldani, hogy pl. Szin rajzai a kínzásról, abba a fejezetbe legyen befűzve, ahol erről ír…szerintem sokat javított volna rajta. Elgépelés és hasonlók nem nagyon voltak benne. Puha fedeles, ragasztott könyv, hát nem tudom, hány olvasást bír. Egyelőre strammnak tűnik, és nem én voltam az első olvasója (könyvtári), úgyhogy mondhatom, hogy tartós.

Külcsín: 4/5

Könyv adatai:

Olvass bele!

Kiadási év: 2013

Kiadó: HVG könyvek

Fordította: Nagy Marcell, Rádai Andrea

Oldalszám: 236

Eredeti megjelenési év: 2012

Eredeti cím: Escape from Camp 14

Eredeti ár: 3.200 Ft

Kiadói ár: 2.880Ft

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól

Fülszöveg:

Észak-Korea a világ egyik legelnyomóbb és legtitokzatosabb országa. A besúgást bátorítják, a média a kormány ellenőrzése alatt áll. Az Elfújta a szél veszélyes könyvnek számít, melyet száműztek a polcokról. Az 1990-es években éhínség söpört végig az országon. Milliók haltak éhen, de a rezsim továbbra is kezében tartja a hatalmat. Számos interjú segítségével Barbara Demick elsőként mutatta be, hogy milyen is az élet ebben a rendkívüli országban hat hétköznapi ember sorsán keresztül, akiknek a szívszorító körülmények ellenére sikerült túlélni a Kedves Vezető országát.

A könyvért köszönet a Könyvmolyképző kiadónak!

 Vannak olyan könyvek amiket nem lehet gyorsan elolvasni, nem lehet velük gyorsan haladni, mert meg kell emészteni az írtakat, el kell gondolkodni. Ilyen szempontból ez a könyv nagyon nehéz olvasmány volt. Nem mondhatom rá, hogy élveztem. Elég furán is jönne ki. Inkább azt mondom, hogy tanulságos, jól megírt, és nagyon jó könyv, egy nagyon komoly témáról.

 Nehéz úgy olvasni, hogy közben nem gondolsz bele, hogy te hozzájuk képest szerencsés vagy, bármennyire is szegény vagy, ők sokkal szegényebbek nálad. Amikor olvastam, és közben ebédszünet volt, mindig elgondolkoztam, hogy basszus, nekik ez amit megeszek több heti munkájuk után is maximum álom. Éhezés, borzalmak.

Éjszakai műhold kép Észak, és Dél-Korea

 Idegesít, hogy a 21. Században még ilyesmik lehetnek, hogy Észak-Koreában ilyesmi még lehet. Persze nem felejtettem el az Afrikai éhezőket sem, csak most ugyebár Korea volt terítéken. Borzalmas belegondolni, hogy a segélyek nem jutnak el az emberekhez, mert a hadsereget kell táplálni, hogy aki teheti menekül, ha van annyi elszántsága. Ahogy olvastam a könyvet rájöttem. Észak-Korea vezetői nem voltak hülyék. Mármint persze elítélem őket, de azért ismerjük be. Olyan szintű agymosást vezettek be, hogy az emberek nagy része éhen hal, nem lop, nem lép, éhen hal az államért! A Nagy Vezérért. Soha nem árulná el a hazáját, és ebbe persze belehal a többség. Nagyon sok borzalomnak kell megtörténnie ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkodjanak, hogy ez nem jó. Hogy a Nagy vezér is csak ember, elég gyarló, és lop, és kényelmesen éldegél, míg maga a nép sorra pusztul. A menekültek akik meséltek is beismerik, hogy totálisan bíztak a rendszerben, van aki még most is azt hiszi, hogy jobb lesz, hogy majd eljön az amikor a két Korea egyesül és mindenki boldog lesz, és mosolyog, mint a propaganda plakátok pirospozsgás emberei.

 A könyv előre vetítette, hogy ennek a rendszernek már meg kellett volna buknia, még nem bukott meg. Nem tudja megjósolni, hogy mi történik amikor a két Korea újra egyesül, de azt tudják, hogy a menekülteket is évekig tart beleszoktatni a 21. Századba. Abba, hogy van munkád, a munkádért fizetést kapsz, vannak kocsik, tv, aminek adását az állam nem szűri meg olyan szinten, mint otthon, ahol csak az Észak-Koreai filmeket nézhetted, és hülyítették az agyadat. Hogy van esély arra, hogy legyél valaki, hogy minden nap étel kerülhet eléd, és hasznos tagja lehetsz a társadalomnak. Elég nehéz elhinni ezt pár hónap alatt, amikor olyan helyről jöttél, ahol dolgoztál, de nem kaptál érte fizetést, körülbelül tíz éve, ahol a hegyekbe kellett menni élelemért, vagy a határon ide-oda csempészni dolgokat, hogy legyen annyi pénzed, hogy egy tál rizst tudj venni… rizst? Ha kukoricát, akkor már boldog vagy.

 Elképzeltem azt, amit azt hiszem Kim doktornőnél írtak, hogy amikor átment a határon, és egy házhoz bemenve a földön egy tál fehér rizst és húst talált a Kutyának (!!!) kirakva, holott pár kilométerrel arrébb, a határ túloldalán ez luxus ételnek számít, itt meg kutyakaja. Azért borzalmas :S

 Leírhatnék még sok-sok dolgot, de ezt olvasni kell. Gondolkozni rajta, feltehetően még sokáig leszek a hatása alatt. Kellett közben olvasnom mást, mást ami nem ennyire idegesítő és szomorú. Mert szomorú az amit bemutat, és szomorú az a tény, hogy igaz…

 Belbecs: 5/5

Akkor egy kicsit a könyv kiadásáról. Szép, igényes kiadás, a borító is tetszik. Igazándiból erről körülbelül ennyit tudok mondani. A posztban láthatóak a külföldi borítók is. Nekem amúgy mindegyik tetszik, mindegyik illik hozzá.

Külcsín: 5/5

Könyv adatai:

Kiadási év: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző

Fordította: Ferencz Tamás, Lénárd Henrik

Oldalszám: 387

Eredeti megjelenési év: 2009

Eredeti cím: Nothing to Envy

Eredeti ár:2.999 Ft

Kiadói ár: 2.549Ft