J. R. R. Tolkien: Gondolin bukása

Most lehet, hogy a sok-sok Tolkien fanatikus utálni fog, de ez a történet meglett volna önálló kötet nélkül is.
A Beren ​és Lúthien még tetszett és még tök jónak tartottam, hogy egy csomó változatot olvashatok a maguk kis történetéről. De ami ott működött az itt már nem. Egyrészt a sztori sem akkora, és kevésbé van teli szerethető karakterrel. Igazándiból Ulmo az egyetlen akit csípek ebben az egész könyvben, minden más szereplőnek van valami nyűgje, vagy szimplán számomra nem szimpi.
De ha a szereplőkön felül is kerekedem és csak a történetet nézem, akkor ez egy úgy kb. 60 oldalas sztori. Ha elmeséled ötször akkor sem lesz jobb a sztori. Az első verzió tetszett, tényleg, az ami végigviszi a történetet. Hős, vándorlás, tiltott város, jóslat, leszarom a jóslatot, beteljesedik a jóslat, menekülök és nagyjából túlélte akinek kellett. Tehát ez a rész még érdekes, jól megírt és okés. Csakhogy az Vándorlás és hős magában míg nem ér az eldugott városba unalmas, de ezt a részt elolvashatom legalább ötször, és nem lesz izgibb, csak az utolsó verzióban, mert ott legalább voltak orkok. De amúgy kb. 120 oldalon keresztül olvashatom, hogy szegénynek rossz élete volt, vagy valamiben annyira mégsem, vándorolt, elment a tengerhez, találkozott a tündékkel/vagy nem, találkozott Ulmoval, aki megmondta neki a tutit...és tovább vándorolt. Tök jó, hogy vándorolt, de nem történt semmi sem a vándorlás alatt, a nézelődés és rejtőzködésen kívül, meg hogy találkozott tündével, aki hol az volt aki, hol másik verzióba meg nem az volt, de így is jó volt. Tehát én kihagytam volna a kb. 5 történetből a középső hármat, mert azok unalmasak voltak. Főleg egyhuzamban olvasva a könyvet...
Én értem, hogy Christopher Tolkien szeretne valami szép hagyatékot hagyni az apja után és már ő is öreg meg minden. De...van olyan történet ami nem véletlen nem lett megírva és kiadva anno. Ez példának okért pont olyan, mert nem ad ki egy novellánál többet. Potenciál persze van benne, tök jó hősmítoszt és harcos jeleneteket lehet belőle írni, de nem lett belőle ilyen írva... És ezzel az a bajom, hogy ha valaki ezzel akarja megismerni Tolkient akkor k-ra megfogja utálni, mert ez borzalmasan uncsi, és nem jön  át belőle a Gyűrűk Ura, vagy a Hobbit zsenije.
És igen, tudom, ez nem azért készült, de a könyvtárban bárki leemelheti és nem kérdezi senki sem, hogy "ugye nem ez lesz az első Tolkien köteted?" nem fogja figyelmeztetni őket senki, hogy ez csak olyan jegyzetféle, egy félkész történet 5 verzióban...és akkor lehet, hogy ez volt az első és utolsó Tolkien kötet amit a kezébe fog...ami meg kár, mert Tolkien remek író volt :(
Úgyhogy gonosz leszek, de ezt a kötetet nem kellett volna már kiadni. Vagy együtt kiadhatta volna a Beren ​és Lúthien-nel, mint "ezt találtam az íróasztalban és rendszereztem" kötet. Mert a nagy és keményvonalas rajongóknak ez biztos fog tetszeni, és ritkaság, és kuriózum, mert beleláthatunk abba, hogy egy történet mennyiféleképpen lehet (jelen esetben unalmas :D) és az tök jó. De azt hiszem, ha meglátok még egy Tolkien köteten olyasmit, hogy ez is összeállítás jó messzire elkerülöm, mert csak utálni fogom, és nem szeretem utálni....

Belbecs: 2/5

A sztori jó, csak ötödjére már nagyon pocsék, és unalmas...és elsőre még jó volt, mert ott végigvitte, de annak is uncsi volt az eleje....hagyjuk kategória.

Külcsín: 5/5

Tetszik a borító, a képek a könyvben, és amúgy minden belső illusztráció. A térkép is tetszik. Attól még, hogy feleslegesnek gondolom e könyvet, még amúgy szép. De zavarna, ha itt lenne a polcomon, mert nem tartozik hozzá számomra beltartalom. (Kiemelem, számomra, biztos valaki odáig van érte). Hála az égnek, könyvtárból olvastam!
Basszus és 4.700 forint o.O

Fülszöveg:
Gondolin, a rejtett város titkát hosszan őrzik annak lakói, ám Morgoth végül alattomban kikémlelteti az odavezető utat, és hatalmas seregével elpusztítja a várost. De vajon ki menekül meg végül, és hol kezdenek új életet a túlélők? A Gondolin bukása megjelenése friss világszenzáció, magyarul most lát először napvilágot Gálvölgyi Judit fordításában. A kötetet Alan Lee csodálatos festményei illusztrálják.
J. R. R. Tolkien (1892-1973) angol író, filológus; legismertebb művei A Gyűrűk Ura és A hobbit, valamint a Középfölde-mitológiával kapcsolatos egyéb írásai.

Könyv: J. R. R. Tolkien: Gondolin bukása
Kiadó: Magvető
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 224
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631438512
Fordította: Gálvölgyi Judit, Mesterházi Mónika
Illusztrálta: Alan Lee
Megjelenés időpontja: 2019. május 22.

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Köszönöm a könyvet @Fallen_Angel -nek, hogy kölcsönadta, és még nem írt rám, hogy miért van nálam ilyen sokáig! :D
Abban már biztos vagyok, hogy Adrian Tchaikovsky bármit is ír, én vevő vagyok rá. Eddig három megjelent könyvéből három ötcsillagos volt nálam, pedig...nem vagyok túl sci-fi-s, sem túl fantasy olvasó sem, és a háborús dolgok sem különösebben érdekelnek, és a pókokat se kedvelem igazán...de ő eléri, hogy érdekeljen és igenis tartsam a pókokat jófejnek.
A PÓKOK jófejek! De komolyan! Amúgy van egy olyan érzésem, hogy az írónak van egy kis pókmániája, mert azért elég sokat emlegeti őket és sokat is tud róluk.
Fallen_Angel szólt, mielőtt elkezdtem, hogy azért ez más lesz, mert ez fantasy, mondtam is neki, hogy nem baj, az író nálam már bizonyított, biztos tetszeni fog. Aztán elkezdtem, és 44 oldalnál állt a könyv...két hónapot. Nem volt hozzá hangulatom, és nem akartam, hogy elrontsam a könyvélményt azzal, hogy akkor olvasom, amikor nincs hozzá kedvem. Így aztán nyár vége lett, mire újra kézbe vettem a kötetet és igazándiból pár nap alatt ledaráltam.
Észrevételeim  a könyvvel kapcsolatban:

• eszméletlen jó humora van az egésznek, és néha már a fejedet vágod a falba attól, hogy már megint ezek mibe keveredtek
• eszméletlen trágárak amúgy a szereplők, de igazándiból valahol tök megértettem őket.
• a könyv vége kib*szott nagyot ütött és valahogy pár oldallal a vége felé sejtettem, hogy ki és kit fog megölni. Sejthető volt ott már.
• én az ember pókkal vagyok! Ő a legjobb fej az egészben, a tolvajon kívül.
• azért nagy dolog, hogy egyáltalán eljutottak a Sötét Nagyúrhoz ahhoz képest, hogy a csapat egyik tagja szerencsétlenebb vagy hülyébb, mint a másik. Vagy kanosabb...a lovag igazán meghalhatott volna, nem sírtam volna érte XD
• azért rengeteg abszurd dolog volt benne, de tök hihető abszurd dolgok!
• Igenis elgondolkodtató a kis kettős mérce, és itt is az emberpókkal értek egyet! Mérjünk mindenkit egyenlőként!
• A parancsok hülyék, és azok pláne akik néha elfelejtik, hogy időben felül kéne őket írni.
• A mágus nem jó arc, de a végén már-már megkedveltem.
• A nagy pókok parák, de tény figyelmeztetve lettek.
• A Sötét Nagyúr...nem vicces. JÓ valójában k*rva vicces volt :D

Tehát rájöttem, hogy több fantasy-t kéne olvasnom, meg több Adrian Tchaikovsky-t...de nincs több könyve magyarul ;((((( Úgyhogy kedves Fumax, hozzatok tőle még sokat-sokat soooookaaaaat!

OLVASS BELE!

Belbecs: 5/5

Adrian Tchaikovsky egy állat, nem tudom valahogy annyira tud írni, annyira az amit én szeretek, hogy írjon sokat-sokat, és jelenjen meg magyarul is!!!

Külcsín: 5/5

Tetszik a kép, mondjuk nem raknám ki a szobámba, de tök jó. Örülök, hogy átvettük a külföldi borítót :)

Fülszöveg:

A Fény és a Sötétség örök harcában mindig is egy prófécia segített legyőzni a gonosz seregeit. Egy ilyen jóslat utasításait követve próbálja hősök egy kis csapata megszabadítani a világot Darveziantól, a Sötét Úrtól. Hosszú, kalandos útjukon szembe kell nézniük szörnyekkel, óriási pókokkal, véráldozatra szomjazó őrült szektákkal, és saját gyengeségeikkel. A pókok erdejéből a Szent Városon keresztül a gonosz tornyáig szokatlan vezetőt követnek: egy óriáspókot, amit a csapat mágusa kényszerűségből emberré változtatott. 

Legalábbis… nagyjából.

Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei és a Hadállat szerzője ebben az első látásra klasszikus alapokra épülő, mégis modern, sötét humorral átszőtt fantasy regényében ugyanazokat a témákat dolgozza fel merőben más fényben, mint amelyekért a magyar olvasók is annyira megkedvelték. Emberség és emberiesség, empátia és gyűlölet, felelősség és álnokság – minderre egy nem ember szereplő látószögén át tart görbe tükröt.

Könyv: Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Kiadó: Fumax

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 312

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789634700715

Fordította: Habony Gábor

Megjelenés időpontja: 2019. április 25.

J. R. R. Tolkien: Beren és Lúthien

A poszt cselekményleírást tartalmaz, el is mesélem nagyjából az egyik féle Beren és Lúthient. Úgyhogy még marad pár verzió, amit nem mesélek el, de azok is nagyjából hasonlók ;) De ne olvassa, akit zavar, hogy  a történetet kissé elmesélem :)

A könyv eleje borzalmasan nehezen ment, köszönhető a majdnem 50 oldalas bevezetőnek arról, miért és hogyan is született ez a könyv. És persze megmagyarázva, hova helyezzük el Beren és Lúthien történetet a Tolkien életműbe. Régen olvastam már hosszabb lélegzetvételű könyvet Tolkientől, így megint hozzá kellett szoknom a fura nevekhez és ahhoz a rengeteg névhez, helyhez ami hirtelen rám zúdult. De megérte, mert nagyon tetszik az ő történetük, és még akkor sem untam, amikor már a könyvön belül többedszerre, x. változatban olvastam.
 Nekem az első, prózaibb megoldás az ami igazán tetszett, a költeményekkel ugyanis hadilábon állok. Ennek ellenére próbáltam megérteni és feldolgozni azt, hogy miért is van ennyi változata ennek a műnek, és ennyi befejezése. Néhol más a köztes ellenség, de a főszereplők, a fő száll adott marad. Beren és Lúthien szerelme gyönyörű, és nagyon szomorú.
 A könyvben ennek van prózai, verses, még egy verses, még egy rövid részlet egy prózaiból, egy pár soros szinopszis is. És amúgy pont a szinopszisnál voltam úgy, hogy hát "basszus ezt összefoglalta 5 mondatba", és úgy is élvezhető történet volt.
 Ami a szereplőket illeti. Huant, a nagy kutyát nagyon bírtam, ő minden írásban meglehetősen sokat segít és nagy hasznát veszik. Beren barátja és hát ebből adódóan Lúthien-t is segíti. Ő volt az egyetlen szereplő akit igazán szerettem. A történetfeldolgozásokból, az első volt amit olyannak éreztem, hogy ebben adott Huan remekelése, tekintve az egyik köztes ellenség a macskák ura volt.
 Beren végtelenül fafejű (bocs), és meglehetősen akaratos. Tudja mit, vagy inkább kit akar (Lúthien-t), és ezért képes feláldozni életét is. Ezt a hősszerelmes attitűdöt amúgy ki nem állhatom. Ugyanis még mindig tartom, hogy egyszerűbb lett volna a lányt megszöktetni és boldogan élni az erdőben messze a szülőktől, mint elmenni megöletni magunkat! De tudom, akkor nem lett volna belőle történet, és hősi ének.
 Tehát Beren szerelembe esik, és megkapja küldetését, melyet halandó lélek nem teljesíthet. De ő azért csak elment, és rabságba is esett. Kellett hát a Nő, hogy kimentse őt. Lúthien meglehetősen magabiztos teremtés és meglehetősen jó praktikákat tud, de mint olyan apja félti, hát fára száműzi. Vízből és borból hajat növeszt (igen, pontosan), és azon leereszkedik a fáról, és álomhozó köntösét (amit szintén ott szőtt), használva, mindenkit álomba merít. (amúgy ennél a résznél beugrott az Aranyhaj sztori, de próbáltam kiverni a fejemből, végtére is Lúthien egy nemes tünde leány, és amúgy is fekete hajú). Elindul szerelme után és találkozik Huannal, aki segít neki praktikákkal, hogy kimentsék a hősszerelmest a nagy macskától. És amúgy ezután boldogan élnek, csak hát Lúthien hazamenne, Berenben meg még ott a hősi küldetés, tehát MÉG egyszer elindulnak Szilmarilt szerezni...tehát élhetnének boldogan magukban, de NEM az túl egyszerű lenne. Amúgy lopnak is (két-három féle megoldás erre is volt a könyvben), de Beren telhetetlen, egy szilmaril nem szilmaril, hát szerezni akar még egyet és ekkor buknak le. Menekülve, ugyan tudja, hogy a nő álmot tud hozni a lényekre, de azért elé ugrik (hisz hős szerelmes), és puszta kézzel harcol a nagy farkassal, természetesen a szilmarilos puszta kezével, amit lazába leharap a farkas. Tehát Beren kissé logikátlanul cselekszik. Ennek ellenére megmenekülnek, hazatérnek, és az apósjelölt még mindig azt a szilmarilt akarja. Beren amúgy találóan megmondja, hogy a kezében van, nos keze meg a farkasnál, úgyhogy ez kicsit bonyolítja a dolgot, hogy odaadja a lányért cserébe. Hát vadászni megy Huan, kinek végzete a farkas, Beren, hogy visszaszerezze a szilmarilt (ha már a kezét nem), após és még egy deli vitéz. Mindezek persze sikerrel járnak, Huan elveszik, a szilmaril megkerül, Beren meg meghal. És itt mondtam egy káromkodást, hogy mi a fészkes fene. Szerencsétlen csávó, nem elég, hogy szenved rabságban, kimentik, majd visszalopakodik, majd leharapják a fél kezét...és a nőt se adják még neki, mire minden megvan, hogy Lúthien az övé legyen...meghal...milyen kegyetlen már ez.
 A történet persze nem feltétlen szakadt itt meg, kaptunk alternatív befejezést, hogy Lúthien visszakönyörgi őt az életbe, szép táncával és édes hangjával. Halandó lesz, és halandó lesz Beren is, és boldogan élnek míg el nem halványulnak, de már mint halandó, és nem mint tünde.

 A könyv kicsit erősebb, mint egy sima regény, vagy eposz. Rengeteg fontos információt ad a világról amiben játszódik, hozzákapcsolja az Elveszett mesékhez, Húrin gyermekeihez és a Szilmarillokhoz. Előzetes olvasások nélkül is élvezhetővé teszi, hisz az első unalmas 40 oldalban, minden ehhez a történethez kapcsolódó történetet elmeséli. A Beren és Lúthien nem adna ki egy könyvnyi terjedelmet, de így, hogy mindent, ami a keletkezésekor hozzá csatolható, és hogy a legtöbb változatot tartalmazza, már kiad egy könyvnyit.
 Olvasáskor előnyben, akik szeretik a elbeszélő költeményeket. Amúgy hozzá lehet szokni, a közepe felé, már nem irritált, hogy mindenképpen próbál rímelni, vagy valami hasonlót.
 Nekem ez remek olvasmány volt, hogy visszarázódjak Tolkienhez, és rájöjjek, hogy a mai napig a legtöbb tünde nevet képtelen lennék kiejteni anélkül, hogy az ne hangozzék borzalmasan hülyén. Berennek legalább rövid és kiejthető neve volt, míg nem lett félkezű :D Lúthien meg még elég egyszerű kimondani, de vannak ennél hosszabb és kacifántosabb nevek is a történetbe. Néha ott hümmögtem, hogy ja a G-betűs vagy az M-betűs akárkicsoda :) Ennek ellenére imádom a tünde neveket, csak nem tudom őket kiejteni ;)

Belbecs: 5/5
Nagyon jól összeszedett könyv, nagyon szép történet.

Külcsín: 5/5
Szép! Nagyon szép, és az illusztrációk is nagyon szépek, ami tekintve, hogy Alan Lee készítette őket, hát nem volt kérdés.


Fülszöveg:
A Beren ​és Lúthien Tolkien legszemélyesebb története, melyet felesége iránt érzett szerelme ihletett. Talán éppen ezért nem adatta ki élete végéig. Most, 100 évvel a mű születése után, végre nyomtatásban olvashatjuk fiának, Christophernek köszönhetően.

Az ember és a tünde közötti szerelem történetén túl azt is megismerjük, hogyan változott Beren és Lúthien legendája Tolkien élete folyamán. Egy része már megjelent A szilmarilok-ban, de megírta próza, elbeszélő költemény, vázlat formájában is. Egy kötetben összegyűjtve viszont most találkozhatunk először a történettel, amit Edith Tolkien tánca ihletett a yorkshire-i erdőben, és amely életük végéig elkísérte őt és férjét.

A legenda szerint Berennek egy szilmarilt kell szereznie Morgoth, a gonosz szellem vaskoronájából Thingol királynak, a lánya kezéért cserébe. Lúthien pedig követi szerelmét, és segítségére siet a küldetés végrehajtásában.

De Beren ember, Lúthien pedig tünde, így választania kell: halhatatlan marad és túléli a férfit, vagy emberré lesz, és meghal vele együtt.

Könyv: J. R. R. Tolkien: Beren és Lúthien
Kiadó: Európa
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 328
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634058786
Fordította: Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa
Illusztrálta: Alan Lee
Megjelenés időpontja: 2018. április 15.

Timár Krisztina: A látszat mesterei (Tü/Körben 1.)

 Már harmadszorra állok neki ennek a posztnak, mert az első kettő írásommal nem voltam túlzottan elégedett. Valahogy annyi mondanivalóm lenne a könyvről, de ha elmondom mindent, akkor az egész könyvet elmesélem, azt meg nem akarom. Mert ezt olvasni érdemes.

 Van bennem, még a mai napig is egy ellenállás. Olyan ellenállás, ami ha találkozik könyvekkel és meglátja, hogy magyar az írója, akkor felkiált, hogy „ezt ne”. Ami már csak azért is irreális dolog, mert azért olvasok magyar, magyar kortárs irodalmat, és nagyrészt nem is csalódom. (Gaura Ágnes, On Sai, Kleinheincz Csilla stb.) Tehát nem kéne félnem a magyar kortárs íróktól, sem a könyveiktől. Nem kéne ez a belső ellenállás. De idővel talán majd elmúlik. Még pár remek könyvélmény talán és már el is mossa a tudatalattimban szereplő „A külföldi jó, a magyar nem” felvetést. Hisz amúgy sem igaz a felvetés.

 Tehát meg kellett győznöm magam, hogy magyar attól még lehet jó. Utána következő nehézség az volt, hogy vegyem kézbe annak ellenére, hogy borzalmasan ronda a borítója. Sajnálom, de ez a borító akkor is nagyon-nagyon ronda. Egyszerűen jellegtelenné teszi a könyvet, vagy éppen taszítóvá. Nem hiszem, hogy sokan megvennék és / vagy elolvasnák csak a borító miatt. Emiatt hátrányban van egy csomó olvasónál, akik bortó alapján döntenek (pl. én is általában ilyen vagyok). De meggyőztem magamat. Megvette a könyvtár, kikölcsönöztem, és én lettem az első olvasója. Még egy ideig itt álldogált a polcomon, gondosan csak a gerinc látszott, mire végre kézbe is vettem.

 A lélek botanikája után, valami könnyedebbet, valami valóságtól elrugaszkodó könyvre vágytam. Valamire ami teljesen kikapcsol. És mivel eldöntöttem, hogy valahogy így haladok: saját, könyvtári, saját, könyvtári az olvasmányaim során, és a lélek botanikája saját volt, hát könyvtári jött a sorban. Azóta persze ez a sor felborult, mert előjegyzett könyvek elsőbbséget élveznek.

 Mindegy is, végül rávettem magamat a könyvre, és egyszerűen magával ragadt. A szereplők, a helyszín, a világ magával ragadt egyszerűen. Sajnáltam, hogy vége lett, és most várhatom a folytatást. Remélhetőleg nem túl sokáig.

 A könyv maga két részre tagolódik, Cselezüst (Fruzsina), és Lánglélek életének történetére. A két szál az elején és a végén is részben összefutott, így gyönyörű keretet adott a történetnek. Be kell ismernem, nekem Cselezüst sokkalta szimpatikusabb, mint Lánglélek. Független, hogy utóbbinak jobb a neve, mármint az a neve amit ismerünk.

Miért bírom Cselezüstöt?

Mert sokkalta életrevalóbb, mint Lánglélek. Nehezebb kezdő lökettel indult és feltehetően ebből és személyiségéből fakadóan jóval talpraesettebb. Mert mágus, méghozzá levegő mágus. Tud repülni és láthatatlanná válni. (megjegyezném, bárkit bírok, aki ilyeneket tud :D) Nem szégyelli, hogy mágus, szimplán nem veri nagydobra (mert nincs kedve elpatkolni). Remekül képes beolvadni olyan közösségekbe, ahova tökre nem illik bele (mondjuk úgy teljesen nem hasonlított azokra akik ott éltek). Harcképtelenné tett egy Hollót (főgonosz, gyilkos mocskok), egy ajtóval! Megölt egy Hollót egy kisszékkel...már bocsánat, de mekkora menő már, egy kisszékkel vagdalkozni. Természetesen Berkenye fából készülttel! És egy AJTÓVAL a hátán vándorol.

 Khmm, tehát imádás van, nagyon Cselezüst egy ideális női főhős akit nagyon-nagyon lehet szeretni. Mert bár nem tökéletes, de majdnem az. Talpraesett, erős, határozott!

Miért bírom / nem bírom Lánglelket?

 Bírom, mert a Hollók ellen akar menni. Bírom azért is, mert titkos hadserege van, és Cselezüst összes ex haverja aki túlélte a gyerekkorát nála kötött ki, és ők bírják.

 Nem bírom őt, mert ragaszkodik ahhoz a tévhithez, hogy ő a Kiválasztott. Emberileg képtelen leszakadni arról, hogy Kiválasztott legyen. Akkor is, amikor közlik vele, hogy „Édes fiam bmeg nem vagy az”, ő akkor is elhatározza, ha ő nem az, akkor előkeríti a kiválasztottat kinyírja és akkor mégis ő lesz. Merthogy elméletben konkurencia van. Merthogy nem jutott el a csökönyös agyáig, hogy 1. nem vagy kiválasztott, 2. te vagy a kiválasztott nemzője....az apja ha így egyszerűbb. Tehát, ha kinyírja  konkurenciát, akkor rohadt nehezen fogan meg az igazi Kiválasztott! Úgyhogy szegényt jobban utáltam, mint amennyire szerettem. Pedig nem tehet róla, belenevelték ezt az eszményképet, hogy ő a kiválasztott, tök nehéz lehet, ha 20 évesen a pofádba nyomják, hogy „háháháháháhááááááá nem te vagy” :D Persze hogy bekattan egy kicsit, és csalódott meg minden, de na! Amúgy tök logikus az ő gondolkodása is, csak nem tetszik :P

Mi van a Hollókkal és mágusokkal?

 A Hollók a Birodalomban élnek (amiről nekem rögtön a Csillagok háborúja jutott eszembe, bocsika!), nem lehet rájuk nézni, nem lehet megölni őket (csak berkenye ajtóval, vagy kis székkel, a könyv vége felé azért finomítottak már a dolgon, bár vicces lehet egy kisszékes sereg ;)). Gonoszok, és kedvtelve gyilkolásznak, teljesen random, a külső szemlélő számára teljesen kiszámíthatatlanul. Gyerekeket lopnak, akiket katonává nevelnek, aztán a sajátjaik ellen küldik őket. Tehát ők a gonoszok. Ha tudják a nevedet, hatalmuk van feletted. Ezért aztán senki nem tudja senkinek sem az igazi nevét.

A mágusokat meg mindenki utálja, rühelli őket, de azért rájuk vannak néha szorulva rendesen. A mágusok rengeteg dolgot képesek megtenni amit az átlag lakosok nem. Jövőt látnak, levegőbe emelkednek, láthatatlanná válnak, tárgyakat mozgatnak (Jedik, én mondom, jedik!), tehát olyan varázsló félék. Akiket megjelölnek, háromszög a tenyérbe (lásd ronda borító). A vicc az, hogy teljesen kitaszítottak, tehát épeszű ember szóba sem áll velük, kaját sem ad nekik... ennek ellenére azért vígan eléldegélnek jó ideig, vándorlással. Elméletben megdobálják, mérgezik őket, hát teljesen úgy mint a legtöbb boszorkányüldözős sztoriba. Kivétel ez alól amúgy Cselezüst, azaz részben, mert őt nem utálták mindenhol! Annyira.

 Tartom, hogy a Hollók a mágusoktól tartanak a legjobban, rögtön a berkenye ajtók és kisszékek után természetesen!

Hogyan látom a történetet, mi tetszett, mit hiányoltam?

 Egy nagyon jó, erős hazai kortárs fantasy. Aki szereti az okos fantasykat, annak tetszeni fog. Okos = rengeteg utalás volt különböző művekre, festményekre, versekre egyaránt. Remekül felépített világgal egyetemben.

 Eredeti elgondolás, és ez már nagyon hiányzott nekem. Itt nem volt az, hogy felsóhajtok, hogy „ilyesmit már olvastam”. Vagy hogy teli lett volna klisékkel. Magával ragadt, és most...most kár, hogy nincs itt a folytatás. Mert folytatnám, nagyon.

 Amit hiányoltam: EGY TÉRKÉPET!!! Egy térképet bizony. Vizuális típus vagyok, de a napmagas és hasonló tájegység megjelöléseket nem tudtam magam előtt látni úgy ahogy kéne. Megjegyzendő nem tudok térképet olvasni, de legalább láttam volna valami hasonlót és kb. tudtam volna merre mászkálnak a szereplők :D Más igazán nem hiányzott belőle. Csak a térkép.

Belbecs: 5/5

Bár csak február van, de eddig tuti, hogy 2017 egyik kiemelkedő olvasmánya lesz számomra. Szerettem, és bátran ajánlom mindenkinek, akik nem zárkóznak el a fantasy-tól.

Külcsín: 2/5

A szerkesztéssel semmi gond, belül remek a könyv. De hogy ez a borító mennyire ronda, atyaúristen! Egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy ez mennyire taszító borító. Bocsánat...boooocsáááánaaat.

Fülszöveg:

Mi ​történne akkor, ha egyszer csak egy teljesen más világba születnénk, mint ahol addig éltünk? Mi lenne, ha már születésünk előtt mindenre emlékeznénk előző életünkből?

Lantos Fruzsina, az anyaméhben növekvő leánygyermek mindent hall, mindent ért, és ennek köszönhetően hamar ráébred, hogy nem ismeri annak a világnak a szabályait, ahová hamarosan megérkezik.
Itt az emberek bőre szürke, vörös vagy sárga. Félnek a fehértől, és attól is, ha szembesülnek a puszta földdel. Szamarat sose láttak, viszont a vízityúknak három lába van, a hiúznak pedig majomfarka. Az országok és a városok óvónevet kapnak, hogy ne találjanak rájuk a veszedelmes Hollók. De hol ez a hely? És kik ezek az emberek? És mi lesz velünk, ha egyszer ide születünk?

Lánglélek húszéves, és mindent megkapott az élettől. Legalábbis azt hiszi. Van hadvezérhez méltó ereje, bátorsága, tudása, éles esze, és van mesebeli hőshöz illő ártatlansága. Azt is tudja, hogy a Hármastáj nem tűri meg az ártatlanokat, de aki Kiválasztott, az akár a leggonoszabb világot is képes megszelídíteni. Arra is készen áll, hogy amikor majd a sors a kiválasztottságért benyújtja a számlát, akkor fizessen.
Csak azt nem tudja, hogy mit kell majd odaadnia.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Könyv: Timár Krisztina: A látszat mesterei

Kiadó: Athenaeum

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 400

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632935850

Sara Raasch: Hó, mint hamu (Hó, mint hamu 1.)

 Hogy én, mennyire de mennyire vártam ezt a könyvet!

 Komolyan, amikor megjelent rögtön beleszerettem a borítóba, és úgy a fülszöveg is tetszett. Azért is szavaztam, sokunkkal együtt arra, hogy ez legyen a Mini-könyvklub egyik állomása. Persze friss megjelenés, tehát még nem volt meg a könyvtárnak. Ebookba nem szeretek annyira olvasni (abba kellett volna -.-), így végül amikor kiderült, hogy februárban kell elolvasnom, és erre az intervallumra biztosan nem fog sikerülni a könyvtárnak a könyv beszerzése döntöttem. Megvettem, ez lett 2016 első könyves beruházása. Hát, remélem a többi beruházásom ennél merőben jobb könyvekre esik.

 Kezdjük a külcsínnel.

Külcsín: 3/5

Bár a borítóba szerelmes vagyok még mindig, és az maximális pontot érdemelne a könyv kiadása, megjelenése már nem érdemel ennyi pontot. Kezdjük a nevezetes Hó mint hamu vs. Hó, mint hamu kérdéskörrel. Nos, a molyon is voltak erről kérdések, kérések, viták, hogy akkor ez most Hó vessző mint hamu vagy nincs vessző hamu. Sokan érvelnek, hogy itt nem kell a vessző helyesírásilag, sokan meg megvannak róla győződve, hogy de igen. Nos a kiadó nem tudta eldönteni ezt a kérdést ezért a gerincen van, a borítón nincs, első lapon van, második lapon nincs vessző. Ami számomra egyértelművé tette, hogy nincsenek a helyzet magaslatán. De ez még hagyján. Igazándiból fura számomra a betűtípus, amiért amúgy még csakcsak nem vontam volna le pontot….de tényleg fura. És akkor  a magyartalan mondatokról ne is beszéljünk, meg néha eszembe jutott, hogy a ragozás sem stimmel mindenhol. Ami gáz! A legnagyobb gáz, hogy ez nekem feltűnik, amikor én is remekül tudok magyartalan mondatokat írni és ragzani :P

És akkor jöjjön a „Miért hagytam abba a 73. oldalon” története!

1. Utálom az olyan történeteket, amik E/1-ben íródnak. Valahogy kizökkent engem a történetből, ha erőltetetten én vagyok a főhős. De túl tudok lendülni ezen. A tövisek hercege szintén E/1-es volt, és Jorg egy akkora gyökér volt, hogy bele tudtam magamat képzelni, és remekül szórakoztam a történetein. Jól volt megírva. Meira…. Meg egy szerencsétlen 16 éves lány (öregebb Jorgnál és bénább!!!)

2. Meggyőződésem, hogy az írónő gyermek korában sokat nézet Xenát. Nos csakramot, eddig általam olvasott fantasyk történetében senki nem használt! Ami, persze nem gond, hiszen  ez is fegyver, és lehet ezzel kezdeni is valamit…de. Meira, csak ezt tudja használni, legalábbis az első 73 oldalban, és ezt sem mutatta be annyira, de kedvére lengeti. Néha már-már hiányoltam, hogy felkiáltson, hogy „vááááááááááh”, mint Xena! Ha kiáltott volna lehet tovább olvasom, már csak nosztalgia miatt is!

Komolyan kedvem lett újranézni a sorozatot :D

3. A főhős miatt. Mivel sajna nem lehet kikerülni azt, hogy mi történik Meira-val és az ő agyában, mert ezt folyamatosan megtudjuk. És mivel én őt nagyon megutáltam…. Ezért is hagytam félben. Sajnos az akinek a szemével és szóhasználatával élem át, hallom elmesélve a történetet erősen borzalmas, gyerekes, idegesítő. És mivel nem lehet kikerülni, vagy úgy tenni, hogy nem érdekel mit csinál, mert hogy Mindent tudok amit csinál, így felejtős lett.

4. A világ! 73 oldalban kiderült, hogy Tél, Tavasz, Nyár, Ősz királysága régen barátságban volt, de aztán jött a gonosz Tavasz(azt hiszem) uralkodó és elfoglalta a Télieket. Akiket mos dolgoztat a munkatáborban, már, ha nem ölte meg őket. Elvette Tél mágiakabaláját, és megszűnt ott a mágia, bár van egy elrejtett barlangjuk, de úgy elrejtették, hogy ők sem tudják hol van (wtf????), és eltörte a medált, és jaj máris mindenki béna lett, semmi jégvarázsos mágia nem maradt az országban, és elmenekültek. És azon dolgoznak, hogy visszalopják a cuccot, összerakják és visszamenjenek a havas lankákra. Oh igen, és persze hófödte népe hófehér hajjal, kék szemmel, és über fehér bőrrel rendelkezik. Tök könnyen beleolvadnak a napbarnított ősz és nyár, és tavasz embereibe ;D

5. A belső monológok miatt, meg a szeret-nem szeret, jaj hozzám ért elpirulok, jaj ő a herceg, jesszus hozzám ért, totál piros vagyok, biztos nem látta. De tuti hazudik a kedvemért, hiszen annyira cukkerpofa…

6. A Harc jelenet: wehehehhehehehehehehehe…. Ennyire kiszámítható harcot és végkifejletet sosem olvastam. Komolyan… megkötözöm és oda rakom, ahol az van amit el akar lopni????? WTF?????

Nos, ez csak hat indok. Rövid az életem ahhoz, hogy ilyenekkel foglaljam az időt. És borzalmas azt mondani, hogy még a Taktus is magasabb irodalmi értéken mozog, mint ez… de igen! Ott bonyolultabbak a mondatok, de tényleg, pedig az a könyv sem jó :D

Belbecs: 1/5

Bocsi mindenki! Mondanám, hogy adok rá három pontot…. De nem. Nálam az a könyv, amit képtelenség végigolvasni, az nem ér többet. Ami persze borzalmasan rossz a könyvnek, mert még Szűcs Vanda könyvét is végig tudtam olvasni…. Na kb. ugyanaz az élmény, csak fantasyba.

Fülszöveg:

Megtört szívű lány

Ádáz harcos

Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Eredeti mű: Sara Raasch: Snow Like Ashes

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: Sara Raasch: Hó, mint hamu

Kiadó: Twister Media

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 496

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786158029438

Fordította: Bozai Ágota