Rachel Smythe: Lore ​Olympus – Olümposzi história 1 -3.

 

  Ezer éve és egy napja szerettem volna elolvasni ezt a képregényt. Bár hozzátenném, hogy akkor még úgy gondoltam, hogy ez egy befejezett sorozat, és minden részét kiadták már magyarul.

 Aztán a kolléganőm volt olyan kedves, és elcipelte nekem Siófokról (mert ott megvan a könyvtárnak), és így alkalmam nyílt arra, hogy elolvashassam, és rájöhessek, hogy a kiadó ezt így lazába félbe hagyta kiadásilag...

 Tehát, ha elengedem azt, hogy a sztori végét feltehetően sosem fogom megtudni, ha így tekintek rá, még így is maximálisan megérte a bele fektetett időt a három kötet.

 Eleve szeretem a mitológia háttérrel rendelkező sztorikat, így ez arra is jó volt, hogy egy kicsit elrugaszkodva a szakirodalomtól, kicsit könnyedebb műfajt érintsek olvasásilag. Maximálisan kikapcsolt amúgy a képregény. Kellett idő, hogy megszokjam a rajzolást, de amikor ez már megtörtént, onnantól, már elkezdett tetszeni a rajzolás is. Én mangákon szocializálódtam, így a képregény és ez a stílus kicsit távolabb áll tőlem, de nem volt rossz. Nagyon sötét, és néha nagyon elrugaszkodó színvilágú, de megszokható és szerethető.

 A szereplők legtöbbje amúgy szimpatikus volt. A maga buggyantságával vagy beteg gondolataival. A főszereplők ugye Perszephoné és Hádész azért magasan vitték a sztorit. Mind a ketten  a maguk módján szerethetőek voltak, és lehetett értük aggódni, vagy drukkolni nekik. Hádész ugye felnőtt, tud magára vigyázni, de mégis néha olyan szerencsétlen a maga "szerelem" dolgában. Mondjuk ismerjük be, hogy az Alvilág uraként, feltehetően nem a legnépszerűbb isten a világon, akinek olyan egyszerű, és nagyszerű dolog lehet a "csajozás". Mondjuk nem értem a "barátnő" szálat, annyira messziről süt róluk, hogy amúgy nem illenek egymáshoz. Sajnálom, tök sajnáltam Hádészt, hogy kínlódik.

Perszephoné, meg hát fiatal és ártatlan, és még nem mindig van képben a dolgokkal. Ami ugye az első kötet felénél történt dolgokat hozza maga után. Azért van isten, akit felgyújtottam volna...

 De a legtöbb karakter, amúgy szerethető, és így kicsit "belelátunk" az életükbe. Az Istenek mindennapi problémáiba, és kapunk egy kicsi mitológiai mesélést is, úgy a háttérbe elhintve, nem túl mélyen.

 Nem tudom, hogy mi volt az ok, amiért a kiadó végül elkaszálta a sorozatot, de nagyon sajnálom, mert szerintem rengeteg potenciál van benne, és rengeteg embert érdekelne a további történet is.

 Amúgy érdekes, hogy amióta olvastam, nagyjából 4-5 könyv jött velem szemben, ahol szintén görög mitológia, istenek és hasonlók, sőt. Egy konkrétan Hádész-Perszephonés, csak még nem volt időm neki ugrani. Pedig most még úgy bennem van ennek a hatása is, úgyhogy lehet hamarosan neki is kezdek...csak lenne időm olvasni.

Tehát örülök, hogy sikerült elolvasnom, és szomorú vagyok, hogy amúgy sajnos nem fejeződött be  a történet. Vizuális élménynek minden esetre nagyon jó. Súlyra is jó kis combos kötetek, a fényes, festett lapok miatt ugye, szerinte ilyen másfél kiló/kötet :D, ki is kaptam a kolléganőmtől, hogy ilyen súlyzókat cipeltetek vele Siófokról. Hát tehetek én róla, hogy nálunk nincs meg...és olvasni akartam? ÉS botor mód felajánlotta, hogy kihozza nekem??? :D

Szeretném, ha sokan olvasnátok, mert tényleg jó. Nem könnyű, mert egy csomó olyan téma is helyet kap benne, amiről nem szívesen olvasunk (nemi erőszak stb.), de hátha ha sokan olvassák, akkor egyszer csak folytatja a kiadó...jó lenne...tényleg o.O

És amúgy látható, hogy borzalmasan magas százalékot üt meg a sorozat, tehát aki olvasta, annak mindenek tetszett (nagyjából), tehát ...továbbra sem értem, hogy miért szakadt harmadba a sorozat. Ahogy látom az angol verzió 9 részes...tehát így az első harmada a történetnek ki lett adva, de utána, elfogyott a kiadó lendülete :(

Neil Gaiman: Északi mitológia

Egy időben nagyon szerettem Gaiman-t és akkor rengeteget olvastam tőle. Aztán rájöttem, hogy nem szabadna ennyi könyvet egy írótól egymás után olvasni, mert az ember egy kicsit megcsömörlik. Legalábbis erre fogom, hogy az Amerikai istenek három nekifutás után is teljesen reménytelennek tűnik. Annak ellenére, hogy sokak szerint az aztán minden Gaiman fannak tetszeni fog. Ööö... háromszor futottam neki, majd egyszer még neki futok, ha akkor sem kap el a gépszíj, akkor hagyom a fenébe az egészet.

 Tehát teljesen magával ragadt az író, csak sokk lett, így aztán évekig mellőztem az olvasását. Tavalyelőtt, már befigyelt a Szerencsére a tej, de csak azért mert rövid és képek vannak benne. Fura, hogy tetszett, de mégsem kezdtem újra Gaiman-t olvasni. Pedig valahogy hiányzott is.

 Tavaly, megjelent neki a  Kilátás az erkélyről amit felraktam kívánságlistára, majd levettem. Most az Északi mitológia olvasása után visszaraktam. Bár a novelláitól mindig is féltem, mert vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak (szerintem), közepes minőség nincsen.

 No de, hogy nekiugorjak a mostani könyvének, az Északi mitológia –nak. Már a megjelenés beharangozásakor feltettem kívánságlistára, és ott is maradt. Ez az a könyv, amit tudtam, hogy csakis szerethetek, nincs apelláta. Ha ezt nem szeretem, akkor olvasási szünetet kell tartanom. De nem csalódtam, ez egy fantasztikus könyv. Mondjuk inkább mítosz átírásnak, a 21. században fogyasztható szövegre. Manapság amúgy is nagyon menő, és trendi dolog lett, hogy a régi történeteket újra mesélik. Örülök, hogy az Északi mitológia, Lokistul, Thorostul és Odinostul éppen Gaiman kezébe jutott. Azt hiszem, ő tökéletesen elvetemült a dologhoz. Nagyon jól sikerült számára ez az átültetés.

Loki, a Kamigami no Asobi-ban
szerintem átjön a hülyeség :D

 Csak azt sajnálom, hogy ilyen rövid. Az egész könyv alig 200 oldal, olvastam volna még tovább. Bőven lett volna még szerintem mit feldolgozni. Az Északi mitológiával bevallom, hadilábon állok. Természetesen hallottam Lokiról, Thorról, és Odinról, meg a többiekről. A legtöbb sztori ismerős is volt, de sosem merült fel bennem az inger, hogy akkor ezt a fellelhető magyar nyelvű szakirodalomban tovább olvassam. Pedig anno, amikor a Kamigami no Asobi (2014–)-t néztem, újból nagy Loki fan lettem (pedig na, Annak kb. 1% köze van a mitológiához). És most sem nagyon érzem, hogy szaladjak a szakirodalom felé, vagy a nagyon szépirodalom felé. Gaiman ugyanis mesél, borzalmasan jól mesél, kellemes olvasni, és valahogy a nehéz történetek és szövegek, az ő írásában, jóval könnyedebbek. Persze itt is, Thor kb. mindenkit megöl, Loki egy dög (ennek ellenére imádom, sajnálom, de ő annyira rossz, hogy már jó), és az óriások és mindenféle teremtmények is valahogy közelibbek lettek. Vagy utalni lehetett őket, vagy szeretni. Bár Thor, kb. ugyebár mindenkivel végzett, aztán jött Ragnarök, és végül kezdődik minden elölről.

A teremtéssel kezdtünk, és azzal zártuk is a történetet, keretet adva az egésznek. A könyvben megismertük Odin főbb dolgait, Loki hülyeségeit, Thor hülyeségeit... az istenek és minden egyéb lény néha teljesen irreális dolgait. Az istenek életét, és azt, hogy attól, hogy istenek még nem mindenhatók. Asgardot az istenek lakhelyét stb.

Belbecs: 5/5

Thor és Loki, kicsit másként :D

Hozta amit vártam tőle. Sajnálom, hogy ilyen rövid, de valahogy úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy olvastam volna tovább. Egyszerre ennyi és ezek a részek éppen elegek voltak. Lehet, hogy most pontos az a megállapítás, hogy „A kevesebb, néha több.” Mivel a valós mitológiai dolgok lettek átírva (valós = annyira, mint egy mitológia :D), így nem reklamálhatok, hogy hülyék a nevek. Amúgy megjegyezném, hogy persze az istenek aránylag kimondható névvel rendelkeztek, de hogy mindenki másnak a nevébe beletörne a nyelvem, ha ki akarnám mondani, az is igaz :P De erről nem Gaiman tehet.

Külcsín: 5/5

Rengetegen bírálják, hogy ronda és/ vagy más lett a magyar borító. És miért, és az eredeti szebb. Nos. Az eredetit imádtam, de nekem nagyon bejön az, amit az Agave csinált hozzá. Egyszerűen ez a színvilág, és ez a kép jobban illet hozzá. Főleg a színe tetszik, meg, hogy tapizható a borító... igen, nem gondolnák, de borzalmasan sokat jelent ám, ha lehet simogatni egy borítót és az ilyen dombornyomásos :3

Köszönöm a könyvet a tesómnak és a sógornőmnek, tőlük kaptam nevem napjára. Tökéletes ajándék volt J

Kedvenc idézeteim:

„– Mert amikor csak valami baj üt be, először mindig az jut eszembe, hogy Loki hibája. Ezzel sok időt megspórolok.”

42. oldal

Thor, meg az ő pörölye, nélküle sehova!

„Frey arcán látszott, hogy tetszik neki. Akkor is, gondolta Loki, a mágikus hajó, amit össze lehet hajtani, van olyan jó, mint egy megállíthatatlan vadkan, ami világít a sötétben.”

49. oldal

„– Te láttad utoljára – dörgölte a jobb öklét Thor.
– Nem igaz – mondta Loki. – Miért mondod ezt?
– És nem öregedtél, mint mi.
– Öregedtem, csak szerencsém van. Jól áll.”

136. oldal

Fülszöveg:

Egy ​új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.

Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.

Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.

Eredeti mű: Neil Gaiman: Norse Mythology

Eredeti megjelenés éve: 2016

Könyv: Neil Gaiman: Északi mitológia

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 208

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634192329

Fordította: Pék Zoltán

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - III. rész: Kínai misztika

 Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

 Az előző két részt azért szerettem, mert India számomra egy rejtélyes hely, amiről szinte semmi elő ismeretem nem volt. Ugyanis sosem gondoltam azt, hogy nekem India érdekes lehet. Ez amúgy változott, egy csomó minden került a várólistámra, hogy egy kicsit kikupáljam a hinduizmus és India témaköri ismereteimet is.

 Viszont Kína kicsit más már. Mivel alapjában véve szeretem keletet, ez tízen éves koromban Kína és Japán fogalmával volt egyenlő. Szerettem, olvastam is mind a két ország kultúrájáról, de még így harminc évesen is azt tudom sajnos mondani, hogy jóval többet kellene, mert van mit felfedezni. Ugyan, még egy rész hátra van a könyvből, de sejtésem szerint ez, a harmadik rész (Kínai misztika) az, ami a tényleges kedvencemet képezi. Sajnálom, hogy nem volt időm egy huzamban olvasni az egész részt, de hát így volt időm.

I. rész: India csodái

II. rész: India sötét oldala

III. Rész: Kínai misztika

 Az éhes szellemek ünnepe emlékszem, hogy hallottam már róla valamikor, vagy éppenséggel én magam olvastam róla, így ez a fejezet nem hozott annyi friss információt számomra, mint gondoltam. Viszont azok számára, akik teljesen frissen most ismerkednek a kínai hitvilággal, és szokásokkal, szerintem tökéletes bevezető, ugyanis nagyon jól bemutatja magát az ünnepséget és az éhes szellemeket. Hogy miért is éhes szellemek. A téma fejtegetése amúgy tovább folytatódik a Mágia, poklok és istenek című fejezetben is, és előre is utal, hogy a poklok mely bugyrában, hogyan kerülnek, és hogy az éhes szellemekről már olvashattunk az első fejezetben. Én amúgy ajánlom itt azt, hogy nyugodtan lehet egymás után olvasni és aztán visszaugrani a soron következő fejezetre. Bár, úgy ahogy én olvastam, tehát sorban sem volt zavaró, szimplán mivel egy hét is eltelt az első és negyedik fejezet olvasása közben elveszett a lendület és vissza kellett olvasnom :)

A mágusok és jósok birodalma főleg azok számára izgalmas, akiket a kínai állatövek, az asztrológia érdekel. Engem maga a jóslás téma még csak-csak érdekel, de az asztrológia azon témák egyike, amivel sosem tudtam azonosulni. Feltehetően azért, mert itt nyugaton ennek, habár történelme van, korántsem annyira épült be az életünkbe, mint Kínába. És persze nyugaton és keleten is élnek a tucat jóslások, amik az egész értelmét veszik el. Mert egy-egy általános horoszkóp, ami minden egyes emberre, aki abba az „övbe” született igaz, ismerjük be nem túl hihető. Kína a maga babonás, hiedelmes világával, mégis képes volt egy jól működő asztrológiai, mágikus rendszert összehozni. De elhiszem, hogy vannak egyedi, egyénre lebontott és JÓL működő jóslások is.

A Kínai titkos társaságok érdekes volt, de mint azt az indiai titkos társaságoknál is mondtam, valahogy nekem egy titkos társaságról olvasni olyan nonszensz dolog. Elvégre azért titkos, hogy csak a beavatottak tudjanak róla, ha meg azt már könyvben olvashatod, akkor nem túl titkos. De nagyon tetszik, hogy a kínaiak, bárhová is menjenek, magukkal viszik a titkos társaságaikat, hagyományaikat, és persze a babonáikat és jóslásos, asztrológiai, számmisztikai dolgaikat. Bárhol vagy egy kínai negyedben (legyen az bármely országban), ugyanazt az élményt élheted át, mintha Kínába lennél. Tehát ők nem akarnak beleolvadni annak az országnak a kultúrájába ahol, vannak, hanem a magukét tartják meg.

A minden tudó rókatündér volt az egyik kedvenc fejezetem. Már csak azért is, mert megvoltam róla győződve, hogy rókadémon van és nem tündér. De fel lettem világosítva, hogy tündér. Nem sokat olvastam a témában annak ellenére sem, hogy amúgy mindig is érdekelt. Nem feltétlen a kínai oldala a mitológia lénynek, hanem inkább a japánok által ismert mitológiai lény. Bár mint kiderült, majdnem teljesen ugyanaz a két folklórban. Mind a kettőnél hosszú életűek, ravaszok és nem teljesen behatárolhatóak, hogy jók-e ők vagy rosszak. Amúgy a tündér jelző nálam automatikusan a jóságot feltételezi, míg a démon a gonoszságot. Japánul Kicune a rókatündér, és a legöregebbek több száz évig élnek, maximum 9 farkuk lehetnek, és ahogy öregszenek úgy nő a mágikus hatalmuk. Képesek emberi testet felvenni, minél öregebbek, annál fiatalabb testet és annál „élet hűbbet”, ennek ellenére vannak emberek, akik átlátnak az ő mágiájukon is, és lebuktatják, no meg nem szeretik a tükröket, mert abban a valós kinézetük látszódik.

A bölcs sárkányok titkai volt a második kedvenc fejezetem a részben. Feltehetően azért, mert a sárkányok, ahogy a rókatündérek szintén olyan mitikus lények, akiket kifejezetten kedveltem. És, a nyugati sárkányokkal ellentétben a keletiek merőben „barátságosabbak”. Legalábbis nem az a céljuk, hogy felhalmozzák az értékeket. Ők az ég, a vizek urai, tőlük függ, hogy mennyi áradás van, igazándiból a legtöbb természeti katasztrófa, vagy áldás mind a sárkányoknak köszönhető.

„A kínai sárkányok nemcsak a vizek, de a kék ég urainak is számítottak. Meglepő módon azonban nagyon sok olyan ábrázolást láthatunk, amelyek szárnyak nélkül mutatták a sárkányokat. Ennek az a magyarázata, hogy a sárkányok a világ mágikus részének gyermekei. Ellentétben a madarakkal vagy más mitikus állatokkal, nekik nincs szükségük szárnyakra ahhoz, hogy repüljenek”

(229. oldal)

Mitikus mivoltuk miatt az ábrázolásúk szigorú szabályok közé lett szorítva. Öt karmú sárkányt akár ruhán, akár bárhol, csak a birodalom császára viselhette. Senki más, a legmagasabb rangú ember is maximum négy karmos sárkányokat hordhatott, akár olyan megkötéssel is, hogy a ruha, mely ilyen sárkányt ábrázol, több réteg ruha alatt lehetett csak. Amúgy imádom az ilyen sztorikat, egyszerűen annyira más ez a kultúra és annyira nyugati fejjel felfoghatatlan szabályok voltak ott régen, és amúgy a mai napig is. Nem rosszabbak ezek a felfogások, csak mások. Szerintem a keletieknek, nyugat ugyanolyan érthetetlen és szokatlan, mint nekünk ők.

 Vihar Hongkongban ez az a fejezet, ami kegyetlenül visszarángat a 21. századba. Viszont megértem az író lelkesedését, és bánatát, hogy csak 24 órája volt megnézni Hongkongot. A leírtak szerint el tudom képzelni mekkora élmény, lehet felfedezni, és hát belezsúfolni több napi programot egy napba, az olyan rossz lehet. De igen, ez a fejezet már nagyon 21. század, olyan modern. Gazdagok, szolgálók, templomok és mindenfélék. Azt hiszem Hongkongba is szívesen elmennék én, sőt! Biztosan és nekem fele annyi dolog sem férne egy napba.

Angkorvat

 Angkorvat: Kambodzsa istenhegye fura volt a váltás Hongkong után. Amikor a 21. századból visszazuhanunk a régi istenek korába. Elhagyatott romokhoz. Most rákerestem a helyre, mármint képeket nézegettem, és hú, szerintem három nap is kevés lenne bejárni, ha az ember mindent meg akarna nézni.

 Nagyon tetszett ez a fejezet, a maga személyes élményes résszel. Szerettem olvasni, és megborzongtam kicsit. Vannak olyan helyek a világban, amiket érdemes meglátogatni és átélni az elképzelhetetlent. Hagyni, hogy a régmúlt magával ragadjon minket. Angkorvat, ahogy olvastam, pont olyan hely, ahol az ember igenis hisz a hihetetlenben. Igazi spirituális élmény lehetett.

Sajnos, már csak egy poszt jön a könyvről A Himalája titkai címmel majd, és sajnos akkor vége lesz a könyvnek. Szeretem olvasni, mert megnyugtat, informál, és cseppet sem untat. Még azok a részek is, amik kevésbé érdekelnek, olyan kellemes módban vannak megírva, hogy nem számolgatom az oldalakat, hogy mikor lesz már vége. Nem, inkább hagyom, hogy olyan dolgokról meséljen, amikről nem gondoltam volna, hogy érdekelhetnek.

Folyt. Köv.: A Himalája titkai

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - II. rész: India sötét oldala

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

 Mint, azt az előző posztban is írtam, ez a könyv nálam megköveteli azt, hogy kicsit többet írjak róla, kicsit több részre szabdaljam. Pedig maga a könyv csupán 336 oldalas. Átlag könyv hosszúság, ami nem igényelné azt, hogy ennyire részekre szabdalják. Csakhogy nem akármilyen 336 oldal.

Meglehetősen olvasmányos a könyv, és gyorsan is lehet haladni, ennek ellenére nem nagyon akaródzik sietnem vele. Valahogy jól esik elmerengeni azon, amit olvasok, utána olvasni más forrásokban is, és így kicsit lassabb a dolog, mintha csak úgy végigszáguldanék a köteten. Az előző részben megismerhettem India azon oldalát, amit érdemes minden utazónak, és akár turistának is megismerni, spirituális, hagyományok, vallások terén. A második rész viszont az, amit jó, ha tud az ember, történelem, hiedelem, mágia, gyilkosság terén, régen és ma. Ez már inkább India azon oldala, amit, ha az utazó szerencsés, akkor sosem fog élőben tapasztalni. Mármint a nagy részét. Voltak azért érdekes dolgot itt is! Tehát akkor lássuk miről is szól, az a bizonyos árnyoldal.

Siva szent szolgái, avagy azok a bizonyos „szent emberek”. Vannak ugyebár papok, meditáló tömegek és vannak azok a mesterek, és hát szentek is, akik kicsit másképpen gondolkodnak arról, milyen életet is kell élni. Ezek az emberek azok, akikkel maguk az indiaiak szívesen találkoznak, vannak akik fel is keresik őket, de valószínű, hogy a nyugati turista vagy zarándok elkerüli őket messzire. Meztelenek, koszosak, halottakon táncolnak, és koponyákból isznak. Mendemondák szerint emberhúst is esznek.

„Az aghórik szemében minden csak illúzió. Ha pedig a világ illúzió, akkor nincsen különbség  ás rossz, szép és csúnya, szeretet és gyűlölet között. Könyörtelenül és megalkuvás nélkül semmibe veszik az indiai társadalom előírásait és tabuit. Olyan mélyre merülnek a szennyben és a mocsokban, amennyire csak lehetséges, hogy ezen keresztül jussanak el a megtisztulásba és a fénybe.”

106. oldal

Züllőt népségek, legalábbis a nyugati kultúra szerint azt hiszem, ezeket a szent embereket hívnánk mi züllőtnek. Drogoznak, feltehetően az egész életük egy kábult tudatállapotban telik, a drogot, az alkoholt a „tanítványok” vagy „követők” szolgáltatják számukra. Néha kihalásznak pár hullát a Gangeszből és megeszik őket. Őszintén bevallom, hogy ez az arca Indiának annyira nagyon nem tetszett. Persze tisztában voltam azzal, hogy az indiaiak sem tökéletesek és nekik is vannak fura szokásaik, de ez az ember evés, drogozás, és féktelen szex dolog már kiütötte nálam kicsit a biztosítékot. Az alap dolgokat a könyvből megtudhattam, és őszintén ez az a rész, ahol eszembe sem jutott, hogy rákeressek bővebb infókra. Köszönöm, ebből ennyi bőven elég volt!

 Az Aghórik után következett a Boszorkányok Indiában fejezet, ami már kicsit jobban tetszett. Feltehetően azért, mert alapjában véve is bírom a boszorkányos dolgokat, és feltételeztem, hogy hasznos és érdekes dolgokat fogok megtudni. Indiában, hasonlóan a legtöbb országhoz, itt is valahogy kialakult az, hogyha probléma van, hogyha nincs termés, ha szárazság van, vagy betegség, az a boszorkányok miatt van. És általában a boszorkány nem más mint az özvegy, vagy éppenséggel egyedülálló nő. És mint az, biztosan a bajok forrása. Érdekes, hogy ez a hiedelem aztán behálózta az egész világot. Rengeteg helyen, keleten és nyugaton egyaránt nagyon is mélyen hittek abban, hogy a nők, egyedülálló nők, valami természetfeletti praktikát űznek, és hogy ez rossz és gonosz és persze minden baj forrása. Indiának is megvolt, és van ma is a maga boszorkányüldözése. A mai napig gyilkolnak lányokat, nőket „boszorkányság” vádjával, annak ellenére, hogy már törvény tiltja.

„Az indiai állam szerencsére nem tűrte sokáig a boszorkányüldözések fellángolását. 1999-ben lépet életbe a boszorkányüldözést megtiltó törvény. Ez alapján akár hat hónap fegyházra és kétezer rúpia büntetés is várhat arra, aki egy férfit vagy egy nőt boszorkánysággal vádol meg. A törvényhozók mosták a kezüket, ám a helyzet nem javult. Az uszítóknak csupán egy töredéke került bíróság elé, és a bírák többnyire felmentették a vádlottakat.”

116. oldal

 Nos, igen, a törvény akkor lenne hatásos, ha be is tartanák. Ennek ellenére a mai napig folyik a boszorkányüldözés, főleg az elmaradottabb régiókba, ahova még a tudomány, a technika nem jutott el. A mai napig évente 150-250 esetről tudnak, hogy nőket gyilkoltak meg boszorkányság vádjával. És az érdekvédő egyesületek, vagy a nők egyenjogúságáért harcoló szervezetek szerint ez csak egy szám, feltehetően a valóság ennél jóval több. Rengeteg elmaradt településen történt esetről nem tudnak.

 Indiában, mint minden országban vagy legalábbis majdnem minden országban, jelen vannak titkos társaságok. Amik, mivel tudunk róluk, olyan nagyon már nem lehetnek titkosak. Amúgy be kell vallanom, hogy amikor egy titkos társaság titkairól olvasok, akkor szerintem a titkos jelző már megbukott. Ha valamiről olvashatsz, ami elméletben titok…ugye értitek?

 Nos tehát Indiai titkos társaságok vannak és lesznek is feltehetően, míg a világ a világ. Egyrészt a Szabadkőművesek is páholyt nyitottak Indiában, és hát ott van A Kilenc ismeretlen társasága, ami remélem, indiai nyelven jobban hangzik, mert ez annyira furán hülyén hangzik magyarul. Nos, ők a természettudomány, a történelem, a technika és mindenféle tudások őrzői. 9 könyv, 9 téma. Az ősi Atlantisz is említésre kerül ezekben a szövegekben, rögtön azután, hogy a telefon, vagy az internet őse is feltűnik. A leírtak alapján (nem megerősített forrásokból), elég sok olyan dolog van ezekben a titkos dolgokban, amik ma már léteznek. Ez feltételezi azt, hogy valóban régen is léteztek, csak történt valami, ami miatt visszakerültünk az őskori tudásszintre.

„Egyes – vitatott hitelességű – hindu iratok szerint India földjén az utolsó jégkorszak idején, majd a felolvadás időszakában kialakult egy hatalmas, fejlett civilizáció. A Ráma Birodalom Atlantisz kortársa és ellenfele lehetett. Vetélkedésük kiterjedt szinte a teljes földgolyóra. Városaikban felhőkarcolók magasodtak az égre, ahol hatalmas harci és teherszállító járművek repültek. Atlantisz és a Ráma Birodalom között állítólag atomháború robbant ki. A kegyetlen küzdelem elpusztította az ősi civilizációt, és évezredekre a barbárság korszakába taszította vissza a Földet.”

121. oldal

 Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy a titkos, titkos társaságokról hallott titkok számomra furán furcsák, ez volt a kedvenc részem. Olyan volt, mintha vázoltak volna pár sci-fi-t. Amúgy is kifejezetten szeretem az Atlantisz sztorikat, ha még egy indiai Ráma Birodalom is van benne, az nem ront az egészen. Tehát ez volt az a rész, ami nagyon-nagyon tetszett, a maga nonszenszsége ellenére is. A Kilenc Ismeretlen társasága viszont nem az egyetlen társaság Indiában. Rengeteg vallási szekta létezik, indiának is megvan a maga maffia hálózta, és az alvilága is. Igen, van, amiben kelet és nyugat nagyon hasonló.

Káli anya szent gyilkosai azt hiszem, hogy róluk nem kell túl sokat mondanom, mert már mindenki hallott az utazókat megfojtó gyilkosokról. Lehet, hogy kegyetlenül hangzott, de ez volt a második kedvenc fejezetem. Mert míg a titkos társaságok, amolyan sci-fi szagúak voltak, Káli anya szent harcosai inkább egy kis horror. Remekül le van vezetve a könyvben, hogy mi mozgatja őket, és hogy hogyan cselekedtek. Nekem borzalmasan tetszett a leírás. Még ha magával a gyilkolási dologgal nem is értek egyet. És igen örülök, hogy a 21. századra feltehetően sikerült őket felszámolni. Feltehetően, mert nincs nagy hírverés arról, hogy a mai napig tűnnének el emberek, mármint olyan körülmények között, mint ahogyan régen. Tény, hogy feltehetően a technika, a GPS és a „mindent kiposztolok, azt is ha a bokornál állok” korában, már nehéz eltűnni nyomtalanul.

A Tádzs Mahál sötét titkai, szerintem mindenki ismeri a Tádzs Mahál történetét. Mármint azt, a szerelmes elképzelést, amihez a mai napig az Indiai kormány is nagyon-nagyon ragaszkodik. Ismerjük be, hogy egy csomó turista megy megnézni a „síremléket”, mert milyen megható, milyen nagy szerelem volt. Rengeteg történetet olvastam, vagy filmben utaltak az épületre, és én is azt hittem, hogy hát ezt ezért építették. És akkor itt ez a könyv, ami felveti, hogy mennyire sok dolog támasztja alá azt, hogy NEM romantikus háttere van az épületnek, hanem valami sokkal egyszerűbb és átlagosabb. De megértem az indiai kormányt is, ugyanis feltehetően nem mozgatna meg annyi turistát az, ha azt mondják, hogy egy hindu templom, vagy egy hindu uralkodó palotája volt, csak jöttek a muszlimok, elfoglalták, kicsit felcsicsázták, átalakították és már a képükre is lett formálva. Igen, feltehetően nem lenne akkora nagy látványosság, ha „csak egy palota” és nem az ami. A könyvben rengeteg megfontolandó dolgot leír magáról az épületről, az elméletekről, arról hogy az indiai kormány, hogy próbálja eltussolni a dolgokat. Elméletileg találtak hindu isten szobrokat az épületen Belül, csak aztán jobb a békesség alapon visszafalazták a szobát, amiben voltak. Érdekelne, hogy ez mennyire igaz, mennyire mendemonda. De egyelőre még nem sikerült alaposabban utána néznem. De hihető volt.

„Ahhoz kétség sem férhet, hogy a hófehér mauzóleumot és a hozzá tartozó épületeket a korszak legkiválóbb szakemberei alkották meg. Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim uralkodó építészei elkövették azt a hibát, hogy az épületegyüttes legszentebb része, a mecset nem pontosan az iszlám legszentebb helye, Mekka irányába forduljon. Márpedig ez a helyzet. A Tádzs mecsete majdnem tizenöt fokkal eltér Mekka irányától. Pontosan úgy van tájolva, ahogy a legtöbb indiai hindu templom.”

148. oldal

Ráksasza: az istenek kihívója  a fejezet, amit nem szerettem. Sajnálom! Túl sok volt az idegen név, túl sok a ki kit akar megölni, kit kinek áldoz, ki kiben hisz és milyen a fegyvere, kit árul el és kik a szülei. Igen, ez volt a bonyolult fejezet, és feltehetően, amikor ezt olvastam, már kicsit beteg voltam, mert annyi maradt meg bennem, hogy mindenki ármánykodott a másik ellen, és végül, aki mindenkit legyőzött, azt legyőzték. És ennyi. Pedig biztos érdekes, ajánlja a Rámájana –t, mint háttér információ. Szerintem majd elolvasom, amikor nem leszek beteg, mert ez a sok idegen hangzású név kicsit, nagyon sok volt. Ebből adódóan kicsit untam ezt a fejezetet.

Szemben az ellenséggel. Ez viszont haláli volt! komolyan valahol átérzem, a komolyságát is a dolognak, de nézőként lehet, hogy nagyon nem tudtam volna komoly fejjel végignézni, amit leír. A fejezetben az indiai és a pakisztáni határra utaznak el, és bemutatják, hogy miként lehet átjutni, ami amúgy még nem is annyira izgi. Viszont este, amikor becsukják a határt jelképező kaput, és a zászlókat leengedik, az valahol olyan élettel teli és vidám. Annak ellenére, hogy a két ország viszonya nem éppen a legbarátiabb, a határőrök tartom, hogy ilyenkor nagyon jól szórakoznak. Kitaláltak egy aranyos koreográfiát, amit követnek és így már kész szurkoló tábor van ott minden este. Igen, biztos, hogyha elmennék Indiába, akkor erre, hogy ezt megnézzem, időt szentelnék. Csakis békés időszakban!

Folyt. Köv.: III. Rész: Kínai misztika 

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - I. rész: India csodái

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

 Azon gondolkodtam, hogy egy poszt legyen-e a könyvről vagy több. Végül úgy döntöttem, hogy ha nem is részenként, de szétszedem a posztokat. Főleg abból a meggondolásból, hogy nem akarom, hogy egyes részek felülírják az előtte olvasottakat. Mert bár a helyszín (India) az első két részben azonos, de teljesen más megvilágítást ad az országról. A többi rész, meg már helyszínileg sem ugyanaz. Így döntöttem, amellett, hogy szétszedem a posztot.

Első rész India csodái:

 Őszinte leszek, Indiáról keveset tudtam! Most sem állítom, hogy teljesen ki vagyok művelve, hiszen ~100 oldal nem elég arra, hogy mindent elmondj Indiáról. De elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést az ország iránt, és rengeteg olyan dolgot megtudjon az olvasó, amiket az útikönyvekből nagy valószínűséggel nem tudna meg. Azért csak nagy valószínűséggel, mert sosem olvastam Indiáról útikönyvet, tehát lehet, tartalmaznak hasonló dolgokat.

 Ami biztos, hogy a könyv nagyon olvasmányos, olyan személyesnek hat, olyan érzésem van olvasás közben, mintha ülnék egy szőnyegen, valahol Indiában, és hallgatnám a történeteket. Kellemes és könnyen elképzelhető, közeli. Igen, talán ez a legjobb szó, közelinek tűnnek a dolgok, és nem a rideg tények és a rideg valóság.

 Az első rész India szép, jó és a spiritualizmusának és vallásának pozitív oldalát mutatja be. Azokat a dolgokat, amikért ha egy turista nem is, de egy zarándokútra kell, hogy meglássa, megtapasztalja, hogy átélje! Én magamról tudom, hogy én a turista típus vagyok, tehát én mennék, néznék, látnék, éreznék, de ezt lecsökkentve egy hétbe, nem hónapokba. De becsülöm, és valahol irigylem is azokat, akik útra kelnek, hogy bejárhassák Indiát (vagy bármely más országot), és tényleg megismerjék az adott helyet, kultúrát és hagyományokat és nem csak a felszínt kapargassák.

 Az első fejezet az Az isteni anya ölelése, főleg spirituális élményeket mesél el az Ölelő anyáról. Megtudjuk a háttértörténetet a lánynak, akiből az Ölelő anya lett, és megtudjuk azt is, hogy Indiában mekkora kultusza van egy-egy istennek. Meglehetősen sok isten lévén, nem meglepő, hogy nagy a spirituális hit. Az Ölelő Anya egyike az amely az oda látogatók szerint „teljesít egy kívánságot”, bár hivatalosan  ilyet sosem mondtak, de akiket megölelt, mind azt mondta, hogy felejthetetlen élményben volt része, hogy akkor ott érezte a nagy kozmikus és/vagy spirituális ölelést. Meglepő volt olvasni, hogy tessék-lássék 21. század és indiai vendégszeretet, a külföldieknek, akik nem akarnak sorba állni, megoldható, hogy külön legyenek fogadva. Ennek a magyarázata az volt, hogy az Ölelő Anya nem szeretné, ha bárki csalódva hagyná el az ashramot. Ismerjük azért be, hogy nagy teljesítmény ez! Naponta több ezer embert ölel meg, de a legtöbbek ráérnek várni rá. Az ashramban elélhetnek, míg rájuk kerül a sor, van ingyen étel. Csak győzze kivárni az ember. Amúgy szerintem a turistákon kívül mindenki ott valahogy ráér. Ráér arra, hogy egyszerűen megvárja, és ne tolakodjon, hogy ne lökdösődjön, hogy ne hőbörögjön. Ott az ember mintha teljesen más létállapotba kerülne. És az idő, mint olyan mellékes lenne.

Siva szent városa: Benáresz 

„Váránaszi remek lehetőséget kínál arra, hogy megtekintsünk néhány hindu templomot. Ez azonban sokkal keményebb diónak bizonyulhat, mint ahogy azt esetleg gondolnánk, ugyanis a legnagyobb indiai vallás számos templomába nem engednek be más hitű embereket. Az európai utazókról pedig már messziről látszik, hogy nem India gyermekei. Szerencsére azonban a hatalmas városban akadnak olyan templomok is amelyek kapuját nem csapják a messziről érkező érdeklődő orrára.”

39. oldal

Ez volt az első olyan fejezet, amiben több ismerős dolgot is olvastam. Ilyen a Gangeszben való megmerítkezés, mely lemossa az ember összes bűnét és az, hogyan is „temetkeznek” az indiaiak. Ezek olyan információk szerintem, amit mindenki hallott már innen-onnan és az alapműveltség része, akkor is, ha az ember nem hindu, és nem érdekli India. Viszont jóval alaposabb információkat tudtam meg, kicsit fogyaszthatóbb stílusba. Mint, ahogy az idézet is mutatja, meglepő (nekem az volt), hogy a hindu templomok nagy részébe nem léphet olyan ember, aki nem hindu. Én megszoktam, hogy a legtöbb vallás, legtöbb temploma nyitott, bárki bármikor beléphet oda. Tudom , hogy vannak kivételek, de valahol fura számomra, hogy egy város Legtöbb temploma nem látogatható és csak pár van amibe a nyugati és/vagy keleti turista is beteheti a lábát. Megértem persze, csak ez nagyon új információ. Az isteni férfiasság legendája! fejezet viszont valahol végtelenül felpezsdítő volt. 

„Az Indiába érkező első európai felfedezők, később pedig a hittérítők elképedve és felháborodva tapasztalták, hogy a legszebb és legpompásabb templomokban nem csupán különféle istenségek képmását, hanem egy egészen különleges alakú, csillogó és sima valamit is tisztelnek. A hívők imádatának tárgya nem volt más, mint Siva istenség legfontosabb jelképe, a lingam. Európai fejjel gondolkozva valóban nem egyszerű felfogni azt, hogy miért örvend mind a mai napig ekkora tiszteletnek az istenség férfiassága.” 
43. oldal

És nem azért feltétlen, mert Siva férfiasságáról volt szó. Amikor olvastam a fejezetet, elgondolkodtam azon, hogy a régi hittérítők mégis mit gondoltak akkor, amikor betérve egy templomba, egy lingam fogadta őket. Pláne, ha éppen egy ünnepnek hála e férfitag le volt öntve mézzel és tejjel. Ismerjük be, hogy az Európaiak nagy része borzalmasan prűd. Engem felcsigázott és megmosolyogtatott a dolog, de kétlem, hogy az akkori hittérítők szintén így viszonyultak hozzá. Amúgy szerintem nincs semmi gond a lingam ábrázolással, és miután elolvashattuk a legendát róla, meggyőződésem, hogy Síva jobban járt azzal, hogy férfi tagját imádják, mint Brahma, akinek az átka az volt, hogy egyáltalán ne imádják. Igen, azt hiszem Síva azért ezzel jobban járt. Amúgy, az első részből azt hiszem, ez a legendás fejezet volt az, amit a legjobban szerettem.

 Ha már legenda, akkor a következő fejezet Világunk vége, a Kali Juga. Olyan volt, mint egy indiai világvége történet. És beismerem Kali és Káli-t én is keverem! Pedig nem ugyanaz. Érdekes volt, ahogy levezette a világkorszakokat az író, és boncolgatta, hogy vajon már az utolsó világkorszakban vagyunk-e vagy sem. Ha még nem is vagyunk benne, de nincs túl messze, hogy a Kali Juga-ba lépjünk, amikor a széthúzás és erőszak ideje jön el, rengeteg természeti katasztrófával. Igen, ez olyan 2012 világvége történet.

 A fehér szikhek, Zsidók Indiában fejezetek, az amolyan „bevándorló vallás” jelzővel tudnám illetni. Tetszett, hogy India igazán befogadó, ami a vallásokat illeti, illetve, feltehetően mindenkit barátságosan fogadnak. Szeretem a vallásilag nyitott országokat, és valahogy jól esik azt olvasni, hogy igenis megférnek egymás mellett a zsidók, szikhek, hinduk, keresztények stb. és nem viszálykodik ott senki azért, hogy márpedig őt kövesd, mert az a hit az, ami az igazi a többi meg nem jó. Feltehetően más vallások elismerésében és elfogadásában sokat segített az, hogy a hinduknak annyi istenük van.

  A hatalmas Kumbha Méla, nos, ez az az esemény, amire azt hiszem, hogy joggal lehet azt mondani, hogy monumentális. Amikor a Gangesz partján összegyúl 60 (!!) Millió ember, akkor igen, azt hiszem, mondhatjuk rá, hogy monumentális. Nagyon tetszett az ünnepség leírása, és az, hogy annak ellenére, hogy nagyon sokan vannak, mindenki tudja, hogy mikor kerül rá sor, nincs tolakodás, és betartja mindenki a szabályokat. Durva elképzelni, hogy 60 millió ember képes arra, hogy ezt a rendet tartsa. Persze tudom, hogy rengeteg biztonsági, rendőr és hadsereg óvja őket és irányítja őket, de akkor is. Az, nos, az tömeg. Viszont az, akinek ez az ünnepség fontos, 12 évente rendezik meg, azt hiszem, egy olyan spirituális élményt adhat, amit tényleg soha nem fog elfelejteni. Sokak szerint, elmerülve a Gangeszbe megfiatalodnak az emberek. És igen, valahol nagyon durva, hogy sok millió ember megmerítkezik abba a folyóba, ami nem arról híres, hogy olyan nagyon-nagyon tiszta lenne. Már csak azért sem, mert nem olyan messze a helyszíntől, halottakat égetnek, és néha hullákat dobnak a vízbe. És senki nem fél, hogy elkap valamit. A hit ereje ugyebár!!

  

  Indiai esküvő, azaz egy indiai szikh esküvő valójában. Méghozzá egy 21. századi. Tetszett, hogy annak ellenére, hogy azért bőven halad a korral India is, meglehetősen sok szokásukat tartják még. Ha modernizálják is azokat, de még mindig vannak hagyományok, amiknek eleget tesznek. Tetszett az esküvő leírása, az, hogyan és miként öltözködnek és viselkednek a vendégek, az ifjú pár.

„A szikhek esküvője néhány dologban eltér az indiai hinduk szertartásaitól. A Közösségnek nincsenek hivatásos papjai, hanem tekintélyes polgárokra bízzák a különféle papi feladatok ellátását. Ilyen feladat a templomok irányítása, a közösség pénzügyeinek ellenőrzése, de a szent szövegek felolvasása, a himnuszok eléneklése, és persze az ifjú párok összeesketése is. A hindu esküvőre az éjszaka sötétjében kerül sor. A menyasszony és a vőlegény a szent tüzet kerüli meg. A szikhek viszont nappal tartják az esküvőt, és az ifjú párnak az óramutató járásával megegyező irányban kell a baldachin alatt díszhelyre kitett szent könyvet körbejárni. A szertartást énekszó és persze jó tanácsokat és útmutatást is tartalmazó prédikáció is kísérte.” 

99. oldal

„Az evés-ivásban csak akkor következett rövid szünet, amikor az ifjú pár elindult a nászútra. Ehhez már nem a fehér lovat, hanem egy légkondicionált fehér autót választottak. A jókedvű rokonok színes zsinórokkal számtalan üres sörösdobozt kötöttek a kocsi hátsó lökhárítójára. Az ifjú pár búcsút intett a családnak, beült az autóba, és rengeteg üzemanyagot spórolt meg azzal, hogy az igen jókedvű, vegyes rózsaszín és piros turbánt viselő legények nem engedték bekapcsolni a motort, hanem jó darabig hangosan kiabálva tolták a kocsit.”

100. oldal

Azt hiszem az esküvő tökéletes zárás is volt Indiáról, egy csodákkal teli

Rendkívüli ország, napos oldaláról.

Folyt. Köv. India sötét oldala

Marie Phillips: Csintalan istenek

Amikor megnéztem a Kamigami no Asobit, totálisan belezúgtam az istenekbe. Nem mint a szereplőkbe (bár az is vicces), hanem mint mitológia. Többet akartam tudni, de nem a régi feldolgozás érdekelt, hanem a Mi lenne ha...

Mi lenne ha...

-Az istenek közöttünk járnának.

-Ha a 21. században kellene boldogulniuk.

-Ha nem lennének annyira istenek, ha meglenne a maguk hibái is, és kicsit közelebb kerülnének a halandókhoz.

Sokan ajánlották a Csintalan isteneket, aminek a borítója ronda. Tényleg ronda, és nem egy olyan borító, amire ha az ember ránéz azt mondja, hogy „na basszus ezt úgy elolvasnám“. Ha nem ajánlotta volna senki sem, feltehetően sosem vettem volna meg. Jelenleg eléggé úgy vagyok, hogyha nem muszáj nem veszek könyvet, ha nem tetszik akkor pláne nem. Ezt is felírtam, hogy szeretném, a könyvtár megvette én meg kikölcsönöztem. Aztán a vége felé járva, megnéztem, és az Alexandra most 700 Ft-ért vesztegeti, így került egy a kosárba. Nem mondom, hogy hibátlan könyv, viszont biztosan újraolvasós lett nálam, mert annyira elmebeteg, hogy az már tetszik. Azt hiszem, erre volt most szükségem.

 Elméletileg megfilmesítették, de a filmes linken kívül semmit sem találtam róla, se egy ajánlót, se magát a filmet :( Pedig tényleg nagyon jó filmet lehet ebből kihozni. Jók a beszólások és taplók a karakterek.

 És akkor a történetről egy kicsit:

Adott egy beképzelt f*sz (már bocsánat), Apollón, a Nap, a gyógyítás, a jóslás és még ki tudja minek az istene. Aki egy igazi tuskó, igazándiból mindenkit megfektetne nemre és korra való tekintet nélkül, és aki nemet mond az halálnak halálával.... válik eukaliptusszá. A történet is Apollón varázslatával kezdődik, amikor is, egy hölgy nem volt hajlandó orálisan kielégíteni, ezért fává változtatta. Kedves mi?

 Adott Artemis, a vadászat, szüzesség és a Hold istennője, aki szegény a világ kezdete óta elég pocsék posztot tölt be. A testvérei és unokatestvérei folyamatosan szívatják, mert vénlány és még mindig szűz, és feltehetően, ha az istenek meghalnának akkor szűzen halna meg, mert hát annak az istene. Kicsit mániákus a csaj amúgy, mindig kutyát keres magának, mert hát vadászat ugyebár. De ő az akit nem tud az ember nagyon utálni, de kedvelni sem a csapatban. Mert míg Apollón a tipikus bunkó Artemisz ott van a jó és a rossz között.

Adott Aprodité a szépség istennője, aki szextelefon ügyfélszolgálatból tartja fenn magát. Egész jól amúgy. Talán neki van a legtöbb halandóknál oly nagy becsben tartott pénze. Ennek ellenére a lepukkant Olimposznak éppen nem nevezhető házban lakik degenerált isten rokonaival. Igazándiból csak az nem fekszik le vele aki nem akar, a könyv folyamán minimum négyen biztosan megfektették, vagy meséltek róla, hogy megfektették. Bár megjegyzendő Apollón szintén ugyanez :D

Adott Árész, akiről sajnos elég keveset tudunk meg, és annak ellenére, hogy egy katona (mégis mi volna, ha egyszer a háború istene)igazán kedves. Van pár vicces beszólása és jelenete, amin csak vigyorogni lehet. Őt kedveltem, kicsit jobban megismertem volna.

Adott Dionüszosz, aki az egész regényben egyszer sem volt józan! És sosem volt olyan, hogy ne lett volna nála egy üveg bor! Igazándiból ő elvan úgy magában, néha szólnak neki, hogy „nézd vége a világnak“, azt sem vette észre magától :D

Adott egy Zeusz és egy Héra, akik igazándiból egyszer mozdultak csak el a helyükről akkor se kellett volna.

Adott egy Hades és egy Perszephoné, akiknek ritka pocsék humoruk van, de azért próbálnak úgy tenni, mintha minimum viccesek lennének. Hades mondjuk egészen ... fura. Nem tudom őket nem kedveltem annyira, mert a csaj rinyált főleg, Hades, meg olyan...

Adott Erosz, aki hisz Jézusban, emellett szótfogad az anyjának (Aphrodité), és ebből adódóan elindít egy lavinát, pedig ő tényleg csak jót akart, az más kérdés, hogy nem úgy sült el a dolog, minthogy azt ő elképzelte. Viszont mindig is mondta, hogy a Hit sok dologra jó!

Adott egy Hermész, nos aki minden olyannak az istene ami nem kellett másnak. Írtó aranyos csávó amúgy, ha eltekintünk attól, hogy halott humora van :D Sajna kevesen értik a humort, ha már halott vagy. Viszont vicces fiú.

És adott egy Alice nevű lány, aki takarítónő és semmi érdekes nincs benne, de belezúgott Érosznak hála Apollón. Adott Neil, aki meg belezúgott Alicbe (amúgy ők nagyon szeretik egymást, csak nagyon kis szerencsétlenek), és ebből van a bonyodalom. Apollón nem bírja, ha nemet mondanak neki, viszont esküt tett, amiben az van, hogy nem bánt halandókat.... és még a nap is kihuny.

A történet két helyszínen játszódik. Adott London és adott az Alvilág. Mindegyik helynek megvan a maga varázsa, bár a történet ott indul be, amikor már a Hérosz, és az istennő leszállt az alvilágba, hogy...

Érdemes elolvasni azoknak, akik bírják az ilyesféle humort. Ha az első száz oldal valakinek nem tetszik, az még bizakodhat, mert nekem is úgy 150-200 oldalnál volt a vízválasztó amikor viszont már letenni sem igazán akartam a könyvet. Én szeretem, azt, amikor az istenek olyan halandósan romlottan viselkednek. Aphroditét utáltam a legjobban, és Apollónt annak ellenére, hogy egy f*szfej nem voltam képes utálni. A vége amúgy kiszámítható, az Epilógus meg vicces. Teli van nagyon vicces jelenetekkel a könyv, az ismerőseimet azzal traktáltam, ennek hála pár ember várólistázta a könyvet :D Olvassátok!!

Belbecs: 5/5

Külcsín: 3/5

Fülszöveg:

A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Arész, Artemisz… – és még csak az A betűnél tartunk –, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák.
Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események…
A Csintalan isteneket, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.

Könyv: Marie Phillips: Csintalan istenek

Kiadó: Cartaphilus

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2010

Oldalszám: 396

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789637448850

Fordította: Vizi Katalin

Eredeti mű: Marie Phillips: Gods Behaving Badly

Eredeti megjelenés éve: 2007

Rick Riordan: A villámtolvaj

És akkor az Alvilág Hollywoodba költözött.

Mindig jobb, előbb olvasni egy történetet, aztán hagyni, hogy a rendező szemével is láthassuk a történteket. Nem jó, ha előbb látod, utána olvasod, mert befolyásolja azt, hogyan képzelj el egy-egy szereplőt (tehát lehetőleg egy posztert se nézz meg, nem hogy egy filmet, a könyv olvasása előtt). Hibáztam. Évekkel ezelőtt megnéztem a filmet, eldöntöttem, hogy majd olvasom is, hisz tetszett a film, aztán feledésbe merült az elhatározás. A könyvet folyamatosan sétáltattam ide-oda, hogy hát majd olvasom, majd biztosan olvasom. Amikor lehetett, az olvasómra is felkerült, és ez volt a szerencséje (vagy az én szerencsém).

 Valami könnyedre, nem gondolkozósra vágytam. Az e-olvasómon van egy csomó szemét (tényleg szemét kb.), meg pár ifjúsági regény stb. elkezdtem az egyik könyvet olvasni, ami megfelelt a kritériumoknak: ne kelljen gondolkozni, lehet benne erotika. Szerintem úgy tíz oldal után meguntam, és akkor keressünk mást. Ráböktem a Villámtolvajra, és adtam neki egy esélyt…aztán nem akartam letenni. Papír alapon még mindig gyorsabban olvasok, úgyhogy hétfőn a könyvtárból ki is kölcsönöztem…mára már el is olvastam.

 Hála az égnek Percy alakjára már nem emlékeztem, így a filmet elkezdve újranézni, meg hangosan felröhögtem. (bocs a színésznek, de olyan…nem oda illő), az rémlett, hogy a szatír néger (bár a könyvben most nem rémlik, hogy ilyesmit írtak volna…), Annabeth a filmben konkrétan barna, a könyvben meg szőke…bár mind a két helyen kicsit idegesítő, mégis a könyv béli énje valahogy emberibb és elviselhetőbb, mint a „macsó csaj, picsogó hercegnő” keverékes filmbéli alakja.

 A filmmel elég sok gondom van, így könyv után. Kivágtak rengeteg olyan jelenetet is, ami szerintem roppant jól nézett volna ki a filmben. Átírtak egy csomó dolgot, és nem csak annyit, hogy a haja szőke a fekete helyett vagy fordítva. Konkrétan a fő vonulat egésze teljesen máshogy van a filmben. Az indítékok és okok sem ugyanazok, a miért, és hogyanok meg pláne nem, és ez viszont őrülten zavaró! Mert volt, egy őrülten jó alap sztorija a könyvnek, aminek az oldalait csak úgy falja az ember, aztán megnézi a filmet, és ötpercenként felkiált, hogy wtf???

 Csak, hogy párat említsek (Spoiler)

Percy a félvér táborba kerül:

Könyv: tengerpart, vihar, menekülés, nem mondok semmit sem, azt sem hova megyünk, Minotaurust, fény tádám

Film: a testőr lelövi a poént amikor rátámadnak (igaz a könyvben a két dolog között majd egy hónap telik el), gyorsan szaladjunk anyuhoz, szedjük össze a cuccot, menekülés, Minotaurust….

Poszeidon fia vagyok:

Könyv: sok-sok próba, verseny, edzés, kinyilatkoztatás.

Film: „ez itt a te házad, apád építette” kb. 5 perce van a táborban -.-”

Ellopták Zeus villámát, szerezzük vissza:

Könyv, rengeteg bonyodalom, veszély, bunkó és kevésbé bunkó istenek, együtt kutatás, együtt menekülés…

 Film: „anyád nálam van, adj egy villámot és visszakapod”, nem küldetés, konkrétan szökés a félvér táborból -.-

 

Kedvenc borító :)

Az útvonal sem ugyanaz, és a miértek sem. A film szerint laptopon tartják a kapcsolatot a könyvben meg isteni segítséggel, ami amúgy tök poén és legalább kreatív. Rengeteg szörny kimaradt a történetből, ami benne volt, és került bele olyan ami meg nem volt benne. Azért én a víziparkos Árészos dolgot megnéztem volna. Az Árész-Percy összecsapás konkrétan nincsen a filmben, sőt Árész sincsen benne, holott a könyv egyik mellékFŐszereplője….

Imádtam a filmet, mielőtt olvastam volna a könyvet. Most, már a film erősen nevetségesnek hat L

Belbecs: 5/5

Külcsín: 5/5

Tetszik az átvett borító is, de azért nekem a másik jobban tetszik. Örülök, hogy nem filmes borítós a magyar kiadás (lehet van, de nem találtam), mert Percy nem éppen úgy néz ki, mint a könyvben, a többiekről ne is beszéljünk. Elgépelés és hasonló terén a kiadás remekelt, mert nem tűnt fel, hogy hiba lenne (ettől még lehet van.)

Pej Hszing: Különös történetek

 Vicces, amikor ilyen kis alapú könyvet olvas az ember. Ez volt az első könyv, amit ekkorában olvastam. A régi mini könyvekre hasonlítanak, nem nagyobb, mint egy gyufás skatulya. Ennek ellenére a betűtípus egész jó volt, remekül lehetett olvasni, bár talán pont emiatt a 198 oldalnyi szöveg, valójában úgy 10 oldal lehet, ha A/4-ben gondolkodunk. És hogy miért vicces? Mert mindenki megkérdezte mit olvasok, mert a zsebemben, sőt a táskám kicsi zsebében is elfér, sőt a tenyerembe zárva is. Mert azt hitték, hogy ez nem is könyv, többen is! Pedig ISBN számmal rendelkezik. A Fapadoskönyv kiadó 2011-ben a könyvfesztiválra megjelent ezekkel az apró könyvekkel. Csupa keleti ország meséivel már bánom, hogy csak egyet vettem, mert szerintem jópofák, és azt hiszem 500Ft volt darabja? Tehát meg is éri.

 A könyv öt történetet tartalmaz, hol rövidebbet, hol hosszabbat. A kedvencem az utolsó volt: A fejedelem sírja című. Az egyetlen, ami nem ragadott meg, bár az sem volt rossz, az a Csen Luan-feng és mennydörgés-isten, mert ez egyszerűen olyan „hát jó” és „na, bumm” hatású, semmi extra. Ellenben a befejezőben ahol aztán minden volt, istenektől, elmúlt korok császáráig, mesés megmeneküléstől, jutalomtól, szerelemig, és persze a tisztaszívű ember a végén megkapja jutalmát. Olyan happy endes a vége, de akkor is kedvenc!

 A könyv már megjelent régebben is A déltengeri rabszolga címmel is. Úgyhogy aki azt olvasta már az olvasta ezt is. Totálisan ugyanazok a mesék, történetek szerepelnek ebben is és abban is.

 Amiért viszont haragszom az az, hogy egyszerűen nem fordítottak elég időt a kiadvány átnézésére. Az utolsó történetben szegény Cuj néha Caj lesz, sőt néha a feleségjelöltjét, akit Tiennek hívnak is le Cujoz a fordító… erre azért oda kéne figyelni, mert amikor tömegesen jön, a képembe az elírás akkor kezdek morcos lenni. És tényleg, nem olyan marha sok szövegről van szó -.-”

A kötetben fellelhető mesék:

A jáde-mozsár és mozsártörő

A déltengeri rabszolga

Nei Jin-niang, a bérgyilkos lány

Csen Luan-feng és mennydörgés-isten

A fejdelem sírja

Összességében:

Külcsín: 4/5 – csak az elgépelések miatt -1

Belbecs: 5/5 – jól kezdődik az évem, jó kis könyvvel :)

Könyv adatai:

Kiadó: Fapadoskönyv.hu

Kiadás helye: Budapest

Kiadási év: 2011

Oldalszám: 198

ISBN: 9789633293270

Fordította: Tokaji Zsolt