Mr Tan: Jizo / Ningyo

• Kiadó: Fumax
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2023
• Oldalszám: 240
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634703136
• Fordította: Bayer Antal
• Illusztrálta: Mato

Szeretem a mangákat, egy időben minden mangát megvettem. Igazándiból gyanús, hogy amikor elkezdtem dolgozni, akkor még minden pénzemet erre költöttem ^^ Aztán volt egy időszak, amikor Magyarországon nem is jelent meg annyira se képregény, se manga és én is valahogy leszoktam arról, hogy keressem-kutassam az irodalom ezen szegmensét. De pár éve feltűnt, hogy több kiadó is próbálkozik a mangák meghonosításával kis országunkban, és ezt meglehetősen örömmel tapasztaltam. Bár azóta bejött nálam a minimalizmus, így megvenni annyira már nem tervezem a köteteket, viszont olvasni, továbbra is nagyon szeretem őket. Legalábbis az elmúlt időszak 5-10 mangájából erre következtetek. Már csak azért is, mert mindegyik tetszett.

A kolléganőm Siófokról hozza nekem a mangákat, ők kicsit jobban elvannak látva ilyen kötetekkel, mint a könyvtár ahol dolgozom. Így hozta nekem múltkor el a Jizot és a Ningyo-t. (csináltam már segédletet, molyon polcot, hogy mit hozzon, ha épp arra jár ;)

A Jizo-t már azóta tervezem elolvasni, hogy megjelent. Megfogott a történet és a borító. Igen-igen, tudom, ne ítéljünk borító alapján, de na. Japán kultúra, a sztori is jól hangzik, és ha már a borító szép akkor biztosan a belső rajzok is szépek, nem? De bizony ;)

 Nem csalódtam a kötetben, mert van egy alap mondanivalója, egy erős japán kulturális falatka, és persze történet is, és harc is (ha valaki igényli a harcot belőle). 

 Imádtam a rajzolását, és a mitológiai utalást, a Jizo beismerem, hogy a közepén esett le miért Jizo, de így legalább koppant egy nagyot. Van szerethető karakter (nekem Jizo), van karakter akiért aggódhatunk (a kis srác), és van gonosz (boszorkány), aki lelkeket lopkod és fal fel. Tehát nem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne. Sejtettem a manga elején már, hogy Aki nem csak eltévedt, és meg is kapjuk a  magyarázatot, hogy Jizo miért csapódott mellé, ennek ellenére mélyen nagyon szomorú a történet. Ennek ellenére szerettem nagyon. Plusz pont, hogy nem sorozat, nem örökké tartó sosem elfogyó részekkel, hanem önmagában keretet adva a dolgoknak elkezdi majd le is zárja a történetet, nagyjából ugyanazzal a momentummal. Szeretem az okos mangákat ;)

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Aki, a japán kisfiú eltévedt, nem emlékszik, hogy került ide, és nem talál haza. Mintha senki sem venne tudomást róla… Kivéve Jizót, ezt a semmiből feltűnt furcsa fiút.

Utcagyerek lenne? Valóban hazavezeti Akit? Miért kell menedékbe húzódniuk egy templomban?

Akinak nehezére esik megbízni új barátjában, hiába is mosolyog az megnyerően. Főleg attól a pillanattól kezdve, hogy egy rémisztő boszorkány veszi üldözőbe a gyerekeket az éjszakában…

Ebben a varázslatos, önálló seinen (felnőtteknek szóló) manga történetben a japán hitvilág keveredik az elsőre hétköznapinak tűnő félelmekkel.

• Kiadó: Fumax
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2024
• Oldalszám: 208
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634703556
• Fordította: Bayer Antal
• Illusztrálta: Mato
• Megjelenés időpontja: 2024. július 1.

És adott a Ningyo, ami nem volt várólistán, de mivel a szerző másik mangája ez is jött vele, és nem bántam meg. Korántsem ütött akkorát, mint a Jizo, korán sincs benne annyira markánsan szerethető ember, vagy bármi, mint a Jizo-ba. Maga a történet is kicsit kaotikusabbnak érződött számomra, és kevésbé kötött le. Feltehetően, mert a Japán mitológia ezen teremtményeit annyira nem szeretem.

Az öngyilkosok erdeje, Kai tesójának halála, és ebben való nyomozása még érdekes volt. De a történelmi háttér itt nem kötött le, sem a magyarázat, hogy miért halt meg Kai tesója, és mit akar a sellő (v. sellő szerű), csaj tőle és az emberektől. Maga a rajzolás itt is csodaszép volt, és a történet leges legvége szintén jó keretet adott a dolognak, de őszintén bevallom, hogy amíg olvastam, és lapoztam az oldalakat, maximum a rajzolás az, ami lekötött a "történelmi" háttér nem. Nem vonzott, hogy milyen hatalmuk volt, mit csináltak velük és mi bajuk az emberekkel és mit szeretne az, aki "odahívta" Kai-t. Valahogy egyáltalán nem éreztem azt, hogy ez a manga Nekem szólt volna. Ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam, csak míg a Jizo egy meglehetősen szívet melengető, akár többszöri olvasást is megérdemlő mangának gondolom, ezt már nem.

Fülszöveg:

A nagy sikert aratott manga, a Jizo alkotóinak legújabb, a japán mitológiából merítő, varázslatos története!

Létezik egy sűrű rengeteg Japánban, Aokigaharában, amelyet a fák tengerének vagy az öngyilkosok erdejének is hívnak…

Egy titokzatos halálesetet követően az áldozat öccse, Kai azzal a feltett szándékkal keresi fel a rossz hírű vidéket, hogy fényt derítsen testvére halálának okára.

Ám ahogy egyre mélyebben hatol be a vadonba, az erdő mintha kezdene átalakulni, és a kérdések egyre csak sokasodnak.

Ha meg akarja érteni, mi történt fivérével, Kainak legelőször is ki kell derítenie, mi rejtőzik az erdő mélyén.

Rachel Smythe: Lore ​Olympus – Olümposzi história 1 -3.

 

  Ezer éve és egy napja szerettem volna elolvasni ezt a képregényt. Bár hozzátenném, hogy akkor még úgy gondoltam, hogy ez egy befejezett sorozat, és minden részét kiadták már magyarul.

 Aztán a kolléganőm volt olyan kedves, és elcipelte nekem Siófokról (mert ott megvan a könyvtárnak), és így alkalmam nyílt arra, hogy elolvashassam, és rájöhessek, hogy a kiadó ezt így lazába félbe hagyta kiadásilag...

 Tehát, ha elengedem azt, hogy a sztori végét feltehetően sosem fogom megtudni, ha így tekintek rá, még így is maximálisan megérte a bele fektetett időt a három kötet.

 Eleve szeretem a mitológia háttérrel rendelkező sztorikat, így ez arra is jó volt, hogy egy kicsit elrugaszkodva a szakirodalomtól, kicsit könnyedebb műfajt érintsek olvasásilag. Maximálisan kikapcsolt amúgy a képregény. Kellett idő, hogy megszokjam a rajzolást, de amikor ez már megtörtént, onnantól, már elkezdett tetszeni a rajzolás is. Én mangákon szocializálódtam, így a képregény és ez a stílus kicsit távolabb áll tőlem, de nem volt rossz. Nagyon sötét, és néha nagyon elrugaszkodó színvilágú, de megszokható és szerethető.

 A szereplők legtöbbje amúgy szimpatikus volt. A maga buggyantságával vagy beteg gondolataival. A főszereplők ugye Perszephoné és Hádész azért magasan vitték a sztorit. Mind a ketten  a maguk módján szerethetőek voltak, és lehetett értük aggódni, vagy drukkolni nekik. Hádész ugye felnőtt, tud magára vigyázni, de mégis néha olyan szerencsétlen a maga "szerelem" dolgában. Mondjuk ismerjük be, hogy az Alvilág uraként, feltehetően nem a legnépszerűbb isten a világon, akinek olyan egyszerű, és nagyszerű dolog lehet a "csajozás". Mondjuk nem értem a "barátnő" szálat, annyira messziről süt róluk, hogy amúgy nem illenek egymáshoz. Sajnálom, tök sajnáltam Hádészt, hogy kínlódik.

Perszephoné, meg hát fiatal és ártatlan, és még nem mindig van képben a dolgokkal. Ami ugye az első kötet felénél történt dolgokat hozza maga után. Azért van isten, akit felgyújtottam volna...

 De a legtöbb karakter, amúgy szerethető, és így kicsit "belelátunk" az életükbe. Az Istenek mindennapi problémáiba, és kapunk egy kicsi mitológiai mesélést is, úgy a háttérbe elhintve, nem túl mélyen.

 Nem tudom, hogy mi volt az ok, amiért a kiadó végül elkaszálta a sorozatot, de nagyon sajnálom, mert szerintem rengeteg potenciál van benne, és rengeteg embert érdekelne a további történet is.

 Amúgy érdekes, hogy amióta olvastam, nagyjából 4-5 könyv jött velem szemben, ahol szintén görög mitológia, istenek és hasonlók, sőt. Egy konkrétan Hádész-Perszephonés, csak még nem volt időm neki ugrani. Pedig most még úgy bennem van ennek a hatása is, úgyhogy lehet hamarosan neki is kezdek...csak lenne időm olvasni.

Tehát örülök, hogy sikerült elolvasnom, és szomorú vagyok, hogy amúgy sajnos nem fejeződött be  a történet. Vizuális élménynek minden esetre nagyon jó. Súlyra is jó kis combos kötetek, a fényes, festett lapok miatt ugye, szerinte ilyen másfél kiló/kötet :D, ki is kaptam a kolléganőmtől, hogy ilyen súlyzókat cipeltetek vele Siófokról. Hát tehetek én róla, hogy nálunk nincs meg...és olvasni akartam? ÉS botor mód felajánlotta, hogy kihozza nekem??? :D

Szeretném, ha sokan olvasnátok, mert tényleg jó. Nem könnyű, mert egy csomó olyan téma is helyet kap benne, amiről nem szívesen olvasunk (nemi erőszak stb.), de hátha ha sokan olvassák, akkor egyszer csak folytatja a kiadó...jó lenne...tényleg o.O

És amúgy látható, hogy borzalmasan magas százalékot üt meg a sorozat, tehát aki olvasta, annak mindenek tetszett (nagyjából), tehát ...továbbra sem értem, hogy miért szakadt harmadba a sorozat. Ahogy látom az angol verzió 9 részes...tehát így az első harmada a történetnek ki lett adva, de utána, elfogyott a kiadó lendülete :(

Andrzej Sapkowski: Az ​utolsó kívánság - A végzet kardja

 

Mondhatni, hogy egymás után olvastam a két kötetet, várva, hogy a harmadik évad kijöjjön a sorozatból. Elsőre leszögezném, hogy szeretem a sorozatot, mert azt ismertem először, így nekem a logikai bakik és a könyvtől való totális eltérés az első két évadban nem volt zavaró, hiszen nem tudtam, mitől tér el.

 Az első részt Gabo-s kiadásba olvastam, nagyon kis könnyen kezelhető könyv, gyors haladással és olvasóbarát betű mérettel. A második részt már a régi eredeti PlayON kiadásban, ami máris sokat rontott az olvasási gyorsaságomon a borzalmasan kicsi betűivel. A további részek is PlayON kiadásban vannak meg a könyvtárnak, így ehhez kell alkalmazkodnom, ami miatt kicsit lassabban megy az olvasás.

 Az első két részből és a sorozat első két évadából kiindulva, most, hogy már olvastam - láttam őket, kezdem megérteni, hogy mi nem tetszik a rajongóknak a Netflixes verzióban. Mondjuk úgy, hogy nagyjából nincs átfedés a könyvek és a sorozat között. Nyomokban fellelhetőek a történetek, egy kissé kiherélt, és kifordított verziója, de akkor nagyon figyelned kell.

 Mivel a sorozatot láttam először, így olvasás közben kellett rájönnöm, hogy ott hol tartunk, mi és kicsoda és mit csinál...volt amikor elsőre rájöttem, és volt amikor borzalmasan sokat kellett gondolkodnom, hogy ez most mi akart lenni, a sorozatban. Nem mindig jöttem amúgy rá, hogy mi alapján választottak sztorikat, és mi motiválta őket abba, hogy átírjanak történeteket, mert  a végeredmény nem lett jobb. A könyv sokkal logikusabb felépítést kapott.

Könyvben feltehetően szép sorban elolvasom mindegyik részt, a sorozat 3. évada még kap esélyt nálam, de ugye Henry Cavill nélkül a sorozat is erősen veszít az értékén. Tudom, hogy nem csak miatta Vaják a vaják, de nekem ő az egyetlen szereplő akit úgy arányaiban nem tartottam túl idegesítőnek, és megszoktam. És őt lecserélni, bármilyen ok miatt is...hát a Netflix tudja. Bár amennyi negatív kritika jelent meg erről a  bizonyos 3. évadról már abban sem vagyok biztos, hogy meg akarom nézni :D

Kíváncsi vagyok, hogy a könyveknek majd mi lesz a vége. Most kezdtem a harmadik könyvet...hát meglátjuk ;)

Yei Theodora Ozaki: Japán ​tündérmesék

 

Őszinte leszek, ez nem volt egy gyors olvasás. Egészen a végéig amúgy, ha pontoznék, akkor 4 pontot adtam volna az 5-ből, de az utolsó sztori annyira oda illet, hogy akkor legyen ez csak 3 pont. Nem is értem amúgy, rengeteg mese, mitológia dolog van a Japán folklórban, így nem értettem azt, hogy konkrétan egy JAPÁN tündérmesék címre keresztelt kötet, miért zár egy KÍNAI történettel. WTF?

 Összességében amúgy a kötet teljesen rendben van. Tartalmaz elgépeléseket, de nem olyan sokat, hogy kifussak a világból miatta, vagy hogy elkezdjem bakinak felvinni a molyra. Oké, lusta voltam post-itet magammal vinni az olvasáshoz, mert olyan kevés volt, hogy ezért nem tartok magamnál. 

A válogatás elég nagy szórással merít a démonok-istenek-japán alapítóatyái témakörökből. Vannak állatmesék és okos-buta fiús. Természetesen nagyrészt mészárlással végződnek, a gonosz megbűnhődik, a jó győzedelmeskedik, mint úgy általában mindig az ilyen történetekben.

Örültem, hogy rengeteg történet játszódott a Tengerek sárkány uránál, mert szerintem ő amúgy az egyik legmenőbb karakter jelen kötetben. Nem mindig túl hízelgő amit csinál, ennek ellenére azokat a történeteket valahogy jobban élveztem, mint a "utáljuk egymást, álljunk össze, győzzük le a gonoszt" random főszereplővel aki vagy barackból, vagy másból született (Termett ott). Természetesen nem hiányozhatott a Bambusz - és Hold témakörből jött isten áldása leánykák sem. És mivel tündér mesék így amúgy ezeknek teljes létjogosultságuk van és csak azért nem pontozhatom le, mert "Én már mindet ismertem". Mert igen, ha valaki relatíve sokat olvas a témában akkor neki ezek a történetek nem újak, nem adnak hozzá túl sokat de ennek ellenére élvezett volt olvasni. Ha az a kínai mese nem került volna oda a végére komolyan...nem értem.

Plusz pont a kötet végén lévő szójegyzetekért, ami nagyjából az összes kicsit ismeretlen szó magyarázatát tartalmazza röviden. Feltehetően akik most ismerkednek a Japán kultúrával azoknak ez nagyon nagy segítség lehet. Nekem is volt ahol örültem, és hátra lapoztam, hogy ez mi a fittyfene. Nem sok ilyen volt de volt.

Az illusztrációk amúgy borzalmasak, olyan... mintha kiszedtek volna random japán képeket valahonnan, olyan ismertebbeket és úgy fekete fehérbe bekopizták volna csak úgy, nagyjából a történethez illően. Megnyugtatásképpen csak a fejezeteket elválasztva vannak ilyenek, kicsik és nem is minden mese közt van! A kötet teljesen megállja a helyét amúgy ezen képek NÉLKÜL is.

Viszont a borító nekem nagyon bejön...nem, nem azért vettem meg...jó....70%-ban az döntött arról, hogy nekem az kell, amellett, hogy amúgy érdekel a Japán tündérmesék világa is...de a borító...nos sokat számít.

Fülszöveg:

Egy ​oly távoli és sokáig elszigetelt ország, mint Japán önálló, világtól elkülönült fejlődése mindig érdekes, meghökkentő eredményekhez vezet, ami a Japán esetében különösen igaz. Elég csak a mesevilágára és annak legérdekesebb, legkülönösebb darabjaira pillantani. A tenger és a japán nép kapcsolata mély és bensőséges. Számos mese örökíti meg ezt a szoros kapcsolatot, minden esetben mély tiszteletet fejezve ki a tenger és annak lakói iránt. Talán legszebb kifejeződése ennek az árapálykövek megjelenése a mesékben, mely kövek csodás képességükkel áradást támasztanak, vagy árvizet tüntetnek el egy szempillantás alatt. De éppoly különleges a japán nyestkutya emberi képességekkel felruházott alakja, mely ravaszságával és gonoszságával nemcsak az ember eszén jár túl, de bizony meg is ölheti a naiv emberi lényeket. Az egyik legmeghatóbb történet Siro kutya története, amely a feltétlen hűség és kölcsönös szeretet szívbe markolóan szép leírása. A tenger és a tengerek sárkánykirálya több mesében is felbukkan: Rjúdzsin korlátlan hatalommal bír a vizek fölött, de a szárazföldön ereje eltűnik. A két világ találkozása azonban érdekes történeteket szül: ahogy ma is látjuk, a tengerek alkalmanként óriási pusztítást végeznek a partvidékeken, legyen kiváltójuk trópusi vihar, vagy földrengés. S ugyan ma már értjük az ezek kialakulásához vezető jelenségeket, de sok ezer évig ez nem így volt. A váratlanul lecsapó, hatalmas erejű szökőárak vagy trópusi viharok látszólag ok nélküli megjelenésére kellett „valaki”, aki haragjában, vagy pusztán az ember megleckéztetésére támasztja ezeket a pusztító természeti jelenségeket. A japán mesevilágban ilyen hatóerő Rjúdzsin vagy az árapálykövek. A kötet 22 mesét, a Japán meseirodalom több száz, esetenként ezeréves darabjait gyűjti csokorba, számunkra egzotikus keretek közt, igazi csemegét kínálva a meserajongóknak. A kötet első ízben kerül magyar nyelven az olvasók elé.

Tartalomjegyzék:

Tartalom

Előszó a magyar kiadáshoz

Eleanor Marion-Crawfordnak

Előszó

Uram, rizseszsákkal

A nyelve szegett mezei veréb

Urasima Taró, a halászlegény története

A gazda és a tanuki

Sinansa, avagy a dél felé mutató kocsi

Kintaró, az aranyfiú kalandjai

Hasze hercegnő története. Régi japán mese

Az ember, aki nem akart meghalni

A bambuszvágó és a Hold-gyermek

Macujama tükre. Történet a régi Japánból

Adacsigahara gonosz szelleme

Az eszes majom és a bölcs medve

A boldog vadász és az ügyes halász

Az öregember, aki virágzásra bírta a kiszáradt fát

A medúza és a majom

A makákó és a rák viszálya

A fehér nyúl és a krokodilok

Jamato Takeru herceg története

Momotaró, avagy a barackfiú története

Rasómon emberevő óriása

Hogyan szabadult meg az öregember a golyvától

Nü-va császárnő és az öt színű kövek. Régi kínai történet

Jegyzetek

Neil Gaiman: Északi mitológia

Egy időben nagyon szerettem Gaiman-t és akkor rengeteget olvastam tőle. Aztán rájöttem, hogy nem szabadna ennyi könyvet egy írótól egymás után olvasni, mert az ember egy kicsit megcsömörlik. Legalábbis erre fogom, hogy az Amerikai istenek három nekifutás után is teljesen reménytelennek tűnik. Annak ellenére, hogy sokak szerint az aztán minden Gaiman fannak tetszeni fog. Ööö... háromszor futottam neki, majd egyszer még neki futok, ha akkor sem kap el a gépszíj, akkor hagyom a fenébe az egészet.

 Tehát teljesen magával ragadt az író, csak sokk lett, így aztán évekig mellőztem az olvasását. Tavalyelőtt, már befigyelt a Szerencsére a tej, de csak azért mert rövid és képek vannak benne. Fura, hogy tetszett, de mégsem kezdtem újra Gaiman-t olvasni. Pedig valahogy hiányzott is.

 Tavaly, megjelent neki a  Kilátás az erkélyről amit felraktam kívánságlistára, majd levettem. Most az Északi mitológia olvasása után visszaraktam. Bár a novelláitól mindig is féltem, mert vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak (szerintem), közepes minőség nincsen.

 No de, hogy nekiugorjak a mostani könyvének, az Északi mitológia –nak. Már a megjelenés beharangozásakor feltettem kívánságlistára, és ott is maradt. Ez az a könyv, amit tudtam, hogy csakis szerethetek, nincs apelláta. Ha ezt nem szeretem, akkor olvasási szünetet kell tartanom. De nem csalódtam, ez egy fantasztikus könyv. Mondjuk inkább mítosz átírásnak, a 21. században fogyasztható szövegre. Manapság amúgy is nagyon menő, és trendi dolog lett, hogy a régi történeteket újra mesélik. Örülök, hogy az Északi mitológia, Lokistul, Thorostul és Odinostul éppen Gaiman kezébe jutott. Azt hiszem, ő tökéletesen elvetemült a dologhoz. Nagyon jól sikerült számára ez az átültetés.

Loki, a Kamigami no Asobi-ban
szerintem átjön a hülyeség :D

 Csak azt sajnálom, hogy ilyen rövid. Az egész könyv alig 200 oldal, olvastam volna még tovább. Bőven lett volna még szerintem mit feldolgozni. Az Északi mitológiával bevallom, hadilábon állok. Természetesen hallottam Lokiról, Thorról, és Odinról, meg a többiekről. A legtöbb sztori ismerős is volt, de sosem merült fel bennem az inger, hogy akkor ezt a fellelhető magyar nyelvű szakirodalomban tovább olvassam. Pedig anno, amikor a Kamigami no Asobi (2014–)-t néztem, újból nagy Loki fan lettem (pedig na, Annak kb. 1% köze van a mitológiához). És most sem nagyon érzem, hogy szaladjak a szakirodalom felé, vagy a nagyon szépirodalom felé. Gaiman ugyanis mesél, borzalmasan jól mesél, kellemes olvasni, és valahogy a nehéz történetek és szövegek, az ő írásában, jóval könnyedebbek. Persze itt is, Thor kb. mindenkit megöl, Loki egy dög (ennek ellenére imádom, sajnálom, de ő annyira rossz, hogy már jó), és az óriások és mindenféle teremtmények is valahogy közelibbek lettek. Vagy utalni lehetett őket, vagy szeretni. Bár Thor, kb. ugyebár mindenkivel végzett, aztán jött Ragnarök, és végül kezdődik minden elölről.

A teremtéssel kezdtünk, és azzal zártuk is a történetet, keretet adva az egésznek. A könyvben megismertük Odin főbb dolgait, Loki hülyeségeit, Thor hülyeségeit... az istenek és minden egyéb lény néha teljesen irreális dolgait. Az istenek életét, és azt, hogy attól, hogy istenek még nem mindenhatók. Asgardot az istenek lakhelyét stb.

Belbecs: 5/5

Thor és Loki, kicsit másként :D

Hozta amit vártam tőle. Sajnálom, hogy ilyen rövid, de valahogy úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy olvastam volna tovább. Egyszerre ennyi és ezek a részek éppen elegek voltak. Lehet, hogy most pontos az a megállapítás, hogy „A kevesebb, néha több.” Mivel a valós mitológiai dolgok lettek átírva (valós = annyira, mint egy mitológia :D), így nem reklamálhatok, hogy hülyék a nevek. Amúgy megjegyezném, hogy persze az istenek aránylag kimondható névvel rendelkeztek, de hogy mindenki másnak a nevébe beletörne a nyelvem, ha ki akarnám mondani, az is igaz :P De erről nem Gaiman tehet.

Külcsín: 5/5

Rengetegen bírálják, hogy ronda és/ vagy más lett a magyar borító. És miért, és az eredeti szebb. Nos. Az eredetit imádtam, de nekem nagyon bejön az, amit az Agave csinált hozzá. Egyszerűen ez a színvilág, és ez a kép jobban illet hozzá. Főleg a színe tetszik, meg, hogy tapizható a borító... igen, nem gondolnák, de borzalmasan sokat jelent ám, ha lehet simogatni egy borítót és az ilyen dombornyomásos :3

Köszönöm a könyvet a tesómnak és a sógornőmnek, tőlük kaptam nevem napjára. Tökéletes ajándék volt J

Kedvenc idézeteim:

„– Mert amikor csak valami baj üt be, először mindig az jut eszembe, hogy Loki hibája. Ezzel sok időt megspórolok.”

42. oldal

Thor, meg az ő pörölye, nélküle sehova!

„Frey arcán látszott, hogy tetszik neki. Akkor is, gondolta Loki, a mágikus hajó, amit össze lehet hajtani, van olyan jó, mint egy megállíthatatlan vadkan, ami világít a sötétben.”

49. oldal

„– Te láttad utoljára – dörgölte a jobb öklét Thor.
– Nem igaz – mondta Loki. – Miért mondod ezt?
– És nem öregedtél, mint mi.
– Öregedtem, csak szerencsém van. Jól áll.”

136. oldal

Fülszöveg:

Egy ​új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.

Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.

Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.

Eredeti mű: Neil Gaiman: Norse Mythology

Eredeti megjelenés éve: 2016

Könyv: Neil Gaiman: Északi mitológia

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 208

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634192329

Fordította: Pék Zoltán

Ursula Poznanski - Erebos

Fülszöveg:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Vélemény és egyéb nyalánkságok:
 Először is köszönet a Pongrác Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Történet: Az elején nem nagyon tudtam követni, hogy most mi is van valójában, de ahogy haladt előre a könyv, úgy lett teljesen egyértelmű a dolog, és ahogy Nick átlátta a dolgokat úgy az olvasó is lassan a fejéhez kaphatott, hogy tényleg basszus, ez nem jutott volna eszemben. Egyedi megvilágítása egy témának, egyedi a téma maga is. Mesterséges intelligencia, konkurencia, és az ártatlan (valóban ártatlan?) játékosok felhasználása egy bosszúhoz. Minden van itt ami a fiatalokat lekötheti, gyorsan haladós és jó nyelvezettel ellátott mű.
 Ami külön plusz pontot kap nálam, az a lábjegyzetek. Ha valami nem teljesen egyértelmű dolog, vagy kifejezés került terítékre, máris ott volt a lap alján egy rövid és tömör felvilágosító szöveg. Ami szerintem egy nagyon jó dolog!

Mitológiai elemek:
Én imádom a mitológiát, főleg a görögöket, tehát nagyon örültem, hogy egy kicsit az iskolai anyagot újra feleleveníthettem. Emlékszem annak idején csináltam Görög isten családfát, most az nem lett volna egy hátrány! Minden esetre jó volt belemerülni ebbe a világba. A világ a világban elv, mert két síkon mozgott a történet, egy a virtuálisban egy a valóságban. Görög istenek, helyszínek amik beszédesebbek voltak mint gondolták, de aztán csak megfejtették!

Erebos, a játék: Kifejezetten érdekelne, ha lenne ilyen, de játszani lehet nem akarnék vele. Nem azért mert függővé tenne, hanem mert nem igazán az én érdeklődési köröm, ez a mászkálós, harcolós játék. Én inkább maradok a fórum alapú játékoknál. De az elmélet, miszerint mesterséges intelligenciával felszerelt játék létezne, ami  egyrészt hagyja, hogy játsszon az ember adott síkon a karakterével, másrészt a való világba is teljesítsen küldetéseket, ismerkedjen az emberekkel, a játékos társakkal. Nos ez megfogott. Ahogy a könyv végén mondta is az egyik szereplő. Eredetileg az Erebos nem negatív dolgokra készült, az más kérdés, hogy tökéletes agymosónak bizonyult, akinek egyetlen egy célja volt, hogy a parancsot,a  bosszút beteljesítse. És mivel ő csak egy éterben létező dolog, a gyerekeket használta fel.

Szereplők:
Nem írom le, ki kicsoda Erebosba, mármint a karakterneveket, mert az ocsmányul a poénok lelövése lenne, mert úgyis csak a végén derül ki majdnem mindenkiről, hogy kicsoda. De azért pár szó az emberekről, nem a karakterekről!

Nick: Az elején beismerem nem kedveltem, mert olyan "mindent tudni akarok, valamiből kimaradok" figura, és nem tetszett az, ahogy ki akarta deríteni a dolgokat. Aztán amikor már benn volt, az nem tetszett, hogy mennyire, de mennyire függő lehet az ember egy játéktól. És végül nagy szemekkel néztem, hogy nicsak ő sem képes elviselni, hogy kiesett, és hogy mennyire rosszul reagál. Örültem, hogy kiesett mert ez bizonyította, hogy még tud gondolkodni, és nem ér annyit a játék, hogy megöljön egy embert miatta. És ott kezdett nagyon szimpatikussá válni, amikor már ellenforradalmat indított Erebos ellen. Aranyos mellékesen amikor aggódik!

Victor: Na ő haláli fazon, de komolyan. Kocka de nagyon-nagyon, viszont teamániás(szeretjük az ilyen embereket!) Nagy általános műveltséggel minden témában, egy eszméletlen fickó :) Szerintem ő lett a kedvencem. Na meg amilyen lakásban él, basszus annyi giccset! Viszont konkrétan van egy mondat amin elkezdtem nevetni, mert annyira előttem van.

"Nick összenézett az aggódó plüssmacira hasonlító Victorral."

Most mondja valaki, hogy ha ezt a mondatot olvassa, nem egy roppant cuki ábrázat jut eszébe. Nekem igen, úgyhogy kellett egy pár perces szünetet tartanom, hogy ne lássam lelki szemeim előtt és ne vigyorogjak :D

Emily: Női főhősnek is mondhatnánk. Okos, szép és korához képest szerintem érett is. Persze a testvére halála miatt feltehetően hamarabb nőtt fel, mint az kellett volna. Tetszett a logikája, és az is, ahogy kezelte a dolgokat, remek színészi vénával van megáldva, úgyhogy nem esett nehezére úgy beépülni a rendszerbe, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy valójában ellenük van!

Lények, karakterek:
Volt pár fura teremtmény a játékban. Főleg a nagy skorpiók, illetve az ártatlan báránykák maradtak meg bennem. Ártatlan báránykák, akik felzabálják a pásztorokat! De komolyan láttam magam előtt, ahogy Sarius megy, mert a küldetése megtalálni a birkákat. Talál a sövényen egy fél pásztort, majd tovább sétál, és "jajdecuki" bárány felkiáltással odasétál hozzá, és hát, nem a bárány szájában van a pásztor másik fele??? Ugrottam itt egyet hátra képzeletben, hogy basszus már! Amúgy nem vészes, vagy ijesztő, csak hirtelen váltás volt a cukiból a vérfagyasztóba!
Akkor a küldönc, ő külön érdemel pár mondatot. Ijesztő volt, az, hogy relatíve a lelkébe látott a játékosnak. Persze most csak képletesen, de azért Nick is megjegyezte, hogy olyan érzése van mintha rá nézne, bele a szemébe, ami ugyebár lehetetlen! És ahogy a többi játékos is megjegyezte, olyan mintha a játék élne...de még mennyire! Tehát a küldönc tipikusan az a karakter volt akivel nem akarna összefutni az ember, lehetőleg sosem, főleg nem egy sötét zsákutcában!

Külcsín: Tetszik a borító, az is, hogy egy az egyben átvette a kiadó az eredetit. Igaz, hogy először amikor megláttam, majdnem szívbajt kaptam, hogy mekkora ez a könyv! Konkrétan akkora mint egy tégla. De súlyra nem, bár órákba telt, hogy megfelelő olvasó pózt tudjak felvenni, anélkül, hogy attól félhetek, hogy egyszer csak rám esik! Tehát ki kell tapasztalni, hogyan lehet olvasni.Például, sajna buszon elég nehézkes olvasni :(
 Kellemes betűtípus, sorköz és elég vastag margó, ja igen és a végén pár oldal üres Jegyzetek címmel futó lap. Én nem vagyok jegyzetelő fajta, de amúgy biztos van aki használja az ilyesmit, nem hátrány néha, mert el lehet keveredni az emberek közt.

Én úgy röpke tizennégy éve szerepjátékozom, online fórum alapon, tehát nem volt ismeretlen a világ, a viszonyulás a dolgokhoz, és a nagy fokú függőség. Mert igenis van ilyen, és pont ezért értettem meg részben Helen-t (még ha nem is kedveltem), mert igenis képes a rabjává válni az ember, és képes összemosni a reális világot a képzelet adta világgal. De még mennyire. Ma már csak valóban hobby nálam a dolog, tehát már nincs késztetésem, hogy minden áron gyorsan-gyorsan játszani. De volt nekem 24 órás maratoni játékom is amikor valóban csak enni, inni, wc-re álltam fel. Úgyhogy teljesen bele tudtam élni magam a könyvbe, abba a fáradtságos iskolai napokba magam, amikor a játékot hajnalig űzik, majd szinte semmit aludva irány az iskola. Ismerős volt olvasni!


Tanulságos, magával ragadó könyv.