Chanda Hahn: Bűbájtalan (Balszerencsés tündérmese 1.)

Be kell vallanom valamit. A bűbájtalan egy annyira jó cím, és nekem csak akkor sikerült bűbájtalannak olvasnom, amikor már a kezemben volt. Folyamatosan bűbájtannak olvastam, aminek így utólag nem sok értelme van, és a Maxim kiadó profiljába se nagyon tudom elhelyezni egy varázslós Tankönyvet. Tehát, amikor már nálam volt a könyv, és be akartam magánkönyvtárazni a molyon, nem jött ki a bűbájtanra…akkor rákerestem az íróra, úgy meg kijött, ellenőriztem a címet, és szerintem akkorát koppantam, hogy a szomszéd is hallotta.

 Mivel nem olvasok fülszöveget, ez nálam elvi kérdés, így akkor tudatosult bennem miről szól, amikor a kezembe vettem. Mikor kértem, nem tudtam miről szólt, de miután félreolvastam a címet, úgy döntöttem, talán bölcsebb, ha elolvasom a fülszöveget, ha már nem bűbájtan akkor tudjam mi lesz. A fülszöveg megvett magának. Nagyon tetszett, el is könyveltem magamban, hogy az alap sztori már kedvenc, csak jó lehet!

 Az alap sztorival nincs is gond, Grimm leszármazottja egy lúzer csaj, folyamatos balszerencsés esetekkel és nem tud semmit a családi átokról, mert az irracionálisan gondolkodó anyja szerint, az nem feltűnő, hogy egy gyerek békákkal barátkozik, és egy kísérletéből autónyi tökök nőnek ki. Az anya szerint a folyamatos költözés megfelel egy átok ellen, még úgy is, hogy hisz az átokban. Néha amúgy megvertem volna Mina anyját. Lúzernek neveli a lányát, nem mond semmit az átoktól, aztán sápitozik, ha megtámadják a lányát. Elhiszem, hogy félti Minát, főleg mert sikerült egy határ szerencsétlenséget nevelnie belőle, de az elfutás és „nem mondok semmit”, nem mindig a legjobb megoldás.

 Végig, azaz érzésem volt, hogy már olvastam ilyet, vagy láttam ilyet. Mesehősök életre kelnek, küzdj, vidd végig a mesét, és ha minddel végeztél megszűnik az átok és boldogan élsz, míg meg nem halsz. Kapsz egy varázskönyvet, de nem egyszerű könyv ez, hanem bármivé átalakuló csodaság, amire amúgy a gonosz mesehősök mindegyike áhítozik, tehát ha a nagybetűs Történet nem akarna megölni, akkor megölnek ők. És persze mivel az ük, ük, ük nagyapádnak és testvérének Wilhelm és Jacob Grimmnek sem sikerült végigmenni az összes mesén, majd TE, a 21 század amazon lúzer királynője sikerrel jársz, bár önmagadban is ön és közveszélyes vagy.

 Igen, végtelenített sorozatot lehet belőle írni! Tekintve, hogy van úgy….300 Grimm mese, és ugyebár úgy tekintenek rá a történetben, hogy Grimméknek SEM sikerült végigvinni a meséket, és mivel minden generációnak, „játékosnak” elölről kell kezdenie…így ez eltart egy ideig, vagy míg meg nem hal a főhős. Annak ellenére, hogy ismerős volt a történet, tetszett. Az ötlet fenomenális, még ha nem is eredeti. Nagyon jó kis könyvet lehet ebből írni, de.

 De nagyon zavart az írónő írói stílusa. Nem tudtam teljesen kikapcsolni, és elképzelni lelki szemeim előtt a történeteket, a fogalmazás miatt. És a néha fel-felbukkanó, nem oda való mesehősök random dobálásában. A brémai muzsikusokat nem értettem, miért kellett belekeverni, amikor semmi, tényleg semmi befolyása nem volt a történetre. Szeretem, amikor leírnak mindent az írók, amikor mintha egy filmet néznék, minden megvan, itt nem volt meg ez a kis plusz. Nem tudom megfogalmazni mi zavart az egészben, talán az, hogy nem a főhős szemszögéből történtek a dolgok, Mina is csak volt a történetben. És nem ő irányította. Az E/1-es írásmódot utálom, de azt hiszem, amiben ez íródott azt sem szeretem annyira.

Belbecs: 4/5

 Megadom rá a négy pontot, de csak azért, mert nincsenek nálam fél pontok, egy erős három és feles lenne. A történet bár nem eredeti, de tetszett, nagyon jól meg lehetett volna írni, de nem sikerült. Túl sok volt az idegesítő dolog: mellékszálak, amiknek nincs értelme, szereplők, akiket annyira nagyon nem tudsz megkedvelni.

Egyetlen egy szereplő sem volt olyan, hogy szeretni lehessen. A kedvencem Jared lett, mert ő legalább úgy bunkó ahogy van, és úgy őszinte, ahogy egy tündérnek annak kell lennie. Komolyan vártam, hogy szárnyakat növesszen és elrepüljön… nem repült el!

 A könyv vége kicsit idegesített. Bár lezáródott a történet adott szála, megoldódott adott probléma, mégis felsejlett, hogy „hát ez itt egy sorozat, jó hosszú lesz, addig írom, míg nem unom meg”. Én várom a folytatásokat, de félek, hogy nagyon el lesz szúrva, főleg, ha tényleg végig akarja venni az összes Grimm mesét, és minden részben 2-3 mesét „lejátszik”.

 Régi mesék, modern környezetben. Ha egy mondatban akarom összefoglalni, akkor ez a könyv lényege. Feldolgozza a meséket egy akaratos, de mégis lúzer mesélővel. Mert nem mindig Mina a hercegkisasszony, van hogy teljesen más szerepet választ a Történetben.

Külcsín: 3/5

Olyan semmitmondó a borító. Nem a kiadó hibája, ilyen az eredeti is. Elgépelést ugyan nem nagyon találtam, viszont néhány magyartalan mondat megakasztott. Mivel az írónő fogalmazási módja eleve nem nyerte el a tetszésemet, így a megakasztás, csak még jobban kilökött a történetből. Viszont gyorsan lehet haladni, és magával a kiadással, tartóssággal nincsen gond.

 

Kiadó: Maxim

Kiadás helye: Szeged

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 256

ISBN: 9789632615417

Fordította: Stier Ágnes

Fülszöveg:

Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot.

Adventi naptáram, 6. ablaka:

Mivel Mikulás napján kerül fel a poszt. A napi feladat nem más, mint kérek három olyan filmcímet (ha tudtok könyv címet is), ami modern Mikulásról szól!

Manótól a tündérekig, avagy Csika manótól, Kiváncsi-Kósza Annabella Lujzáig

Még tavaly írtam L. Molnár Edit két mesekönyvéről (Mese a kislányról, aki nem akart felnőni, Mese akisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott), amiket nagyon-nagyon szerettem. Azt kell mondanom, hogy az ott írtak mai is igazak, az írónő fejlődik, méghozzá roham léptekben. Kiadóváltás történt ugyan, mert az előző könyveit még a Ciceró gondozta, most már a Pongrác írói gárdáját erősíti.

 Fejlődött az írói stílusa, és a mesék hossza, bár maga a Csika manó otthonra lel, még kisebb mesék összességéből összeállított történet, de már sokkalta önállóbb, mint a gyűjteményes kiadások voltak előtte. És ez is tovább fejlődött, ugyanis a Kíváncsi-Kósza Annabella Lujza, és az özönvíz már konkrétan egy mese, kevésbé tagolható mint Csika manó.  De ezt egy kicsit kifejtem.

 A Csika manó otthonra lel, egy manó története ugyan, de jól követhető a vándorlása útja, ahogy otthont keres és végül talál is. Viszont sok kis történetre szabdalva a próbákkal, a megoldásokkal, a varázstárgyakkal stb. Mesei hármassal (három varázstárgy, három próba, három megoldás), tündérekkel, koboldokkal és manókkal persze.

 Míg a Kíváncsi – Kósza Annabella Lujza, és az özönvíz már más koncepció. Persze itt is vannak visszatérő szereplők, akik körforgásban folyamatosan visszatérnek. Lujzán kívül, Zille (tündér), Kalmári-Nagyorrú Kazimír (boltos), és az egerek. Ők folyamatosan feltűnnek, ahogy halad előre a történet. Lujza ennivalót keres, Zille sír és nem tudja abbahagyni, mert egyesek eltulajdonítottak tőle valamit amit nem kellett volna, Kazimír…nos ő nem mozog teljesen százon ez már biztos, és az egerek akik aztán folyamatosan szereplők, hol válldíszek, hol útbaigazítók, hol…nos hol egerek, csak simán.

 Kazimír volt az a szereplő, akin folyamatosan nevettem, mert annyira elképzelhetetlenül fura. Tipikus karakter amúgy, tehát kell a mesékbe egy ilyen is, mégis elég humorosan tálalva, a hiszékeny, mogorva és nem túl okos boltost, aki véletlen sem segítene a főhősnek, amikor segít az is véletlen csak, és nem tervezett. Az egerek remek mellékszereplők, mindig ott vannak, és azt csinálják, amit kell, ők a támogatók. Zille, meg szegény a baj forrása, bár a bajt Lujza okozza… csak nem tud róla.

 A történet gyorsan halad, pár megállóval (ennivaló keresés), pergő és vicces. Lujza nem az a tipikus tündér akiket én ismerek más történetekből. Mert, hát azért a reggelije nem semmi :D

„Tündérhez méltóan kolbászos rántottát evett, szalonnával meg csípős paprikával, és megivott hozzá három bögre kakaót szívószállal.”

Amit nem nagyon értettem, hogy van szárnya, végtére is tündér. Miért nem repült soha? Egy lábosban hajókázott ide-oda és látogatott meg ismeretlen helyeket, de miért nem repült? Nem lett volna sokkal egyszerűbb (legalábbis míg el nem fárad), vagy lehet éhes volt, és éhesen a repülés sem megy, nem csak az éneklés és táncolás, és gondolkodás?

 Az írónő fejlődik, és remélem, még sok könyve kerül kiadásra, mert jópofák, viccesek és szerintem a gyerekek is élvezik az olvasást. 4-6 éves kortól ajánlja a kiadó (ha jól értelmezem a hátulján a köröket), egészen 99 korig. 27 évesen teljesen élvezhető kis mesécske, sajna túl rövid, és hamar vége van….no de reméljük, lesznek még történetek, amiket elmesél nekünk.

Belbecs Csika manó: 5/5

Belbecs Kíváncsi-Kósza Annabella Lujza: 5/5

A borító készítés fejlődött. A Csika manónál, nagy bánatom volt, hogy ha levesszük a védőborítót akkor van egy nagy  aranyozott borító, se cím, se semmi, a gerincen sem, és sehol sem. Könyvtári példánynál ez nem túl előnyös, mert sajna a védőborító az első ami megsemmisül, eltűnik, elszakad. Nos Lujza történeténél már nincs védőborító, a borítót szépen rányomták, jó élénk színes képpel (nekem nagyon bejön), a gerincen is olvasható a szerző-cím páros, tehát a polcra berakva is láthatom melyik könyv az (bár elég egyedi a mérete, úgyhogy nem igazán van mivel összevernem), és van a gerincen egy vízcsepp, nem jöttem rá, hogy ez azt jelenti, első rész, vagy az özönvízre utal…hmmm…

Belső illusztrációkat figyelve…két teljesen különböző illusztrátor, stílus és hangulat. Míg a Csika manó, néha kicsit borús volt, néha kicsit ijesztő, de nagyon kidolgozott. Addig Lujza rengeteg vidám színnel, és formával van megáldva. Feltehetően ezért sokkal szimpatikusabb lesz a kisgyerekes anyukák körében. Nekem nem mindig tetszenek ezek a nagyon színes dolgok, és itt is azt mondom, a történethez illenek, és szépek a maguk nemében, de nem az én stílusom. Zillét szegényt folyamatosan fiúnak néztem, pedig leány…

 Ami nem tetszett a kiadásokban… félbehagyott mondatok. Megy a mondat…és egy egy oldalas kép…utána folytatódik. Tehát erre azért figyelnék, hogy legalább legyen a mondatnak vége, még a kép előtt, mert nincs pocsékabb úgy olvasni, hogy „Van lila kalapja,” *egy oldalas kép* „ruhája, cipellője…”, mert megakad az olvasás. Vagy azért, mert nézegeted a képet, vagy, mert tovább lapozol, de akkor a képet nem tudod rendesen megnézni, csak ha aztán visszalapozol…

Külcsín Csika manó: 3/5

Külcsín Kíváncsi-Kósza Annabella Lujza: 4/5

Nos, az miként megy az írónőnek az ifjúsági naplóregény írás, hamarosan kiderül. Ma kezdtem el A sárga kanapét, és a felét...több mint a felét már bekebeleztem, úgyhogy hamarosan arról is írok. Más mint a mesék (természetesen), de úgy hiszem néha kell a változatosság is :)

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Fülszöveg:

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő.

Köszönet a könyvért a Gabo  kiadónak!

 Régóta el akartam olvasni már a könyvet, de a könyvtárnak nem volt meg, a könyvtárközi kölcsönzésig nem igazán jutottam el, kölcsön meg senki sem adta (valószínű nem látták, hogy kérem, vagy ki tudja). Mindenesetre kívánságlistára került, aztán névnapomra megkaptam a bátyámtól. Utána pár héttel kijött a hír, hogy újra megjelenik, új kiadás, kicsit átdolgozott bel tartalommal. És szerelmes lettem az új borítóba… Eldöntöttem, hogy nem fogom megvenni, csak a borító miatt… mert, hát milyen lenne már, hogy megvan és megveszem, csak mert máshogy néz ki. Szerencsém volt, kérhettem belőle recenziót, és még nagyobb szerencse, az átvételkor mér dedikáltathattam is. Úgyhogy most már van egy régi, nem dedikált, és egy új dedikált változatom. Az újat olvastam el, de tervben van, hogy jövőre a régit is elolvasom.

Kezdem a külcsínnel:

 Nagyon szép borítót kapott, szerintem sokkal figyelemfelkeltőbb lett, mint a régi volt (bár nekem az is nagyon tetszik).  Jó kézbe venni, és könnyű lapozni, én aggódom, hogy sok olvasás után esetleg szétesik, vagy törik a gerinc, de egy olvasás után nincs jele, hogy ilyenre készülne. Azért egy kemény borítós változat is nagyon tetszene, csak úgy tartósság szempontjából. Elgépelést nem vettem észre, volt talán két mondat, amit nem értettem meg ne kérdezzék hol, mert nem jelöltem be, de azon kívül nem találtam hibásnak. Kellő betűméret, hogy ne tűnjön széthúzottnak, és ne is fájduljon bele a szemem az olvasásba. Az illusztrációk feldobják, bár volt, amelyik szerintem pár oldallal hátrébb jobban érthető lett volna, bár most így visszalapozva az illusztrációk gondolom nagyobb fejezet kezdések lehetnek…

Külcsín: 5/5

 Értékelem, hogy Csilla felvállaltan a saját nevén ír. Tehát, hogy bevállalja, hogy ő bizony magyar, és a magyar kortárs fantasy-t képviseli. Igaz az is, hogy azt vettem észre, hogy azért kezd divatba jönni, hogy bevállalják a magyarságukat a kortárs írók, és nem bújnak jól hangzó vagy pocsék írói álnevek mögé, csak, hogy kelendőbb legyen a könyvük. Remélem azt is, hogy kezd elmúlni az a sztereotípia, hogy a külföldi írók az adu ászok, és a magyar írók, meg csak vannak. (Igen, sajnos még él ez… a könyvtárban elég sokszor látom azt, hogy nem visznek magyar szerzőket annyira. Igaz, kevés is van.)

 De, hogy a témánál maradjak, örülök, hogy Csilla nem bújt el egy jól hangzó álnév mögé. Először fura volt, hogy a szereplők nagy része szintén magyar, és hogy a helyszínek is Magyarországi települések, már amelyik nem éppen a tündérek világa. De hamar megszoktam, hogy a főhős Emese, akit Mesének becéznek(ez szerintem tök aranyos), és megszoktam, hogy kicsit fura a hangulata az egész könyvnek.  A könyv feléig kicsit lassabban ment az olvasás, ahogy szépen egymás után az embereket, tündér ivadékokat, és szárnyas alakokat, lovagokat stb. a helyükre raktam. Amikor már úgy nagyjából átláttam a dolgokat és megjelentek a bábuk a képzeletbeli sakktáblámon onnantól már faltam az oldalakat.

 Egyszerűen magával ragadt a történet, még úgy is, hogy Emese nekem egy kicsit fura volt, mindig azon imádkoztam, hogy bárcsak ne lenne ennyire önfejű és megértené Rabonbán néha nem is burkolt szándékait, és megjönne az esze. Sokkal kevésbé szenvedett volna, ha képes félretenni a dacot, hogy csak azért sem fog ígérni.

 Rabonbán lett a kedvencem! Annyira, szeretetre méltó, még úgy is, hogy feltehetően jó oka volt annak, hogy meg lett átkozva. Sőt, hát el is mesélte miért sújtották átokkal, de akkor is, ő jó ember, tündér, lovag. A fejemben amúgy egy roppant helyes fiú van, néha mogorva és sokszor sajnos szenvedő és kínlódó fejet vágva. De ennek ellenére nekem ő nagyon szimpatikus volt. És nagy szívás, azaz átok…

 Az özvegy tipikusan az a szereplő volt, akit nem lehet szeretni. Olyan fő gonosz, akiért nem kár… de tényleg nem. A hollót sajnáltam, és gondoltam, hogy az lesz vele, ami végül lett is. Lóna… na Lóna megint egy nagy kérdőjel nekem. Azt, hiszem… hogy őt nem fogom szeretni. Nem szimpatizálok vele, bár bizonyos dolgát még elfogadtam, hogy hát tündér vér, meg sárkány (?), és hogy nehéz élete volt… de akkor is egy kegyetlen, számító… dög. Nem hiszem, hogy valaha tud olyat tenni, ami megváltoztatná a véleményemet. Istvánt sajnáltam, gonosz húzás volt… ami történt vele, de úgy hiszem, hogy valahol sejthető volt, és oka is. A kis „törpe” akármicsoda, ő… ő érdekes szereplő nagyon, a végére azt hiszem elérte nálam a semleges kategóriát. Tehát se nem szerettem, se nem utáltam, és szerintem Emese és Rabonbán is így volt ezzel.

 Helyszínek: Valahol nagyon szépnek képzelem el az Ólomerdőt, meg a többi erdőt, de valahogy annyira nehéz volt elképzelni, hogy ott élnek. Mert szép-szép… de elég… csendes és fémes, és hideg. Tehát nehéz elképzelni, hogy ott éldegélsz a váradban, hot nyugodtan, átoktól sújtva (de komolyan, mindenkit valamiért megátkoztak, megbűvöltek, elraboltak, elvarázsoltak… stb.), és csak úgy vagy. Komolyan érdekelne, hogy Rabonbán pl. mit csinál, amikor éppen nem alkut köt és lányokat rabol el? :D De komolyan, elég unalmas lehet az élet. Bár Lónáék gyerekkoráról volt írva, hogy elvoltak ketten, de az is elég kevés egy idő után nem? És miért annyira kihalt minden erdő? Állatot sem nagyon említettek, a két szem lovon és az elvarázsolt embereken kívül. Viszont a fák önállósága az úgy tetszett, az őrfás dolog kifejezetten!

 Varázslatok és mágikus hátterek: Az nagyon tetszett, hogy ha ígérsz valamit, akkor azt be kell tartanod, 

vagy ha nem, akkor fizetsz érte. Ez olyan jó dolognak tűnik. Rengeteg jó szituációt lehet rá építeni és hát, meggondolja az ember lánya, hogy mégis kinek és mit ígér. Tetszett az is, hogy a végzetnők is árat kérnek minden kérésre, bár az árat nem mondják meg. Ezt, azért nehezményezem, bár feltehetően spoilerezne a végzetnő, ha elmondaná, hogy „azzal fizetsz, hogy…” :D Az átok, és az átokkal szemben menés következményei is nagyon jól ki vannak dolgozva, annyira sajnáltam Rabonbánt, túl sokszor ment szembe az átkával.

 Kevés olyan könyv van, ami után azt mondom, hogy úgy egy filmet belőle megnéznék. Nos, az Ólomerdőt komolyan megnézném filmen! És persze a folytatást várom… remélem, hamar jön!

Belbecs: 5*/5

 Egy kis sztori a dedikálásról: Előtte már integettem Csillának, hogy ott vagyunk. Tudni kell, hogy általában levélben beszéltünk, akkor sem túl sokat, bár mindig kedves volt velem. Aztán tavaly könyvhéten találkoztunk, és most könyvfeszten. És tök jó, hogy tudja, ki vagyok :) Mondta, hogy mindjárt jön dedikálni, bólogattam egy sort és odaálltam, hogy én legyek az első (nem én voltam, de mindegy.) Egy néni leült úgy konkrétan a dedikálós asztalnál lévő székre (volt kettő, mert ketten dedikáltak volna, de hoztak egy harmadikat). Csilláék még nem voltak ott, néni kérdezi, hogy mi ez a könyv a kezemben (Ólomerdő), és miről szól, jah és mennyibe kerül. Mondtam, hogy mi, és hogy mennyibe kerül, a miről szólt meg figyelmen kívül hagytam, mert nem olvasok fülszöveget és fogalmam sem volt miről szól. Azt mondta, hogy „jó”. Csilláék hoztak finom sütit, az egyiket megkóstoltam, aztán sorra kerültem és „milyen névre”. Mivel Dóra sok van Jeffi meg kevésbé, így akkor legyen arra. Szép színű tollal kaptam, kedves sorokat meg aláírást is. A néni még akkor is ott üldögélt, amikor én eljöttem, átadva a helyet másoknak. Láthatóan elvolt, ette a sütit, de annyira aranyos volt.