Christopher Hansard: A ​pozitív gondolkodás tibeti művészete

 

Könyv: Christopher Hansard: A pozitív gondolkodás tibeti művészete
Kiadó: Trivium
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2003
Oldalszám: 290
ISBN: 9639367397

 

 

 A könyvet még szerintem akkor kölcsönöztem ki, először, amikor elkezdtem dolgozni a munkahelyemen. Ez nagyjából 17 éve volt. De akkor nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam, hogy a végére is érjek. Úgy emlékszem amúgy, hogy annak idején nekikezdtem, de nem vonzott be.

Idén is nekikezdtem, és nagyjából 3 hónap kellett ahhoz, hogy elolvassam. Persze foghatom arra, hogy az életem kissé a fejet tetejére állt és ebből adódóan nem is volt időm olvasni. (ami amúgy igaz, talán egy hete kezdtem megint olvasásra adni a fejem). De azaz igazság a három hónapos olvasási sebesség, még így is elég durva nálam. Nem éreztem a könyvet teljesen nekem szólónak.

Rengeteg dologról ír, rengeteg jó dologról amúgy, de sok helyen úgy éreztem, hogy nem vagyok elég spirituális beállítottságú, hogy ezeket a feladatokat el tudjam végezni. Hogy bár imádom a tibeti életfelfogást, de jelenlegi életszakaszomban valahogy borzalmasan távolinak éreztem a leírtakat a saját életemtől.

 Ennek ellenére cseppet sem bánom, hogy a kezembe került (ismételten) és hogy nem adtam fel már az elején az olvasást. Lehet, hogy majd évek múlva újra a kezembe kerül, és akkor újraolvasva már több dolog lesz tiszta számomra, és több dolognál fogadom el, hogy ez már csak így van. Bízom benne, hogy az évek folyamán majd valamennyire még képes leszek nyitni a spiritualitás felé, és hogy így kevésbé lesz idegen számomra a könyvben leírt meditációk, rítusok nagy része.

 Azt ajánlom, hogy aki el akarja olvasni a könyvet, az készüljön arra fel, hogy borzalmasan nyitottnak kell hozzá lenni, hogy ne érezzük az írót furának. Néha azért így is nálam beütött az "oh, vannak emberek akik ilyesmiket csinálnak?" Igen fura volt néhol.

Könyvtári zsákmányok 3.

Azért nem csak kifelé hozom a könyveket, hanem olvasom is őket. Múlt héten pl. az Ég a házunkat elolvastam és vissza is vittem. Mondjuk az is igaz, hogy azért vettem főleg előre, mert előjegyzés volt rá, és nem szeretem, ha rám várnak az olvasók, ha már vették a fáradtságot és elő is jegyezték a könyvet :)
Ezen a listán most a könyvtárközi könyvem is rajta lesz, mert ebben a hónapban is garázdálkodtam más könyvtár állományában :)

Neil Patrick Harris
A ​bájos kis bűvész (Szemfüles szemfényvesztők 2.)

Fülszöveg:
Csatlakozz te is a Szemfüles Szemfényvesztőkhöz, amint egy újabb kalandba keverednek!

Amikor egy híres-neves médium érkezik a városba, Leila a mesteri szabaduló művész és barátai elé olyan rejtély tárul, amit nem biztos, hogy ki tudnak bogozni. Egy azonban biztos: a hat barát mindent megtesz, hogy biztonságban tartsa Bányavölgyet még akkor is, ha éppen őrült majmokat kell üldözni vagy szellemeket kiűzni egy kísértett hotelből. A kérdés csak az, hogy vajon magukat is meg tudják védeni közben?


Legyél a bűvészmutatványok új rajongója vagy épp az illúziók nagy mestere, a Szemfüles Szemfényvesztők egész biztosan nagyobb örömet nyújt majd még annál is, mint egy segítő kettéfűrészelése!

Maxim, Szeged, 2019
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634990444 · Fordította: Bozai Ágota

Miért hoztam ki?

Mert az első része egy ideje nálam van kölcsönkönyvként és gondoltam, hogy majd úgy egymás után fogom olvasni őket. És mivel a könyvtárnak az első rész nincs is meg, annyira nem fogom feltehetően elsietni a dolgot. Igazándiból elég sokat hallottam már az első részről így felkeltette az érdeklődésemet, és szeretem a bűvészetes dolgokat, még ha nem is a legtöbbet olvasott témám :)

R. F. Kuang
Mákháború (Mákháború 1.)

Fülszöveg:
Nikant ​elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.
Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.

Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

 Agave Könyvek, Budapest, 2019
572 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634196402 · Fordította: Ballai Mária

Miért hoztam ki?

Bevallom töredelmesen, hogy amikor az Agave bejelentette a megjelenését akkor rögtön várólistáztam. Tetszett a fülszöveg és gondoltam ez tök jó lesz. Aztán felírtam deziderátába a könyvet, hogy hátha megveszi a könyvtár. Szerencsémre meg is vették, viszont sose néztem azt, hogy ez hány oldal. Úgyhogy amikor hozta a kollégám, hogy "neked jött" és a kezében egy tégla kicsit megijedtem :D De ha jó akkor nem gond, hogy hosszú és én továbbra is bízom abban, hogy jó kis könyv lesz :)

Min Jin Lee
Pacsinkó 

Fülszöveg:
„Nyertesből ​csak kevés akadt, vesztesből viszont annál több. Mi mégis tovább játszottunk, mert reméltük, hogy egyszer ránk mosolyog a szerencse!”

A történelem ritkán kegyes. Min Jin Lee mesterien megírt regényeposzában egy szegény, de öntudatos bevándorló család négy nemzedéke küzd azért, hogy száműzve hazájukból, amit sohase ismertek, saját sorsuk uraivá válhassanak.
Koreában az 1900-as évek elején a tizenéves Sunját, egy félig nyomorék halászember imádott lányát otthonuktól nem messze, a tengerparton elcsábítja egy gazdag idegen. A férfi elhalmozná mindennel, de amikor a lány ráébred, hogy teherbe esett – és hogy a szerelme nős –, nem hajlandó eladni magát. Inkább elfogadja egy szelíd, betegségekkel küzdő lelkész házassági ajánlatát, aki úton Japánba száll meg náluk. Ám döntésével, hogy elhagyja otthonát, és visszautasítja születendő fia nagy hatalmú apját, Sunja izgalmakkal teli családtörténetet indít el, ami a rákövetkező nemzedékekre is kihat.
A Pacsinkó egy lebilincselően megírt, drámai erejű történet szerelemről, áldozatkészségről, becsvágyról és hűségről. Erős és makacs asszonyok, odaadó nővérek és fiúk, erkölcsi válságban gyötrődő apák – ők Lee bonyolult és szenvedélyes szereplői, akik hol nyüzsgő utcai piacokon, hol japán elitegyetemek előadótermeiben, hol alvilági pacsinkó szalonokban bukkannak fel. Ám van bennük valami közös: mind túlélők, akik kiharcolják a maguk jussát a történelem részvétlen folyamában.

Min Jin Lee New York-i jogászként kezdi a pályáját, ám már ekkor díjakat nyer szépirodalmi és ismeretterjesztő munkáival. Néhány év elteltével már csak az írásnak él, alkotásait pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi. Első regénye, a Free Food for Millionaires 2007-ben arat nagy sikereket. Neves magazinokban, folyóiratokban publikál, Amerika leghíresebb egyetemein tart előadásokat írásról, politikáról, filmről és irodalomról. 2007 és 2011 között Tokióban él, itt kutatja későbbi elsöprő sikerű regénye, a Pacsinkó anyagát. Ez utóbbit a New York Times 2017-ben a tíz legjobb könyv közé választja, és bekerül a National Book Award (Nemzeti Könyvdíj) döntőjébe. Több mint 75 bestsellerlistán szerepel, 25 nyelvre fordítják le. 2018-ban Min Jin Leet is beválasztja az Adweek Creative magazin a „10 író és szerkesztő, akik hatással voltak a nemzetközi párbeszédre” című listájára.

Alexandra, Pécs, 2018
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634472452 · Fordította: Barta Judit

Miért hoztam ki?
Már valamikor nyáron kihoztam egyszer, de akkor előjegyzés lett rá és akkor éppen nem fért bele abba, hogy olvassam. Most is van még ezer olvasnivalóm, de úgy döntöttem, hogy akkor megpróbálkozom vele még egyszer. Elvégre még mindig, egy év után is elég magas a százaléka a molyon, úgyhogy bizakodó vagyok. Most már csak idő kellene, hogy sorra kerüljön :D

Mark Manson
A ​„Lesz*rom” rafinált művészete 

Fülszöveg:
Több évtizede már mást sem hallunk, csak azt, hogy a gazdag és boldog élet titka a pozitív gondolkodás. „Dugják fel a pozitivitást – mondja Mark Manson, a szupersztár blogger. – Lássuk be, az élet tele van szarral, és ezt tudomásul kell venni.” Ha valami rossz, akkor így is-úgy is az. És ha az ember valamit nem tud, azt vállalnia kell. A szerző mindvégig kíméletlenül osztogatja a pofonokat olvasóinak, mindeközben nyers őszinteséggel, obszcén humorral és látszólagos nyegleséggel kifejti legfőbb elvét: az ember esendő és korlátolt – „nem lehet mindenki különleges, a társadalomban vannak győztesek és persze vannak vesztesek, ami valahol tényleg tisztességtelen, és nem a te hibád.” Ha valaki elfogadja a korlátait, akkor megtalálja azt az erőt, amire szüksége van. Hisz olyan sok minden van, amivel felesleges törődnünk. Csak rá kell jönnünk, mire érdemes az energiát fordítani, és mi az, ami teljesen lényegtelen. Így lehet átgondolni saját értékeinket és legfontosabb dolgainkat.

Maxim, Szeged, 2018
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632618395 · Fordította: Sóvágó Katalin

Miért hoztam ki?

Bár inkább, miért kértem könyvtárközivel. Ez az olvasmányom a KSH könyvtárának jóvoltából történhet majd meg :D Azaz igazság, hogy rengeteget nézegettem ezt a könyvet és éppen ott tartok, hogy nagyon meg kellene tanulnom leszarni a dolgokat :D Úgyhogy remélem mond valami okosságot :)

Joseph Campbell · Bill Moyers
A ​mítosz hatalma

Fülszöveg:
Joseph Campbell világhírű mitológia-kutató gondolatai nagy hatást gyakoroltak emberek százezreire, köztük George Lucasra is, a Star Wars univerzum megteremtőjére. Campbell – akinek a mítosz nem más, mint „a világegyetem dala, a szférák zenéje” – kötetlen beszélgetés formájában avat be régi korok, letűnt népek mítoszainak legfőbb motívumaiba, miközben rámutat az ezekből fakadó erőre, mely a modern társadalmakban is meghatározó szereppel bír. A mitikus narratíva és a szimbólumok mély értelme nemcsak az ókori világban adott különleges jelentéstartalmat születésnek és halálnak, szerelemnek és házasságnak, háborúnak és áldozatnak, Isten és ember kapcsolatának, de mindez – időn és téren átívelve, univerzális hatalma miatt – a ma emberét is képes megérinteni.


Szenzár, Budapest, 2019
356 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634792031 · Fordította: Bartók Imre

Miért hoztam ki?

Mert már három napja bámulom az új könyvek polcán és mindig eldöntöm, hogy nem hozom ki, mert sok könyv van nálam, és amúgy is mikor fogom én ezt olvasni. De ma győzött a kis harácsoló énem és szépen hazahoztam :P

Szuzuki Daiszecu Teitaró
Bevezetés ​a zen buddhizmusba

Fülszöveg:
 „Ha ​a tudat valamilyen oknál fogva készen áll, felrepül egy madár, megszólal egy csengő, s az ember egyszeriben visszatér az eredeti otthonába, vagyis felfedezi valódi önmagát. Kezdettől fogva semmi sem volt rejtve előttünk; minden, amit látni szerettünk volna, ott volt végig a szemünk előtt, csak mi magunk nem akartunk róla tudomást venni. A zenben ezért nincs mit magyarázni, nincs mit tanítani, nincs mit hozzáadni a tudásunkhoz. Ha nem belőlünk hajt ki, valójában semmiféle tudás nem a miénk; legfeljebb csak idegen tollakkal ékeskedünk.”

A vallási tradíciók világában sajátos helyet foglal el a zen buddhizmus: sem kinyilatkoztatásra, sem megváltóra nem támaszkodik, hanem a hirtelen megvilágosodás lendületével tör át a diszkurzív gondolkodás falán, s jut el a kettősségektől mentes tudatosság birodalmába.
Talán mindmáig nem született olyan tömör, lényegre törő és a keleti kultúrában járatlan olvasó számára is érthető összefoglalása a zen buddhizmus „tanításainak”, mint Szuzuki Daiszecu Teitaró immár klasszikusnak számító tanulmánya. A világhírű buddhista tudós és gondolkodó, akinek hatalmas munkásságából eddig mindössze egyetlen, Erich Fromm-mal közösen írott könyvét olvashattuk magyarul, jelen művében bemutatja a zen szemléletmódját és gyakorlatát, s közben bőséggel merít e hagyomány gazdag anekdotakincséből is. És bár a zen világába való rövid bevezetés nem könnyítheti meg azt, ami csakis kitartó erőfeszítés eredménye lehet, ez a kötet mégis segíthet abban, hogy az olvasó ott keresse a zent, ahol az van: a logika vasfalán túl.

A könyvet C. G. Jungnak a mű német kiadásához írott előszavával együtt nyújtjuk át az olvasónak.

Polaris, Budapest, 2019
176 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158100519 · Fordította: Agócs Tamás

Miért hoztam ki?

Sokszor nézegettem már a könyvet a könyvtárban, és most eléggé benne vagyok úgyis a Zen témában, így gondoltam ez a kötet is ad egy kis rálátást a dologra majd. Bízom benne, hogy hasznomra fog majd válni, és azt is, hogy nem csak megsétáltatom, hanem olvasni is fogom :)

Ota Hofman
A ​kék elefántok órája

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hull ​a hó.
Közeledik a karácsony.
Az óvodások kézen fogva ballagnak a hóesésben, és arról vitatkoznak, ki mit kap karácsonyra. Csak Zuzanka hallgat. A hóhullást figyeli, így pillantja meg a kis fényes csillagot az újságosbódé mellett. Felveszi, és magával viszi az óvodába. Jobban megnézve a csillagról kiderül, hogy kis kerek tükör, de nem akármilyen tükör ám… Egyedül az új fiú, Tomás érti meg, hogy a tükröcske kék tó, így Zuzankával hamar összebarátkoznak.
Zuzanka és apukája hazafelé rossz villamosra szállnak, így jutnak el egy furcsa térre. Az egész kisváros a karácsonyvárás lázában ég, mindenütt sátrak sorakoznak. Apuka elviszi Zuzankát Tomás nagyapjának a lövöldéjébe, itt Tomással is találkoznak. Apuka papírvirágot lő Zuzankának, de véletlenül kilövi a karácsonyt szimbolizáló kék elefánt üvegszemét is. – Vége mindennek – keseredik el Zuzanka és Tomás. – Nem lesz karácsony. – Ám hogy a sok-sok gyerek ne csalódjon a várakozásban, Zuzanka és Tomás útnak indul, hogy az elefántnak új szemet szerezzen. Útjuk során számos akadállyal kell megbirkózniuk… Hogyan? Ez derül ki a kitűnő gyermekíró fantáziadús könyvéből.

Madách, Bratislava, 1972
154 oldal · Fordította: Tóth Elemér · Illusztrálta: Květa Pacovská

Miért hoztam ki?

Nos, a munkahelyemen karácsonyi idézeteket kerestünk a dekorációhoz, és ennek a könyvnek is feljött az egyik idézete, ami annyira megtetszett, hogy felkértem a hálózati raktárból a könyvet. Remélem, nem csak azaz egy idézet lesz benne jó, hanem az egész :) Amúgy a címe szerintem nagyon kellemes.

Kristine Asselin · Jen Malone
Kulcs ​a múltba

Fülszöveg:
„Ám ​soha senki nem látta a festményt a falon.”
Hannah Jordan egy múzeumban lakik. A newporti Szilfa kastély gondnokának a lánya, és odáig van az épület korábbi lakóinak a történeteiért. Külön kedvence Maggie Dunlap, a vele egyidős örökös, akiről még festmény is készült.
Amikor egy titokzatos tükör lehetővé teszi, hogy Hannah és Maggie helyet cseréljenek, Hannah beleveti magát, hogy megakadályozza a képlopást, Maggie pedig megismerkedik a mobiltelefonnal, a focival (amit lányok is játszhatnak!) és mindazzal a szabadsággal, ami a mai gyerekeknek a legtermészetesebb. Viszlát, fűzők!
Az időutazásba ágyazott krimi a sodró kaland mellett fontos kérdéseket feszeget. Őszinte rácsodálkozás a századelő és a 21. századi nőjogi helyzet különbségeire és feszültségeire.


A Pagony Abszolút Könyvek sorozatába olyan 9--12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!

 Pagony, Budapest, 2018
344 oldal · ISBN: 9789634103486

Miért hoztam ki?
Tetszik a címe és ezzel is úgy vagyok, hogy már többször néztem, és most éppen harácsoló kedvemben vagyok és minden engem érdeklő könyvet kikölcsönzök. Bár ezzel kb. teli is lett az olvasójegyem, úgyhogy most már "csak" olvasni kellene :)

Őszentsége a XIV. Dalai Láma · Howard C. Cutler
A ​boldogság művészete a munkában

Fülszöveg:

Őszentsége, ​a Dalai Láma forradalmi könyve a Boldogság művészete több éven át vezette a világ számos sikerlistáját. A kiváló pszichiáterrel folytatott interjúsorozata arról szól, hogy a keleti és nyugati ember által képviselt hitelvek, hogyan ütköznek vagy hogyan egyeztethetõk össze. A Dalai Láma hitelvét, miszerint „Életünk meghatározó célja a boldogság felé való haladás” – az élet minden területére kiterjeszti. Ebben a könyvében – túlélés, fizetés, stabilitás, evés, ruházkodás, karrier – az előrelépés lehetősége, elhivatottság, a munka, mint cél, munkatársi viszonyt, önismereti kérdéseket boncolgatja. A munkahely okozta konfliktushelyzetek, féltékenységek, irigységek, ellenségeskedések ellenszerét kínálja. A mindannyiunkat érintő, a nyugati ember számára kihívást jelentő kérdésekre kapunk válaszokat: – Hogyan hat szabadságunk hiánya a boldogságunkra? – Hogyan kezeljük az unalmat, a kihívásokat vagy azok hiányát? – Mit kezdjünk az igazságtalan, az erőnket meghaladó követelményekkel, a munkahely-változtatással? Ismét tanúi lehetünk a Dalai Láma bölcsességének. A könyvben szereplő tanácsok Felbecsülhetetlen erő és békesség forrása mindazoknak, akik a megélhetésért, teljesebb életért dolgoznak.

Trivium, Budapest, 2004
178 oldal · ISBN: 9639367435 · Fordította: Frigyik László

Miért hoztam ki?


Már vagy ötször megsétáltattam, és most remélem már sorra is kerül. Annak idején a Boldogság művészete borzalmasan nagy hatással volt rám, így reménykedem abban, hogy ez a kötet is majd ad még egy kis löketet nekem :)

Sanjiv Chopra – Gina Vild: A két legfontosabb nap

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

Nem sokkal a megjelenés után a könyv már a várólistámra került. Tetszett a címe és a fülszövege, és kellemes a borítója. Szerettem volna hamar kézbe is venni, erre januárig kellett várnom, de nem bántam meg. Érdemes volt rá várni.

Abban biztos voltam, hogy mint rengeteg "önsegítő" könyvet olvasó ember, túlzottan sok új dolgot nem mond. Hisz a legsablonosabb dolgokat, minden egyes könyv elmondja, független attól, hogy van-e többlettartalom mellette, vagy sem. Itt volt plusz tartalom, de főleg a könyv vége felé. Tehát kell a kitartás, hogy elérjen a sokat olvasott ember a számára lényeges és fontos dolgokhoz.

A könyv, két jól elkülönülő részből áll, a spirituálisabb - filozófiaibb részekből illetve a gyakorlati részből, hogy hogyan valósítsd mindezeket meg. Tetszett ez a felbontás, bár azt hiszem, a türelmetlen olvasó úgyis hátul fog kezdeni. Én is rengetegszer gondoltam rá, hogy hátra lapozok, és előveszem a technikákat, de úgy véltem, hogy nem lenne jó olvasóhoz méltó dolog ez, így sorban haladtam. Így viszont volt, amikor borzalmasan untam az egészet. Aminek a legnagyobb oka az volt, hogy a fontosabb, vagy fontosabbnak vélt részeket megismételte. Nem úgy, hogy leírta, aztán pár oldal múlva újból máshogy megfogalmazva megismételte, hanem, itt konkrétan volt többször is olyan, hogy egy bekezdést elolvastam, majd két sorral alatta újra elolvastam ugyanazt a bekezdést kiemelve. Ha egyszer lett volna, akkor ráfogom, hogy a szerkesztő nem figyelt, mivel ez többszörösen előfordult, így gondolom, ez megerősítés lenne, de borzalmasan idegesítő volt.

Mivel, rengeteg ilyen könyvet olvastam már, így a Hála napló fogalma nem volt újdonság, de mindig boldoggá tesz, amikor erről olvasok. Mégpedig azért, mert valakinek lehet ez az első önsegítő könyve, és máris egy ilyen remek dologgal találkozhat benne. Magam is vezetek Hála naplót (már digitálisan, és nem kézzel írva), és azt hiszem ad egy borzalmas pluszt a dolog. Este összeszedni a jó dolgokat, amik történtek a nap folyamán és hálát adni érte, remek dolog. Már csak azért is, mert egy borzalmas nap végén amikor leülsz és számot vetsz, rájössz arra, hogy valójában mégiscsak volt ebben a napban is jó dolog, ami felett elsiklanál akkor, ha nem összegeznéd a napodat.

A könyv eleje tartalmazott különféle statisztikákat, és ezek nagy része érdekes volt, és nagy részével amúgy egyet is értek. Minthogy, ha van háziállatod, akkor boldogabb vagy, ha kutyád, akkor még boldogabb. (nekünk egy Golden retrieverünk van, és ő elég bolond, hogy boldoggá tegyen minket :D). Érdekes felvetés volt az is, hogy a pénz, a politika, a vallás, és a kor előhaladta milyen befolyással van a boldogságunkra és annak megélésére.

A könyvben voltak versek, vagy rövid írások, ezek szerintem nagyon jó válogatások, a legtöbbet be is jelöltem magamnak, hogy újra és újra olvashassam őket. (na meg Emily Dickinson eleve a kedvenc költőnőm :))

Egy kis idézet a könyvből, és szerintem érdemes legalább magunkban válaszolni a kérdésekre:

"Dolgok, amelyek boldoggá tesznek:

Könyvek:

• Daily Gratitude: 365 Days of Gratitude
• Paulo Coelho : Az alkimista
• Antoine de Saint-Exupéry : A kis herceg
• Neil Adtley: Staying Alive
• Camille Helminski: Jewels of Remembrance
• Oliver Sacks: Hála
• J. M. Barrie: Pán Péter

Melyek a kedvenceid?"

Őszintén, én az Alkimistát és A kis herceget olvastam, ebből az elsőt szerettem, a másodikat meg máig nem értem, miért szeretik ennyire. Az angol nyelvűek sajnos kiesnek nekem, de a Pán Péter már évek óta várólistás, a Háláról még nem hallottam, de gyorsan rá is kerestem, és megvan a könyvtárnak, úgyhogy nagyon hamar olvasásra érdemes lesz :)

"Filmek:

• Gettómilliomos (2008)
• Harry és Sally (1989)
• Igazából szerelem (2003)
• Római vakáció (1953)
• Cinema Paradiso (1988)
• A muzsika hangja (1965)
• Óz, a csodák csodája (1939)

Melyek a kedvenceid?"

A Gettómilliomost szerettem, az Igazából szerelmet imádom, a többiről hallottam, de vagy nem láttam, vagy olyan rég láttam, hogy már nincs róla emlékem. Az Óz történeteket eleve nem kedvelem :(

Összességében a könyv nekem tetszett, kicsit többet vártam tőle, ennek ellenére tartalmazott még nekem is új dolgokat.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 5/5

Én imádom a borítót, találó és kellemes hatása van, jó kézbe venni. Buszbarát! Elfér a táskámban, és ez nagy előny volt, velem utazhatott, utazás közben olvashattam, és nem is nagyon látszik rajta, hogy ide-oda lett cipelve :)

Fülszöveg:
A ​boldogság választás kérdése. – csak ennyit kell elhinned. Ha megtalálod a célodat, akkor a boldog élet mellett döntöttél!

Minden olyan bölcsességre igényt tartunk, amely megmutatja, hogyan találjuk meg a boldogságot. Ez a könyv is erről szól, rengeteg hasznos példával megmutatja, hogyan élheted céltudatosan az életed, hogyan találd meg a HQ, azaz a boldogsághányadosodat. Ígérjük, hogy ihletet kapsz majd és mindemellett jól szórakozol.

De ne felejtsd el, a boldogság több mint boldog pillanatok sokasága. Reméljük, meggyőzünk arról, hogy a boldog és céltudatos élet célja nem egy csillogó, felturbózott kocsi vagy valamilyen hivalkodó ruhadarab, hanem ennél sokkal több: a belső harmónia megtalálása önmagunkkal és a világgal, a mindennapi életben való boldogulás.

A szerzők tapasztalataik hangsúlyozzák, hogy az idevezető út göröngyös, de arra a megállapítása jutottak: „a kudarc a legjobb tanítómester”. Ahogy Edison fogalmazott:
„Nem vallottam kudarcot. Csak éppen találtam tízezer megoldást, ami nem működött”.

Reméljük, ez a könyv otthonra lel majd éjjeliszekrényeden és segítségedre lesz. Nyugodtan ugorj fejest ebbe a könyvbe és használd fel arra, hogy megtaláld saját utadat és egy új, céltudatos és boldog életet kezdj!

Eredeti mű: Sanjiv Chopra – Gina Vild: The Two Most Important Days
Eredeti megjelenés éve: 2017
Könyv: Sanjiv Chopra – Gina Vild: A két legfontosabb nap
Kiadó: Trivium
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 208
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155732362
Megjelenés időpontja: 2018. október 18.

Pedram Shojai: A városi szerzetes

A blog olvasói, gondolom már észrevették, hogy sokszor kezdem úgy a posztot, hogy „Én ezt a könyvet szeretni, szerettem volna.” Vagy valami hasonlóval. A legtöbb könyvet ugyanis azért olvasom el, mert meggyőződésem van róla, hogy az nekem jó lesz. És vannak könyvek, amik nem hozták meg nekem, azt, amit vártam tőlük.

 Nos, ezt a könyvet, körülbelül a megjelenés környékén döntöttem el, hogy olvasni fogom, mert mennyire jó a fülszöveg, tetszik a cím, jó lesz. Gondoltam arra is, hogy majd recenzióba kérem, de aztán a hely ahol dolgozom, tényleg elég gyorsan beszerzi, amit az olvasók olvasni szeretnek, tehát nem muszáj recenzióban olvasnom semmit (az itt felhalmozott régieken kívül). Úgyhogy könyvtárból hoztam ki, és nem bántam meg. Azt sem, hogy nem vettem meg, azt sem, hogy nem kértem recenzióba, és azt sem, hogy elolvastam.

Mert jó volt olvasni. Szerintem mostanában ezzel a könyvvel haladtam a legjobban, mármint sebességileg. Rengeteg hasznos dolgot mond, még nekem is, pedig nem vagyok városi. Én jóval közelebb érezhetem magam a természethez, mint a városiak, így egy csomó dolog ténylegesen nálam nem jelentkezett, amit ő mondott, de érdekes volt. A gyakorlatok hol megszívlelendők voltak, hol elnapoltam a kipróbálását, mert szkeptikus vagyok kicsit még a dolgokkal, no meg eddig (EDDIG), a meditáció is számomra egy borzalmasan idegesítő dologként létezett, amit sosem értettem. Talán hamarosan elérem azt a „zen” állapotot, amikor meditáció címszóval, nem idegesítem magam fel. (sztorizgatás on: Egyszer voltam egy ilyen meditálós dolgon. Egészen addig élveztem, míg nem kezdtünk meditálni. Lehettem... Durván 16-18 között voltam valahol. Falusi ilyen mester-civil találkozó volt. Az előadás még teljesen oké is, a téma érdekelt – buddhizmus - csak aztán jött a „csukjuk be a szemünket, képzeljük el, hogy”. Nos, akkor addig jutottam, hogy csukott szemmel próbáltam nem röhögni. És ez az élmény elvette a kedvemet a meditáció + én gyakorlásától egy jó ideig. Most, így 12 év távlatából gondolom azt, hogy amikor hamarosan megpróbálok magam meditálni, talán nem röhögés és zsörtölődés lesz a vége. Mert amúgy rengeteget olvastam már róla, rengeteget gondoltam rá, és tetszik is az elképzelés, csak hát, ahányszor belegondolok, felvillan ez az emlék. Sztorizgatás off.)

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - A befejezés

Köszönet a könyvért a Trivium Kiadónak!

Elérkeztem a Varázslatos Napkelet záró posztjához. Őszinte leszek, ez volt az első olyan könyv, aminek az értékelése, és/vagy ajánlója ilyen hosszúra nyúlt. Nem szoktam könyveket felszelni, és úgy írni róla, mert általában nincs is annyi mondanivalóm egy-egy könyvről, hogy ennek értelme legyen. De a könyv első részét elolvasva már tudtam, hogy ez, ha egy posztba írom meg, borzalmasan hosszúra fog nyúlni és nincs az az ember, akinek van türelme ennyit olvasni tőlem :D. Tehát úgy döntöttem, hogy akkor legyen részenként. A könyvet már a kiadó is remekül részekre bontotta, én csak ezt követtem.

I. rész.

II. rész.

III. rész.

IV. Rész: A Himalája titkai 
Látogatóban a Dalai Lámánál című fejezet adott egy kis kóstolót, hogy milyen is lehet találkozni Vele. Elhiszem, hogy borzalmasan nagy élmény lehet, amit az ember nem felejt el soha. Emlékszem még pff, sok éve olvastam tőle  A boldogság művészete –t, és az akkor és ott amolyan sorsfordító könyv volt. jókor kapott el, jó dolgokat mondott, és szerintem gyökeresen megváltoztatta az életemet. (érik egy újraolvasás). Tehát azóta tisztelem és becsülöm a Dalai Lámát, azóta benne van a top-ba, hogy vele úgy elbeszélgetnék, úgyhogy jó volt olvasni arról, hogy mi a menete ennek, hogy milyen érzés lehet, és mit, hogy illik ott.

 Amikor eljutottam ehhez a részhez, már vártam a Dalai Lámás alfejezetet. Be kell ismernem, hogy habár nem a legelső nagy álmom, hogy eljussak és találkozzak vele, de benne van a top 5 elérendő célba, ha csak egy Magyarországi előadása is lenne, én már azzal is nagyon elégedett lennék. De nem nagyon utazik ő errefelé már, legalábbis mostanában nem hallottam ilyesmit. De a

 A sárkánykirály földje – Bhután . Bhután ennek hála a kedvenc országom lett. Meglehetősen kellemes dolgokat olvastam a helyről, és kedvem szottyant bevenni a top 10 hely ahova el akarok jutni listára. Bhután valami mennyeien kellemes hely lehet, élő vallással, kultúrával és királysággal, mégis nem az az elmaradott ország, ahol senki nem tudja mi a számítógép. Igen azt hiszem ők csinálták jól, megtartották a vallást, a hitvilágot, a népviseletet, de emellett borzalmasan gyorsan fejlődnek. Bekúszott az internet, az angol nyelv a mindennapjaikba. És meglepő mód az istenek és az internet képes meglenni egymás mellett.

Őszinte leszek a negyedik részt kétszer kezdtem el. Mert közben betegeskedtem és jobb volt újraolvasni az elejét,

 A bhutáni fejezeten kívül  Nepál élő istennője című fejezet is kétszer lett elolvasva. Bár meglehetősen jól emlékeztem rá. Hát az biztos, hogy én magam nem szeretnék Nepálban egy élő istennőnek a lehetséges inkarnációja lenni. Meglehetősen kecsegtető persze nyugati fejjel, hogy istennő legyen az ember, de ha belegondolunk, hogy ez annyit tesz, hogy kiskorodba elkerülsz otthonról, óvnak, megkapsz mindent, de persze az életed a népé, akkor már nem is annyira kecsegtető dolog az egész. nem is beszélve, hogy az első menzesz után hopp már nem vagy az istennő inkarnációja, tehát a kamaszkorodra már ki is kerültél a fényűzésbe és alázuhantál a halandók kegyetlen világába. Ismerjük be, nem túl kellemes dolog ez, pláne hogy visszatérhetsz a családodhoz, akikkel addig szinte nem is kommunikáltál. Amúgy fura, hogy a 21. században ez a „szokás” avagy hagyomány még mindig él. Nyugati fejjel ez fura. Mondjuk annak örültem, hogy azért a ma élő istennő inkarnációk, amikor már nem istennők legalább kapnak pénzt, meg esélyt a beilleszkedésre. Régen feltehetően nagyobb pofon volt ez a visszatérés. Bár tartom, ma sem egy leányálom, hirtelen nem annak lenni, amit beléd sulykoltak, hogy az vagy…

Az Élet és a Halál völgye olyasmi fejezet volt számomra, hogy mintha már olvastam volna valahol erről, de hogy hol és mikor nem tudom. Aztán elég sok új információt olvashattam, olyanokat, amikről biztosan nem olvastam még. Emlékszem volt egy könyvem még régen James Redfield: Shambhala titka, amit olvasás nélkül adtam el, azt hiszem ideje lesz majd kivennem a könyvtárból, legalábbis most várólistáztam, mert kedvem lenne a témában még olvasni, aztán lehet ez jó hozzá „alapnak”. Amúgy molyon nézelődve eléggé kevés infót találtam Shambhala vagy Sambala, vagy Shambala keresőszóra. Vagy én keresek bénán, vagy tényleg nincsen túlzottan sok szakirodalom magyarul és/vagy angolul sem. Bár nálam csak a magyar játszik. Elméletileg Shambhala volna a „földi mennyország” féle hely, ahova csak a jók és kiválasztottak kerülhetnek be, ahol minden tökéletes, nem öregszenek az ott lévők, nem lesznek betegek és sok-sok idejük van arra, hogy mindenféle okossággal, filozófia stb. foglalkozzanak. Tetszett, ez a fejezet (is) kifejezetten tetszett.

A Mount Everest szellemei tanulságos fejezet volt. És igen én egyetértek az ott élőkkel, hogy nem hiszem, hogy egyrészt van értelme felmászni egy olyan hegyre, ami körülbelül sorra gyilkolja a hegymászókat, másrészt meg, talán nem kéne háborgatni azt a helyet. Jó, mondjuk a hegymászást sem értem egyszerűen, de elfogadom, hogy valaki ettől boldog, meg ez motiválja. De felmenni egy hegyre, egy jó magasra, a legmagasabbra, úgy hogy tudják, hogy nagyrészt meg fognak halni, mert lavina, oxigén hiány stb. bármi lehet. És mégis nekiindulnak, csak hogy bizonyítsák, hogy ők mekkora…hmmm? No, mik? Mit bizonyít, ha megmászod a világ legmagasabb hegyét? Semmit. Az én szememben legalábbis nem lesz ettől nagyobb ember.

 Sajnos véget ért a könyv, visszakellett térnem Keletről Nyugatra. De élveztem az utazást, rengeteg új és érdekes információval lettem gazdagabb. Szerettem az íróval barangolni, szerettem, hogy ez az utazás elhúzható volt. Valahogy örülök, hogy nem csak végigszaladtam a könyvön.

 Hogy kinek ajánlom a könyvet? Nos, minden olyan embernek, akit csak egy kicsit is érdekel Kelet, Indiától-Tibetig. Akik szeretnek megismerni országokat. Nem mondom, hogy minden információt megkapnak, mert nem. Ez a könyv jó kiegészítője egy útikönyvnek, vagy éppenséggel remek érdeklődést felkeltő más szakirodalmakhoz, akár a sárkányokról, rókadémonokról, vagy hindu istenekről legyen szó. Ad egy alapot, egy elég masszív és jó alapot, méghozzá kellemes hangvételben, nem tanító jelleggel. Megadja az esélyt, hogy utána, ha elindult az emberben a kíváncsiság, akkor célirányosan kereshessen a számára legérdekesebb témákba.

 Én mindig Japán és Tibet párti voltam, mármint érdeklődési körként. Kína, India, Bhután vagy bármely más „keleti” ország nem élvezett nálam prioritást. Tibet a Dalai Láma miatt, Japán meg…ki tudja miért lett „kedvenc”. Jóval több dolgot olvastam róluk, mint a könyvben szereplő más országokról, de be kell látnom, Kelet úgy egészében megéri a rá fordított időt. Nem ez lesz az utolsó, hogy a könyvben említett országokról olvasok, mert érdekesek lettek számomra. És jó lesz majd bebarangolni újra és újra azokat a tájakat.

 Köszönöm az élményt!

Kiadó: Trivium Kiadó

Eredeti cím:Varázslatos Napkelet

Alcím:A boldogság nyomában Ázsiában

Író: Varga Csaba Béla

Nyelv: Magyar

Kötésmód: Kartonált

Oldalszám:320

Méret:135 x 200 mm

ISBN:978-615-5334-76-4

BELEOLVASOK

BELEHALLGATOK

BELEHALLGATOK - KÖNYVBEN UTAZOM 1. RÉSZ

BELEHALLGATOK - KÖNYVBEN UTAZOM 2. RÉSZ 

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - III. rész: Kínai misztika

 Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

 Az előző két részt azért szerettem, mert India számomra egy rejtélyes hely, amiről szinte semmi elő ismeretem nem volt. Ugyanis sosem gondoltam azt, hogy nekem India érdekes lehet. Ez amúgy változott, egy csomó minden került a várólistámra, hogy egy kicsit kikupáljam a hinduizmus és India témaköri ismereteimet is.

 Viszont Kína kicsit más már. Mivel alapjában véve szeretem keletet, ez tízen éves koromban Kína és Japán fogalmával volt egyenlő. Szerettem, olvastam is mind a két ország kultúrájáról, de még így harminc évesen is azt tudom sajnos mondani, hogy jóval többet kellene, mert van mit felfedezni. Ugyan, még egy rész hátra van a könyvből, de sejtésem szerint ez, a harmadik rész (Kínai misztika) az, ami a tényleges kedvencemet képezi. Sajnálom, hogy nem volt időm egy huzamban olvasni az egész részt, de hát így volt időm.

I. rész: India csodái

II. rész: India sötét oldala

III. Rész: Kínai misztika

 Az éhes szellemek ünnepe emlékszem, hogy hallottam már róla valamikor, vagy éppenséggel én magam olvastam róla, így ez a fejezet nem hozott annyi friss információt számomra, mint gondoltam. Viszont azok számára, akik teljesen frissen most ismerkednek a kínai hitvilággal, és szokásokkal, szerintem tökéletes bevezető, ugyanis nagyon jól bemutatja magát az ünnepséget és az éhes szellemeket. Hogy miért is éhes szellemek. A téma fejtegetése amúgy tovább folytatódik a Mágia, poklok és istenek című fejezetben is, és előre is utal, hogy a poklok mely bugyrában, hogyan kerülnek, és hogy az éhes szellemekről már olvashattunk az első fejezetben. Én amúgy ajánlom itt azt, hogy nyugodtan lehet egymás után olvasni és aztán visszaugrani a soron következő fejezetre. Bár, úgy ahogy én olvastam, tehát sorban sem volt zavaró, szimplán mivel egy hét is eltelt az első és negyedik fejezet olvasása közben elveszett a lendület és vissza kellett olvasnom :)

A mágusok és jósok birodalma főleg azok számára izgalmas, akiket a kínai állatövek, az asztrológia érdekel. Engem maga a jóslás téma még csak-csak érdekel, de az asztrológia azon témák egyike, amivel sosem tudtam azonosulni. Feltehetően azért, mert itt nyugaton ennek, habár történelme van, korántsem annyira épült be az életünkbe, mint Kínába. És persze nyugaton és keleten is élnek a tucat jóslások, amik az egész értelmét veszik el. Mert egy-egy általános horoszkóp, ami minden egyes emberre, aki abba az „övbe” született igaz, ismerjük be nem túl hihető. Kína a maga babonás, hiedelmes világával, mégis képes volt egy jól működő asztrológiai, mágikus rendszert összehozni. De elhiszem, hogy vannak egyedi, egyénre lebontott és JÓL működő jóslások is.

A Kínai titkos társaságok érdekes volt, de mint azt az indiai titkos társaságoknál is mondtam, valahogy nekem egy titkos társaságról olvasni olyan nonszensz dolog. Elvégre azért titkos, hogy csak a beavatottak tudjanak róla, ha meg azt már könyvben olvashatod, akkor nem túl titkos. De nagyon tetszik, hogy a kínaiak, bárhová is menjenek, magukkal viszik a titkos társaságaikat, hagyományaikat, és persze a babonáikat és jóslásos, asztrológiai, számmisztikai dolgaikat. Bárhol vagy egy kínai negyedben (legyen az bármely országban), ugyanazt az élményt élheted át, mintha Kínába lennél. Tehát ők nem akarnak beleolvadni annak az országnak a kultúrájába ahol, vannak, hanem a magukét tartják meg.

A minden tudó rókatündér volt az egyik kedvenc fejezetem. Már csak azért is, mert megvoltam róla győződve, hogy rókadémon van és nem tündér. De fel lettem világosítva, hogy tündér. Nem sokat olvastam a témában annak ellenére sem, hogy amúgy mindig is érdekelt. Nem feltétlen a kínai oldala a mitológia lénynek, hanem inkább a japánok által ismert mitológiai lény. Bár mint kiderült, majdnem teljesen ugyanaz a két folklórban. Mind a kettőnél hosszú életűek, ravaszok és nem teljesen behatárolhatóak, hogy jók-e ők vagy rosszak. Amúgy a tündér jelző nálam automatikusan a jóságot feltételezi, míg a démon a gonoszságot. Japánul Kicune a rókatündér, és a legöregebbek több száz évig élnek, maximum 9 farkuk lehetnek, és ahogy öregszenek úgy nő a mágikus hatalmuk. Képesek emberi testet felvenni, minél öregebbek, annál fiatalabb testet és annál „élet hűbbet”, ennek ellenére vannak emberek, akik átlátnak az ő mágiájukon is, és lebuktatják, no meg nem szeretik a tükröket, mert abban a valós kinézetük látszódik.

A bölcs sárkányok titkai volt a második kedvenc fejezetem a részben. Feltehetően azért, mert a sárkányok, ahogy a rókatündérek szintén olyan mitikus lények, akiket kifejezetten kedveltem. És, a nyugati sárkányokkal ellentétben a keletiek merőben „barátságosabbak”. Legalábbis nem az a céljuk, hogy felhalmozzák az értékeket. Ők az ég, a vizek urai, tőlük függ, hogy mennyi áradás van, igazándiból a legtöbb természeti katasztrófa, vagy áldás mind a sárkányoknak köszönhető.

„A kínai sárkányok nemcsak a vizek, de a kék ég urainak is számítottak. Meglepő módon azonban nagyon sok olyan ábrázolást láthatunk, amelyek szárnyak nélkül mutatták a sárkányokat. Ennek az a magyarázata, hogy a sárkányok a világ mágikus részének gyermekei. Ellentétben a madarakkal vagy más mitikus állatokkal, nekik nincs szükségük szárnyakra ahhoz, hogy repüljenek”

(229. oldal)

Mitikus mivoltuk miatt az ábrázolásúk szigorú szabályok közé lett szorítva. Öt karmú sárkányt akár ruhán, akár bárhol, csak a birodalom császára viselhette. Senki más, a legmagasabb rangú ember is maximum négy karmos sárkányokat hordhatott, akár olyan megkötéssel is, hogy a ruha, mely ilyen sárkányt ábrázol, több réteg ruha alatt lehetett csak. Amúgy imádom az ilyen sztorikat, egyszerűen annyira más ez a kultúra és annyira nyugati fejjel felfoghatatlan szabályok voltak ott régen, és amúgy a mai napig is. Nem rosszabbak ezek a felfogások, csak mások. Szerintem a keletieknek, nyugat ugyanolyan érthetetlen és szokatlan, mint nekünk ők.

 Vihar Hongkongban ez az a fejezet, ami kegyetlenül visszarángat a 21. századba. Viszont megértem az író lelkesedését, és bánatát, hogy csak 24 órája volt megnézni Hongkongot. A leírtak szerint el tudom képzelni mekkora élmény, lehet felfedezni, és hát belezsúfolni több napi programot egy napba, az olyan rossz lehet. De igen, ez a fejezet már nagyon 21. század, olyan modern. Gazdagok, szolgálók, templomok és mindenfélék. Azt hiszem Hongkongba is szívesen elmennék én, sőt! Biztosan és nekem fele annyi dolog sem férne egy napba.

Angkorvat

 Angkorvat: Kambodzsa istenhegye fura volt a váltás Hongkong után. Amikor a 21. századból visszazuhanunk a régi istenek korába. Elhagyatott romokhoz. Most rákerestem a helyre, mármint képeket nézegettem, és hú, szerintem három nap is kevés lenne bejárni, ha az ember mindent meg akarna nézni.

 Nagyon tetszett ez a fejezet, a maga személyes élményes résszel. Szerettem olvasni, és megborzongtam kicsit. Vannak olyan helyek a világban, amiket érdemes meglátogatni és átélni az elképzelhetetlent. Hagyni, hogy a régmúlt magával ragadjon minket. Angkorvat, ahogy olvastam, pont olyan hely, ahol az ember igenis hisz a hihetetlenben. Igazi spirituális élmény lehetett.

Sajnos, már csak egy poszt jön a könyvről A Himalája titkai címmel majd, és sajnos akkor vége lesz a könyvnek. Szeretem olvasni, mert megnyugtat, informál, és cseppet sem untat. Még azok a részek is, amik kevésbé érdekelnek, olyan kellemes módban vannak megírva, hogy nem számolgatom az oldalakat, hogy mikor lesz már vége. Nem, inkább hagyom, hogy olyan dolgokról meséljen, amikről nem gondoltam volna, hogy érdekelhetnek.

Folyt. Köv.: A Himalája titkai

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - II. rész: India sötét oldala

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

 Mint, azt az előző posztban is írtam, ez a könyv nálam megköveteli azt, hogy kicsit többet írjak róla, kicsit több részre szabdaljam. Pedig maga a könyv csupán 336 oldalas. Átlag könyv hosszúság, ami nem igényelné azt, hogy ennyire részekre szabdalják. Csakhogy nem akármilyen 336 oldal.

Meglehetősen olvasmányos a könyv, és gyorsan is lehet haladni, ennek ellenére nem nagyon akaródzik sietnem vele. Valahogy jól esik elmerengeni azon, amit olvasok, utána olvasni más forrásokban is, és így kicsit lassabb a dolog, mintha csak úgy végigszáguldanék a köteten. Az előző részben megismerhettem India azon oldalát, amit érdemes minden utazónak, és akár turistának is megismerni, spirituális, hagyományok, vallások terén. A második rész viszont az, amit jó, ha tud az ember, történelem, hiedelem, mágia, gyilkosság terén, régen és ma. Ez már inkább India azon oldala, amit, ha az utazó szerencsés, akkor sosem fog élőben tapasztalni. Mármint a nagy részét. Voltak azért érdekes dolgot itt is! Tehát akkor lássuk miről is szól, az a bizonyos árnyoldal.

Siva szent szolgái, avagy azok a bizonyos „szent emberek”. Vannak ugyebár papok, meditáló tömegek és vannak azok a mesterek, és hát szentek is, akik kicsit másképpen gondolkodnak arról, milyen életet is kell élni. Ezek az emberek azok, akikkel maguk az indiaiak szívesen találkoznak, vannak akik fel is keresik őket, de valószínű, hogy a nyugati turista vagy zarándok elkerüli őket messzire. Meztelenek, koszosak, halottakon táncolnak, és koponyákból isznak. Mendemondák szerint emberhúst is esznek.

„Az aghórik szemében minden csak illúzió. Ha pedig a világ illúzió, akkor nincsen különbség  ás rossz, szép és csúnya, szeretet és gyűlölet között. Könyörtelenül és megalkuvás nélkül semmibe veszik az indiai társadalom előírásait és tabuit. Olyan mélyre merülnek a szennyben és a mocsokban, amennyire csak lehetséges, hogy ezen keresztül jussanak el a megtisztulásba és a fénybe.”

106. oldal

Züllőt népségek, legalábbis a nyugati kultúra szerint azt hiszem, ezeket a szent embereket hívnánk mi züllőtnek. Drogoznak, feltehetően az egész életük egy kábult tudatállapotban telik, a drogot, az alkoholt a „tanítványok” vagy „követők” szolgáltatják számukra. Néha kihalásznak pár hullát a Gangeszből és megeszik őket. Őszintén bevallom, hogy ez az arca Indiának annyira nagyon nem tetszett. Persze tisztában voltam azzal, hogy az indiaiak sem tökéletesek és nekik is vannak fura szokásaik, de ez az ember evés, drogozás, és féktelen szex dolog már kiütötte nálam kicsit a biztosítékot. Az alap dolgokat a könyvből megtudhattam, és őszintén ez az a rész, ahol eszembe sem jutott, hogy rákeressek bővebb infókra. Köszönöm, ebből ennyi bőven elég volt!

 Az Aghórik után következett a Boszorkányok Indiában fejezet, ami már kicsit jobban tetszett. Feltehetően azért, mert alapjában véve is bírom a boszorkányos dolgokat, és feltételeztem, hogy hasznos és érdekes dolgokat fogok megtudni. Indiában, hasonlóan a legtöbb országhoz, itt is valahogy kialakult az, hogyha probléma van, hogyha nincs termés, ha szárazság van, vagy betegség, az a boszorkányok miatt van. És általában a boszorkány nem más mint az özvegy, vagy éppenséggel egyedülálló nő. És mint az, biztosan a bajok forrása. Érdekes, hogy ez a hiedelem aztán behálózta az egész világot. Rengeteg helyen, keleten és nyugaton egyaránt nagyon is mélyen hittek abban, hogy a nők, egyedülálló nők, valami természetfeletti praktikát űznek, és hogy ez rossz és gonosz és persze minden baj forrása. Indiának is megvolt, és van ma is a maga boszorkányüldözése. A mai napig gyilkolnak lányokat, nőket „boszorkányság” vádjával, annak ellenére, hogy már törvény tiltja.

„Az indiai állam szerencsére nem tűrte sokáig a boszorkányüldözések fellángolását. 1999-ben lépet életbe a boszorkányüldözést megtiltó törvény. Ez alapján akár hat hónap fegyházra és kétezer rúpia büntetés is várhat arra, aki egy férfit vagy egy nőt boszorkánysággal vádol meg. A törvényhozók mosták a kezüket, ám a helyzet nem javult. Az uszítóknak csupán egy töredéke került bíróság elé, és a bírák többnyire felmentették a vádlottakat.”

116. oldal

 Nos, igen, a törvény akkor lenne hatásos, ha be is tartanák. Ennek ellenére a mai napig folyik a boszorkányüldözés, főleg az elmaradottabb régiókba, ahova még a tudomány, a technika nem jutott el. A mai napig évente 150-250 esetről tudnak, hogy nőket gyilkoltak meg boszorkányság vádjával. És az érdekvédő egyesületek, vagy a nők egyenjogúságáért harcoló szervezetek szerint ez csak egy szám, feltehetően a valóság ennél jóval több. Rengeteg elmaradt településen történt esetről nem tudnak.

 Indiában, mint minden országban vagy legalábbis majdnem minden országban, jelen vannak titkos társaságok. Amik, mivel tudunk róluk, olyan nagyon már nem lehetnek titkosak. Amúgy be kell vallanom, hogy amikor egy titkos társaság titkairól olvasok, akkor szerintem a titkos jelző már megbukott. Ha valamiről olvashatsz, ami elméletben titok…ugye értitek?

 Nos tehát Indiai titkos társaságok vannak és lesznek is feltehetően, míg a világ a világ. Egyrészt a Szabadkőművesek is páholyt nyitottak Indiában, és hát ott van A Kilenc ismeretlen társasága, ami remélem, indiai nyelven jobban hangzik, mert ez annyira furán hülyén hangzik magyarul. Nos, ők a természettudomány, a történelem, a technika és mindenféle tudások őrzői. 9 könyv, 9 téma. Az ősi Atlantisz is említésre kerül ezekben a szövegekben, rögtön azután, hogy a telefon, vagy az internet őse is feltűnik. A leírtak alapján (nem megerősített forrásokból), elég sok olyan dolog van ezekben a titkos dolgokban, amik ma már léteznek. Ez feltételezi azt, hogy valóban régen is léteztek, csak történt valami, ami miatt visszakerültünk az őskori tudásszintre.

„Egyes – vitatott hitelességű – hindu iratok szerint India földjén az utolsó jégkorszak idején, majd a felolvadás időszakában kialakult egy hatalmas, fejlett civilizáció. A Ráma Birodalom Atlantisz kortársa és ellenfele lehetett. Vetélkedésük kiterjedt szinte a teljes földgolyóra. Városaikban felhőkarcolók magasodtak az égre, ahol hatalmas harci és teherszállító járművek repültek. Atlantisz és a Ráma Birodalom között állítólag atomháború robbant ki. A kegyetlen küzdelem elpusztította az ősi civilizációt, és évezredekre a barbárság korszakába taszította vissza a Földet.”

121. oldal

 Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy a titkos, titkos társaságokról hallott titkok számomra furán furcsák, ez volt a kedvenc részem. Olyan volt, mintha vázoltak volna pár sci-fi-t. Amúgy is kifejezetten szeretem az Atlantisz sztorikat, ha még egy indiai Ráma Birodalom is van benne, az nem ront az egészen. Tehát ez volt az a rész, ami nagyon-nagyon tetszett, a maga nonszenszsége ellenére is. A Kilenc Ismeretlen társasága viszont nem az egyetlen társaság Indiában. Rengeteg vallási szekta létezik, indiának is megvan a maga maffia hálózta, és az alvilága is. Igen, van, amiben kelet és nyugat nagyon hasonló.

Káli anya szent gyilkosai azt hiszem, hogy róluk nem kell túl sokat mondanom, mert már mindenki hallott az utazókat megfojtó gyilkosokról. Lehet, hogy kegyetlenül hangzott, de ez volt a második kedvenc fejezetem. Mert míg a titkos társaságok, amolyan sci-fi szagúak voltak, Káli anya szent harcosai inkább egy kis horror. Remekül le van vezetve a könyvben, hogy mi mozgatja őket, és hogy hogyan cselekedtek. Nekem borzalmasan tetszett a leírás. Még ha magával a gyilkolási dologgal nem is értek egyet. És igen örülök, hogy a 21. századra feltehetően sikerült őket felszámolni. Feltehetően, mert nincs nagy hírverés arról, hogy a mai napig tűnnének el emberek, mármint olyan körülmények között, mint ahogyan régen. Tény, hogy feltehetően a technika, a GPS és a „mindent kiposztolok, azt is ha a bokornál állok” korában, már nehéz eltűnni nyomtalanul.

A Tádzs Mahál sötét titkai, szerintem mindenki ismeri a Tádzs Mahál történetét. Mármint azt, a szerelmes elképzelést, amihez a mai napig az Indiai kormány is nagyon-nagyon ragaszkodik. Ismerjük be, hogy egy csomó turista megy megnézni a „síremléket”, mert milyen megható, milyen nagy szerelem volt. Rengeteg történetet olvastam, vagy filmben utaltak az épületre, és én is azt hittem, hogy hát ezt ezért építették. És akkor itt ez a könyv, ami felveti, hogy mennyire sok dolog támasztja alá azt, hogy NEM romantikus háttere van az épületnek, hanem valami sokkal egyszerűbb és átlagosabb. De megértem az indiai kormányt is, ugyanis feltehetően nem mozgatna meg annyi turistát az, ha azt mondják, hogy egy hindu templom, vagy egy hindu uralkodó palotája volt, csak jöttek a muszlimok, elfoglalták, kicsit felcsicsázták, átalakították és már a képükre is lett formálva. Igen, feltehetően nem lenne akkora nagy látványosság, ha „csak egy palota” és nem az ami. A könyvben rengeteg megfontolandó dolgot leír magáról az épületről, az elméletekről, arról hogy az indiai kormány, hogy próbálja eltussolni a dolgokat. Elméletileg találtak hindu isten szobrokat az épületen Belül, csak aztán jobb a békesség alapon visszafalazták a szobát, amiben voltak. Érdekelne, hogy ez mennyire igaz, mennyire mendemonda. De egyelőre még nem sikerült alaposabban utána néznem. De hihető volt.

„Ahhoz kétség sem férhet, hogy a hófehér mauzóleumot és a hozzá tartozó épületeket a korszak legkiválóbb szakemberei alkották meg. Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim uralkodó építészei elkövették azt a hibát, hogy az épületegyüttes legszentebb része, a mecset nem pontosan az iszlám legszentebb helye, Mekka irányába forduljon. Márpedig ez a helyzet. A Tádzs mecsete majdnem tizenöt fokkal eltér Mekka irányától. Pontosan úgy van tájolva, ahogy a legtöbb indiai hindu templom.”

148. oldal

Ráksasza: az istenek kihívója  a fejezet, amit nem szerettem. Sajnálom! Túl sok volt az idegen név, túl sok a ki kit akar megölni, kit kinek áldoz, ki kiben hisz és milyen a fegyvere, kit árul el és kik a szülei. Igen, ez volt a bonyolult fejezet, és feltehetően, amikor ezt olvastam, már kicsit beteg voltam, mert annyi maradt meg bennem, hogy mindenki ármánykodott a másik ellen, és végül, aki mindenkit legyőzött, azt legyőzték. És ennyi. Pedig biztos érdekes, ajánlja a Rámájana –t, mint háttér információ. Szerintem majd elolvasom, amikor nem leszek beteg, mert ez a sok idegen hangzású név kicsit, nagyon sok volt. Ebből adódóan kicsit untam ezt a fejezetet.

Szemben az ellenséggel. Ez viszont haláli volt! komolyan valahol átérzem, a komolyságát is a dolognak, de nézőként lehet, hogy nagyon nem tudtam volna komoly fejjel végignézni, amit leír. A fejezetben az indiai és a pakisztáni határra utaznak el, és bemutatják, hogy miként lehet átjutni, ami amúgy még nem is annyira izgi. Viszont este, amikor becsukják a határt jelképező kaput, és a zászlókat leengedik, az valahol olyan élettel teli és vidám. Annak ellenére, hogy a két ország viszonya nem éppen a legbarátiabb, a határőrök tartom, hogy ilyenkor nagyon jól szórakoznak. Kitaláltak egy aranyos koreográfiát, amit követnek és így már kész szurkoló tábor van ott minden este. Igen, biztos, hogyha elmennék Indiába, akkor erre, hogy ezt megnézzem, időt szentelnék. Csakis békés időszakban!

Folyt. Köv.: III. Rész: Kínai misztika 

Varga Csaba Béla: Varázslatos Napkelet - I. rész: India csodái

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

 Azon gondolkodtam, hogy egy poszt legyen-e a könyvről vagy több. Végül úgy döntöttem, hogy ha nem is részenként, de szétszedem a posztokat. Főleg abból a meggondolásból, hogy nem akarom, hogy egyes részek felülírják az előtte olvasottakat. Mert bár a helyszín (India) az első két részben azonos, de teljesen más megvilágítást ad az országról. A többi rész, meg már helyszínileg sem ugyanaz. Így döntöttem, amellett, hogy szétszedem a posztot.

Első rész India csodái:

 Őszinte leszek, Indiáról keveset tudtam! Most sem állítom, hogy teljesen ki vagyok művelve, hiszen ~100 oldal nem elég arra, hogy mindent elmondj Indiáról. De elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést az ország iránt, és rengeteg olyan dolgot megtudjon az olvasó, amiket az útikönyvekből nagy valószínűséggel nem tudna meg. Azért csak nagy valószínűséggel, mert sosem olvastam Indiáról útikönyvet, tehát lehet, tartalmaznak hasonló dolgokat.

 Ami biztos, hogy a könyv nagyon olvasmányos, olyan személyesnek hat, olyan érzésem van olvasás közben, mintha ülnék egy szőnyegen, valahol Indiában, és hallgatnám a történeteket. Kellemes és könnyen elképzelhető, közeli. Igen, talán ez a legjobb szó, közelinek tűnnek a dolgok, és nem a rideg tények és a rideg valóság.

 Az első rész India szép, jó és a spiritualizmusának és vallásának pozitív oldalát mutatja be. Azokat a dolgokat, amikért ha egy turista nem is, de egy zarándokútra kell, hogy meglássa, megtapasztalja, hogy átélje! Én magamról tudom, hogy én a turista típus vagyok, tehát én mennék, néznék, látnék, éreznék, de ezt lecsökkentve egy hétbe, nem hónapokba. De becsülöm, és valahol irigylem is azokat, akik útra kelnek, hogy bejárhassák Indiát (vagy bármely más országot), és tényleg megismerjék az adott helyet, kultúrát és hagyományokat és nem csak a felszínt kapargassák.

 Az első fejezet az Az isteni anya ölelése, főleg spirituális élményeket mesél el az Ölelő anyáról. Megtudjuk a háttértörténetet a lánynak, akiből az Ölelő anya lett, és megtudjuk azt is, hogy Indiában mekkora kultusza van egy-egy istennek. Meglehetősen sok isten lévén, nem meglepő, hogy nagy a spirituális hit. Az Ölelő Anya egyike az amely az oda látogatók szerint „teljesít egy kívánságot”, bár hivatalosan  ilyet sosem mondtak, de akiket megölelt, mind azt mondta, hogy felejthetetlen élményben volt része, hogy akkor ott érezte a nagy kozmikus és/vagy spirituális ölelést. Meglepő volt olvasni, hogy tessék-lássék 21. század és indiai vendégszeretet, a külföldieknek, akik nem akarnak sorba állni, megoldható, hogy külön legyenek fogadva. Ennek a magyarázata az volt, hogy az Ölelő Anya nem szeretné, ha bárki csalódva hagyná el az ashramot. Ismerjük azért be, hogy nagy teljesítmény ez! Naponta több ezer embert ölel meg, de a legtöbbek ráérnek várni rá. Az ashramban elélhetnek, míg rájuk kerül a sor, van ingyen étel. Csak győzze kivárni az ember. Amúgy szerintem a turistákon kívül mindenki ott valahogy ráér. Ráér arra, hogy egyszerűen megvárja, és ne tolakodjon, hogy ne lökdösődjön, hogy ne hőbörögjön. Ott az ember mintha teljesen más létállapotba kerülne. És az idő, mint olyan mellékes lenne.

Siva szent városa: Benáresz 

„Váránaszi remek lehetőséget kínál arra, hogy megtekintsünk néhány hindu templomot. Ez azonban sokkal keményebb diónak bizonyulhat, mint ahogy azt esetleg gondolnánk, ugyanis a legnagyobb indiai vallás számos templomába nem engednek be más hitű embereket. Az európai utazókról pedig már messziről látszik, hogy nem India gyermekei. Szerencsére azonban a hatalmas városban akadnak olyan templomok is amelyek kapuját nem csapják a messziről érkező érdeklődő orrára.”

39. oldal

Ez volt az első olyan fejezet, amiben több ismerős dolgot is olvastam. Ilyen a Gangeszben való megmerítkezés, mely lemossa az ember összes bűnét és az, hogyan is „temetkeznek” az indiaiak. Ezek olyan információk szerintem, amit mindenki hallott már innen-onnan és az alapműveltség része, akkor is, ha az ember nem hindu, és nem érdekli India. Viszont jóval alaposabb információkat tudtam meg, kicsit fogyaszthatóbb stílusba. Mint, ahogy az idézet is mutatja, meglepő (nekem az volt), hogy a hindu templomok nagy részébe nem léphet olyan ember, aki nem hindu. Én megszoktam, hogy a legtöbb vallás, legtöbb temploma nyitott, bárki bármikor beléphet oda. Tudom , hogy vannak kivételek, de valahol fura számomra, hogy egy város Legtöbb temploma nem látogatható és csak pár van amibe a nyugati és/vagy keleti turista is beteheti a lábát. Megértem persze, csak ez nagyon új információ. Az isteni férfiasság legendája! fejezet viszont valahol végtelenül felpezsdítő volt. 

„Az Indiába érkező első európai felfedezők, később pedig a hittérítők elképedve és felháborodva tapasztalták, hogy a legszebb és legpompásabb templomokban nem csupán különféle istenségek képmását, hanem egy egészen különleges alakú, csillogó és sima valamit is tisztelnek. A hívők imádatának tárgya nem volt más, mint Siva istenség legfontosabb jelképe, a lingam. Európai fejjel gondolkozva valóban nem egyszerű felfogni azt, hogy miért örvend mind a mai napig ekkora tiszteletnek az istenség férfiassága.” 
43. oldal

És nem azért feltétlen, mert Siva férfiasságáról volt szó. Amikor olvastam a fejezetet, elgondolkodtam azon, hogy a régi hittérítők mégis mit gondoltak akkor, amikor betérve egy templomba, egy lingam fogadta őket. Pláne, ha éppen egy ünnepnek hála e férfitag le volt öntve mézzel és tejjel. Ismerjük be, hogy az Európaiak nagy része borzalmasan prűd. Engem felcsigázott és megmosolyogtatott a dolog, de kétlem, hogy az akkori hittérítők szintén így viszonyultak hozzá. Amúgy szerintem nincs semmi gond a lingam ábrázolással, és miután elolvashattuk a legendát róla, meggyőződésem, hogy Síva jobban járt azzal, hogy férfi tagját imádják, mint Brahma, akinek az átka az volt, hogy egyáltalán ne imádják. Igen, azt hiszem Síva azért ezzel jobban járt. Amúgy, az első részből azt hiszem, ez a legendás fejezet volt az, amit a legjobban szerettem.

 Ha már legenda, akkor a következő fejezet Világunk vége, a Kali Juga. Olyan volt, mint egy indiai világvége történet. És beismerem Kali és Káli-t én is keverem! Pedig nem ugyanaz. Érdekes volt, ahogy levezette a világkorszakokat az író, és boncolgatta, hogy vajon már az utolsó világkorszakban vagyunk-e vagy sem. Ha még nem is vagyunk benne, de nincs túl messze, hogy a Kali Juga-ba lépjünk, amikor a széthúzás és erőszak ideje jön el, rengeteg természeti katasztrófával. Igen, ez olyan 2012 világvége történet.

 A fehér szikhek, Zsidók Indiában fejezetek, az amolyan „bevándorló vallás” jelzővel tudnám illetni. Tetszett, hogy India igazán befogadó, ami a vallásokat illeti, illetve, feltehetően mindenkit barátságosan fogadnak. Szeretem a vallásilag nyitott országokat, és valahogy jól esik azt olvasni, hogy igenis megférnek egymás mellett a zsidók, szikhek, hinduk, keresztények stb. és nem viszálykodik ott senki azért, hogy márpedig őt kövesd, mert az a hit az, ami az igazi a többi meg nem jó. Feltehetően más vallások elismerésében és elfogadásában sokat segített az, hogy a hinduknak annyi istenük van.

  A hatalmas Kumbha Méla, nos, ez az az esemény, amire azt hiszem, hogy joggal lehet azt mondani, hogy monumentális. Amikor a Gangesz partján összegyúl 60 (!!) Millió ember, akkor igen, azt hiszem, mondhatjuk rá, hogy monumentális. Nagyon tetszett az ünnepség leírása, és az, hogy annak ellenére, hogy nagyon sokan vannak, mindenki tudja, hogy mikor kerül rá sor, nincs tolakodás, és betartja mindenki a szabályokat. Durva elképzelni, hogy 60 millió ember képes arra, hogy ezt a rendet tartsa. Persze tudom, hogy rengeteg biztonsági, rendőr és hadsereg óvja őket és irányítja őket, de akkor is. Az, nos, az tömeg. Viszont az, akinek ez az ünnepség fontos, 12 évente rendezik meg, azt hiszem, egy olyan spirituális élményt adhat, amit tényleg soha nem fog elfelejteni. Sokak szerint, elmerülve a Gangeszbe megfiatalodnak az emberek. És igen, valahol nagyon durva, hogy sok millió ember megmerítkezik abba a folyóba, ami nem arról híres, hogy olyan nagyon-nagyon tiszta lenne. Már csak azért sem, mert nem olyan messze a helyszíntől, halottakat égetnek, és néha hullákat dobnak a vízbe. És senki nem fél, hogy elkap valamit. A hit ereje ugyebár!!

  

  Indiai esküvő, azaz egy indiai szikh esküvő valójában. Méghozzá egy 21. századi. Tetszett, hogy annak ellenére, hogy azért bőven halad a korral India is, meglehetősen sok szokásukat tartják még. Ha modernizálják is azokat, de még mindig vannak hagyományok, amiknek eleget tesznek. Tetszett az esküvő leírása, az, hogyan és miként öltözködnek és viselkednek a vendégek, az ifjú pár.

„A szikhek esküvője néhány dologban eltér az indiai hinduk szertartásaitól. A Közösségnek nincsenek hivatásos papjai, hanem tekintélyes polgárokra bízzák a különféle papi feladatok ellátását. Ilyen feladat a templomok irányítása, a közösség pénzügyeinek ellenőrzése, de a szent szövegek felolvasása, a himnuszok eléneklése, és persze az ifjú párok összeesketése is. A hindu esküvőre az éjszaka sötétjében kerül sor. A menyasszony és a vőlegény a szent tüzet kerüli meg. A szikhek viszont nappal tartják az esküvőt, és az ifjú párnak az óramutató járásával megegyező irányban kell a baldachin alatt díszhelyre kitett szent könyvet körbejárni. A szertartást énekszó és persze jó tanácsokat és útmutatást is tartalmazó prédikáció is kísérte.” 

99. oldal

„Az evés-ivásban csak akkor következett rövid szünet, amikor az ifjú pár elindult a nászútra. Ehhez már nem a fehér lovat, hanem egy légkondicionált fehér autót választottak. A jókedvű rokonok színes zsinórokkal számtalan üres sörösdobozt kötöttek a kocsi hátsó lökhárítójára. Az ifjú pár búcsút intett a családnak, beült az autóba, és rengeteg üzemanyagot spórolt meg azzal, hogy az igen jókedvű, vegyes rózsaszín és piros turbánt viselő legények nem engedték bekapcsolni a motort, hanem jó darabig hangosan kiabálva tolták a kocsit.”

100. oldal

Azt hiszem az esküvő tökéletes zárás is volt Indiáról, egy csodákkal teli

Rendkívüli ország, napos oldaláról.

Folyt. Köv. India sötét oldala

Cucui Jaszutaka: Az idő felett járó lány

 Van olyan, amikor azt mondják az embernek, hogy egy adott könyv sz*r, vagy, hogy nem tetszett nekik. Általában nem szoktam hinni az ilyeneknek. Magamat ismerve, hamarabb hiszem el egy könyvről, hogy jó, ha mondják, de nem igazán hiszek a negatív kritikáknak, úgy vagyok ezzel, hogy márpedig attól, hogy valakinek nem tetszett, nekem még tetszhet. Amúgy sokszor bebizonyosodott, hogy rengeteg rossznak kikiáltott könyv nekem bejött.

 Itt mégis kicsit féltem, mert hát japán irodalom. Imádom japánt, de még én is belátom, hogy teljesen máshogy fogalmaznak, teljesen máshogy gondolkoznak bizonyos dolgokban, és ebből adódóan sokszor félremegy a megértés. Sokszor az olvasó nem élvezi úgy azt a történetet, mint ahogy azt egy japán tenné. Tartom amúgy, hogy minden nemzetnek megvan a maga „kódja“, és ebből adódóan az írókat általában a nemzetük érti meg (kivételek vannak). De a japán kultúra annyira más mint a magyar, és éppen ezért vannak dolgok amik nem teljesen egyértelműek, hogy Miért, hogy Miért is teszik ezt, miért is mondják ezt, és mégis miért van az egész.

 A könyvben kettő novella van, az ismertebb a címadó, az Idő felett járó lány, illetve a kevésbé ismert Rémálmok fogságában. Kezdem az ismeretlenebbel, mert az Idő felett járó lány anime változatát is láttam, és így a kettőt össze akarom hozni.

 Nos akkor a Rémálmok fogságában, egy amolyan mélylélektani elemzős dolog, illetve a félelmek leküzdését segítő novella. Igen, segít, a főhőssel utazunk, elemzünk, gondolkodunk, és lassan megfejtjük, hogy egy ember miért is félhet egy álarctól és a korlátoktól. Két abszurdum nevetséges félelem. (tartom amúgy, hogy nem volt nevetséges, vannak álarcok amiktől én is megijednék :P) A főhősnő, egy középiskolás lány, rendezett családi háttérrel, egy apával, egy anyával, egy öccsel. A történet amúgy nagyrészt az öcs félelmeire volt kiélvezve, arra, hogy egy kívülálló igenis sokkalta hamarabb segíthet a félelmek felfedésében és kezelésében, mintsem saját magad. A nővér is a tesóját remekül kitudta kezelni mindenből, de a saját félelmei megbénították. Fura volt belegondolni, hogy valóban egy kisgyerek számára egy-egy elejtett szó, mondat, mondatfoszlány mennyire ijesztő lehet, hogy félálomban az ilyesmik és a tudatalatti mekkora rémképeket képes generálni. És érdekes volt olvasni, hogy mekkora sötétség uralkodik a szülők fejében. Egy gyereknek soha ne mond, hogy lányokkal játszani lányos, és hogy játsszon fiúkkal, vagy levágják a fügyijét. Tényleg, ilyet nem mond normális ember egy gyereknek, pláne, ha az anyja az említettnek... elvégre az anya nem azért van, hogy plusz ijedelmet generáljon, és a gyerek kevéske önbizalmát is ilyen hülyeségekkel a földbe tiporja. Viszont becsülöm a nagytesó hozzáállását ehhez is, és ahhoz is, hogy képes volt, volt bátorsága visszatérni oda, ahova a rémálmai visszavezethetőek. Tetszett no!

Belbecs: 5/5

Az idő felett járó lány novella vs. Anime

 Neveket nem írok, mert borzalmasan nehezen jegyzem meg őket, pláne a novellába, ahol miért is ne lenne körülbelül tök egyforma a fiú és a lány főhős neve. Ami egyezett mindegyikbe:

-Volt időugrás

-A jövőből jött a rejtélyes valaki

-Három barát

És ezzel kifújt a hasonlóság. A könyvben a levendula illatnak nagy jelentősége volt. Rengeteg dolog meg lett magyarázva és értelmet kapott. Nagyon szerettem olvasni azt, ahogyan az időugrások megtörténnek, ahogy végülis a történet végére visszatérünk a kezdőpontba és rájövünk, ki, miért tette azt, és hogy miként távozik, mit hagy maga után. Gyönyörűen levezetett történet volt. Amit az anime nem vett át. Azaz igazság, hogy spoiler mentesen nehezen lehet erről írni, tekintve, hogy ha lelövöm ki az időutazó (mármint az eredeti), akkor máris nem izgalmas az egész....

 Az anime ennél kicsit.... butább. Butááááb....butáááábbbb. Annak ellenére, hogy szerettem nézni, ha a kettőt össze kell hasonlítanom akkor valójában csak és kizárólag az időugrás, a három jóbarát és a jövő stimmel. Itt nem kotyvalék van, és nem különleges képesség. Itt egy szerkezet van, adott ugrásszámmal. Ugyan itt is van egy állítólagos baleset, ami a sok bénázás miatt rengetegszer megtörténik (válogatottan ki, hogy haljon meg), de valójában semminek sincsen értelme. A főhősnő elszenved egy csomó dolgot, azt hiszi ő az ász, aztán rájön, hogy mégsem... hol boldog, hol nem. Az anime remekül bemutatja, mire lehet elpocsékolni az időugrásos dolgot. És nem látom az animebe az Okot, amiért a jövőből a múltba kerül a rejtélyes alak. A könyv elmagyarázza, hogy háboruk, fura génkezelés a gyerekeknél, zseni gyerekek és egy kísérlet volt, kicsit bénán kivitelezve, erre az anime....“megakartam nézni egy képet és csak itt látható“ wtf? Komolyan, de komolyan??? És a borzalmas lezárása az animenek. Ez egy hülye lezárás volt, semmi nem lett rendesen lezárva. Azt éreztem, hogy konkrétan 98 percnyi zagyvaságot nézek. A könyv ehhez képest egy egész, egy szépen felépített világ, egy ötlet, egy remek ötlet...

Könyv belbecs: 5/5

És igen, a manga is szép rajzolású

Anime belbecs: 3/5

Külcsín:

Az anime rajzolása tetszett. Szerintem igazán szép, ha értelme lett volna akkor feltehetően nagy kedvencet aratok. De a könyv után az élmény mély zuhanás volt. Lehet, ha fordítva van, ha előbb látom és utána olvasom, jobban tetszett volna.

Fülszöveg:

A regényből készült anime 2007-ben többek között elnyerte az év animéje és a legjobb eredeti történetért járó díjat.

A világhírű japán író mindmáig legnépszerűbb regényének hőse egy tizenöt éves, középiskolás lány. Kazuko egy napon megdöbbenve tapasztalja, hogy képes visszamenni az időben. A fiatal lány életét egy csapásra felborítja ez a megdöbbentő felfedezés. Csupán a legjobb barátai hiszik el, mikor beszámol hátborzongató kalandjairól.

Kazuko úgy dönt, megpróbálja kideríteni, hogyan tett szert erre a szuperképességre. Ehhez azonban vissza kell mennie az időben. Az iskola sötét fizikaszertárban akarja tetten érni azt a titokzatos árnyalakot, akivel ez az egész hátborzongató kaland elkezdődött.

Időugrásai során nemcsak a tér és az idő korlátjait szakítja át, de egy olyan világban mozog, ahol nincs éles határvonal az álmok és a valóság között.

A kötetben található második kisregény, A rémálmok fogságában főszereplőnője számos dologtól fél. Maszako nem mert átmenni a régi hidakon, viszont habozás nélkül felmászik az iskolai óratorony tetejére, ha úgy gondolja, hogy ezzel legyőzheti félelmeit. Legjobb barátja segítségével megpróbál rájönni, hogy mitől vannak visszatérő rémálmai. Egyre inkább úgy érzi, hogy múltjában egy nagyon sötét titok rejtőzik. A bátor lány útra kel, hogy szülőfaluja határán, a zubogó hegyi folyó fölött áthidaló hídon szembeszálljon a rémálmokkal.

Cucui Jaszutaka világhírű művét most olvashatják először magyarul a hazai olvasók. A szerzőt nem véletlenül tartják napjaink legnépszerűbb japán tudományos-fantasztikus írójának. Kisregényei azoknak is tetszeni fognak, akik kedvelik a száraz humort és szeretnének többet megtudni a japán középiskolások különös világáról.

“Cucui lenyűgöző művet alkotott. Könnyed hangvételű írásaiban pontosan úgy dolgozza fel a komoly kérdéseket, ahogy azt Italo Calvino javasolta”.

Philipp Hensher, The Daily Telegraph

“Idézzük fel magunkban a mániákus J. G. Ballardot. Cucui olyan, mint ő, ám a japán írónak jóval sötétebb múltat kellett feldolgoznia”.

Micholas Lezard, The Guardian

Könyv: Cucui Jaszutaka: Az idő felett járó lány

Kiadó: Trivium

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 192

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155334238