Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

Körülbelül két éve van meg a könyv, és most is csak egy kihívás miatt olvastam el. Pedig amikor karácsonyra megkaptam @Bíborszéltől (nem ezt, hanem egy másikat, ami megvolt, így erre cseréltem be), akkor nagy volt körülötte a hírverés és olvasni is akartam. Csak aztán közbejött az, hogy "ami megvan az ráér" mentalitás és elfelejtődött. Most a kihíváshoz minimum 75%-ban kék borító kellett, nos tádám, ez volt a legkékebb könyvem :) És nem bántam meg, hogy ezt választottam, és hogy így előre került az olvasási listámon. Még ha amúgy tök vastag is, és a csapattársaim már mind végeztek a kék könyvükkel ;(
 Úgy gondolom, hogy az írónővel nagyon jóban leszünk. A tükörjárás eleve szívem csücske lett, a szerepjátékos múltam miatt, mert ott a karaktereim a tükrökön keresztül közlekedtek. Tök jó, hogy ezt könyvben, történetbe spékelve olvashatom. És nagyon jó a stílus amiben megírta a könyvet, szerintem nagyon könnyű szeretni ezt.
 A történet egyenlőre nagyon az elején van, Sicc a kolléganőm már a második kötetet olvasta, és mindig mondta, hogy hát még mindig készülnek az esküvőre. Nem tudom, hogy valaha szegények összefognak e házasodni, mindenesetre az első részben is készülnek az esküvőre ;)
De legalább ezt meglehetősen nagy izgalmak között. Képzelj el egy naiv, múzeumban dolgozó lányt, aki ha nincs rajta kesztyű, minden tárgynak a keletkezéséig kb. vissza tudja nézni, hogy kiknél volt, azok mit éreztek, és nem mellékesen lazán közlekedik tükrökön keresztül. Persze csak kis távolságokban, és csak olyan tükörbe tud érkezni amiben már egyszer megnézte magát. Nos akkor fogd ezt a lányt, és vidd kb. az Északi Sarkra egy kaptárba, teli gonosz, sunyi arisztokratákkal, és ahol semmi sem az aminek látszik. Adj mellé egy mogorva, horihorgas férjjelöltet, aki kb. annyira akarja elvenni, mint amennyire a főhős hozzá akar menni - semennyire. Fokozd mindezt azzal, hogy a menyasszonyt még a család is ki akarja nyírni, nem mellékesen az egész kaptár teli van olyan emberekkel, akik a vőlegényt nem bírják, így a menyasszonyt ki akarják nyírni. Jah, amúgy éld túl!
Hát, mindenesetre én nem irigyeltem egy percre sem Ophélie-t, a makacssága az egyetlen ami megmenti általában, meg hogy amúgy jó fej, tehát tud barátkozni, akkor is, amikor az veszélyes. És feltehetően általában rohadt nagy mázlija is van.
Nagyon tetszett a világ, a szereplők, és a történet is. Bőségesen volt kit utálni, és volt kiért felszisszenni, hogy csak ezt élje túl. Várom a folytatást, mert ez amolyan bevezető kötetnek gondolom csak. Megismerjük a főhőst, a vőlegényjelölt múltjába is kicsit belelátunk, megismerjük a Sárkányokat, a Délibábosokat és a Hálót, találkozunk Nihilistával és megtudjuk, hogy a tetoválások mit jelentenek. Megismerjük a Nagykövetet, akit hol utálunk, hol imádunk, hol meg a falba vernénk a fejét, amúgy cuki, de nő közelébe ne engedjék!
Szerencsés vagyok, mert a második rész itt csücsül nálam a könyvtárból, így folytathatom, amint akarom, de azért úgy érzem jó lenne, ha a többi rész is már megjelent volna magyarul...mert ezt így egyhuzamban kellene olvasni ;)

Belbecs: 5/5
Nem tudok semmibe belekötni, minden egyes oldalát imádtam! :)

Külcsín: 5/5
A borító nagyon tetszik, és úgy érzem a könyv kapott szerkesztőt is, mert nincs teli mindenféle hibával. Öröm volt kézbe venni :)

Fülszöveg:
Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.




Eredeti mű: Christelle Dabos: Les fiancés de l'hiver
Eredeti megjelenés éve: 2013
Könyv: Christelle Dabos: A tél jegyesei
Kiadó: Kolibri
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 580
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155450365
Fordította: Molnár Zsófia

Az ​Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre

Őszinte leszek, ezt a könyvet...kalendáriumot, már év elején kinéztem magamnak. Recenziós példányt is kértem, de nem kaptam, mondván, hogy hát ez nem könyv. Az ára miatt 5.999 Ft inkább úgy döntöttem, hogy akkor nekem nem lesz ilyen csinos kis határidőnaplóm. El is szomorodtam, mert a boltban már megnéztem és kifejezetten tetszett. Aztán végül maradtam a saját határidőnapló készítésnél, amihez meg kitartásom nem volt, de ez részletkérdés.
 Ami ebben a kiadványban szép és jó:

• igényes kivitelezés, maximálisan ügyelve arra, hogy szép legyen
• igényes novellák. A novellák amúgy meglehetősen jó válogatáson mentek keresztül, szerintem mind tökéletesen passzolt a hónaphoz amihez tartozott. Nem mindegyik tetszett, de elismerem, hogy jó válogatás volt.
• a cikkek nagy része vagy érdekes vagy humoros és ebből adódóan feldobja az olvasást. Csakhogy mondjuk ez egy kalendárium, meg határidőnapló részekkel, így meg ez logikátlan.

És akkor jöjjön a feketeleves, a "Miért is nem ér ez a kalendárium 6.000 forintot?"

• a szép kivitelezésen túl borzalmasan praktikátlan. Egyszerűen az a méret, amit nem dobsz be a táskádba, hogy nálad legyen a határidőnaplód, mert lehúzza a táskádat és nagy helyet foglal.
• a kivitelezésre nagyon ügyeltek, viszont helyesírásilag lehet, hogy nem ártott volna még pár kört futni. Volt pár elgépelés a láthatóan nem régi írásokban, és az olyan illúzióromboló. Főleg, hogy előtte írták, hogy borzalmasan ügyeltek arra, hogy ne essék hiba ;)
• engem a könyvkiadásos-szerkesztős rész untatott, de ez egyéni problémám. Nem tetszhet minden!
• értem, hogy a kalendárium egy, az év napjait, évfordulókat, ünnepeket, sok esetben olvasmányokat is tartalmazó évkönyv, melynek elsődleges feladata az idő múlásának jelzése volt. (forrás) De ebben több volt szerintem az írás, mint a kalendárium!
• az arcképcsarnok még tetszett is, csak úgy vélem elég egyoldalú. Mondjuk logikus, hogy a nagyon konkurens cégeket nem veszi bele, és marad a blogger és kiadói csoportján belül. (lehet volt benne olyan is ami nem a kiadói csoporthoz tartozik, nehéz felmérnem melyik kiadók hova tartoznak), de akkor sem egy túl széles körű tabló ez. És nehezményezem, hogy sok emberhez alig volt valami.

Külcsín: 5/5 

Mert szép, és igényes!

Belbecs: 3/5

Egészében ez a kalendárium ennyit ér nálam. Örülök, hogy végül egy ezresért került hozzám, úgy érzem, körülbelül ennyit ér is. Vagy mondjuk ér annyit, mind egy sima határidőnapló. Úgy vélem, ha ilyen áron marad és jövőre is megjelenik, megint az lesz, hogy könyvhéten már-már utánadobják az embernek, mert nincs az a felvásárló közönség, aki ennyit áldoz erre. Még úgy is, hogy a novellák jók. De nagy és ebből adódóan nehéz, és nem praktikus, ami tök szomorú.

Fülszöveg:

Az ​Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben „Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára” címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl, hogy tényleges határidőnaplóként is használható volt, a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyűjtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti kar névvel-címmel, minden közhivatal elérhetősége, meg sok olyan dolog, amit ma már nem is értünk. Később ez az évkönyv Az Athenaeum Nagy Képes Naptára címet kapta, és az olvasó polgárság egyik leggyakrabban használt kiadványává vált évtizedekre. Hamisítatlan XIX. századi koncepcióról van szó, ez a kalendárium-forma egy lassabb, élhetőbb, emberibb világ tárgyi bizonyítéka. 

Mi pedig, az Athenaeumnál úgy döntöttünk, hogy 2019-re felélesztjük a magyar írott kultúra legnagyobb hagyományú kalendárium-termékét. Ez a kiadványsorozat 160. évfolyama, egy különleges anyagokból készült, egészen egyedi nyomdatechnológiai eljárásokkal létrehozott „vadonatúj régiség”.

A színes nyomású kiadvány steampunk arculatát Földi Andi tervezte, az olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. A bevezető olvasmányt Vámos Miklós írta.

Ajánlás: Az megvan, hogy a tárgyalásokon milyen jó kapaszkodni valamibe (mármint, konkrétan fogni – mert jólesik, megnyugtat)? És az, hogy mennyivel kellemesebb manuálisan jegyzetelni a megbeszéléseken a legfontosabb mondatokat, mint gépbe pötyögtetni? És az, hogy biztonságérzetet ad az üzleti helyzetekben, ha minőségi, szép eszközöket használunk? Persze, nem múlik ezen semmi, nem ezen múlik – valami hatása mégis van. Nem a másikra, hanem ránk.

Könyv: Szabó Tibor Benjámin – Máramarosi Lili (szerk.): Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre

Kiadó: Athenaeum

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 212

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789632938585

Megjelenés időpontja: 2018. november 30.

Vivien Holloway: Tolvajbecsület

 Nagyon szeretem a steampunkos regényeket, kisregényeket, novellákat, képeket, így hozta magát, hogy olvasni akarom ezt is. Az első részt is elő olvasóként olvashattam, ahogy a másodikat is. Örültem, hogy nem kellett sokat várnom a folytatásra, hogy az írónő ilyen gyorsan papírra (képernyőre) vetette a történetet amit el akart mesélni. Újabb kis darabkát Winie életéből, abból a világból ahol él, és dolgozik, ahol próbál boldogulni.

 Kedvenc férfi szereplőm változatlanul William maradt, bár érkezett egy új férfi a színre, aki egy egészen rövid pillanatig élvezhette a „bírlak” státuszt. Aztán megtudtam róla mindent, és egy akkora tahó paraszt, hogy ha más nem, hát ÉN felrúgnám/beütnék neki. Mellékesen vele és miatta van annyi slamasztika a történetben, nélküle valahogy túl egyszerűen megszerezhették volna, amiért mennek. Ő az amolyan „nehezített pálya”, az örök akadály.

 Örültem, hogy nem olyasmiről olvasok, hogy „és szerelembe estek és innentől egymás karjába nyáladzva raboltak ki mindenkit”…. igen, ez kiábrándító lett volna, de hála az égnek nincs ilyen, szerelem se túlzottan és nyáladzás sem. Winie életének újabb darabkáival gazdagodott a kirakósom. Most már tudom, hogy ő sem volt tökéletes és sikerült beletenyerelni olyan dolgokba, amikbe szerintem a nők nagy részének sikerül. Nem tökéletes párt választani, elhinni amit egy szépfiú duruzsol a füledbe, na ebbe ő is beleesett, csak ő koppant, nem is egyszer. És most már biztos vagyok benne, hogy nagyon szerencsés csajszi ő. Egy olyan család áll mögötte, aminek ugyan van defektje éppen elég, de mégis csak összetart a végsőkig, és ha valaki megsért egy családtagot, akkor az egész klán megy neki, és nem finomkodnak. Aranyos volt, az anyuka öröme, és lelkesedése, amikor félmondatosan megjegyződött, hogy „igen, fiúval találkozik”, jah, hogy az senkit nem érdekel, hogy nem ÚGY találkozik vele…édes volt, ahogy ennyire szeretné, ha Winie NŐ lenne, és megtalálná az igazit, nem is értem, az apát ez miért nem hozta annyira lázba :P

 A testvér viták elrendezése is nagyon tetszett, azért nem szeretnék egy olyan tesót mind Audry, borzalmas amikor a másik fél képtelen elviselni, ha nem ő az első, nem ő a legjobb, vagy nem őt válasszák. Azért az örökös rivalizálás nem igazán egészséges!

A steampunk is kicsit hangsúlyosabb lett, legalábbis Vastüdő megjelenésével, és a tanklopással ismét kaptunk egy kis szeletet a sokadik világégés utáni helyzetről. Oh igen, és a Paranoiás néni akihez be kell törni…

 Függő vég! Hogy én mennyire nagyon ideges lettem! Igazságtalanság, majdnem éjfélig fennvoltam, hogy el tudjam olvasni (jah…nem, véletlen sem lehet félbehagyni, mire eldöntöttem, hogy végre alszom, és majd holnap befejezem, akkor megjelent Tony, és akkor jött a „csak még egy kicsit” szokás, aztán meg kiírta nagy bánatomra az E-olvasóm, hogy 95%-nál tartok, és így meg már csak nem hagyom másnapra a maradék 5%-ot….), és erre függő vége van. És nem úgy függ, hogy sejted mi lesz, hanem úgy függ, hogy „vagy ez lesz, vagy nem ez lesz”…. -.-” Persze sejtem, hogy nem fog mészárolni Wee, de azért…. mocsok dolog volt…az írókra pénzbüntetést rónák ki, ha függővéget csinál! (igenis, két nap alatt, két függő véges sorozatdarabú könyvet olvasni, nem túl kellemes :P)

Belbecs: 5/5

Külcsín: nem pontozom

Még nem végleges a borító, a terv amit láttam, és molyon is fenn van, és itt a blogbejegyzésbe is beraktam, tetszik, de még nem tökéletes. A túlerős kontraszt miatt, és amiatt a fura nyakizé miatt ami a csajon van, olyan mintha eltörte volna a nyakát, és meg kéne tartani, pedig az első résznél is rajta volt, de ott kevésbé hangsúlyosan. És a keze is furán áll, és a fegyver is belóg az arcába… tehát még korántsem tökéletes, reményeim szerint ez végleges formában sokkal jobban fog mutatni.

Várom a folytatást….remélem hamar jön. A Hóhér kötele a címe, úgyhogy azért van benne utalás, hogy ki hova kerül…

Vivien Holloway: Mesterkulcs

Egyetlen egy gond van ezzel a kisregénnyel, az hogy rövid. Tegnap, amikor esélyt kaptam rá, hogy elolvashassam, megjelenés előtt, rögtön fellelkesültem. Van abban valami kellemes, amikor mindenki előtt olvashatja az ember a könyvet. Mondták, hogy rövid lesz, de nem hittem, hogy elkezdem, aztán hirtelen sitty-sutty elfogynak a lapok. Pedig monitorról olvasok, és ott kifejezetten lassan megy az egész. Direkt nem néztem az oldalsávot sem, mert féltem, hogy túl gyorsan ér a számláló az utolsó oldalra, és akkor itt maradok kérdőjelekkel a fejemben, és követelni fogom a folytatást (és tényleg!)

 Imádom a steampunk irányzatot, bár ez eddig nekem kimerült a képek nézegetésében. A kisregény egy kis szeletet mutat meg abból a világból, ami már régóta tetszik nekem. Winie szemszögéből ismerhetjük meg a tolvajok és gazdagok világát egyaránt. Amíg olvastam a kisregényt, azaz érzésem volt, hogy ezt már láttam, olvastam valahol. Ettől függetlenül nem tudom felidézni magamban hol, így feltehetően csak egy-egy steampunkos kép idézett hasonló történetet a fejemben. Nagy meglepetések, és nagy koppanások, hogy „nem erre számítottam” nem voltak a kisregényben. Valahogy mindig sejthető volt, hogy mi lesz a következő, bár egy-egy pillanatra azért felkaptam a fejem, hogy „áh, ez de jó”, amikor a hajóra küldte Williamet vagy amikor éppenséggel megismerkedtek, és a „szép nővér” helyett a „miért vagyok itt, és mit vétettem az ég ellen” húg lesz kipécézve, mint szimpatikus és vonzó személy.

Winie amúgy nem ronda lány, csak ő inkább fiú. Fiúként nevelték, verekedni tanult meg, és nem illedelmesen bájologni. Nő létére inkább fiús ruhákban jár és verekszik, ha ez kell a tolvajláshoz, mintsem szoknyát húzzon és édes-bájos-cukipofa hódolatra vágyó szende szüzet játssza. A testvérével ellentétben, aki viszont imád így boldogulni (erre tanították). Rengeteg elve van, például nem öl, nem hazudik (ha nem muszáj), becsületes (amennyire egy tolvaj lehet), és nem szegi meg a szavát. És szerintem előkelő helyen van a rangsorában az, hogy nem húz fűzőt, és szoknyát, nem tűzi fel a haját és hasonlók, csak hát, néha nem az van amit szeretne.

 William, örök lázadó. Nemes, gazdag, jóképű(a regény feléig, ott már nem olyan csini a profilja :P). Nála a mesterkulcs, és nála az alku pozíció, legalábbis így gondolja. Szerintem a legkedvesebb, legszeretnivalóbb srác a könyvben (bár tény, hogy túl sok embert nem sikerült megismernünk). Nekem nagyon tetszenek a MIÉRTEK, és a HOGYANOK. Igazándiból kicsit pimasz a srác, és úgy tekint a világra és az életre hogy minden az övé, és nincs ellenvetés. A szomorú, hogy azért ez nem mindig van így. Érdekel, hogy mi lesz a tervével, és ebbe Winie mennyire akar belekeveredni. Sejtésem szerint eléggé összekeverednek azok ketten :D

 A kisregény az első „küldetést” le is zárja igazándiból. Amivel indít, ami a cél, azt elérik. Viszont ott hagyja a nagy kérdőjeleket, hogy és akkor most, hogyan tovább? Szeretem a történetet, szeretem a világot, és az írónő humorát. Őrülten sokat jelent, hogy olyan véresen komoly karaktere nincsen a könyvnek. A párbeszédeken jókat lehet mosolyogni, néha nevetni is, Winie természete magában megér egy misét. Rengeteg lehetőség van a világban amit ki lehet még aknázni, és reményem szerint ki is lesz, és remélhetőleg kiadva is kilesz. A legnagyobb gondom, hogy vége van, elfogyott és nincs folytatása még! (jó, valójában még ez sincs kiadva, én meg már a folytatáson sírok :D) Remélem gyorsan folytatódik…

Belbecs:5/5

Be kell szereznem az írónő másik könyvét....

Külcsín: Nem tudom, hogy hogyan fog kinézni, majd nyomtatásban. De így képről azt kell mondanom, hogy gyönyörű lett. Ha a gerinc, a fülszöveg színe sem lesz beleolvadós, és eltűnős akkor a Főnix Könyvműhely egyik legjobb borítója lesz. Remélem nem rontják el. :)

Fülszöveg:

„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.

Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…

A Winie Langton történetek első része!