Ez az a könyv amit szerintem már harmadszorra hoztam ki a könyvtárból, és a három alkalomból kétszer csak nézegettem, hogy "Jah ezt is el kellene olvasnom.", de mindig visszavittem, mert rájöttem, hogy túl sok könyv van kikölcsönözve, és a saját könyveimmel sem haladok. De most, így a karanténos olvasási válságomból és írói válságomból, ez a könyv látszik megmentőnek.
Mivel elég régóta érdekel a minimalizmus, olvastam is a témába már nem egy könyvet, adta magát, hogy megint átnézzek minden egyes ingóságomat, és újraértékeljem, hogy mire van szükségem. Ezt megerősítette a könyv is, még ha kicsit fura is.
Fura, mert a minimalizmussal ma már rengeteg blog és facebook csoport foglalkozik, és amikor megíródott ez a könyv, akkor elvétve voltak blogok, pláne olyan blogok, amik a minimalizmus életérzését fogalmazták volna meg. Azt hiszem, ez a könyv kicsit retro, de a retroság minden pozitív értelmében.
A könyv elején bajban voltam, mert Joshua az életéről mesélt, ami persze kell, hogy megértsük a személyes történetét, de valahogy mégis kevésbé kötött le a hányattatott gyermekkora, mint ami onnantól jött, hogy elkezdet utána olvasni a minimalizmusnak és elkezdett azon gondolkodni, hogy mi is az ami számára fontos. Onnantól ugyanis már jóval érdekesebb volt. Főleg amikor már Ryan-t is "belerángatta" ebbe az egészbe. No persze, nem kellett húzni, Ryan jött magától amikor rájött arra, hogy mi is a fura a barátjában. Mitől olyan más majd nyolc hónapos "ismerkedés a minimalizmussal" hatására. Érdekes volt kettejük útjáról olvasni onnantól, hogy eldöntötték, hogy változtatnak, a dobozolós partiig, és annak következményéről. Kifejezetten jók a könyv végén Ryan megjegyzései. Lehet érdemesebb lett volna akkor olvasnom őket amikor lábjegyzetként jelezte őket, de így a könyv végére hagyva sem volt rossz. Főleg, amikor arról mesélt, melyik nap mit vett ki az ingóságai közül, amiket Joshua-val együtt bedobozoltak, 21 napra. Meglepően kevés dologra volt szüksége és ez meglehetősen nagy felismeréseket hozott az életében.
Nekem ott indult be a könyv, hogy már ráléptek a minimalista útra, Joshua kutatómunkái, felfedezései és észrevételeit meglehetősen jó volt olvasni. Irigylem azokat az embereket, akik tudják, hogy úgy igazán mi a szenvedélyük, mi az, ami miatt feladnák a munkájukat, és azt csinálnák életük végéig, vagy legalábbis egy ideig biztosan. Bár lehet én is rájönnék, ha pár hétig ezen gondolkodnék, ha egyszer nekiállnék.... (mint amúgy sokaknak, nekem is vannak álmaim, hogy írok egy könyvet, vagy többet...csak egyenlőre a kitartásom még nem érett meg hozzá, hogy le is üljek elkezdeni).
Úgy gondolom több embernek kellene ezt a könyvet elolvasnia. Persze, a neten ma már több oldal foglalkozik a minimalizmussal, hála az égnek magyar nyelven is, így olyan igazán új dolgot, ha a blogok olvasásán túl van az ember, nem fog mondani ez a könyv. De ad egy személyes történetet, ad egy életutat, egy "Így találtam a minimalizmusra" történetet, és azokat mindig jó olvasni. (már ha érdekli az embert a téma). Úgyhogy olvassátok.
Amire amúgy könyv olvasása közben rájöttem (tudtam eddig is), még mindig sok könyvem van, még mindig több dolgom van mint kéne és még mindig úgy érzem, hogy több a dolgom, mint az szükséges lenne, úgyhogy lassan majd újra nekiállok átrendezni és rendet rakni, mérlegelni, mi az aminek a léte még boldogsággal tölt el és mi az ami már kacattá vált. Most így a karantén ideje alatt meglehetősen sok könyvet szereztem be, úgyhogy most hogy talán vége az olvasási válságomnak, nekiállok elolvasni őket, aztán eladni és/vagy a könyvtárnak adni. Kevés könyv olyan, amit úgy érzem őrizgetnem kell, mert újra akarom olvasni.
Belbecs: 4/5
Fülszöveg:
Létezik olyan siker, ami nem fejezhető ki pénzben. Boldogságnak hívják. Joshua Fields Millburn huszonéves, öltönyben, nyakkendőben járó feltörekvő vállalati reménység volt, aki úgy gondolta, mindene megvan, amire valaha vágyott. De egyszer csak rájött, hogy nem ez az, ami igazán fontos számára. Miközben arra törekedett, hogy a kötelező fogyasztásnál, az anyagi javak halmozásánál és a nem működő Amerikai Álom modelljénél valami értelmesebbet találjon, megszabadult a legtöbb vagyontárgyától, visszafizette bénító adósságait, és otthagyta a jól fizető állását, karrierjét azért, hogy rátaláljon arra a munkára, amit szenvedéllyel csinálhat, s arra a társra, aki igazi társa lehet mindebben.
