Alice Bell: Megmenthetjük-e ​a Földet?

 

A minimalizmus mellett a környezetvédelem a másik olyan dolog, amiben próbálkozom azzal, hogy a lehető legtöbb információt szerezzem róla, és amit csak lehet beépítsek az életembe. Éppen ezért ez a könyv is amint láttam, hogy létezik, ment a könyvtári dezideráta listára és szerencsémre meg is vették, így pénzembe nem kerül (helyet nem foglal) és mégis elolvashattam.

 Tartalmilag a könyv teljesen korrekt, meglehetősen naprakész és ez tök jó dolog. A lehető legátfogóbb akar lenni, és a lehető legtöbb információt akarja átadni, anélkül, hogy túl sok lenne. Nem riogat, de azért közli veled, hogy nagy szarban vagyunk, ha csak nézünk ki a fejünkből és senki nem tesz semmit.

A könyv vége amúgy külön tetszett, ahol felhívja a figyelmet, hogy a legjobb stratégia amit követhetsz, hogy Te elkezdesz változni. De nem úgy, hogy mindent és azonnal. Arra kér, hogy törekedj arra, hogy csak annyit vállalj amennyit képes vagy teljesíteni anélkül, hogy ez a kedved romlására menne, vagy már kellemetlenséget okozna. Ugyanis máris nem vagy túl jó reklámja a változásnak, ha közben látványosan szenvedsz. Tehát szeretned kell a változást amit megélsz, és mesélned róla. Állítja a könyv, hogy az emberek nagyon-nagyon keveset beszélnek a klímaváltozásról, és arról, hogy miként és hogyan hathat ez majd az emberek életére. Az övékre, vagy ismeretlenekére, a világ másik végén. Szeretné, ha többször lenne téma a családokban a klíma és hogy lehetőleg ne mindenki a következő 5 évet tervezzen és ne csak 5 évre gondolkodjon (illetve megkérte, hogy a politikusok, ne csak egy ciklusban gondolkodjanak, és ne így mérlegeljenek törvényeket), hanem távlatokba. Gyermekeink, unokáink életének távlatába. - Itt megjegyezném, hogy amúgy én az emberek egy részénél azt látom, hogy nem, hogy 5 évre terveznek, de a legtöbb a jövőhetét sem tudja elképzelni mi lesz....

Tehát változz és akkor a környezeted változik veled. Beszélj róla, és igenis keresd a cégeket a kérdéseiddel, a politikusokat a kérdéseiddel, hogy lássák, hogy igenis van igény a változásra. Mindig amúgy azt mondtam, hogy kell, ha az érdekel, írj. Legrosszabb esetben is maximum nem válaszolnak. Akkor ugyanott vagy, ahonnan elindultál, nem vesztettél semmit. De ha nem próbálkozol, nem tudod meg soha, hogy elértél-e volna bármit is.

Amúgy a könyv megemlít pár fura dolgot. Mint a marhák jövőbeni lehetséges gyógyszerezését, hogy kevesebbet böfögjenek (metán ugyebár), hogy jó lenne ha vegánok lennénk - ezt hála az égnek azért nem sulykolta, csak megemlítette, hogy az is egy tök jó opció. Stb.

Tehát összességében a könyv tartalmi része nekem tetszett. Voltak érdekességek, voltak adatok, volt politika, megoldás ötlet ami néha olyan sci-fi-s volt. De én az  idei pandémia óta úgy vagyok, hogy bármi is lehet. 

 De ami nem tetszett, nos a könyv úgy önmagában, egy vizuális rémálom. A borító az egyetlen ami normálisnak mondható és mondjuk, hogy figyelemfelhívó és jó. Nos, a belseje olyan, mintha egy kb. 10 éves gyerekre rábíznád, hogy ezek a képek erre a két oldalra, ezek a magyarázó szövegek ezek a fontosok, ezek a fontosban a magyarázók, és keress mindegyiknek valami tök eltérő betű méretet és stílust és szerintem még betűfajtát is. Tehát van egy szövegrész nagyobb betűvel, ami két-három mondat/oldal. Mármint konkrétan elfoglalja a lap felét. Van hangyaf*sznyi betű mérettel a képek leírása, hogy mit látsz. Van a szövegben, ami nagyjából normális betű mérettel megy szürke átsatírozás, ami aztán egy leheletnyivel kisebb betű mérettel ki van fejtve a margón...

 Kinyitottam a könyvet és 1. majdnem lehánytam, 2. vizuális sokkot kaptam, és majdnem becsuktam, hogy nem akarom elolvasni. Ha a téma kevésbé érdekelt volna, biztosan nem olvasom el. Tudom, sejtem, hogy azért ennyire sz*r, hogy azért 120 oldalt elérjen, de az istenért már....Nem túl jó reklám, ha kinyitsz egy klímáról szóló könyvet, ami rohadtul pocsékolja a papírt a hülye betű választásaival.... De komolyaaan, miéééééért???? 

• 
  
  Könyv: Alice Bell: Megmenthetjük-e a Földet?
• Kiadó: Scolar
• Kiadás helye: Buapest
• Kiadás éve: 2020
• Oldalszám: 144
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789635091263
• Fordította: Vágó Nándor
• Megjelenés időpontja: 2020. július 28.

Fülszöveg:

"Egy gyakran idézett Obama-mondat szerint mi vagyunk az első generáció, mely tényleg érzi a klímaváltozás hatásait, és az utolsó generáció, melynek hatalmában áll bármit is tenni ellene.
A globális felmelegedés következményeit világszerte érzékeljük, a műanyaggal elárasztott folyókat és óceánokat bemutató képek ösztönösen elborzasztják a nézőt. A kormányok, a nagyvállalatok és az egyes emberek is kezdik megváltoztatni politikájukat és viselkedésüket – ám lehet, hogy mindez túl kevés, és túl későn történik? Visszafordíthatjuk-e a folyamatot, vagy nem maradt más, mint alkalmazkodni az új körülményekhez?"

Randall Munroe: Hogyan…

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!
Munroe Mi lenne, ha ? című könyvét annak idején nagyon szerettem, így rögtön lecsaptam erre a könyvre is, bízva abba, hogy hasonlóan eszement dolgokat olvashatok, közérthető vicces, de mégis tudományos formában. És nem kellett csalódnom.
 A könyv rosszkor talált meg, ennek ellenére társam volt az olvasási válságból kivezető úton. Hasznosnak bizonyult, hogy rövidebb fejezetek vannak benne, egy-egy témáról, azok is illusztrálva. Így bár úgy éreztem, hogy sose haladok sehova, mégis egyre előrébb jutottam a könyvben.
 Nem mondom, hogy minden téma tetszett, vagy hogy mindegyik témánál fogtam a fejem a "hülyeségektől", de azért jó pár olyan fejezete van a könyvnek, aminél azért erősen elgondolkodtam azon, hogy mégis, hogyan jutna eszébe bárkinek is az amit Munroe felvázol. Még csak gondolati síkon is. Tartom, hogy a szerző nem teljesen normális, de ezen agymenéseit meglehetősen olvasmányosan képes a nagyközönség elé tárni. Megjegyezném azt is, hogy ha szórakoztatva szeretnénk megtanítani fontos és kevésbé fontos dolgokat az embereknek, akkor lehetséges, hogy kb. így is lehetne csinálni.
 Összesen talán 3 alkalommal éreztem azt, hogy totálisan nem értem mit szeretne, vagy, hogy mégis miért jó neki ilyesmin gondolkodni.  De a többi bár nem volt túl praktikus felvetés, de bemutatta azt, hogy az emberek kellően sok szabadidővel, tudományos háttérrel és  fantáziával, a legegyszerűbb dolgot is képesek olyan szinten bonyolítani, hogy az már-már a Földre is veszélyes legyen :D (pl. a hogyan keljünk át egy folyón c. fejezet....a lávás résznél már pillogtam. Jah, vagy amikor lávát vezet körbe a ház körül....vagy a költözéses....vagy a csomagküldős....oké, sok ilyen volt :D)
Tehát Munroe egy állat, de a jobb féle. roppant kreatív és becsülöm, hogy minden hülye ötletét  képes levezetni nekünk, sőt néha képleteket adva leírni, hogy mégis hogyan jön ki az eredmény, hogy, ha esetleg úgy döntenénk, hogy megvalósítjuk, tisztába legyünk annak erkölcsi hatásaival, anyagi költségeivel, és minden egyébbel, amivel jó ha az ember tisztában van.
 Élveztem az olvasást, mert úgy tanít dolgokat (amikre valószínű, sosem lesz szükségem), hogy nem veszem észre igazán, hogy tanulok. Élvezetes stílusban és kellően kreatívan közelít meg minden egyes témát, amihez csak hozzá ér.

És bár Munroe, Magyarázókönyv -ét még nem olvastam, úgy gondolom, az is remek lehet, már csak ebből a két könyvből kiindulva (a Mi lenne, ha? illetve a Hogyan c.-ből).
Bízom benne, hogy még van téma bőven amiről majd írhat és, hogy majd azok is megjelennek magyarul is. Ahogy a technika fejlődik, úgy gondolom, hogy egyre több fura ötleten lehet elgondolkodni. Minél nagyobb a technikai segítség az ember annál jobban képes túlbonyolítani egy egyszerű dolgot. Igen, néha az egyszerű lenne a jó, és nem "időspórolás" címén azon gondolkodni, hogy lehetne azt a kevés ráfordítást is megúszni - aminek amúgy általában az a következménye, hogy sokkal több időt vesz igénybe a dolog, mintha maradtunk volna a józan ész adta első megérzésnél és ötletnél :D

Belbecs: 4/5
Nem tetszett minden történet, de azt hiszem fura is lenne, ha maximálisan elégedett lennék, minden egyes felvetett dologgal. Hála az égnek elég széles spektrumon mozogtak a dolgok, így mindenki talál majd magának érdekes, megfontolandó vagy éppen fejet csapkodó ötletet.


Külcsín: 5 / 5 
Szeretem ezt a végtelen egyszerű illusztráltságot, egyszerű, de szemléletes :)

Fülszöveg:
A ​világ legszórakoztatóbb és leghaszontalanabb önsegítő könyve a Magyarázókönyv és a Mi lenne, ha? című bestsellerek elképesztő kreativitással megáldott szerzőjétől.
Minden feladat megoldására kínálkozik egy jó út, egy rossz út és egy olyan monumentális, komplex, szertelen és célszerűtlen út, ami senkinek sem jutna eszébe – kivéve Munroe-nak.
A bestseller szerzőként és karikaturistaként ismert szerző legújabb könyve számos totálisan unpraktikus tanácsot tartalmaz a repülővel való landoláshoz vagy ahhoz, hogyan kell lyukat ásni, hogyan jósolhatjuk meg az időjárást a Facebook-fotóink pixeleinek analizálásával, és hogy csupán egy fog radioaktivitási szintjéből mi módon derülhet ki, melyik generációhoz tartozunk. Megtudhatjuk végre, hogyan érdemes készíteni szelfit teleszkóp segítségével, és hogy miért javasolt előbb felforralni a folyó vizét, ha át akarunk kelni rajta…
A legegyszerűbb dolgok legkomplikáltabb megoldásával Munroe célja nem csupán az, hogy bonyolítsa az életünket és a sajátját. Akárcsak a Mi lenne, ha? című könyvében, a szerző most is kalandos utazásra hív a lehető legabszurdabb megközelítésmódok izgalmas világába: a Hogyan… okos infografikákkal és vicces rajzokkal illusztrált, üdítő agytorna, amely által jobban megérthetjük a mindennapi tevékenységeink mögött rejlő tudományos és technológiai folyamatokat.

 Athenaeum, Budapest, 2020 

340 oldal · ISBN: 9789635430239 · Fordította: Randall Munroe

>!

 Athenaeum, Budapest, 2020

344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632939438 · Illusztrálta: Randall Munroe

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

 A megjelenés óta halogattam a könyv olvasását. Feltehetően azért mert rengeteg más könyvvel együtt kaptam, és így a sok elvárás miatt végül semerre sem jutottam a könyvekkel. Ez volt 2014 novemberében. Idén eldöntöttem, hogy a fennmaradó (nem mondok számot), recenziómat befejezem, elolvasom az összes bevállalt könyvet. Legalábbis amennyi belefér az évben. Így ez is sorra került. És bár már nem vagyok levelező viszonyban a kiadóval (bár csak azért, mert nem kértem ezután semmit), ezúton köszönöm a Partvonal Kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet!

 És akkor a könyvről. Amikor eldöntöttem, hogy elolvasom most már tényleg. Akkor az a gondolat fogalmazódott bennem meg, hogy én annak idején nagyon szerettem az  Ízek, imák, szerelmek –et, tehát ez a könyv is biztosan olyan kis kellemes olvasmány lesz. Az első nagy pofon a betűméret és sortáv volt, ami már sugallta, hogy „helló, nem könnyed kis limonádé vagyok”, és ez be is lassított. Mostanában mindig olyan könyveket olvastam, amik azért nagyobb betűmérettel, margóval és sortávval rendelkeznek, és így nehéz volt hozzászokni ahhoz, hogy ezek az oldalak durván teli vannak írva. Ebből adódóan nagyon lassan haladtam vele. No meg 526 oldal az 526 oldal, az én kis „tégláktól való félelmemnek”.

 Viszont valahogy a könyv vége felé azt éreztem, hogy kevés lesz az az oldalszám. És valahogy nem erre a végre vágytam. Ma éppen mondtam is, Sicc – nek, hogy remélem, hogy az a valaki meg fog halni a végén, különben csalódni fogok. Nos, nem halt meg, de utaltak rá, hogy igen. Ez félig okozott csalódást. Valahogy egy olyan happy-s lezárást vártam. Mielőtt itt megköveznek, hogy mi lehet happy abban, ha valaki meghal, nos azért mert az, akiről beszélünk már nagyon öreg volt, nagyon sok dolgot tett az életben és valahogy vártam volna egy szép lezárást. A mohabarlangba elalvást, vagy ilyen. De nem, a vége olyan... merengős.

 Aki könnyed kis történelmi romantikust vár (molyon rajta ez a címke), csalódni fog. Romantika az nincs benne. Szerelem sem olyan, mint a csöpögős ponyvákba (mondom ezt úgy, hogy sosem olvastam csöpögős ponyvát). A szerelem itt teljesen máshogy van jelen és sajna körülbelül soha nem teljesül be. Ebből a szempontból inkább történelmi dráma vagy tragédia lehetne.

 A történet Henry-vel kezdődik, egy igen talpraesett, nagyon szegénysorban élő fiúval, aki meglehetősen jól ért a növényekhez, az apja jóvoltából, viszont nincs akkora erkölcsi tartása, mint az apjának volt, így remek botanikai tolvajjá válik. Majd a könyv negyedében megtudjuk, milyen viszontagságos utat tesz meg, míg ebből a gyerekből, fiatalember, majd férfi válik. És hogy lesz a szegény legényből milliomos. Méghozzá főleg azért, mert eléggé hülye a „munkaadója”. No meg, mert Henry borzalmasan okos, ha arról van szó, hogy az álmát megvalósíthatja. Az álma, hogy gazdag legyen. Ez teljesül is. Az ő életútja a könyv, hmm, negyede körülbelül. Majd megházasodik, és megszületik a lánya Alma.

 A könyv főszereplője tehát maga a kislány, aki lassan felcseperedik. Rengeteg biológiai, nyelvi, ismerettel gazdagszik. Két igen találékony szülő oltalma alatt. Alma különleges memóriájával mindent megjegyez, de egyáltalán nem képes arra, hogy átlássa a dolgok hátterében munkálkodó okokat. Ez okozza a legtöbb tragédiát a saját életében illetve a körülötte élőkébe. Csúnyácska, de okos lányka, aki kap egy örökbefogadott, gyönyörű, de nem olyan okos húgot, akit a könyv nagy részében semlegesen kezelt. Mint mondtam nem látta át, mik munkálkodnak a háttérben. Csak azért nem írom le, hogy mi, mert úgy van megírva a könyv, hogy sajnos, míg a házvezető nő nem vágja hozzá a fejéhez, hogy mi mindent tett a húga őérte, addig mi magunk sem tudjuk. És igen meglepő a húga is. Ennek ellenére nem szerettem a hugicát. Alma jóval szimpatikusabb volt, annak ellenére, hogy ő annyira racionális személyiség, hogy el tudom képzelni, hogy abban az időben, és mondjuk most is, borzalmasan idegesítő lehetett.

A tragédia az, hogy senki nem mond semmit Almának, holott mondhatna. Ott van a férj esete, aki, tényleg ha nem is direkt, de tőrbe csalta. Elhiszem, hogy ő oly angyali teremtmény volt, hogy hitt abban, amit mondott, de talán ezt közölnie kellett volna szóban Almával. Mennyi keserűségtől és szenvedéstől megkímélték volna egymást, ha az egyikük nem hisz abban, hogy végre kiteljesedhet, a másikjuk, meg nem gondolja azt, hogy a párja képes gondolati síkon is megérteni azt, hogy mit akart ezzel a házassággal. Ez a rész volt az, ami kicsit dühített, és teljesen megértettem Alma haragját. Még ha a férjét kedveltem is. A másik kedvenc részem Tahiti volt. A kutatás, és  Holnap Reggel aki tartom, hogy a neve miatt rohadtul nem lehet komolyan venni. Pláne bizonyos szövegkörnyezetben ez a Holnap Reggel ritka hülyén hangzik. Viszont tetszett ami Tahitin történt, és elhittem, hogy Alma képes végre kilépni a komfortzónából. A könyv vége felé, egyértelmű volt a révbe érés, és igen valahogy erre számítottam is. Darwin kivételével. Azt hiszem azt a szálat már nem kellett volna belerakni.

 A könyv ugyanis nagyon kellemes és tanulságos olvasmány, az 1800 –as évekről, a botanikáról, az amerikai helyzetről, a hajózásról és ez így elég lett volna. Nem kellett volna már Darwint belekeverni a dologba. Így is úgy éreztem, hogy a rengeteg adat, vagy éppen ismeret felfedése, és megnevezése (mohák neve stb.), néha a történet rovására ment. Megakasztotta a dolgot, hogy annyi ismeretlen dolgot és megjegyzendő dolgot, dobot be. Valahogy túl zsúfolt lett a könyv ettől. Ennek ellenére jó könyv, csak nem teljesen éreztem azt, hogy valóban regény. Főleg mert a mesélő (narrátor), néha úgy a fejezet elején elejti azokat a dolgokat, amik a fejezet végén bebizonyosodik, de akkor már nem koppansz akkorát, hiszen már tudtad... mert leírta az elején. -.-”

Belbecs: 4/5

Nem regény, de élvezetes, mindenképpen ajánlom, mindenkinek, aki nem egy könnyed beteljesült szerelemről akar olvasni. Ez történelem, botanika, családtörténet, világjárás, de nem romantikus, cseppet sem.

Külcsín: 4/5

Míg nem láttam a külföldi borítókat azt mondtam volna, hogy tökéletes választás. Amúgy a történethez illik, és aranyos, és rózsaszín. Tehát teljesen romantikusnak tűnik tőle a könyv. Ami ugyebár félre vezető. A külföldi borítók jobban tetszenek. A mohákkal, meg páfrányokkal. Elvégre Alma és a mohái nagyobb hangsúlyt kapnak az egész könyvben, mint Amrose és az orchideái.

Fülszöveg:

Elizabeth ​​Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak. A szegény angol családból származó botanikus, Henry Whittaker a kininkereskedelem révén komoly vagyonra tesz szert, és feleségével együtt kivándorol Amerikába. Itt születik meg lányuk, Alma Whittaker, aki nemcsak apja rengeteg pénzét, de eszét is örökli. Gondos botanikai kutatásai és tanulmányai révén Alma egyre mélyebben elmerül az evolúció rejtélyeiben, amikor is váratlanul betoppan az életébe Ambrose Pike, a tehetséges illusztrátor. Az orchidearajzok mestere egy egészen más irányba, a spiritualitás és a csodák világába vezeti a nőt. Alma a tiszta ész logikáját követő tudós, Ambrose művész. Ami kettőjüket összeköti, az a tudás iránti vágy: hogy a maguk módján megértsék a világ működését.

A lélek botanikája nagyívű regény – egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszterdamba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok, kalandorok, asztronómusok, hajóskapitányok, zsenik és kissé őrült figurák. De mind közül a legfontosabb Alma Whittaker története, aki a felvilágosodás korában született, az ipari forradalom idején élt, és szemtanúja volt az emberi történelem rendkívüli pillanatának, amikor a tudományok, a vallás, a kereskedelem és a társadalmi osztályokat érintő régi elképzelések megdőltek, és helyettük új ideák léptek életbe.

Egyik kedvenc borítóm

Eredeti mű: Elizabeth Gilbert: The Signature of All Things

Eredeti megjelenés éve: 2013

Könyv: Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Kiadó: Partvonal

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 526

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155283574

Fordította: Balázs Laura, Dudás Éva