Julie Otsuka: Buddha a padláson

 

Molyon láttam értékelést a könyvhöz, aztán még ugyanaz nap felvittem a könyvtár molyos profiljára, hogy új könyvként beleltároztuk, ki lehet kölcsönözni. Akkor mivel Home office-ba voltam lecsúsztam arról, hogy első olvasójává válljak, de gyorsan elő is jegyeztem. Őszinte leszek, nem tudtam, amikor kézbe vettem, hogy miről szól a könyv. Csak azt, hogy pozitív, számomra értékes és figyelemfelkeltő értékelést olvastam róla és hogy nagyon szép a borítója. Így amikor elkezdtem olvasni, idő kellett, hogy helyre rakjam a könyvet és a témát magamban.

 Az, ahogyan megvan írva a könyv szokatlan. Nem olvastam még hasonlót sem, így kellett nagyjából 50 oldal arra, hogy rájöjjek, hogy milyen a koncepció, hogy megszokjam, és végül is meg is szeressem ezt az írás módot.

Adott pár fiatal Japán lány, akik fotó alapján "férjhez" mennek Amerikába a nagy háborúk előtti időszakban, és az egész, ha mindent jól érettem, a második világháborút is még magába foglalja.

Sok sors, sok "mi lett volna, ha" történet. Igazándiból a legjobb és legrosszabb közötti eshetőségek és azok legnagyobb valószínűséggel bekövetkezett történeteit olvashatjuk. Nincs konkrétan főhős akit megszerethetnénk, csak a japán lányok, akik nők lesznek, majd anyák, majd...ki tudja mi lesz velük. 

A könyv érdekessége(legalábbis számomra), az volt, hogy tényleg lefedte, hogy volt aki ezzel a házassággal a boldogságba jött Amerikába, de volt aki el se jutott oda, a hajón meghalt. Vannak akiket szerető férfi várt, de a legtöbbeket egy részeges mezőgazdasági munkás. Sokak a földeken dolgoztak, bár pont ebből menekültek Japánból, és vannak akik a földeken dolgoztak, pedig Japánban nekik voltak munkásaik. Voltak szerencsések, kevésbé szerencsések és szerencsétlenek. Földművessé válók, szexmunkássá válók, és cselédlányok. Voltak akik a férjük mellett maradtak, voltak akik nem. Voltak akik szültek, voltak akik nem. A történet folyamán végig követjük az elindulástól a deportálásig őket. Mert nincs erre jobb szó, amikor egyik napról a másikra közölték velük, hogy "te japán vagy, jön a vonat felszállsz és majd ott élsz tovább", már ha nem hal meg út közben. 
Érdekes volt, hogy mennyire széthúznak az ázsiai népek, hogy milyen megvetéssel beszélnek a japánok a kínaiakról, az indiaiakról, és hasonlók. Érdekes volt követni, hogy márpedig a japán munkaerőt minden dacára jobban szerette az Amerikai a többinél, mert ők megcsináltak legalább mindent, amit mondanak, sokkal jobban. Érdekes volt az utolsó fejezetben olvasni, hogy mikor és hogyan tűnt fel a város lakóinak, hogy a japánok elmentek. Hogy töltötte be más nemzetiségű munkaerő a helyüket, miként feledték szép lassan őket el.

Tehát nagyon érdekes volt a könyv, úgy hiszem többeknek kellene elolvasni, mert erről a korról is keveset tudunk. (vagy nekem maradt csak nagyon ki). Mindenesetre jó könyv volt, szerettem.

Fülszöveg:

Julie Otsuka első magyarul megjelenő regénye azoknak a japán nőknek a történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején csoportosan érkeznek San Franciscóba, hogy hozzámenjenek egy férfihoz, akit csak képen láttak. Mindannyian tele vannak félelemmel, várakozással, a legfiatalabb közülük még csak tizenkét éves. Néhányuknak szerencséje lesz, és rendes férfi várja, néhányuk sorsa tragikusra fordul, és a legtöbbször kiderül, hogy leendő férjük még csak nem is hasonlít a fényképre, amit jövendőbeliükről őrizgetnek. Otsuka bemutatja, hogyan érkeznek meg a japán nők az új életükbe, az első éjszakát, a szülést és a gyereknevelést, és a Pearl Harbour utáni időszakot is, amikor az árulókat kitaszítja a társadalom, és férfiak tűnnek el minden nyom nélkül. Hangot ad a nőknek, akiknek alig volt esélyük változtatni a sorsukon, miután felszálltak az Amerikába tartó hajóra. A Buddha a padláson megrázó, gyönyörű, emlékezetes regény kiszolgáltatottságról, idegenségről, szolidaritásról.

• Könyv: Julie Otsuka: Buddha a padláson
• Kiadó: Magvető
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2022
• Oldalszám: 144
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789631442434
• Fordította: Morcsányi Júlia
• Megjelenés időpontja: 2022. október 26.

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

 A megjelenés óta halogattam a könyv olvasását. Feltehetően azért mert rengeteg más könyvvel együtt kaptam, és így a sok elvárás miatt végül semerre sem jutottam a könyvekkel. Ez volt 2014 novemberében. Idén eldöntöttem, hogy a fennmaradó (nem mondok számot), recenziómat befejezem, elolvasom az összes bevállalt könyvet. Legalábbis amennyi belefér az évben. Így ez is sorra került. És bár már nem vagyok levelező viszonyban a kiadóval (bár csak azért, mert nem kértem ezután semmit), ezúton köszönöm a Partvonal Kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet!

 És akkor a könyvről. Amikor eldöntöttem, hogy elolvasom most már tényleg. Akkor az a gondolat fogalmazódott bennem meg, hogy én annak idején nagyon szerettem az  Ízek, imák, szerelmek –et, tehát ez a könyv is biztosan olyan kis kellemes olvasmány lesz. Az első nagy pofon a betűméret és sortáv volt, ami már sugallta, hogy „helló, nem könnyed kis limonádé vagyok”, és ez be is lassított. Mostanában mindig olyan könyveket olvastam, amik azért nagyobb betűmérettel, margóval és sortávval rendelkeznek, és így nehéz volt hozzászokni ahhoz, hogy ezek az oldalak durván teli vannak írva. Ebből adódóan nagyon lassan haladtam vele. No meg 526 oldal az 526 oldal, az én kis „tégláktól való félelmemnek”.

 Viszont valahogy a könyv vége felé azt éreztem, hogy kevés lesz az az oldalszám. És valahogy nem erre a végre vágytam. Ma éppen mondtam is, Sicc – nek, hogy remélem, hogy az a valaki meg fog halni a végén, különben csalódni fogok. Nos, nem halt meg, de utaltak rá, hogy igen. Ez félig okozott csalódást. Valahogy egy olyan happy-s lezárást vártam. Mielőtt itt megköveznek, hogy mi lehet happy abban, ha valaki meghal, nos azért mert az, akiről beszélünk már nagyon öreg volt, nagyon sok dolgot tett az életben és valahogy vártam volna egy szép lezárást. A mohabarlangba elalvást, vagy ilyen. De nem, a vége olyan... merengős.

 Aki könnyed kis történelmi romantikust vár (molyon rajta ez a címke), csalódni fog. Romantika az nincs benne. Szerelem sem olyan, mint a csöpögős ponyvákba (mondom ezt úgy, hogy sosem olvastam csöpögős ponyvát). A szerelem itt teljesen máshogy van jelen és sajna körülbelül soha nem teljesül be. Ebből a szempontból inkább történelmi dráma vagy tragédia lehetne.

 A történet Henry-vel kezdődik, egy igen talpraesett, nagyon szegénysorban élő fiúval, aki meglehetősen jól ért a növényekhez, az apja jóvoltából, viszont nincs akkora erkölcsi tartása, mint az apjának volt, így remek botanikai tolvajjá válik. Majd a könyv negyedében megtudjuk, milyen viszontagságos utat tesz meg, míg ebből a gyerekből, fiatalember, majd férfi válik. És hogy lesz a szegény legényből milliomos. Méghozzá főleg azért, mert eléggé hülye a „munkaadója”. No meg, mert Henry borzalmasan okos, ha arról van szó, hogy az álmát megvalósíthatja. Az álma, hogy gazdag legyen. Ez teljesül is. Az ő életútja a könyv, hmm, negyede körülbelül. Majd megházasodik, és megszületik a lánya Alma.

 A könyv főszereplője tehát maga a kislány, aki lassan felcseperedik. Rengeteg biológiai, nyelvi, ismerettel gazdagszik. Két igen találékony szülő oltalma alatt. Alma különleges memóriájával mindent megjegyez, de egyáltalán nem képes arra, hogy átlássa a dolgok hátterében munkálkodó okokat. Ez okozza a legtöbb tragédiát a saját életében illetve a körülötte élőkébe. Csúnyácska, de okos lányka, aki kap egy örökbefogadott, gyönyörű, de nem olyan okos húgot, akit a könyv nagy részében semlegesen kezelt. Mint mondtam nem látta át, mik munkálkodnak a háttérben. Csak azért nem írom le, hogy mi, mert úgy van megírva a könyv, hogy sajnos, míg a házvezető nő nem vágja hozzá a fejéhez, hogy mi mindent tett a húga őérte, addig mi magunk sem tudjuk. És igen meglepő a húga is. Ennek ellenére nem szerettem a hugicát. Alma jóval szimpatikusabb volt, annak ellenére, hogy ő annyira racionális személyiség, hogy el tudom képzelni, hogy abban az időben, és mondjuk most is, borzalmasan idegesítő lehetett.

A tragédia az, hogy senki nem mond semmit Almának, holott mondhatna. Ott van a férj esete, aki, tényleg ha nem is direkt, de tőrbe csalta. Elhiszem, hogy ő oly angyali teremtmény volt, hogy hitt abban, amit mondott, de talán ezt közölnie kellett volna szóban Almával. Mennyi keserűségtől és szenvedéstől megkímélték volna egymást, ha az egyikük nem hisz abban, hogy végre kiteljesedhet, a másikjuk, meg nem gondolja azt, hogy a párja képes gondolati síkon is megérteni azt, hogy mit akart ezzel a házassággal. Ez a rész volt az, ami kicsit dühített, és teljesen megértettem Alma haragját. Még ha a férjét kedveltem is. A másik kedvenc részem Tahiti volt. A kutatás, és  Holnap Reggel aki tartom, hogy a neve miatt rohadtul nem lehet komolyan venni. Pláne bizonyos szövegkörnyezetben ez a Holnap Reggel ritka hülyén hangzik. Viszont tetszett ami Tahitin történt, és elhittem, hogy Alma képes végre kilépni a komfortzónából. A könyv vége felé, egyértelmű volt a révbe érés, és igen valahogy erre számítottam is. Darwin kivételével. Azt hiszem azt a szálat már nem kellett volna belerakni.

 A könyv ugyanis nagyon kellemes és tanulságos olvasmány, az 1800 –as évekről, a botanikáról, az amerikai helyzetről, a hajózásról és ez így elég lett volna. Nem kellett volna már Darwint belekeverni a dologba. Így is úgy éreztem, hogy a rengeteg adat, vagy éppen ismeret felfedése, és megnevezése (mohák neve stb.), néha a történet rovására ment. Megakasztotta a dolgot, hogy annyi ismeretlen dolgot és megjegyzendő dolgot, dobot be. Valahogy túl zsúfolt lett a könyv ettől. Ennek ellenére jó könyv, csak nem teljesen éreztem azt, hogy valóban regény. Főleg mert a mesélő (narrátor), néha úgy a fejezet elején elejti azokat a dolgokat, amik a fejezet végén bebizonyosodik, de akkor már nem koppansz akkorát, hiszen már tudtad... mert leírta az elején. -.-”

Belbecs: 4/5

Nem regény, de élvezetes, mindenképpen ajánlom, mindenkinek, aki nem egy könnyed beteljesült szerelemről akar olvasni. Ez történelem, botanika, családtörténet, világjárás, de nem romantikus, cseppet sem.

Külcsín: 4/5

Míg nem láttam a külföldi borítókat azt mondtam volna, hogy tökéletes választás. Amúgy a történethez illik, és aranyos, és rózsaszín. Tehát teljesen romantikusnak tűnik tőle a könyv. Ami ugyebár félre vezető. A külföldi borítók jobban tetszenek. A mohákkal, meg páfrányokkal. Elvégre Alma és a mohái nagyobb hangsúlyt kapnak az egész könyvben, mint Amrose és az orchideái.

Fülszöveg:

Elizabeth ​​Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak. A szegény angol családból származó botanikus, Henry Whittaker a kininkereskedelem révén komoly vagyonra tesz szert, és feleségével együtt kivándorol Amerikába. Itt születik meg lányuk, Alma Whittaker, aki nemcsak apja rengeteg pénzét, de eszét is örökli. Gondos botanikai kutatásai és tanulmányai révén Alma egyre mélyebben elmerül az evolúció rejtélyeiben, amikor is váratlanul betoppan az életébe Ambrose Pike, a tehetséges illusztrátor. Az orchidearajzok mestere egy egészen más irányba, a spiritualitás és a csodák világába vezeti a nőt. Alma a tiszta ész logikáját követő tudós, Ambrose művész. Ami kettőjüket összeköti, az a tudás iránti vágy: hogy a maguk módján megértsék a világ működését.

A lélek botanikája nagyívű regény – egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszterdamba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok, kalandorok, asztronómusok, hajóskapitányok, zsenik és kissé őrült figurák. De mind közül a legfontosabb Alma Whittaker története, aki a felvilágosodás korában született, az ipari forradalom idején élt, és szemtanúja volt az emberi történelem rendkívüli pillanatának, amikor a tudományok, a vallás, a kereskedelem és a társadalmi osztályokat érintő régi elképzelések megdőltek, és helyettük új ideák léptek életbe.

Egyik kedvenc borítóm

Eredeti mű: Elizabeth Gilbert: The Signature of All Things

Eredeti megjelenés éve: 2013

Könyv: Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Kiadó: Partvonal

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 526

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155283574

Fordította: Balázs Laura, Dudás Éva

Shan Sa: A gójátékos

 Már nagyon régóta tervben volt ennek a könyvnek az olvasása. Szerintem körülbelül 2 éve kértem kölcsön a bátyámtól, és azóta ide-oda rakosgattam. Tavaly visszaadtam neki, amikor minden egyéb könyvet is visszaadtam, amik kölcsön voltak nálam, mondván, hogy kezdjem az évet tiszta lappal, kölcsön könyvek nélkül. Persze még Tavaly sikerült happolnom a könyvet… ami sikeresen idén ért ide, és így Worsi kihívása miatt előre került a listámon. Amúgy is magánkönyvtári év van, vagy mi a szösz :D

 Megvan a varázsa annak, ha úgy olvasol egy könyvet, hogy fogalmad sincs előre, hogy miről fog szólni. Ugyebár lustaság, és elvkérdés nálam, hogy nagyon ritkán, szinte soha nem olvasok fülszöveget. Ez akkor alakult ki bennem, amikor sikerült belefutnom spoileres fülszövegekkel, amik elvették e kedvemet attól, hogy egyáltalán elolvassam a könyvet. Vagy amikor sikerült olyan fülszöveget írnia annak, aki írja, aminek SEMMI, de durván semmi köze nem volt a könyvhöz.

 Jelen esetben azért sejtettem, hogy lesz benne go, japán és kínai szereplő is. A címkékből arra is rájöttem, hogy 2. Világháború időszaka. Nos, olvastam már pár olyan könyvet, ami a Japánok szerepét boncolgatta  a háborúban, nem is olyan régen az Esti ködök kertjét, ahol szintén időben ugyanott voltunk, helyileg kicsit máshol, de szintén Japán megszállás alatt játszódott a történet.

 A könyv nyitóképe valahol a történet közepénél kezdődik, aztán az egész ketté bontva, két szemszögből halad a kezdőpont felé, majd azon túlhaladva beletorkollik egy drámai befejezésbe. Adott egy kínai lány, aki szeret go-t játszani, szabad elvű és rossz társaságba keveredik. És adott egy japán tiszt, akit kémkedni küldenek a go játékosok közé, de végül beleszeret a névtelen (egészen a kötet végéig névtelen) lányba. A lány a segítségét kéri, ő ezt elutasítja, mert tisztában van, hogy egy kínai és egy japán vegyes pár abban a korban, azon a helyen nem hozhat semmi jót. Szétválnak útjaik, majd a végén újra összefonódnak. Meglepett a vége, bár amikor olvastam, hogy „drámai cselekmény” akkor már feltételeztem, hogy ez lesz a vége. Szomorú vagyok :(

Érdekes volt a történet, a két nézőpont is tetszett. Kicsit furának tartottam az írásmódot amivel íródott, de a végére megszoktam. Szerettem a japán katona gondolatait és tetteit, még ha volt pár elég meredek elképzelése is. Kedveltem a kínai lányt, aki eltökélten szeretett go-t játszani, aki abban találta meg önmagát, és aki ÉLT, még ha rengeteg felesleges és pocsék döntést is hozott. A történet megmutatja azt a korszakot, amikor Japán lerohanta Kínát, a vérengzést, a lázadásokat, az értelmetlen halált, és azt, hogy mit tesznek egy nővel, ha megtalálják…hát igen…érdekes, de nem japán az egyetlen akinek a katonái minden szembe jövő fogoly nőt meg****….örülök, hogy nincs háború a közelemben, hogy talán ma már nem fordul ilyen elő tudom, ez itt egy naiv elképzelés, ma is pontosan ilyen dolgok történnek, csak nem olvasok róluk.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 4/5

A védőborító tetszik, bár az is erősen egy nyálas-romantikus könyvhöz illene. Elgépeléseket nem találtam. Tetszett a lábjegyzet, hogy ugyanazon az oldalon van, mint az ismeretlen szó, vagy amihez tartozik, nem kellett lapozgatni, ez igen nagy előny. Védőborító nélkül még gázabb  a könyv .

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2007

Oldalszám: 264

ISBN: 9789639752597

Fordította: Tótfalusi Ágnes, N. Kiss Zsuzsa

Fülszöveg:

A gó a szerelem és a sors játéka. Az Ezer Szél nevű kisváros főterén egy fiatal férfi és egy kamasz lány találkozik nap mint nap a gótábla mellett. Mindketten nyerni akarnak. A férfi, a megszálló japán hadsereg álruhás tisztje, a háború elviselhetetlen borzalmai elől menekül a játékba, míg a test gyönyöreit éppen felfedező kamasz lány a családi kötöttségek és a szerelmi csalódás elől. Ők ketten még egymás nevét sem tudják, ám akaratlanul is egyre szenvedélyesebb érzelmek fűzik őket össze. Aztán egy végzetes napon lehull az álca…

Borító mustra:

Íme pár borító amit elszórva a neten találtam, a kedvencem a legelső, mert az Go-s is, és Japános-kínais is. Szerintem az ami a legjobb, egy olyat el tudtam volna képzelni a magyar kiadáshoz is, feltehetően akkor sokkalta jobban befutott volna a könyv. Sokkal figyelemfelkeltőbb és szerintem sokkal, de sokkal szebb, mint a mi kiadásunké. A többi is tetszett, de annyira nem fogtak meg.

A legjobb, szerintem!