Marie Kondo – Scott Sonenshein: Örömteli munka

 

• Könyv: Marie Kondo – Scott Sonenshein: Örömteli munka
• Kiadó: Libri
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2024
• Oldalszám: 304
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789636043346
• Fordította: Kurdiné Mohácsi Gabriella
• Megjelenés időpontja: 2024. június 26.

Marie Kondo könyveivel úgy vagyok, hogy tetszenek is meg nem is. Találok benne használható dolgokat, de nem értek maximálisan egyet velük. Legalábbis pár éve meglehetősen meredeknek tartottam, hogy dobja ki az ember a könyveinek nagy részét, és tényleg csak azt tartsa meg, amit a közeljövőben még mindig el szeretne olvasni, vagy azt amit olvasott, és annyira jó, hogy tervezi újra olvasni. Aztán eltelt pár év, és a könyveim 90%-tól megszabadultam. Mert olyan szinten változott az ízlésem, hogy megfogtam a könyvet, elolvastam miről szól, és arra jöttem rá, hogy nem is értem, miért akartam ezt elolvasni. Újra olvasni meg tényleg kevés könyvet tervezek (talán 2-3 ilyet tudnék mondani).

 Mindezek után úgy gondoltam, hogy a munka területére specializálódott könyve is érdekes lehet. Bár tény, hogy sem Japánban, sem Amerikában nem élek és dolgozok és nem is verseny szférában dolgozom, pláne nem irodában. Így a legtöbb dolog igazándiból csak érdekesség volt számomra. Mert nincs asztalom. Illetve az asztalom, nem csak az enyém, tehát én rendet rakhatok, de nem csak az én cuccaim vannak ott, tehát ahhoz meg nem nyúlhatok. Amúgy általában félévente szoktam rendet rakni, amikor a váltó társam meg is jegyzi, hogy „megint nem fogunk semmit megtalálni. Rendet raktál?”  Mert ilyenkor ingerem van átrendezni a dolgokat, átrakni máshova, és kidobálni dolgokat, amiket sose használtunk. Amúgy nincs vele baja, de ilyenkor azért pár hétig kérdés van mi hol van. És megjegyezném, hogy amúgy nincs sok dolgunk.

 Emellett rendelkezünk egy szekrénykével, aminek egyik oldala az enyém a másik az övé. Három fiókkal, ahol egy csomó felesleges dolgot tartunk, amire sose lesz szükségünk, csak a könyvtár kitalálta, hogy azt ott tartjuk… szerintem logikátlanul, de mindegy. Meg ott tartjuk a pót papírt a nyomtatóba, az egérpadot, amit amúgy egyikünk se kért, egyikünk se használ, de azért vettek nekünk :D

 Tehát, így a könyv inkább érdekesség volt, mint hasznos olvasmány. A gépet sem egyedül használom, én a fele dolgot kitörölném, ami rajta van, és néha ingerem van rendet rakni máshol is, de mindig emlékeztetem magamat, hogy nem az én dolgom, nem nyúlok hozzá. Ilyen pl. a közös felület, amire mindig hivatkoznak, hogy olvassunk ott el dolgokat, de még ember nem volt aki meg is találta, amit el kellene olvasni, akkora őskáosz van ott :D. A másik gép amin dolgozom, ott meg egy csomó digitalizált dolog van, amivel eddig nem foglalkoztak – szerintem már senki se tudja, hogy ott vannak – és nem is fognak, de tuti, ha törölném, akkor hirtelen hiányozna, pedig szerintem 10 éve abban az állapotban van, ahogy én digitalizáltam ;)

 De amúgy a könyv érdekes volt, és biztos, hogy aki olyan helyen dolgozik, hogy van egy saját része amit rendezgethet, meg amiben káoszt okozhat, és ahova minden szart pakolhat, annak érdemes elolvasni, hogy ebből, hogy varázsolhat rendezett területet és, hogy ez miként fogja megváltoztatni az életét. Mennyivel egyszerűbb lesz mindent megtalálni, ha annak helye van, és nem kell keresgélni. És mennyit segít az emberen, ha kidobálja azokat a dolgokat, amik a munkájához nem hasznosak, nem is okoznak örömet, és a cég se vár el, hogy megtartsd örök életre. Mennyivel jobb egy rendezett asztalhoz leülni, és ott dolgozni, mint egy olyanhoz, ahol semminek nincs konkrét helye, tehát mindent keresgélni kell, ha szükség van rá. Emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a sok találkozó helyett (amikor információt oszt meg a cég veled és tök feleslegesen ültök órákat egy helyben, hallgatva, a számotokra 75%-ban irreleváns információkat), na hogy ezek helyett elég lenne havonta egy max. egy órás és ott pörögni a dolgoknak, mint a sok kicsinek. Illetve, a kiscsoportos sokkal hatékonyabb, mint az egész kollektívás – ezt tartom én is, még nem volt olyan összeülés, aminél úgy álltam fel, hogy de jó, hogy ezt most már tudom, mert tényleg a legtöbb totál nem érintette a munkámat. Örülök, hogy tudok róla, de pl. egy körlevélbe ezt összeszedettebben lehet közölni a dolgozókkal. De feltételezem, hogy amúgy ez ilyen univerzális dolog, tehát minden cégnek van időhúzó elméletben fontos meetingje…és igen kihangsúlyozom, elméletben.

 De visszatérve a könyvre. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ennek ellenére, nekem nem igazán tud segíteni az „örömteli munka” megteremtésében, mert a könyvtár elég specifikus, vagy a könyv elég specifikus a maga irodista elképzelésével. Fogalmam sincs, hogy pl. Magyarországon hányan dolgoznak ilyen irodákban, mint Amerikában, vagy keleten. Érdekes lehet az a fajta munka is ;) Na nekik hasznos lehet a könyv.

 A könyv végén volt egy Covid összefoglalás, hogy hogyan adoptálódtak, vagy hogyan adoptálódjunk a megváltozott körülményekhez, hogy miként változtatott a dolgokon az, hogy rengetegen mentek Home Office-ba, és hogy ott hogy tudják megteremteni a nyugodt munka felületet úgy, hogy az valóban elkülönüljön az otthoni dolgoktól. Mert hát igenis, el kell tudni választani a munkát a magánélettől akkor is, ha mind a kettő egy légtérben zajlik.

Tehát olvassátok, érdekes, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy nem nekem szólt a dolog. De káromra nem vált semmiképpen sem, hogy elolvastam.

Vasárnapi merengés

 A hétvégén sikerült egy kicsit összerendeznem a dolgaimat a szobámban. Nem, nem csinálok róla most képet, mert azért annyira sok nem változott. Sikerült a könyvfesztiválra felmenő pakkomat kettészedni, így nem a hátamat vagy a vállamat húzza ~8kg könyv, hanem körülbelül 4-4 megosztva a hátam és a vállam között a súlyt. Emellett molyon sikerült bejelölnöm minden olyan könyvet olvasottnak, amik jelenleg az ágyamban laknak (ami mint éjjeliszekrény működik), így most az oldalsávban is látható, hogy erősen olvasásszédelgőbe mentem át. Ezekből persze egyszerre csak egyet olvasok, de mondjuk párhuzamosan úgy… 3-at, 4-et talán.

 Visszatérve a szobámra. A TV állványra kerültek az idei beszerzéseim, megjegyezném, hogy ezzel be is telt a TV állvány, úgyhogy most már kezdenem kell vele valamit, vagy nem hazahordani könyveket. Ami persze könnyű kijelentés, de pénteken is a pocséknak mondható hetem zárásaként még munkám utolsó 5 percében el tudták rontani a kedvemet annyira, hogy a munkatársammal Glamur napot tartsunk az Alexandrába. Igen, a könyvvásárlás általában megnyugtat, legalábbis részben egy kicsit nyugtat rajtam. Amúgy most már jól vagyok, kevésbé idegesen és kevésbé érdekel az egész. Mérlegeltem, ide-oda rakosgattam az emberek régi és új megjegyzéseit és úgy döntöttem, hogy amíg nincs írásban a dolog, addig nem foglalkozom azzal, ami amúgy sem az én dolgom. Sőt azt hiszem, most megint egy ideig visszatérek arra a stádiumra, hogy csak és kizárólag azt csinálom a munkaidőmben, ami a munkaköri leírásomban van, vagy a felettesem mond. Minden egyéb, amit amúgy szívesen csináltam egyelőre felfüggesztődik. Persze ismerem magam, tehát pár nap és úgyis csinálni fogom, de most még tartom magam ehhez.

 Tehát a TV állványt elfoglalják a 2015-ös beszerzéseim, az ágyammal szemben felül a könyvtári könyvek foglalnak helyet. Ahol úgy gondolom, hogy míg nincs full-on addig még nem kell stresszelnem, hogy a fél könyvtár nálam van. Az alatta lévő polcon foglalnak helyet a recenziók. Amikkel roppant mód el vagyok havazva (roppant mód = ide amúgy egy sokkal trágárabb dolgot akarta írni, de valahogy írásban nem szoktam káromkodni :D). Tehát nagyon el vagyok havazva, vannak itt két éve itt dekkoló könyvek is, ami ismerjük be, hogy gáz. És mit olvasok? Könyvtári könyveket -.- Pedig amúgy a recenziók 99% olyan, ami érdekel is, és hűde olvasnám is, csak aztán közbejön valami, és akkor már teljesen mást olvasok. A tipikus „itt van, bármikor leemelhetem” státusz, amit mondjuk recenziónál el kéne kerülni. Éppen ezért a friss kettő darabomat aktuálisan is olvasom, mert ha felkerül oda a polcra, akkor ennyi volt, sose kerül sorra! És idén nem is igen kérek ugyebár recenziót, kivéve, ha az itt lévő úgy… 40 könyv eltűnik.

 Posztokkal is el vagyok maradva egy cseppet. Főleg, mert eldöntöttem, hogy minden kiolvasott könyvemről írok is, jelenleg úgy 5 posztos elmaradásban vagyok ehhez képest. Jelenleg éppen azon gondolkodom, hogy mivel mindegyik ifjúsági irodalom, egy összefoglaló poszttal fogom letudni azt a 6-ot. (Emlékek tava, Üveggyerekek, Égboltmesék, Mit keresett Jakab az ágy alatt?, Rossz Cica fürdik, Pozitív gondolatok naplója, és ma már az Aranyhajat is elolvastam). Legalábbis egyelőre így gondolom, aztán lehet délután kedvem lesz, és egyenként megírom a véleményemet róluk, csak az a baj, hogy ahogy haladok előre a könyvekben, úgy egyre nehezebb írni a már olvasottakról, ezért is rossz, hogy ekkora elmaradásba kerültem.

 No meg imádom a blogomat, így szívesen írok ide bármit, és legszívesebben naponta-kétnaponta írnék könyvekről, vagy filmekről (Például a héten megnéztem a Bosszúállókat!). Úgyhogy remélem, hogy az írói válságom lassan elmúlik, és akkor rátok zúdíthatom a posztjaimat. Tegnap már pont ezért is szedtem össze, hogy könyvfesztiválos megjelenésekből mi érdekel. Legalábbis első ránézésre, mert még lehet addig jön róla poszt, hogy mi maradt ki amit pedig nagyon olvasnék. A listáról amúgy az első kettő az, amit biztosan meg fogok venni (Madarak a dobozban és a Horrorstör), mert valami miatt most értem el majdnem 29 évesen arra, hogy horrort akarok olvasni, vagy thrillert. Olyan kis félőset, bár azaz igazság, hogy mostanában olvastam ilyeneket és annyira húdenagyon nem féltem, de ez a két könyv nagyon bizalomgerjesztő, és hát a borítójuk is tetszik. A Gyilkosság világvége előtt már most látható, hogy elnapolandó, sorozat is és annyira már nem vonz (azért mert sorozat), úgyhogy úgy döntöttem az már könyvtári olvasás lesz, remélem, megveszi a könyvtár.

 Fura, amikor kicsit kettéágaznak az olvasmányaim. Horror és ifjúsági irodalommá. Azért ismerjük be, hogy nem rokon témakörök. Bár az Üveggyerekek pont beleesik mind a kettő témakőrbe. Próbáltam arra is rájönni, egy kérdőív kitöltése után, ahol kérdezték, hogy mit olvasok, mely témaköröket, hogy erre mégis mit írjak? Azt írtam, hogy relatíve mindent. Ifjúsági és mese könyveket előszeretettel, sci-fi-t is olvasok, bár arra már rájöttem, hogy a hard sci-fi nem nekem való. Fantasy-t is olvasok, de elhanyagolható. Krimit is biztosan, bár néha utólag tűnik fel a címkék között a krimi címke és innen tudom, hogy „jah akkor ez krimi volt”. Nehezen határolok be ugyanis egy könyvet, hogy micsoda. Mert a sci-fi sem abban merül ki, hogy űrhajók vannak benne, mert pl. a Wayward Pines, ami az óta kedvenc lett szintén kapott sci-fi címkét még sincs benne űrhajó, mondjuk thrillert és krimi címkét is kapott és nem éreztem, hogy félős lenne, kivéve pár fejezetnél. Most, például amit olvasok, a Rose-projekt teljesen elüt mindentől, amit olvasni szoktam a maga kis fura szerelmes cuccával. Mindegy is, a lényege ennek az egésznek, hogy nem tudom körbehatárolni, hogy pontosan miket olvasok, mert nincs tematikám, nincs olyan, amire azt mondom, hogy nem olvasnék ilyet egyáltalán.

 Nos itt csatolva az aktuális olvasmánylistám, ha valaki be tud ez alapján határolni, mit olvasok, az írja kommentbe ide :D

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek

 Vannak olyan könyvek, amiket nagyon-nagyon el akarok olvasni, nagyon nagy elvárásokkal indulok neki az olvasásnak, és koppanok egy isteneset. Jelen könyvet, szerintem már a megjelenés óta el akartam olvasni, játszottam nyereményjátékon, hátha megnyerem, figyeltem folyamatosan a Molyos értékeléseket, és mindig az volt az érzésem, hogy nekem ez kell. Már ott voltam, hogy megveszem, amikor a könyvtár feldolgozóinál láttam, hogy „megvan, hamarosan kölcsönözhető lesz” státuszban, úgyhogy úgy voltam vele, ezt már megvárom, nem költök pénzt a könyvre az előtt, hogy elolvasnám. Annak ellenére, hogy 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez egy remek könyv, teli okosságokkal, és olyan rend lesz tőle a szobámban, hogy csak, na! Megjegyezném, amúgy sincs rumli a szobámba, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy még nem a tökéletes állapot a jelenlegi.

 Köszönöm a könyvtárnak, a lehetőséget, hogy elolvashattam, Petinek külön, hogy belerakta a nevem és így én lehettem az első olvasója a könyvnek, és köszönöm, hogy így nem dobtam ki az ablakon 3.000 Forintot erre a könyvre!

 Nem mondom, hogy nincsenek benne jó dolgok, de elég kevés az olyan rész, amit itt Magyarországon, Úgy lehetne csinálni, mint Japánban. Egyrészt mások a lakások méretei, kialakításai, mások az emberek hozzáállásai a dolgokhoz, és mások a pénzügyi dolgok is. Az első, amitől elkezdett motoszkálni bennem valami, hogy nem stimmel a könyvvel, az volt, hogy dobj ki mindent, amitől nem vagy boldog. Támogatom azon részét ennek, hogy ne vedd, körbe magad utálom tárgyakkal, de a kidobás erős túlzás. Jelen gazdasági helyzetben pláne. Én is szoktam selejtezni, egy csomó dolog van, amiket megveszek, aztán rájövök, hogy mégsem kellenek, akkor tovább adom (eladom, elajándékozom, csak úgy beviszem a könyvtárba, hátha kell valakinek – mindig kell valakinek – vagy apukám beviszi a gyárba, tehát találunk más tulajdonost neki, nem pocsékoljuk el.), kukába csak nagyon indokolt esetbe kerül bármi is. És ott sem mindegy melyikbe, mert szelektívek vagyunk, tehát papír, műanyag, szemét-szemét, komposztálásra való, meg a tyúkoknak való, amit még megesznek. Tehát a konkrét szemetünk nekünk elég elhanyagolható mennyiség. Lehet mondani, hogy könnyű, mert falun ezt meg lehet csinálni (máshol is meglehet, csak kicsit bonyolultabb.)

 De bevallom, itt még tovább lendültem, mert elkönyveltem, hogy a sok hülye japán (pedig imádom a japánokat), olyan szinten gyűjtöget, hogy máshogy nem lehet rendet vágni, csak ha drasztikusan kidobnak majdnem mindent. De akkor eljutottam a könyvek selejtezése részhez és ott elég cifra dolgokat gondoltam. Elmélete szerint, csak azt a könyvet tartsuk meg, mely örömet okoz nekünk, újra akarjuk olvasni. Szerinte az olyan, hogy „majd el akarom olvasni” kategória nem létezik. Szerinte a majd ugyanis sosem jön el. Wtf? Tehát, esetemben van 1040 könyvek körülbelül, ha olyan könyvek lennének, csak amiket újra akarok olvasni, és nem a Majd kategóriásak, akkor lenne… 5 könyvem. Tény, hogy könyvhörcsög vagyok (voltam), és gyűjtögető életmódot folytatok. Hazacipelem őket, aztán mégsem olvasom el azonnal mindegyiket, sőt van, amikor már évek óta itt vannak és azt is elfelejtem, hogy megvan nekem. Erre jó amúgy a molyos adatbázis, mert ott legalább rendbe van szedve és meg tudom nézni mim, van meg. de tényleg rendes olvasó voltam. Megfogadtam, amit kért. Leszedtem minden könyvet és mérlegeltem, ebből adódóan hirtelen lett úgy 140 könyv, amit eladni próbálok, ők külön polcra is kerültek. De az összes többi könyvnél a kérdésre, hogy örömöt okoz-e az volt a válaszom, hogy igen, és az, hogy bizony azt el fogom olvasni, és nem poénból van a polcomon. De kidobni egyetlen egy könyvet sem dobok ki! Elveimbe ütközik, csak úgy kihajigálni. Mennek a gyárba vagy a könyvtárba, de előbb ugyebár eladni próbálom őket, tekintve, hogy ha már megvettem, akkor valamennyi pénz jöjjön is vissza belőle.

A szobámat ma raktam rendbe, a könyv elolvasása után lett két „zsáknyi” szemetem, ami a könyvben emlegetett 40-50-hez képest vicces arány. Bár, ha az eladó könyveimet is ide számolnám, meglenne a 15 zsák, de nem számolom ide. Ebből ami ténylegesen kuka lett az egy, a többi ruha, meg táska, amiket már nem használom egy ideje, és nem is tervezem őket használni, ezek meg a rászorulóknak ment, mert még teljesen jól használhatóak. Átrendeztem a fiókjaimat, és ide-oda pakoltam mindent, ebből adódóan annyi helyem lett, amit nem tudok felhasználni ;D úgyhogy most egy csomó üres hely van a szekrényeimben. Ami amúgy nem feltétlen rossz, csak aztán holnap reggel találjam meg a dolgaimat, mert aztán most minden máshol van, mint eredetileg. A papírok szortírozása majd talán holnapra marad, de mivel azt évente körülbelül ilyenkor megszoktam csinálni, túl sokáig nem fog tartani.

 Amit az írónőről megtudtam olvasás közben. Egy enyhén frusztrált, rendmániás japán nő. Mindene a takarítás és feltehetően egyetlen életcélja is az, hogy rend legyen. Kicsit kattant szinten beszél a tárgyaival, és élőnek tekinti őket. Én is tisztelem a tárgyaimat, de azért ennyire mint ő nem igazán. Kicsit betegesnek tűnt a ragaszkodása és elmélete. Meg persze  5 éves kora óta a rend megszállottja…hát ő tudja. Neki ez a hivatása, és megél belőle, tehát feltehetően jól csinálja, és sok olyan ember van, aki rászorul az ő segítségére, mert annyi felesleges sz*rt megvesz, hogy ellepik a lakásukat. Nekem nem bejövős az elmélete. Vannak benne jó pontok, de a legtöbbet vagy kivitelezhetetlennek tartom itthon, vagy hülyeségnek.

 A japánok sem mindenben mások mint mi, és mindenhol megvannak a gyűjtögetők, akik mindent felhalmoznak, millió készletük van mindenből. Nem tudom, hogy velük mire tud jutni a hölgy. Mert, hát akiket példaként mond, azok általában ilyenek, és Elméletileg sosem tér vissza a gyűjtögető énjük, ha egyszer kitakarítottak…ezt nehezen hiszem el.

 Ami pláne viccesen hatott az a végén az a mondat, hogy rakj rendet gyorsan, mert az élet nem a rendrakásról szól, ez az ő szájából igazán viccesen hangzik :P

Belbecs: 3/5

Sok az ismétlés, és sok mindennel az ember nem tud mit kezdeni, mert itt kivitelezhetetlen.

Külcsín: 3/5

 Elgépelés és hasonlók nincsenek. Amit hiányolok, ami feldobta volna az egészet, az pár fotó a könyvben, akár fekete-fehér is. Olyan helyekről, amiket rendbe rakott, olyan előtte-utána képek, hogy azért lássuk már, mekkora változáson mentek keresztül a helyek. Mert, könnyű azt állítani, hogy kidobtak 40-90 zsák kacatot, de azért ezt látni kellene. Nehéz elképzelnem egy átlagos japán lakásban azt, hogy fellelhető 40 zsák szemét, ha állítása szerint előtte sem volt rumli….

Fülszöveg:

MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.

Kiadó: Kiskapu

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 234

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786158013505

Fordította: Rézműves László

Ár: 2.990 Ft