Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

Miért olvastam el ezt a könyvet?

Mert tetszett a címe, és úgy gondoltam, el szeretném olvasni. No meg elég szellősen szedett, így ha nem is tetszett volna, hamar a végére jutottam volna.

Mi történt, amikor megláttam a fülszöveget és a címkéket?

Az első gondolatom az volt, hogy „oh, basszus, 2017-ben a harmadik depressziós könyv”, hogy megint beválogattam magamnak rendesen. Féltem, hogy ez is rossz lesz, mert az előző kettő nagyon nem tetszett (Őrülten boldog és a Mindfulness-kalauz). Tehát féltem, hogy ezzel is nagyon mellé fogok lőni. Ugyanis alapjában véve a depresszió elkerül *lekopogom*, nem érint és ebből adódóan nem tudom, annyira megérteni amennyire a depressziósok ezt szeretnék az átlagembertől. Borzalmas betegség, ezt nem tagadtam sosem, most sem tagadom. De direkt nem keresnék olyan könyvet, ami erről szól. De úgy tűnik, hogy a sors úgy döntött, hogy olvassak a depresszióról.

Miért nem hagytam a könyvet a fenébe, mégis?

Egyrészt, mint említettem szellős egy könyv, megadja az esélyt arra, hogy ha rossz is, de van egy olyan beidegződésed, hogy nem hagysz félbe könyvet (nekem ilyen nincs), akkor is simán egy nap alatt végig lehet rajta rohanni. Másrészt, az írótól már olvastam másik könyvet (Én és az emberek ), és azt szerettem, a maga beteg történetével együtt. Harmadrészt, a könyv elején kiderült, hogy ő jól ír. Jól tud fogalmazni, és nem azt érzed, hogy mindenképpen azt akarja, hogy éld bele magad abba, hogy ő mennyire nyomorult volt. NEM. Természetesen leírta, hogy mennyire rossz volt, hosszan amúgy, de élvezetesen (már amennyire erre lehet azt mondani, hogy élvezetes). Tehát ő semmi esetre sem akart ebből nagyobb problémát csinálni, mint ami. Elmondta, hogy a depresszió rossz, és hogy milyen érzés benne lenni, azt is, milyen ez kívülről, és milyen, ha van valaki melletted, és milyen, amikor senki nincs melletted. Milyen szorongani és félni a létezéstől és a haláltól egyszerre. Egyszerűen elmondott mindent, és mégsem éreztem azt, hogy most ez rossz lenne vagy zavaró. A másik két könyvnél az volt a bajom, hogy viccesen akarták kezelni a dolgot, vagy nagyon tudatos jelenlétesen, és egyik stílus sem jött be. Azt hiszem, nekem az őszinte megfogalmazás jobban tetszik. Meg Matt valahogy végtelenül szimpatikus figura, annak ellenére, hogy biztos, hogy a barátnője, majd a felesége számára az a pár év borzalmasan nagy megpróbáltatás volt, míg Matt kilépni a szobából is félt.

 Úgy hiszem, hogy sokat tett a kedvelésért Matt azzal is, hogy szereti a könyveket és ezt ki is emeli. Hogy ő próbált mindig pozitív lenni, de akkor ott a mélyponton, amikor beütött a krakk, akkor igenis nem tudott pozitív lenni. Tisztelem, hogy harcolt (ahogy az összes depresszióst tisztelem azért, mert harcolnak az életben maradásért), és tisztelem azért is, mert írt erről a betegségről. Olvashatóan, befogadhatóan, könnyen emészthető stílusba. És mert nem akart vicces lenni minden áron.

Belbecs: 5/5

Ha kellene mondanom valakinek egy könyvet, ami a depresszióról szól, és nem lesz tőle még depressziósabb, és feltehetően megtud egy csomó dolgot a betegségről, akkor ezt a könyvet ajánlanám!

Külcsín: 5/5   -  Egyszerű, letisztult!

Kedvenc idézetek:

Olvass, amit akarsz. Csak olvass. A könyvek lehetőségek. Menekülési utak. Választást kínálnak, amikor nincs választásod. Mindegyik otthont nyújthat egy otthontalan elmének.

235. oldal

És egyre inkább a könyvek. Olyan intenzitással olvastam, mint még soha. Mindig is olyan embernek tartottam magam, aki szereti a könyveket, de nem ugyanaz, ha szereted a könyveket, és ha szükséged van rájuk. Nekem szükségem volt a könyvekre. Életem ama időszakában nem luxuscikk volt, hanem drog. Örömmel vertem volna magam súlyos adósságba, csak hogy olvassak (ami meg is történt). Több könyvet olvashattam abban a fél évben, mint az egyetemi tanulmányaim öt éve alatt, és kétségtelenül a lapokon megidézett világokba temetkeztem.

129-130. oldal

Hogy megállítsd az időt: csókolj.
Hogy utazz az időben: olvass.
Hogy elmenekülj az idő elől: hallgass zenét.
Hogy érezd az időt: írj.
Hogy elengedd az időt: lélegezz.

221. oldal

Csakhogy az antidepresszánsok és a szorongáscsökkentők engem továbbra is félelemmel töltenek el. Ezen az sem segít, hogy olyan a nevük – Fluoxetine, Venlafaxine, Propranolol, Zopiclone –, mint a gonoszé a sci-fikben.

34. oldal

A könyvmolyokkal kapcsolatos egyik klisé, hogy magányosak, számomra azonban éppen hogy a könyv jelentette a kiutat a magányból. Ha valaki olyan típus, hogy túl sokat gondolkodik, akkor nincs magányosabb érzés, mint botladozni olyan emberek között, akikkel nem vagyunk egy hullámhosszon.

131. oldal

Fülszöveg:

A ​huszonnégy éves Matt Haig világa egyik pillanatról a másikra összeomlott. Egyszerűen nem látta, hogyan tudna tovább élni. Ez a könyv annak története, hogyan jutott túl a krízisen, hogyan lett úrrá a betegségen, ami majdnem tönkretette, és hogyan tanult meg újra élni.
A Miért érdemes életben maradni? nem csupán egy memoár, hanem megható, vicces és örömteli vizsgálata annak, hogyan éljünk jobban, szeressünk jobban, és hozzuk ki a legtöbbet az életből és önmagunkból.

Matt Haig (1975) angol író, újságíró, számos díjnyertes felnőtt- és ifjúsági regény szerzője. Könyvei közel harminc nyelven olvashatók. Feleségével és két gyermekével Yorkban él.
"Utálom a depressziót. Félek tőle. Sőt rettegek. Ugyanakkor a depresszió tett azzá, aki vagyok. És ha nekem ez az élet érzésének ára, akkor ezt az árat kell megfizetnem.
Elégedett vagyok pusztán azzal, hogy vagyok."

Eredeti mű: Matt Haig: Reasons To Stay Alive

Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyv: Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

Kiadó: Park

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 248

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789633552414

Fordította: Pék Zoltán

Jenny Lawson: Őrülten boldog

Szeretni szerettem volna ezt a könyvet. Amikor megjelent és figyeltjeim közül olvasni kezdték vártam. Vártam, hogy ez most jó lesz-e vagy sem, majd kívánságlistáztam, amikor úgy láttam, hogy bizony ez egy remek könyv, ezt nekem is mindenképpen el kell olvasnom. Aztán rájöttem, hogy talán nem kellett volna.

 A könyv szerzője beteg. Mármint szó szerint beteg és nem csak én mondom rá, hogy beteg. Depressziós, pánikrohamot kapó és ezer más mentális baja van. Ami persze szomorú dolog, és sajnálom is kicsit, de. De ő egy író, elméletben több könyve is megjelent Amerikában, tehát feltehetően nem egy rossz író. Lehet, hogy még szeretném is, ha nem ez a könyve kerül elsőnek a kezembe. Ugyanis sajnos ez pont az a könyve, ahol leírja az összes létező baját, elmebaját, képzelgését, és pánikját, mindent, amit lehet nem így kéne leírni. Tehát, lehet, hogyha őt más könyvével ismerem meg és ez csak az x. Könyv, akkor jóval többre értékelem ezt, így viszont nem.

 Nem jöttem rá, hogy a könyv kinek szól, és relatíve miről pontosan (a bajain kívül). Nem vagyok ugyanis abban biztos, hogy ha ezt egy depressziós elolvassa, mondjuk a vidámabb életszakaszában, akkor az jó lenne neki. Túl sok negatív dolog van a könyvbe ahhoz. Nem hiszem, hogy ha egy pánikbeteg ezt elolvassa, az segíteni fog neki, azon kívül, hogy bólogathat, hogy jah ő is érzi ezt néha. Nem tudom őszintén, mert se nem vagyok depressziós, sem pánikbeteg és elméletben semmi mentális problémám nincs. És akkor ide is értünk. Ha ezt egy teljesen normális ember olvassa, akkor tudni fog pár dolgot Jenny depressziójáról, kétségeiről, és őrült napjairól. De pl. a depresszióról nem lesz több képe, sem másról.

 Úgy gondoltam az olvasás közben, hogy jobb lesz a vége felé. Megszokom a stílusát, és kevésbé fog, idegesíteni. Nos, nem, sajnos a végén még mindig ugyanannyira elmebetegnek gondoltam, mint az elején, és nem tudtam úgy igazán nevetni rajta. Viszont van benne pár jó gondolat, csak azaz igazság, hogy az úgy elrejtve az egészben, és sajnos túl kevés ahhoz, hogy felhúzza a könyv értékét a szememben.

 Rengeteg dolog van túlmagyarázva a könyvbe. Én eleve nem szeretem, amikor adott valami és azon rugózik oldalakon keresztül, aztán újra visszatér és újra. Borzalmasan tud idegesíteni az ilyesmi, és Jenny folyamatosan ezt csinálta. Érdekes az élete, érdekesek a dolgok, de példának okért, viccesnek nem találtam. Örülök, hogy ő ott ahol él híres (?), és hogy van férje, aki elviseli, és gyereke, és hogy nem kell aggódnia amiatt, hogy nem lesz hol lakniuk. Tartom, hogy a férje borzalmasan sokat tesz azért, hogy az egész betegséget túlélje a házasság és család. És Jenny is borzalmasan sokat tesz ezért, és ezt neki pozitív pontként jegyzem fel. Mert nem hagyja el magát, és ez remek dolog. Lehet, hogy a könyvet olvasó depressziósok, ha nem lesznek a könyvtől még depisebbek akkor hasznosítják, a tanácsait (doki, terapeuta, gyógyszerek). Mondjuk, azt nem hiszem, hogy jó tanács, hogy igya részegre magát az ember, de hát mindegy, vannak nem megfogadni való tanácsok is.

 Úgy vélem ez a könyv olyan terápia jelleggel íródhatott. Amolyan írd ki magadból mi bánt, mi fura, milyen mentális bajod van. Ami szerintem egy nagyon-nagyon jó dolog. Csak mondjuk nem kell kiadni. Meg mondjuk lefordítani pláne nem kell. Leírni simán, de ott végének kellene lenni a történetnek. Leírja, ez segít neki, de nem adja ki. Bár no, 21. század mindenki kiadhat mindent, ha van elég pénze. És ismerjük be, neki van és feltehetően ebből a könyvből is remekül profitál.

Belbecs: 2/5

A két pont arra, hogy volt benne pár jó gondolat, talán párszor el is mosolyodtam. De nem, nem érzem azt, hogy engem megtalált volna ez a könyv. Vagy nekem íródott volna. Elfogadom azt, hogy tetszik egy csomó embernek, de nekem nem.

Külcsín: 4/5

Nekem tetszik a borító. De tényleg szerencsétlen kitömött boldog állat! De komolyan a borító, a cím, az alcím mind az ami miatt én magam is megvettem volna a könyvet, ha nem kapom meg karácsonyra. És igazándiból illik is a könyvhöz a borító. Elgépelések vannak a könyvben, csak arra nem jöttem rá, hogy direkt vannak-e benne, mert Jenny írta, hogy borzalmas ilyen szempontból, vagy szimplán a magyar szerkesztők elsiklottak felette. Rejtély.

Fülszöveg:

Egy elképesztően vicces és kacagtató könyv a bénító depresszióról és a szorongásról? Ez aztán szörnyen rossz ötletnek tűnik… De Jenny Lawson éppen ezekben a szörnyen rossz ötletekben a legjobb! Őrülten boldog című könyvében az egész életét végigkísérő mentális betegséget járja körül a maga egyéni, utánozhatatlanul humoros stílusában.
A szerző saját életének nem mindennapi történeteiből szemezget: az egyik pillanatban még két elvetemült hattyú tör az életére, aztán kap három döglött macskát postán, egy harmadik írásban pedig már a depressziójával járó bénultságról és tehetetlenségről vall kegyetlen őszinteséggel.
Ez a nyíltság arra irányítja a figyelmet, hogy el kell fogadnunk mindazt, ami megkülönböztet minket a többi embertől, majd felhasználni, hogy lenyűgözően és felháborítóan boldogok legyünk. Ahogy Jenny anyukája fogalmaz: „Talán nem is annyira borzasztó őrültnek lenni.”

Eredeti mű: Jenny Lawson: Furiously Happy

Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyv: Jenny Lawson: Őrülten boldog

Kiadó: Kossuth

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 320

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789630986205

Fordította: Szép Krisztina

Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

 Bár már majdnem egy hete szabadságon vagyok, az első pár napban az olvasásra egyáltalán nem jutott időm. Tudtam én, hogy a 40 darabos lista nevetséges lesz a nyárra, de azért optimista voltam/vagyok, eddig egészen a listán maradtam (vagy ráraktam a listára és így olyan mintha arról olvasnék :D). Folytatódott a Pongrácos könyvek olvasása. Nem véletlen, hogy egy rövidet kerestem. Ugyanis kellő sikerélmény, ha egyet kipipálhatok és reménykedtem abban, hogy jó is lesz. A könyv amit választottam, a Szeretettel, Beatriz!

 Tegnap este kezdtem, és ma már be is fejeztem, ami egy kevesebb mint 150 oldalas könyvnél nem túlzottan nagy teljesítmény rám nézve. A könyv egyik nagy hibája is abban rejlik, hogy rövid. A 14 éves Beatrizt és anyukáját elhagyja az édesapja, el is válnak. Ez egy élethelyzet amit el is kezd részben elemezni a lány (E/1-es levél „regény”….még mindig nem szeretem az E/1-ben írtakat), eleve ez az esemény kellő lenne egy könyvhöz, de a könyv felénél, kezd megnyílni Beatriz, és kezdi felhozni a további gondokat. Szorongás, iskolán belüli erőszak stb.

 Ami nekem fura volt a könyvvel kapcsolatban, hogy oké, hogy a mai fiatalok problémáját próbálja vázolni, de miért ír az apjának (amit amúgy nem is küld el), miért bízik jobban az apjában, mint a mellette élő anyjában, aki mindent megtesz érte, amiről tud abban segít is. Míg az apja fogta magát és elment egy nap és kezdett egy új életet, és innentől különösebben nem érdekelte, hogy mi van a családdal. Tehát, miért vele osztaná meg a fájdalmait, miért nem az anyjával, vagy jó, rendben….nem akar az anyjával beszélni ezekről (bár hülyeség, de elhiszem, hogy vannak ilyen családok, ahol Nem lehet beszélni ilyesmiről), akkor miért nem ír naplót? Magának, magától, amibe hasonlóan leírhatná a dolgokat, csak nem kellene a körítés, a Drága apa, és a *Beatriz elköszönés, meg sorokon keresztül, a „persze feladom” „jaj, régen írtam neked, de ezt már tuti feladom, képzeld már írtam, vagy nyolc levelet, de mégsem adtam fel, de ezt tényleg fel fogom” nyafogás. Igen, ez nyafogás, ami zavart.

 Zavart, hogy túl sok dolog akar megoldásra kerülni, túl rövid idő alatt. Van egy szorongó és pánikbeteg lány, akiről ezt nem igazán tudja az anyja, elmennek orvoshoz meg minden, de mivel a gyerek szemrebbenés nélkül hazudik a pszichológusnak is így nem lehet kezelni. Mert, mint tudjuk, ha nem akarsz meggyógyulni nem fogsz, tehát a lélekdoktor sem sámán, hogy a fals infóidból bármit is kiszedjen (egy jobb pszichológus feltehetően kitudja, de az első nem volt túl hatékony). Tehát alapjáraton szegény főhősünk problémás, problémás a háttér, és az iskolai élete is. Kitűnő tanuló, mert az iskolában az egyetlen amit szeret az a tanulás (szeret =  az egyetlen amivel úgy érzi még elérheti, hogy az apja büszke legyen rá, az a tanulmányi eredményei, ezért kepeszt, bár az apját nem igazán érdekli a dolog, de hát ő úgy gondolja azért mégiscsak). Van három lány, aki megkeseríti az életét, akik nem túl okosak, és rejtély miért őt utálják. Sajnos a levelezés alapján nem lehet konkrétan kideríteni, hogy miért is őt szemelték ki. Minden esetre a három „űrlény” , ahogy Beatriz fogalmaz, kellő képen demonstrálja, hogy milyen a 21. Század gennyláda kasztja az iskolákban. Tökéletes példákat hoz arra, hogyan lehet tönkretenni a másikat. Fele ennyit időznének a tanulásra, mint amennyit a bunkó, rohadék gondolatok kieszelésével töltenek, akár kitűnők is lehetnének. És persze SENKI sem lát semmit, és SENKI sem csinál velük semmit. Kivéve, amikor már túl messzire mentek, de akkor meg már Beatriz szemszögéből tökéletesen mindegy volt. Felfüggesztett két hét az iskolában tényleg nevetséges büntetés azért amit tettek…de legalább Beatriz relatíve jól jött ki az egészből. Persze nem túl kellemes átélni, és túlélni a bántalmazást, de megszabadult tőlük és végre azért kezelik amiért kell, és nem azért amit éppen kitalált magának. És végre az anyja is észrevette, hogy pánikbeteg a lánya, és bántalmazták!

 Az a baj a könyvvel, hogy belekapott mindenbe, felületesen érintett mindent, és roppant nehéz elhinni, hogy így, és ilyesmit egy 14-15 éves lány ír. Pláne az apjának. Elég lett volna egy problémát kezelnie, és nem halmozni szerencsétlent. Elhiszem, hogy van (akár rengeteg) 14 éves lány, fiú is, akinek tényleg ennyi mindennel meg kell birkóznia. A könyv viszont csak felvetette a problémákat, megoldást nem talált rá. Mert nem megoldás elmenni másik iskolába, amikor téged bántalmaznak. Nem megoldás ülni, és tűrni. Beatriz bemutatta, hogy mi az amit relatíve ne csinálj ilyen esetben. Ne hallgass és ne próbáld meg egyedül megoldani a problémát, mert kicsi vagy te hozzá. Ami még idegesített az az, hogy a vége átment egy vallási „Isten veled van, ha imádkozol, jön valaki és megment” féle lezárásba. Mi??? Értem, hogy kell valami pozitív is a történetbe, de pont ez? Roppant hülyén jött ki, és néha nevetségesen rossz helyre lett beszúrva ez az imádkozz és megmenekülsz rész. (ami tekintve  a könyv hosszát, igazán nagy teljesítmény). Még azt is persze megtudjuk, hogy senki sem vallásos a családban, és ő is csak régen hittanra járt, és most Isten megmentette őt a takarító személyében…gáz.

 Mielőtt félreértés esik, nincs gondom a vallásos emberekkel, és ezt úgy is belelehetett volna szőni a történetbe, hogy ne kapj a fejedhez, hogy  „jesszusom, ez a mondat hogy ugrott ide  a semmiből?” Komolyan, teljesen oda nem illő helyeken tűnt fel.

Belbecs: 3/5

Értékelem, hogy mi akart lenni, de sajnos nem sikerült. Nem lett az aminek az író gondolta, hogy jó lesz. Felvetett egy csomó problémát, amin elgondolkodhat az ember. Ha nem élte át azokat a dolgokat, akkor vagy legyint, hogy nincs ilyen, vagy megjegyzi, hogy hát igen van ilyen. Ha átélte, akkor az egyetlen megoldás, amit a könyv sugároz, azaz, hogy imádkozz, és Isten is megsegít. Ha megvernek, és a kórházba jutsz akkor megmenekültél, amúgy meg ha tovább hallgatsz, akkor Ő sem tud rajtad segíteni, és szenvedj….igen ennyi a mondanivalója!

 Külcsín: 4/5

Rengeteg papír pocsékoló rész van benne, ezért az egy pont levonás. Őrülten vastag margó, nagy betűk, és van oldal amikor van vagy két mondat rajta. A borító amúgy tetszik, kellően depresszív  a könyvhöz, és így kellően elérik, hogy ne nagyon emeljék le a polcról…nem figyelemfelkeltő, és nem az a borító amikor azt mondod, hogy „ezt elolvasom, bármiről is szól”….én azért olvastam el, mert Pongrác kiadós és ez a nyaram az ő könyveikkel telik. Nem mondom, hogy nem éri meg elolvasni, de könnyen található ennél Jobb könyv is.

 Az eredeti borító jobban tetszik, bár annak sem sok köze van a történethez, akkor már a depressziós hangulatot jobban átadja a magyar.