Anette E. Dumbach – Jud Newborn: Sophie Scholl és a Fehér Rózsa

A könyvért köszönet a Park kiadónak!

 Alapjában véve engem a 2. Világháború, mint könyv téma nem érdekel.  Nem érdekel Hitler, és az ő borzalma, az hogy mit csinált emberekkel és hasonló. Én amikor könyvet választok akkor azt általában úgy teszem, hogy kikapcsoljon, hogy boldog és vidám legyek tőle, és néha agyzsibbasztó dolgokat is olvasok. Néha ilyeneket is, de alapjába véve én nem vagyok ezek szerint sem felnőtt, sem komoly olvasó, egyesek szerint.

 Tehát a témát nem ismertem. A könyvet úgy választottam, hogy szép a címe. Komolyan! Kevesen hiszik el, hogy borító és cím alapján választok, pedig az esetek 90%-ban ez az igazság. Néha mellé nyúlok emiatt, néha beletrafálok dolgokba. Most beletrafáltam.

 Adott egy könyv, aminek a témája nem érdekelt különösebben, adott egy történelmi háttér, amiről szinte semmi információm nincs, mert régen volt az iskola és unalmas perceimben nem olvasok borzalmakról. A Fehér Rózsa számomra nem mondott semmit, nem tudtam róluk semmit, hogy mit akartak elérni, hogy hogyan lázadtak, és hogy haltak meg, hogy mégis mit csináltak. A könyv végére sokkalta többet tudok Sophie Schollról és társairól, mint azt gondoltam volna. Tényfeltáró, dokumentum regényként jellemezném a könyvet. Rengeteg adattal, napló és levél idézetekkel, a röplapok másolatával, újságcikkek és vádiratok közlésével együtt. Féltem, hogy unalmas lesz, hogy száraz lesz és nem fogok vele haladni. Féltem, hogy leteszem és azt mondom, elég a borzalmakból és inkább olvasok mást. Tény, hogy közben olvastam mást is, mert kellett, de nem volt száraz. Érdekes volt megismerni az akkor német fiatalokat, és az ő sorsukat. Volt amikor felhördültem, hogy jesszusom, hogy lehet egy egész népet ennyire agymosottá tenni, hogyhogy nem lép senki (ez amúgy a 2. Világháborúval kapcsolatos kevés ismereteim során rengetegszer felmerült, hogy Hitler miért is volt hatalmon olyan sokáig, hogy is tudott milliókat megöletni, hogy nem lázadt senki ellene hamarabb és ölte meg…). Tehát voltak részek amikor mérges voltam arra a korra, amiben a Fehér Rózsa alapult és létezett.

Kellenek az ilyen könyvek, és olvasni is kell őket, ha

-Érdekel a téma: Mert, ha cseppet sem érdekel akkor bután fogsz kinézni a fejedből. Nyitottnak kell lenni a könyvhöz, hogy az ember feltudja dolgozni az olvasottakat.

-Szereted a dokumentum regényeket, és valós történeteket: ez utóbbit én szeretem, bár ahányszor ilyen könyvet olvasok, annyiszor jövök rá, hogy az ember mennyire gyarló és mennyire nem emberi. És persze arra is rájövök, hogy mindig van ellen oldal, akik viszont kimagaslóan emberiek.

 Alig voltak húszon évesek, amikor megölték őket, szimplán lefejezték őket, mert lázítottak, röplapokkal és falfirkákkal. El lehet képzelni azt a világot. Hála az égnek, én nem abban nőttem fel, hogy nem mondhatok semmit, mert a szomszédom feljelent és hetekre bezárhatnak miatta. Ez a világ remélhetőleg már véget ért.

 És akkor egy kicsit a kiadásról. Gyönyörű, és igényes kiadás. Eszméletlen szép borítóval, és a belső kivitelezés is igényes. Elgépelést egy helyen találtam, de az sem volt annyira zavaró. Nagyon tetszett, hogy képeket, korabeli újságokból, és a Fehér Rózsáról raktak a könyvbe, és tetszett maga a felépítés is, hogy először a Fehér Rózsa története, alakulástól a kivégzésekig (napló és levél idézetekkel), aztán a vádirat fordítása, cikkek fordítása stb. Tehát egy nagyon jól összeszerkesztett könyv, akit a téma érdekel, vagy még nem ismeri a témát, tökéletes rálátást biztosít a témára. A könyvnek hála tervben van, hogy a Sophie Scholl című filmet is megnézem, csak úgy összehasonlítás miatt, azt mondják az is jó.

Belbecs: 5/5

Külcsín: 5/5

Fülszöveg:

Lélekemelő ez a könyv és mélységesen szomorú. Letehetetlenül izgalmas, miközben vitathatatlanul tényszerű. 1942 júniusában néhány fiatal egyetemista úgy dönt, nem fordítja félre a fejét, nem hallgat, szót emel az ellen, ami Németországban történik. Kilenc hónappal később, 1943. február 22-én, három órával az ítélethozatal után lefejezik közülük azt a három diákot, akit előtte négy nappal az egyetemi pedellus feljelentésére elfogtak. A két testvér 21 és 24 éves, a harmadik egy háromgyerekes édesapa. Goebbels maga intézkedik, hogy a kivégzés ne legyen nyilvános, mert az ellenállást szülhet, de gyors legyen, és elrettentő.

A kivégzések után a Fehér Rózsa mozgalom, mely éppen behálózta volna Dél-Németországot, de eljutott az északon fekvő Hamburgba is, szinte azonnal elhal. A feljelentőt nyilvánosan megünneplik az egyetemen, további szálakat fejtenek fel, embereket tartóztatnak le, végeznek ki, ítélnek el. Azért még így is akad diák, aki az egyetemen kifüggesztett Hitler-képre olajfestékkel mázolja rá: Németország első számú ellensége.. A hatalom fél, a családtagokat is megfigyelik, bebörtönzik, faggatják. A kemény mag eredetileg három, majd öt diák, Hans Scholl, Sophie Scholl, Alex Schmorell, Willie Graf és Christoph Probst, valamint az egyik professzoruk, Kurt Huber.

A könyv huszonhárom fejezete nem csak a Fehér Rózsa mozgalom kilenc hónapját tárgyalja, de az 1890-es évektől felvezeti és elhelyezi az eseményeket, bemutatja a történelmi és kulturális hátteret, az előzményeket és az utóhatást.

A ZDF német tévécsatorna 2005-ben arra szólította fel a nézőit, hogy szavazzanak a valaha élt legnagyobb németekre. Hans és Sophie Scholl a negyedik helyre kerültek, megelőzve Bachot, Goethét, Albert Einsteint, Willy Brandtot, Gutenberget és Bismarckot. A fiatalok szavazatai alapján ők végeztek volna az első helyen.

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól

Fülszöveg:

Észak-Korea a világ egyik legelnyomóbb és legtitokzatosabb országa. A besúgást bátorítják, a média a kormány ellenőrzése alatt áll. Az Elfújta a szél veszélyes könyvnek számít, melyet száműztek a polcokról. Az 1990-es években éhínség söpört végig az országon. Milliók haltak éhen, de a rezsim továbbra is kezében tartja a hatalmat. Számos interjú segítségével Barbara Demick elsőként mutatta be, hogy milyen is az élet ebben a rendkívüli országban hat hétköznapi ember sorsán keresztül, akiknek a szívszorító körülmények ellenére sikerült túlélni a Kedves Vezető országát.

A könyvért köszönet a Könyvmolyképző kiadónak!

 Vannak olyan könyvek amiket nem lehet gyorsan elolvasni, nem lehet velük gyorsan haladni, mert meg kell emészteni az írtakat, el kell gondolkodni. Ilyen szempontból ez a könyv nagyon nehéz olvasmány volt. Nem mondhatom rá, hogy élveztem. Elég furán is jönne ki. Inkább azt mondom, hogy tanulságos, jól megírt, és nagyon jó könyv, egy nagyon komoly témáról.

 Nehéz úgy olvasni, hogy közben nem gondolsz bele, hogy te hozzájuk képest szerencsés vagy, bármennyire is szegény vagy, ők sokkal szegényebbek nálad. Amikor olvastam, és közben ebédszünet volt, mindig elgondolkoztam, hogy basszus, nekik ez amit megeszek több heti munkájuk után is maximum álom. Éhezés, borzalmak.

Éjszakai műhold kép Észak, és Dél-Korea

 Idegesít, hogy a 21. Században még ilyesmik lehetnek, hogy Észak-Koreában ilyesmi még lehet. Persze nem felejtettem el az Afrikai éhezőket sem, csak most ugyebár Korea volt terítéken. Borzalmas belegondolni, hogy a segélyek nem jutnak el az emberekhez, mert a hadsereget kell táplálni, hogy aki teheti menekül, ha van annyi elszántsága. Ahogy olvastam a könyvet rájöttem. Észak-Korea vezetői nem voltak hülyék. Mármint persze elítélem őket, de azért ismerjük be. Olyan szintű agymosást vezettek be, hogy az emberek nagy része éhen hal, nem lop, nem lép, éhen hal az államért! A Nagy Vezérért. Soha nem árulná el a hazáját, és ebbe persze belehal a többség. Nagyon sok borzalomnak kell megtörténnie ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkodjanak, hogy ez nem jó. Hogy a Nagy vezér is csak ember, elég gyarló, és lop, és kényelmesen éldegél, míg maga a nép sorra pusztul. A menekültek akik meséltek is beismerik, hogy totálisan bíztak a rendszerben, van aki még most is azt hiszi, hogy jobb lesz, hogy majd eljön az amikor a két Korea egyesül és mindenki boldog lesz, és mosolyog, mint a propaganda plakátok pirospozsgás emberei.

 A könyv előre vetítette, hogy ennek a rendszernek már meg kellett volna buknia, még nem bukott meg. Nem tudja megjósolni, hogy mi történik amikor a két Korea újra egyesül, de azt tudják, hogy a menekülteket is évekig tart beleszoktatni a 21. Századba. Abba, hogy van munkád, a munkádért fizetést kapsz, vannak kocsik, tv, aminek adását az állam nem szűri meg olyan szinten, mint otthon, ahol csak az Észak-Koreai filmeket nézhetted, és hülyítették az agyadat. Hogy van esély arra, hogy legyél valaki, hogy minden nap étel kerülhet eléd, és hasznos tagja lehetsz a társadalomnak. Elég nehéz elhinni ezt pár hónap alatt, amikor olyan helyről jöttél, ahol dolgoztál, de nem kaptál érte fizetést, körülbelül tíz éve, ahol a hegyekbe kellett menni élelemért, vagy a határon ide-oda csempészni dolgokat, hogy legyen annyi pénzed, hogy egy tál rizst tudj venni… rizst? Ha kukoricát, akkor már boldog vagy.

 Elképzeltem azt, amit azt hiszem Kim doktornőnél írtak, hogy amikor átment a határon, és egy házhoz bemenve a földön egy tál fehér rizst és húst talált a Kutyának (!!!) kirakva, holott pár kilométerrel arrébb, a határ túloldalán ez luxus ételnek számít, itt meg kutyakaja. Azért borzalmas :S

 Leírhatnék még sok-sok dolgot, de ezt olvasni kell. Gondolkozni rajta, feltehetően még sokáig leszek a hatása alatt. Kellett közben olvasnom mást, mást ami nem ennyire idegesítő és szomorú. Mert szomorú az amit bemutat, és szomorú az a tény, hogy igaz…

 Belbecs: 5/5

Akkor egy kicsit a könyv kiadásáról. Szép, igényes kiadás, a borító is tetszik. Igazándiból erről körülbelül ennyit tudok mondani. A posztban láthatóak a külföldi borítók is. Nekem amúgy mindegyik tetszik, mindegyik illik hozzá.

Külcsín: 5/5

Könyv adatai:

Kiadási év: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző

Fordította: Ferencz Tamás, Lénárd Henrik

Oldalszám: 387

Eredeti megjelenési év: 2009

Eredeti cím: Nothing to Envy

Eredeti ár:2.999 Ft

Kiadói ár: 2.549Ft