Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2016

M. R. Carey: Kiéhezettek

A poszt helyenként akarva, akaratlan cselekményleírást tartalmaz. Próbáltam nem lelőni semmit, de úgy nehéz írni a könyvről. Előre szóltam!!  Az idei év egy kicsit zombisra sikerült. Legalábbis ami a mostanában olvasott könyveket jellemzi. Nem olyan rég fejeztem be a Zombi túlélő kézikönyvet, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy feltehetően meghalnék igen hamar az zombi apokalipszis bekövetkeztében.  Aztán molyon láttam ezt a könyvet, aminek szerintem borzalmasan ronda a borítója. És tetszett a fülszöveg. És annak ellenére, hogy maga a borító semmitmondó és taszító, egy gyenge pillanatomban megrendeltem, aztán mivel nem akarom elbukni idén is az „Amit főztél..” kihívást, hát gyorsan neki is álltam, hiszen azért vettem meg!  Az olvasást csak annyi időre függesztettem fel, míg egyedül voltam itthon. Pedig így belegondolva ott már semmi ijesztő nem volt, tehát olvashattam volna. No de honnan tudhattam volna! Na jó ijesztő ugyan nem volt, de felzabálták a csávót akit nem szerette

Prince of Stride: Alternative

 Ritkán írok filmekről, animekről. Mármint hosszabban, de gondoltam, most mégis megteszem. Szeretem a japán kultúrát, és ebbe beletartozik a manga olvasás, anime nézés is. Mivel nem beszélek sem japánul, sem angolul, és ezen nyelveken olvasni sem igen tudok, így a magyar fordítókra vagyok szorulva, ha éppenséggel érteni is akarom amit látok, és nem csak gyönyörködni benne. Márpedig szeretem érteni a dolgokat.  Úgyhogy itt is csók azoknak akik feliratozzák és felrakják indavideóra az animeket! És egészen gyorsan teszik ezt ugyanis a   Prince of Stride: Alternative (2016–) igen, pontosan jól látható idei! És már fenn van…és már belezúgtam.  Tudni kell, hogy nem vagyok sport ember, ez meg is látszik rajtam, viszont nem mondtam egy szóval sem, hogy nem szeretem nézni. Na jó…nem szeretem nézni! Az egyetlen műfaj amiben sportot szeretek látni az anime. Meglepő mód még ez a futós csoda is teljesen belelopta magát a szívembe. A Kamigami no Asobi (2014–) óta először lettem nagy rajongó

Várólista vasárnap

Ha nem leszek túl lusta, akkor ez egy állandó „rovat” lesz. Minden vasárnapra tervezem. Amolyan „ezt láttam meg” „ezt szeretném olvasni” féle poszt. Egyrészt mert így a várólistám 1097-nél tart, egyre nehezebb észben tartanom, hogy mik azok amiket kinéztem. Nem mintha, az olvasásomat befolyásolná az, hogy várólistán van-e egy könyv vagy sem. Bár az is igaz, hogy annak nagyobb a valószínűsége, hogy a várólistáról olvasok vagy veszek meg valamit, mintha az sosem szerepelt semmilyen listámon. Ugyanis a listára kerüléssel átment már egy szűrőn és felkeltette az érdeklődésemet. Alvin Toffler: A harmadik hullám Barabási Albert-László: Villanások Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése Carolyn Leutwiler: Páratlanság újraértelmezve Corinne Sweet: Mindfulness Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia Dobosy Antal: Ráfújt hajszál George Friedman: A következő 100 év George Friedman: A következő évtized Lionel Shriver: Nagy testvér Michael Walden: Eshtar Mordecai Roshwal

Áttekintő

 Gondoltam kicsit átnézem a molyos dolgaimat, meg a blogot is szeretném Majd felpörgetni egy kicsikét. Úgyhogy majd lesznek várólistás dolgok, lehet, hogy hozok majd szép borítókat is (rengeteg szép borítót láttam mostanában!), meg hasonlók. Sajnos ugyanis nem olvasok olyan gyorsan, hogy aktívnak lehessen mondani a blogomat, holott imádok bejegyzést írni. Csak úgy voltam, hogy azt könyv értékelésekre szűkítem le. Nos, ez fog változni. Kezdetben a molyos dolgaimat tekintem át. Ez merőben hasznos, főleg persze nekem, mert majd tudom mérni a változást x idő múlva is. Nézzük is: A kép elég beszédes amúgy. A legtöbb olvasmányomat, értékeltem is, más nem csillaggal. Régebben mondjuk az értékeléseim még kimerültek olyasmiben, hogy „jó volt”, „rossz volt” ehhez képest, meglehetősen sokat fejlődtem az idők során. Feltehetően jót tesz, hogy a blogra azért ennél értelmesebb dolgokat szeretne az ember írni. Végtére is ennyit meg tud jegyezni önmaga is :D Legalábbis jó esetben egy könyvre

Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái (Stuart Horten 1.)

 Idén elég sok mesét olvastam már, és nem is olyan rég írtam, hogy most egy időre leteszem a nagyon ifjúsági irodalmat. Szimplán abból a megfontolásból, hogy úgy az egész olvasást ne utáljam meg, csak mert csömört kapok a jó vagy éppenséggel a rossz ifjúsági, és gyermekirodalomtól. Stuart Horten története még a válság előtt került a kezem közé. Borzalmasan régóta el akartam olvasni (pontosan, 2015. novembere óta, amikor felvittem a Moly adatbázisba). Meg is lett a könyvtárnak, de nem hoztam rögtön ki, mondván van mit olvasni. De valami miatt senki más sem vitte ki, ami viszont borzalmasan lehangoló tény! Mert jelentheti azt, hogy az emberek, és a gyerekek (tudom, hogy a gyerekek is emberek :P), nem olvasnak! Vagy jelentheti azt, hogy ők nem hallottak róla annyi jót, amennyit én! Ami fura, merthogy szimplán borító alapján és cím alapján zúgtam bele a könyvbe, tehát nekem sem volt háttér információm, hogy ez jó. Hogy ez ennyire jó!  Olvastam már gyerekeknek szóló, nyomozós könyv

Max Brooks: Zombi túlélő kézikönyv (Tökéletes védelem az élőhalottakkal szemben)

Annak idején a Zombiháború nagy kedvenc lett. Így be is szereztem, rögtön amikor kiadták a Zombi túlélő kézikönyvet. Mondván jó az, ha van. Persze ha már megvan egy könyv, akkor automatikusan átkerül abba a halmazba, ahol a „majd egyszer elolvasom” könyvek vannak. Mert, hát itt van, úgyhogy ráér. Meg annak az esélye, hogy már azonnal a zombi apokalipszis kellős közepében vagyunk, és későn kezdem olvasni, igen csekély!  Nos, mivel ez egy túlélő könyv, így nem lehet igazán összehasonlítani a zombiháborúval. Az egy riport-regény szerűség volt, ez meg konkrét túlélési ötleteket felsoroltató kötet.  Játsszunk el a gondolattal, hogy valóban vannak zombik. Kezünkbe kerül ez a könyv, még a nagy járvány kitörése előtt, amikor még csak elvétve ették meg az emberek egymást, merő ösztönből, és emberhús utáni vágyból. Tegyük félre a tényt, hogy a mai napig vannak kannibál törzsek, akik nem zombik. A kötet szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy felkészülünk! Felhívja a figyelmet, hogy a köny

Amikor a mese már egy kicsit sok!

Szeretem én a meséket, de eljut az ember arra a szintre, hogy ha csak arra gondol, hogy mesét kell olvasnia akkor leizzad, és elfogja az undor. A merítés díj miatt, a zsűrizés égisze alatt elég sok mesét kellene olvasni. Gondoltam, ez nem lehet gond, imádom a meséket…. Csak hát az évben szétszórva és nem egyhuzamban 110-et. Tehát így márciusra besokalltam, pedig van nálam sokkal többet olvasó is.  Feltehetően hátrány, hogy nincs gyerek akinek felolvassam, és így igazándiból magam szórakozására megy a dolog. Csakhogy azt vettem észre, hogy már inkább idegesítenek, mintsem tetszenének ezek a mesekönyvek. Persze, lehet csak azért mert éppen az a turnus került a kezembe, amik tényleg rosszak. Úgyhogy egyelőre egy kis szünetet tartok, mert félek azért pontozok le könyveket, mert Éppen akkor, Éppen arra nem volt kedvem, energiám, és már rühelltem a meséket. Mostanában olvastam: Szécsi Noémi: Tetűmese A szöveg nagyon tetszett, az illusztrációkkal viszont nem vagyok megbarátkozva.

Ez történt Februárban

 Gondolkodtam azon, hogy szétszedjem-e a beszerzős és az ez történt posztot februárban, mert, hogy többet szereztem be, mint januárban. De még mindig nem érte el azt a mennyiséget (remélhetőleg nem is fogja mostanában), ami miatt megérdemelne egy külön posztot a könyv beszerzés.  Nos akkor mivel is gazdagodtam februárban? Összesen 5 könyv került hozzám, ebből 4 jelenleg is a magánkönyvtáram részét képezi. On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal? –t Gabyetól kaptam névnapomra, már régóta tervezem, hogy folytatom a szerzőtől való olvasást. Meg is van a többi könyve, csak valahogy nem vettem még magam rá, vagy idő nem volt, vagy minden a könyvek elé került. De majd idén!! John Izzo: Öt titok amit fel kell ismerj, mielőtt meghalsz című könyvet kaptam a tesómtól, és a sógornőmtől névnapomra, meg egy vezeték nélküli hangfalat. Ami ugyan a gépemmel nem kompatibilis viszont tökéletes lett a „munkahelyen hallgassunk zenét” dologhoz, úgyhogy igazándiból másként funkcionál, mint ami miatt a