Szvetelszky Zsuzsanna: Rejtett szervezetek

A könyvre, egy internetes cikk hívta fel a figyelmemet, amit (itt) el is olvashattok ti is. Úgy gondoltam, hogy remek kis könyv lesz, és megtudok belőle rengeteg dolgot, ami segíthet megérteni a munkahelyek felépítését, és az amolyan belső információs útvonalakat is.

 A könyv, egyrészt remek kis áttekintés a témában. Szerintem a legtöbb ember, bizonyos részeknél, egyetértően bólogat, hogy „bizony ez nálunk is így van”. Ugyanis eléggé általános dolgokat vesz alapul. Olyasmiket, hogy egy átlagos munkahelyen, miként terjed az információ, ha amúgy a hivatalos források nem adnak eleget. Hogy igenis, ha nincs felsőbb információ áramlás, akkor a belső informális vonal, majd kreál hírt, amit tovább mondhat. Fontosnak találja azt, hogy kik mondanak el dolgokat, és kiknek. Kikkel kapcsolatban, és ebből mit akarnak profitálni. A legtöbben, ugyanis a hír továbbadásából profitálni szeretnének. Vagy azért, mert tényleges hasznuk származik belőle, vagy azért, mert akkor esetleg más hírekhez is hozzá juthatnak.

 Bemutatja, hogy egy adott hír, mire A-ból elindulva eljut H-ig, mennyire megváltozhat, függően, hogy kiken ment keresztül, és azok hogy viszonyulnak magához a hírhez. Hogy mennyire képesek átértelmezni az emberek egy-egy hírt, és attól függően, hogy mit találnak benne fontosnak, és megosztandónak, úgy változhat a súlya is a dolognak.

 Hogy a főnökök, ha nem látják el elég információval a dolgozókat, akkor egyrészt ő maguk válnak témává, illetve születnek rémhírek, és hírek úgy, hogy erről nem is tudnak a vezetésben. A könyv kitér arra is, miként kell ezt egy vezetőnek kezelni, és hogyan nem. Hogy miként legyen kellően szociális a munkatársaival (érdeklődjön felőlük, de ne engedje magához túl közel őket. Pl. ne meséljen végbemenően a nyaralásról, erre ne is buzdítsa a munkavállalóját sem, de azért érdeklődjön róla, hogy „jó, volt-e”).

 A könyv tehát rengeteg dolgot felvet, és elemez. Ez egyrészről nagyon jó volt, mert tényleg érdekes témák. Másrészről, tartom, hogy a könyv nem halandóknak íródott. Mármint nem átlagos emberkéknek, akik szeretnének megtudni a rejtett szervezetekről dolgokat. Olyan szinten hemzseg a szakzsargontól, hogy nehéz néha mondatokat és oldalakat értelmeznem. Pedig tartom, hogy egy általános műveltségi szintem megvan. Tehát rengeteg az idegen szó, és éppen ezért az egész néha átmegy egy érthetetlen masszába. Vannak fejezetek, amiből annyit jegyeztem meg, hogy információk blabla, blabla... blabla....sok idegen szó, sok hivatkozás, blabla. Holott bizton állíthatom, hogy ezt feltehetően úgy is meg lehetett volna fogalmazni, hogy egy átlagos olvasó, ha megfogja a könyvtárba ezt a könyvet, és nem szociológiát tanul, csak úgy érdekességképpen érdekli a munkahelyek informális kapcsolati rendszere, akkor meg is értse.

Belbecs: 3/5

 Tehát sajnálom, hogy sok olyasmi volt benne, amihez idegen szavak szótára kellett volna, és sajna nem nagyon kutakodtam utána a szavaknak, túl sok volt, túl töményen. És igen, ez lehet csak az én lustaságom, de kb. ugyanennyi ideig tartott volna egy lábjegyzet. Csak feltehetően, akik szerkesztették, és akik írták a könyvet, azoknak minden tiszta volt vele kapcsolatban! Ennek ellenére értékes könyv és örülök, hogy elolvastam. Egy csomó „aha” élményt szerzett nekem!

Külcsín: 4/5

Igazándiból nekem tetszik a borító. A mínusz egy pont levonás az a lábjegyzet hiánya miatt van. Nekem hiányzott, no!

Fülszöveg:

„A ​hírnevet számtalan jó cselekedettel lehet csak felépíteni, de egyetlen rossz mozdulattal le lehet rombolni” – mondta Benjamin Franklin a 18. században. Ez a rossz mozdulat a 21. században egy gombnyomás is lehet: már nemcsak a munkahelyi büfében vagy az irodaház emeleti teakonyhájában terjednek a vállalati hírek, hanem az „online folyosókon” is.

A könyv célja, hogy a munkahelyi szóbeszéd működését, a szervezetek rejtett kommunikációs folyamatait vizsgálva bemutassa az informális vállalati kommunikáció tipikus vonásait. Minél több beosztott elégedetlen a vállalat hivatalos információival, vagyis minél kevésbé megfelelő a formális kommunikáció, annál kiterjedtebb és intenzívebb lesz a cégen belüli informális eszmecsere. Minél kevesebb energiát fektet abba a vezetés, hogy maga uralja ezt a területet, annál nagyobb hitele lesz a beosztottak pozitív, negatív vagy éppen ellentmondásos véleményének, s így a vállalaton belül – a formális mellett – létrejöhet a rejtett szervezet.

Az informális kommunikáció megismerése, a formális kommunikációtól való eltéréseinek feltárása, a belső hálózatok feltérképezése és irányítása nem a hatalom vagy a manipuláció eszköze, hanem az egészséges és hatékony szervezeti működés lényeges aspektusa, tehát minden vezető számára fontos feladat.

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tartalomjegyzék

Könyv: Szvetelszky Zsuzsanna: Rejtett szervezetek

Kiadó: Typotex

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 208

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632799346

Barkó Judit: Antiizgulin

Egyedülálló módszer – a lámpaláz legyőzhető

Érdekesnek tűnt a könyv, habár nem feltétlen hívnám a saját esetemet lámpaláznak. Még akkor sem, ha valóban nem szeretek több ember előtt beszélni, és valahogy nehezemre esik, ha például a felettesemmel kellene normálisan kommunikálni. De nem hiszem, hogy ez izgulás, vagy lámpaláz lenne. Még úgy sem, hogy ha megkérdik, akkor micsoda, nos arra nem tudnék válaszolni.

De feltételezzük, hogy ez lámpaláz, és feltételezzük, hogy a leírtaktól majd kevésbé leszek az. A könyv terjedelmét tekintve kevesebb, mint 200 oldal. Ebből ami konkrétan az ötlet arra, hogyan küzdj meg a lámpalázzal, mondjuk 10 oldal. A többi az mind körítés. Aki vizsgára, állásinterjúra készül, annak talán kicsit több, jobb ez a könyv, mert a vége az ebből áll. A legvége, amolyan „nekem sikerült, olvassátok, nektek is fog” típusú lezárás volt. Tehát azok pozitív mesélései, akik ugyan feltehetően a könyvet nem olvasták, de befizettek a tréningre.

 Nem kérdőjelezem meg, hogy Barkó Judit ért-e ehhez, mert feltehetően ért. Szimplán azt mondom, hogy a könyvnek, ebben a formában, ezekkel a szavakkal, történetekkel túl sok haszna nincsen. A tréning feltehetően sokat ad a dologhoz, és feltehetően tényleg segít leküzdeni azt, hogy izgulj, vagy félj, hogy leblokkolj egy vizsgán, hogy képes legyél elérni a célod.

 Ami viszont tetszett, hogy ki van hangsúlyozva, hogy akár lámpalázas típus vagy, akár nem, ha felkészületlen vagy, nagyobb az esélye, hogy bukod az interjút és/ vagy a vizsgát. Tehát a módszer akkor nem segít rajtad, ha eleve nem tudsz semmit. Ez akkor segít, ha megtettél mindent annak érdekében, hogy sikeres legyél, csak éppen izgulós fajta vagy. Ez persze teljesen hétköznapi dolog, erre mondhatjuk azt, hogy alap lenne, de nem hiszem, hogy mindenkinek az.

 A másik, hogy leírt egy történetet, hogy egy posztjára, milyen komment jött, és hogy ennek mi lett a vége. A kommenten elgondolkodtam egy kicsit. Hogy vajon én foglalkoztam volna-e annyit vele, mint amennyit ő tette, hogy feltételeztem volna a sértő és hemzsegő helyesírásba bújtatott dologba azt, hogy ki áll mögötte, és venném-e a fáradtságot, hogy megismerjem. A legtöbben feltehetően nem vennék, és azaz igazság, hogy olyan helyesírású és bántó esetlegesen, sértő kommenteket én egyszerűen figyelmen kívül szoktam hagyni. És betudni annak, hogy egy bolond és/vagy gyerek tévedt a blogomra és ott éli ki frusztrált és/vagy troll énjét. Az ilyenekkel én nem állok le vitatkozni, mert nincs értelme. Ő megtette, és ennek pozitív vége lett, siker történet. Vagy legalábbis a könyvben ezt olvashatjuk.

Megnéztem most a szerző honlapját, és most már értem, hogy miből futotta a könyv kiadása. Hát az átlag ember van egy olyan érzésem, hogy továbbra is lámpalázas és izgulós lesz, mert kétlem, hogy egy átlag kereset (pl. esetemben a közalkalmazotti bér), nem nagyon fedezi a

Személyre szabott tréningek: 15.000 Ft/ alkalom ( 90 perc ), és ugyebár 4-5 alkalom. Tehát, hogy leküzdjem a lámpalázat az durván 60.000-75.000 forintomba fájna. Hát, amikor majd gazdag leszek ezt átgondolom. Amúgy biztos hatásos, de ahogy a könyv végi „ömlengés” is mutatta, tréningre vezérigazgatók, fő adminisztrátorok és hasonlók mennek… A könyv meg, sajnos önmagában semmit sem ér. (szerintem)

A szerző honlapját elérhetitek innen.

Fülszöveg:

Barkó Judit – 20 évig a Duna Televízió szerkesztő-műsorvezetője, kommunikációs mentor, az antiizgulin megalkotója.

A lámpaláz leküzdését segítő módszer megszabadít a nyilvános szerepléstől való félelemtől; legyen szó vizsgáról, prezentációról, riportról, állásinterjúról, vagy bármilyen, az egyén számára téttel járó helyzetről.

  Könyv: Barkó Judit: Antiizgulin

    Kiadó: Saxum

    Kiadás helye: Budapest 

    Kiadás éve: 2016 

    Oldalszám: 190

    Kötés: Puhatáblás

    ISBN: 9789632481630

Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve

 Egy olvasó ajánlotta, hogy mindenképpen olvassak Chapman-től, mert hát ő aztán megmondja a tutit. Végignézve az összes könyvét, ez az egy volt, ami egy kicsit is érdekelt. A többi totálisan számomra értelmetlen dolgokról szól. Legalábbis így cím alapján nem én vagyok a célközönség. Az a bizonyos olvasó persze részletezte is, hogy számára a minőségi idő és az érintés az első szeretetnyelve. Az infó amúgy elég kéretlen volt, mert hogy nem igazán érdekelt, de azért próbáltam kedvesen, mosolyogva bólogatni, hogy azt látom, hogy a minőségi idő… azt meg nem akarom látni, hogy az érintés. No mindegy is.

 Kinéztem ezt a könyvet magamnak, és sajnáltam rá a pénzt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy mivel Chapman amúgy is bestseller író, és oda és vissza vannak tőle az olvasók, nem gond, ha megvan ez is a könyvtárnak. Már van amúgy rá előjegyzés, úgyhogy tényleg nem gond, hogy meglett.

 Érdekes könyv, és azon kívül, hogy el lehet aludni rajta (ami lehet a fordító hibája, és lehet az íróké is, vagy a harmadik mesélőé, aki beszúrja, hogy ezt most éppen ki meséli…), voltak benne használható dolgok. Az a baj amúgy, hogy a használható dolgok nagy részéhez én mint egyedüli emberke elég kevés vagyok egy munkahelyen. Persze mindent ellehet kezdeni kicsiben is. Tudom én ezt, és csinálom is!

 Kitöltöttem a könyv végén található linken, található tesztet is. Nem meglepetés, de az érintés nincs benne a szeretetnyelveimben, valahol az utolsó helyen van.(annak ellenére, hogy kedvemre ölelgetem spontán a munkatársaimat :D). A teszt szerint az elsődleges munkahelyi elismerésnyelvem a szóbeli dicséret. Tartom, hogy van benne valami, mert nem kapok túlzottan sokszor dicséretet. Pláne olyantól aki esetlegesen hivatott volna arra, hogy ha valamit jól csinálok megdicsérjen. Persze vannak akik dicsérnek, és puszi és ölelés nekik, mert tényleg sokat jelent a pozitív visszajelzés. A második elismerés nyelvem a figyelmes ajándék. Igen, rohadt anyagias vagyok ez jött ki. Igenis örülök a FIGYELMES ajándékoknak, ellenben a falra tudok mászni a nem figyelmes ajándékoktól. Mert nem igénylem, hogy mindenképpen meg legyek lepve, vagy adjanak valamit. De ha már ad valaki valamit nekem, az olyan legyen amin minimum elgondolkodott egy icike picikét, és nem otthon körbenézett majd felsóhajtott, megfogott valamit és odaadta, hogy „ez jó lesz”…. Ettől körülbelül az ajándék máris inkább bántó, mintsem elismerő.

 Tehát, okos a könyv, de nem sokra megy vele az ember, ha nem tölti ki mindenki. Vagy ha kitölti mindenki, és elolvassa mindenki, még mindig ott van az emberi tényező, hogy vajon mennyire képes ezt használni. Például olyan dicséretnek sem örül feltehetően senki, ami nem őszinte. Hanem mert „ez az elismerésnyelved ezért mondom” alapon vágják hozzá az emberhez. Mindegy is, el lehet gondolkodni a dolgon, bár tartom, hogy ez sajnos Amerikában jelenleg még jóval jobban működő dolog mint kicsiny hazánkban. És nem azért, mert itt nem lenne igénye a munkába járó embereknek arra, hogy elismerjék őket, hogy bátorítsák, hogy jó amit csinál, hanem mert egyszerűen nincs meg hazánk embereiben a készség, hogy mást is lássanak, mint azt, hogy minden szar.

 Mert bizony, minden szar ezt hallom folyamatosan, és meglepődnek, hogy basszus én a mostani világban, hogy mehetek Boldogan dolgozni. És nehogy valaki kimondja azt a mondatot amit nagyon utálok, miszerint „örülj, hogy van munkahelyed”. Amúgy örülök, de ez sosem lehet indok semmire sem. Én boldog vagyok, mert ilyen vagyok. Tudok persze morcos, bunkó, és tahó is lenni. De alapjában véve, szeretem a munkámat, szeretek bejárni, még akkor is, ha minden nap elmondom legalább kétszer, hogy „mikor megyünk haza”, vagy indulás előtt itthon vergődőm, hogy „de nem akarok menni, mert esik az eső”, mindezek ellenére, igenis szeretem a munkahelyemet, az olvasókat, a kollégák nagy részét. De nem vagyok hajlandó politikáról beszélni, és belefolyni, mert totálisan nem érdekel. Nem vagyok hajlandó a bevándorlókról beszélni, és arról, milyen szar az ország, mert nem érdekel. Úgyhogy ezekkel a témákkal kíméljenek!

Belbecs: 3/5

Az elgondolás szép és jó, a megvalósítással vannak kétségeim, és borzalmasan száraz. Pedig fel akarták dobni, egy csomó interjút és esettanulmányt raktak bele, de ettől ez nem lett még jobban fogyasztható.

Külcsín: 4/5

Igazándiból tetszik a borító. A maga egyszerűségével. Emellett egy csomó lappocsékolás van a könyvben, amiket nem értek. Üres oldalak…. A semmi miatt, és igen ezek engem zavarnak, amikor random a semmi közepén egy üres lap ott van :D

Fülszöveg:

Hogyan alakítható ki egy olyan munkahelyi légkör, amely a legjobb teljesítményre ösztönzi a munkatársakat? Milyen szerepet játszik a személyre szabott elismerés a munkatársak motiválásában, és hogyan alkalmazható ez a gyakorlatban?

A New York Times bestseller szerző Gary Chapman és Paul White „A Munkahelyi Elismerés 5 Nyelve” című könyvében bemutatja, hogy a megerősítés, az elismerés és a bátorítás nemcsak a kapcsolatokat teszi jobbá, de nagyban hozzájárul a szervezetek hatékonyabb működéséhez is.

Eredeti cím: The Five Languages of Appreciation in the Workplace

Eredeti megjelenés éve: 2011

Könyv: Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve

Kiadó: Harmat

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 228

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632883021

Fordította: Abrudán Katalin