Rhonda Byrne: The Secret – A Titok

Fülszöveg:

Nemzedékről nemzedékre örökítették, mohón sóvárogtak utána, elvesztették, ellopták, hihetetlen pénzekért adták-vették. Az évezredes Titok tudói olyan történelmi nagyságok voltak, mint Platón, Galilei, Beethoven, Edison, Carnegie, Einstein és még sok más feltaláló, teológus, tudós és elismert gondolkodó. De most végre fellibben róla a fátyol.

„"Ha megismered a Titkot, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben.” – a Bevezetésből

A Titok filmes változatáról a www.thesecret.tv internetes honlapon olvashatsz angol nyelven.

Mostanában elég sok önszuggesztiós könyvet olvasok, főleg azért, hogy kicsit pozitívabb beállítottságú legyek, mint ami voltam.  Tehát kellenek a pozitív behatások olvasás ügyileg is. Kezembe akadt (szánt szándékkal) Rhonda Byrne: The Secret – A Titok című könyve. Nem elsőként, mert már valamikor régen egyszer nekikezdtem, csak annyira elcsépeltnek találtam, hogy aztán nem olvastam végig.

 Most ellenben végigolvastam. Nem mondom azt, hogy tökéletes a könyv, mert nem az. Sőt néha annyira szájbarágós, hogy majdnem leraktam, és azt mondtam, hogy „hagyjon már békén a hülyeségeivel”. Túl sok ismétlés, és túl nagyvonalakban minden. Szerintem az említett Titokról túl sokat nem mond el, feltehetően nem is tud mit mondani. De hiszem, és igazat adok neki abban, hogy amire gondolsz, azt vonzod be. Tehát, ha negatívan állsz a dolgokhoz, és nem látsz meg semmi jót és csak azt ismételgeted, hogy mi szar az életedbe, akkor ezt vonzod be. Ritkán látni olyan embert, aki szapul mindenkit, reklamál folyamatosan, és emellett boldog. Talán nem véletlen.

 Én próbálok pozitív lenni, pozitív dolgokat gondolni, és hálát adni rengeteg dolog miatt. Elképzelni, amit szeretnék, és elhinni, hogy ez vagy az már az enyém is.

 Ma beszéltük éppen az egyik olvasóval, mert látta mit olvasok (Rhonda Byrne: Határtalan gondolatok), és azt hitte a Titkot olvasom, hogy neki bejött a Titokban leírt, bár vagy egy évig szuggerálta a dolgot. Mondtam neki, hogy végtére is az a lényeg, hogy meglett, az hogy mikor az már csak részlet kérdés. A könyv is elmondta, hogy az idő relatív, lehet tíz perc a teljesülés, lehet napok, hetek, hónapok kérdése. Csak hinni kell, és teljesül.

 Aztán tegnap megnéztem a könyvből készült filmet, vagy a filmből készült a könyv? Nem tudom pontosan, mert a könyvben még a film csak készült, de olyan érzésem volt a film nézése közben, hogy úgy a szövegkönyvet átrakták szép borítóba és kiadták. Minden ott is százszor elhangzott, százszor és százszor, kicsit talán érthetőbb volt, talán kicsit világosabb minden. Majd meglátjuk. Minden esetre érdemes elolvasni a könyvet és túllépni azon, hogy kissé hülyén van szerkesztve.

 A könyv amúgy nagyon szép kívülről, szerintem nagyon igényes kiadás. Csak az a baj vele, hogy a főcímszavak és főcímek benne olyan betűtípussal íródtak, ami ritka rosszul olvasható. Vagy csak nekem volt gondom azzal, hogy néha felismerjem a dolgokat. Minden esetre szép kiadás, igényes kis fényes lapok, régies hatású.

Könyv:

Külcsín: 4/5

Belbecs: 4/5

Film:

Belbecs: 4/5

Külcsín: 3/5 – ezt azért összeszedettebben is meg lehetett volna csinálni, mert elsőre, ha az ember nem olvasta a könyvet akkor kb. olyan hatása van az egésznek, mintha valami szekta bepalizós műsorát nézné (lehet a magyar hangok még ráadtak erre a hatásra egy kicsit :D)

Ursula Poznanski - Erebos

Fülszöveg:
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Vélemény és egyéb nyalánkságok:
 Először is köszönet a Pongrác Kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátották a könyvet.

Történet: Az elején nem nagyon tudtam követni, hogy most mi is van valójában, de ahogy haladt előre a könyv, úgy lett teljesen egyértelmű a dolog, és ahogy Nick átlátta a dolgokat úgy az olvasó is lassan a fejéhez kaphatott, hogy tényleg basszus, ez nem jutott volna eszemben. Egyedi megvilágítása egy témának, egyedi a téma maga is. Mesterséges intelligencia, konkurencia, és az ártatlan (valóban ártatlan?) játékosok felhasználása egy bosszúhoz. Minden van itt ami a fiatalokat lekötheti, gyorsan haladós és jó nyelvezettel ellátott mű.
 Ami külön plusz pontot kap nálam, az a lábjegyzetek. Ha valami nem teljesen egyértelmű dolog, vagy kifejezés került terítékre, máris ott volt a lap alján egy rövid és tömör felvilágosító szöveg. Ami szerintem egy nagyon jó dolog!

Mitológiai elemek:
Én imádom a mitológiát, főleg a görögöket, tehát nagyon örültem, hogy egy kicsit az iskolai anyagot újra feleleveníthettem. Emlékszem annak idején csináltam Görög isten családfát, most az nem lett volna egy hátrány! Minden esetre jó volt belemerülni ebbe a világba. A világ a világban elv, mert két síkon mozgott a történet, egy a virtuálisban egy a valóságban. Görög istenek, helyszínek amik beszédesebbek voltak mint gondolták, de aztán csak megfejtették!

Erebos, a játék: Kifejezetten érdekelne, ha lenne ilyen, de játszani lehet nem akarnék vele. Nem azért mert függővé tenne, hanem mert nem igazán az én érdeklődési köröm, ez a mászkálós, harcolós játék. Én inkább maradok a fórum alapú játékoknál. De az elmélet, miszerint mesterséges intelligenciával felszerelt játék létezne, ami  egyrészt hagyja, hogy játsszon az ember adott síkon a karakterével, másrészt a való világba is teljesítsen küldetéseket, ismerkedjen az emberekkel, a játékos társakkal. Nos ez megfogott. Ahogy a könyv végén mondta is az egyik szereplő. Eredetileg az Erebos nem negatív dolgokra készült, az más kérdés, hogy tökéletes agymosónak bizonyult, akinek egyetlen egy célja volt, hogy a parancsot,a  bosszút beteljesítse. És mivel ő csak egy éterben létező dolog, a gyerekeket használta fel.

Szereplők:
Nem írom le, ki kicsoda Erebosba, mármint a karakterneveket, mert az ocsmányul a poénok lelövése lenne, mert úgyis csak a végén derül ki majdnem mindenkiről, hogy kicsoda. De azért pár szó az emberekről, nem a karakterekről!

Nick: Az elején beismerem nem kedveltem, mert olyan "mindent tudni akarok, valamiből kimaradok" figura, és nem tetszett az, ahogy ki akarta deríteni a dolgokat. Aztán amikor már benn volt, az nem tetszett, hogy mennyire, de mennyire függő lehet az ember egy játéktól. És végül nagy szemekkel néztem, hogy nicsak ő sem képes elviselni, hogy kiesett, és hogy mennyire rosszul reagál. Örültem, hogy kiesett mert ez bizonyította, hogy még tud gondolkodni, és nem ér annyit a játék, hogy megöljön egy embert miatta. És ott kezdett nagyon szimpatikussá válni, amikor már ellenforradalmat indított Erebos ellen. Aranyos mellékesen amikor aggódik!

Victor: Na ő haláli fazon, de komolyan. Kocka de nagyon-nagyon, viszont teamániás(szeretjük az ilyen embereket!) Nagy általános műveltséggel minden témában, egy eszméletlen fickó :) Szerintem ő lett a kedvencem. Na meg amilyen lakásban él, basszus annyi giccset! Viszont konkrétan van egy mondat amin elkezdtem nevetni, mert annyira előttem van.

"Nick összenézett az aggódó plüssmacira hasonlító Victorral."

Most mondja valaki, hogy ha ezt a mondatot olvassa, nem egy roppant cuki ábrázat jut eszébe. Nekem igen, úgyhogy kellett egy pár perces szünetet tartanom, hogy ne lássam lelki szemeim előtt és ne vigyorogjak :D

Emily: Női főhősnek is mondhatnánk. Okos, szép és korához képest szerintem érett is. Persze a testvére halála miatt feltehetően hamarabb nőtt fel, mint az kellett volna. Tetszett a logikája, és az is, ahogy kezelte a dolgokat, remek színészi vénával van megáldva, úgyhogy nem esett nehezére úgy beépülni a rendszerbe, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy valójában ellenük van!

Lények, karakterek:
Volt pár fura teremtmény a játékban. Főleg a nagy skorpiók, illetve az ártatlan báránykák maradtak meg bennem. Ártatlan báránykák, akik felzabálják a pásztorokat! De komolyan láttam magam előtt, ahogy Sarius megy, mert a küldetése megtalálni a birkákat. Talál a sövényen egy fél pásztort, majd tovább sétál, és "jajdecuki" bárány felkiáltással odasétál hozzá, és hát, nem a bárány szájában van a pásztor másik fele??? Ugrottam itt egyet hátra képzeletben, hogy basszus már! Amúgy nem vészes, vagy ijesztő, csak hirtelen váltás volt a cukiból a vérfagyasztóba!
Akkor a küldönc, ő külön érdemel pár mondatot. Ijesztő volt, az, hogy relatíve a lelkébe látott a játékosnak. Persze most csak képletesen, de azért Nick is megjegyezte, hogy olyan érzése van mintha rá nézne, bele a szemébe, ami ugyebár lehetetlen! És ahogy a többi játékos is megjegyezte, olyan mintha a játék élne...de még mennyire! Tehát a küldönc tipikusan az a karakter volt akivel nem akarna összefutni az ember, lehetőleg sosem, főleg nem egy sötét zsákutcában!

Külcsín: Tetszik a borító, az is, hogy egy az egyben átvette a kiadó az eredetit. Igaz, hogy először amikor megláttam, majdnem szívbajt kaptam, hogy mekkora ez a könyv! Konkrétan akkora mint egy tégla. De súlyra nem, bár órákba telt, hogy megfelelő olvasó pózt tudjak felvenni, anélkül, hogy attól félhetek, hogy egyszer csak rám esik! Tehát ki kell tapasztalni, hogyan lehet olvasni.Például, sajna buszon elég nehézkes olvasni :(
 Kellemes betűtípus, sorköz és elég vastag margó, ja igen és a végén pár oldal üres Jegyzetek címmel futó lap. Én nem vagyok jegyzetelő fajta, de amúgy biztos van aki használja az ilyesmit, nem hátrány néha, mert el lehet keveredni az emberek közt.

Én úgy röpke tizennégy éve szerepjátékozom, online fórum alapon, tehát nem volt ismeretlen a világ, a viszonyulás a dolgokhoz, és a nagy fokú függőség. Mert igenis van ilyen, és pont ezért értettem meg részben Helen-t (még ha nem is kedveltem), mert igenis képes a rabjává válni az ember, és képes összemosni a reális világot a képzelet adta világgal. De még mennyire. Ma már csak valóban hobby nálam a dolog, tehát már nincs késztetésem, hogy minden áron gyorsan-gyorsan játszani. De volt nekem 24 órás maratoni játékom is amikor valóban csak enni, inni, wc-re álltam fel. Úgyhogy teljesen bele tudtam élni magam a könyvbe, abba a fáradtságos iskolai napokba magam, amikor a játékot hajnalig űzik, majd szinte semmit aludva irány az iskola. Ismerős volt olvasni!


Tanulságos, magával ragadó könyv.

Gayle Forman - Hová tűntél?

Fülszöveg:

HÁROM ÉV MÚLVA
Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.
Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.
Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.
De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?

Vélemény és egyéb nyalánkságok:
Először is köszönet a Ciceró Kiadónak, hogy esélyt kaptam arra, hogy olvassam :)

Külcsín: Ezzel kezdem mert ezt sokkal egyszerűbb leírni. Sokan, sok helyen írták, hogy ez a borító nem illik a könyvhöz, hogy mégis miért van rajta ez, meg hogy ronda. Én nem tudom, nekem kifejezetten tetszik, és azért a gitárt elég sokszor emlegetik a könyvben, és van jelentősége bőven. Tehát szerintem sokkal jobb választás mint az angol borítók bármelyike, amiken vagy egy csaj van, vagy egy csaj és csávó és bámulnak egymásra...Jó annak is meglenne a maga varázsa, és jelentése, de most kivételesen azt kell mondanom, hogy a magyar borító jobb.

Belbecs: Na ezt már bonyolultabb megfogalmazni. Nem azért mert rossz lett volna, hanem mert így elolvasás után egy éjszakával (kb. 6 órával), még elég eleven az emléke. Nem emlékszem mostanában olyan könyvre ami miatt én képes lettem volna fél egyig fenn maradni, csak hogy befejezem. De itt ez volt a helyzet, mert olvastam, olvastam és odaértem, hogy Adam és Mia elalszik, gondoltam, na akkor itt el lehet nekem is, hát mindjárt fél tizenkettő, de felsejlett bennem, hogy "na jó, de mi lesz ha felkelnek, nekem tudnom kell mi lesz velük", tehát ők aludtak én meg tovább olvastam, és olvastam és daing vége lett a könyvnek. Tehát maximálisan a jó könyv kategória nálam.

A történet, szerint eltelt három év, Adam totál padlón, Mia a csúcs felé halad, teljesen külön utakon. Amúgy kb. 50 oldal kellett, hogy rájöjjek, hogy ki a fene az a Bryn és mi a fenét keres ott, és hogy mi a baja szegény fiúnak. Mert hirtelen nem volt teljesen tiszta. Aztán szép lassan tisztult a kép, hogy Mia miért hagyta csak úgy ott, hogy miért szakított vele meg minden kapcsolatot, mert hát szót fogadott, haragudott Adamre és kellett valaki akit gyűlölhet. Persze...csak hogy pont őt szereti, úgyhogy volt egy rész ahol úgy szívem szerint megráztam volna Miát, hogy "te szerencsétlen, hát nem látod, hogy Ő miatta élsz". Most nem azért amit tett, vagy ami történt, hanem mert tényleg Adam kérte, hogy maradjon, és hát...maradt.
Mind a ketten, egy részt hülyék, de nagyon. Persze én könnyen beszélek, mert nem éltem át amit ők és külső szemlélő számára nagyon egyszerű kritizálni, de konkrétan generáltak maguknak három évnyi szenvedést, hogy aztán a kozmikus véletlen miatt újra találkozzanak, és újra elbúcsúzzanak, hogy aztán mégse búcsúzzanak el...(tudom ez most kicsit bonyolult eszmefuttatás,de ez van). Másrészt azért van bennük sok közös, és lehet nagyon haragudtam volna, ha nem az a vége ami.

Mia: Sajnálom őt, tényleg bár elmondása szerint már az volt sok, hogy mindenki, de mindenki sajnálta őt, amiért a szüleit és testvéreit elveszítette. Tény, amúgy hogy roppant zavaró lehet, hogy nem elég a veszteség, de még óvnak és pátyolgatnak is, mintha nem lennél száz százalékos ember, csak mert majdnem mindent elvesztettél. Kicsit kattant zenész lány amúgy, bár a kattantságát én nem abba mérem, hogy beszélget a halott családjával (ez normális...relatíve), hanem mert tényleg nem mindig láttam a rációt a tetteibe. Az látszódott rajta, hogy "le akarja zárni Adam témát", aztán meg a "jaj, ne hagyj itt, szeretlek", tehát nagyon ellentétes érzései voltak, vagy egyszerűen elejével képtelen volt beismerni, hogy Adam mégis csak hozzá tartozik.

Adam: Tudom, gonosz dolog, ha azt írom valakiről, hogy úgy, de úgy felképeltem volna, de őt nagyon-nagyon. Mert átment önmarcangolóba, hogy jaj a világot túl kell élni, jaj nyugtató, ital stb. Persze jogos, hogy az ember elárulva érzi magát amikor a barátnője hopp elmegy New Yorkba és hopp egyik napról a másikra nem beszél vele. Tehát értem, én a kiborulás okát, meg hogy Mia az egyetlen akit szeretni képes, csak azért...megtett ő mindent azért, hogy ne veszítse el? A válasz...NEM.
Úgyhogy végtére is benne volt, hogy generáljon magának egy csomó szorongást, amit aztán majd most lehet kezelni, hogy végre helyreállt a lelke. Nem nagyon értettem az okokat, hogy miért veszekedett pl. az együttes tagjaival. Persze írtak okokat, de ha emberien viselkedett volna akkor azért meg lehetett volna beszélni, ahelyett, hogy inkább másik városba száll meg meg ilyesmi.

Azt kell mondanom, hogy megérdemlik egymást, meg azt, hogy szenvedtek három évet, majd egy napot, mire rájöttek arra amire a baleset előtt már rég rájöttek.

Kapcsolódó bejegyzés: Ha maradnék