Az 1500. elolvasott könyv

 Legalábbis úgy az 1500., hogy tudom is, hogy biztosan olvastam. Rengeteg könyv lehet elkallódva, amiket nem regisztráltam a molyra, hogy elolvastam, mert már nem is emlékszem rájuk, vagy még nem jöttek velem szembe, és nem csaptam a homlokomra, hogy basszus én ezt olvastam! Így most 2015-ben elértem az 1500. Regisztrált olvasásomat a molyon. Ami ahhoz képest, hogy életem úgy első 20 évében utáltam olvasni, nem is olyan rossz szám. A legtöbb olvasás azóta került bele a listába, hogy egyrészt könyvtáros lettem, másrészt meg molyon regisztráltam, és így fontosnak tartottam már feljegyezni minden könyvet. A könyvtárossággal kezdődött amúgy az „írjuk füzetbe, hogy mit olvastam” dolgom, ami most már jelenleg csak digitálisan a Molyon vezetődik… pedig lehet nem ártana írni még mindig egy noteszba, hátha egyszer eltűnik a net :D

 És, hogy mi érdemelte ki a kerek 1500. Kötetet? Kivételesen nem mesekönyv, bár tény, hogy az is szerepel egy csomó az olvasmánylistámban. Az 1500. Kötet a Rosie projekt lett.

 Valami könnyedre vágytam, valami kicsit szerelmesre, kicsit viccesre, ami azért nem csöpög a romantikától, tekintve, hogy nem vagyok oda sem a csöpögős romantikáért sem egyéb ilyesmikért. Romantikus regényeket sem igazán olvasok, így az alcím egy kicsit megnyugtatott. Végtére is, ha ésszerű szerelem, akkor a jó lesz! Bár elég ellentét a kettő, mert eddig úgy tudtam, hogy minden a szerelem csak nem feltétlen ésszerű.

 Don, a könyv főhőse máshogy van drótozva, nem igazán tudja mi a szerelem, nem igazán tudja, hogy bánjon az emberekkel. Mindent próbál racionálisan nézni, próbál mindenben értelmet találni. Az ő idillikus világában mindennek van értelme. Eldöntötte, hogy feleséget talál magának, és kérdőívet rakott össze, amit vagy ő maga töltött ki sutyiba megfigyelés alapján, vagy a neten a társkereső honlapon töltötték ki a hölgyek. Nem tudom, ha találkoznék ilyen kérdőívvel kitölteném-e de elég viccesen hatott a dolog. Ennek ellenére nem szerettem volna az a nő lenni, akit így vizsgáztat a partnere.

 És aztán becsöppent Rosie aki minden egyes pontnak ellentmond, viszont legalább érdekes. Aki rögtön feldúlja a jól megszokott napi/heti/havi ütemterveket és magával hozza a saját kattantságait. Mintha Donnak nem lenne éppen elég a saját furasága, kap egy másik fura embert a nyakába, természetesen félreértésekből adódóan. És kezdetét veszi Rosie apa projektje, hogy kitalálják ki is az ő vérszerinti apja.

 Az egész kötet az apaprojektet viszi végig, amiben Don előszeretettel segít, bár fogalma sincs, miért teszi. Tekintve, hogy nem ismerte előtte Rosie-t, a lány még csak nem is okos (de az, de mindegy), problémás és a feleség projekthez is alkalmatlan. Nem beszélve arról, hogy dohányzik, iszik és vegetáriánus(!), és a szavaival szólva elcseszett.

 Az apa projekt viszont rengeteg dolgot felvetett és rengeteg olyasmit csinált érte Don, teljesen megmagyarázhatatlan okokból, amit normál esetben nem tenne. Hazudott, lopott, elutazott ide-oda stb. és közben remekül érezte magát. Ez utóbbi, ami meglepte őt is. Persze az apa projekt lezárta után már nincs értelme a feleség projektnek, viszont mint kiderült végig lappangott egy Rosie-projekt, csak hogy mindig projektekbe gondolkozzunk :D

 Őrülten aranyos a történet, és néhol vicces, néhol szomorú. Volt, amikor nagyon sajnáltam Dont, és volt, amikor nagyon szurkoltam neki, és olyan is, hogy felképeltem volna a tahósága miatt, ami persze nem az ő hibája szimplán máshogy van drótozva.

 A könyv másik szála Gene és Claudia, illetve Gene aki végigszexeli a világ összes országából származó nőket, mert ez a kutatási alapja (haha), és mert nyitott a házassága Claudiával (haha). Na Gene az, akinek letéptem volna nemesebbik felét… sokszor… nagyon sokszor!!

Magyarok a könyvekben: volt Donnak egy magyar takarítónője Eva (aki amúgy kifejezetten okos és bölcs asszony volt, lenge ruhában!) És a kötetben volt még egy László Hevesi…(matematikus?) Aki csak említés szintjén szerepelt, de így név alapján magyarnak gondolom!

Belbecs: 5/5

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kikapcsolódni, de közben gondolkodni is. mert azért van min gondolkodni, meg persze érdekes felvetések vannak, miszerint mennyire etikus ellopni keneteket és apasági teszteket végezni sutyiba az egyetem laborjában :D

Külcsín: 4/5

 Tetszik a borító, amit átvettünk, amúgy szerintem az egész nagyon illik a könyvhöz, csak. Csak nem értem, miért kellett akkora nagy margó a könyvben, azon kívül, hogy így az egész többnek tűnik, mert szinte csak a könyv közepén egy hasábban van szöveg. Mondjuk az is igaz, hogy így gyorsabban haladhat benne az ember. Jó súlya van a könyvnek, buszon olvasni nem annyira kényelmes, bár a kemény tábla miatt elég strapabíró. Elgépelés és hasonló nem volt benne. A külföldi borítók közül amúgy ez a legjobb, amit átvettünk.

 Oh és igen… sorozat! Pedig úgy reméltem, hogy végre egy könyv, olyan szépen le is van zárva és hát kiderült, hogy van folytatása -.-” alig vagyok ám morcos!!!

Fülszöveg:

Merem remélni, hogy akkor ez
is jön majd magyarul...

„Egész életemben azért kritizáltak, mert állítólag nincsenek érzelmeim – mintha ez valami végzetes hiányosság lenne." Don Tillman, az Asperger-szindrómás, furcsa, mégis elbűvölő és igen sikeres genetikusprofesszor számos kudarc után arra a következtetésre jut, hogy agya nincs romantikára „drótozva", noha szerinte logikusan „nők széles skáláját kellene vonzania". Ám amikor idős szomszédasszonya, Daphne meggyőzi, hogy értékelje át a lehetőségeit, Don a maga rendezett, tényekre építő módján belefog a feleségprojektbe. Kidolgoz egy kérdőívet, amelynek segítségével megtalálhatja a tökéletes társat: azt a megbízható, absztinens, nem dohányzó nőt, aki beleillik fegyelmezett életébe… A Rosie-projekt egy végtelenül szórakoztató utazás az enyhén autisztikus Don világába, aki egyszerre kacagtató és szívszorító csetlés-botlása során többet tud meg önmagáról, mint amennyit valaha lehetségesnek gondolt. Graeme Simsion új-zélandi születésű ausztrál író megható és ironikus regénye immár több mint 40 országban ejti rabul a humoros kalandokra éhes olvasókat.

Eredeti cím: The Rosie-Project

Eredeti kiadás: 2013

Könyv: Graeme Simsion: A Rosie projekt

Kiadó: Libri

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 400

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789633103524

Fordította: Sziklai István

Ár: 3.999 Ft

Naoki Higashida: Hát ezért ugrálok

Fülszöveg:

Milyen autistának lenni? Miként tudhatjuk meg, mit gondol és érez egy autista gyermek, akinek segíteni szeretnénk?

Ez a figyelemre méltó könyv, amelyet Naoki Higashida mindössze tizenhárom évesen írt, választ ad néhány kérdésre. A súlyosan autista Naoki megtanult kartonbillentyűzet segítségével, a betűkre mutogatva kommunikálni, és mondanivalója kivételes betekintést nyújt az autisták gondolkodásmódjába. Megmagyarázza az autizmussal élők sokszor elképesztő viselkedését, lehetőséget nyújt, hogy megértsük képi gondolkodásmódjukat. A zárónovella pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az autisták nincsenek képzelőerő, humorérzék és beleélő képesség híján. Naoki szívhez szólóan folyamodik a türelmünkért, együttérzésünkért. Könyve minden olvasónak alkalmat ad, hogy új, izgalmas nézőpontból szemlélje a világot.

Naoki Higashida 1992-ben született, az autizmusra való hajlamot 1998-ban állapították meg nála. Ezután speciális nevelési igényű gyermekek számára működtetett iskolákba járt, tanulmányait 2011-ben fejezte be. Több szépirodalmi és ismeretterjesztő műve is megjelent, munkáival díjakat nyert. Az írás mellett előadásokat tart az autizmusról és blogot vezet. Japánban, a Tokiói-öböl partján fekvő Kimicuban él.

A könyvért köszönet a Park kiadónak!

 Vannak témák, amikről semmit nem tudok, vagy csak keveset. És vannak témák, amikről sokat. Az autizmus az a téma, amiről szinte semmit nem tudok, annak ellenére, hogy van a közelemben autista, biztosan találkoztam párral már életemben, de sosem annyi időt, hogy mély benyomásom legyen velük kapcsolatban, vagy véleményem, vagy magvas gondolatom.

 A könyv segít egy kicsit közelebb kerülni hozzájuk. Érdekelt a téma, mert szeretek új dolgokat megismerni, és szeretek a dolgok mögé látni. Milyennek látja egy autista magát, ez lenne a könyv lényege. Megmagyarázva, mit miért tesznek, hogyan látják a világot, hogyan látják magukat a világban. Naoki kérdezz-felelek könyve erre tökéletes. Érezhető a válaszokban az, hogy közölni akar valamit, amit nem mindig sikerül teljesen jól, teljesen érthetően, mégis a lényeg átjön. Még a magyar fordításban is, bár szerintem minél többször fordítják a könyvet, annál nagyobb a valószínűsége, hogy azt amit Naoki „elmondott” (leírt), az megváltozik. Előnyben vannak a japánok. A magyarok már az angol fordítást vették alapul, pedig szerintem már vannak japán nyelvről fordítók Magyarországon, talán több lett volna a könyv, ha az eredetit veszik alapul. Bár nem hiszem, hogy az angolok kivettek volna belőle, de kevésbé sokrétű szókinccsel rendelkeznek, mint mi.

 Rengetegszer szerepel, a „Mi, autizmussal élők” szókapcsolat, szinte minden válaszban olvasható. Megerősítve, hogy aki ír az autista, mégis nekem nagyon idegen volt ez. Maga a válaszok „tetszettek”, már ha lehet ilyet írni. Tehát jó könyvnek tartom, csak kicsit furának.

 Naoki írása, ami már nem a kérdezz-felelek része volt, szerintem egy szomorú, de igaz és szép történet. Nagyon tetszett, nagyon szépen tud írni.

 A könyvet ajánlom annak, akinek a környezetében vannak autisták, és annak is akinek nincsenek. Mert szerintem szükséges, hogy ennyit legalább tudjunk róluk, hogy ha véletlen (direkt/akárhogy) összefutunk velük, ne kövessük el azokat a hibákat, amiket rengetegen elkövetnek. Ne nevesd ki, mert nem tehet róla, ne nézd le, mert nem hülye. Oh, istenem, hányan vannak, akik a Mást, amit nem értenek, elkönyvelik ilyesmiknek. Attól, hogy valaki nem olyan, mint te, nem azok a szokásai, mint neked és nem úgy viselkedik, mint te, még nem hülye, és nem buta. Tehát olvassák az emberek! 170 oldal, még csak nem is sok, ha leülsz egy pár óra alatt el is olvastad.

 A könyv kinézetéről pár szót. A borító gyönyörű, bevallom, abba lettem szerelmes, mert tényleg eszméletlen gyönyörű (tegnap egy órát nézegettem, lapozgattam a könyvet, még nem olvastam, csak ismerkedtem vele), a belső illusztrációk is gyönyörűek, azt sajnálom, hogy fekete fehérek L, színesen szerintem sokkal hatásosabbak lettek volna. A könyv felépítése is tetszett, egy előszó (David Mitchell –től… aki biztos híres, csak én nem ismerem, de ha már a borítóra rányomták a nevét gondolom híres), akkor a kérdezz-felelek rész, majd Naoki kis története (amúgy közben is voltak apró történetek), majd utószó, és az illusztrátorok magyarázata. Arányosan, és jól megoldva minden. Szép nagy betűkkel nyomtatták, ebből adódóan majdnem minden kérdés és válasz két oldalra csúszott, általában 3-4 sor miatt. Ezt kicsit papírpocsékolásnak tartom, és laphúzásnak, ennek ellenére különösebben nem volt zavaró. Elgépelést nem találtam, a szóismétlést meg itt azt hiszem elfogadott.

Külcsín: 4/5

Belbecs: 5/5