Lapról - lapra

 Vannak olyan könyvek, amik felkeltik az érdeklődésemet, úgy hogy igazándiból nem sokat tudok róluk. Ez a könyv is ilyesmi volt, amikor megjelent már a kívánságlistámon volt, aztán idővel leszedtem az összes vörös pöttyös könyvet róla, mert rájöttem, hogy nekem ez a zsáner, már kicsit túl fiatal, túl nyálas és nem bejövős. Feltehetően rossz vörös pöttyösöket fogtam meg eddig. Úgyhogy a kívánságlistáról lekerült, de fenn maradt a várólistán, és @AniTigernek volt szerencséje ezt beszerezni (megkapni), én meg rögtön lecsaptam rá, hogy kérem szépen kölcsön. És mivel Anitiger egy roppant cuki leányzó már hozta is! Bekerültek a sorozat cetlijei az olvasásra szántak közé és sikerült ki is húznom. A Zen iránytűje mellé meglehetősen más témájú olvasmány, de így volt jó. Kellett valami pörgő.  Nem bánom, hogy lekerült a kívánságlistámról, mert nem újraolvasós. Annak ellenére, hogy minden oldalát élveztem és egész gyorsan haladtam is vele. De nem az a történet amit újra el akarna olvasni az

 Nem egészen ezt vártam. Talán megint túl nagy elvárásaim voltam. A könyv egyharmadánál lehetett sejteni a végkimenetelt. A kétharmadánál megörültem, hogy talán mégsem az lesz a vége, amire gondoltam. De az lett. Annyi, hogy mentek egy plusz kört a dolgok. Ennek ellenére nem volt rossz.  Tudtam, hogy lesz benne matematika, de gondoltam csak amolyan háttérként, mint kiinduló pont és ok, amiért egy idegen lény a földre jön megsemmisíteni mindent. Ehelyett elég konkrétan mindenben, minden témában ott volt a matematika. Tartom, hogy azok, akik szeretik, a matekot nálam százszor jobban fogják élvezni a könyvet.  Az egész arról szól, hogy ahogy a fülszöveg is rámutat, Andrew Martin professzor rájön valami nagyon fontos matematikai képletre, bizonyítani tudja ezt az elméletet, aminek köze van a prímszámokhoz, de nem tudnám már megmondani mi. A Figyelők, akik jelen esetben egy távoli galaxis szerintem marhára unatkozó, kissé uralkodó ambíciókkal rendelkező faja, úgy dönt, a földiek még

Nem olvastam még Harcos Bálinttól, így nincsen összehasonlítási alapom. Feltehetően heteken belül lesz, és akkor már viszonyítani is tudok, hogy ez mennyivel jobb vagy rosszabb a többi könyvénél. De be kell ismernem, hogy ha csak belenéztem volna (és az illusztrációkat nézem), akkor nem olvastam volna el a könyvet. Borzalmasan rondának találom a képeket. És értem én, hogy a gyerekeknek még nem kell olyan nagyon kidolgozott kép, és nem kell felnőtt fejjel is szép illusztráció (bár ezzel a megállapítással vitatkoznék), de ez akkor is ronda. Olyan igazán, nagyon ronda. Tehát az illusztrátor nem lett a szívem csücske, még ha néha el is kapta azt a hangulatot, amit a szöveg közvetíteni akart.  A mese maga viszont aranyos, nem túlzottan túlkomplikált és nem is hosszú, de szépen felépített és szép kerek. Azaz igazság, hogy feltehetően kreatív szülők még tovább írhatják, hogy mi mindent lehet a csiribú-csiri (…) helyére írni. És meglehetősen menő cirkusznak tartom azt, ahol valóban van má

G. Szász Ilonától, már olvastam régebben egy könyvet, amit nem igazán tudtam hova tenni, amiatt, hogy kicsit horrorra sikerült. A Mindentvarró Tű volt a címe, és én őszintén bevallom, hogy annak ellenére, hogy Szegedi Katalint imádtam, mint illusztrátor, attól a kötettől kirázott a hideg. Pedig emlékeim szerint, a végkifejlett pozitív volt.  Tegnap kicsit garázdálkodtam a gyermekkönyvtárban. Először nem akartam haza hozni az Álomszövő Pendulát, a mérete miatt, de aztán nem volt időm végigolvasni ott, úgyhogy jött velem haza. Nem bántam meg, mert jó volt a végére jutni. Érdekelt Pendula és az álomlopó markoláb története, és az, hogyan is oldja meg ezt az álomlopkodást a vidám mindig ébren is álmodozó leányzó.  Maga a történet szerintem teljesen oké, nem volt gagyi, élvezhető volt így majdnem harminc éves fejjel is. A kéményseprő fiút nagyon megkedveltem, annak ellenére, hogy igazándiból, olyan nagyon sok dolgot nem csinált. Viszont Szegedi Katalin olyan kellemes külsővel ajánd

Idén is tervben van, hogy mesekönyveket olvasok. Egyrészt amolyan felkérésből, másrészt eddig is szerettem őket, és mindig kellemes egy-egy nagyobb vagy komolyabb könyv után pár mesekönyv is. A tavalyi év magyar kortárs irodalmát fedezem egy kicsit fel, gyermekirodalom kategóriában. Itt elérhető a tervezett polc: Merítés-díj / gyermekirodalom (2015)  Persze sajnálatos módon a könyvtárunk nem rendelkezik az összes könyvvel a polcon, de azon még talán májusig sikerül javítani. Általában ha valamire felkérnek, azt szeretem lelkiismeretesen csinálni (vagy amit elvállalok), így itt is próbálom a legtöbb könyvet elolvasni. Időm, kedvem, könyvtár függvényében. Mán-Várhegyi Réka: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök  A történet nagyon egyszerű, és amúgy még lehetett volna jó is. Adott egy kisváros, annak van egy csoki gyára, és annak a vezetője mindenkitől ellopkodja a recepteket, hogy gazdag legyen. Csakhogy egyrészt rossz állatoktól lop, másrészt nagyon kezdetleges az egész t

 A múlt héten elhunyt Alan Rickman. 69 éves volt! Sokat gondolkoztam, akarok-e írni emlék posztot róla, hiszen körülbelül az összes filmes, könyves blog írt, akkor nekem minek is. De aztán rájöttem, hogy jó ha az ember kiír ilyesmiket magából.  Számomra Alan Rickman volt a tökéletes Piton professzor. Előbb láttam a Harry Potter filmeket, minthogy elkezdtem volna olvasni a könyveket. Így amikor már az olvasásra került a sor Piton a fejemben automatikusan vált Alan Rickman által megformált szerepre. Tökéletes Piton volt.  Láttam pár filmet amiben szerepelt a Robin Hoodot is, bár őszintén megvallva én az összes Robin Hood féle filmet utálom, úgyhogy bár sokak szerint abban is nagyot alakított, nem vált számomra jelentősnek, ahogy a Drágán ad az életed-etben tett elméletben felejthetetlen alakítása sem. Szeretem az akciófilmeket, de Bruce Willis miatt nincs az a pénz, hogy újra nézzem, amikor meg láttam még kicsi voltam.  A Dogma viszont örök emlék marad, Metatronként tökéletes

 Kihívásra olvastam a verseskötetet (@Gabye féle olvasósra). Kellett egy verses hát legyen, ezen ne bukjam a dolgot, gyorsan előre is vettem a könyvet, pár óra alatt el is lehet olvasni.  Tudom, vereses kötetet nem olvasunk egyhuzamban, mert elvész az élvezeti értéke. Ha szeretném a verseket feltehetően én is eltagoltam volna a könyvet, hogy majd minden héten olvasok egy-két remek verset. De! De nem szeretem a verseket, a moderneket pláne nem.  Nem is vagyok hajlandó pontozni a könyvet, mert nem akarom rontani az átlagát. Normál körülmények között soha nem vettem volna kezembe ezt a kötetet, annak ellenére, hogy Fodor Ákosról csupa jót hallottam, hogy mennyire jó verseket ír, mennyire érzi, átérzi a dolgokat és mennyire képes az érzéseit három sorba összesűríteni. Elolvasva a kötetet én próbáltam látni benne a dolgokat. Találtam pár olyat, ami tetszett is. Ennek ellenére, a modern, kortárs költészetet nem igazán tudom szeretni, sem megérteni. Majdnem háromszáz oldal, majdnem hár

 Még tavaly kaptam a könyvet, a Molyos ajándékozás során. Az írónő előző kötete (A csodálatos Waverley-kert), nagy kedvenc volt, így már vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet. Aztán, ahogy szokott lenni, ami megvan, azzal ráérünk. Az idei elhatározásaimban viszont benne volt, hogy cetliket rakok egy üvegbe és abból húzom ki. Két üveg van egy a kölcsön-saját-reci-várólistacsökkentés, a másik a könyvtári könyves. Mindegyikből húzok egyet, aztán eldöntöm, melyiket olvasnám szívesebben és azt kezdem el. A másik elhatározás amúgy, a napi 100 oldal olvasása lett volna, ami akkor bukott meg, amikor elkezdtem dolgozni, és hulla fáradtan jöttem haza. Bár ennek a könyvnek az esetében szerintem megvolt, hogy három nap alatt a végére értem. Ehhez persze éjfélig fenn voltam. Nem mondom, hogy az a letehetetlen könyv, de azért nem volt rossz.  Amit szerettem benne: -Willa természete roppant kedves volt nekem, bár egy kicsit néha helyrepoztam volna. Ennek ellenére őt úgy igazán tudtam kedveln

 A könyvet @Vegazus mini-könyvklubja kereteiben olvastam. A romantikus szekciót buktam, a sci-fibe bele sem vágtam, gondoltam a fantasy az már jobb, kicsit talán közelebb is áll hozzám. A romantikánál biztosan. Úgyhogy jelentkeztem, szavaztam, és vártam mik lesznek az olvasandók. Ugyan, fogalmam sincs, a februárit honnan fogom megszerezni, de a Januárival nem voltak problémák. Tavaly, vagy tavalyelőtt kapta apukám tőlem karácsonyra, úgyhogy csak le kellett emelni a családi könyvespolcról.  Idén úgy gondoltam, hogy próbálok azzal a kevés kihívással, vagy könyvklubbal foglalkozni, amire jelentkeztem. Tehát nem utolsó percben kezdem el olvasni a könyveket. Bár ez a könyv nem volt tervezve, de nem bántam meg. És hogy miért nem?  Nos Jorg , a tövisek hercege egy egyéniség. Mit is lehet elmondani róla, úgy hogy ne spoilerezzek túlzottan. Nos, egy szociopata gyökér. De tényleg, legszívesebben felképeltem volna azt a mocskos száját, még ha rengetegszer olyan szintű intelligencia is sug

Bár, már megírtam az éves zárást, a decemberi összefoglaló elmaradt. Főleg azért, mert szerintem elég rövid lesz. A legtöbb könyvet decemberben kaptam, tekintve karácsony volt. Egy darabot vettem, azt is hirtelen felindulásból, csak mert tetszett az alcíme. Igen, vannak fura dolgok, minthogy miért veszek meg egy könyvet az alcíme miatt. Majd meglátjuk, hogy jó könyv-e, és hogy megérte-e azt az 590 Forintot amit rá áldoztam. És akkor íme a decemberi zárás. Vettem: 1 B. Lotterfeld: Armageddon Reality Show A molyon 77%-os a könyv, ez annyira mondjuk nem rossz, de nem is az a „váó ennyi pénzért nem lehet ilyet ott hagyni” százalék. Az alcíme: Avagy az ember, aki egyedül mentette meg a világot és igen ez tetszett meg. Nem is a pink borítója… az elég érdekes. Ezen kívül nem vettem könyvet. Amúgy mostanában inkább eladogatom a könyveimet és nem bevásárolok belőlük. Ez annak is köszönhető, hogy a könyvtár, ahol dolgozom, elég gyorsan képes beszerezni az engem érdeklő könyveket * é