Joshua Fields Millburn – Ryan Nicodemus: Minimalisták

 Ez az a könyv amit szerintem már harmadszorra hoztam ki a könyvtárból, és a három alkalomból kétszer csak nézegettem, hogy "Jah ezt is el kellene olvasnom.", de mindig visszavittem, mert rájöttem, hogy túl sok könyv van kikölcsönözve, és a saját könyveimmel sem haladok. De most, így a karanténos olvasási válságomból és írói válságomból, ez a könyv látszik megmentőnek.
 Mivel elég régóta érdekel a minimalizmus, olvastam is a témába már nem egy könyvet, adta magát, hogy megint átnézzek minden egyes ingóságomat, és újraértékeljem, hogy mire van szükségem. Ezt megerősítette a könyv is, még ha kicsit fura is.
Fura, mert a minimalizmussal ma már rengeteg blog és facebook csoport foglalkozik, és amikor megíródott ez a könyv, akkor elvétve voltak blogok, pláne olyan blogok, amik a minimalizmus életérzését fogalmazták volna meg. Azt hiszem, ez a könyv kicsit retro, de a retroság minden pozitív értelmében.
A könyv elején bajban voltam, mert Joshua az életéről mesélt, ami persze kell, hogy megértsük a személyes történetét, de valahogy mégis kevésbé kötött le a hányattatott gyermekkora, mint ami onnantól jött, hogy elkezdet utána olvasni a minimalizmusnak és elkezdett azon gondolkodni, hogy mi is az ami számára fontos. Onnantól ugyanis már jóval érdekesebb volt. Főleg amikor már Ryan-t is "belerángatta" ebbe az egészbe. No persze, nem kellett húzni, Ryan jött magától amikor rájött arra, hogy mi is a fura a barátjában. Mitől olyan más majd nyolc hónapos "ismerkedés a minimalizmussal" hatására. Érdekes volt kettejük útjáról olvasni onnantól, hogy eldöntötték, hogy változtatnak, a dobozolós partiig, és annak következményéről. Kifejezetten jók a könyv végén Ryan megjegyzései. Lehet érdemesebb lett volna akkor olvasnom őket amikor lábjegyzetként jelezte őket, de így a könyv végére hagyva sem volt rossz. Főleg, amikor arról mesélt, melyik nap mit vett ki az ingóságai közül, amiket Joshua-val együtt bedobozoltak, 21 napra. Meglepően kevés dologra volt szüksége és ez meglehetősen nagy felismeréseket hozott az életében.
 Nekem ott indult be a könyv, hogy már ráléptek a minimalista útra, Joshua kutatómunkái, felfedezései és észrevételeit meglehetősen jó volt olvasni. Irigylem azokat az embereket, akik tudják, hogy úgy igazán mi a szenvedélyük, mi az, ami miatt feladnák a munkájukat, és azt csinálnák életük végéig, vagy legalábbis egy ideig biztosan. Bár lehet én is rájönnék, ha pár hétig ezen gondolkodnék, ha egyszer nekiállnék.... (mint amúgy sokaknak, nekem is vannak álmaim, hogy írok egy könyvet, vagy többet...csak egyenlőre a kitartásom még nem érett meg hozzá, hogy le is üljek elkezdeni).
Úgy gondolom több embernek kellene ezt a könyvet elolvasnia. Persze, a neten ma már több oldal foglalkozik a minimalizmussal, hála az égnek magyar nyelven is, így olyan igazán új dolgot, ha a blogok olvasásán túl van az ember, nem fog mondani ez a könyv. De ad egy személyes történetet, ad egy életutat, egy "Így találtam a minimalizmusra" történetet, és azokat mindig jó olvasni. (már ha érdekli az embert a téma). Úgyhogy olvassátok.
 Amire amúgy könyv olvasása közben rájöttem (tudtam eddig is), még mindig sok könyvem van, még mindig több dolgom van mint kéne és még mindig  úgy érzem, hogy több a dolgom, mint az szükséges lenne, úgyhogy lassan majd újra nekiállok átrendezni és rendet rakni, mérlegelni, mi az aminek a léte még boldogsággal tölt el és mi az ami már kacattá vált. Most így a karantén ideje alatt meglehetősen sok könyvet szereztem be, úgyhogy most hogy talán vége az olvasási válságomnak, nekiállok elolvasni őket, aztán eladni és/vagy a könyvtárnak adni. Kevés könyv olyan, amit úgy érzem őrizgetnem kell, mert újra akarom olvasni.

Belbecs: 4/5

Fülszöveg:

Létezik olyan siker, ami nem fejezhető ki pénzben. Boldogságnak hívják. Joshua Fields Millburn huszonéves, öltönyben, nyakkendőben járó feltörekvő vállalati reménység volt, aki úgy gondolta, mindene megvan, amire valaha vágyott. De egyszer csak rájött, hogy nem ez az, ami igazán fontos számára. Miközben arra törekedett, hogy a kötelező fogyasztásnál, az anyagi javak halmozásánál és a nem működő Amerikai Álom modelljénél valami értelmesebbet találjon, megszabadult a legtöbb vagyontárgyától, visszafizette bénító adósságait, és otthagyta a jól fizető állását, karrierjét azért, hogy rátaláljon arra a munkára, amit szenvedéllyel csinálhat, s arra a társra, aki igazi társa lehet mindebben.

• Könyv: Joshua Fields Millburn – Ryan Nicodemus: Minimalisták
• Kiadó: Athenaeum
• Kiadás helye: Budapest
• Kiadás éve: 2014
• Oldalszám: 300
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789632933603
• Fordította: Vándor Éva

Jürgen Reuss – Cosima Dannoritzer: Vásárlás a szemétdombra

 Szerintem egyre több embert érdekel a környezetvédelem, a Földünk megóvása, és az, hogy mit tehetünk érte Mi.
 Amikor a könyvtár megvette ezt a könyvet, még nem gondoltam azt, hogy mindenképpen el szeretném olvasni, de amikor már egy olvasó hozta vissza és ajánlotta, akkor biztos voltam benne, hogy ezt nekem is kell.
 Meglehetősen érdekes a könyv, és hála az égnek nem olyan száraz, mint amire számítottam. Általában az ilyen vékonyka könyvek túl sokat akarnak egy helyre sűríteni és ebből adódóan borzalmasan nehezen lehet őket megemészteni. Itt más volt a helyzet. Valóban rengeteg dolgot akart elmondani, de valahogy emellett sikerült sztorizgatnia, mesélnie, és egy egész komplett képet kaptunk a helyzetről.
Arról a helyzetről, hogy hogyan és miként alakult ki a mai világ termelés-fogyasztás köre. Hogy mennyi minden olyan dolog nem lett végül megvalósítva, aminek hála nem kéne ennyit költeni mindenfélére, csak mert az a gazdaságnak nem lenne jó. Hogy azért a 21. században már kezdődik az egész megreformálása. Mert valóban, vásárolhatsz mindenfélét, de azzal számolni kell, hogy ezek nagy hányada valóban olyan felesleges dolgok, amiket aztán fél, egy év múlva már ki is dobsz. Mondjuk azt hiszem, Magyarországon ez a fokú nagy pazarlás még nem jelent meg. Feltehetően mert jelenlegi anyagi helyzetünket tekintve, mi még rá vagyunk kényszerítve arra, hogy mindent a lehető legjobban kihasználjunk és újrahasznosítsunk, és ez ad egyfajta leleményességet, ami mondjuk a nálunk nyugatabbi, és jóval nagyobb gazdasági tőkével rendelkező országokban eltűnt, vagy éppen most kezd újra feltűnni(már mint környezettudatosság).
 Én nem nagyon szeretek felesleges dolgokat venni, és a trendet sem követem túlzottan. Sosem követtem a divatot és egyéb illékony hóbortokat. Feltehetően a gazdaság szempontjából nem vagyok éppen minta vásárló. Nekem megfelelt a nem okos telefon nagyon sokáig, tavaly vettem végül okos telefont. És reménykedem benne, hogy sokáig húzza, csak mert van trendibb, nem fogom lecserélni, és nem a keresetem miatt. Ha nagyon akarnám, megtehetném, és erre szórhatnám a pénzt, de egyszerűen feleslegesnek tartom. Én a lehető legtöbb dolgot próbálom újra hasznosítani Itthon és a munkahelyemen is. (még a tavalyi naptárt is széttépkedtük, hogy vonalkódokat írjunk rá hosszabbításkor, vagy előjegyzett E betű kerüljön rá. Nem kifejezetten azért mert spórolni akarok, hanem mert szeretném a legtöbbet kihozni a dologból. Újra és Újra hasznosítani). Tehát próbálom elkerülni, hogy a dolgaim a kukában kössenek ki, és azt vettem észre, hogy azért ezzel egyre többen vagyunk így. Nem szeretnénk a szemétdombra vásárolni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy az a szemétkupac egyszer a nyakunkba fog borulni, és hogy a természet egyszer nagyon bedurvul és visszakapjuk ezt a szemetelő, károsító dolgot. És mert egyszerűen nem találjuk helyesnek az egészet. Én remélem, hogy a 21. század majd hoz egy egyensúlyt ebben. Én próbálom olvasni a trendeket, hogy hogyan és miként lehetne ezt jobban csinálni. A minimalizmus is roppant vonzó dolognak tűnik nekem, és rengeteg dolog merül fel, amit érdemes lenne követnie, mindenkinek.
 És már azzal borzalmasan sokat tehetünk a környezetért, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Persze, tudom én könnyen beszélek, hiszen falun lakom. Nálunk talán, ha havonta egyszer telik meg a szemetes, a papírt, a műanyagot külön gyűjtjük, ahogy az üdítős (almalés, tejes és társai) dobozait is, és persze komposztálunk és vannak állataink, így relatíve étel nem kerül a kukába. (a munkahelyemről is elhordom a nem megevett cuccokat az állatoknak, mert engem még arra tanítottak, hogy ételt nem dobunk ki.).
 Úgyhogy remélem sokakhoz eljut ez a könyv is. Tényleg érdemes elolvasni, és nem is hosszú. Nekem tetszett a sokszínűség, és az, ahogy bejárja a világot, a szemét útját, és azt, ahogy különféle nézőpontokat sorakoztat fel. És azért nagyon durva dolgok derültek ki, amikről nem hallottam még, de most úgy felhördültem egy-kettőnél.

Belbecs: 5/5
Szerintem a témában jónak számít, és cseppet sem száraz, így relatíve könnyen fogyasztható, amit mondani akar. Rengeteg érdekességet mond, rengeteg okosságot, és remélem, hogy sokakat gondolkodásra serkent. Mert érdemes ezzel foglalkoznunk, mert igenis, fontos lenne, hogy lássuk, a jelenlegi mentalitással, hova juthatunk.

Külcsín: -
Ezt nem akarom nagyon pontozni. Nem mondom, hogy szép a borító, mert nem az, de itt azt hiszem nem is volt cél, hogy a borító szép legyen. Szerintem frappáns, elég sokat beszéltek a mobilokról is a könyvben.

És ide most beszúrok egy sztorit, mert szerintem tök jó dolog, és hátha valaki még nem hallotta. És igen Japán ;) (Forrás: http://hu.euronews.com/2017/02/16/regi-mobilbol-uj-olimpiai-erem)

A 2020-as tokiói játékok szervezői régi mobiltelefonokat gyűjtenek be, hogy azokból érmeket készítsenek.

A szervezőbizottság azt reméli, hogy akár nyolc tonnányi fémet is kinyerhetnek a divatjamúlt mobilok és kisebb elektromos készülékek felhasználásával.

- A gondolat, hogy valami az én otthonomból a medálok részévé válik. Tokiói lakosként nagyon izgatott vagyok az olimpia miatt, amelyet életemben először fogok látni.

A tokiói kormányzóság épületében csütörtökön több mint százan jelentek meg, hogy odaadományozzák készülékeiket.

A japán főváros kormányzója elmondta:

- Azért indítottuk ezt a projektet, hogy előmozdítsuk a fenntarthatóságot, és hogy fokozzuk az emberekben az érzést, hogy közvetlenül is részt vesznek a 2020-as tokiói játékokban. Valóban izgalmas, hogy a mobiltelefonok olimpiai és paralimpiai medálokká alakulnak.

Áprilistól gyűjtődobozokat helyeznek ki a kormányzati épületekben és a telekomcégek irodáiban. Elméletben elegendő fémet- 40 kilogramm aranyat, csaknem háromezer kilogramm ezüstöt és bronzot- tudnak majd összegyűjteni az ötezer olimpiai és paralimpiai érem előállításához.



Fülszöveg:
A ​termék, amely nem megy tönkre, a kapitalizmus rémálma. Rontja a kereskedelmi forgalmat. A fogyasztás viszont gazdasági rendszerünk hajtómotorja, s ezért eldobjuk a régit és javítás helyett újat veszünk – kivált, mert manapság ez utóbbi gyakran olcsóbb. Az 1920-as évek izzólámpa-kartelljét követően sok termék nem tart már annyi ideig, ameddig erre valójában képes lenne: az izzószálak idő előtt kiégnek, a tintasugaras nyomtatók chip-vezérlés parancsára beszüntetik a munkát, és háromévente új számítógépre van szükség, mivel a régi az új operációs rendszerrel már nem tud lépést tartani. Rendszer van ebben: „tervezett elavulás” a neve annak az elvnek, amely az élettartam szándékos megrövidítését elejétől fogva előirányozza. Ez az elv az olcsó tömeggyártásnak és a pazarló nyersanyagfelhasználásnak köszönhetően a bőségi társadalom és bálványa, a gazdasági növekedés tartópillérévé vált. A következmény az egész világot elárasztó jóléti szemét és az erőforrások elapadása.

A könyv olyan izgalmas, mint egy rémregény, ugyanakkor megalapozottan és inspirálóan meséli el, hogy ki találta ki ezt az eszközt a konjunktúra fellendítésére és miként válhatott ez még saját tetteink mozgatórugójává is. A könyv az azonos című dokumentumfilmhez végzett többéves kutatómunka alapján készült. A dokumentumfilmet a televízióban (arte, ORF) többször vetítették és megvitatták (többek között a Hart aber fair című műsorban).

JÜRGEN REUSS, 1963, skandináv és német nyelvtudományt, valamint filozófiát tanult, sok könyvet fordított, néhányat megjelentetett, szerkesztőként inkább tervezetlen elavulású médiáknál dolgozott és mint szabadfoglalkozású újságíró, fordító és író Freiburgban él.

COSIMA DANNORITZER, 1965-ben Dortmundban született, Skóciában és Angliában filmkészítést tanult. Filmesként többek között a BBC-nek, a Deutsche Welle-nek és a spanyol TVE televíziónak dolgozott. Szóban forgó filmjét eddig 21 országba adták el és 11 nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjjal.

Könyv: Jürgen Reuss – Cosima Dannoritzer: Vásárlás a szemétdombra
Kiadó: L'Harmattan
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 238
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634143802
Fordította: Molnár József