Csapody Kinga: Tesó lettem!

Köszönet a könyvért, a Manó könyvek kiadónak, a dedikálásért meg Csapody Kingának ;)

 Ez valami nagyon cuki!

Két okból olvastam ezt a könyvet. Ismerem az írónőt, és szeretem az illusztrátort. A második pont amúgy éppen elég ahhoz, hogy majdnem maximális legyen a külcsín pontszáma.  De csak majdnem, ugyanis néha gondjaim voltak a kistesó-nagytesó képekkel. Csak mert, a kislány teljesen természetes módon öregedett, de a tesójáról volt olyan kép, amin ugyanakkorának és ugyanannyi idősnek tűnik mint a tesója, ami ugyebár elég nonszensz dolog. De ezen kívül a külcsínnel nincsen gondom, jól tagoltak a szövegek, nincs túl sok egy oldalon sem, a szöveget kellő mód alátámassza, vagy éppenséggel megerősíti. Pásztohy Panka tökéletes gyermekkönyv illusztrátor, a rajzai illenek a témához és nagyon-nagyon aranyosak.

Külcsín: 4/5

 Leszögezném, mielőtt bárki vitatkozni szeretne velem. Nem vagyok szülő! Nincsen kisebb testvérem (csak két bátyám), nem vagyok a célközönség. Minden amit írni fogok, nem abból adódik, hogy hozzáértő volnék, vagy a megcélzott réteg tagja volnék. Egyszerű 27 (hamarosan 28) éves olvasó vagyok, egy kis gyermeklelkűséggel, és nyitottan az új dolgok felé.

 Szeretem a mesekönyveket, de ezt nem teljesen tudom berakni a mesék közé, mert nem konkrétan egy történet, amit elmesél, inkább tanácsok, amit egy nagytesó követhet (ha akar), ahogy cseperedik a kistesója. Születés előttől egészen az iskolakezdésig halad a történet, úgy kb. 48 oldalon keresztül. Tehát nem egy hosszú könyv, én el tudtam volna képzelni ezt egy kicsit bővebben, pár ötlettel még, vagy mesébe szőni a dolgokat, de így sem volt rossz.

 A tanácsok jól érthetőek, egy kisgyerek számára is, a könyv kormeghatározása 3+ éves kortól ajánlás, hát nem tudom. Azaz igazság, kellene az ismeretségi körömben egy hároméves és akkor úgy körülbelül tudnám saccolni, hogy mit értene meg belőle, én 5-6 éves korra tippelem azt, hogy szülővel felolvasva ezt igazán értelmezni és élvezni tudja.

 És a fő hangsúly nem a leírtakon van! Csapody Kinga, ad egy segítséget, felvet ötleteket, felvet szituációkat, de semmit sem kőbe vésve. Szerintem amúgy kifejezetten felolvasós könyv, egy értelmes anyával, apával, aki elmagyaráz mindent. Aki tovább költi a tanácsokat, belesző egy-egy családi sajátosságot, és rávilágít arra, hogy mennyire jó egy kistestvér, mennyire más vele az élet. Főleg mert a 48 oldal, úgy 7 évet felölel, tehát nem egy szusszra olvasós, hogy „nesze tessék, mindjárt megszületik és hopp, már a suliba jár”, tehát ez nem egy estés, lapozgatás, hanem hosszú évekig elő-elő vehető könyv.

 Ami nem tetszett: az alcíme. Sajnálom! De nekem, ez a „avagy miért és mire jó egy kistesó”, körülbelül azt sugallja, hogy „mi hasznod van abból, hogy van egy kistesód”, egy tesó nem haszonmérésről szól. És ugyanez a bajom volt, pár mondatnál, amiből valami miatt ez érződött, hogy „de jó, hogy van…mert”, és ez néha kicsit erős volt, hála az égnek nem túl sokszor volt ez az érzésem. Általában ugyanis magát a kistesó létét mutatja be, és hogy milyen jó, hogy ketten vagytok, és nem a kihasználás felé megy (burkoltan, és kevésbé burkoltan, feltehetően nem szándékosan).

 Mindenképpen ÉN hasznosnak tartom a könyvet, de csak úgy, ha van egy szülő, aki magyaráz közben, és mesésen-játékosan kezeli a dolgokat. Ha a gyerek saját magának olvassa, arra nem kifejezetten jó, mert furán fog néha nézni, bár a tanácsokat feltehetően egy 6-7-8-9 éves már megérti. De sokkal jobb ez szülővel.

Alternatív illusztráció
itt még változtak a nemek, a
történetben viszont már adott a
fiú-lány megoszlás.
Pedig szerintem így jobb lett volna

Belbecs: 4/5

 Szívesen olvasnék még az írónőtől, ahogy láttam, van egy novellás(?) kötete is, remélem egyszer majd az is szembe jön velem. De több ilyen kedves, hasznos könyv is világot láthatna ;)

Fülszöveg:

Tesó lettél, és ez nagyon jó dolog! Ezentúl mindig lesz kivel játszanod, és megtanítanod a kistesódat mindenre, amit te már tudsz. Közben megfigyelheted, hogyan növekszik a kisbaba, és segíthetsz anyának és apának, mert nélküled úgyse győznék a sok tennivalót.

 A könyv a testvérré válás örömeiről szól, a nagytestvér fontosságát hangsúlyozva. A közös olvasás és Pásztohy Panka gyönyörű illusztrációinak nézegetése közben könnyebben indul el a dialógus szülő és gyermeke között arról, hogy miért is jó tesónak lenni.

(a fülszöveg legépelése után rájöttem, hogy igazándiból ott is leírják, hogy ez inkább közös olvasásra való :D)

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

Köszönet a könyvért a Ciceró kiadónak!

 Akik szeretik Alice csodaországbant, azoknak tetszeni fog ez a könyv is. Én mondjuk, konkrétan utálom azt a könyvet, de ez bejövős. De figyelmeztetek mindenkit hangulatkönyv. Ha nem vagy elég fáradt Szeptember kalandjaihoz, ha nem vagy elég elborult állapotban, hogy élvezd, akkor nem fogod. Ugyanis amikor elkezdtem olvasni meg is akadtam a 70. Oldalnál, hogy „jesszusom de sz*r, hogy tetszetett ez nekem? Minek kértem?”, tehát csak pislogtam és nem értettem, hogy minek akartam én ezt elolvasni, hogy lett az előző része kedvenc, és hasonlók. Aztán leraktam, és egy kicsit békén hagytam a könyvet. A héten úgy tűnik kellő hangulatba kerültem, mert újra felvéve már tetszett. Lehet elértem azt a szintet, azt a hangulatot amikor a könyv élvezhető, sőt szerethető. Vagy szimplán a könyv is itt kezdett érdekesebbé válni. Minden esetre nem bánom, hogy nem erőltettem, mert így megint egy jó könyvélményként búcsúztam a könyvtől.

 Kezdem a külcsínnel, mert az sokkal egyszerűbb. Az én példányom nyomdahibás volt (meg a könyvtár példánya is), tehát 30-31. Oldal helyett 31-30 lett befűzve. Ami amúgy kellő megakasztás, mert nem szoktam olvasás közben a lapszámot nézni és olvasom-olvasom és nem értem, aztán áttérek a következő oldalra, ami szintén teljesen érthetetlen, az előtte lévő oldalhoz kötve. Aztán megnéztem, és jah, hogy fordítva. Tehát egy cseppet zavaró volt, úgyhogy aki boltban vagy könyvhéten veszi, meg a könyvet az nézze meg a 30-31. Oldalt, hogy a helyén vannak-e, mert utólag bosszankodni már felesleges (bár visszacserélik, gondolom a nyomdahibásakat). Az oldalkeveréssel együtt láttam, hogy Molyon kék borítóval szerepel, meg a kiadó oldalán is kék borítóval, holott a könyv lila. Szép lila méghozzá, úgyhogy rögtön bescaneltem, hogy lecseréljem a borítót molyon… mert hát megtévesztő!

 Nagyon tetszettek a belső képek a könyvben, azt hiszem ezt már az előző rész értékelésénél is megírtam. Nagyon fura rajzok, de a fura itt mégis teljesen beleillik a történetbe. Olyan kis megerősítést ad, hogy na ő az Éjdodó stb. tehát, azért kapsz egy kis ízelítőt (fantáziamegsegítőt), hogy hogyan képzelte el az írónő a  szereplőket.

 Összességéven a külcsín 4/5. Mert, bár feltehetően a nyomdahiba nem a kiadó hibája, de a könyvé. Ennek ellenére nagyon jó kézbe venni, és gyönyörű a kivitelezése.

 És akkor jöjjön a belbecs.  A történet kicsit nehezen indult be (számomra), de aztán meg rohamléptékben haladt előre. Onnantól, hogy a tivornya (az egyik) elkezdődött, már minden sokkal gyorsabb volt.  Addig meg olyan érzésem volt, hogy Szeptember, A-tól Ly-ig árnyéka, és Szombat árnyéka csak vetődik innen-oda és még ők sem tudják pontosan hova és miért mennek. Sokat javított ugyan ezen a vetődésen, amikor a Piaccal találkoztak és Padlizsán az Éjdodó csatlakozott hozzájuk. Az angolnán utazás kifejezetten jó kis rész volt. Utána meg kezdődött a tivornya az „ellenfelek” találkoztak, és rájöttek, hogy azért az újra egyesülés elég elképzelhetetlen, ha az egyik fél nem hajlandó rá. Tehát kezdődhetett a kutatás, megtalálni az Alvó herceget, és összekötni ami elszakadt.

  Innentől viszont már száguldott a történet a végéig. Nem nagyon akarok lelőni dolgokat, mert hát olvasni kell, úgy igazi az élmény, de van pár meglepő fordulat a könyvben, meg pár fura szerzet, fura szerkezet és fura hely. Olvassátok!

 A legtöbb szereplő már az első kötetben is ott volt, de mégsem. Hogy miért? Nos itt a megszokott szereplőink árnyékai vannak, akik így vagy úgy de mégsem az eredetik. Mégsem ahhoz lojálisak aki azt hiszi, hanem árnyékához. Bár becsületükre legyen mondva, egy jó ideig tényleg segítettek Szeptembernek.

 De nézzük az új szereplőket. Rögtön Tündérföldre érkezésekor megismerkedik a hreinn-ekkel akik rénszarvassá tudnak válni, ami amúgy nagyon menő dolog, és tetszett is az elképzelés, de aztán a történet kicsit lelaposodott. Bár volt Szibilla is és tündérkirály is, mégsem tudtam belelendülni a történetbe. Nem volt meg a kellő hangulatom.

Avogadra, egy monaciello

 Amikor viszont újra kézbe vettem a könyvet, pár hét kihagyás után, már belelendültem, akkor értem el a teadélutánhoz, a kávé kormányzónőjéhez és a fura teadélután kellően visszarángatott, hogy aztán a tivornyáig ellegyek és utána meg már teljesen magával ragadjon a történet. Galaj Gruff és Piaca után, a Zokogó Angolna jött, majd elérkeztek Alsó- Tündérfölde fővárosába és kezdődött a tivornya, majd a kutatás. Volt ott Avogadra, egy monaciello, meg az ő könyvtára és tudása. A nagyon feledékeny Gneisz, minotaurusz, meg egy álomfaló tapír. Tehát teli vagyunk új szereplőkkel, győzzük megjegyezni.

 Míg Szeptember vándorol Tündérföldén addig a való világban is történnek dolgok, boldogok és szomorúak is. Nem tudom, hogy majd a harmadik részben mi lesz a kerettörténet és a történet sem, de már nagyon várom. Remélem, elsőre majd elkap és magába szippant.

Belbecs: 4/5

Felső-Tündérföldet jobban szerettem. Megkedvelni az árnyékokat nem tudtam, sem Szombatot, sem A-tól Ly-iget, sem a Márkinőt, sem senkit. Valahogy az árnyékok csak árnyékaik voltak saját maguknak. A történet élvezhető és jó, de nincs azonos szinten az első résszel. Én bizakodó vagyok a harmadik résszel kapcsolatban, és várom a megjelenést. Remélem az újra olyan jó lesz, mint az első volt.

Fülszöveg:

Tündérföldön nincs minden rendben …

Szeptember első kalandja óta visszavágyott Tündérföldre. Amikor végre visszajut, megtudja, hogy a birodalom lakóinak árnyéka – és varázsereje – már egy ideje Alsó-Tündérföldre szivárog. Az alvilágnak új uralkodója van: Halloween, a sivár királynő, Szeptember árnyéka. Halloweennek pedig esze ágában sincs visszaadni Tündérföld árnyait.

Valente első Tündérföld-könyvének rajongói tobzódhatnak a buja környezetben, az érdekes karakterekben, Szeptember utazásának gyönyörű nyelvezetében. Mindezeket Ana Juan, a kiváló grafikus kelti életre. Az olvasók ismét viszontláthatják Ellyt, a könyvgyíkot és Szombatot a máridfiút. Alsó-Tündérföldön azonban még a legjobb barátok sem mindig azok, aminek látszanak…

És akkor a folytatás...

Bosnyák Viktória: Budapesti kis boszorkány – Lizi kalandjai

Fülszöveg: Eltűnt barátnőnk, a 333 éves Amnézia! Különös ismertetőjegyei: bibircsókos orr, görbe hát, kellemetlen hang, repülő seprű. Nélküle fuccs a boszorkánykodásnak. Jelentkezz, ha láttad őt, vagy tudsz olyan kislányról, akiből igazi boszorkányt nevelhetnénk, hogy újra hárman legyünk. Különben Budapest boszorkányság nélkül marad!

Keress bennünket a Gellért-hegyen, a Várban, a Hősök terén! Fogalmunk sincs, hol voltunk, hol vagyunk, hol leszünk.

Jelige: Jó tett helyébe rosszat várj!

Analitika és Anarchia, a maradék Gellért-hegyi boszorkák

Egy ideje már néztem a könyvet a könyvtárba. Mindig azt mondtam, hogy Majd elolvasom, majd ha visszahozzák és nem lesz mit olvasnom. Amúgy most is lett volna más amit olvashattam volna, de a kezembe került, hazahoztam, kinyitottam és elvarázsolódtam.

 A rajzok nagyon szépek benne, bár nekem néha furán komornak tetszettek. A történet két nézőpontból íródott meg. Egyrészt Lizi és az apukája bejárja Budapestet, és bemutatja könnyed beszélgetések és képek segítségével, hogy mit érdemes ismerni, kicsiny Fővárosunkból. A másik nézőpont az őket követő, láthatatlan boszorkák, akik azt hiszi, Lizi neve Alizi és, hogy a kislány is boszorkány. Mivel kevesen vannak, keresnek egy harmadikat, de elég hamar rájönnek, hogy a név sem stimmel és a kislány sem mutat túlzottan nagy mágikus aktivitást. Ellenben Lizi egy vidám kislány, aki kíváncsi. Mindenre rácsodálkozik, kérdez. Vannak a könyvben, mesék a mesén belül. Például, Mátyás királyos rövid mesécske.

 Én azt mondom, érdemes az ilyen könyvet kiadni, megírni és megrajzolni, mert egyszerű nyelvezetének hála, és rövidségének köszönhetően nem unalmas, gyorsan pergő. És mégsem Csak mese, hiszen bemutatja a fővárost. A legtöbb helyen már jártam én is, de van ami eddig kimaradt. A Ruszwurm cukrászda például kifejezetten érdekesnek tűnik…

Könyv adatai:

Kiadási év: 2011

Kiadó: Scolar

Illusztrálta: Spote Stany

Oldalszám: 64

ISBN: 9789632442662

Teljes ár: 2.750 Ft

Kiadói ár: 2.200 Ft

Varró Dániel -Nem, nem, hanem

Fülszöveg:
Mit kell itt ezzel a könyvvel csinálni?
Érdemes állatos keksszel kínálni?
Vagy bántalmazz vele egy eladót tettleg?
Tépd szét, és tedd vissza?
Nem, nem, hanem
vedd meg!



Külcsín és belbecs:

 A borító és az illusztrációk nagyon tetszenek, Agócs Írisz, azt hiszem belopta magát a szívembe. Mostanában, amúgy is elég sok olyan illusztrátort fedezek fel, akit eddig nem ismertem, és valami miatt megfognak a képeik. Agócs Írisz, kicsit komolytalan, olyan kisgyerekeknek valóan rajzol. Jellegzetesek a rajzai, úgyhogy valószínű, ha újra összefutok vele egy-egy könyvben akkor már fel fogom ismerni őt. Így bekerült az eddig négy magyar illusztrátort tömörítő "kedvenc" kategóriába. (amúgy a másik három, az Szegedi Katalin, ő a number one :) Lakatos István, szintén nagy kedvenc, és Faltisz Alexandra, őt nem rég fedeztem fel!)
 Tehát a képek, a borító teljességgel tökéletes volt, illet a könyv szövegéhez, korosztályához és tényleg az a típusú amit jó kézbe venni.

Külcsín: 5/5

És akkor jöjjön a tartalom. Varró Dani nekem mumus, mert nem értem a verseit! De komolyan, próbáltam felfogni a költészetét...de nem. Ő láthatóan nem nekem ír, nem én vagyok a célközönsége. Nem mondom, hogy rossz, pláne ennél a könyvnél, csak egyszerűen nagyon-nagyon messze áll a költészete tőlem. Mentségére, amúgy a versek, úgy általában is messze állnak a világomtól :)
 De azért rendületlenül próbálkozom, a versekkel is, Dani írásaival is. Olvastam a Szívdesszertet tőle, amitől mindenki el van ájulva...hát én nem. Olvastam még az Akinek a lába hatos, az mondjuk tényleg tetszett, aranyos volt, a Kerge ABC-t amit végigszenvedtem...és a Diótörőt. Na jó a Diótörő tényleg tetszett, de ott nem vers volt.
 Visszatérve erre a könyvre, én magam kicsit erőltetettnek vélem, de nem nekem írták, hanem gyerekeknek. Úgyhogy lehet, hogy jó ez a kicsit buta szöveg, a gyerekeknek...
 A fülszöveget egy kicsit amúgy nyomulósnak vélem, olyan unszimpatikus :(

Belbecs: 2/5

L. Molnár Edit- Mese a kislányról, aki nem akart felnőni

Fülszöveg: 
Minden szülő találkozik a dackorszakkal. A kötetben tíz „nem akarom”, illetve „azt akarom” mese szerepel. Ezekre a helyzetekre próbáltam megoldást keresni – már ha létezik egyáltalán. Az ízig-vérig nem akaró, nem csináló, azonnal akaró három és fél éves lányom mindenesetre elcsendesül tőlük. Remélem, más családokba is hoznak pár nyugodt percet.

 Nem is olyan régen olvastam, az írónő másik könyvét, a Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott. Ami annak ellenére, hogy már nem vagyok célközönség, nagyon tetszett nekem, írtam is, hogy jó lenne ezt a könyvet is olvasni, de a közelemben nincs meg senkinek sem, kölcsön ezért nem tudom kérni, illetve a könyvtárnak sincsen még meg, tehát onnan is lehetetlenség megszerezni, úgyhogy maradt, hogy várok, hogy majd megveszi a könyvtár, vagy könyvtárközi kölcsönzéssel átkérem. Tehát terveztem, hogy valahogy megszerzem, de sosem gondoltam volna, hogy a posta fogja hozni, és kedves üzenetet is kapok mellé.  

 Tegnap ugyanis járt nálam a postás, kivételesen tényleg nem vártam semmit, így amikor anyukám szólt, hogy hozott nekem valamit értetlenül sétáltam le. A csomag mérete mondjuk árulkodó lehetett volna, ha az ember készül arra, hogy kap valamit. Annyit tudtam leszűrni belőle, hogy egy könyv, feltehetően. Bontogatás, bontogatás és elállt a szavam. Boldoggá tette a napomat, mert innentől végigvigyorogtam az egészet. Mert bizony az írónő elküldte a könyvét nekem, hogy olvashassam, kaptam kedves üzenetet hozzá, ami nagyon jól esett. Itt is szeretném tehát megköszönni a könyvet, az üzenetet is. :)

 Külcsín és belbecs:

 Mint mindig a külcsínnel kezdem, mert az sokkalta egyszerűbb. Mivel, már olvastam a másik könyvet, így maga a formai megoldás már nem volt újdonság, nem lepődtem meg, hogy hogyan is néz ki. A másik könyvvel ellentétben ennek a borítóján olyan kép van amit nem találtam végül meg a könyvbe, tehát külön készült a borítóra. Az illusztrációk még mindig gyönyörűek. Azóta, hogy olvastam az előző könyvet rákerestem Faltisz Alexandrára, hogy mégis miket illusztrált még ő, mert hogy nagyon szépen rajzol, kiderült eddig 8 olyan könyvet olvastam amibe ő készítette az illusztrációkat, tehát joggal éreztem én, hogy ismerősek a rajzok.
  Itt még annyira nem ügyeltek arra, hogy egy történet az körülbelül két oldal és a képes oldal legyen, így elcsúszások voltak, oldalak, ahol csak pár mondat volt. Nem ront ez amúgy a könyvön, csak ugyebár én a másodikat olvastam elsőnek, ott meg már nagyon szépen meg lett szerkesztve, hogy ne legyenek nagy majdnem üres lapok. Úgyhogy sokat fejlődött a kivitelezés is egyik könyvről a másik könyvig.
 Általában illusztrált könyveknél mindig kiválasztok egy képet ami nagyon tetszett. Jó esetben van ilyen, rossz esetben rosszak a rajzok. Itt a kék hajú tündér volt a kedvencem, bár a manó a végén sem volt rossz, de inkább tündérpárti vagyok :)

És akkor a belbecs:
 A második kötethez képest, itt még kicsit bizonytalannak éreztem az írónőt. Nem volt rossz, sőt a mesék nagy része nagyon tetszett, csak volt egy kis bizonytalanság bennük. De ismerve a folytatást, azt kell mondanom, hogy ez a bizonytalanság elmúlt azóta, vagy ha van is kisebb mértékben már.
 10 rövid tanulságos mese, tíz történet amin keresztül megismerjük a gyerekek akarom korszakát. Mit akarnak, mit nem akarnak, és hogy jönnek arra rá, hogy talán mégsem kéne akarni, elég ha szeretnék, vagy éppenséggel jobb volna rendesen viselkedni. Volt pár történet, ahol magamra, vagy legalábbis gyermekkori énemre ismerek. Ilyen a kisfiú aki nem szeretett rendet rakni, mert én is egy elég rendetlen gyerek voltam. Vagy a kislány aki nem szeretett kalapot viselni, bár én nem voltam hiú, és ma sem vagyok az, de kalapot, sapkát hordani nem szerettem....ez a mai napig nem változott, ma sem hordok sohasem a fejemen semmit...na jó, talán mínusz húsz fokba már húzok sapkát.
 Így haladtam előre a történetekben, ráismerve magamra, vagy ismerőseimre, az egyetlen történet amit nem tudtam hova tenni, mert ilyen ismerősöm nincsen, az a Mese a kislányról, aki nem szeretett enni, viszont ez is roppant aranyos volt. Vajon tényleg eszébe jut egy gyereknek az, hogy nem eszik, mert akkor az állatoknak nem jut enni? Hát, ismerve a gyermeki elmét, megeshet.

Összességében tetszett a könyv, de a második rész jobbra sikeredett, remélhetőleg lesz majd harmadik kötet ami még jobb lesz és így tovább.
 Hogy, miért olvasok meséket én, mint egy majdnem 27 éves mamlasz? Nos, azért mert a kislány vagyok, aki nem akar felnőni.


Tartalom:
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett rendet rakni
Mese a kislányról, aki nem szeretett kalapot viselni
Mese a kislányról, aki nem akart felnőni
Mese a kisfiúról, aki nagy akart lenni
Mese a kislányról, aki nem szeretett enni
Mese a kisfiúról, aki nem akart felkelni
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett iskolába járni
Mese a kislányról, aki nem szerette az évszakokat
Mese a kisfiúról, aki mindig enni akart
Mese a kislányról, aki semmit sem akart

Következő rész:

Könyvesboltban jártam - Avagy mesét ott is lehet olvasni

Lehet, bár könyvesbolt függő, hogy ezt az eladók mennyire tűrik. A jelenlegi Libriben eléggé meg lettem jegyezve, hogy ott járkálok, és már megint ott vagyok, és még mindig nem vettem semmit! Mentségemre a negyedik alkalommal (egy napon belül), már vásároltam, úgyhogy köszönöm szépen azért vettünk is könyvet! Bár lehet, csak segíteni akart az eladónő, de higgyék el, ha segítség kell kérek :) És akkor miket is olvas egy Moly, ha beszabadul egy könyvesboltba. Nos mesekönyveket, mert nincs gyereke, sem gyerek ismerőse, tehát nem fogja megvenni, a könyvtárban sincsenek meg, és azért mégiscsak kicsit gyermeklelkű :) Igen ez vagyok én :)

Az első könyv ami a kezembe került, az Melanie Gerth: Tíz kicsi katicabogár című könyve volt. Tetszett, hogy ilyen háromdimenziós kis katicák vannak benne, bár szerintem a gyerek konkrétan letépné róla, úgyhogy tartósság szempontjából nem a legjobb. A történet az én fejemben, azért más véget ért, és már a vége felé kezdtem félni, hogy jesszus, milyen könyv van a gyerekeknek! Mert, sorra fogytak a katicák a történetbe,és arra gondoltam, hogy a madár ugyebár megkajálja a bogarakat, tehát biztos tempóban pusztul a populáció...aztán mégsem. Mert hát mégiscsak mesekönyv, úgyhogy valójában csak mind a tízen hazaérnek...
Viszont a rajzok egész aranyosak, nem túl bonyolultak, és méretarányosnak sem mondanám őket, de tény, hogy a gyerekek nagyon csíphetik. Mondjuk nem értettem, miért ennyire különbözők a katicák, de ez egyéni szoc. probléma :D

Következő könyv ami a kezembe került Henrike Wilson: Egyik este otthon... című művecskéje. Alig tíz lap, jó kis vastag lapos megoldással, tehát tartós, bár szájba ne vegyék, mert nem vízálló (nem próbáltam ki, csak na :P) Itt is azért erősen horrorisztikus volt az alap érzésem, mert mindig olyan sejtelmesen mesélte, egyik állat a másiknak,hogy Egyik este otthon ült, és jött-a róka, nyúl, farkas akármi és...és átölelte, mert barátok, és a végére visszatérünk a kiinduláshoz. Nagyon aranyos amúgy, a rajzok valami haláliak, az értelmét annyira nem értettem, de hát ráfogom, hogy ehhez én már öreg vagyok :) Biztos a barátságot akarja reklámozni, hogy jó dolog, de akkor nem tudom miért kell mindegyik állatnak olyan "jesszus ki van az ajtóban" fejet vágni amikor meséli, hogy "és jött a.." :D



Kicsit tovább haladtunk, és találtam egy sorozatot, és mivel nem olyan nagyon szöveges, hát ennek is nekiálltam, hogy kikulturálódjak Gömbi-ből! Megjegyezném, hogy nem volt elsőre nekem teljesen tiszta, hogy Gömbi fiú vagy lány...amúgy fiú. Szerintem a legjobb fej a mesékben amúgy a kacsa volt. Aki elméletileg plüss, de ahhoz képest elég nagy mimikával rendelkezik, úgyhogy lehet élő...bár akkor meg állatkínzás van :D
Az első kötet Sara Agostini – Marta Tonin: Gömbi nem akar lefeküdni, ami mint a címe is mutatja a srác aggályairól szól, hogy miért is nem akar lefeküdni. Előbb iszik, azt pisilnie kell, aztán rémeket lát, de kiderül az csak a rumliba hagyott cuccai voltak. Az illusztrációk amúgy meseszépek, úgyhogy ha valaki szereti a macskákat meg a cuki rajzokat akkor annak mehet. Olyan tanmese jellegű sorozat ez.
A következő kötet Sara Agostini – Marta Tonin: Gömbi nem fél ami csak azért abszurdum, mert az előző részben pont félt...de azóta a sötéttől való félelmét biztosan kinőtte. Itt a biciklizés a téma, hogy hogyan érik azt el, hogy a kis srác se ne érezze magát hátrányba, mert még nem mer két kerékkel bicajozni, se ne törje szét magát. Amúgy elég hamar sikerül rádöbbenteni, hogy jó lesz úgy, és hogy cseppet sem kell félnie az eleséstől sem. A kedvenc illusztrációm az amikor teker és a kacsa ki van kötve a kormányhoz, és ott sikít (nincs hang, csak odaképzeltem, de szerintem szegény, ha nem plüss tuti ki volt akadva. Amúgy kifejezetten kellemes meseélmény volt. Gondolom ez egy sok részes sorozat lesz...mert miért is ne!

Következő kézbe kapott könyvem Balogh János – Eszes Hajnal: Cirmoska és új barátja , jé magyar! Őszinte leszek csak címeket írtunk fel, hogy tudjam mi volt, és mesekönyvnél elvből nem nézem, hogy milyen nemzetiségű az író, mert nem érdekel...amúgy lassan semmilyen könyvnél nem fog érdekelni, mert a magyarok is tudnak jól írni, és a külföldiek is kiadnak pocsékokat. De visszatérve a könyvre, én aki nem szeretem amúgy  a macskákat, még így is tetszett, a történet nem túl bonyolult, viszont az illusztrációk olyan. Retró? Nem tudom, a  régi leporellok voltak ilyenek :) És én szeretem ezt a típusú rajzolást :) És ebbe is volt kiskacsa, de ő tuti élt! :)


Tovább haladva kezembe került : Eef Rombaut – Emma Thyssen: Szívszerelem című könyve. Hosszú amúgy, de! Morbid, ronda, borzalmas. Tényleg végigolvastam, két tanúm van rá! A végét nem olvastam csak, ahol feltehetően kifejtik, hogy ez miért jó könyv. Így, azon ismeretek nélkül ez egy pocsék, és ronda könyv. Béna rajzokkal és erőltetett történettel. Elvált szülők gyermekeiről szól amúgy elég hülye megvilágításban...ez...ezt nem kellett volna. Mert amit szerintem sugallni akar és amit sugallt az nincs egységben, egyáltalán nincs...még egyszer ne kerüljön elém. Amúgy kb. én is így tudok rajzolni...csak én nem erőltetem a rajz témát sem.... vááá haladjunk tovább, valami szebb felé....


Schmal Róza: Budapesti böngésző Na jó, ezt nem kellett olvasni, őszintén egy mondat sincsen benne, tehát az "olvasása" körülbelül öt perc, míg átnéztem a képeket. Láttam már szebb és jobb illusztrációt de amúgy nincs vele gond, közép kategóriás. Budapest nevezetes helyeit mutatja be, ha minden igaz az egyik Normafa volt...de némelyiknél fogalmam sincs mit akart ábrázolni...hát....biztos jó ez a könyv anyukáknak akik mutogatják a gyereknek, hogy nézd ez itt a Parlament (mondjuk nem rémlik, hogy volt benne...áááh felületesen "olvastam" - de a borítón rajta van), és kis meséket találnak ki hozzá...arra jó. 
Első gondolatom amúgy az volt, hogy ma már mindent kiadnak...



Kristi Yamaguchi: A kis malac nagy álma volt a következő könyv. Közben el kellett mennem forrócsokiért és levegőzni, hogy kicsit kizökkenjek a mesék világából és újult erővel vethessem bele magamat a Libri felhozatalába. Ez valami oltári cuki könyv. Csak mesekönyvre mondom, hogy cuki! A rajzok nagyon aranyosak voltak, és volt amolyan "merj álmodni, álmodj nagyot" üzenete, úgyhogy eszméletlen jónak tartom. Még úgy is, hogy a mesekönyvek nagyon drágák, ez közép kategóriás volt, és ha lenne lányom biztos megvenném neki, de így maradt a könyvesboltban olvasás :)) 
Tetszett, hogy azért a kismalac sem rögtön megálmodja és teljesül is az álma, hanem, amikor megálmodja tesz érte, és nem jön össze, de nem csügged álmod másikat. És az is fuccsba megy, de nem adja fel, és álmodik másokat...és igen, nagyot és merészet álmodott és bejött neki, és ment, és tényleg büszke volt rá mindenki. Annyira aranyos :)) 

 Kathrin Schärer: Johanna a vonaton című könyve volt a következő és egyben utolsó mesekönyv amit ma a kezembe vettem. Aranyos volt, de zavart a rövidebb lapok beszúrása, és igazándiból az értéke abban rejlik, hogy érdekesen lett megoldva. Maga a történet annyira nagyon semmitmondó. A rajzok érdekesek, de nem a legszebbek amiket láttam. Johanna beszélgetése a rajzolóval, meg olyan...áh, nekem nem bejövős annyira :(



Mesekönyvek mellett azért elolvastam Simon Tofield: Simon's Cat világgá megy  c. könyvét is. Ugyebár semmi szöveg, csak kép jó sok oldalon keresztül. Én szeretem ezt  a macskát annak ellenére, hogy bugyuta, és néha idegesítő, de ugyanennyire szívet melengető is :) De tény, hogy ezt a könyvet nem kell fordítani :P Mert nincs benne szöveg, és őrülten gyorsan lehet vele haladni. Komolyan, úgy tíz-tizenöt percembe került kiolvasni...megvenni max. a rajongóknak érdemes, mert más jobb ha könyvesboltban elolvassa.


Tehát, nekem érdemes könyvesboltba mennem, mert szeretek mesekönyveket olvasni. Egy csomót csak azért nem fogtam meg és olvastam el, mert állva annyira nem kényelmes, mert társasággal voltam, és lehet nagyon utáltak volna ha nekikezdek a sokadiknak, és mert több szöveg volt bennük és ahhoz rá kell hangolódni :)



 

L. Molnár Edit - Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott

Fülszöveg:
A „nem akarom” történetekből nem lehet kifogyni. Mindig van miről, kiről és kinek mesélni.
A mese a kislányról, aki nem akart felnőni szerzőjétől íme újabb tíz mese kezdő és haladó toporzékolóknak.





A könyvért köszönet a Ciceró Kiadónak. Köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátották :)

 
Külcsín és belbecs: 

A borító: Én kifejezetten finnyás vagyok, ami a borítókat és illusztrációkat illeti, tehát nehéz megfelelni nekem. Szerencsére manapság a kiadók is rájöttek, hogy egy jó borító pont elég ahhoz, hogy a könyvet megvegyék. Mert bárki bármit mond, azaz első amit néz az ember. És csak utána jön a fülszöveg. És csak mindezek után olvas utána a könyvnek.
 A borító roppant aranyosra sikerült a kisfiúval, aki mindent félbehagyott. Mert, hogy abból a történetből került ki a fiú. Öröm kézbe venni, a kis könyvet. Első körben csak belelapoztam, megnéztem az illusztrációkat. Faltisz Alexandra neve, bevallom nekem nem volt ismerős. Pedig biztos olvastam már olyan könyvet amit ő illusztrált. A képek nagyon aranyosak, nekem főleg a Füfemomgya alakja tetszett :) Az valami zabálnivaló volt.
 Tehát a könyv kivitelezése 5-ös skálán 4-est érdemel nálam. 

Belbecs:
 Mint könyvtáros, szeretek olvasni gyerekirodalmat, ezt a blogom is mutatja, mert teli van gyerekeknek szóló könyvekkel. És meg kell vallanom, hogy őrülten kritikus vagyok a mesekönyvekkel, méghozzá azért mert manapság mindenki azt hiszi, hogy tud írni, pláne mesekönyvet. Megjegyezném, mesekönyvet írni nem könnyű! Mert nem lehet túl bonyolult a szöveg, mert a kisgyerek nem fogja érteni, de nem lehet túl bugyuta sem a szöveg, mert az anyuka aki felolvassa a haját fogja tőle tépni! Kompromisszum kell, történet kell, és jó forma és jó nyelvezet. Tehát vallom, ne írjon mindenki, és ne írjon mindenki mesekönyvet. Hagyjuk meg annak aki ért hozzá.
 Tehát mindezek miatt, féltem kézbe venni a könyvet, mert mi van, ha ez is egy az olyan könyvek közül amiknél fogtam a fejem, hogy "jesszusom, ez hogy jött". De szerencsém volt, ez nem olyan.  A kiadó a honlapján jelzi, hogy 3 éves kortól , tehát ilyen szemmel néztem. Engem személy szerint néha zavart, a visszakérdezés és megerősítés, de elhiszem, hogy a kisgyerekeket ez nem zavarja :) Én már mamlasz vagyok a 26...lassan 27 évemmel :)
 Mindent összevetve nem volt rossz, az illusztrációk sokat dobtak a történeteken, és mindegyiknek volt tanulsága, és mondanivalója. Úgyhogy érdemes elolvasni, egyszer mindenképpen. És igen nekem Füfemomgya a favorit teremtményem a könyvben , aki idézem "Füllentést felügyelő majom oroszlán medve gyík akármi" Egy ilyen lényt csak szeretni lehet :)

 Tehát a könyv tartalma 5-ös skálán 4-est érdemel nálam. 


A könyv tartalma:
Mese a kisfiúról, aki mindent akart
Mese a kislányról, aki nem akart kistestvért
Mese a kisfiúról, aki nem akart mosakodni
Mese a kislányról, aki nem akart lefeküdni
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett öltözködni
Mese a kislányról, aki sokat füllentett
Mese a kisfiúról, aki nem akarta kölcsönadni a játékait
Mese a kislányról, aki sokat csúfolódott
Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott
Mese két kislányról, akik mindig civakodtak


Az írónőnek van egy másik könyve is, amit régóta el akarok olvasni, csak még nem jutottam el odáig:

Magyar gyermek és ifjúsági "irodalom"

Az itt elemzett, két művet én a magyar gyermek, vagy akár ifjúsági, vagy akár bármilyen irodalmának, ugyan nem nevezem, de pont ezért kénytelen vagyok róla írni. Vannak művek amik felidegesítenek. Nem az a céljuk (bár a célra nem jöttem még rá...), de ez sikerül nekik. Persze 25 éves vagyok, könyvtáros (nem gyerekkönyvtáros), tehát nagyon nem célközönség.

A kiborulásom első műve(erős túlzás a mű de nincs jobb szavam rá) Kárpáti Tibor: Csókolom, pókmajom! könyvecskéje volt. Erről volt  a molyon egy kirohanásom is, amiben megfogalmaztam, nem értem az embereket, akik ezt viccesnek találják! Gondolkoztam rajta amúgy, hogy mi lehet a könyv lényege, mert hogy még a mesekönyvek is okkal vannak, más nem szórakoztatni az embereket, elterelni a gondolatot. De ez mire jó? Durván 40 oldal (tippelek, nem tudom pontosan mennyi, és nincs belőle példányom). Oldalra elfordított szöveg, minden lap margóján, tehát forgathatod azt a szerencsétlen könyvet, ha el akarod olvasni. Vagy a fejed mint egy fejkörzést imitálva. Rajzok vannak, nem tudom ki dobta össze Paint-el, vagy anélkül, de az nem tud rajzolni, meg hasonló. Ronda mint a bűn. Amúgy nincsenek nagy igényeim egy gyerekkönyvnél, csak szép legyen a grafikája és minimális agymozgatásra, esetlegesen mondjuk okosításra legyen jó. Tehát a vagy-vagy -al is ki vagyok békülve, a szép kivitel, nem jó semmire szöveggel és fordítva is, ha a kép ronda de jó a szöveg. Tehát nincs nagy igény, egyiknek feleljen meg. Ez ennek a könyvnek nem sikerült. Amúgy köszönések vannak benne  a "Héka, béka! " "Örvendek a szerencsének fába szorult fonalféreg!",

nos tehát ezen a szinten. Könyvnek nem minősülő akármicsoda, pénzt nem adnék érte, ki nem adnám, nemlétező gyerekemnek sem adnám, és a gyerekkönyvtárban is eldugnám valahova ahol nem látja senki, mert max. hülyébb lesz tőle a gyerek, okosabb nem, max. ilyen köszönésekkel jön be és ökörködik, más nem... a gyerekek amúgy lehet hogy még viccesnek találják...kb. 13 éves kor alatt....

Ez volt idén a legsokkolóbb valami amit olvastam, legalábbis azt hittem, hogy...tévedtem. Amúgy ezek után elkezdtem mesekönyveket keresni, olvasni, hogy tudjam, nincs minden veszve, hogy azért a gyerekeket nem nézik teljesen hülyének, és nem hiszik, hogy a szülők mindent megvesznek amit kiadnak. Remélem nem sok Pókmajom fogyott! Bár persze, lehet hogy valakinek tetszik annyira, hogy pénzt adna érte.

Másik gyöngyszemem: Tóth Krisztina: Állatságok kötete. Verses kötet. Elsőre az jött le, hogy "jé ennek legalább szép a borítója", tehát arra ügyeltek, hogyha neten rendel a tudatlan vásárló akkor simán megnyomja a megrendel gombot, mert de cuki, de szép, de jó lehet!

Lehetett volna, ha nem így lett volna megírva ahogy. Hozzáteszem, nem célközönség vagyok itt sem. A versekkel úgy vagyok, hogy elolvasom őket, de nem szokásom direkte versekre rácuppanni, hogy na most versolvasós nap lesz. 

Megfogtam ezt a könyvet, új könyv a könyvtárba, vékony (féltégla vastagságú könyvek erősen taszítanak), rajta a név Tóth Krisztina, gondolkodom, róla már hallottam! Akiről már hallok az vagy nagyon jó vagy nagyon szar, ezt szoktam általában meg. Azt hiszem róla csupa jót hallottam, igaz nem gyerek versek szintjén, de na, attól még mehet ez neki.

Hát nem...az x. versikénél elkezdtem a hajam tépni, hogy mi a fene ez, Pókmajom 2?  De nem, megjegyezném több szinttel jobb mint a Pókmajom. Ebbe közepesen rondák a képek! És ez verses kötet. Előbbit még be se tudtam határolni mi? Köszönő könyv vagy mi a rák? No tehát visszatérve, ez verses kötet, ritka szar versekkel! Ha vicces akart lenni, akkor nem sikerült. Ha okosító verseket akart, akkor...részben sikerült! Pozitívuma, hogy tök ismeretlen állatokat sorakoztat fel, akiket jól megnéznék. Jó ez pozitív benne. De a versek ettől még pocsékak...

Idézet a 23. oldalról

Pele

Bundás kis állat a pele,

az erdő tele van vele,

Dió a fő eledele,

de előfordul, hogy bele-

kóstól a gyümölcsbe, tojásba,

télre meg üregekbe ássa

magát és alszik tavaszig,

addig nem eszik, nem iszik,

ilyenkor pihen a bele,

csak aztán töm mindent bele.

Idézet vége...Hát elég szar egy versike. De ez még aránylag bejött, rövidsége miatt szerintem. Amúgy roppant édes egy verses gyermek könyvecskébe, arról írni, hogy a pitbull kettéharap, meg hogy az oposszum kakája epeszín. És még így tovább. Ennél amúgy csak rosszabb versek vannak.

És most komolyan neki kell állnom magyar kortárs versesköteteket keresni, akik gyerekeknek írtak, hogy ne az legyen a véleményem, hogy a mai magyar gyerekeket és szüleiket hülyének, igénytelennek nézik. Amúgy ezt a kötetet a Magvető adta ki...hát...kiadó helyébe nevemet nem adnám ilyenhez.

Összességében 2011 -es olvasmányaimban ez a két dobogós van, azon a dobogón, amin a "kár volt kiadni, kár volt kézbe venni, kár érte pénzt adni" könyvek kerülnek.

Bocsánat a szerzőktől, és mentségükre, nem célközönség vagyok. Csak egy könyvtáros, akinek ezek már se nem viccesek se nem...

Alexandra Bizi - A kislány, aki nem tudott aludni

Mostanában, a gyerekirodalom felé tekingetek. Azt hiszem a Csókolom, Pókmajom óta van az a kényszerem, hogy utána kell néznem, miket adnak ki, akár magyar, akár külföldi könyvekről is van szó. Mert félek, hogy a mai gyerekeket hülyének nézik, a felnőtteket szintén, mert megveszik a könyvnek(irodalomnak pláne) nem nevezhető valamiket. Így azért jó pár gyerek-ifjúsági irodalom került a kezemben. Közte ez a könyv is.

És, hogy mit láttam benne én:

A könyvet szerintem szépen illusztrálta, Szegedi Katalin. Illet a hangulathoz, még akkor is, ha néha nevetségesen néztek ki szegény állatok. A mese maga, nem túl bonyolult (28 oldalon nem is nagyon lehet bonyolítani), teljesen felfogható, és túl sok magyarázatot nem igényel. Ennek ellenére azért a frissen olvasni megtanuló gyerek még ne vágjon neki, legalábbis egyedül ne. Minden második oldal kép, tehát maga a történetet 14 oldalba van belesűrítve.
Én úgy gondolom, hogy ez egy olvasás reklámozó könyv, tehát az a lényege, hogy ha a kislány(kisfiú), nem tud aludni, mert rémálmai vannak akkor elalvás előtt olvasson szép történeteket(értelemszerűen, ha még nem tud olvasni akkor olvassanak fel neki szép történeteket), vagy nézzen szép képeket, esetleg verseket olvasson, mert így szép álmai lesznek. (mondjuk szerintem ez nem törvényszerűség, de nézzük a pozitív oldalát, akár igaz is lehet).
Ez olyan könyv, amire rámondom, hogy igen, szerintem érdemes volt kiadni, nem lesz tőle rémálma a gyereknek, nem is nézi hülyének a gyereket(mint a fent említett Csókolom, Pókmajom c. akármi, amit könyvnek nem nevezek :P)

Illusztrációk: 9,5
Történet: 8

Fülszöveg:
Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy kislány, aki nem tudott aludni. Éjjelente az ablakában üldögélt, és a főtéren álló toronyórát nézve várta a hajnalt. Gyönyörű szép óra volt ez, a világ minden tájáról sereglettek a városkába az emberek, hogy e ritka kincset megcsodálják. Ám egy reggel arra ébrednek a városka lakói, hogy eltűnt a toronyóra. Kétségbeesésükben az öreg órásmestert hívják, aki szerint csak egyvalaki orvosolhatja a bajt: egy Flabelino nevű titokzatos manó. Ahhoz azonban, hogy e furcsa szerzet felbukkanjon, valakinek három nap és három éjjel virrasztania kell. De vajon ki tud ebben segíteni?

Könyv adatai:
Írta: Alexandra Bizi
Fordította: Fülöp-Török Andrea
Oldalszám: 28 (de kemény táblás!)
Ár: 1800 (ez a könyvön szereplő, értelemszerűen neten szerintem olcsóbbért be lehet szerezni :P)
Illusztrátor: Szegedi Katalin
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2005