Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2020

Elkészült a TiniSarok

Hétfőn volt a szabim előtti utolsó munkanapom, és erre a napra időzíttettük azt, hogy most már tényleg végezzünk a Tini Sarok átalakításával. Jelentem sikerrel jártunk. Az ebay-nek hála a falon mászó fekete sárkányaink fele is már ideért, így azok is a helyükre kerültek. És nyugdíjas kolléganőnknek hála a nem falon mászó sárkányok is megérkeztek a TiniSarokba (még nem igazán jöttem rá, hogy külön vagy egybe érdemes írni a TiniSarkot... :D)  Úgyhogy jelentem a könyvtár ezen része alkalmas az olvasók fogadására, már csak a kormányrendelet kéne, hogy végre kinyithassunk. Bár én jövőhéten még szabin vagyok, úgyhogy a júni 2-es nyitás lenne a legideálisabb :)  Körülbelül a felújítás 30 ezer forintba került (festék, alapanyagok) és nagyjából egy hónapig tartott (úgy, hogy általában heti 3-4 napot dolgoztunk, napi 6 órában kb.) A felújításban Eszter kolléganőm és én vettem részt, illetve rengeteg segítséget kaptunk a kötészetes kolléganőnktől, a takarítónőinktől és a mindenesünktől és a fiá

Joshua Fields Millburn – Ryan Nicodemus: Minimalisták

 Ez az a könyv amit szerintem már harmadszorra hoztam ki a könyvtárból, és a három alkalomból kétszer csak nézegettem, hogy "Jah ezt is el kellene olvasnom.", de mindig visszavittem, mert rájöttem, hogy túl sok könyv van kikölcsönözve, és a saját könyveimmel sem haladok. De most, így a karanténos olvasási válságomból és írói válságomból, ez a könyv látszik megmentőnek.  Mivel elég régóta érdekel a minimalizmus, olvastam is a témába már nem egy könyvet, adta magát, hogy megint átnézzek minden egyes ingóságomat, és újraértékeljem, hogy mire van szükségem. Ezt megerősítette a könyv is, még ha kicsit fura is. Fura, mert a minimalizmussal ma már rengeteg blog és facebook csoport foglalkozik, és amikor megíródott ez a könyv, akkor elvétve voltak blogok, pláne olyan blogok, amik a minimalizmus életérzését fogalmazták volna meg. Azt hiszem, ez a könyv kicsit retro, de a retroság minden pozitív értelmében. A könyv elején bajban voltam, mert Joshua az életéről mesélt, ami persze k

Ezt tervezem Májusban olvasni

Nem, mintha az áprilisi terveim sikerültek volna, és nem mintha nem lenne már 10-e.... de az ember szeret tervezni, én is szeretek tervezni. Tehát akkor lássuk, hogy optimista énem miként vélekedik arról, hogy a május a visszatérés hónapja lesz. Előre láthatóan végre sikerül rendes időt szakítanom az olvasásra is, és így a blog is újjáéled végre. Tehát akkor Májusra ezt tervezem: Joshua Fields Millburn – Ryan Nicodemus: Minimalisták Hidasi Judit: Gondolatmappa Randall Munroe: Hogyan… Tehát igazándiból a terv az, hogy amit elkezdtem könyvet, azt befejezem még a hónapban. Az első kettőnek nagyon az elején vagyok, a Hogyan-nak meg az 1/3 részénél tartok. Úgyhogy igazándiból haladok, de még korántsem annyira jól, ahogy tervezem :) De még előttem a hónap 2/3-a, úgyhogy ;)

Átalakul a Tini Sarok, avagy miért is nem blogoltam egész áprilisban!

Az hagyján, hogy nem blogoltam a hónapban, de erős túlzással olvasni sem olvastam. Egy rövidke könyvet talán sikerült elolvasnom, és belekezdtem pár másikba is, de érdemben nem sikerült igazán olvasnom, pedig jó lett volna. Tekintve, még mindig imádok olvasni, és az olvasás kikapcsol. Csakhogy hála az átalakításnak, és annak, hogy teljes mértékben elszoktam a fizikai munkától amikor hazakerültem a munkahelyemről, akkor körülbelül arra volt erőm és lelkesedésem, hogy egyek, eldőljek és az itthoni tenni-venni valókat elintézzem. Néha mondjuk arra sem volt túl sok kedvem. Lassan egy hónapja álltunk neki Eszter kolléganőmmel a Tini Sarok átalakításának. Ötleteléssel kezdtünk, majd jóváhagyást és pénz kérés után jöhetett a bevásárlás. Az alapanyagok nagy részét sikerült is beszereznünk első körben, csak a rajzszög volt az, amihez konkrétan 4-szer kellett elmenni a papírboltba. Nem készültek fel arra, hogy mi nagy tételben akarjuk használni a rajzszögeket, azaz igazság, első körben mi is alu