Erdős István: Aprótörpe indiánok 1.

  Aki olvassa a blogomat, az már tudhatja, hogy az ifjúsági – és gyermekirodalom sem áll túlzottan távol tőlem. Mivel kiskoromban, kifejezetten utáltam a könyveket, sőt kerültem minden olvasással kapcsolatos dolgot, így onnantól, hogy már nem olvastak nekem mesét, csak a kötelezők olvasása volt műsoron. Az sem mindig. Ebből adódóan igényem van arra, hogy mesekönyveket olvassak. Egyrészt, mert ilyen indulás után, meglepő fordulatként Könyvtáros lettem, és szeretek ajánlani könyveket az olvasóknak. Másrészt, be akarom hozni azt, ami akkor kimaradt.

 Tehát így történhet, hogy a blogomba sok a mesekönyv, sok az ifjúsági irodalom, a YA. Próbálom felfedezni a könyveket, segíteni a vásárlóknak, hogy mit NE vegyenek meg, illetve mi az amire ÉN azt mondom, hogy nyugodtan meg lehet venni, mert nem volt rossz. Ennek ellenére, ha az anyukák, nagymamák gyerekkönyvet akarnak venni, azt mondom, hogy mindenképpen Könyvesboltba menjenek el, nézzék meg, fogják a kezükbe, és utána döntsenek csak. Mert a mesekönyvek nem olyanok, mint a regények. Egy jó fülszöveghez ugyanúgy tartozhat borzalmas illusztráció, mint ahogy a legszebb kivitelezés is. És bizony, a mesekönyveknél pláne áll….nem mindig a történet a legfontosabb. A gyerekek még, sokat adnak az illusztrációkra, azoknak milyenségére. Persze a történet se legyen rossz.

Fülszöveg: Az erdő mélyén egy kis indiánfalu húzódik meg. Az apró wigwamok között gyufásdoboznyi indiánok gyűjtik a makkot, ülnek a tűz körül, és ünneplik minden hónapban a teliholdat. Ők az aprótörpe indiánok. Ám hiába aprók, bátorságban és hőstettekben nincs hiány. A legbátrabbak és legleleményesebbek persze a törzs legfiatalabb harcosai: Táncoló Pitypang, a vakmerő indiánfiú és Ásító Felhő, a bölcs indiánlány. Akár csípős bogarak, akár óriási bölények veszélyeztetik a falut, ők ott vannak, és hol csellel, hol jó ötletekkel megmentik társaikat. Ha beteg a törzsfőnök, ők indulnak gyógyító füveket szedni a veszélyes szurdokba. Nem csak nagyóvodásoknak, de első olvasmánynak is kiválóak az akciódús, rövid mesék.

Kezdjük ott, hogy ezt a könyvet ajánlottam a könyvtárnak, hogy vegye meg. Két okból, elsőszámú ok az volt, hogy ÉN el akartam olvasni (igen, mocsokmód szoktam sugallni ilyen könyveket ), a második számú ok az volt, hogy csupa jót hallottam róla, és úgy gondoltam, hogy a borító szép (igen…tudom, nem külső alapján kell könyvet választani), akkor biztos a történet is jó lesz. Nem mellékesen: kortárs, magyar és nem tűnt olyan rossznak fülszöveg alapján sem.

 Nem csalódtam, mert tényleg aranyos. Bár nem igazán értem, hogy miért kell a fejezetek elején egy mondatban lelőni az egész történetet, de ezt nem először látom könyvekben. Amolyan fejezet összefoglaló egy mondat. Valaki világosítson fel, mégis minek? A gyerek, az anyuka, a nagymama, vagy apuka, vagy bárki aki olvassa/felolvassa úgyis tudni fogja mi történt. De, ha elolvassa ezt az egy mondatot, máris lelőtt mindent, teli van spoilerrel!! Tekintve, hogy egy-egy történet nem több 8 oldalnál (amiben van, hogy egy oldalas illusztráció van), még felesleges is. A tartalomjegyzékhez elég lett volna az ilyesmit berakni…szerintem.

 A szöveg teljesen rendben van, nem néz hülyének, és nem is túl bonyolult. Az ismeretlen indián kultúrával kapcsolatos szavakat rajzokkal (!!) a könyv végén megmagyarázza. Ez plusz pont neki!

 A nevek, hát…én fordítva neveztem volna el őket. Táncoló Pitypang ugyanis nem igazán férfias név, az Ásító Felhő meg nem nőies annyira…. Tehát a nevekkel szerintem itt valami kavarc volt. A többi indiánnév között volt pár ami megmosolyogtatott, mint a füvesasszony: Repedt Fazék  :)

Belbecs: 5/5

Ami Pásztohy Panka rajzait illeti. A borító gyönyörű, de tényleg egyszerűen az a könyv, amire ránézel és „ezt meg kell vennem”, még akkor is, ha nem érdekelnek az indiánok. Indián imádó gyerekeknél meg pláne telitalálat. Nincs túlzsúfolva a könyv rajzokkal. Látszik, hogy a szerző nem azért írt mesekönyvet, hogy aztán telirakják minden oldalt, és a rajz vigye a történetet a hátán. Nem, itt teljesen egységben voltak, nem volt kevés a rajz, és nem is volt túl sok. A rajzok maguk, szépek, érdekesek és kedvesek.

Azt hiszem, új kedvenc illusztrátort avatok :)

Külcsín: 5/5

Bear Grylls: Istenek aranya (Túlélés: teljesítve 1.)

Fülszöveg:
Bear Grylls első kalandregényében is hozza lélegzetelállító formáját. Az istenek aranya is a természet erőivel és csodáival való szembenézésről szól, ezúttal is az életben maradáshoz szükséges találékonyságé és a túlélési technikáé a főszerep!
Beck Granger nagybátyjával, a híres antropológussal Kolumbiába érkezik, hogy részt vegyen El Dorado, az elveszett város felkutatására induló expedíción. Ám mielőtt útnak indulnának, álarcos támadók rabolják el Beck bácsikáját. Beck hamarosan rábukkan egy régi térképre, amely elvezetheti őket úti céljukhoz, és a helyi rendőrfőnököt rászedve végül az éj leple alatt egy tengeri tutajon vágnak neki a nagy utazásnak… A fiataloknak kalandos útjuk során nem csupán a természettel, a vadállatokkal, a szomjúsággal és az éhséggel kell megküzdeniük, de az őserdő indiánjaival is találkoznak. Beckről azonban hamar kiderül, hogy a túlélőtechnikák avatott ismerője, és minden szorult helyzetből ki tudja rántani újdonsült barátait…

Vélemény és egyéb nyalánkságok:

Azt mondja, hogy. Jónak jó volt, és gyorsan is lehet végezni vele, mert jó vastag margója van, nagy sorközök és nagy betűk. Tehát ha normális méretű lenne minden, nem lenne több 150 oldalnál, így meg 260.
Maga a történet nem egy nagy szám, és még az sem nagyon van végiggondolva. A végét példának okáért összecsapták, mintha az író, írná, írná és felkiálltana, hogy "na jól van ennyi pont elég volt" és benyögi, a mindenki boldog, mindennek jó a vége típusú véget, de olyan hirtelen, hogy az olvasó csak néz, hogy "na most mi van?" Tehát haragszom a végéért.
Karaketerek: egyet sem szerettem meg, mert relatíve Becken kívül senkit sem ismerünk meg jobban, sőt őt sem túlzottan. Tény, hogy minden helyzetben kivágja magát, mert ügyes-okos (és szép?:D), és túlélőtudása meghaladhatatlan, viszont néha roppant nevetségesnek hatott a dolog. Mert mennek az őserdőben, megúsznak mindent, és Beck még ráér, hogy mindent elmagyarázzon, mintha kisiskolásokat tanítana. Az út maga kb 3 nap volt a vízből kijőve de abba másfélnapi túlélőtanfolyam + magyarázattal belefért!
Értem, hogy nem akart sokat írni az író, így veszélyhelyzetek átlagosan 1 bekezdéstől max. másfél oldalig tartanak, már megfejtéssel együtt! Egy cápa legyőzése kb egy oldal volt, jó na ha a feltűnéstől a dögrovásig nézem akkor talán 5 oldal...tudom nem kell róla írni sokat, meg szétmarcangolósat meg minden, de na...ez olyan gagyi megoldás volt. Meg persze főhős, és mint a főhösök nem halnak meg, és legyőzik belső mumusaikat.
Az ikrek: nem ismertem meg őket, relatíve mindig csak említést tesz róluk, hogy "jah van még két ember vele, ahogy megy az erdőbe" de több nem. Tehát tökéletesen felesleges karakterek, nem értem minek vannak ott. Eleve azért is mert a Kogik úgyis gondolatátvitellel kommunikálnak.
És bár nagyon jó a vége, minden jó ugyebár, de végülis az egésznek se füle se farka, nem sok dologról szólt ...

Ettől független el lehet olvasni, kikapcsol arra a durván három órára (lassan olvasok), amíg az ember olvassa, izgulni nem fog, körmöt rágni sem, viszont megtud pár hasznos túlélő dolgot, ami jó, ha esőerdőbe megyünk! (én ugyan nem megyek oda, de na, lehetnek kalandvágyó emberek!! :D)

Bűbájos Mary (Farkasszem)

Ismertető:
„…A látomások maguktól törtek rám, mint annak idején a nagyanyámra, de ezt a tudást nem tőle örököltem. Hanem anyámtól. Egészen másfajta képesség volt, meghaladta nagyanyámét. Éreztem, ahogy ránehezedik a vállamra, mint valami súlyos lepel…” Egy ágytakaróba fércelve rejtőztek több mint 300 évig azok a lapok, amelyekből a fenti idézet származik. Egy naplóból, melyet gondos kezek kitartó munkával rendeztek össze, hogy lapjait olvasva egy lenyűgöző és megindító történet bontakozzon ki. Marynek, egy boszorkány unokájának története… 1659 tavaszán egy hajó fut ki Southampton kikötőjéből, hogy az Újvilágba vigye a háborúk elől menekülő utasait. A fedélzeten van a 14 éves árva lány, Mary is…

Vélemény és okok:
Avagy miért is olvastam én ezt el. Egyrészt azért, mert nem fért be a  könyvtárban a polcra és nem volt kedvem ahhoz, hogy megcsúsztassam az egész sort, hát hazahoztam. Másodszor, gyönyörű a borítója. Nem tudom ki az a lány rajta, a történet szerint Mary ugyebár, de karizmatikus egyéniség lehet. No meg azért is olvastam mert rengeteg kihívásra jó volt, és @Chiara is azt mondta olvassam, pedig akkor még Ő nem is olvasta.
Nagy élmény volt, mert nem erre számítottam. Azon a polcon a nagyon romantikus, vagy nnagysikerű könyveket  tartjuk, így féltem, hogy ez is valami über romantishe könyv lesz amitől a frász kerülget. De nem az volt, történelmi témájú, boszorkányüldözés, korrajz. Minden amit amúgy szeretek, tehát gyorsan a lapok és meg is szerettem a főhőst, azt amilyen, és amilyenek a barátai. Nagyon utáltam a lelkészt (mindegyiket), és a csitriket a faluban akik boszorkányosat játszanak, holott nem azok, vagy azok ez most mindegy, a lényeg, hogy Mary "szívta meg" az ő ármánykodásukat. És itt lett vége  a könyvnek és rengeteget kellett várnom, hogy visszahozzák a folytatást. El lehet képzelni milyen morcos voltam,...mert nekem kellett, tudni akartam, mit lett vele.

Ismertető:
Aki olvasta a XVII. századi Amerikában játszódó történet első részét, a Bűbájos Mary-t, bizonyára sokat töprengett rajta, miként is alakulhatott Mary Newbury, a bátor és nyíltszívű fiatal lány további sorsa, miután elmenekült Beulah-ból, ahol az elvakult, babonás tömeg boszorkánysággal vádolta, s így a biztos halál várt volna rá. A Bűbájos Mary ott ér véget, amikor Mary kétségbeesésében az erdőbe menekül, ahol nem csak üldözői, de a kemény tél, a vadállatok, és a portyázó indiánok is veszélyt jelentenek számára. A történet második, befejező részéből kiderül, hogyan menekül meg ebből a reménytelennek tűnő helyzetből, s hogyan válik különleges képességekkel bíró fiatal lányból az indiánok körében is nagy tiszteletnek örvendő varázslóvá. Amíg az első rész fojtóan feszült légkörével bilincselte le az olvasót, a Farkasszem-et eseménydús cselekménye teszi “letehetetlenné”; a sodró lendületű könyvből megtudhatjuk, milyen viszontagságokon kell keresztülmennie Marynek, míg végül megtalálja lelki békéjét.

Vélemény:
Végre hozzám került a könyv, és nem volt hozzá kedvem. Mint a hőn vágyott dolgok, vágysz-vágysz rá aztán amikor megkapod úgy érzed már nem kell annyira nagyon, hisz a tiéd. Ez ugyan nem volt az enyém, hanem a könyvtáré, de már nálam volt, már olvashattam, és ide-oda rakosgattam helyette. Elkezdtem, de nem adta vissza a hangulatot amivel az előző kötetet ott hagytam. Aztán túl voltam a nehezén, és újra visszacsöppent a történet oda ahol abba maradt. Szajkót már az előző részben is úgy gondoltam, hogy majd Mary férje lesz, és igazam lett. Tetszett minden, itt már nem zavart, hogy néha a jelenbe ugrik Agnesékhez, mint az elején. Itt már benne voltam a Mary történetbe. Sokszor sírtam rajta, mert szörnyű dolgok történtek vele :( Sokszor mosolyogtam, mert azért mindig vannak jó emberek, jó dolgok is. Mary tartalmas és Jó életet élt, és valószínű boldogan és elégedetten halt meg. Fekete Rókát nagyon megszerettem, ahogy Efrájimot is :)
Szeretni való karakterek voltak :)