Keri Lake: Nocticadia

 

• Kiadó: Next21
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2025
• Oldalszám: 656
• Kötés: Keménytáblás
• ISBN: 9786156821669
• Fordította: Farkas Veronika
• Megjelenés időpontja: 2025. november 19.

élfestett

Én nem szoktam ilyen vastag könyveket olvasni! Komolyan van egy fóbiám, hogy a vastag könyvet sose olvassa ki az ember, mert annyira nem látszik rajta, hogy haladt vele. 
Amikor nekikezdtem, pont volt egy iskolás csoport, és a kislány látta mellettem a könyvet, benne a könyvjelzővel és elhűlve kérdezte, hogy "Azt én elolvasom?", mondtam neki, hogy igen, a következő kérdése nagyon aranyos volt "Hogyan? Hisz olyan vastag", na erre csak annyit tudtam mondani, hogy lassan ;) De a felétől amúgy már elég gyorsan látszott magán a könyvön, hogy haladtam, úgyhogy onnantól kevésbé frusztrált a tény, hogy sose érek a végére ;D

Barátnőmtől kaptam kölcsön, extrán vigyázok minden könyvre amit olvasok, de a kölcsön könyvekre pláne, ezt is, mindig kis könyv tasakba raktam, nehogy baja legyen. Azzal az instrukcióval kaptam amúgy kölcsön, hogy lehet nem fog tetszeni, mert hát hentelnek benne, meg van benne szex. Nem tudom, ez mondjuk nálam egyik sem kizárás, attól független, hogy amúgy nem olvasok túl sok olyan könyvet. Épp ezért azaz igazság, hogy mélységesen csalódtam :D Mert ilyen reklám után minimum úgy gondoltam, hogy ezek folyton egymást darabolják és/vagy d*gják meg. Ehelyett a könyv feléig igazándiból egyik se nagyon volt. Ennek ellenére nem untam cseppet sem.

 Meglehetősen jó könyv, a sztorival annyi volt csak a bajom, hogy igazándiból 1-2 csavaron kívül a legtöbb dolog nem igazán lepett meg. Tehát, sok olyan esemény volt, amit, ha figyelmesen olvassa az ember, akkor már rég tud. Ilyen volt a "tanárbácsi" ikertesója szál. Sajnálom, az tök nem lepett meg, a könyv végi záró cucc meg szerintem irtó cuki volt.

 Sötét hangulatú a könyv, de jól felépített világban, tök hihető betegségekkel és parazitákkal kooperál. Szerettem olvasni, mert annak ellenére, hogy volt, hogy oldalakon keresztül igazándiból semmi sem történt, totál lekötötte a figyelmemet. Nem untam, egy percre sem, még ha amúgy a sztorit és az összes valóban "eseményt" nagyjából 100 oldalba is meglehetett volna írni, és nem feltétlen kellett volna a ~650 oldal a könyvnek. Viszont feltehetően az író is jó és egy jó fordítót is kapott, így maga a könyv a méreteivel ellenére gyorsan haladós és jó olvasmány.

Ami a főszereplőket illeti. Liliát nagyon kedveltem, mert minden nehézsége ellenére elég talpraesett volt, a bizonytalanságát meg annak a kontójára írom, hogy azért egy csomó mindent ami az életét érintette nem tudott. Bátornak és nagyon intelligensnek tartom, nem túl nagy önbizalommal megáldva. Szimpatikus karakter, akivel a női olvasók feltehetően tudnak azonosulni. Imádtam, hogy ő valóban tanulni ment abba a suliba, és nem bulizni és elverni a nem létező pénzét. Borzalmas nagy megfelelési kényszere volt, és nagyon szerette a testvérét. Akiért borzalmasan sok dolgot képes volt megtenni. Becsültem benne, hogy volt / van tartása, és nem hitt sosem semmit úgy, hogy az neki jár és evidens. De amúgy ő is túlgondolt egy csomó mindent (tök átérzem ;))

Devrick....meg a másik hülye túlgondolós fél. Úgyhogy amúgy maximálisan megérdemli ez a kettő egymást. Én megértem őt és a nehéz gyermekkorát. A betegségét, a kutatását, a gyilkos szándékait, és a borzalmas féltékenységét, és a nagyon kemény....személyiségét. Tipikusan az az ember, aki egy fél pillanatra képtelen élni, és csak hagyni az életet megtörténni. Na imádtam, amikor erről részben le lett szoktatva.

A háttérben mozgó szereplők nagy része nem volt szimpatikus. Adott volt ugye Lilia apja aki, ugye nagyjából a könyv utolsó negyedében tudjuk meg, hogy kicsoda. Na őt totál nem sajnáltam, és igazándiból csak azt bánom, hogy nem olvashattam, hogy pontosan mi történt vele. Mert elolvastam volna és nem sajnáltam volna. Angelonál legalább gyönyörűen leírták, hogy "megbűnhődött". Belegondolva, nagyjából 2-3 olyan mellékszereplő volt, akit kedvelni lehetett. Lilia volt munkatársnője pl. kedves volt, vagy a szigeten lévő patikus csaj, őt is kedveltem, Lilia testvére...és nagyjából ennyi az akit nem akar az ember holtan látni a könyv végére ;D

 Szerettem olvasni ezt a könyvet, annak ellenére, hogy valóban sose akart vége lenni. Mármint ....olvastam, és olvastam, és még mindig csak a 200. oldal. Általában itt már a könyv vége felé szoktam járni, itt meg csak az első harmadánál...

 Jó kis könyv, a mérete miatt nehézkes ide-oda cipelve olvasni, de kocsival járok dolgozni, a kocsiba elfért. A kivitelezése amúgy nagyon szép. Én nem kaptam/kértem hozzá a védő borítót (mert, úgyis levettem volna róla), de így is nagyon vigyáztam rá, hogy ne essen baja. Az élfestés külön csudi szép. Nem...nem azért kértem kölcsön mert szép a megjelenése.... Amúgy tényleg nem, hanem azért mert AniTiger felrakta a Bestof-os polcára és én hiszem, hogy akkor azok tuti nagyon jó könyvek. És eddig nem csalódtam benne...és most sem. Úgyhogy olvassátok, tök jó könyv, de nem szexelnek benne sokat, a hentelés se túl durva, vagy az én lelki világommal van baj :P

 Jah, most eldöntöttem, hogy hát van a szerzőnek másik könyve is, az meg is van a könyvtárnak, hogy majd elolvasom...igen...az is ilyen vékony, meg...az sorozat. Csodálom, hogy embereknek ilyen sok írnivalójuk van, bár addig nem bánom, míg azt élvezhető formába írják meg. De a vastag könyvek, nem olvasóbarátok ^^

Fülszöveg:

Mortui vivos docent.  - A holtak tanítják az élőket.

Miután anyámat szemem előtt ragadta el egy rejtélyes kór, két dolgot fogadtam meg. Gyógyírt találok a kórságra, ami elemésztette. És távozom az istentől elhagyott városból, ahol halálát lelte.

Négy évvel később felvételt nyertem a Dracadia Egyetemre, az ország egyik patinás, nagy presztizsű iskolájába, amely egy nehezen megközelíthető szigeten található, Maine partjaitól kicsit odébb. Ahol, azt suttogják, évszázadokkal ezelőtt ide száműzött elmebetegek lelkei kísértenek. És a partjain a homok azért olyan fehér, mert a száműzött elmebetegek csontjai alkotják.

De az a legkevesebb, hogy nyughatatlan lelkek kóborolnak a szigeten.

Devryck Bramwell, akit a campuson Dr. Halál néven emlegetnek, briliáns patológus, ő az éjféli labor vezetője. Engem is tanít, és pusztítóan jóképű. Rebesgetik, hogy ki nem állhatja a tolakodó elsőéveseket, amilyen én is vagyok. Sötét, kétértelmű pillantásából mégis azt olvasom ki, adandó alkalommal egész egyszerűen felfalna, tilalmas csókjai csak úgy égetnék az ajkamat.

Vágyom arra, hogy a fennhatósága alá tartozzak.

Neki feloldozásért sajog a teste.

Ketten együtt mérgezőek vagyunk, ínycsiklandozó zsákmány a kíváncsi szemeknek, akiknek feltett szándékuk, hogy múltunk rothadó csontvázait kiássák.

Christine d'Abo: 30 ​fülledt nap (30 1.) - Cselekményleírást tartalmaz!

 

• 
  
• Könyv: Christine d'Abo: 30 fülledt nap
• Kiadó: Maxim
• Kiadó székhelye: Szeged
• Kiadás éve: 2020
• Oldalszám: 320
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634992431
• Fordította: Szaszkó Gabriella
• Megjelenés időpontja: 2020. december 10.

 Nem igazán szoktam erotikus könyveket olvasni. Bár idén, már sikerült egy 18+-os könyvet olvasnom, amit azóta sem tudom, hogy miért hívtak 18+-nak. 

 A könyvet szintén AniTigertől kaptam kölcsön, leszögezte, hogy a második résszel nem tud szolgálni, úgyhogy érjem be ezzel. A könyv elolvasása után amúgy egyetértettünk abba, hogy jó-jó, de úgy ebből ennyi bőven elég is volt.

 Itt legalább értem a 18-as besorolást, ahogy a cím is nagyon szókimondó a tartalommal kapcsolatban. nem árul zsákbamacskát, nem mondja, hogy ő olyan romantikus irodalom szeretne lenni, amit a tini lányok olvasva elolvadnak. Nem, nos a könyv azt mondja, hogy márpedig itt szexelni fognak, és hát... szexeltek is. Nem hiszem amúgy, hogyha összeszámolnám, akkor stimmelne a 30 nap, de ne kötekedjek ugye?

 A könyv eleje kicsit nehezen indult, az első szex jelenetig is sokat kellett várni, ha azt nézzük, hogy kétszereplős legyen a dolog. Amúgy érdekes volt a könyv. Nem mondom, hogy van irodalmi értéke, mert az nincs, de az aminek mondja magát, tehát hogy egy erotikus, kissé romantikus könyv annak teljesen oké volt. Nem akart több lenni, mint ami.

 Viszont én kicsit gonosz vagyok. Engem a könyv végén kibontakozó dolog, az úgy nagyjából az utolsó 30-40 oldal kicsit irritált. Nem mondom, hogy nem jó hogy mindenki is boldog, de kicsit túlzásnak éreztem a lezárást. Hirtelen lett nagyon nyálas, még az előtte lévő oldalakhoz képest is.

 Nem tudom, hogy amúgy írnak-e olyan könyveket, amiknek nem jó a vége, mert tényleg érdekelne egy olyan sztori, ami nem megy át valami szirupos nyáltengerbe a végére, hogy az epilógusba ippeg hogy nem hangzik el az örökkön örökké szöveg. . .  kellene egy olyan könyv ahol az a vége, hogy elmegy és tényleg elmegy . . . 

 A másik amitől amúgy kicsit ideges lettem, hogy ugye szegény főhősnő férje az elején meghal, rákban .  . . aztán eljutunk a könyv végére ahol a főhős ex felesége rákos . . . Jó most eltekintek attól, hogy jót röhögött a csaj akinek meghalt a férje rákba, hogy a nő bőrrákos, mert hát az nem is gáz annyira. Nem tudom . . . hogy a daganatos betegek is ennyire könnyen és viccesen kezelik-e a dolgot . . . én nem éreztem annak. És amúgy is felesleges szál volt ez az egész "beteg az ex nejem akit utálok, hát elmegyek azért ápolni, jah de csak rám akart mászni" rész . . .

 De összességében ez legalább erotikus volt, ez nagyjából nyíltan leírt mindent, és volt benne szex is, bár mondom, szerintem 30 napot nem erotikáztak ezek ketten :D

Belbecs: -

 Nem pontozom, mert az ami, de abban nem kiemelkedő. Nem igazán van irodalmi értéke, de elszórakoztatja az olvasót. Azért elképzeltem, hogy az az olvasó aki annak idején a Szárd sziklát behozta pironkodva ajándékba ezt elolvasná mit tenne, ha neki az sok volt. Pedig aztán abba lezavartak mindent fél oldalba. Tehát könnyed kis nyári olvasmány, de az olvasó ne várjon tőle túl sokat :)

Külcsín: -

 Ezt se pontozom, annyira nem volt vészes a gépelés, a helyesírás. A borító olyan, amilyen. Nekem konkrétan annyira nem tetszett. Minden esetre úgy vélem, hogy a kül és -beltartalom nagyjából egy szinten van. Olvassátok bátran, pironkodás nélkül.

Fülszöveg:

Hosszú ​éveken át Alyssa csak az emlékeivel bújik ágyba. De vajon készen áll-e arra, hogy az álmaiban ébredjen fel? Sokan egész életükben várnak arra, hogy megtalálják a lelki társukat. De Alyssa Barrow sorsa máshogy alakul. Ő tizenkilenc évesen ismerkedik meg Robbal, és mind a ketten készen állnak arra, hogy boldogan éljenek, amíg… Rob beteg nem lesz. Utolsó napjainak egyikén Rob arra biztatja fiatal, gyönyörű feleségét, hogy ne dobja el magától a boldogságot – vagy az élvezetet. Még különös ajándékot is hagyományoz feleségére, egy szexjátékot, amellyel arra bátorítja Alyssát, hogy lépjen túl a kapcsolatukon. Harminc kártyát hagy feladatokkal, harminc napnyi élvezetes tanáccsal. Tudni fogod, mikor jön el az idő – mondja. Most, két évvel később, amikor Alyssa találkozik szexi új szomszédjával, Harrison Kemppel, elkezd azon gondolkozni, hogy lehet, tényleg elérkezett az idő… Harrison a nők megtestesült álma kidolgozott combjával és ördögi vigyorával. Alyssa összeszedve minden bátorságát, mesél Harrisonnak az elhanyagolt kártyákról, és megkéri rá, hogy segítsen neki a felfedezésben. Ez olyan kívánság, amit Harrison boldogan – teljesít. Harrison tapasztalt érintése és forró csókjai életre keltik Alyssát. De az annyira nem is ártatlan játszadozás hamarosan mélyebb kapcsolattá alakul, és Alyssa ráébred, hogy nem csak a szexre áll készen, hanem a szerelemre is. De mit is mondanak a kártyák a Harrisonnal kapcsolatos jövőről? Szaftos, szívet melengettető és érzelmes. A 30 Nap felfedezi az újrakezdés fájdalmát és örömét. Megmutatja nekünk, merre is vezet egy kis bátorítás, egy apró bátor lépés.

A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK:

• 
  
• Könyv: Christine d'Abo: 30 forró éjszaka
• Kiadó: Maxim
• Kiadó székhelye: Szeged
• Kiadás éve: 2022
• Oldalszám: 320
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789634992660
• Fordította: Szaszkó Gabriella
• Megjelenés időpontja: 2022. június 9.

Takami Kósun: Battle ​Royale

 

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, és már előtte is várólistás volt a könyv, de valahogy nem volt érkezésem arra, hogy el is olvassam. Feltehetően a második film utáni "atyám, ez de szar" megjegyzésem miatt maradt el végül az olvasás. Pedig igazándiból tudom jól, hogy az esetek többségében a könyv jobb, mint a film.

 De idén végre úgy döntöttem, hogy elkezdem olvasni a saját könyveimet is, és a moly egyik funkciója az arcomba tolta, hogy ez a könyvem várja legrégebb óta, hogy olvassam, úgyhogy uccu neki, bele is vágtam.

 Szeretem a japán neveket, de ha az utolsó 10 emberen akik maradtak, megkérdeznék, hogy ki volt a másik 32 akkor talán még 1-2 karakteresebb karakternek megtudnám mondani az egyik nevét, de a teljes nevét biztos nem...azt mondjuk az utolsó 10-nek sem, csak úgy nagyjából tudom a neveket. Túl sokan voltak, túl hasonló hangzással, hogy szegények megjegyezhetőek legyenek.

 A film miatt, a nagy meglepetés a végén nem volt meglepetés, de teljesen máshogy emlékszem, hogy vége lett a filmnek. Tervezem újra nézni, még úgy is, hogy amúgy borzalmasan béna megfilmesítést kapott, legalábbis úgy érzem, könyv után még rosszabb lesz az egész :P

 A történet maga elég durva, és fogalmam sincs, hogy én mit tennék akkor ha iskolás lennék, és egy szigeten ki kéne nyírnom az osztálytársaimat. Bár tekintve, hogy kb. egy osztálytársamat sem szerettem kimondottan :D feltehetően én elbújtam volna valami jó helyre és bíztam volna abba, hogy megölik egymást a többiek és az utolsó elesik egy kőbe és beveri halálosan a fejét és akkor én nyertem.

 De roppant frusztráló lehet, 15 (azt hiszem ilyen korúak) szembesülni a ténnyel, hogy ez egy élet-halál játék, és csak egy maradhat, vagy megölöd őket, vagy ők ölnek meg téged. Súja azért sokáig bízott abban, hogy össze tud állni az osztály és együtt legyőzhetik a Rendszert, de újra és újra az arcába tolta az élet, hogy bár ezen gondolatával nincs egyedül, de a többség nem bízik egymásban és ebből adódóan nem lehet egységet alkotni sok-sok emberrel már mert mindenki a másikat figyeli, hogy na az majd mikor fogja őt hátba támadni. 

Voltak vérbeli játékosok, akik feltehetően akkor is gyilkoltak volna, ha nem lett volna muszáj, kis szociopaták  akiknek tök mindegy volt minden, elkönyvelték, hogy akkor nyernek ha a többiek meghalnak így szépen vagy csellel vagy automata gépfegyverrel megöltek mindenkit aki az útjukba állt. Kettő ilyen személy volt, egy lány és egy fiú, és biz isten, én drukkoltam, hogy minél hamarabb meghaljanak, de némelyik olyan volt, mint valami halhatatlan :D

 De azért némi kellemes csalódás volt, hogy azért alakultak ki "csoportok", néha nagyobb csoport is, és hogy azért a diákok egy nagy hányada, nem akart játszani. Voltak csoportok, akiket megsirattam, mert tényleg zseniálisak voltak, esélyük is volt és tényleg mindent megtettek annak érdekébe, hogy kiszálljanak a játékból, de úgy, hogy a rendszer megbukik, mégis elvéreztek :( És hát volt csoport akik a bizalom hiánya miatt egy kicsin elcsúszva buktak el, de őket annyira nem tudtam sajnálni. Megértettem őket, és valahol logikus is a bizalmatlanság, de ...

És hát ott vannak a főszereplők, akikért szurkolunk, akik amúgy próbálnak az egészből kimaradni, és csak annyi embert ölnek meg amennyit muszáj, megjegyezném, hogy óriási előny, ha veled van egy olyan ember, aki már megnyerte az előző játékot és úgy mozog ebben az egészben, mintha bele született volna.

És persze ott volt az a páros akik  egyszerűen a legelején döntöttek. Nem ölnek meg senkit sem, nem játszanak, kiszállnak már a leges legelején. És őket nagyon megértettem. Nem akartak ártani az osztálytársaiknak, és nem akarták elveszíteni egymást sem, hát együtt léptek. Szomorú volt, de teljesen érthető is.

De amúgy az egész alapötlet roppant beteg, de zseniálisan van megírva. Félek, hogy a filmeket újranézve még sz*rabbnak fogom érezni a filmet a könyvhöz képest. De ennek ellenére újra akarom nézni, hogy tudjam, hogy nagyjából úgy haltak-e meg, mint a könyvben. Nem mintha túl kedves halála volna azoknak a szegény gyerekeknek -.-"