Anthony De Mello: Abszurd egypercesek

 Még az olvasási válságom kezdetén kezdtem el olvasni. Mondván, hogy egyrészt várólista csökkentős könyv, másrészt rövid részletekből áll, és így más nem egyet-egyet elolvasok naponta. A könyv elején amúgy le is szögezi a szerkesztő, hogy ne egyszerre olvassa az ember az egészet, mert az úgy túl tömény, és túl sok. És persze akkor nem jön át az üzenete.

 Azt tudtam, csak az íróról, hogy valamely vallás képviselője, tanítója, de hogy melyiké azt nem tudtam, és nem is igazán érdekelt. Amúgy most, amikor a blog bejegyzést írom utánanéztem és Jezsuita tanító volt. Mivel vallásilag sehova sem vagyok besorolható, így úgy gondoltam, nem lesz ezzel a könyvvel sem semmi baj. Remélhetőleg nem csap át szent szöveggé és nem kell letennem.

 Nos, nem csapott át. Én sok hasonló könyvet olvastam, azok kifejezetten buddhista példabeszédek voltak, zen és társai ugyebár. Tehát nem volt tőlem olyan távoli a fogalmazásmód, az, hogy kapsz egy alap dolgot, de nem fejti ki, úgy hogy mindenki megértse. Utal persze arra, mit akart mondani, de nem világosít fel. Elgondolkodtat. Kifejezetten sok olyan részlet van a könyvben, ami elgondolkodtatott, és néha bólintottam is, hogy igen, jó volna, ha ezen az emberek is elgondolkodnának. Rávilágít, mennyi minden mellett megyünk el, csak úgy. Hogy azt hisszük élünk, holott valójában megszokások, dogmák rabjai vagyunk. Már aki természetesen! Vannak megvilágosult emberek is.

 Örülök, hogy nem lett valláshoz kötött a könyv. Nem volt telitömve csak Jézussal, Istennel, hanem felkerült a palettára Buddha, és minden egyéb tan alapítója, hirdetője. Tehát teljesen pozitív csalódás volt a könyv. Annyit sajnálok, hogy nem túl figyelemfelkeltő, és nem kap igazán elég reklámot az egész könyv. Molyon is, ahogy látom 66 –an olvasták csak, és nagyon kevesen értékelték. Pedig talán elkélne egy kis reklám.

 Akik szeretik a történetfüzéreket, rövid tanulságos „megmondós”, „arculcsapós” igazságokat, azoknak tetszeni fog. Ami viszont tényleg igaz. Ne olvassátok egyhuzamban, mert úgy őrülten tömény. Én négy-öt nap olvastam, így a végét egyben, úgy már egy picikét tényleg sok volt, de nem ütötte azt a határt ahol azt mondtam volna, hogy „jesszus mikor lesz már vége”. Rengeteg résznél gondoltam, hogy idézek valamit, de azokat már általában idézték, úgyhogy nem kellett nekem pötyögnöm :D

Belbecs: 5/5

Arra, amire íródott tökéletes. Nem számít regénynek, sem novellának, ez egy rövid történetekből álló könyvecske, tanulságos és elgondolkoztató. Vallásilag teljesen szerteágazó, nem gerjeszt ellentétet egy vallással szemben sem, és nem is isteníti egyiket sem. Ennek kifejezetten örültem!

Külcsín: 3/5

Olyan semmilyen. Tudom, egyszerű külső, a belső tartalom számít, ennek ellenére szerintem kaphatott volna sokkal szebb borítót is. Viszont a mérete tetszik, kézbe való, zsebbe való méret. Könnyen cipelhető a buszon, és elfér mindenhol. A betűméret is ideális, nem folyik ki a szemem tőle.

Fülszöveg:

A következő történetekben a Mester nem egyetlen személy. Lehet ő hindu guru, zen roshi, taoista bölcs, zsidó rabbi, keresztény szerzetes, vagy szófi misztikus, Buddha vagy Jézus, Zarathusztra vagy Mohamed. Tanítása megtalálható az időszámításunk előtti hetedik században és az időszámításunk utáni huszadik században. Bölcsessége egyaránt megtalálható Keleten és Nyugaton. Számíthatnak-e egyáltalán a történelmi előzmények? A történelem, végül is, csak a megnyilvánulások leírása és nem a Valóság, a doktrínák feljegyzése és nem a Csendé.

A következő történetek mindegyikét csak egy percbe kerül elolvasni. A Mester nyelvezetét valószínűleg elképesztőnek, ingerlőnek, sőt egyenesen értelmetlennek fogod találni. Bizony, ez nem könnyű olvasmány. Nem azért íródott, hogy tanítson, hanem hogy Felébresszen. A lapok közt elrejtve – nem a nyomtatott szavakban, nem is a történetekben, hanem a könyv szellemében, hangulatában és légkörében – ott van az a Bölcsesség, amelyet nem lehet emberi beszéddel közvetíteni. Miközben a nyomtatott oldalakat olvasod és a Mester rejtélyes nyelvezetével küzködsz, lehet, hogy akaratlanul rábukkansz arra a Csendes Tanításra, ami ott bujkál a könyvben, Megvilágosodsz – és átalakulsz. A bölcsesség ezt jelenti: megváltozni a legkisebb erőfeszítés nélkül, átalakulni – akár hiszed, akár nem – pusztán a szavakon túli valóságra való ráébresztéssel.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy Felébredsz, akkor tudni fogod, hogy a legszebb nyelv az, amelyet nem beszélnek, a legtökéletesebb cselekedet az, amelyet nem tesznek, és a legjobb változás az, amely nem akarásból születik.

Figyelmeztetés: Csak apránként olvasd a történeteket: egyszerre csak egy-kettőt. A túladagolás csökkenti a hatékonyságot.

Kiadó: Korda

Kiadás helye: Kecskemét

Kiadás éve: 2000

Oldalszám: 200

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9639332143

Fordította: Török Péter

Ár: 520 Ft (ami a könyvemen van )

Kiadói ár: 880 Ft(a neten), 1100 (a boltban) – ez már a 9. Utánnyomás ára, az enyém még 2000-res kiadás.

L. Molnár Edit- Mese a kislányról, aki nem akart felnőni

Fülszöveg: 
Minden szülő találkozik a dackorszakkal. A kötetben tíz „nem akarom”, illetve „azt akarom” mese szerepel. Ezekre a helyzetekre próbáltam megoldást keresni – már ha létezik egyáltalán. Az ízig-vérig nem akaró, nem csináló, azonnal akaró három és fél éves lányom mindenesetre elcsendesül tőlük. Remélem, más családokba is hoznak pár nyugodt percet.

 Nem is olyan régen olvastam, az írónő másik könyvét, a Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott. Ami annak ellenére, hogy már nem vagyok célközönség, nagyon tetszett nekem, írtam is, hogy jó lenne ezt a könyvet is olvasni, de a közelemben nincs meg senkinek sem, kölcsön ezért nem tudom kérni, illetve a könyvtárnak sincsen még meg, tehát onnan is lehetetlenség megszerezni, úgyhogy maradt, hogy várok, hogy majd megveszi a könyvtár, vagy könyvtárközi kölcsönzéssel átkérem. Tehát terveztem, hogy valahogy megszerzem, de sosem gondoltam volna, hogy a posta fogja hozni, és kedves üzenetet is kapok mellé.  

 Tegnap ugyanis járt nálam a postás, kivételesen tényleg nem vártam semmit, így amikor anyukám szólt, hogy hozott nekem valamit értetlenül sétáltam le. A csomag mérete mondjuk árulkodó lehetett volna, ha az ember készül arra, hogy kap valamit. Annyit tudtam leszűrni belőle, hogy egy könyv, feltehetően. Bontogatás, bontogatás és elállt a szavam. Boldoggá tette a napomat, mert innentől végigvigyorogtam az egészet. Mert bizony az írónő elküldte a könyvét nekem, hogy olvashassam, kaptam kedves üzenetet hozzá, ami nagyon jól esett. Itt is szeretném tehát megköszönni a könyvet, az üzenetet is. :)

 Külcsín és belbecs:

 Mint mindig a külcsínnel kezdem, mert az sokkalta egyszerűbb. Mivel, már olvastam a másik könyvet, így maga a formai megoldás már nem volt újdonság, nem lepődtem meg, hogy hogyan is néz ki. A másik könyvvel ellentétben ennek a borítóján olyan kép van amit nem találtam végül meg a könyvbe, tehát külön készült a borítóra. Az illusztrációk még mindig gyönyörűek. Azóta, hogy olvastam az előző könyvet rákerestem Faltisz Alexandrára, hogy mégis miket illusztrált még ő, mert hogy nagyon szépen rajzol, kiderült eddig 8 olyan könyvet olvastam amibe ő készítette az illusztrációkat, tehát joggal éreztem én, hogy ismerősek a rajzok.
  Itt még annyira nem ügyeltek arra, hogy egy történet az körülbelül két oldal és a képes oldal legyen, így elcsúszások voltak, oldalak, ahol csak pár mondat volt. Nem ront ez amúgy a könyvön, csak ugyebár én a másodikat olvastam elsőnek, ott meg már nagyon szépen meg lett szerkesztve, hogy ne legyenek nagy majdnem üres lapok. Úgyhogy sokat fejlődött a kivitelezés is egyik könyvről a másik könyvig.
 Általában illusztrált könyveknél mindig kiválasztok egy képet ami nagyon tetszett. Jó esetben van ilyen, rossz esetben rosszak a rajzok. Itt a kék hajú tündér volt a kedvencem, bár a manó a végén sem volt rossz, de inkább tündérpárti vagyok :)

És akkor a belbecs:
 A második kötethez képest, itt még kicsit bizonytalannak éreztem az írónőt. Nem volt rossz, sőt a mesék nagy része nagyon tetszett, csak volt egy kis bizonytalanság bennük. De ismerve a folytatást, azt kell mondanom, hogy ez a bizonytalanság elmúlt azóta, vagy ha van is kisebb mértékben már.
 10 rövid tanulságos mese, tíz történet amin keresztül megismerjük a gyerekek akarom korszakát. Mit akarnak, mit nem akarnak, és hogy jönnek arra rá, hogy talán mégsem kéne akarni, elég ha szeretnék, vagy éppenséggel jobb volna rendesen viselkedni. Volt pár történet, ahol magamra, vagy legalábbis gyermekkori énemre ismerek. Ilyen a kisfiú aki nem szeretett rendet rakni, mert én is egy elég rendetlen gyerek voltam. Vagy a kislány aki nem szeretett kalapot viselni, bár én nem voltam hiú, és ma sem vagyok az, de kalapot, sapkát hordani nem szerettem....ez a mai napig nem változott, ma sem hordok sohasem a fejemen semmit...na jó, talán mínusz húsz fokba már húzok sapkát.
 Így haladtam előre a történetekben, ráismerve magamra, vagy ismerőseimre, az egyetlen történet amit nem tudtam hova tenni, mert ilyen ismerősöm nincsen, az a Mese a kislányról, aki nem szeretett enni, viszont ez is roppant aranyos volt. Vajon tényleg eszébe jut egy gyereknek az, hogy nem eszik, mert akkor az állatoknak nem jut enni? Hát, ismerve a gyermeki elmét, megeshet.

Összességében tetszett a könyv, de a második rész jobbra sikeredett, remélhetőleg lesz majd harmadik kötet ami még jobb lesz és így tovább.
 Hogy, miért olvasok meséket én, mint egy majdnem 27 éves mamlasz? Nos, azért mert a kislány vagyok, aki nem akar felnőni.


Tartalom:
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett rendet rakni
Mese a kislányról, aki nem szeretett kalapot viselni
Mese a kislányról, aki nem akart felnőni
Mese a kisfiúról, aki nagy akart lenni
Mese a kislányról, aki nem szeretett enni
Mese a kisfiúról, aki nem akart felkelni
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett iskolába járni
Mese a kislányról, aki nem szerette az évszakokat
Mese a kisfiúról, aki mindig enni akart
Mese a kislányról, aki semmit sem akart

Következő rész:

Könyvesboltban jártam - Avagy mesét ott is lehet olvasni

Lehet, bár könyvesbolt függő, hogy ezt az eladók mennyire tűrik. A jelenlegi Libriben eléggé meg lettem jegyezve, hogy ott járkálok, és már megint ott vagyok, és még mindig nem vettem semmit! Mentségemre a negyedik alkalommal (egy napon belül), már vásároltam, úgyhogy köszönöm szépen azért vettünk is könyvet! Bár lehet, csak segíteni akart az eladónő, de higgyék el, ha segítség kell kérek :) És akkor miket is olvas egy Moly, ha beszabadul egy könyvesboltba. Nos mesekönyveket, mert nincs gyereke, sem gyerek ismerőse, tehát nem fogja megvenni, a könyvtárban sincsenek meg, és azért mégiscsak kicsit gyermeklelkű :) Igen ez vagyok én :)

Az első könyv ami a kezembe került, az Melanie Gerth: Tíz kicsi katicabogár című könyve volt. Tetszett, hogy ilyen háromdimenziós kis katicák vannak benne, bár szerintem a gyerek konkrétan letépné róla, úgyhogy tartósság szempontjából nem a legjobb. A történet az én fejemben, azért más véget ért, és már a vége felé kezdtem félni, hogy jesszus, milyen könyv van a gyerekeknek! Mert, sorra fogytak a katicák a történetbe,és arra gondoltam, hogy a madár ugyebár megkajálja a bogarakat, tehát biztos tempóban pusztul a populáció...aztán mégsem. Mert hát mégiscsak mesekönyv, úgyhogy valójában csak mind a tízen hazaérnek...
Viszont a rajzok egész aranyosak, nem túl bonyolultak, és méretarányosnak sem mondanám őket, de tény, hogy a gyerekek nagyon csíphetik. Mondjuk nem értettem, miért ennyire különbözők a katicák, de ez egyéni szoc. probléma :D

Következő könyv ami a kezembe került Henrike Wilson: Egyik este otthon... című művecskéje. Alig tíz lap, jó kis vastag lapos megoldással, tehát tartós, bár szájba ne vegyék, mert nem vízálló (nem próbáltam ki, csak na :P) Itt is azért erősen horrorisztikus volt az alap érzésem, mert mindig olyan sejtelmesen mesélte, egyik állat a másiknak,hogy Egyik este otthon ült, és jött-a róka, nyúl, farkas akármi és...és átölelte, mert barátok, és a végére visszatérünk a kiinduláshoz. Nagyon aranyos amúgy, a rajzok valami haláliak, az értelmét annyira nem értettem, de hát ráfogom, hogy ehhez én már öreg vagyok :) Biztos a barátságot akarja reklámozni, hogy jó dolog, de akkor nem tudom miért kell mindegyik állatnak olyan "jesszus ki van az ajtóban" fejet vágni amikor meséli, hogy "és jött a.." :D



Kicsit tovább haladtunk, és találtam egy sorozatot, és mivel nem olyan nagyon szöveges, hát ennek is nekiálltam, hogy kikulturálódjak Gömbi-ből! Megjegyezném, hogy nem volt elsőre nekem teljesen tiszta, hogy Gömbi fiú vagy lány...amúgy fiú. Szerintem a legjobb fej a mesékben amúgy a kacsa volt. Aki elméletileg plüss, de ahhoz képest elég nagy mimikával rendelkezik, úgyhogy lehet élő...bár akkor meg állatkínzás van :D
Az első kötet Sara Agostini – Marta Tonin: Gömbi nem akar lefeküdni, ami mint a címe is mutatja a srác aggályairól szól, hogy miért is nem akar lefeküdni. Előbb iszik, azt pisilnie kell, aztán rémeket lát, de kiderül az csak a rumliba hagyott cuccai voltak. Az illusztrációk amúgy meseszépek, úgyhogy ha valaki szereti a macskákat meg a cuki rajzokat akkor annak mehet. Olyan tanmese jellegű sorozat ez.
A következő kötet Sara Agostini – Marta Tonin: Gömbi nem fél ami csak azért abszurdum, mert az előző részben pont félt...de azóta a sötéttől való félelmét biztosan kinőtte. Itt a biciklizés a téma, hogy hogyan érik azt el, hogy a kis srác se ne érezze magát hátrányba, mert még nem mer két kerékkel bicajozni, se ne törje szét magát. Amúgy elég hamar sikerül rádöbbenteni, hogy jó lesz úgy, és hogy cseppet sem kell félnie az eleséstől sem. A kedvenc illusztrációm az amikor teker és a kacsa ki van kötve a kormányhoz, és ott sikít (nincs hang, csak odaképzeltem, de szerintem szegény, ha nem plüss tuti ki volt akadva. Amúgy kifejezetten kellemes meseélmény volt. Gondolom ez egy sok részes sorozat lesz...mert miért is ne!

Következő kézbe kapott könyvem Balogh János – Eszes Hajnal: Cirmoska és új barátja , jé magyar! Őszinte leszek csak címeket írtunk fel, hogy tudjam mi volt, és mesekönyvnél elvből nem nézem, hogy milyen nemzetiségű az író, mert nem érdekel...amúgy lassan semmilyen könyvnél nem fog érdekelni, mert a magyarok is tudnak jól írni, és a külföldiek is kiadnak pocsékokat. De visszatérve a könyvre, én aki nem szeretem amúgy  a macskákat, még így is tetszett, a történet nem túl bonyolult, viszont az illusztrációk olyan. Retró? Nem tudom, a  régi leporellok voltak ilyenek :) És én szeretem ezt a típusú rajzolást :) És ebbe is volt kiskacsa, de ő tuti élt! :)


Tovább haladva kezembe került : Eef Rombaut – Emma Thyssen: Szívszerelem című könyve. Hosszú amúgy, de! Morbid, ronda, borzalmas. Tényleg végigolvastam, két tanúm van rá! A végét nem olvastam csak, ahol feltehetően kifejtik, hogy ez miért jó könyv. Így, azon ismeretek nélkül ez egy pocsék, és ronda könyv. Béna rajzokkal és erőltetett történettel. Elvált szülők gyermekeiről szól amúgy elég hülye megvilágításban...ez...ezt nem kellett volna. Mert amit szerintem sugallni akar és amit sugallt az nincs egységben, egyáltalán nincs...még egyszer ne kerüljön elém. Amúgy kb. én is így tudok rajzolni...csak én nem erőltetem a rajz témát sem.... vááá haladjunk tovább, valami szebb felé....


Schmal Róza: Budapesti böngésző Na jó, ezt nem kellett olvasni, őszintén egy mondat sincsen benne, tehát az "olvasása" körülbelül öt perc, míg átnéztem a képeket. Láttam már szebb és jobb illusztrációt de amúgy nincs vele gond, közép kategóriás. Budapest nevezetes helyeit mutatja be, ha minden igaz az egyik Normafa volt...de némelyiknél fogalmam sincs mit akart ábrázolni...hát....biztos jó ez a könyv anyukáknak akik mutogatják a gyereknek, hogy nézd ez itt a Parlament (mondjuk nem rémlik, hogy volt benne...áááh felületesen "olvastam" - de a borítón rajta van), és kis meséket találnak ki hozzá...arra jó. 
Első gondolatom amúgy az volt, hogy ma már mindent kiadnak...



Kristi Yamaguchi: A kis malac nagy álma volt a következő könyv. Közben el kellett mennem forrócsokiért és levegőzni, hogy kicsit kizökkenjek a mesék világából és újult erővel vethessem bele magamat a Libri felhozatalába. Ez valami oltári cuki könyv. Csak mesekönyvre mondom, hogy cuki! A rajzok nagyon aranyosak voltak, és volt amolyan "merj álmodni, álmodj nagyot" üzenete, úgyhogy eszméletlen jónak tartom. Még úgy is, hogy a mesekönyvek nagyon drágák, ez közép kategóriás volt, és ha lenne lányom biztos megvenném neki, de így maradt a könyvesboltban olvasás :)) 
Tetszett, hogy azért a kismalac sem rögtön megálmodja és teljesül is az álma, hanem, amikor megálmodja tesz érte, és nem jön össze, de nem csügged álmod másikat. És az is fuccsba megy, de nem adja fel, és álmodik másokat...és igen, nagyot és merészet álmodott és bejött neki, és ment, és tényleg büszke volt rá mindenki. Annyira aranyos :)) 

 Kathrin Schärer: Johanna a vonaton című könyve volt a következő és egyben utolsó mesekönyv amit ma a kezembe vettem. Aranyos volt, de zavart a rövidebb lapok beszúrása, és igazándiból az értéke abban rejlik, hogy érdekesen lett megoldva. Maga a történet annyira nagyon semmitmondó. A rajzok érdekesek, de nem a legszebbek amiket láttam. Johanna beszélgetése a rajzolóval, meg olyan...áh, nekem nem bejövős annyira :(



Mesekönyvek mellett azért elolvastam Simon Tofield: Simon's Cat világgá megy  c. könyvét is. Ugyebár semmi szöveg, csak kép jó sok oldalon keresztül. Én szeretem ezt  a macskát annak ellenére, hogy bugyuta, és néha idegesítő, de ugyanennyire szívet melengető is :) De tény, hogy ezt a könyvet nem kell fordítani :P Mert nincs benne szöveg, és őrülten gyorsan lehet vele haladni. Komolyan, úgy tíz-tizenöt percembe került kiolvasni...megvenni max. a rajongóknak érdemes, mert más jobb ha könyvesboltban elolvassa.


Tehát, nekem érdemes könyvesboltba mennem, mert szeretek mesekönyveket olvasni. Egy csomót csak azért nem fogtam meg és olvastam el, mert állva annyira nem kényelmes, mert társasággal voltam, és lehet nagyon utáltak volna ha nekikezdek a sokadiknak, és mert több szöveg volt bennük és ahhoz rá kell hangolódni :)



 

L. Molnár Edit - Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott

Fülszöveg:
A „nem akarom” történetekből nem lehet kifogyni. Mindig van miről, kiről és kinek mesélni.
A mese a kislányról, aki nem akart felnőni szerzőjétől íme újabb tíz mese kezdő és haladó toporzékolóknak.





A könyvért köszönet a Ciceró Kiadónak. Köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátották :)

 
Külcsín és belbecs: 

A borító: Én kifejezetten finnyás vagyok, ami a borítókat és illusztrációkat illeti, tehát nehéz megfelelni nekem. Szerencsére manapság a kiadók is rájöttek, hogy egy jó borító pont elég ahhoz, hogy a könyvet megvegyék. Mert bárki bármit mond, azaz első amit néz az ember. És csak utána jön a fülszöveg. És csak mindezek után olvas utána a könyvnek.
 A borító roppant aranyosra sikerült a kisfiúval, aki mindent félbehagyott. Mert, hogy abból a történetből került ki a fiú. Öröm kézbe venni, a kis könyvet. Első körben csak belelapoztam, megnéztem az illusztrációkat. Faltisz Alexandra neve, bevallom nekem nem volt ismerős. Pedig biztos olvastam már olyan könyvet amit ő illusztrált. A képek nagyon aranyosak, nekem főleg a Füfemomgya alakja tetszett :) Az valami zabálnivaló volt.
 Tehát a könyv kivitelezése 5-ös skálán 4-est érdemel nálam. 

Belbecs:
 Mint könyvtáros, szeretek olvasni gyerekirodalmat, ezt a blogom is mutatja, mert teli van gyerekeknek szóló könyvekkel. És meg kell vallanom, hogy őrülten kritikus vagyok a mesekönyvekkel, méghozzá azért mert manapság mindenki azt hiszi, hogy tud írni, pláne mesekönyvet. Megjegyezném, mesekönyvet írni nem könnyű! Mert nem lehet túl bonyolult a szöveg, mert a kisgyerek nem fogja érteni, de nem lehet túl bugyuta sem a szöveg, mert az anyuka aki felolvassa a haját fogja tőle tépni! Kompromisszum kell, történet kell, és jó forma és jó nyelvezet. Tehát vallom, ne írjon mindenki, és ne írjon mindenki mesekönyvet. Hagyjuk meg annak aki ért hozzá.
 Tehát mindezek miatt, féltem kézbe venni a könyvet, mert mi van, ha ez is egy az olyan könyvek közül amiknél fogtam a fejem, hogy "jesszusom, ez hogy jött". De szerencsém volt, ez nem olyan.  A kiadó a honlapján jelzi, hogy 3 éves kortól , tehát ilyen szemmel néztem. Engem személy szerint néha zavart, a visszakérdezés és megerősítés, de elhiszem, hogy a kisgyerekeket ez nem zavarja :) Én már mamlasz vagyok a 26...lassan 27 évemmel :)
 Mindent összevetve nem volt rossz, az illusztrációk sokat dobtak a történeteken, és mindegyiknek volt tanulsága, és mondanivalója. Úgyhogy érdemes elolvasni, egyszer mindenképpen. És igen nekem Füfemomgya a favorit teremtményem a könyvben , aki idézem "Füllentést felügyelő majom oroszlán medve gyík akármi" Egy ilyen lényt csak szeretni lehet :)

 Tehát a könyv tartalma 5-ös skálán 4-est érdemel nálam. 


A könyv tartalma:
Mese a kisfiúról, aki mindent akart
Mese a kislányról, aki nem akart kistestvért
Mese a kisfiúról, aki nem akart mosakodni
Mese a kislányról, aki nem akart lefeküdni
Mese a kisfiúról, aki nem szeretett öltözködni
Mese a kislányról, aki sokat füllentett
Mese a kisfiúról, aki nem akarta kölcsönadni a játékait
Mese a kislányról, aki sokat csúfolódott
Mese a kisfiúról, aki mindig mindent félbehagyott
Mese két kislányról, akik mindig civakodtak


Az írónőnek van egy másik könyve is, amit régóta el akarok olvasni, csak még nem jutottam el odáig:

Hirtelen az erdő mélyén

Fülszöveg:

„A hegyekkel és erdőkkel körülvett, a civilizációtól elszigetelt falucskából már sok éve eltűntek az állatok – mindenfajta állat. A felnőttek még emlékeznek rájuk, olykor-olykor a fülükbe cseng még a gyermekek számára már ismeretlen nyerítés, bégetés, röfögés, ugatás és az ezerféle madárdal, néha tévedésből még morzsát szórnak a nem létező galambok elé vagy hálót vetnek a rég nem látott halaknak. A gyerekek kérdésére azonban, hogy hogyan és miért történhetett meg mindez, mindig csak konok hallgatás a válasz. Először Nimi, a szeleburdi kisfiú indul el az erdőbe, hogy kiderítse a titkot, de „nyerítőkórral” megfertőzve tér vissza, így nem tud beszámolni arról, mit is látott odakint. Két osztálytársát, Maját és Matit azonban nem hagyja nyugodni a rejtély, ezért ők is elindulnak az erdő mélyére. Sok rémületes és szépséges kaland után végül találkoznak a rettegett hegyi ördöggel, Nahival, aki feltárja előttük a régmúlt titkait. A gyerekek ráébrednek: nem a gonosz szellemnek, hanem a lent élő emberek szívének kell megváltoznia, hogy az állatok és velük az őszinte, gúny és megvetés nélküli szeretet visszaköltözhessen a faluba. Ámosz Oz, Izrael leghíresebb írója, akit évek óta a Nobel-díj várományosai között emlegetnek, ezúttal egy felnőtteknek és gyermekeknek szóló, varázslatos atmoszférájú mesét írt”

Vélemény:

Hüm, hüm. Nem ismertem Ámosz Oz-t. tehát sosem olvastam tőle még, ez volt az első amit kézbe vettem. Beismerem, ismeretlenektől, szeretek először vékonyka művekkel kezdeni, mert így gyorsan kiderül, szeretem, eltűröm, utálom-e őket, és félbe sem kell hagynom a kötetet, mert az egész nem nagy.

Kettős érzésem van ezzel a művel kapcsolatban. Éreztem tanmesének, a gyűlöletről, a kitaszítottságról, a megvetésről, a bosszúról. És volt benne egy kis remény is. Matit, és Marját mozgatta a megbocsátás, ők természetükből adódóan azt akarták, minden kerüljön vissza. Hittek, abban, hogy Nahi-t újra be tudna illeszkedni a társadalomba.

Én valahol mélyen vártam a Happy Endet, az állatok visszatérését, az egymásra borulást, a szép a világ hatást. De Ámosz Oz csak sejtet, benne hagyja a kétkedést, lehet happy lesz a vége, lehet semmi sem változik, lehet sosem térnek vissza az állatok…

Szerettem olvasni, azt hiszem lesz még könyv ettől az írótól!

Értékelés: 10/7

Könyv adatai:

Író: Ámosz Óz

Cím: Hirtelen az erdő mélyén

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Fordította: Stöckl Judit

Kiadási év: 2007

Oldalszám: 93