Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2021

Heti Pozitív Randomságok és Hónap zárás :)

 Hűha, a hét kifejezetten gyorsan telt, azt nem tudom, hogy ez pozitív dolog-e, vagy sem, de hirtelen vasárnap van, és megint írom az összegzést, pedig most írtam az előzőt :) Mivel nincs kedvem külön posztot írni a havi záráshoz, így majd olvasmányokról is lesz szó a végén, hogy magamnak összegezzem az év első hónapját :) A héten kitaláltam, hogy a Molyon is hirdethetné a könyvtár az eladó könyveit. Csinált is a kolléganőm képet is róla, de mivel nem volt annyira látható rajta, mit is árulunk, így közvéleményt kutattam. Sokan jelezték, hogy örülnének annak, ha lenne egy ennél sokkal láthatóbb lista is a dologról. Úgyhogy végül megbeszéltem a csoportvezetőmmel, és egy délelőttöt arra áldoztam, hogy befotóztam, és feltöltöttem a képeket a polcra. Kicsit nehezítjük persze a saját munkánkat, mert így ha valamit megvesznek jegyezni kell, hogy mit, és levenni. De azt hiszem még így is megéri. Három dunaújvárosi vagy környéki moly is élt a félrerakás/foglalás opcióval, és ketten már jöttek i

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 1.

  Szeretem a képregényeket, bár inkább a mangákat. Ezek a nyugati típusú dolgok nekem, túl sötétek. Belegondolva egyetlen egy olyan képregényt sem olvastam még, ami egy kicsit is vidámabb rajzolással készült volna. Biztos van, csak azok nem jöttek velem szembe. Könyvtári olvasás, ami nagy szó, mert a könyvtár, eddigi álláspontja az volt, hogy nem vesznek képregényt, mert a képregény nem könyv, és nem képvisel irodalmi értéket, nem olvasná senki meg ilyen, fogalmam sincs honnan vett indokok miatt. (mert ha azt mondták volna, azért nem vesznek, mert drága, akkor még megértettem volna :D). De tavaly év végén megtört a jég és kísérleti jelleggel beruházott egynehány képregényre. Ezért Pijer kollégámnak nagyon hálás vagyok, hogy összeírta a listát és így bővülhetett a TiniSarok egy képregény...hát polcocskával. A Kulcs a zárját benne volt a top 5 képregényben, amit el akarok olvasni. Annak ellenére, hogy annyit tudtam csak róla, hogy készült belőle tv sorozat, és hogy annak a bemutatóját lá

Heti Pozitív Randomságok! ^^

Hű, majdnem kihagytam a hetet! Nem azért, mert nem történtek remek dolgok velem, hanem mert annyi f*s dolog történt, hogy majdnem hagytam, hogy felülírja azt, hogy amúgy a világ nem annyira rossz, mint amilyennek tűnik, még ha így a héten próbálta is azt éreztetni, hogy milyen sz*r. De térjünk vissza a pozitívságokra :) Elkészült a könyvtárban, az OLVASÓTEREM felírat. Amúgy semmi közöm a dologhoz, csak tök tetszik, úgyhogy gondoltam, hogy ide is bekerül, hogy milyen menőt csináltak a kolléganőim :) Az Életrajzi könyvek is bővült helyet kaptak, így kevésbé zsúfolt az egész. Igen, azért van egy kis előnye annak, ha nem vagyunk teljesen nyitva. Képesek vagyunk változni, fejlődni, még ha anyagilag nem is vagyunk a csúcson. Egész héten azon gondolkodtam, hova rakjam a képregényeket, amiket végre már kaptunk. Arra jutottam, péntek délutánra, hogy igazándiból, nem képvisel MÉG (remélhetőleg, csak még), akkora tömeget, hogy külön polcot kapjon. Így a TiniSarokba kerültek, az Olvasókörös könyve

Heti Pozitív Randomságok ^^

  Nem biztos, hogy minden héten írok ilyen összefoglalót, de egyenlőre van mit írnom, és szeretném is kiírni magamból a dolgokat, mert hát miért is ne :) A héten befejeztem az év első ismeretterjesztő könyvért, és az első regényét is, úgyhogy nagyon jó vagyok. Az egyikről írtam már, a másik félig-meddig már meg van írva, csak ma megint nem vagyok elégedett majdnem semmivel sem amit leírok, így valószínű, hogy inkább várok még azzal, hogy közzé tegyem. A héten lejárt a home office, úgyhogy csütörtökön és pénteken már benn voltam. Már hiányzott azért. Két nap alatt nem sikerült utolérnem magam a dolgaimmal, de azért haladtam. Raktunk ki eladó könyveket, és vásároltak is. Raktunk ki megint ingyen könyveket is, meg ingyen akármiket (általában én viszem be, ami totál nem kell, de kidobni nem akarjuk, onnan el szokott fogyni ;)) Nem voltak vészesen sokan, de így, hogy home office-ban voltam eddig még így is néha fura volt, hogy vannak körülöttem, néznem kell az ajtót és menni, ha jön valaki.

Szlafkai Éva: Élj kreatívan!

  Az idei évem első olvasmánya. Első szakkönyve amit elkezdtem, mert mellette olvasok könnyedebb irodalmat is.   Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a könyvtár megvette, elő is jegyeztem (foglaltam) és mivel én itthon home office-ban voltam, megkértem egyik barátnőmet, hogy hozza el hozzánk, amikor jön, mert az mégis előbb van, minthogy én bekerülök a munkahelyemre. El is vitte magához, aztán én hamarabb keveregtem be...így jobban jártam volna, ha ott marad , aztán amikor kijött sem jutott valahogy eszünkbe és vissza is vitte, úgyhogy igazándiból nem sokkal azelőtt jutottam hozzá, hogy már én is dolgoztam rendesen, és simán elhozhattam volna. De hát mindegy is, kicsit kalandosan került hozzám a könyv. Megfogadtam, hogy egy könyvet olvasok egyszerre csak, de aztán rájöttem, hogy ez régen sem ment. Elkezdtem a várólista csökkentős könyvemet, de ez már annyira birizgálta a fantáziámat, hogy előre vettem az olvasási sorrendbe, no meg azt sem szeretem, ha nálam hetelnek a könyvtári könyv

Heti pozitív randomságok ^.^

  Tavaly év végén a Poket facebook oldalán játszottam, és nyertem egy évtervezőt. Ami hétfőn ide is ért. Tök gyorsak voltak, bár kicsit hiányoltam azt, hogy a levelemre válaszoljanak, de hát biztos volt más dolguk is :) Első ránézésre és belelapozásra, nagyon tetszik a kis évtervező. Idén, ha minden igaz, sikerül három tervezővel boldogulnom. Egyet még tavaly vettem, egyet, meg egy jó barátom mondta, hogy ad, és az japán nyelvű ;) Úgyhogy igen, idén remélem sok-sok program lesz, ha már van HÁROM tervezőm is az évre. Megérkezett a rendelt, rókás, kézműves cuki könyvjelzőm, amit amúgy most a tervezőben használok, hogy tudjam, hol tartok. Egyenesen Japánból. Amúgy karácsony előtt rendeltem, és úgy volt, hogy február elején ér csak ide, úgyhogy meglepődtem, és megörültem neki, amikor Poket könyvvel egy napon érkezett és  így két cuki kis csomagom is volt :) Végre benn dolgoztam a munkahelyemen, találkoztam emberekkel és jó sok dolgunk volt. Csak, hogy aztán másnap 10-kor megint Home offica

Mit hoz 2021?

  És akkor jöjjenek, a 2021-es elképzelések:  Fogalmam sincs, hogy mit fog hozni ez az év. Nem lehet tervezni semmit sem, a Covid miatt és mert egyszerűen nem látok túl messze. Ennek ellenére szeretek eljátszani a gondolattal, hogy van ráhatásom az életemre és, hogy nem lesz az év olyan pocsék. Bár a tavalyi sem volt annyira rossz, mint ahogy szegényt beállították. Terveim szerint, amint lehet átállok a biciklivel munkába járásra, mert kell a mozgás. Reményeim szerint az év legalább felében sikerül biciklivel munkába mennem. A japán nyelv tanulását továbbra is szeretném folytatni, napi szinten. Ez tavaly ment, most emelem az időtartamot. Úgyhogy remélem, hogy kellőképpen fogok haladni, és egyszer eljutok arra a szintre, hogy már nem vesznék el Japánban. Elkezdeni az ELO-s anyagot is ! Idén, kevesebb, mint 10 könyv az amit azt mondok, hogy megveszek, de azokat sem biztosan. Tavaly a karanténos ijedelem miatt nagy felvásárlásba kezdtem. De sem helyem, sem kedvem tárolni a könyveket. No m

Viszlát 2020 - Évértékelő

 Gondolkodtam rajta, hogy az évértékelő és a "mit várok 2021"-től posztot letudom már tavaly, de aztán ellustultam, és semmi kedvem nem volt arra, hogy írjak, vagy gondolkodjak, így ez már idénre csúszott. 2020 lehetett volna sokkal jobb év, de ha őszinték akarunk lenni, relatíve "olcsón megúsztuk" nem haltak meg tömegek és bár világjárványnak hívjuk a Covid 19-et, de korántsem egy durva vírus ami megtizedeli a  Föld emberi populációját. Tehát nem volt ez annyira rossz év, de lehetett volna sokkal jobb is.  Idén először volt az, hogy totálisan random, állami utasításra bezárt a könyvtár, akkor amikor mindenki is meg volt ijedve, hogy "mind meghalunk", mindenki otthon maradt, otthonról dolgoztunk, tettük amit otthonról, vagy minimális létszámmal lehet bentről is csinálni. Felújítottuk a Tini Sarkot, aztán nyár elején elkezdtünk félgőzzel üzemelni, amikor enyhítettek, no meg rájöttek, hogy azért Mind nem fogunk meghalni. Könyvteraszoztunk, adtunk ki könyvet,