- Könyv: Kurt Vonnegut – Albert Monteys – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd
- Kiadó: Helikon
- Kiadó székhelye: Budapest
- Kiadás éve: 2021
- Oldalszám: 200
- Kötés: Puhatáblás
- ISBN: 9789634797111
- Fordította: Szántó György Tibor
- Illusztrálta: Albert Monteys
- Megjelenés időpontja: 2021. október 10.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is, bár szeretem a képregényeket, de mérsékelten. Inkább manga párti vagyok, de azért szeretem a képregény megoldásokat is. Itt is, a könyv rajzolási részével nem volt gondom. Nem mondom, hogy teljes mértékben elájultam volna a rajzok minőségétől, de különösebben nem volt vele bajom. Nagyon-nagyon jó ötletnek tartom amúgy, hogy bizonyos klasszikusokat képregény formába adaptálnak. Mert így megismertetik a klasszikus művet azokkal az olvasókkal is, akik regény formában nem ismerték, akár kedvet is kaphatnak hozzá, mégis jóval gyorsabban fogyasztható így egy-egy történet. De megjegyezném, jelen esetben hálás vagyok a képregénynek, mert egy életre elérte, hogy a továbbiakba se akarjak semmit a szerzőtől olvasni . . .
Nem a rajzolás volt a gond. A történet nagyobb gond volt, a fekete humort láthatóan / érezhetően nem nagyon értettem, vagy nagyon rossz passzban kapott el, ebből adódóan számomra, ha egy szóval kellene jellemeznem a kötetet, akkor azt mondanám, hogy érdekes. Sosem olvastam még Vonnegut-tól, ez volt tőle az első élményem. Olvasás közepe táján már tudtam, hogy ez volt tőle feltehetően az utolsó élményem is.
Nem igazán értettem a történetet, és olvasás közben csak arra tudtam gondolni, hogy ez egy képregény, így maximum 1-2 órát vesz el az életemből ez a fura és kusza sztori, és nem többet, igazán végig olvashatom. Végig olvastam! Nehezemre esett, de végig mentem rajta. Egyetlen egy normális karakter nem volt benne. Nem az, hogy nem volt kidolgozva, hanem egyáltalán, akik csak szerepeltek benne és nem haltak meg mondjuk két oldalon keresztül, őket sem kedveltem. Az idő relatívítása miatt az egész sztori ide-oda ugrált helyek-idők között, és bár lehetett követni, de korántsem azt éreztem, hogy akarom követni. Az Idegenek meg már igazándiból csak egy szál volt, ami még furábbá tette az egész történetet, és a furát most nem igazán pozitív jelzőként mondom.
Nem tudom, hogy ha könyvbe állok neki, akkor hajlandó lettem volna-e arra, hogy végig olvassam. Jelenleg úgy érzem, hogy nagyjából 50 oldal után mondtam volna, hogy Vonnegut nem nekem ír, hagyjuk is egymást. Képregénybe végig lehet szenvedni, végig lehet olvasni . . . és igen legalább tisztázza magában az olvasó, hogy Vonnegut neki írt-e vagy sem. Nekem sajnos nem.
Tisztában vagyok vele, hogy a szerző egyik tényleg kiemelkedő kötete Az ötös számú vágóhíd, de mint sok nagyra becsült könyv, ez sem jöhet be mindenkinek. Nagyjából tíz éve a könyv formátuma hiánycikk volt, még a kolléganőmnek úgy vadásztam egy rongyos példányt belőle egy antikvárba. Nos ennyi pozitív emlékem kapcsolódik a szerzőhőz. Emlékszem, nem volt elég pénzem és megkérdeztem, hogy Erzsébet utalványt elfogad-e az antikvárium tulaja, azt mondta persze, úgyhogy örültem, örült a kolléganőm és örült az eladó is :D
Belbecs:2/5
Tuti van mondanivalója, tuti szórakoztató, de nem nekem.
Külcsín: 4/5
A rajzolás amúgy teljesen rendben volt, a borító egyenesen tetszik. Szép és igényes kiadás.
Fülszöveg:
Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját.
A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul „elszabadul az időben”. Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között – kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió.
Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése