Ugrás a fő tartalomra

Mit hoz 2021?

 

És akkor jöjjenek, a 2021-es elképzelések:

 Fogalmam sincs, hogy mit fog hozni ez az év. Nem lehet tervezni semmit sem, a Covid miatt és mert egyszerűen nem látok túl messze. Ennek ellenére szeretek eljátszani a gondolattal, hogy van ráhatásom az életemre és, hogy nem lesz az év olyan pocsék. Bár a tavalyi sem volt annyira rossz, mint ahogy szegényt beállították.

Terveim szerint, amint lehet átállok a biciklivel munkába járásra, mert kell a mozgás. Reményeim szerint az év legalább felében sikerül biciklivel munkába mennem.

A japán nyelv tanulását továbbra is szeretném folytatni, napi szinten. Ez tavaly ment, most emelem az időtartamot. Úgyhogy remélem, hogy kellőképpen fogok haladni, és egyszer eljutok arra a szintre, hogy már nem vesznék el Japánban. Elkezdeni az ELO-s anyagot is !

Idén, kevesebb, mint 10 könyv az amit azt mondok, hogy megveszek, de azokat sem biztosan. Tavaly a karanténos ijedelem miatt nagy felvásárlásba kezdtem. De sem helyem, sem kedvem tárolni a könyveket. No meg könyvtáros vagyok, elvégre ki kéne használnom a munkahelyem előnyeit, minthogy a könyveket vegyék meg ők :D

A laptopom kap egy külső meghajtót, és egy ssd kártyát, hogy ne egy óra legyen neki betölteni, ha ezen felül kell egy jobb net, akkor arra is átállok, mert szeretem, ha a dolgok jól működnek.  Tavaly kapott új billentyűzetet, hogy ne törött V betűvel próbáljak meg gépelni. Sokat rontott a blogolási kedvemen, hogy a v nem volt a helyén és minden v-s leütésnél kizökkentem.

A blogot továbbra is szeretném írni, lehetőleg könyves és filmes dolgokkal, de lehet belekeveredik az életem is, ha éppenséggel olyan írhatnékom lenne. A recenziózással tavaly kb. fél évnél döntöttem úgy hogy leállok, ezt idén is szeretném tovább folytatni. Kötetlenül olvasni, írni. A könyvtár elég jól ellátott könyvekkel, már nem vagyok arra szorulva, hogy ezt kiadóktól kérjem.

Szeretnék minden nap úgy felkelni, hogy az Élet szép, és hogy remek nap elé nézek (ezt AniTigertől loptam :D). Szeretném szeretni a munkámat - szeretem -  szeretném nem stresszesen dolgozni, szeretném, ha nem gyomorideggel kéne bemennem a munkahelyemre. Ehhez mondjuk pár kollégát el kéne kerülnöm XD

Szeretnék megtanulni meditálni és minden nap, vagy a héten legalább párszor meditálni. Ha itt a jó idő, akkor majd sétálni, lehet csak a faluba, lehet elviszem a kutyát is (bár szerintem kiszakítaná a kezem :D)

Minden nap olvasni, ha 20 oldalt is, de olvasni. Csináltam kis "csuprot" amibe beledobáltam, a kihívásos könyvek címét, abból húzom ki, a következő olvasmányt. Ez persze borulhat, ha éppen beleszerelmesedem egy könyvbe, és rögtön azonnal olvasni akarom, de bízom abban, hogy idén ez a megoldás jó lesz. Eddig egész jó, de mondjuk még csak egy könyvet húztam ki :D

Szeretném idén teljesíteni a Várólista Csökkentés kihívást, és szeretném, ha az Amit, főztél edd is meg-et is sikeresen teljesíteném. Mondjuk, ha nem veszek könyvet, akkor az úgy könnyű lesz. Szeretném idén elolvasnia  Démoni kultiváció nagymestere sorozatot, megnézni a film és "animes" változatot is.




Jelenleg 36 kölcsön könyv van nálam, szeretném, ha idén mindegyiket visszaadhatnám annak, akitől kaptam, úgy, hogy el is olvastam a könyveket.

Szeretnék hetente, legalább egy-két órát színezni, kikapcsolni teljesen, majdnem meditáció.

Szeretnék minden hónapban legalább 30.000 forintot félre rakni, hogy legyen tartalékom. Van tartalékom, de hogy ha bármikor nagyobb kiadás jön, ne legyen probléma. Ki tudja alapon ugye :)


Bízom benne, hogy 2021 jó év lesz, bízom benne, hogy normalizálódnak a dolgok, hogy nem kell a fél évet bezárva töltenünk. Bízom benne, hogy igenis egy szép év elé nézünk. De a lényeg, rosszabb ne legyen, mint a tavalyi :D


Megjegyzések

Mariann Czene üzenete…
A 36 kölcsönkönyvet néztem is a Molyon, vicces volt :))
Ó, ez a recenzió mentesség nálam is cél, hihetetlen, hogy nem bírom magam tartani hozzá.
Japánhoz, meditációhoz hajrá, ez utóbbit én is mindig elbukom.
Jeffi üzenete…
Jó hát, kaptam kölcsön, olyanokat ami nincs meg a könyvtárnak 😆 Cuki ismerőseim vannak akiket az sem zavar, ha nálam havolnak, évelnek a könyveik. 🙃
Köszi, bizom abban, hogy megtanulok meditálni... sokat segítene 🙃🙃🙂
Japánozás már hála égnek beépült a napi rutinba, csak az időt kell növelni 😅
Kató üzenete…
Azért arra figyelj, hogy egy nap 24 órából áll, és 8 órát aludni is kéne! Úgy érzem, lesznek vagy-vagy dolgok, mert nem fog minden beleférni egy napba. :)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é