Ugrás a fő tartalomra

Heti pozitív randomságok ^.^

 

Tavaly év végén a Poket facebook oldalán játszottam, és nyertem egy évtervezőt. Ami hétfőn ide is ért. Tök gyorsak voltak, bár kicsit hiányoltam azt, hogy a levelemre válaszoljanak, de hát biztos volt más dolguk is :) Első ránézésre és belelapozásra, nagyon tetszik a kis évtervező. Idén, ha minden igaz, sikerül három tervezővel boldogulnom. Egyet még tavaly vettem, egyet, meg egy jó barátom mondta, hogy ad, és az japán nyelvű ;) Úgyhogy igen, idén remélem sok-sok program lesz, ha már van HÁROM tervezőm is az évre.

Megérkezett a rendelt, rókás, kézműves cuki könyvjelzőm, amit amúgy most a tervezőben használok, hogy tudjam, hol tartok. Egyenesen Japánból. Amúgy karácsony előtt rendeltem, és úgy volt, hogy február elején ér csak ide, úgyhogy meglepődtem, és megörültem neki, amikor Poket könyvvel egy napon érkezett és  így két cuki kis csomagom is volt :)

Végre benn dolgoztam a munkahelyemen, találkoztam emberekkel és jó sok dolgunk volt. Csak, hogy aztán másnap 10-kor megint Home offica-ra álljak... no de mindegy. Remélhetőleg hamarosan vége lesz ennek a home office dolognak. Örülnék amúgy, ha a könyvtár is nyitna végre. Mert bár jó dolog így dolgozni (benn is akár, itthon is oké), de jobb amikor az élet normális, és normálisan jönnek és mennek az emberek.

Átszereltem a karácsonyi fényeimet beljebb. Eddig az ablakban voltak, ami kintről is látszódik, most bekerültek a sarokba. Nekem nagyon tetszik, nagyon hangulatos lett, és hát attól, hogy hópehely még ráfoghatom, hogy nem is karácsonyi fény. A felszerelés közben, csak kétszer vertem mindent is le, úgyhogy relatíve gond nélkül sikerült a helyére eszkábálnom. Így nincs útban az ablakban, és szép hangulatfény van a szobámban. :)
Molyon egy kedves személlyel Japánról, a japán nyelvről beszélgetünk már egy ideije és az ő lelkesedése engem is lelkessé tesz. Jó dolog, hogy egymást  lelkesítjük. Amúgy idén még minden nap sikerült Japánoznom (tavaly is végig), úgyhogy bízom benne, hogy haladni fogok ezzel is. Így, hogy az átírást kikapcsoltam, mondjuk romlott a százalékom XD és néha húzom a szám, de talán gyorsabban rögzülnek a hiraganák és katakanák, ha nem a latinbetűs átírást bámulom :P
 Kitti kollega nőmtől, kaptam egy mécses tartót kaptam karácsonyra, ugye covid miatt idénre csúszva. Nagyon hangulatos, olyan, mint a só lámpa, csak mécsessel. Úgyhogy most az ablakomban a párologtatóm mellett ezt is használom. Olyan kis hangulatos lett az egész szobám :)



Őket, még tavaly év végén kaptam, csak, nem volt alkalmam semelyik posztba megosztani, hogy micsoda csoda dolgaim lettek :)







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é