Ugrás a fő tartalomra

Bosnyák Viktória: Budapesti kis boszorkány – Lizi kalandjai

Fülszöveg: Eltűnt barátnőnk, a 333 éves Amnézia! Különös ismertetőjegyei: bibircsókos orr, görbe hát, kellemetlen hang, repülő seprű. Nélküle fuccs a boszorkánykodásnak. Jelentkezz, ha láttad őt, vagy tudsz olyan kislányról, akiből igazi boszorkányt nevelhetnénk, hogy újra hárman legyünk. Különben Budapest boszorkányság nélkül marad!
Keress bennünket a Gellért-hegyen, a Várban, a Hősök terén! Fogalmunk sincs, hol voltunk, hol vagyunk, hol leszünk.
Jelige: Jó tett helyébe rosszat várj!
Analitika és Anarchia, a maradék Gellért-hegyi boszorkák



Egy ideje már néztem a könyvet a könyvtárba. Mindig azt mondtam, hogy Majd elolvasom, majd ha visszahozzák és nem lesz mit olvasnom. Amúgy most is lett volna más amit olvashattam volna, de a kezembe került, hazahoztam, kinyitottam és elvarázsolódtam.
 A rajzok nagyon szépek benne, bár nekem néha furán komornak tetszettek. A történet két nézőpontból íródott meg. Egyrészt Lizi és az apukája bejárja Budapestet, és bemutatja könnyed beszélgetések és képek segítségével, hogy mit érdemes ismerni, kicsiny Fővárosunkból. A másik nézőpont az őket követő, láthatatlan boszorkák, akik azt hiszi, Lizi neve Alizi és, hogy a kislány is boszorkány. Mivel kevesen vannak, keresnek egy harmadikat, de elég hamar rájönnek, hogy a név sem stimmel és a kislány sem mutat túlzottan nagy mágikus aktivitást. Ellenben Lizi egy vidám kislány, aki kíváncsi. Mindenre rácsodálkozik, kérdez. Vannak a könyvben, mesék a mesén belül. Például, Mátyás királyos rövid mesécske.
 Én azt mondom, érdemes az ilyen könyvet kiadni, megírni és megrajzolni, mert egyszerű nyelvezetének hála, és rövidségének köszönhetően nem unalmas, gyorsan pergő. És mégsem Csak mese, hiszen bemutatja a fővárost. A legtöbb helyen már jártam én is, de van ami eddig kimaradt. A Ruszwurm cukrászda például kifejezetten érdekesnek tűnik…

Könyv adatai:
Kiadási év: 2011
Kiadó: Scolar
Illusztrálta: Spote Stany
Oldalszám: 64
ISBN: 9789632442662
Teljes ár: 2.750 Ft

Kiadói ár: 2.200 Ft

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é