Köszönet a könyvért a Ciceró
kiadónak!
Akik szeretik Alice
csodaországbant, azoknak tetszeni fog ez a könyv is. Én mondjuk, konkrétan
utálom azt a könyvet, de ez bejövős. De figyelmeztetek mindenkit hangulatkönyv.
Ha nem vagy elég fáradt Szeptember kalandjaihoz, ha nem vagy elég elborult állapotban,
hogy élvezd, akkor nem fogod. Ugyanis amikor elkezdtem olvasni meg is akadtam a
70. Oldalnál, hogy „jesszusom de sz*r, hogy tetszetett ez nekem? Minek kértem?”,
tehát csak pislogtam és nem értettem, hogy minek akartam én ezt elolvasni, hogy
lett az előző része kedvenc, és hasonlók. Aztán leraktam, és egy kicsit békén
hagytam a könyvet. A héten úgy tűnik kellő hangulatba kerültem, mert újra
felvéve már tetszett. Lehet elértem azt a szintet, azt a hangulatot amikor a
könyv élvezhető, sőt szerethető. Vagy szimplán a könyv is itt kezdett
érdekesebbé válni. Minden esetre nem bánom, hogy nem erőltettem, mert így
megint egy jó könyvélményként búcsúztam a könyvtől.
Kezdem a külcsínnel,
mert az sokkal egyszerűbb. Az én példányom nyomdahibás volt (meg a könyvtár
példánya is), tehát 30-31. Oldal helyett 31-30 lett befűzve. Ami amúgy kellő
megakasztás, mert nem szoktam olvasás közben a lapszámot nézni és olvasom-olvasom
és nem értem, aztán áttérek a következő oldalra, ami szintén teljesen
érthetetlen, az előtte lévő oldalhoz kötve. Aztán megnéztem, és jah, hogy
fordítva. Tehát egy cseppet zavaró volt, úgyhogy aki boltban vagy könyvhéten veszi,
meg a könyvet az nézze meg a 30-31. Oldalt, hogy a helyén vannak-e, mert utólag
bosszankodni már felesleges (bár visszacserélik, gondolom a nyomdahibásakat). Az
oldalkeveréssel együtt láttam, hogy Molyon kék borítóval szerepel, meg a kiadó
oldalán is kék borítóval, holott a könyv lila. Szép lila méghozzá, úgyhogy
rögtön bescaneltem, hogy lecseréljem a borítót molyon… mert hát megtévesztő!
Nagyon tetszettek a
belső képek a könyvben, azt hiszem ezt már az előző rész értékelésénél is
megírtam. Nagyon fura rajzok, de a fura itt mégis teljesen beleillik a
történetbe. Olyan kis megerősítést ad, hogy na ő az Éjdodó stb. tehát, azért
kapsz egy kis ízelítőt (fantáziamegsegítőt), hogy hogyan képzelte el az írónő
a szereplőket.
Összességéven a külcsín 4/5. Mert, bár feltehetően a
nyomdahiba nem a kiadó hibája, de a könyvé. Ennek ellenére nagyon jó kézbe
venni, és gyönyörű a kivitelezése.
És akkor jöjjön a
belbecs. A történet kicsit nehezen indult
be (számomra), de aztán meg rohamléptékben haladt előre. Onnantól, hogy a
tivornya (az egyik) elkezdődött, már minden sokkal gyorsabb volt. Addig meg olyan érzésem volt, hogy
Szeptember, A-tól Ly-ig árnyéka, és Szombat árnyéka csak vetődik innen-oda és
még ők sem tudják pontosan hova és miért mennek. Sokat javított ugyan ezen a
vetődésen, amikor a Piaccal találkoztak és Padlizsán az Éjdodó csatlakozott
hozzájuk. Az angolnán utazás kifejezetten jó kis rész volt. Utána meg kezdődött
a tivornya az „ellenfelek” találkoztak, és rájöttek, hogy azért az újra
egyesülés elég elképzelhetetlen, ha az egyik fél nem hajlandó rá. Tehát kezdődhetett
a kutatás, megtalálni az Alvó herceget, és összekötni ami elszakadt.
Innentől viszont már
száguldott a történet a végéig. Nem nagyon akarok lelőni dolgokat, mert hát
olvasni kell, úgy igazi az élmény, de van pár meglepő fordulat a könyvben, meg
pár fura szerzet, fura szerkezet és fura hely. Olvassátok!
A legtöbb szereplő
már az első kötetben is ott volt, de mégsem. Hogy miért? Nos itt a megszokott
szereplőink árnyékai vannak, akik így vagy úgy de mégsem az eredetik. Mégsem ahhoz
lojálisak aki azt hiszi, hanem árnyékához. Bár becsületükre legyen mondva, egy
jó ideig tényleg segítettek Szeptembernek.
De nézzük az új
szereplőket. Rögtön Tündérföldre érkezésekor megismerkedik a hreinn-ekkel akik
rénszarvassá tudnak válni, ami amúgy nagyon menő dolog, és tetszett is az
elképzelés, de aztán a történet kicsit lelaposodott. Bár volt Szibilla is és
tündérkirály is, mégsem tudtam belelendülni a történetbe. Nem volt meg a kellő
hangulatom.
 |
| Avogadra, egy monaciello |
Amikor viszont újra
kézbe vettem a könyvet, pár hét kihagyás után, már belelendültem, akkor értem
el a teadélutánhoz, a kávé kormányzónőjéhez és a fura teadélután kellően
visszarángatott, hogy aztán a tivornyáig ellegyek és utána meg már teljesen
magával ragadjon a történet. Galaj Gruff és Piaca után, a Zokogó Angolna jött,
majd elérkeztek Alsó- Tündérfölde fővárosába és kezdődött a tivornya, majd a
kutatás. Volt ott Avogadra, egy monaciello, meg az ő könyvtára és tudása. A nagyon
feledékeny Gneisz, minotaurusz, meg egy álomfaló tapír. Tehát teli vagyunk új
szereplőkkel, győzzük megjegyezni.
Míg Szeptember
vándorol Tündérföldén addig a való világban is történnek dolgok, boldogok és
szomorúak is. Nem tudom, hogy majd a harmadik részben mi lesz a kerettörténet és
a történet sem, de már nagyon várom. Remélem, elsőre majd elkap és magába
szippant.
Belbecs: 4/5
Felső-Tündérföldet jobban szerettem. Megkedvelni az
árnyékokat nem tudtam, sem Szombatot, sem A-tól Ly-iget, sem a Márkinőt, sem
senkit. Valahogy az árnyékok csak árnyékaik voltak saját maguknak. A történet
élvezhető és jó, de nincs azonos szinten az első résszel. Én bizakodó vagyok a
harmadik résszel kapcsolatban, és várom a megjelenést. Remélem az újra olyan jó
lesz, mint az első volt.
Fülszöveg:
Tündérföldön nincs minden rendben …
Szeptember első kalandja óta visszavágyott Tündérföldre.
Amikor végre visszajut, megtudja, hogy a birodalom lakóinak árnyéka – és
varázsereje – már egy ideje Alsó-Tündérföldre szivárog. Az alvilágnak új
uralkodója van: Halloween, a sivár királynő, Szeptember árnyéka. Halloweennek
pedig esze ágában sincs visszaadni Tündérföld árnyait.
Valente első Tündérföld-könyvének rajongói tobzódhatnak a
buja környezetben, az érdekes karakterekben, Szeptember utazásának gyönyörű
nyelvezetében. Mindezeket Ana Juan, a kiváló grafikus kelti életre. Az olvasók
ismét viszontláthatják Ellyt, a könyvgyíkot és Szombatot a máridfiút.
Alsó-Tündérföldön azonban még a legjobb barátok sem mindig azok, aminek
látszanak…
 |
| És akkor a folytatás... |
Megjegyzések