Ugrás a fő tartalomra

Julie Otsuka: Buddha a padláson

 

Molyon láttam értékelést a könyvhöz, aztán még ugyanaz nap felvittem a könyvtár molyos profiljára, hogy új könyvként beleltároztuk, ki lehet kölcsönözni. Akkor mivel Home office-ba voltam lecsúsztam arról, hogy első olvasójává válljak, de gyorsan elő is jegyeztem. Őszinte leszek, nem tudtam, amikor kézbe vettem, hogy miről szól a könyv. Csak azt, hogy pozitív, számomra értékes és figyelemfelkeltő értékelést olvastam róla és hogy nagyon szép a borítója. Így amikor elkezdtem olvasni, idő kellett, hogy helyre rakjam a könyvet és a témát magamban.

 Az, ahogyan megvan írva a könyv szokatlan. Nem olvastam még hasonlót sem, így kellett nagyjából 50 oldal arra, hogy rájöjjek, hogy milyen a koncepció, hogy megszokjam, és végül is meg is szeressem ezt az írás módot.
Adott pár fiatal Japán lány, akik fotó alapján "férjhez" mennek Amerikába a nagy háborúk előtti időszakban, és az egész, ha mindent jól érettem, a második világháborút is még magába foglalja.
Sok sors, sok "mi lett volna, ha" történet. Igazándiból a legjobb és legrosszabb közötti eshetőségek és azok legnagyobb valószínűséggel bekövetkezett történeteit olvashatjuk. Nincs konkrétan főhős akit megszerethetnénk, csak a japán lányok, akik nők lesznek, majd anyák, majd...ki tudja mi lesz velük. 
A könyv érdekessége(legalábbis számomra), az volt, hogy tényleg lefedte, hogy volt aki ezzel a házassággal a boldogságba jött Amerikába, de volt aki el se jutott oda, a hajón meghalt. Vannak akiket szerető férfi várt, de a legtöbbeket egy részeges mezőgazdasági munkás. Sokak a földeken dolgoztak, bár pont ebből menekültek Japánból, és vannak akik a földeken dolgoztak, pedig Japánban nekik voltak munkásaik. Voltak szerencsések, kevésbé szerencsések és szerencsétlenek. Földművessé válók, szexmunkássá válók, és cselédlányok. Voltak akik a férjük mellett maradtak, voltak akik nem. Voltak akik szültek, voltak akik nem. A történet folyamán végig követjük az elindulástól a deportálásig őket. Mert nincs erre jobb szó, amikor egyik napról a másikra közölték velük, hogy "te japán vagy, jön a vonat felszállsz és majd ott élsz tovább", már ha nem hal meg út közben. 
Érdekes volt, hogy mennyire széthúznak az ázsiai népek, hogy milyen megvetéssel beszélnek a japánok a kínaiakról, az indiaiakról, és hasonlók. Érdekes volt követni, hogy márpedig a japán munkaerőt minden dacára jobban szerette az Amerikai a többinél, mert ők megcsináltak legalább mindent, amit mondanak, sokkal jobban. Érdekes volt az utolsó fejezetben olvasni, hogy mikor és hogyan tűnt fel a város lakóinak, hogy a japánok elmentek. Hogy töltötte be más nemzetiségű munkaerő a helyüket, miként feledték szép lassan őket el.
Tehát nagyon érdekes volt a könyv, úgy hiszem többeknek kellene elolvasni, mert erről a korról is keveset tudunk. (vagy nekem maradt csak nagyon ki). Mindenesetre jó könyv volt, szerettem.

Fülszöveg:
Julie Otsuka első magyarul megjelenő regénye azoknak a japán nőknek a történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején csoportosan érkeznek San Franciscóba, hogy hozzámenjenek egy férfihoz, akit csak képen láttak. Mindannyian tele vannak félelemmel, várakozással, a legfiatalabb közülük még csak tizenkét éves. Néhányuknak szerencséje lesz, és rendes férfi várja, néhányuk sorsa tragikusra fordul, és a legtöbbször kiderül, hogy leendő férjük még csak nem is hasonlít a fényképre, amit jövendőbeliükről őrizgetnek. Otsuka bemutatja, hogyan érkeznek meg a japán nők az új életükbe, az első éjszakát, a szülést és a gyereknevelést, és a Pearl Harbour utáni időszakot is, amikor az árulókat kitaszítja a társadalom, és férfiak tűnnek el minden nyom nélkül. Hangot ad a nőknek, akiknek alig volt esélyük változtatni a sorsukon, miután felszálltak az Amerikába tartó hajóra. A Buddha a padláson megrázó, gyönyörű, emlékezetes regény kiszolgáltatottságról, idegenségről, szolidaritásról.



Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do
3 megjegyzés
Korábbi bejegyzések »

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.
Megjegyzés küldése
Korábbi bejegyzések »

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é
Megjegyzés küldése
Korábbi bejegyzések »