Gary Chapman – Harold Myra – Paul White: Mérgező munkahelyek

 Olvastam már könyvet a szerzőpárostól (Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve erről itt írtam), már az sem volt tökéletesen megírva, de annak láttam még pozitív oldalát. Feltételeztem, hogy ez a kötet amolyan negatív társa az általam olvasottnak. Hiszen abban az volt leírva, hogyha főnök vagy, vagy ha éppen beosztott, hogy támogasd a másikat, hogy jöhetsz rá, hogy mi az ő elismerésnyelve, és hát ismerd fel ezt és használd, és akkor remek lesz a munkahelyed.  A mérgező munkahelyek, meg amolyan „na, itt nem jött be, amit kértünk” helyek. Vagy azért, mert a munkahely, munkáltató, főnök nem akarta, hogy jó legyen a dolgozóknak, vagy azért mert akarta, de egyáltalán nem ért hozzá.

 A mérgező munkahely, nem foglalkozás függő. Ez az egy, amivel egyetértek az írókkal. Bár ezt sem mondták el, csak példákat hoztak arról, hogy ha adott szakmád van, és ott elhelyezkedsz, akkor lehet, hogy jó lesz neked, de lehet, hogy nem. Ez függ, a vezetőség hajlandóságáról, hogy megértse a dolgozóit, és /vagy arról, hogy egyáltalán meg akarja érteni őket.

 Nos, gondoltam, hogy akkor ezt a témát most kifejtik nekem, ha már hárman írták a könyvet, akkor biztosan nagyon részletesen, sok szemszögből hallhatom, milyen egy mérgező munkahely, hogy ismerem fel (ha éppenséggel nem egyértelműek a jelek), és hogy hogyan tudok küzdeni a mérgező munkahely ellen. Nos, én ezt a könyvet kíváncsiságból olvastam el, de be kell látnom, ha mérgező munkahelyen dolgoznék, és ebben a könyvben keresném a megoldást a problémáimra, akkor… ööö, nos, akkor kidobtam volna 3.000 forintot körülbelül arra, hogy egy csomó szerencsétlen ember, szerencsétlen életéről olvassak, rosszul szerkesztve, ugrálva, és semmivel sem volnék okosabb.

 Szeretem én a történeteket, komolyan rengeteg szakkönyvet olvastam, már amiben élethelyzetekkel, sztorikkal mutatják be a dolgokat, vagy egy-egy esetben két komolyabb téma közé beraknak egy ilyet, amolyan tanulságos meseként. A kulcs a mértékletesség. Egy-egy sztori, az okos szöveg között. Ez az ideális. Jelen könyvben… sztori, sztori, sztori...nemtommi….sztori, sztori….és így tovább. Van olyan oldal, amikor a két „interjú” vagy „esettanulmány” konkrétan egymás után van és nincs egy áthidaló, amiből tudnád, hogy „b+ ez már másik sztori”, és csak pillogsz, hogy most, mégis mi a fene van.

 Őszintén ez a könyv több mérgezést ad, mint egy mérgező munkahely. De komolyan, elolvassa az ember és rögtön rémeket lát, vagy éppen bólogat (Amerikában tuti csomóan bólogatnak), hogy „jaj, én is milyen rossz helyen dolgozok”. Nem hiszem, hogy jó dolog arról olvasni, hogy szívta meg több tíz, száz ember, mert rossz a főnöke. Azaz jó lenne erről olvasni, ha a következő oldalon azt olvashatná az ember, hogy és akkor ezt tette és akkor minden rendben lett. De ilyet nem olvasunk. Megtudjuk persze, hogy a legtöbb ember a mérgező munkahely esetén két dolgot tehet. 1. tűri és belebetegszik. 2. felmond. Nincs 3. eset, amikor a szar munkahelyből lehet jó is. Az elv az, ha valami szar akkor halj bele, vagy menj el. Milyen „szakkönyv” ami ezt mondja? Életemben nem olvastam még olyan könyvet, ami arra buzdított volna, hogy vagy tűrjek, mert nincs értelme harcolni, vagy lépjek le, mert a világ megváltoztathatatlan.

 Amúgy édes, ahogy a vallási, és nonprofit szervezeteket először felvázolja, hogy vannak olyanok, amik nem működnek jól, aztán rögtön szabadkozik, hogy de azért a legtöbb jól működik és nem mérgező hely. Wtf? Komolyan????

 Kinek ajánlom: senkinek. Bár gyorsan olvasható, mert az a 190 oldal eléggé szét van húzva meg vannak benne nagy üres oldalak is, esetenként három idézet/oldal. Tehát ha tényleg nincs mit olvasni az embernek és akar egy kis agyi mérgezést, akkor hajrá! Jó lenne, ha a témában születne normális könyv is. Az egyetlen pozitívuma a könyvnek, hogy ajánl pár Másik könyvet. Azokba még majd belenézek.

Belbecs: -

Inkább nem pontozom. Nem nagyon van rajta mit pontozni, azaz igazság. Én elhiszem, hogy egy híres embernek is évente meg kell jelentetnie pár könyvet, de azért nem kéne ennyire színvonaltalant kiadni a kezéből a nevével fémjelezve. Egyszerűen ez egy interjú kötet, nem más. Az is gagyin megírva. Az, amit az alcím mond meg… ööö hahaha (Hogyan óvjuk meg testi-lelki épségünket a negatív környezetben) – menekülj, vagy halj meg… hmm… Ez lehetne inkább a mottó.

Külcsín: -

Inkább ezt sem pontozom. Nem azért mert nem szép, de nem nagyon van mit pontozni rajta. A borító illik a könyvhöz, erre adhatnék 5 pontot, de nem kreatív, így lehetne 2, de nem érzem azt, hogy maga a kiadvány pontozható lenne.

Fülszöveg:

Brutális ​​főnökök. Mérgező kollégák. Lélekölő vállalati kultúrák.

„A legtöbben életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, ám sokak számára ez állandó stresszel jár. Könyvünkkel szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akik mérgező szervezetek csapdájában érzik magukat, vagy mérgező főnök irányítása alatt dolgoznak.” – szól a szerzők ajánlása.

Hogyan óvhatjuk meg testi-lelki épségünket, ha a munkahelyünkön konfliktusokkal, rosszindulattal, cinizmussal, elérhetetlen elvárásokkal találkozunk akár beosztottként, akár vezetőként? Milyen megküzdési módok és túlélési stratégiák lehetnek segítségünkre, és honnan tudhatjuk, hogy mikor jobb felmondani és másik állás után nézni?
A szerzők saját tanácsadói praxisukból vett, esetenként hajmeresztő történeteken keresztül mutatják be:
– hogyan válik mérgezővé egy munkahely, és miként kerülhetjük el, hogy sérüljünk az egészségtelen környezetben,
– hogyan érhetünk el változást, és mikor nem érdemes tovább próbálkoznunk,
– milyen szempontokat és tanulságokat érdemes megszívlelniük a vezetőknek a pozitív és motiváló munkahelyi légkör kialakítása érdekében.

Eredeti cím: Rising Above a Toxic Workplace

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: Gary Chapman – Harold Myra – Paul White: Mérgező munkahelyek

Kiadó: Harmat

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 188

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632883410

Fordította: Tóth Zsuzsanna

 Tartalomjegyzék

Bevezetés 

Mérgező munkahelyek a színen
A mérgező főnök ezer arca
Nézzük a tényeket: ahol jó dolgozni
Az egyházi és a nonprofit szervezetek rejtett mérgei
Kis munkahelyi gyilkosságok
Nyulak az autópálya mellett
Alászállás a sötétségbe
A cinizmus ellenszere
Függelék: Túlélőkalauz és eszköztár
Záró megjegyzések
Köszönetnyilvánítás
A szerzőkről

Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve

 Egy olvasó ajánlotta, hogy mindenképpen olvassak Chapman-től, mert hát ő aztán megmondja a tutit. Végignézve az összes könyvét, ez az egy volt, ami egy kicsit is érdekelt. A többi totálisan számomra értelmetlen dolgokról szól. Legalábbis így cím alapján nem én vagyok a célközönség. Az a bizonyos olvasó persze részletezte is, hogy számára a minőségi idő és az érintés az első szeretetnyelve. Az infó amúgy elég kéretlen volt, mert hogy nem igazán érdekelt, de azért próbáltam kedvesen, mosolyogva bólogatni, hogy azt látom, hogy a minőségi idő… azt meg nem akarom látni, hogy az érintés. No mindegy is.

 Kinéztem ezt a könyvet magamnak, és sajnáltam rá a pénzt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy mivel Chapman amúgy is bestseller író, és oda és vissza vannak tőle az olvasók, nem gond, ha megvan ez is a könyvtárnak. Már van amúgy rá előjegyzés, úgyhogy tényleg nem gond, hogy meglett.

 Érdekes könyv, és azon kívül, hogy el lehet aludni rajta (ami lehet a fordító hibája, és lehet az íróké is, vagy a harmadik mesélőé, aki beszúrja, hogy ezt most éppen ki meséli…), voltak benne használható dolgok. Az a baj amúgy, hogy a használható dolgok nagy részéhez én mint egyedüli emberke elég kevés vagyok egy munkahelyen. Persze mindent ellehet kezdeni kicsiben is. Tudom én ezt, és csinálom is!

 Kitöltöttem a könyv végén található linken, található tesztet is. Nem meglepetés, de az érintés nincs benne a szeretetnyelveimben, valahol az utolsó helyen van.(annak ellenére, hogy kedvemre ölelgetem spontán a munkatársaimat :D). A teszt szerint az elsődleges munkahelyi elismerésnyelvem a szóbeli dicséret. Tartom, hogy van benne valami, mert nem kapok túlzottan sokszor dicséretet. Pláne olyantól aki esetlegesen hivatott volna arra, hogy ha valamit jól csinálok megdicsérjen. Persze vannak akik dicsérnek, és puszi és ölelés nekik, mert tényleg sokat jelent a pozitív visszajelzés. A második elismerés nyelvem a figyelmes ajándék. Igen, rohadt anyagias vagyok ez jött ki. Igenis örülök a FIGYELMES ajándékoknak, ellenben a falra tudok mászni a nem figyelmes ajándékoktól. Mert nem igénylem, hogy mindenképpen meg legyek lepve, vagy adjanak valamit. De ha már ad valaki valamit nekem, az olyan legyen amin minimum elgondolkodott egy icike picikét, és nem otthon körbenézett majd felsóhajtott, megfogott valamit és odaadta, hogy „ez jó lesz”…. Ettől körülbelül az ajándék máris inkább bántó, mintsem elismerő.

 Tehát, okos a könyv, de nem sokra megy vele az ember, ha nem tölti ki mindenki. Vagy ha kitölti mindenki, és elolvassa mindenki, még mindig ott van az emberi tényező, hogy vajon mennyire képes ezt használni. Például olyan dicséretnek sem örül feltehetően senki, ami nem őszinte. Hanem mert „ez az elismerésnyelved ezért mondom” alapon vágják hozzá az emberhez. Mindegy is, el lehet gondolkodni a dolgon, bár tartom, hogy ez sajnos Amerikában jelenleg még jóval jobban működő dolog mint kicsiny hazánkban. És nem azért, mert itt nem lenne igénye a munkába járó embereknek arra, hogy elismerjék őket, hogy bátorítsák, hogy jó amit csinál, hanem mert egyszerűen nincs meg hazánk embereiben a készség, hogy mást is lássanak, mint azt, hogy minden szar.

 Mert bizony, minden szar ezt hallom folyamatosan, és meglepődnek, hogy basszus én a mostani világban, hogy mehetek Boldogan dolgozni. És nehogy valaki kimondja azt a mondatot amit nagyon utálok, miszerint „örülj, hogy van munkahelyed”. Amúgy örülök, de ez sosem lehet indok semmire sem. Én boldog vagyok, mert ilyen vagyok. Tudok persze morcos, bunkó, és tahó is lenni. De alapjában véve, szeretem a munkámat, szeretek bejárni, még akkor is, ha minden nap elmondom legalább kétszer, hogy „mikor megyünk haza”, vagy indulás előtt itthon vergődőm, hogy „de nem akarok menni, mert esik az eső”, mindezek ellenére, igenis szeretem a munkahelyemet, az olvasókat, a kollégák nagy részét. De nem vagyok hajlandó politikáról beszélni, és belefolyni, mert totálisan nem érdekel. Nem vagyok hajlandó a bevándorlókról beszélni, és arról, milyen szar az ország, mert nem érdekel. Úgyhogy ezekkel a témákkal kíméljenek!

Belbecs: 3/5

Az elgondolás szép és jó, a megvalósítással vannak kétségeim, és borzalmasan száraz. Pedig fel akarták dobni, egy csomó interjút és esettanulmányt raktak bele, de ettől ez nem lett még jobban fogyasztható.

Külcsín: 4/5

Igazándiból tetszik a borító. A maga egyszerűségével. Emellett egy csomó lappocsékolás van a könyvben, amiket nem értek. Üres oldalak…. A semmi miatt, és igen ezek engem zavarnak, amikor random a semmi közepén egy üres lap ott van :D

Fülszöveg:

Hogyan alakítható ki egy olyan munkahelyi légkör, amely a legjobb teljesítményre ösztönzi a munkatársakat? Milyen szerepet játszik a személyre szabott elismerés a munkatársak motiválásában, és hogyan alkalmazható ez a gyakorlatban?

A New York Times bestseller szerző Gary Chapman és Paul White „A Munkahelyi Elismerés 5 Nyelve” című könyvében bemutatja, hogy a megerősítés, az elismerés és a bátorítás nemcsak a kapcsolatokat teszi jobbá, de nagyban hozzájárul a szervezetek hatékonyabb működéséhez is.

Eredeti cím: The Five Languages of Appreciation in the Workplace

Eredeti megjelenés éve: 2011

Könyv: Gary Chapman – Paul White: A munkahelyi elismerés 5 nyelve

Kiadó: Harmat

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 228

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632883021

Fordította: Abrudán Katalin