Ugrás a fő tartalomra

Japán ​barangoló

Tavaly, amikor kinn voltam Japánban, az egyik túratársamnál ez a könyv is ott volt. Utazás előtt is gondolkodtam azon, hogy én is beszerzem, csak aztán eléggé ki volt számolva a pénzem, és egy 3.000 Ft-s könyv akkor ott elég nagy kiadás lett volna. Főleg, hogy nem tudtam, hogy használnám-e ezt a könyvet, tekintve, hogy megszervezett út volt, és én csak mentem, amerre vittek, meg néha este mászkáltam.
 Aztán idén gondolkodtam, hogy megveszem, egy kis nosztalgiának biztosan jó lesz, de arra is rájöttem, hogy lehet előbb el kellene olvasnom inkább, és ha jó akkor majd megveszem. Így maradt a könyvtárközi kölcsönzés. És most úgy gondolom, hogy erre a könyvre, nekem jelenleg nincs is szükségem.
A könyv eleje történelmi összefoglaló, majd egy kis éghajlat és miegymás a könyv végén, ami keretbe foglalja azt, hogy mit érdemes megnézni, hova érdemes ellátogatni, és hogy mi mikor van nyitva, hova kell előre bejelentkezni, és mi az amit szabadon bármikor látogathatsz.
A nyitva tartások egyrészt tök jó, hogy benne van, másrészt meg, lehet, hogy jövőre már tök máshogy lesznek nyitva. Pozitívum, hogy a múzeumok honlapja is ott van, tehát ha nem a véletlenre bízod magad, akkor mielőtt ténylegesen kiutaznál megnézheted a friss infókat. Viszont ennek ellenére, az ilyen információk hamar elévülnek, így lehet, hogy elég lett volna a múzeum elérhetősége, és akkor ott mindenki utazás előtt ránéz.
 Az a baj, hogy a könyv az elején felhúzott ezzel a mondattal:

Bár egyre több bűncselekmény történik, Japán továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb városának számít.
10. oldal

És innentől már kicsit szkeptikus voltam, mindennel kapcsolatban. Tudom, hogy ez csak figyelmetlenség volt, de ettől még azért kicsit zavaró.
 A könyv átlapozása után, lett egy csomó post-item benne, és ki is írtam magamnak, hogy még miket kell meglátogatnom, ha majd egyszer újra Japánba utazom. Tehát kedvcsinálónak tökéletes a könyv, a történelmi áttekintéssel sincs különösebb gond, kellően részletes és nem annyira hosszú, hogy az akit csak a jelen kori Japán érdeke elunja magát.
Olvastam már pár útikönyvet, de itt kicsit meghökkentem, amikor konkrétan szarkasztikus mondatokba futottam bele. Értem én, hogy fel kell sorolnia minden látnivalót, de amikor már a mondatból kisüt az, hogy "amúgy ezt ne nézd meg" akkor úgy elgondolkodom azon, hogy mennyire objektív a könyv.
 Viszont egy csomó információ elévül egy idő után, így feltehetően kb. 5 évente újra frissíteni kellene a kiadást, az aktuális dolgokkal. Új érdekes helyek lesznek a régiek mellett, és feltehetően nem állandó minden nyitva tartás sem. Már csak az a kérdés, hogy a kiadó aktualizálja-e majd újra és újra ezeket a könyveket, ugyanis, ha aktuális az információ benne, akkor kifejezetten jó útitársa lehet ez a magán szervezésben utazó turistának.
 Az más kérdés, hogy én mindenhol eltévedek, és biztos vagyok benne, hogy Egyedül sose vágnék neki Japánnak, de tudom, hogy vannak bátor emberek, akik minimum angolul tudnak, és nem vesznek el sehol sem, na nekik feltehetően tök jó lehet a könyv kinézik, oda mennek :D
Én szervezett út alatt is kétszer képes voltam elveszni (elhagytak :D), úgyhogy biztonsági játékos vagyok, egyedül nem csatangolok el a nagy Tokióban :)

Belbecs: 4/5

Külcsín: 4/5

Tetszik, hogy ilyen kis zsebrevágós méret, de pont ezért kb. minden kép apró, tehát olyan nagyon nem jön át a "wáooo, de szép" érzés. Viszont praktikusnak praktikus. Tokióból indul le délnek, majd teljesen északra, elég jól lehet keresni a könyvben, és a szószedet is szerintem okés. Ötleteléshez remek társ, és feltehetően nagy segítség lehet, ha amúgy nem szedtél mindent le előre a netről, viszont a net feltehetően aktuálisabb :)


Fülszöveg:
Ismerjük ​meg Ázsia csendes-óceáni partvidék mentén fekvő Japánt. A szigetvilág négy főbb szigetből áll: Honsúból, amelyik messze a legnagyobb; az északi Hokkaidóból; a keskeny beltenger túlpartján található Sikokuból; illetve a délnyugati Kjúsúból. Látogassunk el a világ legnagyobb városai közé tartozó Tokióba;, a gésák otthonába, Kiotóba; illetve gyönyörködjünk a Japán nemzeti jelképének számító Fudzsi vulkán látványában.
Az ismert útikönyvsorozat legújabb kiadványa, aktuális információkkal. Barangoljon velünk Japánban. Fedezzük fel a rózsaszín cseresznyevirágok, gésák és szumók hazáját, Japánt. A szigetország a világ egyik legnépszerűbb turistacélpontja. A fővárosban, Tokióban bepillantást nyerhetünk a hagyomány és a modernség egyedülálló keverékébe. Látogassunk el Akihabarába, és csodáljuk meg a portékákat. Sétálgassunk Tokió divatkereskedelmi központjában, és térjünk be éttermi részlegébe egy szusira. Sétáljunk egyet a Meidzsi Dzsingú szentélyben, és látogassunk el a Császári Kincstár Múzeumba. Ezután csodáljuk meg a város szívében álló Császári Palotát, majd keljünk át a városon Aszakuszába, ahol a Szenszódzsi templomban és az Aszakusza szentélyben gyönyörködhetünk. A templomok, szentélyek, zen kertek és gésák városában, Kiotóban járjuk be a Császári Palotát és a Kacura villát. Látogassunk el a Higasijamában található impozáns Kijomizudera templomba. Ha már unjuk a szentélyeket, a Kiotó Nemzeti Múzeum rengeteg tradicionális művészeti tárggyal és lelettel vár bennünket. Fedezzük fel a hagyományos Oszakát, nézzük meg az oszakai várkastélyt és a Fudzsita Művészeti Múzeumot. Nagaszakiban semmiképp sem hagyjuk ki a Nagaszaki Történelmi és Kulturális Múzeumot, a Nagaszaki Békeparkot, illetve az Atombomba Múzeumot. Útikönyvünk mindamellett, hogy hasznos utazási tanácsokkal lát el, nélkülözhetetlen szállás- és étkezési javaslatokkal és hasznos programajánlóval is szolgál mindazok számára, akik szeretnek vásárolni, szórakozni, sportolni.


Könyv: Japán barangoló
Kiadó: Lingea
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 256
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155663642
Megjelenés időpontja: 2018. április 2.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é