A könyv már szerintem fél éve a várólistámon csücsült, várt arra, hogy kiadják. Valahol olvastam olyasmit is, hogy végül nem adják ki, így amikor mégis megjelent nagyot dobbant a szívem. Felraktam kívánságlistára, majd lekerült onnan, mert nem tudtam volna kivárni azt, hogy valaki megvegye nekem. Olvasnom kellett mindenképpen!
Sokat elárul a könyvről, hogy ez lett az ÉV könyve nekem, ha regényről beszélek, és nem ismeretterjesztő könyvről. Bőgtem a könyvön, méghozzá meglehetősen sokszor, pedig nem szokásom. Részben ez egy remek dolog, de a buszon szerintem furán néztek rám, amikor a könyv utolsó oldalait olvastam, és patakzottak a könnyeim. De hát ez van!
Idén úgy tűnik Japán nagyon közel került hozzám, nem csak azért mert voltam kinn, hanem rengeteg könyv jelenik meg manapság japán szerzőktől, vagy japános témával. Ezekre idén fókuszáltan odafigyeltem, és azt hiszem, vagy ők írnak jobban, vagy már megszoktam, hogy a japánok furán írnak.
Ennél a könyvnél nem volt nehéz dolgom, hogy szeressem. Nagyon szeretem a kicsit elborult ötleteket, és ismerjük be, hogy egy kávézó ahol egy bizonyos széken ülve utazhatsz az időben, elég fura koncepció, de ez volt az amibe először beleszerettem, még a könyv olvasása előtt. Aztán az a rengeteg szabály, amit szerencsétlen vállalkozó kedvű időutazóinknak be kell tartania, hát nem csodálom, hogy olyan kevesen kezdenek bele az időutazásba. Ugyanis, nagyon nyomós indok kell, hogy megtedd az időben az utat, úgy hogy tudod:
- A kávét ki kell innod, mielőtt kihűl. - Ha nem teszed, te leszel a következő szellem, aki ott üldögélhet azon a széken.
- Csak adott széken lehet utazni, de ott egy szellem üldögél. - Naponta csak egyszer megy mosdóba, úgyhogy nagy türelem kell ahhoz, hogy kivárd. A slusszpoén, hogy nem mindig ugyanakkor megy, tehát 24 óra kemény üldögélés is lehet a várakozás. Ha mázlid van éppen akkor áll fel, amikor ott vagy.
- Csak olyanokkal találkozhatsz a múltban-jövőben akik már jártak a kávéházban. - Tekintve, hogy nem túl felkapott hely, ez máris leszűkíti a felkeresendő személyek számát.
- Nem állhatsz fel a székről, különben rögtön visszakerülsz a jelenbe. - Tehát tök bénán jöhet ki minden, hogy ott üldögélsz a széken és vigyorogsz az emberre, hogy menjen már oda, mert te nem mehetsz.
- Csak egyszer ülhetsz a székre életedben. - Bár ez elég titkos szabály, mert általában senki nem akar még egyszer utazni.
- Bármit mondasz, teszel a múltban, az nem változtat a jelenen. - Ergo megmondhatod a tesódnak, hogy meg fog halni két nap múlva, ne menjen el, vagy menjen busszal. De akkor is két nap múlva meg fog halni, akkor máshogy, de a karma utoléri és megöli. Elég kellemetlen, de érthető szabály.
A regény, négy történetet mesél el, ami egy adott időszálon halad előre. A helyszín mindig ugyanaz, a Funiculi Funicula kávézó, ami már-már városi legendává nőtte ki magát. A helyet ennek ellenére nem igazán látogatják tömegek. Mindenki tudja, hogy elméletben van ott egy szék, és lehet időt utazni, de a legtöbben mindezt nem hiszik el. Akik el is hiszik, a bosszantó szabályok miatt nem igazán akarnak nekivágni, meg mert okuk sincsen az utazásra túlzottan. A hely hangulatos, még a múlt századot idézi, és olyan, mintha sosem változna. A felszolgáló személyzet három tagból áll, akik nagyjából mindig ott vannak. Ők intézik az időutazási szabályok ismertetését is, és ők főzik meg azt a bizonyos kávét is.
A négy részben fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, és az egymáshoz kapcsolódó viszonyaikat. A törzsvendégeket, és dolgozókat egyaránt. Az első történetet, ha jellemezni akarnám egy szóval, akkor cuki volt. Aranyosnak találtam a szerencsétlen nőt akivel "szakított" a barátja, hogy Amerikában találja meg a szerencséjét és a múltba akart menni a nő, hogy legalább megpróbáljon valamit mondani, ha már a szakításkor megkukult és csak bámult a srácra. Fokozatosan ismertük meg az előzményeket is, majd a borzalmas és idegesítő szabályokat. Ekkor találkoztunk először azzal a kitétellel is, hogy a szellemet nem lehet csak úgy odébb rakni, magától kell felállnia, vagy megátkozza azt, aki próbálkozik. A regény elolvasása után rájöttem, hogy ez volt a kis lájtos bemelegítő sztori és ezután bőghetek egy csomót majd.
A második történet két törzs vendég története. Fuszagi-é és az ápolónő feleségéé, de már itt kapunk egy bekacsintást a következő történetbe is, a levél formájában. Fuszagi alzheimer-kórban szenved, és lassan elfelejti azt is, hogy van felesége, és hogy az kicsoda is, mindenképpen visszautazna a múltba, hogy odaadja neki a levelet, amit írt. Megismerjük az ő történetüket is az elejétől, addig, hogy a kávézóba kezdtek járni. Meglepő mód, nem Fuszagi utazik. A Levél tartalma számomra könnyeket csalogató volt, és annyira sajnáltam őket.
A harmadik történetben visszaköszön az előző történetben megírt levél, Hirai húga Kumi írta azt nővérének, miután nem találta ott. De ahogy az előző történetnél is, itt is felbukkan a záró történet egyik főszereplője. A lány a jövőből. Nem tudunk meg róla szinte semmit sem, csak azt, hogy a bár tulajdonosának feleségével akar mindenképpen egy közös fényképet. Bár azt hiszem, itt ahogy én, úgy minden olvasó már sejtheti, ki is az a lány. De a történet mégis Hirai-é, akinek a húga autóbalesetben meghal, amikor hazafelé tart a nővérénél tett látogatási kísérletből. Az utazás célja, hogy utoljára láthassa még a húgát élve, és bocsánatot kérjen tőle, amiért sosem ment haza, hogy arra ítélte, hogy átvegye a helyét a családi vállalkozásban. Itt utáltam a legjobban, hogy nem lehet megmenteni embereket, hogy hiába mondaná neki, hogy ne menjen, a sors utolérné. Megkönnyeztem őket is, ahogy az utolsó történetet is, ami kivételesen a Jövőbe ment. Erről viszont nem írok, mert akkor még spoilereznék, és bár már történetekkel előbb sejteni lehet, hogy mi lesz, mégis nagyon szomorú és egyben boldog történet is. Attól függően éppen melyik pillanatban kinek a szemszögéből nézzük.
A történetek és időutazások tanulsága az volt, hogy végtére is, felnyitotta az utazó szemét. Hogy rájött dolgokra, amik valahol mélyen a jövőt megváltoztatták. Más lett a hozzáállásuk akkor amikor elmentek, és más emberként tértek vissza. Vagy mert remény csillant meg előttük, vagy mert egy titkot tudtak meg, vagy mert rájöttek, hogy mindent félreértettek. Esélyt kaptak, hogy tisztábban lássák az életüket.
Szerettem olvasni a könyvet, és tovább olvastam volna, de így volt kerek. Keretet alkotnak a történetek, és le is zárja az író az egészet az utolsó történettel. Kapunk egy képet a kávézó jövőjéről, hogy működni fog tovább, ki tudja meddig!
Külcsín: 5/5*
Imádom a könyv borítóját. Az tetszett meg másodszorra, elsőnek ugyanis a könyv fülszövegét olvastam és abba szerettem teljesen bele. Majd megszerettem a címét is, bár a kávéért nem rajongok. De azt hiszem a borító telitalálat.
A fejezet címek, és a történeten belüli elválasztó kávéscsészék meglehetősen jó hangulatot adnak az egész könyvnek.
Belbecs: 5/5*
Ritkán sírok a könyveken, de most megtettem, méghozzá elég sokszor. Gyorsan haladtam a történetekkel és ez elárul mindent. Szerettem ezt a könyvet és mindenképpen újra is fogom olvasni majd,...majd ha újra bőgni szeretnék. Lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, de akinek fog, annak nagyon.
Amúgy engem érdekelne a színdarab is belőle, akkor is ha semmit sem értenék belőle mert japánul van. De megnézném, mert érdekes lehet.
Köszönöm a Kossuth kiadónak, hogy kiadták ezt a könyvet!!
Fülszöveg.
Különös városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.
1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban.
2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg.
3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket.
4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket.
5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.
Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Ha tudnád, hol van ez a hely, te is betérnél? Sokan megtették, közülük most négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg.
Tosikadzu Kavagucsi 1971-ben született Oszakában, Japánban. Szerzőként a Mielőtt kihűl a kávé című könyvével debütált. A könyv egy nagysikerű színdarab alapján íródott, mely elnyerte a 10. Szuginami Drámafesztivál nagydíját.
Könyv: Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
Kiadó: Kossuth
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 250
ISBN: 9789630993838
Fordította: Béresi Csilla
Megjegyzések