Héctor García – Francesc Miralles: Icsigo-icsie

 

 A szerzőpáros, eddig magyarul megjelent könyveit mindet sikerült már olvasnom. És azt kell mondanom, hogy ez volt az eddigi leggyengébb könyvük. Persze lehetséges, hogy azért, mert erről a témáról roppant nehéz sokat írni. De lehet azért is, mert a pillanat megélését, a tudatos jelenlétet igazándiból már tényleg rogyásig hirdeti minden önsegítő és egészséges életmód könyv. Az, hogy ennek az egésznek, fogod a japán kifejezését...nem lesz menőbb. Nem olyan mint az ikigai, amivel tényleg rengetegen tudtak azonosulni, és rengetegen nekiálltak, hogy megkeressék az életcéljukat. Mert, valami meglepő és új dolog volt. 

Az Icsigo-icsie, a vissza nem térő pillanat, a jelen teljes színtű átélése - tudatos jelenlét, mindfullness. Ennyi és nem több. Nem egy új életszemlélet amit nem ismernek az emberek és furán és idegen hangzik. Igen, valóban, ha mindig icsigo-icsie-re hivatkozol, roppant fura leszel.

 Nagyon jó, hogy tudok most már a tudatos jelenlét és a pillanat visszahozhatatlanságának japán szóösszetételéről, de maga a könyv nem adott túl sokat hozzá az amúgy is meglévő ismereteimhez. 

Lehet, hogy sokkal nagyobbat ütött volna, ha nem vagyok éppen beteg, és mondjuk amikor az illatos részhez értem, éreztem volna illatokat...igen, menő lett volna, de jelenleg sem érzek minden illatot. Lehet, hogy sokkal jobban átjött volna a könyv, ha nem olvastam volna ennyi mindfullness könyvet az elmúlt fél évbe, és nem csalódtam volna amúgy mindegyikbe. Ebbe is csalódtam, úgyhogy egyszer, csak lesz egy olyan könyv ami a témában nekem íródott. Vagy szimplán el kéne engednem a témát, mert nem köt annyira le.

 Próbálom az életemet megszervezni, próbálom a jelenben élni. Próbálok úgy viszonyulni, minden egyes naphoz, hogy azt mondhassam, hogy éltem. Még ha jelenleg az életem nem is túl izgalmas és nem is túl változatos. Szeretem, ha nyugodt az életem, szeretem, ha a munkám is nyugodt. Szeretem megélni a napjaimat, és elfogadni a jelent. De igen, sokszor fordul elő, hogy nem csak a jelent nézem. Nézem a múltat és rosszul érzem magam. Olyan dolgok miatt, amiken már nem lehet változtatni. És igen, aggódom a jövő miatt, ami meg még itt sincs. Úgy hiszem, hogy évek alatt azért ezt az aggódást sikerült visszaszorítanom. Sokkal több a Jelen az életemben mint a Múlt vagy a jövő, bár tartom, elkélne egy kicsit több jövő  tervezés az életemben.

 Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, mert érdekes volt, csak éppen kevés. Az Ikiai - A boldogság japán titka viszont a szerzőpáros legjobb könyve. Ha valaki, még nem olvasott tőlük, csak az Icsigo-icsie jött szembe vele, akkor ezt ajánlom. A másik Ikigais könyvük is jó, viszont az ami tényleg sokat adott az életemhez és azt hiszem, hogy jövőre újra is fogom olvasni. Ha tetszett az Icsigo-icsie azért olvass az ikigia-ról, ha nem tetszett annyira, akkor is olvasd el az ikigait mert az mélyebb, jobb és az, hogy az egyik nem tetszett, még nem jelenti azt, hogy egyik sem tetszene. Lehet te is az ikigai-ban találod meg az életcélkeresési stratégiádat.

Belbecs: 3/5

Biztosan jó, valakinek. Nekem ez a "húzzunk le még egy bőrt a japán kultúrkörről" könyvnek tűnik. Imádom a japánokat, imádom ezt a szerzőpárost, de ezt a könyvet, egy tökéletesen felesleges könyvnek érzem. Sajnálom!

Külcsín: 5/5

Viszont be kell ismernem, hogy maga a kivitelezés még mindig nagyon tetszik. Szeretem, hogy a szerzők összes könyvének kb. ugyanaz a dizájnja, csak más színekkel. Hangulatos és nagyon jól tud kinézni. Ha gyűjteném a könyveket, akkor tök jól mutatna a polcomon.

Fülszöveg:

Életünknek minden pillanata egyszeri és megismételhetetlen.

A japán icsigo-icsie annak művészete, hogyan hozhatjuk ki minden pillanatból a legtöbbet.

A japán teaszertartáshoz kapcsolódó icsige-icsie a jelen pillanat teljes átélését szolgálja. Segít értékelni a mulandó szépséget; megtanít, hogy mind az öt érzékszervünk segítségével miként horgonyozhatunk le a jelenben, s miként zárhatjuk ki a félelmet, a bánatot, a haragot és más negatív érzelmeket, amelyeket a múltra vagy a jövőre figyelés táplál. Az icsigo-icsiét gyakorolva észrevehetjük a véletlenek varázsát, s ezáltal értelmet adhatunk életünk egymástól független eseményeinek.

Mindenkinek a kezében ott lehet a kulcs, amely kinyithatja a kaput a mások iránti figyelem, a harmónia és az élet szeretete előtt. Ez a kulcs az icsigo-icsie.

 Bookline Könyvek, 2020 

152 oldal · ISBN: 9789634338215 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

 Bookline Könyvek, 2020

152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634330257 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Várólista csökkentés 2021

 

Az optimista énem minden évbe benevez Lobo Várólista csökkentős kihívására. Ugyan még sosem teljesítettem, de mindig elhatározom, hogy na akkor a következő biztosan sikerülni fog. Biztosan, hisz annyiszor nem sikerült, hogy most már végre az jön, hogy sikerül. Úgyhogy jövőre is belevágok. Ismételten egy listával, meg egy alternatívval. Őszintén, nem merem Gaura Ágnes: Átkozott balszerencséjét a rendes listára rakni, mert olyan rossz ómen :D

Tehát akkor a listáim, már nem változtatok rajta, úgyhogy ezekkel nézek 2021 elé. Remélhetőleg jobb évünk lesz.

Alap lista:

Gaura Ágnes: Túlontúl

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.

Jim Butcher: Átokvihar

Neil Gaiman - Terry Pratchett: Elveszett próféciák

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Őszentsége a XIV. Dalai Láma - Desmond Tutu: Az öröm könyve

Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás

Taisen Deshimaru: Igazi zen

Szigeti Kovács Viktor: Először volt az erdő

Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia

Gaura Ágnes: Embertelen jó

Alternatív lista:

Gary John Bishop: Ne sz*rakodj, élj!

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz!

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse

Gaura Ágnes: Attila koporsója

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség

Gaura Ágnes: Lidércnyomás

Jim Butcher: Teliholdkór

Jim Butcher: Kísértő vész

Jim Butcher: Nyárlovag

Jim Butcher: Halotti lepel

Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Rupi Kaur: Tej ​és méz / a ​nap és az ő virágai

A blogon kevés verses poszt születik, mert van egy enyhe "nem szeretem" státusza nálam a verseknek. Aminek feltehetően az lehet az oka, hogy a verselemzéseket mindig utáltam, sosem volt olyan irodalom tanárom, aki képes lett volna megszerettetni a költészetet velem. És a modern költészetet, meg nem tartom költészetnek, mert valahol elvesztek a rímek és ritmusok. Fura mi? A régi költészetet nem csípem, mert nem tetszik a sok belemagyarázás, de legalább rímel. A modern szókimondó általában, viszont hiányzik, minden belőle amit én versnek tanultam (rím, ritmus, szótagszám). Haikuk az egyetlen kivétel és a wakák, úgyhogy igazándiból a többit sosem szerettem.

Ennek ellenére kölcsönkértem AniTiger barátnémtól rupi kaur két verses kötetét is. Az elsőt azért, mert úgy gondoltam, hogy olvassunk egy kis haikumentes kortárs költészetet, és a molyok is szeretik ezt a kötetet és a címe is jó. A második kötetet azért, mert az első nagyon tetszett, mindazok ellenére, hogy a fele az én meglátásom szerint nem is vers.

A két olvasás közt nagyjából egy hónap telt el. Ez alatt olvastam minden mást, ami nem vers, és nem is hiányzott igazán a költészet. Megjegyezném, jelenleg sem hiányzik a költészet. Nem kedvelem jobban a kortárs költészetet mint eddig, csak nem zárkózom el tőle teljesen. Abban viszont biztos vagyok, ha fordított sorrendbe olvasom a két kötetet akkor lehet, a Tej és mézre sose került volna sor. "a nap és az ő virágai" is nehéz és mély témákat dolgozott fel, de valahogy sokkal távolabb áll tőlem, mint a Tej és méz. Nem fogott annyira meg, hogy új kötetre vágynék a szerzőtől, míg a Tej és méz azt váltotta ki belőlem, hogy igenis szeretnék tőle még olvasni.

Lehetséges persze, hogy időzítés kérdése az egész. Jókor talált meg az első kötet, de a második nem. Lehet, de úgy gondolom, hogy a második gyengébb, vagy témaválasztásban állunk sokkalta messzebb egymástól. Bár tény, jóval személyesebb ez a kötet, mint a Tej és méz. (érzésem szerint)

 Ami tetszett mind a két kötetben az az volt, hogy szeret, akar, mer és tud is nehéz témákat felhozni. Az, hogy engem nem érint és nem hat rám az adott téma, még nem jelenti azt, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy ha valakit ez jókor talál meg, roppant sokat tud neki segíteni abban, hogy felálljon, tovább lépjen és haladjon az útján. Fogalmam sincs mennyi embernek segítenek ezek a kötetek, de nem vitatom el, hogy szükség van rájuk. A Tej és méz nekem nagyon jókor jött. Nem tudnám már megmondani melyik része hatott rám, hogy miként hatott rám, de tudom, hogy amikor olvastam, és amikor letettem, megkönnyebbültem. Mint amikor elbeszélgetsz valakivel, elmondod minden bánatod és már attól jobb, hogy elmondhattad, akkor is ha senki nem lát el utána tanáccsal, vagy nem akar megmenteni. Akkor is könnyebb, mert meghallgattak. "a nap és az ő virágai" ezt nálam nem váltotta ki, de feltehetően másnak pont ennél a kötetnél lesz meg az, ami nekem az elsőnél. 

 Nem bántam meg, hogy elolvastam. Egyiket sem! Mind a kettőben voltak jó gondolatok, amiket meg lehet szívlelni, vagy csak el lehet rakni a tudatalattinkba, hogy egyszer majd elővegyük és könnyítsen az életünkön.

 Voltak olyan egy soros mondatrészek is, amik nagy hatással volt rám - de ezeket nem vagyok hajlandó versnek hívni - . Oh igen, szerintem egy rohadt rím sincs egyik kötetben sem, de úgy döntöttem, nem úgy olvasom, mintha vers lenne, és így kevésbé irritál a dolog. Irritál, de nem húz fel....annyira :)

 Úgyhogy olvassátok, mert megéri. Sok elgondolkodtatni valót ad, és sok választ a fel nem tett kérdésekre. 

A rajzok hol szépek, hol rondák, hol fogalmam sincs mit akarnak ábrázolni, de sokat mondanak. Igazándiból a képek nagy részének inkább hangulata van, mint értelme. Mármint számomra esztétikai értéke nincs, mert nem tartom szépnek az illusztrációkat, de a versekkel együtt (amiket nem tartok verseknek), egészen ütős kombinációt alkotnak :)

 

H. P. Lovecraft: Onnan túlról

 

Ha nincs a Világlátók kihívás, ezt a könyvet valószínűleg, sosem olvastam volna végig. Nem mondom, hogy sosem próbálkoztam volna vele, hiszen jóval a kihívás feladata előtt kölcsönöztem ki, de végig nem olvastam volna. 

A Weird fiction, mint kiderült, nem igazán a zsánerem. A horror résszel amúgy nem lett volna gond. Nem mondom, hogy rajongom az ijesztő dolgokért, de olvastam már horrort és thrillert és nem voltak álmatlan éjszakáim, vagy ha igen akkor sem hagyott mély nyomot. De ez a novella gyűjtemény még igazán ijesztő sem volt.

 A 11 írásból talán kettő olyan volt, aminél azt mondtam, hogy ezt érdemes volt elolvasni, mert érdekes volt és nem volt végtelenül kiszámítható, és még egy kicsit talán ijesztő volt, bár nem bújtam a sarokba félelmemben. De a legtöbb írás még csak meg sem érintett. Az utolsó, és egyben leghosszabb, például végtelenül idegesítő volt. Nem szeretem a sztorit, amikor két oldal után már tudom a csattanót. És igen, tudom, hogy nem mai gyerek a könyv, és benne az írások...de mai szemmel ezek már annyira nem velőtrázóan ijesztősök. Vagy velem van a baj, ez is megeshet.

 A legelső és a legutolsó írás volt a legrosszabb, így igazándiból adott egy pocsék keretet a válogatásnak. A legrövidebb írások voltak a legjobbak, mert ott tényleg nem volt idő barokkos körmondatokra és hatszor körbejárni a témát, hanem hipp-hopp próbálja a frászt hozni az emberre. 

Nem mondom, hogy Lovecraft-tól soha nem akarok többet olvasni, de tény nem fogok gyorsan szaladni, hogy újabb könyvét vehessem a kezembe. Kipipálom, hogy tőle is olvastam, és elraktározom, hogy nem az én műfajomban írt, így csak kivételes ajánlás esetén fogok újra próbálkozni vele. És tisztában vagyok azzal is, hogy egy novella gyűjtemény jósága nagyon függ attól, hogy ki és hogyan válogatta bele az írásokat. Én ezt most nem érzem egy jó válogatásnak. Főleg, hogy a két leghosszabb írás, a legbénább is :(

Viszont a borító nagyon tetszett, és imádom a Helikon ilyen kis zsebkönyveit. 

Külcsín: 5/5

Belbecs: 3/5

Fülszöveg:

Howard Phillips Lovecraft (1890‒1937) a nagy elődök (elsősorban Edgar Allan Poe és Ambrose Bierce) nyomdokain haladva összetéveszthetetlen stílust, hovatovább mítoszt teremtett – a „kozmikus rettenet” irodalmát, melyben az emberi élet iránt totálisan közömbös természetfeletti erők felbukkanása egész modern civilizációnk-történelmünk létjogosultságát kérdőjelezi meg.

Lovecraft életműve az egyedülálló rémtörténetek kimeríthetetlen bőségszaruja: számottevő hatással volt napjaink legnépszerűbb fantasy-horror szerzőire (Clive Barkertől Neil Gaimanen át egészen Stephen Kingig), világszerte kultikus rajongással övezett műveit évről évre filmek, képregények, valamint video- és társasjátékok légiója dolgozza fel.

Válogatásunk Lovecraft tizenegy rövidebb-hosszabb elbeszélését idézi meg; az angolszász horrorirodalom mára megkerülhetetlen klasszikusainak számító történeteket, valamint a szerző néhány kevésbé ismert, ám nem kevésbé vérfagyasztó és elgondolkodtató írását.

Tartalomjegyzék

A patkányok a falban (The Rats in the Walls, 1923) – Galamb Zoltán fordítása

Randolph Carter vallomása (The Statement of Randolph Carter, 1919) – Kornya Zsolt fordítása

Pickman modellje (Pickman's Model, 1926) – Galamb Zoltán fordítása

A kriptában (In the Vault, 1925) – Bihari György fordítása

Erich Zann muzsikája (The Music of Erich Zann, 1921) – Galamb Zoltán fordítása

A kívülálló (The Outsider, 1921) – Bihari György fordítása

Onnan túlról (From Beyond, 1920) – Bihari György fordítása

Hüpnosz (Hypnos, 1922) – Galamb Zoltán fordítása

A kép a házban (The Picture in the House, 1920) – Kornya Zsolt fordítása

A kutya (The Hound, 1922) – Kornya Zsolt fordítása

Álmok a Boszorkányházban (The Dream in the Witch House, 1932) – Sóvágó Katalin fordítása

• Könyv: H. P. Lovecraft: Onnan túlról
• Kiadó: Helikon
• Kiadás helye: Budapest
• Kiadás éve: 2019
• Oldalszám: 224
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789632275574
• Fordította: Bihari György, Galamb Zoltán, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin
• Megjelenés időpontja: 2019. június 10.

Mo Xiang Tong Xiu: A ​démoni kultiváció nagymestere 1.

 

Húha! Kevés olyan könyv van, amit szánt szándékkal lassan olvasok, mert nem szeretném, ha vége lenne. És ha tudtam volna, hogy ilyen függővég van a végén még mérgesebb lettem volna. Bár már itt a második kötet (megvette a könyvtár, csak leltározásra vár), és a harmadik is most jön már ki, de azért a történet végéig még lesz idő...sok idő, hogy várhassam a folytatást.

Amikor megismerkedtem a világgal, még semmit sem tudtam róla. Molyon szembejött a könyv, de igazándiból, azon túl, hogy szép a borítója nem igazán foglalkoztam vele. Aztán beléptem a molyos zónájába, és rám zúdult az egész. Roppant mód pörög a zóna, rengeteg képpel, néha érdekes infókkal, és hát nyomatják azokat a poénokat, amiket akkor még nem értettem (és a legtöbbet egy kötet és 6 rész nézése után sem értek), de tetszett ez a szintű rajongás és mivel a képek szépek, és úgy nagyjából megismerhettem a sztorit, gondoltam akkor olvassuk. Aztán megtaláltam a sorozatot is magyar felirattal és megfertőztem a ruhatáros kolléganőt. Úgyhogy most rosszabbak vagyunk néha, mint a tinik. Ő már végignézte a sorozatot, én egyenlőre a hetedik résszel  fogom folytatni. Azzal is úgy lettem, hogy tudom, hogy 50 rész és az sok, de ha gyorsan nézem, akkor túl gyorsan vége lesz, és azt nem akarom!

Tetszik a világ amit a szerző felépített. Roppant jó mágiát talált ki, és eddig elég logikusak a dolgok, hogy ne érezzem azt, hogy valami nem klappol. A legtöbb szereplő szimpatikus. Mint sokak én is a két főszereplőért vagyok oda. Igazándiból nem döntöttem el még, hogy melyiküket szeretem a legjobban. Wei Wuxian és Lan Wangji is szerethető, bár tény körülbelül a tűz és a víz a személyiségük. Míg Wei Wuxian egy bolondos, és szertelen fickó, aki előbb beszél, aztán elgondolkodik azon, hogy mit mondott, addig Lan Wangji, meg csendben megy, és csak akkor beszél, ha már tényleg muszáj neki. Amúgy a sorozatban olyan édes az az érzelemmentes arca néha. Nem csodálom, hogy Wei Wuxian őt pécézte ki, hogy piszkálódása személye legyen.

 Így egy kötet és 6 rész után beszippantott a történet. Roppant idegesítően van vége az első kötetnek, úgyhogy aki nem akarja, hogy álmatlan éjszakája legyen, mert nem tudja meg, hogy mi lesz a kis szerencsétlenekkel, jobb ha betárazza a második kötetet rögtön. Vagy mint, ahogy én fogom tenni, a sorozatban próbálom utolérni a történetet, és akkor már tudni fogom mi történik és nem izgulok értük annyira.

 A nevek borzalmasan nehezen jegyezhetők meg nekem. Feltehetően mert kínaiak, és a kínai kultúrában nem vagyok annyira otthon. Valahogy a japán neveket hamarabb megjegyzem. Itt annyi sok hasonló van, hogy csak úgy sejtem, hogy kb. ki kicsoda. De eldöntöttem, hogy végtére is a főhősök neve okés, azt már megjegyeztem, a többieket, meg úgy nagyjából ki lehet következtetni :) Itt volt az is amúgy, hogy nem éreztem problémának, hogy ismerem a sorozat színészeinek kinézetét. Legalább volt hova kapcsolnom a neveket, és bár sokszor azt mondom, rossz ha előbb nézünk valamit és utána olvasunk, de itt ez nem zavart. 

A molyos zónát figyelve rájöttem, hogy ez a világ úgy még pár évig valószínű lefoglalhat engem, mert van belőle ezer meg millió feldolgozás. Rajzolt és élőszereplős és chibis feldolgozás is, és vannak olyan kedves és aranyos emberek, akik ehhez gyártanak magyar feliratot is. Úgyhogy nekik nagyon hálás vagyok, mert egy pár remek élménnyel gazdagodhatom általuk. 

A történet teli van mágiával, zombikkal, varázslatos hangszerekkel, rengeteg szabállyal, amit egyesek folyton megszegnek. Élő holtakkal, és bábokkal, melyeket irányítani lehet. Sok vicces és humoros leszólással. Az első kötetnél láttam, hogy sokan háborogtak, hogy úgy átnézve nem volt, és sok volt az elütés és néhány dolog kicsit furán lett fordítva. Tény, hogy van egy csomó magyartalan mondat, de ez elméletileg a második kötettől megszűnt, mert az már kapott egy átnéző embert! Engem csak néha akasztott meg a dolog, mert néhány mondat tényleg nagyon-nagyon-nagyon fura volt, és nem lehetett arra fogni, hogy a történet fura.

 Nagyon szerettem olvasni, mert nincsenek tökéletes karaktereik. Lan Wangji sem tökéletes, és ez így van jól, bár ő amúgy erősen hajaz a tökéletességre, de na...azért neki is vannak viccese dolgai...pl. amikor egy pohár pálinkától totál alkalmatlanná válik az életre is....olyan édes amikor iszik! De komolyan!

Húha, a történetet nem akarom elmesélni, olvassátok. Sok szellem, zombi és vadászat van benne, sok vicces megjegyzés, mert hát Wei Wuxian nem túl komoly ember. A fiatal kultivátor tanoncok is aranyosak, olyan...olyan kis aranyosak, akik csak ámulnak és bámulnak, miket csinál a két főszereplő. Vannak gonoszok és jók, és a jók között lévő, nem túl szabályosan játszók (Wei Wuxian :D). A sorozatot is ajánlom mindenkinek, bár még az egy ötöd részét se láttam, de ha szereted a fantasy-t és van egy kis ázsia imádatod akkor tetszeni fog. Gyönyörű színészek játszanak benne, és remekül. Úgyhogy olvassátok és nézzétek :*)

Wei Wuxian és Lan Wangji