M. R. Carey: Kiéhezettek

A poszt helyenként akarva, akaratlan cselekményleírást tartalmaz. Próbáltam nem lelőni semmit, de úgy nehéz írni a könyvről. Előre szóltam!!

 Az idei év egy kicsit zombisra sikerült. Legalábbis ami a mostanában olvasott könyveket jellemzi. Nem olyan rég fejeztem be a Zombi túlélő kézikönyvet, ahol teljesen egyértelművé vált, hogy feltehetően meghalnék igen hamar az zombi apokalipszis bekövetkeztében.

 Aztán molyon láttam ezt a könyvet, aminek szerintem borzalmasan ronda a borítója. És tetszett a fülszöveg. És annak ellenére, hogy maga a borító semmitmondó és taszító, egy gyenge pillanatomban megrendeltem, aztán mivel nem akarom elbukni idén is az „Amit főztél..” kihívást, hát gyorsan neki is álltam, hiszen azért vettem meg!

 Az olvasást csak annyi időre függesztettem fel, míg egyedül voltam itthon. Pedig így belegondolva ott már semmi ijesztő nem volt, tehát olvashattam volna. No de honnan tudhattam volna! Na jó ijesztő ugyan nem volt, de felzabálták a csávót akit nem szerettem annyira, úgyhogy nem sirattam meg….meg történt pár érdekes dolog.

 Nos nem tipikus zombi könyv, bár azaz igazság, hogy mivel eddig összesen a Zombiháborút olvastam, nincs nagy irodalmi összehasonlító hátterem. Nos, nem olyan mint a Zombiháború! Olyan jó, mint az, de máshogyan. A zombik is mások, elvégre kiéhezettek és 1. okosabbak, mint a Z-be. 2. butábbak, mint a Z-ben!

 Ezt inkább kifejtem egy kicsit bővebben. Okosabbak, mert itt vannak olyan zombik amik ugyan megesznek téged, de! De tudnak beszélni, cukin mosolyognak rád, és nincsenek szétrohadva. Feltehetően ez merőben szimpibbé tenné őket…ha nem ennének meg téged.

 Nos és butábbak, mint a Zombiháborúban… azért mert a másik féle zombik meg állnak a helyükön, mint a bot. Csak így állnak…és állnak….bumm hang, bumm szag, és megettek, de amúgy ha jó a szagelnyomó cuccod és kussban sétafikálsz, akkor elmehetsz mellettük. Mert buták mint a bot, és állnak mintha rajtuk próbálták volna ki a pillanatragasztót.

 Huha, hogy írjak a könyvről, hogy ne spoilerezzem le a végét. Amit sikerült magamnak lespoilereznem, mert ki a hülye? Hát én, soha nem volt szokásom megnézni az utolsó oldalt, hát itt megtettem! Ez mondjuk elvette az aggódásomat két szereplővel kapcsolatban, mert így tuti lett hogy élnek… mármint nagyjából élnek.

A történet nem túl bonyolult. Eljött a világvége, egy gomba megfertőzte az embereket, ettől felzabálták egymást,  a maradék emberke meg elbújt a fenébe, és vagy guberál, vagy kis zombigyerekeken kísérletezik. Aztán bumm, nesze neked menekülj, mert az egyik hülye csapat megtámadja a másikat! Komolyan az emberi hülyeség határtalan. Ott vagy a hülye apokalipszisbe és nem összefognál…neeem…..megtámadod őket, hogy az maradék kevés emberiség is kihaljon… hát tényleg – taps a guberálóknak!!

 A túlélő kis csapatunk, a fanatikus, hülye doktornő, az őrnagy, a béna katona, a „ezek de cukik” felfogású tanárnő, és a zombi! Amúgy remek csapat, mert senki nem ért egyet senkivel sem, és a fél csapat megölné a másik felét…vagy megenné, részletkérdés. Pechesek amúgy, de valahol rohadt nagy mázlijuk van. Melanie, a zombi…kiéhezett, aki… nem írom le hogy mi derült ki a végén. Mindegy is, Melanie az egyetlen épkézláb, normálisan gondolkodó egyed az egész könyvben! Ami rohadt nagy szó, mert ő halott…. Vagy valami hasonló. Nos az a gond, hogy rajta kívül ugyan vannak még 4-en, akik elméletileg felnőtt emberek, de mindnek van valami stikkje, méghozzá általában nagy. Akit még bírtam az Parks őrmester.

 A dokinőt nem bírtam, ő érte egyetlen könnyet sem cseppentettem volna, ha nem úgy végzi, ahogy végezte sem. Tény, hogy egy zseni, de emellett megrögzötten odavan azért, hogy feldarabolja másnak az agyát. És mert a kis kiéhezettek elméletileg halottak, ugyan mozognak, de kit érdekel…nos annak ellenére híve a „boncoljuk fel élve” elvnek. Komolyan reménykedtem benne, hogy a kíváncsisága viszi a sírba….de nem.

 A hogyishívják közlegény, aki annyira mellékszereplő volt, hogy a nevét sem tudtam megjegyezni. Nos ő cuki a végén, még ha úgy is járt ahogy. Mellékesen szerintem nem bánta annyira a dolgot. Emellett persze ő nem akart sosem elérni Beaconbe. Neki elég nyomorúságos élete volt, nem ismerte a világot az összeomlás előtt, és az ahol felnőtt egy kalap kakival volt egyenértékű. Nem akart visszatérni.

Parks őrmester: egy tahó paraszt, de ha a felnőtteket nézzük,ő az egyetlen aki… általában tud racionálisan gondolkodni, annak ellenére, hogy azért a könyv nagy részében főleg csak lövöldözik, de azt kitartóan. Meg menekül!

A tanárnőcske, Justineau (amit ki se tudok ejteni), ő valami rózsaszín masszában él, de komolyan. Ő a dokinő ellenpólusa. A doki mindenkit kinyírna, a tanárnő mindenkit keblére ölelne. Namármost egyik felfogás sem éppen életbiztosítás, ha olyasmit akarsz megölelni aki kajának néz!

Melanie, meg okos. Sokkal okosabb, mint gondoltam az elején, bár már ott teljesen tiszta volt, hogy átlagon felüli intelligenciával rendelkezik. Amit a végén csinált, az egyrészt egy b+…. egy „most komolyan?” és egy „heeeee????” Reakciót váltott ki belőlem. Zseniális volt, még ha nem is repestem volna én sem a boldogságtól, amikor tudatosul bennem, hogy mit csinál a kis szöszke….

Belbecs: 5/5

 Akik szeretik, a zombikat olvassák! Akik szeretnek gondolkodni közben azok is! Borzalmasan sok összefüggés van, legalábbis a végén. A világfelépítés remek, bár valójában nem tudunk meg túl sokat, de pont eleget. Mellékesen meg mit akarunk tudni? A világ romokban, itt a gomba, itt a zombi pont ennyi! A zárás egy nagy B+, ennek ellenére borzalmasan tetszett. A szereplők nem szerethetők, még Melanie-t sem szerettem, de jól ki voltak dolgozva! A helyszínek meg nem túl változatosak, tekintve bázis-út-London, oszt jóvan. Az ellenség, avagy miből lesz a zombi gyerek egy szintén nagy b+.

Olvassátok!!!

Külcsín: 4/5

A borító ronda, mint a bűn, a színe is, a kép is, minden. De a belső dolgokkal nincs gond. Feltehetően volt szerkesztője, mert nem találtam semmi elgépelést. A fordító remek munkát végzett, mert imádtam olvasni. Márpedig ismerjük be, hogy sokat javít vagy ront egy könyvön a fordító, ha nem jól csinálja. Bánom, hogy nem kemény táblás, és bánom. MegtartósJ

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

Eredeti mű: M. R. Carey: The Girl With All the Gifts

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: M. R. Carey: Kiéhezettek

Kiadó: Kossuth

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 456

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789630984652

Fordította: Kisantal Tamás

Prince of Stride: Alternative

 Ritkán írok filmekről, animekről. Mármint hosszabban, de gondoltam, most mégis megteszem. Szeretem a japán kultúrát, és ebbe beletartozik a manga olvasás, anime nézés is. Mivel nem beszélek sem japánul, sem angolul, és ezen nyelveken olvasni sem igen tudok, így a magyar fordítókra vagyok szorulva, ha éppenséggel érteni is akarom amit látok, és nem csak gyönyörködni benne. Márpedig szeretem érteni a dolgokat.

 Úgyhogy itt is csók azoknak akik feliratozzák és felrakják indavideóra az animeket! És egészen gyorsan teszik ezt ugyanis a  Prince of Stride: Alternative (2016–) igen, pontosan jól látható idei! És már fenn van…és már belezúgtam.

 Tudni kell, hogy nem vagyok sport ember, ez meg is látszik rajtam, viszont nem mondtam egy szóval sem, hogy nem szeretem nézni. Na jó…nem szeretem nézni! Az egyetlen műfaj amiben sportot szeretek látni az anime. Meglepő mód még ez a futós csoda is teljesen belelopta magát a szívembe. A Kamigami no Asobi (2014–) óta először lettem nagy rajongója egy animnek. Közrejátszik, hogy nem végtelen résszel rendelkezik (még), hogy szép a grafikája (nekem), hogy érdekes a történet. Azon kívül persze, hogy nagyrészt futnak. De nem akárhogy! De nem ám, kifejezetten jó nézni azt a futást, ugrálást amit a srácok leművelnek.

 És szerethetőek a karakterek. Sok dolgot nem értettem az utolsó előtti részig, aztán ott megvilágosodtam, ami miatt újra elkezdtem nézni a sorozatot, pedig valójában most fejeztem be. De úgy nézve, hogy tudom, hogy mik a hátsó összefüggések más szemmel nézek emberekre, és cselekedetekre.

Kadowaki Ayumu: ő az a tipikus mellékszereplő, aki ugyan a csapatban van, de nem sok haszna van, viszont totálisan képes szurkolni, és félreállni ha úgy adja az élet. Emellett tisztában van azzal, hogy olyan marha gyorsan nem tud futni, mindezek ellenére mindent megtesz a csapatáért, amibe még csak belépni sem akart sosem, csak azért lépett, be, hogy a saját klubja is életben maradjon :D

Yagami Riku: imádatom egyik személye. Borzalmasan energikus, viszont ő drámázik a legtöbbet. Amit persze részben értettem, a tesója miatt mindig elnyomva érezte magát, amiatt utált meg futni is meg minden. Tehát értettem, miért olyan kis depis a mosolya mögött ennek ellenére eljött a pont ahol komolyan fejbe vágtam volna, hogy hagyja a p*csába az egészet és legyen saját maga és ne a tesója árnyéka.

Hasekura Heath: az eredeti csapatból maradt, az újnak meg a kapitánya. Mivel a csapatban ő a legöregebb, neki már ez az utolsó éve. Mindezek ellenére elég elhatározás volt benne, hogy nyerni szeretne. Kedveltem, bár a többiekhez képest az ő jelenléte elhanyagolható. Ő… ő futott, kicsit lelkizett, kicsit mesélt, de sokat nem tudtunk meg róla.

Fujiwara Takeru: a kedvenc lábfetisisztám. Feltehetően ha nem taparolja mindenkinek a lábát, többen mentek volna a futó klubba. Bírtam, bár ő olyan… olyan elszántan csak ment előre, és néha elfelejtette, hogy a másik embernek is van érzése, és az érzésekben nem csak a futás van benne. Ennek ellenére jófej, csak hát ez a csapatmunka annyira nem ment. A fagyis rész….az mindent vitt, szegéééééééééény :D

Kuga Kyosuke: Ex tag, aztán mégis tag…. Bonyolult. Minden esetre ő meg szél fetisiszta. Oda van a szélért, és szerintem úgy…. Tíz mondatot mond az egész sorozatban, de mindegyikben szerepel a szél. Szegény Riku sem értette amikor tanácsot adott neki metaforikusan természetesen :D Oh igen, és ez a hajat fújja a szél beállásain néha elfogott a röhöghetnék. Amúgy cuki pofa, még ha morcosnak is tűnik :D

Hozumi Kohinata: Másodéves, de… a legtörékenyebb a csapatban (nem szó szerint, csak alkatilag), nagyon édes, főleg ezzel a hátracsatozott fufruval. És igen, szegény eléggé lánynak tűnik, ebből adódóan ezt fel is használják… oké, csak fotózásra ám :P

Sakurai Nana: Az egyetlen női szereplő, mármint akinek szerepe is van. Ő indítja a versenyzőket, és hangolja össze a váltásokat. Hol jól, hol bénán.

Amúgy ami az animbe a legjobban tetszett. A csapatmunka, annak felépítése, mert hogy nem megy minden úgy hogy taps és kész. Az, hogy az ellenfelek egy része, igenis teljesen fair játékot játszik, sőt! A közös edzőtáboros rész, és az utána lévő utalások borzalmasan szimpatikussá tették, az amúgy nem túl szimpatikus celeb futókat.

 Az anime amellett, hogy a futásról szól (ami nem érdekel), gyönyörű, és kifejezetten szép mondanivalója van, emellett bővelkedik humorba. Igen, egyik szereplő sem teljesen ép, és mindenkinek van valami testi, lelki baja a világban, de ennek ellenére nagyon kerek az egész. Barátságok szövődnek, izgalmas versenyeken átívelő felkészülések, és a nemes cél persze.

Csak ajánlani tudom J ez meg az amv ami miatt egyáltalán nekiálltam futós animet nézni. :*

Várólista vasárnap

Ha nem leszek túl lusta, akkor ez egy állandó „rovat” lesz. Minden vasárnapra tervezem. Amolyan „ezt láttam meg” „ezt szeretném olvasni” féle poszt. Egyrészt mert így a várólistám 1097-nél tart, egyre nehezebb észben tartanom, hogy mik azok amiket kinéztem.
Nem mintha, az olvasásomat befolyásolná az, hogy várólistán van-e egy könyv vagy sem. Bár az is igaz, hogy annak nagyobb a valószínűsége, hogy a várólistáról olvasok vagy veszek meg valamit, mintha az sosem szerepelt semmilyen listámon. Ugyanis a listára kerüléssel átment már egy szűrőn és felkeltette az érdeklődésemet.

Alvin Toffler: A harmadik hullám

Barabási Albert-László: Villanások

Bökös Borbála: A sárkánygyík ébredése

Carolyn Leutwiler: Páratlanság újraértelmezve

Corinne Sweet: Mindfulness

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia

Dobosy Antal: Ráfújt hajszál

George Friedman: A következő 100 év

George Friedman: A következő évtized

Lionel Shriver: Nagy testvér

Michael Walden: Eshtar

Mordecai Roshwald: A hetedik szint

Nicola Yoon: Minden, minden

Siobhan Dowd: A láp gyermeke

Steven Weinberg: A világ megismerése

Nos, azaz igazság, hogy eléggé szétszórt témakörökben mozog a mostanában várólistára került könyvek listája. Vannak nagyon régiek, kicsit régiek és még meg sem jelentek. Van ahol a százalék is sokat nyomott a latba, és van ahol szimplán, borító és vagy fülszöveg alapján érdekesnek találtam.
 A legtöbbel Molyon találkoztam, de pl. a Friedman könyv a könyvtárban került a kezeim közé, és beleolvasva egészen érdekesnek tűnik.

Áttekintő

 Gondoltam kicsit átnézem a molyos dolgaimat, meg a blogot is szeretném Majd felpörgetni egy kicsikét. Úgyhogy majd lesznek várólistás dolgok, lehet, hogy hozok majd szép borítókat is (rengeteg szép borítót láttam mostanában!), meg hasonlók. Sajnos ugyanis nem olvasok olyan gyorsan, hogy aktívnak lehessen mondani a blogomat, holott imádok bejegyzést írni. Csak úgy voltam, hogy azt könyv értékelésekre szűkítem le. Nos, ez fog változni.

Kezdetben a molyos dolgaimat tekintem át. Ez merőben hasznos, főleg persze nekem, mert majd tudom mérni a változást x idő múlva is.

Nézzük is:

A kép elég beszédes amúgy. A legtöbb olvasmányomat, értékeltem is, más nem csillaggal. Régebben mondjuk az értékeléseim még kimerültek olyasmiben, hogy „jó volt”, „rossz volt” ehhez képest, meglehetősen sokat fejlődtem az idők során. Feltehetően jót tesz, hogy a blogra azért ennél értelmesebb dolgokat szeretne az ember írni. Végtére is ennyit meg tud jegyezni önmaga is :D Legalábbis jó esetben egy könyvre az ember évek múlva is emlékszik, olyan szinten, hogy jó volt-e vagy sem. Amire nem emlékszik ennyire sem, nos, azokat feleslegesen olvasta el.

 1071 könyvem van, ebből durván amúgy 200 eladó, tehát mondjuk, hogy 800 körül van azoknak a könyveknek a száma amit egyelőre még úgy gondolom, hogy el akarom olvasni, vagy úgy gondolom, hogy jó ha megvannak itthon. A várólistám nagy részét a saját könyveim teszik ki, de persze kerülnek fel rá innen-onnan meglátott, és érdekesnek tűnő könyvek is.

 A kívánságlistám 14 könyvből áll, és elnézve a könyvvásárlási lázamat mostanában, nem is nagyon fog gyarapodni. A legtöbb könyvet el tudom a könyvtárból hozni, így felesleges saját. Legalábbis most nem a könyveim gyarapodása a cél. Kevés az olyan könyv, amit ténylegesen szeretnék birtokolni is. Akár csak ideiglenesen is. Ez abból is látszik, hogy idén összesen 4 könyvet vettem, abból egyet már odaadtam a könyvtárnak, mert mellélövés volt, három meg olvasásra vár… azaz kettő, mert a legújabbat (A Kiéhezetteket), már elkezdtem olvasni. És abból a maradék kettőből is az egyik 900 Ft volt, a másikat meg a tesómtól vettem át, mert érdekel, de nem feltétlen rögtön. Ha meg nem veszem át tőle, biztos valaki megvette volna és olvasás nélkül postázhattam volna ;(

 Kölcsön viszont több könyvet kérnék. Az is persze át lett szanálva tavaly év végén. A 44-ben rengeteg olyan van ami sorozat x vagy y. része, és szeretném befejezni a sorozatot de nincs meg a könyvtárba, vagy de azért megvenni nem akarnám.

 A molyos aktívságomat lehet lemérni a karcok, idézetek, polcokban. Karcolás általában blogbejegyzést jelent, vagy mostanában már vannak A nap képe (i) zóna, oda szoktam szép (nekem szép) képeket felrakni, naponta egyet talán, de azt sem minden nap. Polcokat utálok csinálni, azaz ez így nem igaz. Szeretek polcot csinálni, de régen le lehetett őket zárni, és kikerültek a nézetből, amiket már megcsináltam, és ezzel befejeződtek a rápakolások. Így nem zavartak. Most már erősen meggondolom, hogy miből készítek polcot. A 15-ből 5 a munkámhoz kell (Dezideráta ilyen-olyan megfontolásból), kettő a várólista csökkentésre, egy Gabye kihívásához, egyre meg felrakom, hogy éppen mi jön felém. Az általában elég üres. Van egy a Mini-könyvklubnak is, egy a kölcsön könyveknek (mert szita az agyam :D) egy meg az E könyveknek (szintén azért mert szita az agyam).

 Észlelés fronton borzalmasan lanyha vagyok. Ami nem azért van, mert nem figyelek, hanem azért, mert a környezetemben nem olvasnak az emberek buszon. Máshol meg nem találkozom olvasó emberrel. A könyvtárban igen, de az meg annyira egyértelmű :D (és engem sem észlelnek soha, pedig ÉN olvasok a buszon :()

Visszatérve a várólistára. Ők azok a könyvek, amik az elmúlt 2 hétben rákerültek. Nos így megnézve a legtöbb az önsegítő, pszichológia könyv. A legtöbb teljesen új. A molyos szerkesztői munkáim során ugyanis akarva akaratlan belebotlok Minden könyvbe. Ennek hozadéka, hogy felkelti a kíváncsiságomat és akkor első körben deziderátás polcaim egyikére kerül (feltételezvén, másnak is felkelti majd a kíváncsiságát), ha meg megvan a könyvtárnak már, mert mondjuk régi vagy régebbi a könyv, akkor várólistázom (mert igen, még mindig szita az agyam). Így általában egy könyv 2-3 helyre kerül, köztük a várólistámra is. Az elmúlt két hétben ez a tíz. Van benne olyan is ami még meg sem jelent, de már amikor az angol borítóval találkoztam is érdekelt. Hogy el is fogom-e őket olvasni? Fogalmam sincs, de észben (rendszerben) tartom őket, hogy tudjam valami miatt kíváncsivá tettek. És igen, meglepően sok önsegítő könyv van listán… pedig egy időben utáltam az ilyen könyveket.

Nos, a kívánságlistám meg ennyi. Nem több nem kevesebb. Lehet, hogy levenni tudnék róla, olyat, ami nem annyira fontos, de a legtöbb olyan, aminek jelenleg nagyon örülnék. Legalábbis elméletben, mert, hogy egyiket sem olvastam még, tehát fogalmam sincs, hogy jók-e. Igen, ezért elég necces a dolog, de a legtöbb olyan szerző könyve, akiket szeretek olvasni. Olvastam már tőlük és tetszett. Vagy a japános dolgoknál adott, hogy érdekel a téma. Bár feltűnően száraznak tűnnek így borító és cím alapján. Ennek ellenére szeretném őket. No meg a legelső könyv… szép. Az simán szép, és drága. De abba már belenéztem, és teljesen elvarázsolt, tehát feltehetően, ha egyszer meglesz, akkor… üldögélni fogok és nézegetni. Igen, vannak könyvek, amiket szimplán azért szeretne az ember birtokolni, mert gyönyörű a tartalma és úgy az egész önmagában. Bár biztos teli van jó és hasznos adatokkal is, a könyves boltban csak tapogattam, lapozgattam és csodáltam :D

Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái (Stuart Horten 1.)

 Idén elég sok mesét olvastam már, és nem is olyan rég írtam, hogy most egy időre leteszem a nagyon ifjúsági irodalmat. Szimplán abból a megfontolásból, hogy úgy az egész olvasást ne utáljam meg, csak mert csömört kapok a jó vagy éppenséggel a rossz ifjúsági, és gyermekirodalomtól.

Stuart Horten története még a válság előtt került a kezem közé. Borzalmasan régóta el akartam olvasni (pontosan, 2015. novembere óta, amikor felvittem a Moly adatbázisba). Meg is lett a könyvtárnak, de nem hoztam rögtön ki, mondván van mit olvasni. De valami miatt senki más sem vitte ki, ami viszont borzalmasan lehangoló tény! Mert jelentheti azt, hogy az emberek, és a gyerekek (tudom, hogy a gyerekek is emberek :P), nem olvasnak! Vagy jelentheti azt, hogy ők nem hallottak róla annyi jót, amennyit én! Ami fura, merthogy szimplán borító alapján és cím alapján zúgtam bele a könyvbe, tehát nekem sem volt háttér információm, hogy ez jó. Hogy ez ennyire jó!

 Olvastam már gyerekeknek szóló, nyomozós könyvet, de ez valami fantasztikus volt. Messze jobb a többi hasonló sémára épülő kötetektől. Méghozzá azért, mert nem butítja le a nyomozást, csak mert gyerek a főhős, és csak azért, mert gyerekeknek íródott. Tényleg van benne izgalom, tényleg van benne misztikum, és ami fontos, ami nagyon fontos, hogy borzalmasan szépen megírva. Nem lebutított mondatokkal, és cselekményszállal, hogy rögtön a legkisebb olvasó is tudja, hogy na mi lesz a vége. Nem mondom, hogy meglepődtem a nyomozás alatt, de a vége az nagyot üt. Persze sorozat, tehát igazándiból ott függ a vége a semmibe.

 A történetben nekem ami a legkevésbé tetszett az Stuart szülei voltak. Tudom, hogy kellenek, hogy legyenek, különben borzalmasan nehezített lenne a pálya, de ennyire látványosan semmitmondóan lévő karakterek ritka vendégek az olvasmányaimban. Bár mondjuk a random beszólásokkal segítés vicces volt. Ennek ellenére a szülőket nem tudtam igazán megkedvelni, az anyukát teljes mértékben kiírták, mert hát mindig dolgozott, az apuka meg furán beszélt. (ami kicsit idegesített, de nem nagyon).

 A szomszéd lányokat imádtam, a nevüket viszont nem. Nem túl kreatív a April, May és Juninak hívni egy hármasikres lány tesós különítményt. Feltehetően amúgy azért harapok még erre a bugyuta elnevezésre, mert mély nyomott hagyott bennem a Hó mint hamu hülye településneveivel. Tehát a lányokat, már amelyik szerepelt normálisan, azt kedveltem, bár tény, hogy megértettem Stuartot, hogy igen nevetségesen és idegesítően hat, ha egy lány követ téged. Csak mert unatkozik és újságírónak képzeli magát!

Maga a nyomozás nagyon tetszett és az is, hogy Stuart fiatal kora ellenére, és kis termete miatt, borzalmasan nagy küzdeni akarással van megáldva. Néha ez mondjuk rohadtul veszélybe sodorja, és borzalmasan vicces dolgok is kisülnek belőle, de oda se neki! A könyv vége meg na… nem szeretem a függő véget, de tetszik a megoldás!

Belbecs: 5/5

Igazándiból mindenkinek ajánlom, 8-12 éves kortól már biztosan. Jóval összetettebb, mint a Sherlock, Lupin és én, millió szinttel feljebb van, az Agatha nyomoznál. És ami fontos, szép mondatok vannak benne és értelmes, izgalmas a cselekmény.

Külcsín: 5/5

Szerelmes vagyok a borítóba! Meg úgy az egészbe. Adtak a megjelenésre, és szerintem hangulatos az egész. Csókolom a kezét annak, aki rábólintott, hogy maradjon minden az eredetiben!

Fülszöveg:

Stuart Horten meglehetősen alacsony tízéves, aki egy sivár kisvárosba költözik, távol minden barátjától. A szomszédban sajnos az elviselhetetlen Kingley testvérek laknak, és a nyár kilátástalanul unalmasnak ígérkezik… Ám egyszer csak megkezdődik élete legnagyobb kalandja! Meg kell találnia nagy-nagybátyja elveszett műhelyét, ami telis-tele van trükkös és varázslatos tárgyakkal. Nyomkövetés, rejtélyek – ám ami elsőre izgalmas és mulatságos feladatnak látszik, hamar veszélyes küldetéssé válik.

Ezt a könyvet 8-12 éves gyerekek számára ajánljuk

Eredeti mű: Lissa Evans: Horten's Miraculous Mechanisms

Eredeti megjelenés éve: 2011

Könyv: Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái

Kiadó: Pagony

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 280

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634100928

Fordította: Wertheimer Gábor

Illusztrálta: Temujin Doran