Februári könyvtárazás

 Azt ugyan bebuktam, hogy nem hozok ki könyvet a könyvtárból, de ez nem kedvetlenít el. Az, hogy miért buktam el, az több részből állt. Egyrészt feljelentkeztem a 2015-ös nagy 50-es kihíváshoz, és Kosztolányi Dezsőtől (akivel egy a monogramunk ;D), nincs itthon könyv, és sajnos szülővárosomban játszódóval sem jelentkezem automatikusan, így kettő kölcsönzés már adott volt, így meg már elindultam a „lejtőn lefelé”. Viszont kicsit átdolgoztam a fogadalmamat. Így a végeredmény az, hogy amit kihozok, azt addig nem viszem vissza amíg nem olvastam el, vagy míg nem kezdtem el és sültem bele az olvasásába. Ugyanis, ha sz*r akkor nem fogom elolvasni, és én is nyúlhatok félre. Ennek hála egy újabb havi rovatot indítok, amiben listázom, hogy mit hoztam ki a könyvtárból és azokkal, hogy haladtam!

Kikölcsönzött könyvek:

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek

Miskolczi Miklós: Kacagtató Sztalin-városi anekdoták

Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Marc Cantin: Állatok blogja

Irene Adler: Sherlock, Lupin és én – A katedrális árnyéka

Ana Galán: Mondragó 3. – A baobabfa

Victoria Schwab: Felszabadulás

Dan Millman: Élj céltudatosan!

Marie Kondo könyvét el is sikerült olvasnom, a Felszabadulást meg most olvasom. Ugyebár Kosztolányi és Miskolczi könyvei az ötvenes kihívás miatt vannak nálam. Az Állatok blogja volt az, amit a Nemzetközi könyvajándékozós nap keretében kölcsönöztem ki, így várja, hogy sorra kerüljön. A Sherlock, Lupin és én, illetve a Mondragó 3, mind megkezdett sorozat, amiket szeretnék folytatni, és amúgy is rövidek, tehát nem hiszem, hogy gond lesz velük. Millman könyve meg megtetszett és elhatároztam, hogy nagyon céltudatos leszek tőle. Egyelőre ennyi könyv fordult meg nálam, jelenleg az utolsó 7 még mindig nálam van, cuki kis halomban az ágyam mellett, várva arra, hogy sorra kerüljenek.

Februári Új Lakók

 Nos vannak „fogadalmaim” amiket sikerül egyelőre betartanom, és persze vannak amiket elbuktam már, de különösebben nem dőlt össze a világ tőle. Nos a „nem veszek könyvet, amíg ennyi olvasatlan van” még tartja magát. Ebből adódóan Februárban nem vettem könyvet. Tartom azt is, hogy míg az eddigi recenziókkal nem végzem, nem kérek másikat, így feltehetően 2015 nagy részében nem fogok reciket kérni, mert még mindig 30 felett van a száma annak ami már itt van, tavaly év végén ugyebár belendültem. És akkor még nem is említem meg, csak halkan, hogy van ami már nagyon régóta itt van. Tehát nem kérek újakat, csak amikor nulláztam azt a kupacomat is. venni meg egyelőre úgy érzem, hogy felesleges, hiszen annyi jó könyvem van!

Vásárolt könyvek száma: 0

Recenziók száma: 0

Cserék száma: 2

A. O. Esther: Gombnyomásra 2.

Réti László: A parfümőr

A. O. Esther könyvét ugyan kérhettem volna recenzióba, és feltehetően készségesen kaptam is volna, de egyrészt nincs pofám kérni, mert itt van kb. 4-5 könyve nálam, amikkel egyelőre nem haladok (nem azért mert rosszak, csak még nem került rá idő), másrészt Anitigernek sikerült duplán küldenie, és lesefteltük ezt így egymás között. Ő gazdagabb lett egy Hordával, én meg a Gombnyomásra 2-vel. A Parfümőrt Benina egyik könyvére cseréltem, mert Réti Lászlóról jót hallottam, Benináról meg rosszat, és úgy döntöttem, hogy akkor ha eddig nem olvastam, ezután sem fogom, inkább valami olyanra cserélek, amin Molyon jó értékelést láttam.

Ajándékok száma: 4

Torben Kuhlmann: Lindbergh

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok

Őfelsége Micsikojapán császárné: Először mászom meg a hegyet / はじめてのやまのぼり

Gerald Durrell: Vadak a vadonban

 Februárban volt nekem egy névnapom. Gabyetól kaptam a Lindbergh-et, amit már a megjelenés óta meg akartam szerezni, annak ellenére, hogy a mesekönyvekből elméletileg kinőttem volna már! A Bálintéktól kaptam a Szilmarilokat, ami megérett egy újraolvasásra, és most ezt egy gyönyörű kiadással ejthetem meg (időt, időt kérnék rá!!). A Mátétól kaptam a japán-magyar nyelvű mesekönyvet, ez is már nagyon régóta rajta volt a kívánságlistámon, úgyhogy maximális volt az öröm. A Durrell könyv az a nemzetközi könyvajándékozós nap keretében került hozzám, azzal a feltétellel, hogy kölcsönözzek egy könyvet a gyerekkönyvtárból, hát ezen nem múlott :) Durrell amúgy is várólistás, úgyhogy dupla öröm :D

Selejtezésből: 15

Nyikolaj Aszanov: Két legyet egy csapásra

Akutagava Rjúnoszuke: Víz alatti emberek

Poul Anderson: A tengernép gyermekei

Ray Bradbury: Az időgép

Muhammad an-Nefzawi: Az illatos kert

John Selby: Érezd jól magad

A sárkánykirály lánya

Bognár Botond: Mai japán építészet

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Robert Browning – Walt Whitman: Tébolyda-cella

James Clavell: A sógun

Győry Vilmos: Győry Vilmos költeményei

Lee Jampolsky: Gyógyítsd meg az elméd

Dr. Stephen T. Chang: Az öngyógyítás teljes rendszere

Emil Coué: Elméd gyógyító hatalma

 Valójában ez a rubrika lesz feltehetően idén mindig hosszú. Nem minden kerül ide, amit hazahozok, mert hozok apukámnak is haza, anyukámnak és hasonlók, azokat nem számolom ide. Tehát ez a lista csak az, ami úgy ténylegesen engem érdekel, és ténylegesen az én magánkönyvtáramat bővítette. Igen, telis teli remek könyvekkel.

Újra megjegyezném, hogy Idő kéne, idő amiben olvashatnék kedvemre és haladnék is velük. Worsi kihívása most olyan „rajta is vagyok, meg nem is”, mert a cipekedés miatt olyan szinten megugrott a beszerzés, hogy esélyesnek láttam lejelentkezni, de most visszajelentkeztem, hogy rendbe szedtem a magánkönyvtáramat és ide-oda rakosgatok benne könyveket. Helyem most kivételesen kezd lenni, mert hála a japán rendrakós csaj könyvének felülvizsgáltam a könyveimet, és egy egész könyvespolcnyi várja , hogy új gazdára találjon, mert vagy nincs már hozzá kedvem, vagy fogalmam sincs hogy került hozzám, vagy szimplán elmúlt az olvasási hangulatom hozzá, vagy olvastam, és nem fogom újraolvasni. Így meg lett egy cseppnyi helyem :D

Victoria Schwab: Az Archívum (Az Archívum 1.)

 A várólista csökkentéssel idén egész jól haladok. Február vége van, és kettőt sikerült az alap listáról elolvasnom, egyet az alternatívról, tehát egész jól haladok az egy könyv / hónappal, sőt mondhatni túlteljesítettem. Pedig olvasási válságban is voltam. Abból már kilábalóban!

 Az Archívumot @Gabye-tól kaptam születésnapomra, és tervben is volt még akkor az olvasás, de valahogy zsúfolt volt a nyaram és nem jutottam el odáig, hogy kézbe vegyem. No meg, addigra kikristályosodott, hogy sorozat, és ebből adódóan meg akartam várni, hogy meglegyen a folytatás is. Ugyanis roppant mód utálom azt, ha elkezdek egy sorozatot, szeretek egy sorozatot, aztán a magyar kiadást elkaszálja a kiadó, ilyen –olyan indokokkal. Úgyhogy vártam, vártam, még várólista csökkentésre is került, ami pedig körülbelül eddig úgy működött, hogy a „12 könyv, amit az évben biztosan nem olvasok el”. Igen, általában felkerült valami rá, akkor nem volt ahhoz kedvem, így napolódott, de idén máshogy van. Sikerült olvasási válságban elkezdenem, és be is fejeznem. A felénél tartottam, amikor eldöntöttem, hogy kikölcsönzöm a folytatását a könyvtárból. Biztos, ami tuti, nehogy az legyen, hogy nem lesz bent, és várnom kell, hogy elkezdhessem. És nem bántam meg, azt sem, hogy cipeltem tegnap magammal, mert még jó egy órám volt olvasni, amikor vége lett az első résznek.

 Belbecs: 5/5

 Ami nagyon tetszett benne:

-Eredeti ötlet: legalábbis nekem nem jutott még eszembe hasonló sem. Pedig könyvtárba dolgozom, ami olyan, mint az Archívum, csak mi könyv formában tároljuk a történeteket, és nem szellem alakban.  Minden esetre, hasonlót sem olvastam még, és felüdülés volt az, hogy végre nem tudom, hogy mi lesz a vége, végre nem érzem olvasás közben azt, hogy ez egy ezerszer lerágott csont volna, amit még egyszer az olvasóközönség elé dobnak, had rágódjanak. Tehát eredeti volt, és jó!

-Eredeti karakterek: nem voltak sablonosak, mindegyik szereplőt lehetett vagy kedvelni, vagy utálni. Még a mellékszereplőket is, bár Mac édesanyja és édesapja pont olyan karakterek voltak, akikkel semmit sem tudtam kezdeni, mert egyszerűen olyan keveset voltak jelen és annyira jelentéktelennek tűntek.

Top karakterek:

Mac: öhm… egy jó ideig azt hittem, hogy fiú! Ne kérdezzétek, hogy mire alapoztam ezt az elképzelésemet, de valahogy kimaradhatott az a rész, ahonnan egyértelművé válhat a főszereplő neme. És bocsánat, de a neve szerintem nem lányos… persze a külföldi nevekben nem vagyok otthon. Szerettem őt, mert olyan kis erős, mégis szerencsétlen típus. Kifejezetten okos, viszont nagyon egyszerű befolyásolni, és igen ott a vége felé, már éreztem, hogy nagyon rossz vége lesz mindennek, pont a naivitása miatt.

Owen: Be kell ismernem, hogy olyan naiv kis liba vagyok, mint Mac. Engem is képes volt átverni, és én is koppantam egy nagyot a végén. Az az igazság, hogy Owen nagyon megnyerő fiú volt, és tény, hogy Mac nem véletlen nem tudta, hogy miért is nem kattant be a srác, ha már egyszer Történet és kinn van a Sikátorban egy ideje. Amúgy nekem rejtély, hogy hogyan sikerült olyan sokáig ott rejtőznie, úgy, hogy csak a beépített embere tudta, hogy hiányzik a polcról a Története. És persze azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy mi van, ha Mac nem annyira kíváncsi és nem nézelődik a szobája múltjába és nem kezd kutakodni az ott történtek után. Akkor vajon Owen, hogy vette volna rá mindarra, amire rávette? Akkor nem mondott volna neki semmit, amit a Történet előadott. No, mindegy, ebből lehet egy alternatív, de elég rövid könyvet írni :D

Wes: Édespofa :) Jó valójában a leírtak alapján elég parás a srác, és nem akarsz vele összefutni a sikátorban, sőt el akarod kerülni őt messziről. Mégis sugárzik belőle, hogy olyan kis édespofa. Megölelgettem volna szívesen, a könyv végén eléggé fura dolgok történtek és kicsit aggódtam, hogy mi lesz szegénnyel. Pedig aztán tudhattam volna, hogy ő olyan erős típus. Most, hogy a második részben olvasom, még mindig Édespofának tartom, de egyetértek Mac-el, hogy egy alapos felpofozást érdemel :P

Az archívum: tetszik az elgondolás, hogy ha meghalunk, életünk története egy könyvtárhoz hasonló helyen el lesz mentve, amit bármikor újraolvashatnak a könyvtárosok. Fura volt az elképzelés, de nagyon tetszett. Tetszik az a kasztrendszer, amit kidolgozott az írónő:

Civil lakosok

Őrzők

Alakulati tagok

Könyvtárosok

*****

(fogalmam sincs, mi van utána, de a történet szerint még vannak a könyvtárosok felett is)

A civil lakos az, aki éli az életét, normálisan, vagy abnormálisan, de nem tud a világ tagozódásáról. Az Őrzők, akik az Odakinn (normál világ) és az Archívum közötti résben a Sikátorban járőröznek, ajtókat nyitogatnak és visszaviszik az elkóborolt Történeteket. Az Alakulati tagok, az odakinnbe jutott történeteket viszik vissza az Archívumba. Nos, a könyvtárosok meg próbálnak vigyázni arra, hogy lehetőleg a Történetek ott maradjanak, ahol vannak, és ne kószáljanak el. A felsőbb szintekről semmit sem tudunk. Arról, hogy hogyan leszel civilből Őrző annyit tudunk csak, hogy Mac, úgy Örökölte a nagyapjától és jóval fiatalabban került az Őrzőkhöz, mint bárki más. Alakulati tag akkor leszel, ha jól őrzöl és kiérdemled, és így tovább. A Könyvtáros kaszt nagyon érdekes és nagyon meg fogtok lepődni, ha majd olvassátok, hogy mit is kell tenni érte. Én lefejeltem a falat, és Mac is, olyan fura volt, én máshogy gondoltam, és ebből adódóan volt koppanás rendesen.

Odakinn

Sikátor

Archívum

Odakinnből kulccsal jutsz át a Sikátorba, ha van alakulati kulcsod, akkor kihagyhatod a sikátort. A Sikátorba császkálnak a Történetek, innen ők jó esetben nem mennek sehova, mert nincs kulcsuk. Amúgy itt elgondolkoztam, hogy ha nincs kulcsuk, hogy jutnak ki az Archívumból egyáltalán? Már eleve a szekrényükből, hogy képesek kitörni, bár ez utóbbit még elhiszem, de hogy jutnak ki a sikátorba?  A sikátorban négy féle ajtó van. Van, ami az odakinnbe nyílik, itt tudnak bemenni az Őrzők, a Sikátorba és itt is hagyják el. Vannak ajtók, amik az Archívumba nyílnak, vannak ajtók, amik a „visszavétve” ide kell eljuttatni a Történeteket és vannak ajtók, amiket nem nyit a kulcs és ebből adódóan semmire sem jók. Úgyhogy elég nehéz munka az Őrzőé, mert keresheti, hogy melyik ajtó az ahova az elkóborolt Történetet vissza kell vinni, és még csak nem is biztos, hogy a Történet olyan aranyos és követi…

Összességében, engem megvett kilóra a könyv. Nagyon szerettem olvasni, és alig vártam, hogy folytathassam, és sajna abban a tévhitben voltam, hogy trilógia… úgyhogy most amikor utánanéztem, és kiderült, hogy csak két részes, kicsit lelombozódtam :( De azért remélem a második rész is lesz olyan jó, mint az első. Így a 35. Oldalon azt kell mondanom, hogy talán jobb is lesz!

Külcsín: 5/5

 Gondban vagyok egy kicsit. A két borító (eredeti és magyar), annak ellenére, hogy más-más képet használt a lány, a kulcs, a sikátor megjelenítésére, mégis ugyanazt a hangulatot hozzák, tehát nem tudom azt mondani, hogy az egyik jobb. Mind a kettő tetszik, a különbségek ellenére is.

 Helyesírásilag, elgépelésileg nem találtam hibát (lehet volt, csak nem vettem észre).

Fülszöveg:

Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás helye: Hajdúböszörmény

Kiadás éve: 2013

Oldalszám: 278

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789637051470

Fordította: Hudácskó Brigitta

Ár: 2.980 Ft

A történet folytatódik

Anthony De Mello: Abszurd egypercesek

 Még az olvasási válságom kezdetén kezdtem el olvasni. Mondván, hogy egyrészt várólista csökkentős könyv, másrészt rövid részletekből áll, és így más nem egyet-egyet elolvasok naponta. A könyv elején amúgy le is szögezi a szerkesztő, hogy ne egyszerre olvassa az ember az egészet, mert az úgy túl tömény, és túl sok. És persze akkor nem jön át az üzenete.

 Azt tudtam, csak az íróról, hogy valamely vallás képviselője, tanítója, de hogy melyiké azt nem tudtam, és nem is igazán érdekelt. Amúgy most, amikor a blog bejegyzést írom utánanéztem és Jezsuita tanító volt. Mivel vallásilag sehova sem vagyok besorolható, így úgy gondoltam, nem lesz ezzel a könyvvel sem semmi baj. Remélhetőleg nem csap át szent szöveggé és nem kell letennem.

 Nos, nem csapott át. Én sok hasonló könyvet olvastam, azok kifejezetten buddhista példabeszédek voltak, zen és társai ugyebár. Tehát nem volt tőlem olyan távoli a fogalmazásmód, az, hogy kapsz egy alap dolgot, de nem fejti ki, úgy hogy mindenki megértse. Utal persze arra, mit akart mondani, de nem világosít fel. Elgondolkodtat. Kifejezetten sok olyan részlet van a könyvben, ami elgondolkodtatott, és néha bólintottam is, hogy igen, jó volna, ha ezen az emberek is elgondolkodnának. Rávilágít, mennyi minden mellett megyünk el, csak úgy. Hogy azt hisszük élünk, holott valójában megszokások, dogmák rabjai vagyunk. Már aki természetesen! Vannak megvilágosult emberek is.

 Örülök, hogy nem lett valláshoz kötött a könyv. Nem volt telitömve csak Jézussal, Istennel, hanem felkerült a palettára Buddha, és minden egyéb tan alapítója, hirdetője. Tehát teljesen pozitív csalódás volt a könyv. Annyit sajnálok, hogy nem túl figyelemfelkeltő, és nem kap igazán elég reklámot az egész könyv. Molyon is, ahogy látom 66 –an olvasták csak, és nagyon kevesen értékelték. Pedig talán elkélne egy kis reklám.

 Akik szeretik a történetfüzéreket, rövid tanulságos „megmondós”, „arculcsapós” igazságokat, azoknak tetszeni fog. Ami viszont tényleg igaz. Ne olvassátok egyhuzamban, mert úgy őrülten tömény. Én négy-öt nap olvastam, így a végét egyben, úgy már egy picikét tényleg sok volt, de nem ütötte azt a határt ahol azt mondtam volna, hogy „jesszus mikor lesz már vége”. Rengeteg résznél gondoltam, hogy idézek valamit, de azokat már általában idézték, úgyhogy nem kellett nekem pötyögnöm :D

Belbecs: 5/5

Arra, amire íródott tökéletes. Nem számít regénynek, sem novellának, ez egy rövid történetekből álló könyvecske, tanulságos és elgondolkoztató. Vallásilag teljesen szerteágazó, nem gerjeszt ellentétet egy vallással szemben sem, és nem is isteníti egyiket sem. Ennek kifejezetten örültem!

Külcsín: 3/5

Olyan semmilyen. Tudom, egyszerű külső, a belső tartalom számít, ennek ellenére szerintem kaphatott volna sokkal szebb borítót is. Viszont a mérete tetszik, kézbe való, zsebbe való méret. Könnyen cipelhető a buszon, és elfér mindenhol. A betűméret is ideális, nem folyik ki a szemem tőle.

Fülszöveg:

A következő történetekben a Mester nem egyetlen személy. Lehet ő hindu guru, zen roshi, taoista bölcs, zsidó rabbi, keresztény szerzetes, vagy szófi misztikus, Buddha vagy Jézus, Zarathusztra vagy Mohamed. Tanítása megtalálható az időszámításunk előtti hetedik században és az időszámításunk utáni huszadik században. Bölcsessége egyaránt megtalálható Keleten és Nyugaton. Számíthatnak-e egyáltalán a történelmi előzmények? A történelem, végül is, csak a megnyilvánulások leírása és nem a Valóság, a doktrínák feljegyzése és nem a Csendé.

A következő történetek mindegyikét csak egy percbe kerül elolvasni. A Mester nyelvezetét valószínűleg elképesztőnek, ingerlőnek, sőt egyenesen értelmetlennek fogod találni. Bizony, ez nem könnyű olvasmány. Nem azért íródott, hogy tanítson, hanem hogy Felébresszen. A lapok közt elrejtve – nem a nyomtatott szavakban, nem is a történetekben, hanem a könyv szellemében, hangulatában és légkörében – ott van az a Bölcsesség, amelyet nem lehet emberi beszéddel közvetíteni. Miközben a nyomtatott oldalakat olvasod és a Mester rejtélyes nyelvezetével küzködsz, lehet, hogy akaratlanul rábukkansz arra a Csendes Tanításra, ami ott bujkál a könyvben, Megvilágosodsz – és átalakulsz. A bölcsesség ezt jelenti: megváltozni a legkisebb erőfeszítés nélkül, átalakulni – akár hiszed, akár nem – pusztán a szavakon túli valóságra való ráébresztéssel.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy Felébredsz, akkor tudni fogod, hogy a legszebb nyelv az, amelyet nem beszélnek, a legtökéletesebb cselekedet az, amelyet nem tesznek, és a legjobb változás az, amely nem akarásból születik.

Figyelmeztetés: Csak apránként olvasd a történeteket: egyszerre csak egy-kettőt. A túladagolás csökkenti a hatékonyságot.

Kiadó: Korda

Kiadás helye: Kecskemét

Kiadás éve: 2000

Oldalszám: 200

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9639332143

Fordította: Török Péter

Ár: 520 Ft (ami a könyvemen van )

Kiadói ár: 880 Ft(a neten), 1100 (a boltban) – ez már a 9. Utánnyomás ára, az enyém még 2000-res kiadás.

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek

 Vannak olyan könyvek, amiket nagyon-nagyon el akarok olvasni, nagyon nagy elvárásokkal indulok neki az olvasásnak, és koppanok egy isteneset. Jelen könyvet, szerintem már a megjelenés óta el akartam olvasni, játszottam nyereményjátékon, hátha megnyerem, figyeltem folyamatosan a Molyos értékeléseket, és mindig az volt az érzésem, hogy nekem ez kell. Már ott voltam, hogy megveszem, amikor a könyvtár feldolgozóinál láttam, hogy „megvan, hamarosan kölcsönözhető lesz” státuszban, úgyhogy úgy voltam vele, ezt már megvárom, nem költök pénzt a könyvre az előtt, hogy elolvasnám. Annak ellenére, hogy 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez egy remek könyv, teli okosságokkal, és olyan rend lesz tőle a szobámban, hogy csak, na! Megjegyezném, amúgy sincs rumli a szobámba, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy még nem a tökéletes állapot a jelenlegi.

 Köszönöm a könyvtárnak, a lehetőséget, hogy elolvashattam, Petinek külön, hogy belerakta a nevem és így én lehettem az első olvasója a könyvnek, és köszönöm, hogy így nem dobtam ki az ablakon 3.000 Forintot erre a könyvre!

 Nem mondom, hogy nincsenek benne jó dolgok, de elég kevés az olyan rész, amit itt Magyarországon, Úgy lehetne csinálni, mint Japánban. Egyrészt mások a lakások méretei, kialakításai, mások az emberek hozzáállásai a dolgokhoz, és mások a pénzügyi dolgok is. Az első, amitől elkezdett motoszkálni bennem valami, hogy nem stimmel a könyvvel, az volt, hogy dobj ki mindent, amitől nem vagy boldog. Támogatom azon részét ennek, hogy ne vedd, körbe magad utálom tárgyakkal, de a kidobás erős túlzás. Jelen gazdasági helyzetben pláne. Én is szoktam selejtezni, egy csomó dolog van, amiket megveszek, aztán rájövök, hogy mégsem kellenek, akkor tovább adom (eladom, elajándékozom, csak úgy beviszem a könyvtárba, hátha kell valakinek – mindig kell valakinek – vagy apukám beviszi a gyárba, tehát találunk más tulajdonost neki, nem pocsékoljuk el.), kukába csak nagyon indokolt esetbe kerül bármi is. És ott sem mindegy melyikbe, mert szelektívek vagyunk, tehát papír, műanyag, szemét-szemét, komposztálásra való, meg a tyúkoknak való, amit még megesznek. Tehát a konkrét szemetünk nekünk elég elhanyagolható mennyiség. Lehet mondani, hogy könnyű, mert falun ezt meg lehet csinálni (máshol is meglehet, csak kicsit bonyolultabb.)

 De bevallom, itt még tovább lendültem, mert elkönyveltem, hogy a sok hülye japán (pedig imádom a japánokat), olyan szinten gyűjtöget, hogy máshogy nem lehet rendet vágni, csak ha drasztikusan kidobnak majdnem mindent. De akkor eljutottam a könyvek selejtezése részhez és ott elég cifra dolgokat gondoltam. Elmélete szerint, csak azt a könyvet tartsuk meg, mely örömet okoz nekünk, újra akarjuk olvasni. Szerinte az olyan, hogy „majd el akarom olvasni” kategória nem létezik. Szerinte a majd ugyanis sosem jön el. Wtf? Tehát, esetemben van 1040 könyvek körülbelül, ha olyan könyvek lennének, csak amiket újra akarok olvasni, és nem a Majd kategóriásak, akkor lenne… 5 könyvem. Tény, hogy könyvhörcsög vagyok (voltam), és gyűjtögető életmódot folytatok. Hazacipelem őket, aztán mégsem olvasom el azonnal mindegyiket, sőt van, amikor már évek óta itt vannak és azt is elfelejtem, hogy megvan nekem. Erre jó amúgy a molyos adatbázis, mert ott legalább rendbe van szedve és meg tudom nézni mim, van meg. de tényleg rendes olvasó voltam. Megfogadtam, amit kért. Leszedtem minden könyvet és mérlegeltem, ebből adódóan hirtelen lett úgy 140 könyv, amit eladni próbálok, ők külön polcra is kerültek. De az összes többi könyvnél a kérdésre, hogy örömöt okoz-e az volt a válaszom, hogy igen, és az, hogy bizony azt el fogom olvasni, és nem poénból van a polcomon. De kidobni egyetlen egy könyvet sem dobok ki! Elveimbe ütközik, csak úgy kihajigálni. Mennek a gyárba vagy a könyvtárba, de előbb ugyebár eladni próbálom őket, tekintve, hogy ha már megvettem, akkor valamennyi pénz jöjjön is vissza belőle.

A szobámat ma raktam rendbe, a könyv elolvasása után lett két „zsáknyi” szemetem, ami a könyvben emlegetett 40-50-hez képest vicces arány. Bár, ha az eladó könyveimet is ide számolnám, meglenne a 15 zsák, de nem számolom ide. Ebből ami ténylegesen kuka lett az egy, a többi ruha, meg táska, amiket már nem használom egy ideje, és nem is tervezem őket használni, ezek meg a rászorulóknak ment, mert még teljesen jól használhatóak. Átrendeztem a fiókjaimat, és ide-oda pakoltam mindent, ebből adódóan annyi helyem lett, amit nem tudok felhasználni ;D úgyhogy most egy csomó üres hely van a szekrényeimben. Ami amúgy nem feltétlen rossz, csak aztán holnap reggel találjam meg a dolgaimat, mert aztán most minden máshol van, mint eredetileg. A papírok szortírozása majd talán holnapra marad, de mivel azt évente körülbelül ilyenkor megszoktam csinálni, túl sokáig nem fog tartani.

 Amit az írónőről megtudtam olvasás közben. Egy enyhén frusztrált, rendmániás japán nő. Mindene a takarítás és feltehetően egyetlen életcélja is az, hogy rend legyen. Kicsit kattant szinten beszél a tárgyaival, és élőnek tekinti őket. Én is tisztelem a tárgyaimat, de azért ennyire mint ő nem igazán. Kicsit betegesnek tűnt a ragaszkodása és elmélete. Meg persze  5 éves kora óta a rend megszállottja…hát ő tudja. Neki ez a hivatása, és megél belőle, tehát feltehetően jól csinálja, és sok olyan ember van, aki rászorul az ő segítségére, mert annyi felesleges sz*rt megvesz, hogy ellepik a lakásukat. Nekem nem bejövős az elmélete. Vannak benne jó pontok, de a legtöbbet vagy kivitelezhetetlennek tartom itthon, vagy hülyeségnek.

 A japánok sem mindenben mások mint mi, és mindenhol megvannak a gyűjtögetők, akik mindent felhalmoznak, millió készletük van mindenből. Nem tudom, hogy velük mire tud jutni a hölgy. Mert, hát akiket példaként mond, azok általában ilyenek, és Elméletileg sosem tér vissza a gyűjtögető énjük, ha egyszer kitakarítottak…ezt nehezen hiszem el.

 Ami pláne viccesen hatott az a végén az a mondat, hogy rakj rendet gyorsan, mert az élet nem a rendrakásról szól, ez az ő szájából igazán viccesen hangzik :P

Belbecs: 3/5

Sok az ismétlés, és sok mindennel az ember nem tud mit kezdeni, mert itt kivitelezhetetlen.

Külcsín: 3/5

 Elgépelés és hasonlók nincsenek. Amit hiányolok, ami feldobta volna az egészet, az pár fotó a könyvben, akár fekete-fehér is. Olyan helyekről, amiket rendbe rakott, olyan előtte-utána képek, hogy azért lássuk már, mekkora változáson mentek keresztül a helyek. Mert, könnyű azt állítani, hogy kidobtak 40-90 zsák kacatot, de azért ezt látni kellene. Nehéz elképzelnem egy átlagos japán lakásban azt, hogy fellelhető 40 zsák szemét, ha állítása szerint előtte sem volt rumli….

Fülszöveg:

MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.

Kiadó: Kiskapu

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 234

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786158013505

Fordította: Rézműves László

Ár: 2.990 Ft