Ugrás a fő tartalomra

Victoria Schwab: Az Archívum (Az Archívum 1.)

 A várólista csökkentéssel idén egész jól haladok. Február vége van, és kettőt sikerült az alap listáról elolvasnom, egyet az alternatívról, tehát egész jól haladok az egy könyv / hónappal, sőt mondhatni túlteljesítettem. Pedig olvasási válságban is voltam. Abból már kilábalóban!
 Az Archívumot @Gabye-tól kaptam születésnapomra, és tervben is volt még akkor az olvasás, de valahogy zsúfolt volt a nyaram és nem jutottam el odáig, hogy kézbe vegyem. No meg, addigra kikristályosodott, hogy sorozat, és ebből adódóan meg akartam várni, hogy meglegyen a folytatás is. Ugyanis roppant mód utálom azt, ha elkezdek egy sorozatot, szeretek egy sorozatot, aztán a magyar kiadást elkaszálja a kiadó, ilyen –olyan indokokkal. Úgyhogy vártam, vártam, még várólista csökkentésre is került, ami pedig körülbelül eddig úgy működött, hogy a „12 könyv, amit az évben biztosan nem olvasok el”. Igen, általában felkerült valami rá, akkor nem volt ahhoz kedvem, így napolódott, de idén máshogy van. Sikerült olvasási válságban elkezdenem, és be is fejeznem. A felénél tartottam, amikor eldöntöttem, hogy kikölcsönzöm a folytatását a könyvtárból. Biztos, ami tuti, nehogy az legyen, hogy nem lesz bent, és várnom kell, hogy elkezdhessem. És nem bántam meg, azt sem, hogy cipeltem tegnap magammal, mert még jó egy órám volt olvasni, amikor vége lett az első résznek.

 Belbecs: 5/5

 Ami nagyon tetszett benne:
-Eredeti ötlet: legalábbis nekem nem jutott még eszembe hasonló sem. Pedig könyvtárba dolgozom, ami olyan, mint az Archívum, csak mi könyv formában tároljuk a történeteket, és nem szellem alakban.  Minden esetre, hasonlót sem olvastam még, és felüdülés volt az, hogy végre nem tudom, hogy mi lesz a vége, végre nem érzem olvasás közben azt, hogy ez egy ezerszer lerágott csont volna, amit még egyszer az olvasóközönség elé dobnak, had rágódjanak. Tehát eredeti volt, és jó!
-Eredeti karakterek: nem voltak sablonosak, mindegyik szereplőt lehetett vagy kedvelni, vagy utálni. Még a mellékszereplőket is, bár Mac édesanyja és édesapja pont olyan karakterek voltak, akikkel semmit sem tudtam kezdeni, mert egyszerűen olyan keveset voltak jelen és annyira jelentéktelennek tűntek.

Top karakterek:

Mac: öhm… egy jó ideig azt hittem, hogy fiú! Ne kérdezzétek, hogy mire alapoztam ezt az elképzelésemet, de valahogy kimaradhatott az a rész, ahonnan egyértelművé válhat a főszereplő neme. És bocsánat, de a neve szerintem nem lányos… persze a külföldi nevekben nem vagyok otthon. Szerettem őt, mert olyan kis erős, mégis szerencsétlen típus. Kifejezetten okos, viszont nagyon egyszerű befolyásolni, és igen ott a vége felé, már éreztem, hogy nagyon rossz vége lesz mindennek, pont a naivitása miatt.

Owen: Be kell ismernem, hogy olyan naiv kis liba vagyok, mint Mac. Engem is képes volt átverni, és én is koppantam egy nagyot a végén. Az az igazság, hogy Owen nagyon megnyerő fiú volt, és tény, hogy Mac nem véletlen nem tudta, hogy miért is nem kattant be a srác, ha már egyszer Történet és kinn van a Sikátorban egy ideje. Amúgy nekem rejtély, hogy hogyan sikerült olyan sokáig ott rejtőznie, úgy, hogy csak a beépített embere tudta, hogy hiányzik a polcról a Története. És persze azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy mi van, ha Mac nem annyira kíváncsi és nem nézelődik a szobája múltjába és nem kezd kutakodni az ott történtek után. Akkor vajon Owen, hogy vette volna rá mindarra, amire rávette? Akkor nem mondott volna neki semmit, amit a Történet előadott. No, mindegy, ebből lehet egy alternatív, de elég rövid könyvet írni :D

Wes: Édespofa :) Jó valójában a leírtak alapján elég parás a srác, és nem akarsz vele összefutni a sikátorban, sőt el akarod kerülni őt messziről. Mégis sugárzik belőle, hogy olyan kis édespofa. Megölelgettem volna szívesen, a könyv végén eléggé fura dolgok történtek és kicsit aggódtam, hogy mi lesz szegénnyel. Pedig aztán tudhattam volna, hogy ő olyan erős típus. Most, hogy a második részben olvasom, még mindig Édespofának tartom, de egyetértek Mac-el, hogy egy alapos felpofozást érdemel :P

Az archívum: tetszik az elgondolás, hogy ha meghalunk, életünk története egy könyvtárhoz hasonló helyen el lesz mentve, amit bármikor újraolvashatnak a könyvtárosok. Fura volt az elképzelés, de nagyon tetszett. Tetszik az a kasztrendszer, amit kidolgozott az írónő:

Civil lakosok
Őrzők
Alakulati tagok
Könyvtárosok
*****
(fogalmam sincs, mi van utána, de a történet szerint még vannak a könyvtárosok felett is)

A civil lakos az, aki éli az életét, normálisan, vagy abnormálisan, de nem tud a világ tagozódásáról. Az Őrzők, akik az Odakinn (normál világ) és az Archívum közötti résben a Sikátorban járőröznek, ajtókat nyitogatnak és visszaviszik az elkóborolt Történeteket. Az Alakulati tagok, az odakinnbe jutott történeteket viszik vissza az Archívumba. Nos, a könyvtárosok meg próbálnak vigyázni arra, hogy lehetőleg a Történetek ott maradjanak, ahol vannak, és ne kószáljanak el. A felsőbb szintekről semmit sem tudunk. Arról, hogy hogyan leszel civilből Őrző annyit tudunk csak, hogy Mac, úgy Örökölte a nagyapjától és jóval fiatalabban került az Őrzőkhöz, mint bárki más. Alakulati tag akkor leszel, ha jól őrzöl és kiérdemled, és így tovább. A Könyvtáros kaszt nagyon érdekes és nagyon meg fogtok lepődni, ha majd olvassátok, hogy mit is kell tenni érte. Én lefejeltem a falat, és Mac is, olyan fura volt, én máshogy gondoltam, és ebből adódóan volt koppanás rendesen.

Odakinn
Sikátor
Archívum

Odakinnből kulccsal jutsz át a Sikátorba, ha van alakulati kulcsod, akkor kihagyhatod a sikátort. A Sikátorba császkálnak a Történetek, innen ők jó esetben nem mennek sehova, mert nincs kulcsuk. Amúgy itt elgondolkoztam, hogy ha nincs kulcsuk, hogy jutnak ki az Archívumból egyáltalán? Már eleve a szekrényükből, hogy képesek kitörni, bár ez utóbbit még elhiszem, de hogy jutnak ki a sikátorba?  A sikátorban négy féle ajtó van. Van, ami az odakinnbe nyílik, itt tudnak bemenni az Őrzők, a Sikátorba és itt is hagyják el. Vannak ajtók, amik az Archívumba nyílnak, vannak ajtók, amik a „visszavétve” ide kell eljuttatni a Történeteket és vannak ajtók, amiket nem nyit a kulcs és ebből adódóan semmire sem jók. Úgyhogy elég nehéz munka az Őrzőé, mert keresheti, hogy melyik ajtó az ahova az elkóborolt Történetet vissza kell vinni, és még csak nem is biztos, hogy a Történet olyan aranyos és követi…

Összességében, engem megvett kilóra a könyv. Nagyon szerettem olvasni, és alig vártam, hogy folytathassam, és sajna abban a tévhitben voltam, hogy trilógia… úgyhogy most amikor utánanéztem, és kiderült, hogy csak két részes, kicsit lelombozódtam :( De azért remélem a második rész is lesz olyan jó, mint az első. Így a 35. Oldalon azt kell mondanom, hogy talán jobb is lesz!

Külcsín: 5/5
 Gondban vagyok egy kicsit. A két borító (eredeti és magyar), annak ellenére, hogy más-más képet használt a lány, a kulcs, a sikátor megjelenítésére, mégis ugyanazt a hangulatot hozzák, tehát nem tudom azt mondani, hogy az egyik jobb. Mind a kettő tetszik, a különbségek ellenére is.
 Helyesírásilag, elgépelésileg nem találtam hibát (lehet volt, csak nem vettem észre).

Fülszöveg:
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás helye: Hajdúböszörmény
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 278
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789637051470
Fordította: Hudácskó Brigitta
Ár: 2.980 Ft







A történet folytatódik

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é