Ugrás a fő tartalomra

Hamarosan (Július)

Mangaka: Takamerie


A július hamarabb itt lett mint gondoltam, valahogy reméltem, hogy nem fog ilyen hamar beköszönteni. Pedig a Július egy jó hónap. Betöltöm a 27. Életévemet, 4 éves Moly leszek és a blog is 2. Születésnapját fogja ünnepelni. Mindezeket egy héten! A hónapba nem vállaltam új könyveket be, mert a régiekkel is csúszok sajnos. Egyrészt  a meleg miatt (fogjunk rá mindent a kánikulára, és arra, hogy élni sem volt kedve senkinek, nem hogy gondolkozni), másrészt a munka és a kedv is közbeszólt.

 Amit sikerült elolvasnom:

Tehát ezek azok a könyvek, amiket sikerült elolvasnom, és azt kell mondanom, hogy elég szerencsés voltam eddig, ugyanis egyikbe sem csalódtam, sőt egyik még kedvenc is lett. Nos akkor nézzük azt is amit Nem sikerült, így áttolódott Júliusra.


A.O. Esther: Az Életfa

 Igen, még 9 könyv. Ebből jelenleg, A pszichopatatesztet kezdtem már el, illetve A Felfedezőt. Előbbiről még nem tudok mit mondani, mert relatíve nem történt semmi benne, utóbbi viszont elég érdekesnek tűnik. Ennek ellenére, feltehetően a Papír-Yoda lesz leghamarabb posztolható, mert rövid és teli van képekkel. Olyan Egy ropi naplója hatása van így első tapizásra. (domború a borítója, jesszusom, már most imádoooom :)). Tehát ezeket várhatjátok a hónapban nálam, itt a blogon. Előreláthatóan ami még lesz, London és Bristol beszámoló mert 20-án repülök. Feltehetően előtte már majd elkezdek aggódni, hogy jesszus életembe először repülőgépre szállok. Lesz majd, ha hazajöttem könyv sorsolás is, hiszen mégiscsak 2. Évét is betölti a blog, illik ilyenkor valamit sorsolni, addig majd kitalálom mi szépet adjak egy olvasómnak.
 Mindegyik könyvet nagyon várom és legszívesebben azonnal olvasnám mindet, de egy fejem van és véges időm. És a hőség nincs jó hatással a gondolkodásomra, sem az önbizalmamra, ugyanis tegnap órákon át(és már egy hete) a Five könyvajánlóján dolgoztam, a könyvtár részére. Szerintem nem sikerült valami fényesen, de egyesek azt mondták, hogy nem lett rossz, úgyhogy elhiszem. Lehet sűrűbben kéne könyvajánlót is írnom, és akkor abba is belejönnék.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é